Ma van Castiel szülinapja!
Ma van a barátom szülinapjaaaa!
Persze ez még nem jelenti azt, hogy ma nincs iskola. Péntek van, úgyhogy tanulás is van. De nem számít... Az számít, hogy május van, május 3-a, ami pedig nem más, mint Cast szülinapja... Tudom, már mondtam párszor, de akkor is!
Izgulok...!
De miért?
Nem tudom.
Így beszélgettem magammal egy ideig, aztán 6-kor már nem bírtam tovább a semmittevést, és elkezdtem öltözködni.
Fehér combközépig érő ruha. Suliba jó, majd a bulira mást veszek fel. Sminkeltem halványan, és lerobogtam a nappaliba.
Körül néztem, de nem volt még lent senki. Automatikusan a ketyegő faliórára pillantottam, és nem akartam hinni a szememnek.
Ne már... Most tényleg még csak negyed 7 van? Van még minimum háromnegyed órám itthon.
De már tényleg nem bírok magammal, mennem kell és kész!
Úgyhogy elindultam iskolába, egy órával előbb, mint kellett volna. Vagyis teljesen hülye vagyok, de nem érdekel. A lényeg, hogy mozgáshiányom van, és most muszáj volt elindulnom.
Dudorászva értem el a suli kapuját. Nagy meglepetésemre Lysander ült az egyik szemközti padon, és elmélyülten bújta a füzetét. Mit keres itt ilyenkor...?
-Hahó! - köszöntem neki, és megálltam előtte.
Lys meglepődötten felnézett, és miután leesett neki, hogy én vagyok, elmosolyodott.
-Amanda? Szia. Megkérdezhetem, hogy mit keresel te itt ilyenkor?
-Hát... Ne tudom. Mozgáshiányom volt, és nem tudtam nyugton maradni - vontam meg a vállam, és leültem mellé. Rögtön a füzete felé hajoltam. - És te?-Én tanulok - fordította a füzetét felém. - Töri meg föci. Tegnap jöttem rá, hogy nem sokat tudok...
-Írunk? - döbbentem le.
-Nem. Felelünk. És az én szerencsémet nézve én leszek a soros - vágott szerencsétlen arcot.
Akaratlanul is felnevettem.
-Vagy én. - röhögtem.
-Vagy én.
-Vagy én!
-Vagy én! - akarékoskodott.
-Oké, oké. Akkor vagy te, vagy én - tisztáztam.
Lys bólintott, majd a táskámra bökött.
-Te tanultál? - kérdezte.
-Öööh... Hááát...
-Vagyis nem. - következtetett a dadogásomból.
-Nem jutott rá időm. - magyaráztam.
-Miért? Annyi minden izgi történt veled tegnap, hogy nem értél rá? - nevetett.
-Igen! Igenis mozgalmas napom volt! - mit nevet rajtam? Fogja vissza magát, mert a végén még megharagszom...!
-Jó, jó, nyugi... - veregette meg a vállam kedvesen.
Megint megérintett, még ha kicsit is.
Megint ez az érzés. Ó, ne már! Megint bizsereg a hátam! A francba, hogy menne a fenébe... Nem akarok erről tudomást venni! Mitől másznak hangyák rajtam...? Lehet, hogy hangyabolyba ültem? Neeeem, azért olyan béna még én se vagyok...
Tanultam tovább csendben, de nem nagyon tudtam a füzetemre koncentrálni. A csiripelő madarakat hallgattam, ahogy ébredezve énekelnek. Gyönyörű volt, és sokkal érdekesebb, mint a töri.
-Csak nem a madarak kötnek le? - kérdezte Lys, de nem nézett fel a füzetéből. Csak tanult tovább.
-De... Olyan szépek... - motyogtam. - Mármint, a hangjuk.
-Szerintem is.
-Tényleg! Tudsz madarakat is rajzolni? - kíváncsiskodtam, és felé fordultam.
Nagy nehezen levette a szemét a füzetéről, és rám nézett.
-Még nem próbáltam. - rázta meg a fejét.
-Majd egyszer kipróbálod?
-Majd egyszer lehet - mosolygott, és visszamélyedt a történelem füzetbe.
-De tényleg próbáld majd meg.
-Ühüm. - dünnyögte.
-Zavarlak? - esett le.
-Mi? - nézett fel megint.
-Semmi, semmi... Tanulj csak. - legyintettem.
Lys tovább tanult, én meg hallgattam a madarakat, és figyeltem, ahogy lassan érkeznek a diákok a suliba.
Egyszer csak beállított Castiel is. Amikor meglátott minket, egyenesen felénk vette az irányt.
-Hellósztok - köszönt, majd levágta magát mellém.
Gyors csókot nyomott a számra.
-Szia - üdvözöltem vidáman.
Lys csak intett, köszönésképpen. Nem vette le a szemét a füzetről.
-Ez meg mit csinál? - nézett furán Cast.
-Tanul...
-Stréberkedsz, haver? - röhögött a vörös, és rajtam átnyúlva kissé meglökte barátját.
-Inkább úgy mondanám, hogy felelni fogok.
-De szerintem meg ÉN fogok felelni - mutattam magamra.
-Nem, mert én. - vágott közbe Lys.
-Nem, mert én.
-Nem, mert én!
-Nem, mert ÉN!
-Úgy látom, jól elvoltatok - nézett furán Castiel. Meg tudom érteni. Kicsit furcsa látványt nyújthattunk...
-Hhhh - sóhajtottam.
Becsöngettek, és felmentünk a terembe. Földrajz, kémia, nyelvtan, matek, történelem, művészettörténet. Fárasztó egy nap volt, de túlestünk ezen is.
Egyébként törin tényleg Lysander felelt. Megérezte... De sikerült ötösre válaszolgatnia, pedig a tanár nem kímélte.Suli után Castiellel mentem haza. Úgy beszéltük meg, hogy hozzánk megyünk először, átöltözöm, és csak utána megyünk a helyszínre.
Otthon Botit találtuk, aki unottan kapcsolgatta a tévét.
-Szia, bátyó. Hát te? - kérdeztem, és mellé huppantam a kanapéra, Castiel meg mellém.
-Szabadnapos vagyok... - ásított Boti.
-És mit csináltál itthon?
-Tévéztem... Meg próbáltam aludni - mosolygott fáradtan.
-Nem nagyon sikerült... - jegyeztem meg. - Na, én megyek, addig nézd még ezt aaaa... - néztem a képernyőre.
-...reklámot - fejezte be helyettem a bátyám.
-Igen. Szóval nézd tovább a reklámot - bólogattam.
Felmentem a szobámba, és ruhát kerestem estére.
Nem akartam túl kihívó lenni, mert azért mégsem egy klubba készülök, hanem csak egy szülinapi partira.
Felvettem egy pókos harisnyát, fekete shortot, zöld pólót és rá egy fekete dzsekit, olyasmit, amilyen Castielnek van.
Feketén sminkeltem, és bepakoltam a kistáskám: telefon, zsepi, Castiel nyaklánca, és rágó. Hogy ez utóbbi minek, azt nem tudom, de mindig jól jön...
Letrappoltam a lépcsőn, és megálltam a fiúk előtt, hogy eltakarjam a tévét.
-Hahó! Castiel, mehetünk! - kiáltottam. Útra készen álltam.
Castiel fáradtan nézett rám, aztán nagy nehezen feltápászkodott, és el is indultunk. Az ajtóból még visszaszóltam Botinak.
-Későn jövök haza, ne aggódjatok majd, oké?
-Jó. Csak ne igyál sok piát - hagyta rám Boti.
-Én nem vagyok olyan - nevettem, és kiléptünk az ajtón a langyos délutánba.
Egyenesen Castiel háza felé vettük az irányt. Egész úton csak beszéltem, beszéltem és beszéltem és beszéltem. Nem tudom, miért voltam ilyen izgatott, de be nem állt a szám. Castiel meg, szegény, csak mellettem sétált és szerintem azon gondolkodott, hogy szerez egy lakatot a számra. Jól gondoltam, mert szóvá is tette.
-Várj egy kicsit. - lassított. - Be akarok menni a lakatoshoz. - Bökött az épület felé.
-Mi? Miért? - néztem furán.
-Egész úton beszélsz. Egy lakat segítene. - nevetett, és tovább indultunk. Hála istennek, nem gondolta komolyan.
-Te tényleg képes lennél belakatolni a számat? - sértődtem meg.
-Nem. Akkor ezt nem tudnám megcsinálni - hajolt fölém, és megcsókolt.-Ebben van valami... - tovább sétáltunk, de már próbáltam kevesebbet kotyogni. Annyira nem ment, de azért próbálkoztam. Ez a lényeg.
Végre valahára odaértünk. Lassan kezdett sötétedni, és már éreztem, hogy itt nagyon nagy parti lesz.
-A vendégek egy óra múlva jönnek - nézett az órájára Cast.
-Jó... Akkor gyorsan cselekedjünk. - határoztam.
-Te menj a konyhába, öntsd ki a kaját és csinálj szendvicseket. Én addig feldíszítem a kertet meg a nappalit. - utasított.
-Mi vagyok én? Rabszolga? - háborogtam.
-Nem. Kukta - mosolygott, és kiment a nappaliba.
Én a konyhába indultam, és tálakat kerestem. Óriási színes tálakat találtam, amibe beleszórtam a chipseket, a kisebbekbe a ropit, illetve a cukrot, óriási sütis tálakat csináltam, és szendvicseket készítettem. Háromnegyed óra múlva már a melegszendvicsek is tálalásra kerültek, és büszkén tekintettem művemre.
Éppen ekkor nyitott be Castiel.
-Azta - bólintott. - Ez nem semmi.
-Ugye? - vigyorogtam. - Egy művész veszett el bennem.
-Mert ehhez akkora tehetség kell - mosolygott.
-Igenis kell hozzá tehetség!
-Jó, oké...
-De te mire jutottál?
-A kert és a nappali kész van. Gyere, hordjuk ki a kaját.
Megfogtunk két-két tálcát, és kiindultunk vele a kertbe. Már szürkés volt kint a város, kezdett sötétedni.
A kertben mindenhol fényes kis villogó csillámos díszek lógtak. Nem tudom, Castiel ezt hogy tudta megcsinálni... Egyszerűen hihetetlen hangulatos volt!
-Na... - tette le a tálcáit. - EHHEZ kell tehetség - vigyorgott.
-Jó... De a kajához is kellett!
-Ahhoz is. - hagyta rám.
Sorra érkeztek meg a vendégek. Először Iris és Viola, majd Jade, Kim, Dajan, Dakota, Melody, Peggy, és nagy meglepetésemre, Nataniel is. Nem is gondoltam volna, hogy eljön, de nagyon örültem neki. Mosolyogva fogadtam a vendégeket, amíg Castiel elment telefonálni, mert Lysander még mindig nem jött meg.
A zenét beindítottuk, és egy csomóan táncoltak az udvar közepén. A következő percben begurult egy autó, és egy csapat fiú és lány özönlött a kertbe. Úgy látszik, Cast másokat is hívott az osztályon kívül, mert még két autó parkolt le a kert mellett. Nemsokára már alig lehetett elférni.Rengetegen táncoltak mindenhol, de én már meguntam, így kissé félrevonultam a kert sarkába, és onnan figyeltem a jelenetet. Kis idő múlva Nataniel jött oda hozzám társaságnak.
-Szia, Amanda - mosolygott a szőke srác.
-Helló - intettem vidáman.
-Meguntad a táncolást?
-Úgy is mondhatni... Mozgalmas napom volt.
-És ahogy látom, még nincs vége - nevetett.
-Nem, egy cseppet sincs - mosolyogtam fáradtan. - Jut eszembe, nem gondoltam volna, hogy eljössz. Tudtommal nem vagytok jóban Castiellel.
-Hát... Nem is miatta jöttem, de Melody elrángatott - forgatta a szemét. Hát igen. Melody fülig szerelmes Natanielbe, de ahogy elnézem, a fiú nem nagyon viszonozza.
-Azért jó buli lesz, meglátod - veregettem meg a vállát.
-Egyeseknek más most is az - bökött a táncolók felé.
-Ja... csak tudnám, hogy nem unják meg - csóváltam a fejem értetlenül.
-Ők így élnek - vonta meg a vállát. - Naponta buliznak.
-Én meg ehelyett otthon tanulok... - vágtam fancsali képet.
-Én is - nevetett. - De szerintem nem minden ember egyforma. Én nem szeretnék az átlag emberek szintjére süllyedni. - rázta meg a fejét.
-Ami azt illeti, én sem. - értettem vele egyet.
Sokat beszélgettünk még, és egyre jobban megkedveltem Nataniel. Aranyos fiú, és jó barát. Bár még nem vagyunk nagyon összemelegedve, szuperül elbeszélgettünk könyvekről, a fizikáról, matekról (ó jaj) meg ilyesmiről. És igen. A buli közepén.
Egyszer csak Castiel ragadta meg a karomat.
-Bocs, Nat, mindjárt jövök - intettem neki. Muszáj volt Casttal mennem, különben letépi a karomat.
-Mondd - vontam kérdőre.
-Lysander elfelejtette a bulit, úgyhogy most indul, de mindjárt itt lesz. - mondta.-Hát ez szuper. Ennyi? - kérdeztem, mert már mentem volna vissza Nathoz.
-Nem. Elfogyott a chips.
-Van még a spájzban. - hagytam rá.
-Oké. Kösz - elengedett, és befurakodott a konyhába. Én meg visszasomfordáltam Nathoz, de már nem volt ott. A fenébe...
Úgyhogy csak álltam és vártam, hátha valaki idejön. De nem jött senki, úgyhogy csak néztem a nagy tömeget, és közben gondolkodtam, csupa semmilyen dolgokon. Vagyis elvoltam magamban.
*
Lysander felfelé sétált az utcán, és már messziről meghallotta a buli hangjait.
Egy kicsit elfelejtette ezt az egész partit, de már hozzászokott, hogy elfelejt dolgokat, ezért nem esett pánikba, amikor Castiel felhívta, hogy hol van már.
Nyugodtan sétált a járdán, és már a villogó fényeket is látta.
Amikor belépett az udvarra, valósággal lefagyott a döbbenettől, ugyanis valaki egyenesen elé jött. Egy barna hajú, kihívóan öltözött lány. Deborah.
-Szia, Lys! - köszönt neki a csaj.
-Helló... - nem tudott mást kinyögni.
-Nem tudod, hol van Castiel? Őt keresem, de egyszerűen sehol sem találom! - fakadt ki.
-Nézd meg a konyhában - vonta meg a vállát Lys.
-Tényleg! Köszi! - és már el is szaladt.
A francba. Hogy kerül ez ide?! Castiel azt mondta, direkt nem hívta meg, nehogy Amandával összefussanak. Amanda... Hol van a lány?
Lysander utat tört magának az emberek között, hogy megtalálja Amandát. Nem akart fájdalmat okozni neki, ezért nem szabad most Castiel közelében lennie, amikor 100 százalék, hogy Deb rajta fog lógni... Izgalmas egy este lesz...
De hová lett? Jaj, Istenem, csak azt ne mondd, hogy már össze is kaptak...!
Hirtelen meglátta Amandát a kert sarkában álldogálni, magányosan. Hála az égnek!
*
Már éppen kezdtem feladni, hogy akárki megszánjon a tömegből, amikor nem már jött felém, mint Lysander! Ezaz! Végre valaki társaság...
-Szia - köszöntöttem vidáman.
-Szia. Hát te nem táncolsz? - kérdezte.
-Hát... Nem vagyok nagy partiarc - vontam meg a vállam. - Éppen Castielt készültem megkeresni, mert unatkoztam, de ez a probléma már megoldódott - vigyorogtam.
-Ahha. - bólintott. - Akkor nem sok mindenről maradtam le. - állapította meg.
-Hát nem. Azt viszont hallom, hogy elfelejtetted a bulit!
-Hát... Gyakran elfelejtek dolgokat - vonta meg a vállát.
-Meglátszik. Tényleg, hoztam neked valamit! - jutott eszembe. A délután folyamán megtaláltam a jegyzetfüzetét Castiel asztala alatt. - Várj egy percet!Hátraszaladtam a kerti asztalhoz, felkaptam a füzetet, és visszafutottam Lysanderhez.
-Tessék - nyomtam a kezébe. - Délután találtam.
-Azta! - lepődött meg Lys. - Egész nap ezt kerestem.... Hol volt?
-Castiel szobájában - vontam meg a vállam. - Biztos ott hagytad.
-Valószínűleg. - mosolygott. - Köszi szépen.
-Nincs mit. - nevettem vissza rá. - Na, rajzoltál már madarat?
-Még... nem.
-Ó... És hóvirágot?
-Azt... sem. Elfelejtettem. - vallotta be.
-Oké... Most, hogy visszakaptad a füzeted, már tudsz hova rajzolni.
-Jó, oké...
Beszélgettünk még olyan semmilyen dolgokról, aztán Lys láthatóan megrémült, de lehet, hogy csak képzelődtem, mert utána megint normális lett.
-Kérsz inni valamit? - kérdezte.
-Miért is ne? Egy üdítő jó lenne - válaszoltam, és bementünk a konyhába.
*
Lys valóban egy percig rémült volt, de ezt nem akarta mutatni, ezért visszarántotta magára az álarcát.
Ugyanis amíg Amandával beszélgetett, Castiel és Deborah jöttek ki az ajtón, és a táncparkettre indultak. Lysander mindenképpen el akarta kerülni az óriási balhét, mert egyrészt nem akarta, hogy tönkre menjen az este, másrészt meg Amandát is féltette. Az egyetlen megoldás ami eszébe jutott, a konyha.
*
Miután megittam egy pohár narancslét, Lys meg kólát, ki akartam menni, vissza.
De Lys azt mondta, várjam meg itt, mindjárt vissza jön, addig ugyanott álljak, ahol most.
Ő elment az emeletre, én meg a konyhában maradtam, és valami kaja után kutattam. Találtam egy zacskó felbontatlan chipset. A zacskó tartalmát kiöntöttem egy tálba, és leültem az asztalhoz enni, amíg Lys vissza nem jött.
Még megettük az egész tál kaját, aztán kimentünk az udvarra, és leültünk a földre. Sokat beszélgettünk, úgy egy egész órát. Castielt közben egész végig nem láttam, és ez kicsit aggasztott. Hová lett? És hogy hogy nem keresett meg ennyi ideig?
Elhessegettem a rossz gondolataimat, de aztán úgy döntöttem, megkeresem. Nincs kint az udvaron, így be kell mennem.
Lysandertől elkéreckedtem, mondván, hogy mosdóba kell mennem, és befutottam a házba.
Nem akartam kiabálni, ezért csak csendben jártam végig a házat. Konyhában nem volt, a fürdőszobákból nem válaszolt vissza senki, a nappaliban az osztálytársaim beszélgettek, de senki nem látta Castielt. Ekkor jutott eszembe, hogy biztosan a szobájában van.
Halkan felosontam a lépcsőn, hátha meghallom, ahogy motoszkál, vagy beszél, de nem. Csend volt a felső szinten is, és már éppen indultam volna vissza, amikor észrevettem, hogy a szobájából fény szűrődik ki.
Halványan elmosolyodtam, és megindultam a szoba felé. Belestem a résen, de rögtön el is mentem onnan.
Majdnem hanyatt estem a rémülettől. Amit láttam, azt nem bírtam feldolgozni. Egy lány ült a szoba közepén, háttal nekem. Hosszú, barna haja és kihívó öltözködése miatt eléggé szexi kinézete volt. És aki szemben ült vele, az nem más volt, mint Castiel, az én Castielem.És csókolóztak!
Nem bírtam parancsolni a könnyeimnek. Nem akartam, hogy megtudják, hogy itt vagyok, ezért szédelegve lefutottam a lépcsőn, zokogva kaptam fel a táskám, sírva rontottam ki az ajtón és futni kezdtem az utcán.
Nem érdekelt senki és semmi, csak hogy Castiel éppen önfeledten csal meg engem, ENGEM!!! Ki tudja, meddig mennek még el?!!
Castiel, miért teszed ezt velem?! Azt hiszed, soha nem jönnék rá, ha megcsalnál?! Rájöttem, de barom állat!!
Zokogva szaladtam, és egyre halkabban szólt a zene mögöttem. A könnyeimtől már alig láttam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése