Mini bézs színű ruhát vettem fel fekete harisnyával és fekete cipővel. Halvány sminket varázsoltam magamra, és elégedetten néztem a tükörbe.Amikor letrappoltam a konyhába, hogy reggelizzek, a bátyámmal találtam szembe magam. Megörültem neki, mert mostanában nem nagyon szoktunk beszélgetni, az iskola miatt.
-Jó reggelt! - köszöntöttem vidáman.
-Neked is - a tesóm viszont kómás ma reggel. Eldöntöttem, hogy felvidítom.
-Mi újság? - huppantam le az asztalhoz. - Hogy megy suli?
-Jól, és neked?
-Nekem is nagyon tetszik - vigyorogtam. - Máris sok barátom lett, és nem vagyok kitaszítva az osztályközösségből sem. Vagyis minden happy. Imádom az osztályt és sulit.
-Az jó.
-Ugyan már, Boti! Miért vagy ilyen sótlan ma?
-Mert nem sóztak meg - poénkodott a bátyám.
-Ha-ha... Na jó, én megyek suliba! Szia!
-Miért ilyen korán?
Ez jogos... Miért is megyek ilyen korán? Csak mert jó kedvem van. Annak meg mi értelme? Visszaültem a székre. Igaza van.
-Nem tudom...
Inkább befejeztem a reggelit. Boti nem főz valami jól, de most ez sem tudta elvenni a kedvem. Csak arra tudtam gondolni, hogy az első két óra dupla biosz, akkor meg Lys mellett ülök! Már alig várom!!
-Húgi, mi bajod van ma?
-Hmm?
-Mi bajod van ma?
-Semmi. Vidám vagyok, friss, és üde! Példát vehetnél rólam!
-Igenis, asszonyom... - de nem tűnt vidámabbnak.
Feladtam a próbálkozást. Botit nem könnyű felvidítani, úgy tűnik... Na nem baj, egy próbát megért. De most már tényleg nem bírtam a fenekemen maradni, felpattantam a székről, és már indulni is akartam.
-Na szia, te punnyadt dinnye, én megyek, és felfedezem a mai nap szépségeit!
-Magadat? - fintorgott a bátyám.
-Pont nem. Na csá! - és kilibbentem az ajtón.
*Boti nem értette, ennek a lánynak. Csak mosolyogva nézett a húga után*
Hát tényleg ilyen rossz kedve van? Vagy csak én vagyok túl boldog? Na mindegy. Magam sem értem, mitől vagyok ennyire feldobva, de nagyon jó érzés volt, egyszerűen zseniális. A járdán szinte repültem, és szívtam be a friss levegőt. Hol sétáltam, hol szökdécseltem, hol megint csak sétáltam. Végül megérkeztem az iskola kapujához. A suliba nem akartam bemenni, ezért az udvaron maradtam levegőzni. A diákok lassan érkeztek meg, és úgy gondoltam, még elég sok időm van. Éppen sütkéreztem a napon, amikor valaki levágódott mellém. Fél szememmel rásandítottam, és amikor láttam, hogy Castiel az, tovább napoztam.
-Mi vagy te, gyík? - röhögött ki a "társaságom".
-Mert? - néztem rá felháborodva.
-Mert úgy sütkérezel.
Csak grimaszoltam rá egyet, és tovább napoztam. Olyan jó érzés volt az arcomat süttetni... Talán nyárra már egy kis színem is lesz, és nem leszek ilyen tejfehér. De jó is lesz a nyár. De hiszen 2 hónap múlva már itt is lesz! Rá se mertem gondolni, mert akármilyen nagy buli lesz is, én csak most kezdtem el ide járni, és nem szívesen hagynám itt máris a sulit. De hát miket beszélek! Olyan sokára lesz az még...!
-Le fogsz égni. - nevetett Cast.
-De hiszen meg sem gyújtottak - pislogtam ártatlanul. Szeretek poénkodni, ha jó kedvem van, akkor meg pláne.
-Te tudod - röhögött ki Cast.
-Muszáj röhögnöd rajtam? - háborogtam.
-Rajtad nem lehet nem nevetni - vigyorgott Castiel.
-Ezt vegyem sértésnek? - húztam fel az orrom.
-Ahogy szeretnéd - nézett rám pislogva és bájosan.
-Akkor annak veszem. - keresztbe fontam a karom a melleim előtt és tüntetően elfordultam tőle. Bevágtam a durcit. Persze az is igaz, hogy ez csak a látszat, igazából nem haragszom rá. Úgy látszik, Castiel sem vette be a sértődöttségemet, mert hátulról két oldalról megbökte a derekam. Egy aprón sikítottam, mert nagyon csikis vagyok.
-Mi az cica, bántott valaki? - nevetett Cast.
-Még visszakapod... - fogadkoztam, és megpróbáltam lelökni a padról. Sajna nem sikerült, Castiel vissza lökött, de szerencsére nem estem le. Majdnem sikerült lelöknöm az "ellenfelem", amikor lecsapott, és már majdnem hátra estem, de az utolsó pillanatban elkapta a karom és visszahúzott.
-Én nyertem? - kérdezte, de a karomat még mindig fogta.
-Nem!
-Nem? - bájosan mosolygott.
-Ööh... - zavarba jöttem ettől a nézéstől... - Na jó. Talán...
*Eközben Lys éppen most ért a kapuhoz. Elmélyedt a gondolataiban, mert éppen verset írt Amandának... Amikor észrevett valami különöset. Amanda ott ült az egyik padon, és Castiel a kezét szorongatta! Nem akart hinni a szemének, hogy pont a legjobb barátjával látja enyelegni a lányt. Csalódottan és dühödten bement az épületbe.*
-Na azért! - vetett rám győzedelmes pillantást Castiel.
-Most úgy nézel, mintha megnyerted volna a világkupa versenyt. De nem talált! - nevettem, és egy lökéssel Castiel a földre került.
-Ezt még megbánod, te...! - de nem fejezte be a mondatot, mert nevetve berohantam a suliba. Ahogy szaladás közben hátranéztem, láttam, hogy Cast üldözőben vett. Futottam a folyosón, ahogy csak bírtam, és közben majd' megszakadtam a röhögéstől.
Berohantam az osztályterembe, de sajnos Castiel gyorsabb volt nálam, úgyhogy ő is beért. Végig kergetett a termen, nem törődve az ámuló osztálytársakkal, de én ügyesen kicseleztem, és kisurrantam az ajtón. Futottam tovább, de aztán már nem bírta a tüdőm, és kifulladva álltam meg. Cast is utolért, és hátulról megölelt.
-Megvagy! - nevetett.
-Huhh... C... Cas... ti... e... el... - fújtattam. - Engedj el, mert megfulladok!
-Oké, oké! Na mi van, cica, ennyire futja az erődből? - nevetett.
-Jól van na... Nem vagyok edzésben... De nem tudtál utol érni, úgyhogy te ne beszélj!
-Hogy felvágták a nyelved.
-Szokásod zaklatni az embereket?
-Csak téged - röhögött ki megint.
-Hát, ez megtisztelő...
Mikor meghallottam a csengőt, nem akartam elkésni, úgyhogy vissza indultam a terembe.
-Te nem jössz? - fordultam vissza, és vártam Castielt.
-Jövök, jövök... - vigyorgott, és én máris rosszat sejtettem.
Megint kergetőzni kezdtünk, de most már a terem felé. Mikor már éreztem a győzelmet, Castiel vissza rántott az ajtóból, és ő ugrott be a terembe először.
-Háhá! Győztem! - nevetett.
-Csak azért, mert hagytam...
-Hiszi a piszi!
-Jól van na...
*Természetesen Lysander is látta a jelenetet, ahogy mindenki más. Valahogy elkedvtelenedett a mai naptól, és nem volt kedve tovább a suliban maradni. Főleg, hogy most Amanda mellette ül bioszon. Nem tudta, hogy miért érez ilyesmit, de a lány elindított benne valami mély, és hosszú érzést, ami nem engedte, hogy Castieléket nézze tovább. El is fordította a fejét, hogy ne kelljen őket néznie, amíg az ajtóban kacérkodnak...*
-Jön a tanár - szóltam rá Castielre, hogy azért mégis menjünk be a terembe, mert még bünti lesz.
-Oké. - mosolygott a vörös. De nem mozdult egy tapodtat sem az ajtóból.
-Na, gyere! - szóltam rá, és elkezdtem húzni befelé a pólójánál fogva. Nem találtam más vagy ésszerűbb módszert. Persze ő csak nevetett. Természetesen erősebb volt nálam.
-Jaj de erős valaki - gúnyolódott.
-Te most gúnyolódsz? Akkor megsértődöm.
-Nyugi már - nevetett, de aztán elment az ajtóból, mert már ő is látta a tanár közeledtét. A helyünkre mentünk, és nekem eszembe jutott, hogy most Lys mellett ülök. Örültem neki, de most egyelőre Castielre koncentráltam az idegszálaimmal.
Az óra eseménytelenül telt. Lys búskomoran ült mellettem, és meg nem értettem, mégis mi baja? Óvatosan megböktem a vállát.
-Lys! Mi a baj? - suttogtam.
-Hmm? Semmi. - válaszolta semleges hangnemben.
-Látom rajtad!
-Most nincs kedvem beszélgetni! - hurrogott le.
Kicsit elkedvtelenedtem, amikor láttam rajta, hogy most tényleg nincs kedve velem társalogni. Csak tudnám, mi baja... Megpróbálnám felvidítani. De nem volt időm ezen rágódni, mert hamarosan egy papírgalacsin repült az asztalomra.
"Van kedved holnap a városban kószálni? Csak gondoltam, még úgy sem ismered, megmutatnék néhány dolgot. C."
Visszaírtam, hogy rendben van, majd megbeszéljük, aztán visszadobtam Castielnek a papírgolyót. Balszerencsémre a tanár pont akkor fordult vissza a táblától, ezért meglátta.
-Amanda kisasszony! Maga levelezik az órámon?? Jöjjön csak ki a táblához felelni.
Teljesen ledermedtem. Ez most Cast miatt feleltet. A kis vörös vigyorogva néz a hátsó padból, Lys meg mintha kárörvendő lenne... Szerencsére tanultam otthon, úgyhogy lefeleltem ötösre, majd visszamentem a helyemre. Most én néztem gúnyosan Castielre. Lysanderre meg kicsit haragudtam is, mert meg sem próbált segíteni, amikor a feleletben elakadtam.
A dupla biosz után beszéltem Castiellel, és megdumáltuk, hogy holnap reggel 9-re jön értem. Megadtam neki a címünket, majd elmentem a lányokkal büfébe. Nagyban csevegtünk, amikor Amber dühösen odatrappolt hozzánk.
-Bocs lányok, de elkérhetem Amit egy percre? - nyávogta, és már el is rángatott. Hát mi vagyok én, egy rongybaba, hogy így kezel?
-Hagyjál már! - kiáltottam. Amber egy üres folyosóra ráncigált.
-Ide figyelj, te kis hárpia! Most először és utoljára figyelmeztetlek, hogy szállj le Castielről, mert ő az ENYÉM!! Megértetted, te kis dög? Szállj le róla, mert a végén még kiiktatsz engem!! Jobban teszed, ha visszahúzódsz a kis nyomi életedbe, mert esküszöm, nem állok jót magamért! Megértetted?
-Te csak ne mondd meg, hogy mit csináljak! Ha belegondolnál, rájönnél, hogy nem én vagyok a hárpia, hanem TE!
-Ezt még megbánod. Sőt, most rögtön!!
-És mit akarsz csinálni? Megütni a folyosó közepén?!
-Nincs itt senki aki láthatná, és az ütésnyomokat majd kimagyarázom azzal, hogy véletlenül neked mentem, és leestél a lépcsőn. Sima ügy. Nem tudod majd elhitetni velük.
-Te most komolyan meg akarsz verni?
-Verni? Csak nagyon megütni. Nem ugyanaz - vigyorgott Amber, és már veszélyesen közeledett felém...
*Castiel épp a büfébe igyekezett Lysanderhez, amikor hirtelen egy beszélgetésfoszlány jutott el a füléig.
"-Te most komolyan meg akarsz verni?
-Verni? Csak nagyon megütni. Nem ugyanaz."
Ez Amanda és Amber! - jutott el a fiú agyáig. Hirtelen fogta magát, és befutott egy üres folyosóra. És nem tévedett. Amber neki háttal állt, ás a sarokba szorított Amanda fölé emelte a kezét. Ezt azért nem hagyhatja!*
Csak annyit észleltem az egészből, hogy Amber keze már alig volt az arcomtól, amikor hirtelen Castiel mellettem termett, és átkarolta a nyakamat.
-Mi az, Amber? Bántani akarod a barátnőmet? - kérdezte szórakozottan a vörös. Amber csak hápogott, majd kihúzta magát, és szembenézett vele.
-Kizárt, hogy ti együtt legyetek. Még a gondolattól is hánynom kell. - majd sarkon fordult, és elviharzott.
-Huhh... - csak ennyi jött ki a torkomon. - Castiel?
-Hmm?
-Köszi - nevettem, és én is átöleltem.
-Nincs mit. De azért megvédhetted volna magad. - nevetett ki.
-Oké na, nem kell szekálni...
-Rendben. - motyogta Cast, és még mindig ölelt.
*Lysander már nem értette, hol kószál ilyen sokáig a barátja, úgyhogy úgy döntött, megkeresi. Úgy gondolta, hogy ha az alsó folyosón megy, akkor hamarabb feljut a teremig, úgyhogy nekiindult. Sietősen szedte a lábait, hogy utolérje Castielt. Ahogy befordult a folyosóra, meglátta barátját Amandával ölelkezni! Hirtelen úgy érezte, kifut belőle minden remény, minden erő, és az eddigi érzelmei helyébe a harag költözik. Hiszen az az egyetlen vágya, hogy egyszer ő is így ölelkezzen Amandával... Lys reményvesztetten sarkon fordult, és elviharzott a büfébe, egyedül.*
Olyan jól esett Castielt ölelni, hogy teljesen elvesztettem az időérzékemet. Fogalmam sincs, meddig állhattunk ott így, ölelkezve, de mindenesetre csodálatos volt.
*Castiel még nem érzett ilyesmit. Soha sem gondolta volna, hogy egy lány ekkora hatással lesz rá, főleg, hogy nem Amanda... Valahol a szíve tájékán bizseregni kezdett neki valami, és nem akarta elengedni a lányt. Soha nem fogja bevallani senkinek, de valami új érzés a hatalmába kerítette, és Amandához kötötte. Hirtelen erős vágyat érzett, hogy a lány haját, vagy arcát simogassa. De nem tette, mert nem akarta kimutatni az érzéseit. Sosem volt a szavak embere, nem tudná mivel megmagyarázni.*
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy szól a csengő. Azonnal szétrebbentünk, és felmentünk a terembe. Nem akartam feltűnést kelteni, ezért ugyanolyan játékosan lökdöstem be Castielt, mind az előző szünetben. Amikor beléptem a terembe, rögtön magamon éreztem Amber szúrós tekintetét, de nem érdekelt. Hátraültem Iris mellé, és az egész órát átbeszéltem vele.
-Mi történt, Amanda? Összemelegedtetek? - vigyorgott rám Iris.
-Mondhatni... Igazából csak ökörködtünk...
-Ugye tudod, hogy Castiellel barátságban lenni nem kis szó? Ő a suli nagymenője! - lelkendezett a barátnőm.
-Mondom, hogy csak hülyültünk...
-Néhány lány csak azért imádkozik, hogy egyszer rájuk pillantson a folyosón! Még a felsőbb évfolyamokból is vannak rajongói!
-Nem baj.
-Mi az? Kicsit közömbös lettél - mosolygott Iris.
Válaszul csak legyintettem. Az óra fennmaradó részében titokban Castielt néztem. Akaratlanul is mosolyognom kellett. Olyan unottan ült Lys mellett, hogy majdnem elaludt.
Amikor már a kapuban jártam, valaki utánam kiáltott.
-Amanda!
-Castiel! Mi az? - kérdeztem nevetve.
-Hazakísérlek. Szeretném tudni, holnap merre szeretnél menni...
Úgyhogy hazakísért, és közben a holnapot tervezgettük. Nekem végül is édes mindegy volt, hogy merre megyünk, úgyhogy titokban tartotta, meglepetésnek szánt, hogy hova megyünk holnap... Már nagyon várom!
Ma Castiellel álmodtam. Csodálatos álom volt...
-Mi vagy te, gyík? - röhögött ki a "társaságom".
-Mert? - néztem rá felháborodva.
-Mert úgy sütkérezel.
Csak grimaszoltam rá egyet, és tovább napoztam. Olyan jó érzés volt az arcomat süttetni... Talán nyárra már egy kis színem is lesz, és nem leszek ilyen tejfehér. De jó is lesz a nyár. De hiszen 2 hónap múlva már itt is lesz! Rá se mertem gondolni, mert akármilyen nagy buli lesz is, én csak most kezdtem el ide járni, és nem szívesen hagynám itt máris a sulit. De hát miket beszélek! Olyan sokára lesz az még...!
-Le fogsz égni. - nevetett Cast.
-De hiszen meg sem gyújtottak - pislogtam ártatlanul. Szeretek poénkodni, ha jó kedvem van, akkor meg pláne.
-Te tudod - röhögött ki Cast.
-Muszáj röhögnöd rajtam? - háborogtam.
-Rajtad nem lehet nem nevetni - vigyorgott Castiel.
-Ezt vegyem sértésnek? - húztam fel az orrom.
-Ahogy szeretnéd - nézett rám pislogva és bájosan.
-Akkor annak veszem. - keresztbe fontam a karom a melleim előtt és tüntetően elfordultam tőle. Bevágtam a durcit. Persze az is igaz, hogy ez csak a látszat, igazából nem haragszom rá. Úgy látszik, Castiel sem vette be a sértődöttségemet, mert hátulról két oldalról megbökte a derekam. Egy aprón sikítottam, mert nagyon csikis vagyok.-Mi az cica, bántott valaki? - nevetett Cast.
-Még visszakapod... - fogadkoztam, és megpróbáltam lelökni a padról. Sajna nem sikerült, Castiel vissza lökött, de szerencsére nem estem le. Majdnem sikerült lelöknöm az "ellenfelem", amikor lecsapott, és már majdnem hátra estem, de az utolsó pillanatban elkapta a karom és visszahúzott.
-Én nyertem? - kérdezte, de a karomat még mindig fogta.
-Nem!
-Nem? - bájosan mosolygott.
-Ööh... - zavarba jöttem ettől a nézéstől... - Na jó. Talán...
*Eközben Lys éppen most ért a kapuhoz. Elmélyedt a gondolataiban, mert éppen verset írt Amandának... Amikor észrevett valami különöset. Amanda ott ült az egyik padon, és Castiel a kezét szorongatta! Nem akart hinni a szemének, hogy pont a legjobb barátjával látja enyelegni a lányt. Csalódottan és dühödten bement az épületbe.*
-Na azért! - vetett rám győzedelmes pillantást Castiel.
-Ezt még megbánod, te...! - de nem fejezte be a mondatot, mert nevetve berohantam a suliba. Ahogy szaladás közben hátranéztem, láttam, hogy Cast üldözőben vett. Futottam a folyosón, ahogy csak bírtam, és közben majd' megszakadtam a röhögéstől.
Berohantam az osztályterembe, de sajnos Castiel gyorsabb volt nálam, úgyhogy ő is beért. Végig kergetett a termen, nem törődve az ámuló osztálytársakkal, de én ügyesen kicseleztem, és kisurrantam az ajtón. Futottam tovább, de aztán már nem bírta a tüdőm, és kifulladva álltam meg. Cast is utolért, és hátulról megölelt.
-Megvagy! - nevetett.
-Huhh... C... Cas... ti... e... el... - fújtattam. - Engedj el, mert megfulladok!
-Oké, oké! Na mi van, cica, ennyire futja az erődből? - nevetett.
-Jól van na... Nem vagyok edzésben... De nem tudtál utol érni, úgyhogy te ne beszélj!
-Hogy felvágták a nyelved.
-Szokásod zaklatni az embereket?
-Csak téged - röhögött ki megint.
-Hát, ez megtisztelő...
Mikor meghallottam a csengőt, nem akartam elkésni, úgyhogy vissza indultam a terembe.
-Te nem jössz? - fordultam vissza, és vártam Castielt.
-Jövök, jövök... - vigyorgott, és én máris rosszat sejtettem.
Megint kergetőzni kezdtünk, de most már a terem felé. Mikor már éreztem a győzelmet, Castiel vissza rántott az ajtóból, és ő ugrott be a terembe először.
-Háhá! Győztem! - nevetett.
-Csak azért, mert hagytam...
-Hiszi a piszi!
-Jól van na...
*Természetesen Lysander is látta a jelenetet, ahogy mindenki más. Valahogy elkedvtelenedett a mai naptól, és nem volt kedve tovább a suliban maradni. Főleg, hogy most Amanda mellette ül bioszon. Nem tudta, hogy miért érez ilyesmit, de a lány elindított benne valami mély, és hosszú érzést, ami nem engedte, hogy Castieléket nézze tovább. El is fordította a fejét, hogy ne kelljen őket néznie, amíg az ajtóban kacérkodnak...*
-Jön a tanár - szóltam rá Castielre, hogy azért mégis menjünk be a terembe, mert még bünti lesz.
-Oké. - mosolygott a vörös. De nem mozdult egy tapodtat sem az ajtóból.
-Jaj de erős valaki - gúnyolódott.
-Te most gúnyolódsz? Akkor megsértődöm.
-Nyugi már - nevetett, de aztán elment az ajtóból, mert már ő is látta a tanár közeledtét. A helyünkre mentünk, és nekem eszembe jutott, hogy most Lys mellett ülök. Örültem neki, de most egyelőre Castielre koncentráltam az idegszálaimmal.
Az óra eseménytelenül telt. Lys búskomoran ült mellettem, és meg nem értettem, mégis mi baja? Óvatosan megböktem a vállát.
-Lys! Mi a baj? - suttogtam.
-Hmm? Semmi. - válaszolta semleges hangnemben.
-Látom rajtad!
-Most nincs kedvem beszélgetni! - hurrogott le.
Kicsit elkedvtelenedtem, amikor láttam rajta, hogy most tényleg nincs kedve velem társalogni. Csak tudnám, mi baja... Megpróbálnám felvidítani. De nem volt időm ezen rágódni, mert hamarosan egy papírgalacsin repült az asztalomra.
"Van kedved holnap a városban kószálni? Csak gondoltam, még úgy sem ismered, megmutatnék néhány dolgot. C."
Visszaírtam, hogy rendben van, majd megbeszéljük, aztán visszadobtam Castielnek a papírgolyót. Balszerencsémre a tanár pont akkor fordult vissza a táblától, ezért meglátta.
-Amanda kisasszony! Maga levelezik az órámon?? Jöjjön csak ki a táblához felelni.
Teljesen ledermedtem. Ez most Cast miatt feleltet. A kis vörös vigyorogva néz a hátsó padból, Lys meg mintha kárörvendő lenne... Szerencsére tanultam otthon, úgyhogy lefeleltem ötösre, majd visszamentem a helyemre. Most én néztem gúnyosan Castielre. Lysanderre meg kicsit haragudtam is, mert meg sem próbált segíteni, amikor a feleletben elakadtam.
A dupla biosz után beszéltem Castiellel, és megdumáltuk, hogy holnap reggel 9-re jön értem. Megadtam neki a címünket, majd elmentem a lányokkal büfébe. Nagyban csevegtünk, amikor Amber dühösen odatrappolt hozzánk.
-Bocs lányok, de elkérhetem Amit egy percre? - nyávogta, és már el is rángatott. Hát mi vagyok én, egy rongybaba, hogy így kezel?
-Hagyjál már! - kiáltottam. Amber egy üres folyosóra ráncigált.
-Ide figyelj, te kis hárpia! Most először és utoljára figyelmeztetlek, hogy szállj le Castielről, mert ő az ENYÉM!! Megértetted, te kis dög? Szállj le róla, mert a végén még kiiktatsz engem!! Jobban teszed, ha visszahúzódsz a kis nyomi életedbe, mert esküszöm, nem állok jót magamért! Megértetted?
-Te csak ne mondd meg, hogy mit csináljak! Ha belegondolnál, rájönnél, hogy nem én vagyok a hárpia, hanem TE!
-Ezt még megbánod. Sőt, most rögtön!!
-És mit akarsz csinálni? Megütni a folyosó közepén?!
-Nincs itt senki aki láthatná, és az ütésnyomokat majd kimagyarázom azzal, hogy véletlenül neked mentem, és leestél a lépcsőn. Sima ügy. Nem tudod majd elhitetni velük.
-Te most komolyan meg akarsz verni?
-Verni? Csak nagyon megütni. Nem ugyanaz - vigyorgott Amber, és már veszélyesen közeledett felém...
*Castiel épp a büfébe igyekezett Lysanderhez, amikor hirtelen egy beszélgetésfoszlány jutott el a füléig.
"-Te most komolyan meg akarsz verni?
-Verni? Csak nagyon megütni. Nem ugyanaz."
Ez Amanda és Amber! - jutott el a fiú agyáig. Hirtelen fogta magát, és befutott egy üres folyosóra. És nem tévedett. Amber neki háttal állt, ás a sarokba szorított Amanda fölé emelte a kezét. Ezt azért nem hagyhatja!*
Csak annyit észleltem az egészből, hogy Amber keze már alig volt az arcomtól, amikor hirtelen Castiel mellettem termett, és átkarolta a nyakamat.
-Mi az, Amber? Bántani akarod a barátnőmet? - kérdezte szórakozottan a vörös. Amber csak hápogott, majd kihúzta magát, és szembenézett vele.
-Kizárt, hogy ti együtt legyetek. Még a gondolattól is hánynom kell. - majd sarkon fordult, és elviharzott.
-Huhh... - csak ennyi jött ki a torkomon. - Castiel?
-Hmm?
-Köszi - nevettem, és én is átöleltem.
-Nincs mit. De azért megvédhetted volna magad. - nevetett ki.
-Oké na, nem kell szekálni...
-Rendben. - motyogta Cast, és még mindig ölelt.
*Lysander már nem értette, hol kószál ilyen sokáig a barátja, úgyhogy úgy döntött, megkeresi. Úgy gondolta, hogy ha az alsó folyosón megy, akkor hamarabb feljut a teremig, úgyhogy nekiindult. Sietősen szedte a lábait, hogy utolérje Castielt. Ahogy befordult a folyosóra, meglátta barátját Amandával ölelkezni! Hirtelen úgy érezte, kifut belőle minden remény, minden erő, és az eddigi érzelmei helyébe a harag költözik. Hiszen az az egyetlen vágya, hogy egyszer ő is így ölelkezzen Amandával... Lys reményvesztetten sarkon fordult, és elviharzott a büfébe, egyedül.*
Olyan jól esett Castielt ölelni, hogy teljesen elvesztettem az időérzékemet. Fogalmam sincs, meddig állhattunk ott így, ölelkezve, de mindenesetre csodálatos volt.
*Castiel még nem érzett ilyesmit. Soha sem gondolta volna, hogy egy lány ekkora hatással lesz rá, főleg, hogy nem Amanda... Valahol a szíve tájékán bizseregni kezdett neki valami, és nem akarta elengedni a lányt. Soha nem fogja bevallani senkinek, de valami új érzés a hatalmába kerítette, és Amandához kötötte. Hirtelen erős vágyat érzett, hogy a lány haját, vagy arcát simogassa. De nem tette, mert nem akarta kimutatni az érzéseit. Sosem volt a szavak embere, nem tudná mivel megmagyarázni.*
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy szól a csengő. Azonnal szétrebbentünk, és felmentünk a terembe. Nem akartam feltűnést kelteni, ezért ugyanolyan játékosan lökdöstem be Castielt, mind az előző szünetben. Amikor beléptem a terembe, rögtön magamon éreztem Amber szúrós tekintetét, de nem érdekelt. Hátraültem Iris mellé, és az egész órát átbeszéltem vele.
-Mi történt, Amanda? Összemelegedtetek? - vigyorgott rám Iris.
-Mondhatni... Igazából csak ökörködtünk...
-Ugye tudod, hogy Castiellel barátságban lenni nem kis szó? Ő a suli nagymenője! - lelkendezett a barátnőm.
-Mondom, hogy csak hülyültünk...
-Néhány lány csak azért imádkozik, hogy egyszer rájuk pillantson a folyosón! Még a felsőbb évfolyamokból is vannak rajongói!
-Nem baj.
-Mi az? Kicsit közömbös lettél - mosolygott Iris.
Válaszul csak legyintettem. Az óra fennmaradó részében titokban Castielt néztem. Akaratlanul is mosolyognom kellett. Olyan unottan ült Lys mellett, hogy majdnem elaludt.
Amikor már a kapuban jártam, valaki utánam kiáltott.
-Amanda!
-Castiel! Mi az? - kérdeztem nevetve.
-Hazakísérlek. Szeretném tudni, holnap merre szeretnél menni...
Úgyhogy hazakísért, és közben a holnapot tervezgettük. Nekem végül is édes mindegy volt, hogy merre megyünk, úgyhogy titokban tartotta, meglepetésnek szánt, hogy hova megyünk holnap... Már nagyon várom!
Ma Castiellel álmodtam. Csodálatos álom volt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése