Fizika! Fizika!!! Fizikaaaa!!!
O-óó. Azt hiszem, ma van a vizsga...
Ma csak 10:30-ra kell bemennem, mert akkor jutok sorra. De úgy határoztam, hogy előbb bemegyek, addig is szurkolok a többieknek.
Úgyhogy már 9-kor a suliban voltam, és a termünkben üldögéltem Iris, Melody és Viola társaságában.
-Nyugi, Viola - nyugtattam. Ő következett, neki kellett most a vizsgára mennie. - Menni fog. Ez csak fizika.
-Aha... Jó... Köszi... - dadogta. Szegény, eléggé izgulós.
Miután Viola távozott, Iris kezdett parázni, úgyhogy őt is meg kellett vigasztalni, hogy elég, ha a kettes megvan.
Irist is behívták, így Melody-val maradtam. Ő nem izgult, hiszen mindig minden órára tanult és készült.
Nataniel érkezett meg, és gondterhelten köszönt.
-Sziasztok.
-Szia - mosolygott rögtön Melody. - Mi a baj? Történt valami?
-Semmi - legyintett, és elővette a fizika könyvet. Belemerült.
Úgy döntöttem, felvidítom, úgyhogy amikor Melody távozott, odaültem Nat mellé.
-Kizárt, hogy ne tanultál volna eleget. - szólítottam meg.
-Ez így van - bólintott, de nem vette le a szemét a könyvről.
Hirtelen elhatározással kikaptam a kezéből, és becsuktam.
-Hé! Add vissza - kérte Nataniel.
-Nat, ilyenkor nem jó tanulni - ráztam a fejem. - Legalábbis szerintem.
-Oké, az lehet, de vannak, akik megölnének, ha egy kérdést is rontok - fakadt ki. - Add vissza.
-Kinek akarsz megfelelni? A szüleidnek?
Nataniel ledermedt. Azt hiszem, ráhibáztam. Remélem, azért nem bántottam meg...
-Add vissza, kérlek - kérte.
Vonakodva odanyújtottam neki a könyvet, de ahelyett, hogy tovább tanult volna, a táskájába süllyesztette.
-Igen. - mondta. - A szüleimnek, illetve pontosabban az apámnak.
-Miért?
-Hosszú. Az apám azt akarja, hogy mindenben kitűnő legyek. Ha egy rossz pontot is talál rajtam, azt nem úszom meg szárazon.
-És Amber?
-Ő más... Ő lány. Éppen ezért nekem is mindent meg kell tennem a boldogságáért - vonta meg a vállát.
-Hogy bírod?
-Mármint, mit?
-Ezt az egészet. Nem semmi egy családod van - mondtam.-Nehezen. De majdcsak lesz valahogy - mosolygott.
Hitetlenül megráztam a fejem. Nagyra tartom Natanielt, és nem csak azért, mert tényleg szorgalmas, mindent elvállal és nem kapott eddig ideg-összeroppanást a sok munkától. Hanem azért is, mert eltűri a családját, beletörődik a helyzetébe, és nem csavarodott még be.
-Rosszul bánnak veled otthon? - úgy döntöttem, megkockáztatom ezt a kérdést, lesz ami lesz.
-Attól függ, milyen szempontból nézed. Az árvaházhoz képest, vagy a normál életmódhoz képest?
-A normális családokhoz képest. - szögeztem le.
-Igen. Eléggé, de nem panaszkodhatok. Soha nem szoktam erről beszélni senkinek. - rám nézett. - Kérhetlek, hogy ne kürtöld szét?
-Tartom a szám - ígértem meg.
-Köszi. - láthatólag kicsit megkönnyebbült.
Iris lépett a terembe.
-Nataniel, te következel - mondta. Nat kiment a teremből, én meg Irissel maradtam.
Elmesélte, hogy egész jól ment neki, mert szerencséjére jó tételt húzott, és simán lefelelt. Állítása szerint a négyes meglesz.
Örültem, hogy örülni látom.
Iris haza ment, én meg egyedül maradtam a teremben. Nemsokára új társaságom érkezett, és nem is akárki...
-Szia, Amanda - intett Lysander.
-Helló - üdvözöltem. - Te nem 10-kor mész be? - úgy tudtam, előttem lesz a sora.
-De. Viszont félek, hogy elfelejtek bejönni, ezért rögtön miután felkeltem, erre vettem az irányt. - vonta meg a vállát, és leült velem szemben. - És te? Te mit keresel itt ilyenkor?
A kérdés nem jutott el az agyamig. A fejem zúgott és fájt a hasam, mert Lys olyan szépen nézett a szemembe, hogy teljesen elvarázsolt. Elvesztem a tekintetében. Már megint. Ajj.
-Figyelsz rám, Amanda? - ez a kérdés visszatérített a valóságba.
-Mi? Hogy? - eszméltem fel. - Bocs, nem értettem. Tessék?
Lys kinevetett, majd megismételte a kérdést.
-És te mit keresel itt ilyenkor?
-Hát... - valami értelmes válaszon törtem a fejem. - Hát... Már eleget magoltam a fizikát, ezért úgy döntöttem, hogy bejövök előbb és szurkolok a többieknek.
-Ez igazán kedves tőled. - mosolygott.
Válaszul visszamosolyogtam rá, és témát váltottam.
-Nincs kedved rajzolni? - kérdeztem.
-Nincs. Miért?
-Már kaptál madarat. Nem volt elég? - értetlenkedett.
-Nem. Kell egy növény is. - pislogtam nagyokat, hátha meghatódik. De természetesen nem jött be.
-Majd kapsz - legyintett.
Sóhajtottam. Kinyílt az ajtó, és Castiel jött be a terembe.
-Helló - köszönt, és levágta magát a mellettem lévő székre. - Minek jöttök be ilyenkor? Lys, van még egy fél órád - csodálkozott.
-Tuti, ha nem jövök be, elfelejtettem volna. - vonta meg a vállát Lysander. - Neked viszont negyed órád van. - nézett az órájára.
-Jaja. Nem tudtam lassabban jönni - mentegetőzött. - Gondoltam rá, hogy bemegyek addig a klubba, de nem biztos, hogy jó ötlet vizsga előtt benyomni - tűnődött.
Pislogás nélkül meredtem rá. A kis "városi fiú"...
-Mit bámulsz? - förmedt rám Cast.
-Castiel! - szólt rá Lys. - Ne beszélj így egy lánnyal.
-Pff - fújt Cast.
Néha elgondolkozom, hogy is lehetnek barátok... Annyira különböznek, és mégis legjobb haverok. Hm. Furcsa.
Beszélgettünk a vizsgáról, a klubról, Castiel gitárjáról (illetve ő beszélt, mi meg hallgattuk), amikor váratlan vendég jött.
Amber nyitott be a terembe, de amint meglátta a fiúkat, indult is volna kifelé.
-Nyugi, Amber, nem harapok - vigyorgott Cast.
-Nem félek tőled - húzta ki magát Amber.
-Akkor miért indulsz ki?
-Nem indultam ki! - csattant fel a szőkeség.
-Nyugi má'.
Hát igen, Castiel és Amber izgalmas párbeszédei. Szegény csaj, mennyire nincs esélye bevágódni a suli nagymenőjénél...
Amber leült a lehető legmesszebbi padhoz, és duzzogva nyomkodta a telefonját. Mi addig beszélgettünk még a fiúk koncertjéről. Mint megtudtam, a hétvégén előadásuk lesz a klubban, ahova az egész osztály hivatalos.-Kivéve Ambert - szólalt meg Castiel jó hangosan, hogy az említett is jól hallja. Meghallotta, mert amúgy is hallgatózott.
-Olyan szemét állat vagy, Castiel! - fakadt ki.
-Nyugi már! Nem hozzád beszéltem! - vágott grimaszokat Cast.
-Ne is!
-Hát nem is!
Amber kiviharzott a teremből. Castiel elment a fizika vizsgát letenni, és megint Lysanderrel maradtam kettesben.
Beszélgettünk és sokat nevettünk, viccelődtünk még egész sokáig, amikor Castiel betoppant.
-Lys, húzzál felelni - bökött az ajtóra.
-Sok szerencsét - intettem neki kedvesen.
-Köszi. Neked is, előre - mondta, és kiment a teremből.
Castiellel maradtam. Nem maradt túl sokáig, így még maradt 5 percem halálra izgulni magam.
Ez lesz az első vizsgám a Sweet Amorisban. Nem tudom, mire számítsak. Valószínűleg olyan lesz, mint a többi gimiben... Húzok egy lapot, lefelelek, és kész is. Nem értem, mit idegeskedek ennyire. Fúú... Nyugi. Nyugi van. Húú.
Lys szólt, hogy mennem kell, úgyhogy mit volt, mit nem tenni, elindultam. Lysander még küldött egy biztató mosolyt, de nem nagyon tudtam mit kezdeni a jó szándékkal, mert halálosan izgultam.
A fizika teremben a szaktanár, Mr. Fraize és az igazgatónő várt.
Választottam egy lapot, és leültem a bizottsággal szemben. Megfordítottam a lapomat. "Mozgásokkal végzett elméletek". Huhh. Oké, nyugi, Amanda, jól van. Ezt tudod.
Lefeleltem, szerintem egész jól sikerült...
-Rendben, Amanda kisasszony, most már elmehet. És kérem, szóljon a következő diáknak - szólt az igazgató.
-Igazgató asszony, én vagyok az utolsó - mondtam.
-Rendben. Akkor mára végeztünk. Viszont látásra! - intett Mr. Fraize.
-Csókolom! - köszöntem el.
A terembe visszaérve kellemes meglepetés fogadott.
-Lys! Nem mentél még haza? - csodálkoztam.
-Gondoltam, mivel te vagy az utolsó, megvárlak, hogy ne legyél egyedül. - mosolygott.
Akaratlanul is elpirultam, és valami köszönöm-félét dadogtam. Felkaptam a táskám, és elindultunk hazafelé.Út közben sokat beszélgettünk, kitárgyaltuk a vizsgát, a holnapi vizsgát is, meg az az utánit... Aztán elmondtuk a véleményünket az osztálykirándulásról. Lys is várja, de nem annyira izgatott, mint én. Azt mondta, szokott néha a bátyjával sátorozni, így neki nem lesz új a szitu. Mesélt még az erdők szépségéről, a nyulakról és szarvasokról. Elvileg ez a két kedvenc állata.
Nekem a cicák a kedvenceim. Én is szeretem a nyulakat, de a cicák állnak közelebb a szívemhez. A szarvasoktól kicsit félek, magam se tudom, miért. Majd egyszer talán megszeretem őket.
Hazaérve tanultam a holnapi angol vizsgára, és vacsora után gondolkodtam az ágyamban. Szoktam csak úgy, lefeküdni és agyalni mindenfélén.
Most az angol szavak keveredtek Lysander nevetésével, illetve anyám hangjával. Várjunk csak. Hogy jön ide anya hangja?!
-Amandaaa!! - ez ő! - Megjöttem!
Leszaladtam a lépcsőn, és rögtön mesélni kezdtem a vizsgát. Bla bla bla bla, be nem állt a szám.
-...és Lysanderrel jöttem haza, mert ő volt előttem és megvárt - hadartam le egy szuszra.
-Lysander? Az volt a felemás szemű fiú? - kutatott az emlékeiben.
-Igen. - bólintottam, és küzdöttem a pirulás ellen.
Egy ideig még beszélgettünk mindenféléről, aztán anyának üzleti telefon ügye volt, ezért elvonult, én meg újra a szobámban kötöttem ki.
Kinyitottam az ablakot, és félig kihajolva néztem a naplementét.
-Ó, Lys - suttogtam. - Bárcsak most itt lennél velem...
Mi a franc? Mint egy béna romantikus filmben. Fúúúj, nem gondoltam volna, hogy ilyet is tudok... Olyan bénán jött ki ez a mondat. :/ Na mindegy.
A Nap eltűnt, én meg lefeküdtem.
Hamar elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése