Egész végig zaklatott a gondolat, hogy mi van, ha tényleg nekem énekelte? Hiszen olyannyira belefúrta akkor a tekintetét az enyémbe, hogy örök életre megmarad az emléke. Azok a gyönyörű, felemás szemei...Kíváncsi vagyok, vajon tényleg jól érzetem-e, hogy egész végig figyelt. Bár kétlem, hogy lenne bátorságom megkérdezni tőle... Gyáva vagyok, a fenébe is!
Eljött a hétfő. Az ébresztőm reggel 7-kor csörgött, de én már fent voltam egy fél órával előbb. Nagyon izgatott voltam, és nem bírtam már ágyban maradni.
Felvettem az egyik rövid farmersortom, és egy lenge sárga ujjatlan pólót. Az időjárás jelentés szerint meleg lesz, és sok napsütés. Azért magamhoz vettem a melegítőpulcsimat is. A pulcsi belebújós, így elég meleg reggelre. És halványsárga, vagyis a pólómhoz is megy (bár nem látszik ki alóla).
A "bőröndöm" lent volt a nappaliban, mert tegnap este már kikészítettem. Nem akartam húzós bőröndöt vinni, mivel azért mégis csak erdőbe megyünk... Találtam egy fekete sporttáskát, ami ideálisnak tűnt, úgyhogy abba pakoltam. Meg kell hogy mondjam, épphogy csak belefértem.
A kézipoggyászom csak a válltáskám és a pulcsim, szóval nem kell valami sokat cipelnem.
Fél 8-kor már el kellett indulnom, hogy előbb odaérjek. Elköszöntem Botitól (nem nagyon hatotta meg, hogy elmegyek, de azért a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra) és anyutól (el akart kísérni, de leráztam, mondván, hogy egyedül is odatalálok).
Felkaptam a sporttáskát, másik kezembe megragadtam a válltáskám, és elindultam. Furcsa volt ennyi cuccal suliba menni, de mindig figyelmeztettem magam, hogy most nem tanulni megyek, hanem szórakozni. Ráadásul csak azért az iskolába megyek, mert elvileg onnan indul a buszunk.
A suli előtt tényleg állt egy piros busz. Mr. Fraize éppen a sofőrrel tárgyalt meg valamit, úgyhogy csak köszöntem neki és már odébb is álltam. Páran már ott voltak.
Jade és Dajan vidáman intettek magukhoz. Nem sokat beszélgettem még velük az érkezésem óta, így boldogan indultam hozzájuk beszélgetni. Azért rendes tőlük, hogy odahívtak...
-Helló, Amanda - köszönt Jade. - Hogy vagy?
-Sziasztok - integettem, és leraktam a cuccaimat. - Köszönöm, remekül. És ti?
-Én fáradtan - motyogta Dajan. - Tegnap volt a kosármeccs döntője. Muszáj volt megnézni, de megérte.
-Én viszont tök jól vagyok - vigyorgott Jade. - Már ezerféleképpen elképzeltem az erdőt, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz...-Olyan, mint minden erdő - vontam meg a vállam. - Fák, fák és fák.
-Az erdőben nem csak fa van - ráncolta a homlokát a "kertész".
-Bocs, igazad van. Akkor fák és gomba - javítottam ki magam, mire felnevetett.
-Csak legyünk ott, és megmutatom, mennyi dolog van még egy erdőben.
-Megegyeztünk - nevettem én is. Hirtelen valaki karon ragadott, és nagy erővel elrángatott.
-Rosa! - méltatlankodtam, amikor maga felé fordított. - Korán van még a rángatáshoz!
-Dehogyis! Gyere, mert a tanár azt mondta, be lehet pakolni.
-Nem kéne vele megvárni a többieket? - tűnődtem.
-Ne viccelj... Az osztály fele már itt van - mutatott abba az irányba, ahol a többiek álltak.
Tényleg többen lettünk. Ott állt Amber, aki nagyban csevegett Lisával, és közben olyan furcsa kéztartással fogta a kézitáskáját, ami jellemző a köhöm-köhöm... Szóval, az ilyen lányokra... Mellette állt Nataniel, egyik kezében Amber kék-rózsaszín húzós bőröndjét, másik kezében a saját táskáját tartva. Az ő táskája olyasmi, mint az enyém. Nataniel magányosan állt, és várta, hogy valamit csinálnia kelljen. Szegény fiú...
-Rosa? - szólítottam meg.
-Hm?
-Ne haragudj, de oda szeretnék menni Natanielhez. Adsz pár percet?
Rosalya felnézett a térképből, és az említett személyre sandított. Láttam az arcán, hogy mélyen megveti Ambert.
-Menj csak - mosolygott. - Én addig felviszem a buszra a táskám.
Úgyhogy megindultam Nat felé. Amikor észrevett, halványan elmosolyodott. Mertem remélni, hogy kicsit felvidítom.
-Szia - köszöntem neki.
-Helló - mosolygott. - Hogy érzed magad?
-Izgatott vagyok. - vigyorogtam. - Amint látom, te inkább itthon maradnál. Ugye?
-Nem. Inkább itthon hagynék valakit - szomorodott el.
Kedvesen megböktem a vállát.
-Ne foglalkozz vele. Mindenkinek jobb lesz úgy - biztattam. - Nem ér annyit, hogy miatta ne érezd jól magad - böktem Amber felé.
-Hát... - mondott volna valamit, csakhogy Amber hirtelen megpördült, és szembe találtam vele magam. Szúrós szemmel nézett rám.
-Jé, kit látnak szemeim! - tettette a csodálkozást.- Amanda! Mertem remélni, hogy mára lebetegszel, de úgy látszik, nem jött be.
-Amber! - szólt rá Nataniel. - Fogd vissza magad!
-Kérlek szépen, ez már a visszafogott stílus - gúnyolódott, majd felém fordult, megerősítést várva. - Nem igaz, Amanda?
Nem akartam válaszolni, a számat vékony csíkká préseltem. Nem akartam, hogy rossz kedvem legyen miatta. Nem éri meg.
-Miért nem válaszolsz? - viháncolt Amber. - A hallgatást igennek veszem.
-Miért nem hagyod békén? - kérdezte ingerülten Nat.
-Mert nem érdemli meg! - fakadt ki Amber. - Keserűvé teszem neked ezt a kirándulást, te ri*anc! - kiabált visszafogott hangerővel. Haragosan villámló szemekkel méregetett.Nataniel megragadta a karom.
-Gyere! Menjünk innen! - húzott el onnan. A saját táskáját magával ragadta, a húgáét a földön hagyta. Erősen szorított, és a busz felé igyekezett.
Amber kétségbe esett.
-De Nati! Nem úgy értettem... - nyivákolta. - Ki viszi a táskámat...?
-Majd te! - kiabált rá dühösen Nataniel, és jó messzire elhúzott onnan.
Láttam rajta, hogy így is nagyon nehezen türtőzteti magát. Fortyogott benne a visszatartott düh. A húga, úgy látszik, nagyon felbosszanthatta. Hirtelen megállt, és a szemembe nézett.
-Bocs. - mondta.
Vállat vontam.
-Már kezdem megszokni.
-Hogyan? - csodálkozott. - Máskor is így beszél veled?
-Hát... - nem akartam neki fájdalmat okozni, így kicsit szépítettem.- Néha... Kicsit. Nem vészes.
-Nem volt meggyőző - sóhajtott. - Fogalmam sincs, miért csinálja. Tényleg nagyon sajnálom.
-De miért te sajnálod? - mutattam rá. - Ez nem a te hibád. Rajtad nincs semmi felelősség! Úgy csinálsz, mintha mindez a te hibád lenne! Pedig nem az...
-Van testvéred? - vágott közbe.
Meglepett a kérdése.
-Van egy bátyám...
-Ha a bátyád valakit bántana az osztálytársaid közül bárkit. Mondjuk engem. Ha a bátyád bántana engem, te mit tennél?
Elgondolkoztam. Valószínűleg olyasmit, amit az előbb ő is tett.
-Olyasmit, amit te - vallottam be. - Na jó, talán igazad van. De akkor se okold magad miatta, mert nem tehetsz róla.
Nataniel mosolygott.
-Nem teheti tönkre a kirándulást. - mondta határozottan. - És nem bánthat senkit. Beszélek vele, mégis csak a bátyja vagyok.
-Ne. - visszahúztam a karjánál. - Inkább menjünk a buszhoz. Most még ott fortyog magában, hagyjuk!
-Jó - nevetett, és felmentünk a buszra. Rosa-t találtuk csak fent, aki a buszba középre akart cuccolni, így éppen a táskáját rakta be.
-Amanda! - kiáltott, amikor meglátott minket. - Ugye ülsz mellém?
-Persze - mosolyogtam.
Bedobtam a táskámat a Rosa melletti székre, aztán Nataniel felé fordultam.
-Nem akarsz mögénk ülni? - kérdeztem.
-Hát... Van egy olyan érzésem, hogy a húgom mindenképpen mellém fog ülni. - tűnődött.
-Dehogy fog! Gyere - hívtam.
Így Nat becuccolt mögénk. Kiszálltunk a buszból, hogy még szívjunk egy kis friss levegőt, amikor két lak közeledett felénk. Naná, hogy Castiel és Lysander...
Váltottak egy pár szót az ofővel, aztán Cast intett nekem, mert észrevett, majd felszálltak bepakolni. A bőrönd helyett ők is sporttáskát hoztak. Szerintem csak Amber olyan hülye, hogy húzós bőröndbe pakolt. Pff.
Mi is felszálltunk, mert a tanár szólt, hogy már csak Iris és Melody hiányzik, és mindjárt indulunk. Amberék még kint maradtak valamilyen ürüggyel, mi viszont már beszálltunk.
Lehuppantam Rosa mellé, de előtte még Lys-t kerestem a szememmel, hogy vajon hol ülnek.
A busz leghátuljában beszélgetett Castiellel és Dakotával.
Az ablakból láttam, hogy Melody és Iris siet felénk. Felugrottak a buszra, majd Amberék is felbaktattak. Amber a barátnőivel előre ültek, Iris hátra ment, Melody meg a mögöttem lévő ülésre pályázott. Legalábbis úgy hallottam.-Szia - köszönt Natanielnek mosolyogva. - Szabad ez a hely? - kérdezte.
-Persze - felelte Nat udvariasan. Beljebb ült az ablakhoz (így mögém került), és beengedte Melody-t. A lány persze odáig volt a boldogságtól.
A motort beindították, az ofő megszámolt minket, és már indultunk is. Elvileg az erdő széléig visz minket a busz, úgy 3 óra múlva érkezünk meg.
Persze Amber elkezdett hisztizni, hogy ő nem bír ülni ennyi ideig, meg hogy feltétlenül meg kell majd állnunk legalább egyszer. Hallottam, ahogy Amber monológja közben Nataniel felnyög mögöttem. Szegény. Nehéz lehet egy ilyen testvérrel élni...
Az út alatt Rosalya boldogított egy ideig, de aztán elmerült a telefonjában, Leigh üzent neki. Én dobtam egy SMS-t anyának, hogy minden oké, és hogy most indultunk, aztán hátra fordultam. Nat az ablakon bámult ki, és nézte az elmosósó tájat.
Beszélgettem vele vagy egy fél órát, hogy jobb kedvre derítsem. Valamennyire sikerült, mert már nem ráncolta a homlokát, és többet mosolygott. Amíg beszéltünk, Melody egész végig szúrós szemekkel bámult. Szinte már fizikai fájdalmat éreztem a nézésétől. Brr...
Végül Nataniel olvasni kezdett, én meg követtem a példáját. Hoztam magammal egy drámát Shakespeare-től, hogy ne unatkozzak. Egyszer csak valaki megállt Rosa mellett, és megszólított. A hangjától borsódzott a hátam.
-Amanda. - természeten ki más, ha nem Lysander...?
-Hm? - néztem fel a könyvből. Lys egy zacskó ropit tartott elém.
-Castiel küldi. Lusta volt felállni. Kérsz? - kérdezte.
-Aha, köszi - mosolyogtam. Vettem egy szál ropit, és készültem tovább olvasni.
-Megnézhetem? - szólt Lys. A könyvemért nyúlt. Szégyenlősen odatartottam neki.
Elvette, és betette az ujját oda, ahol éppen tartottam. Megnézte a borítót, én meg visszatartott lélegzettel figyeltem, hogy vajon mit szól hozzá. Amikor elolvasta a címet, elmosolyodott. Vajon tud róla, hogy milyen elbűvölően tud mosolyogni...?
-Shakespeare? - adta vissza a könyvet.
-Hát... Szeretem a drámákat - vontam meg a vállam szégyenlősen.
-Az nem baj. Kevés ember szereti őket, de legalább rajtam kívül más is kedveli. Azért ezt jó tudni - mosolygott, intett, és visszament Castielhez, hátra.
Szóval akkor ő is szokott drámákat olvasni, és szereti is őket. De jó! Teljesen feldobódva olvastam tovább. Rosalya még mindig szívecskés üzeneteket küldözgetett. :)
Egy óra után Amber kifakadt, hogy álljunk meg. Hát ja. Ott voltunk konkrétan a semmi közepén. Körülöttünk rét és sok falu...
De aztán feltűnt egy benzinkút, ahol a busz leparkolt. Nem akartam leszállni, ezért fent maradtam. Ami azt illeti, csak Amber, Lis és Sharlotte szálltak le, hogy frissítsék a sminküket. Hogy miért?! Erre senki sem tudott válaszolni, de azért megálltunk...
Amber miatt elpazaroltunk 15 értékes percet. Amikor végre visszajöttek, a busz rögtön tovább indult.
A következő egy órában is olvastam, a könyvnek sikerült lekötnie. De megint felkaptam a fejem egy nagy ordibálásra.
-De le kell állnunk!! - kiabált Amber.
-Amber, értsd meg, semmi kifogásolható nincs a kinézetedben. Főleg, hogy túrázni megyünk - jegyezte meg Mr- Fraize.
-De nekem muszáj lemennem innen, mert nem bírok így ülni!Még kiabált egy ideig, hogy így meg úgy, ő akkor is leszáll, de a busz nem állt meg. Még jobban kifakadt.
Hirtelen a mögöttem ülő Nataniel felpattant, és ordítani kezdett.
-Amber!!! Az Istenért, fejezd már be!!! Senki nem akar megállni, csak te!! És te is ilyen idióta dolgokért!!!
-Fogd be! - ordított rá Amber.
-Eléééééég!!! - ordított fel... Castiel.
Egy pillanat alatt csend lett. Amber megkövült a rémülettől, Nataniel pedig örült, hogy a húga elhallgatott. Castiel tovább folytatta.
-Ez az egyetlen alkalom, amikor egyet értek a stréberrel - Natanielre bökött, aki mérgesen visszagrimaszolt. - Amber, állj már le! Tőled zeng a busz! Ne miattad legyen már pocsék az út!
-M...mi? - csak ennyit bírt kinyögni a szőkeség. - Én nem... nem akarok nektek rossz utat - pislogott ártatlanul Castielre.
-Jó. - felelte az. - Akkor meg fogd be a szádat, értetted?! Kösz. - biccentett, aztán lenyomott még egy szép nagy káromkodást.
Amikor leült, Lys vállba bokszolta. Aztán mintha mi sem történt volna, utaztunk tovább. Csak Amber maradt néma, hála Istennek. Illetve, bocs, hála Castielnek. :)
És ez még csak a legeleje...- gondoltam. Mik lesznek még itt...?
Még egy óráig döcögtünk. A talaj egyre rosszabb állapotban volt, így már nem volt kellemes olvasni. Eltettem a könyvemet, és inkább a tájat néztem. Gyönyörű rét mögött állt egy hatalmas erdő. Kissé megijedtem. Ilyen nagy lesz? Egyáltalán ez már AZ az erdő...? Kérdésemre a tanár adta meg a választ.
-Gyerekek! Negyed óra múlva megérkezünk.
Az osztály egy emberként zúgott fel. Már mindenki kíváncsi volt a helyre. De jó is lesz sátorozni!
Nemsokára csakugyan megérkeztünk. Boldogan szálltam le a buszról, azt hiszem, elsőként.
Leugrottam a lépcsőről, és körülnéztem. Egy kisebb tisztás előtt álltunk meg, a réten egy épület állt. Gondolom, ez a "túlélő"... Legalábbis otthon így neveztem el. Itt fogjuk megkapni a heti kajánkat. Az épület mögött kezdődött a hatalmas erdő.
Észre sem vettem, hogy a busz ajtójában állok.
-Hé, Aman! - szólt mögülem Castiel. - Ha kigyönyörködted magad, akkor húzz már arrébb!
-Ó... bocs - félreálltam, hogy kijöhessenek.
Kissé arrébb sétáltam, és tovább figyeltem az erdőt. Nagyon szépnek tűnt.Nem vettem észre, amikor Lysander mögém lépett, így alaposan megijesztett, amikor hirtelen a hátam mögül szólalt meg.
-Tetszik?
Ijedtemben ugrottam egy kicsit, majd rosszallóan néztem rá.
-Rosszabb vagy, mint Castiel...
-Miért?
"Mert te mindig, mindenhol nagy hatással vagy rám"- ezt akartam felelni, de persze nem tehettem.
-Mert még ijesztőbb vagy. - legyintettem.
-Aha. Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Szerintem választhattak volna kisebb erdőt is. - állapítottam meg.
-Mert? - nézett furán.
-Nem jók a tájékozódási képességeim... - vallottam be.
Őszintén kinevetett.
-Akkor ne legyünk párban - javasolta.
-Miért? - kérdeztem.
-Mert én meg el fogom hagyni a térképet - nevetett.
-Ajjaj.
Végre a tanár is leszállt. Bement az épületbe az ügyeket intézni, mi meg addig kivettük a csomagjainkat. Éppen indultam volna a saját sporttáskámért, amikor Lysander megragadta a vállam.
-Mondtam már, hogy ijesztő vagy? - rémültem meg ismét, de igazából a szívem nagyot dobbant.
-Már hallottam valamikor. - mosolygott, és odanyújtotta a... táskámat! - Ez a tiéd, ugye?
-I...igen. Köszönöm. - vettem el meglepődve.
-Nincs mit - mosolygott kedvesen. Én meg majdnem ott helyben elolvadtam.
Castiel termett mellettem.
-Jó ez az erdő. - állapította meg. - Ha ilyen nagy, könnyen el tudlak majd veszíteni. - mondta nekem.
-Kösz. - motyogtam kelletlenül.-Komolyan mondtam.
-Én meg komolyan megköszöntem.
-Szívesen - vigyorgott.
Sóhajtva elindultam megkeresni Rosalyát. Könnyen megtaláltam, éppen egyedül SMS-t írogatott. Odamentem hozzá, és beszélgettünk, amíg meg nem jött Mr. Fraize.
-Gyerekek! - kiáltott, amikor mindenki felé fordult. - Menjetek be az épületbe! Az ennivalót ma kapjátok meg, hogy egész héten az erdőben maradhassunk.
Mindannyian megindultunk az épület felé. Beérve egy tágas terem fogadott minket, s végében egy pulttal és sok asztallal. Aha. Akkor ez itt egy ebédlő.
A pultnál mindenkinek adtak egy szatyornyi kaját. Az enyémet elvettem, és rögtön gondosan elraktam. Nem szabad elhagynom, ha nem akarok éhen halni!
Mindenki elvette a sajátját, és visszamentünk az ofőhöz.
Felkaptuk a sok cuccot, és elindultunk... az erdőbe.
Amint beléptem a fák közé, a természet illata csapta meg az orrom. Nagyon jól esett végre nem a zsúfolt városban lenni, hanem kint a természetben. Az erdőben. A fák között.
Jade ígérete szerint boldogított menet közben. Megmutatta a különböző gombákat, fákat, bokrokat, páfrányokat. Tényleg eléggé érdekes volt. Akartam az útra figyelni, de hamar feladtam, mert Jade beszéde lekötött. Meg persze Lysander, aki előttem ment Castiellel együtt, és ők is a növényekről beszélgettek. Legalábbis úgy vettem ki abból a néhány szóból.
Azt tudom, hogy azon vitatkoztak, hogy az őzlábgomba tényleg az őz lábáról kapta-e a nevét. Értelmesek...
Az erdő belsejében valahol egy kis tisztásra értünk. Tényleg nem volt valami nagy, de pont megfelelő. Felállítottuk a sátrakat (kettesével, hármasával, négyesével sikerült összecuccolni). Volt egy kis vita, mert Castiel nem akart Nataniellel egy sátorba kerülni, de leszavaztuk őket. Úgy sem kell annyit együtt lenniük. Nem értem, Castiel miért irtózik ennyire Natanieltől...
Rosa-val felállítottuk a sátrunkat, és elhelyezkedtünk. Szerencsére a sátorra hozott lakatot is, így nem tudnak egykönnyen kirabolni minket. Fő az óvatosság!
Mr. Fraize megengedte, hogy két órát bóklászhassunk itt-ott. Kaptunk térképet (Lysander a sajátját rögtön Castielnek adta), és elővettem az iránytűmet is. Az ofő a lelkünkre kötötte, hogy mindig legyen velünk valaki, ne egyedül járkáljunk.
Én Rosa-val elindultam délre. Az erdő gyönyörű volt, csodás napsütésben...
Tanulmányoztam egy-két fát, bokrot, és virágot. A virágok tetszettek a legjobban. Olyan gyönyörűek voltak!
De sajnos lejárt az időnk, és vissza kellett mennünk a találkozóhelyre. Szomorúan kullogtam vissza, de izgatott is voltam, hogy vajon mit tervez még mára a tanár.
*Első rész vége*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése