-Sziasztok. Az én nevem Vida Amanda Ruth. Mindössze 3 napja költöztem a városba, mert a szüleim elváltak, és új helyre kellett költöznünk. Az anyámmal és egyetlen bátyámmal élek itt, a városban. Az előző sulimban sok barátom volt, de itt még Irisen és Natanielen kívül senkit sem ismerek. Szeretek olvasni, táncolni és zenét hallgatni.... - nem tudom, mit mondhatnék még magamról.
-Köszönjük szépen, Amanda. Most ideiglenesen a hátsó padba ülj, Iris mellé. Megfelel? - kérdezte a tanár.
-De még mennyire - feleltem.
Hátra is mentem Irishez, aki kedvesen fogadott. Nagyon megkönnyebbültem, amikor végre leülhettem, mert már úgy éreztem, nem bír el a lábam. A tanár elkezdett az évi programról beszélni. Most alaposabban körül nézhettem. Az osztályban nem is voltunk olyan sokat, mint hittem. Úgy gondoltam, vagyunk vagy ötvenen, de ez biztos csak az "enyhe" lámpaláztól volt. Az osztálylétszám 18, velem együtt 19. Nem tűnik rossz osztálynak, egész jó társaságnak néz ki...
Hirtelen melegem lett. Enyhe zavarba estem, és kényelmetlenül éreztem magam. Valaki figyel. Érzem. Jaj, miért veszek észre ilyesmit... Megfigyeltem a többieket. Volt egy feltűnően divatos szőke lány, nem tűnt valami szimpinek... Mellette egy látszólagos csatlósa, mert nagyon sugdolóztak valamin. Van egy rossz érzésem, hogy velük nem leszünk puszi pajtások. Megfigyeltem azt is, hogy két fiú meglehetősen hasonlít egymásra, csak az egyiknek fekete, a másiknak kék (!!!) a haja. Lehet, hogy tesók? Láttam még a vörös hajú srácot, akit a folyosó végén láttam cigizni. Ajjaj. Ahogy a mellette ülő osztálytársamat figyeltem, összeakadt a tekintetem egy felemás szempárral. Várjunk csak. Felemás??? De nem hallucináltam, mert a fiúnak az egyik szeme sárga, másik szeme zöld volt. Egyszerűen lenyűgözött. De várjunk csak! Miért figyelem ennyire? És ő is figyel engem! Szóval az ő szemeit éreztem meg... A srác elkapta a tekintetét, és inkább a mellette ülő vörösnek mutogatott valamit a füzetében.
-Hé - suttogta Iris - mit pirultál úgy ki?-M... mi?
-Kicsit piros a fejed - röhögött Iris.
-Ó a francba... - nem tudtam mást mondani, még mindig feszült voltam.
-Nyugi. Túl vagy a bemutatkozásodon. Nem volt rossz - bizonygatta a lány.
-Akkor jó - mosolyogtam rá. Hadd higgye csak azt, hogy amiatt lettem vörös...
Amikor kicsöngettek, hirtelen nem tudtam, mit csináljak. Még szerencse, hogy Nataniel odajött hozzám.
-Szia. Csak a szekrénykulcsodat jöttem oda adni, a szünetben elfelejtettem - nyomott a kezembe egy apró kulcsot.
-Ó, köszi. És melyik az enyém?
-A 174-es. Ne haragudj, de most mennem kell, megbeszélésem van.
-Nem is tartalak fel. Köszi mindent - mosolyogtam.
-Nagyon szívesen. Szia!
-Szia, Nataniel.
És elment. Na, akkor most mihez kezdjek magammal? Úgy döntöttem, kimegyek a szekrényemhez.
Amint a szekrényt vizsgáltam, oda jött hozzám egy ezüst hajú, egyedi viktoriánus ruhát viselő lány, és mosolyogva megszólított.
-Szia, Amanda. Én Rosalia vagyok, szintén az egyik osztálytársad. Szólíts csak Rosa-nak. Elmondod, hogy lett ilyen a hajad? Nem is tudtam, hogy van ilyen hajfesték. Az enyém is ilyesmi színű, csak azért kérdezem. - nevetett.-Szia. Hát, én így születtem. Sosem festettem még a hajam, de már terveztem párszor. - feleltem.
-Az jó.. Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül van akárki, aki ilyen hajjal születik - csodálkozott Rosa.
-Pedig itt az élő példa - nevettem. Aztán elakadt a lélegzetem. Már megint... Megint figyel valaki, érzem... Vajon megint ő az, a felemás szemű? És ha igen, minek figyel engem ennyire...?
Becsöngettek. Rosa-val bementünk a terembe, és hátramentem Irishez. Előkészítettem a füzetem, majd új barátnőmhöz fordultam.
-Iris - kezdtem halkan - Ki az a felemás szemű srác?
-Ki?
-A szürke hajú, felemás szemű fiú...
-Jaaaa... Ő Lysander. Miért kérded? - kérdezte Iris.
-Csak úgy...
Szóval Lysander. Érdekes neve van. Olyan furcsa ez a srác; felemás szem, szürke haj, és érdekes név. Kíváncsi vagyok, mikor fogom megismerni. De most megint melegem van. Már megint néz? Óvatosan oldalra pillantottam, és megint a furcsa szempárba néztem. Egész óra alatt feszengtem, pedig nem is mindig figyelt engem.
Szünetben a büfébe mentem Rosa-val. Amíg vártam, hogy megvegye az ebédjét, leültem egy asztalhoz, hogy addig is foglaljam neki. Ekkor az aulába lépett a vörös fió, meg Lysander. A vörös elment a büfébe, Lysander meg elindult felém. Rögtön elállt a lélegzetem. Hozzám jön?
-Szia. - szólított meg - Amanda, ugye?
-Szia. Igen, én vagyok...
-Leülhetek? - kérdezte.
-Persze, gyere csak. - Lysander leült velem szemben.
-Én Lysander vagyok. - mondta. Most erre mit feleljek? Azt, hogy tudom? Azt, hogy szép a neve? - De szólíts csak Lys-nek.
-Örvendek a szerencsének, Lys. - mosolyognom is sikerült - Érdekes neved van. - ezt meg most minek...?
-Hát, mondták már egy páran - nevetett, majd témát váltott - neked mindig ezüst volt a hajad?
-Így születtem.
-Furcsa. Eddig csak Rosa-nak volt ilyen haja a gimiben - mosolyodott el.
-Hát, most legalább már nincs egyedül...
-Nincs. De mondd csak, mit keresel te egyedül az asztalnál?
-Rosa ment magának ebédet venni... Őt várom. - feleltem.
-Akkor ismerős. Én Castielt várom. - értetlen fejemet látva hozzá tette - Ő a barátom, az a vörös hajú - mutatott a büfé sora felé. Naná, hogy a cigis.
-Jó barátok vagytok? - kérdeztem.
-Ja, megvagyunk - nem volt időnk befejezni a beszélgetést, mert Rosa lehuppant mellém.
-Huhh - fújtatott - Hogy az emberek mennyire tolakodnak... Hihetetlen!
-Ezzel rám céloztál? - vágódott le Lys mellé a vörös hajú, Castiel.
-Például rád, igen!
Na, ezzel a társaság is megoldódott. Így négyesben beszélgettünk, majd menni kellett órára. Még 4 órát végig szenvedtem, aztán indultam haza. A járdán lassan lépkedtem, most nem volt kedvem sietni.
Végül is jó volt ez a nap... Megismertem két remek csajszit, Irist és Rosat, összebarátkoztam Castiellel, és a legjobb, hogy Lyssel is. Miért rá gondolok folyton? Mindig megjelenik előttem a szép szemei, a haja, a mosolya... Remélem, azért leckét is tudok majd írni, nem csak elmélkedni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése