Gyors öltözés, reggeli és irány a suli. Megint korábban bementem, hogy biztassam a többieket.
Előttem megint Iris, Viola, Nataniel, Castiel és Lys volt. Utánam jöttek még a többiek.
Az angol vizsga hamar lement, mert csak egy rövid tételt kellett elmondanom, illetve szöveget olvasnom / fordítanom. Egész jól sikerült, legalábbis úgy érzem.
Már csak a nyelvtan van hátra, amitől cseppet sem tartok, ugyanis csak ötösöm van, és tanultam is rá eleget. Úgyhogy otthon már csak lazsáltam, gondolkoztam, bátyámmal és anyámmal beszélgettem, illetve gépeztem. A neten felmentem a Gyakorikérdésekre, aztán jött a Wikipédia, és nyelvtan szinonima szótár. Elvoltam...
Az e-maileim között találtam egy egész érdekeset. Az ofő küldte, a kirándulással kapcsolatban.
"Gyerekek!
Hosszú lesz az út, ezért kérek mindenkit, hogy viselkedjetek! Nem szeretném, ha a sofőr egy fél óra út után visszafordulna, rendben?
Pénteken jövünk vissza, a busz este 7-re ér ugyanúgy az iskola elé. Némi késésre lehet számítani.
Hozzatok magatokkal sátort, csoportokba rendeződjetek (azonos neműek egy sátorban!) és hálózsákot mindenképpen vigyetek! Egy napi élelmet minimum csomagoljatok (Lysander, ne felejtsd el!), mert csak kedden kaptok egy csomagot, ami az egész heti élelmeteket fogja tartalmazni. Mindenkinek szólok, hogy az étel nem lesz nagyon sok, úgyhogy aki sokat szokott enni, az hozzon ételt! Túrákra számítsatok, ne menjünk hiába az erdőbe!
Tanár úr."
Izgatottan olvastam végig a levelet, és rögtön tervezgetni kezdtem. Mit viszek, miben és hogyan viszek, kivel leszek egy sátorban stb. Elkapott a kirándulási láz. Egészen megfeledkeztem a nyelvtanról és a Wikipédiáról.
Másnap a nyelvtan könnyen lement, semmi baki nem volt a feleletemben. Elégedetten nyugtáztam, hogy meglesz az ötös, és a délutánra pihenést terveztem.
Ami nem jött be, mert Rosa áthívott magához beszélgetni.
Így hát suli után átmentem hozzájuk, pletykálni.
Nagyon szép házuk van. Kicsit kicsi, de mivel Rosanak nincsen testvére, van elég helyük. A szüleivel lakik, de általában nincsenek a háznál. Mindig utazgatnak ide-oda, ezért Rosa szinte egyedül lakik.
Van saját szobája, amit ízlésesen rendezett be. Kék, fehér és fekete színek uralkodtak, és minden bútor illett egymáshoz. Igazán tetszett. Bárcsak nekem lenne egy ilyen szobám... De az enyém sose lesz ilyen szép, mert nincs se időm, se ötletem átalakítani.
Leültem a kék fotelbe, ami a sarokban állt, ő meg az ágyára ült törökülésben. És már kezdtük is.
-Na mesélj - kért. Mindig így kezdi a mondandóját...
-Izgatott vagyok az osztálykirándulás miatt - vallottam be. - Öt napig veletek leszek együtt, és ez nagyon feldob.
-Aha. Vagy Lysander jelenléte dob fel, nem? - vigyorgott.
-Lehet - adtam kitérő választ.
-Ne játszd meg magad.
-Nem játszom - ráztam a fejem. - És veled és Leigh-el mi lesz?
-Hát - szomorodott el Rosalya. - Mivel ő nem az osztályunkba jár, ezért nem jöhet velünk. De ja jöhetne, se adná be a derekát... Nagyon sok a munkája, és nem tudná ott hagyni a boltot.
-Rossz lesz nélküle?
-Most viccelsz? - hüledezett. - Persze, hogy az lesz! Eddig még szinte soha nem voltam távol tőle ennyi ideig.-Úgy érted, minden nap találkozol vele, és még soha nem voltál nélküle 5 napig? - kerekedett el a szemem.
-Pontosan. - bólintott.
-Ez már beteges - nevettem.
-Dehogy az! Ez igaz szerelem!
-Jól van, értettem, ne haragudj. - mentegetőztem.
Rosa témát váltott.
-Leszünk egy sátorban? - érdeklődött.
-Még szép! - nevettem.
-Izé. Nekünk csak kétszemélyes sátrunk van. Nektek van nagyobb?
-Nem, sajna - vontam meg a vállam. - De akkor majd csak ketten leszünk.
-De jó lesz - mosolygott. - Tudod már, miket fogsz vinni?
-Nagyjából...
-Én is! Van egy pár túrázós ruhám, ami egyben divatos is!
-Tényleg? - csodálkoztam.
-Leigh csinálta - húzta ki magát büszkén.
-Ki nem találtam volna - nevettem fel.
-Lysander ruháit is ő csinálja.
-Ruháit? Nem csak ruháját? - kérdeztem nevetve. - Folyton ugyanabban van.
-Nem. Több is van neki ugyanabból. - világosított fel. - De egyébként szokott másban is lenni, csak ez a kedvence - vonta meg a vállát.
-Szerintem jól áll neki - mosolyogtam.
-Hát. Lys szereti a viktoriánus divatot. Leigh is, és én is. Mindhármunkon meglátszik. - nevetett.
-Hát igen. Én is szeretem a viktoriánus divatot, de nem nagyon szoktam hordani az ilyen ruháimat, mert kicsit furcsán érzem benne magamat.
-Szívesen megnéznélek egy olyan ruhában...
-Majd egyszer felveszem... - mosolyodtam el.
Rosa az órájára nézett.
-Jézusom, már ennyi az idő? - döbbent le. - Fél óra múlva a parkban kell lennem!
-Csak nem randi? - sóhajtottam.
-De, az. Minden megmaradt időmet Leigh karjaiban szeretném tölteni - vigyorgott.
-Meg tudlak érteni. - felálltam. - Köszi a vendéglátást.
-Igazán nincs mit, én köszönöm, hogy eljöttél. - kinyitotta a bejárati az ajtót, és búcsúzni kezdett.
-Akkor, találkozunk hétfőn! - köszönt.
-Oké. Jó randit! - mosolyogtam.
-Kösz, meglesz. Szia! - intett.
-Szia!
Mielőtt haza mentem volna, úgy döntöttem, bemegyek a központba a térre. Régen voltam itt, és már ideje volt egy kicsit kimozdulni. Így a szökőkút melletti padra esett a választásom. Leültem, és csodáltam a habzó kutat. Rengetegféle módon csobogott a víz.
Egyszer csak valaki befogta a szememet hátulról. Már könnyedén felismertem Castiel parfümjének az illatát.
-Castiel, vedd le a szememről a kezed! Eltakarod a kilátást! - méltatlankodtam. Cast lehuppant mellém.
-Honnan tudtad, hogy én vagyok az? - értetlenkedett. - Meg sem szólaltam.
-Megérzés - vontam vállat. - Meg egy kis parfüm illat - vigyorogtam.-Ja, úgy könnyű - legyintett.
Tovább néztem a szökőkutat, de Cast nem hagyott nyugodni.
-Mit nézel azon az izén?
-Ez nem izé, hanem szökőkút - néztem rá rosszallóan.
-Akkor. Mit nézel azon a szökőkúton? - kérdezte gúnyosan. - Így megfelel?
-Meg. És egyébként, szerintem nagyon szép. Neked nem tetszik?
-Nincs benne semmi különös. - vonta meg a vállát.
-Pff. Te és a szépség. Nem is tudod, mi az - húztam el a szám.
-De! Azért annyira hülye nem vagyok.
-Aha, persze. - legyintettem. - Várod már a hétfőt? - kérdeztem.
-Ööö... Miért, mi lesz hétfőn? - kérdezte bután.
Nagyot sóhajtottam.
-És még Lysanderre mondják, hogy mindent elfelejt...
-De most tényleg. Mi lesz hétfőn? - kérdezte.
-Kirándulni megyünk az erdőbe. - világosítottam fel.
-Hétfőn megyünk?! - esett le neki.
-Igen, okoska! - gratulációként megveregettem a fejét.
-Jól van na - húzta el a száját. - Nem olvastam emailt. Kösz, hogy szóltál.
-Nincs mit.
Még beszélgettünk egy kicsit, aztán Castielnek el kellett mennie. Még visszaszólt, figyelmeztetésül:
-Aztán ne felejtsd el, holnap kettőkor a klubban! Fellépünk Lysanderrel. Jó lenne, ha jönnél.
-Tényleg! - csaptam a homlokomra.
-És még Lysanderre mondják, hogy mindent elfelejt - jegyezte meg gúnyos hanglejtéssel.
-Oké, na. Kiment a fejemből - vágtam sértődött arcot.
Kinevetett, intett, és felszívódott.
Hazavonszoltam magam, és tervezni kezdtem a holnapot. Mit vegyek fel egy ilyen koncertre? Ott lesz Castiel, de ami a legfontosabb, hogy Lys is, meg talán a lányok... Jaj, de várom már!!! Vajon hogy énekel Lysander?
Már semmi másra nem bírok gondolni?! Fölösleges álmodoznom, az esélyem nála úgyis a nullát közelíti!
Hülye vagyok... Nagyon.
*Másnap*
Ránézek az órára. Dél van. Két óra múlva már a klubban leszek, és szórakozni fogok... De jó is lesz...!
-Amandaaa! - ez a bátyám. - Gyere le, ebéd van!
-Jövök már! - kiáltottam vissza.
Lerobogtam a lépcsőn, és egyenesen a konyhába vettem az irányt. Meglepetésemre anya nem volt sehol, csak Boti készítette elő a kaját. Azért remélem, nem ő főzte...
-Anya hol van? - kérdeztem.
-Látszik, hogy figyeltél reggeli közben. Elment a munkába, mert dolga van. Legalábbis azt mondta. - ásított.-Ja, oké - vontam meg a vállam, és megnéztem a kaját.
Nem tudom megmondani pontosan, hogy mi volt az, de jól nézett ki. Remélem, nem mérgező.
-Te csináltad? - érdeklődtem.
-Most viccelsz, ugye? - kerekedett ki a szeme. - Ha én csináltam volna, szerintem nem így nézne ki. Ez brassói, csak anya kicsit elégette, de elmondása szerint finom.
-Szuper. Eszünk?
-Azért hívtalak. - válaszolta értetlenül.
-Oké, na.
Ebéd közben beszélgettünk, hogy mik a terveink a hétvégére. Boti a városba megy a haverjaival bulizni ma este, holnap meg itthon fog dögleni Castiellel. Jó terv.
Én ugye ma a klubba megyek (Boti támogatta az ötletet, mondván, hogy úgy se szoktam kimozdulni. Nem is igaaaz...), holnap meg pakolok a kirándulásra, plusz vásárolok. Nem nagy ügy, csak egy átlagos hétvége...
Ebéd után felmentem a szobámba, és megpróbáltam ruhát választani. De mégis mi a fenét vegyek fel...?
Megcsörrent a mobilom. A kijelzőre meredve vettem észre, hogy Rosalya hív. Hm. Vajon mit akarhat?
Felvettem a telefont.
-Szia, Rosa, mit...
Félbeszakított.
-Amanda! Ugye jössz ma a klubba?! - kicsit ideges.
-Igen, megyek...
-Hála az égnek - ha jól hallottam, megnyugodott. - Senki se akart jönni a többi lány közül. Gondoltam, hogy elmész a koncertre, ezért reménykedtem, hogy nem leszek egyedül...
-Ezek szerint te is jössz. - vontam le a következtetést.
-Igen! És fogalmam sincs, mit vegyek fel! - fakadt ki.
-Nyugi, én is tanácstalan vagyok... még.
-Na megyek öltözni. Találkozunk a helyszínen! - már le is rakta.
Még magam elé mormogtam, hogy "Neked is szia, Rosa."
Tovább turkáltam a ruháim között. Valami olyan ruhát akartam, ami nem hétköznapi, de nem giccses vagy estélyi.
Fél óra kutakodás után a kezembe akadt egy ruha. "Ez az."- állapítottam meg.
Felvettem, és egészen meglepődtem magamon. Szinte az egyetlen ruha, amiben tényleg elfogadhatóan csinos vagyok... Sose mondtam még ilyet magamra, de elégedett voltam. Főleg, miután fekete sminket is varázsoltam az arcomra, de zöld szemceruzát használtam. Így lett a szemem zöldes feketés. Nem kihívó, nem vittem túlzásba, visszafogottra sikerült. De mégis divatos.
Pont ezt akartam elérni...
Fekete válltáskámba belerámoltam a telefonom, zsepit, némi pénzt, fényképezőgépet, és a sminkcuccom (szükség esetre...).
Ezután leballagtam a lépcsőn, és kiválasztottam a cipőmet. Egy fekete magassarkú lett a végeredmény. A cipőnek kissé magas a szára, és az oldalára szintén fekete bársonyszalagból masnit kötöttek. Szerintem csodálatos.
Boti szédelgett ki a szobájából, a konyhába tartott. Engem észre se vett. Odaszóltam neki, mielőtt kimentem az ajtón.
-Helló, mentem! - integettem.
Boti szépen, lassan végig mért, aztán megkérdezte:
-Temetésre?
-Nagyon vicces - kinyújtottam a nyelvem, és bevágtam magam mögött az ajtót.
Ami azt illeti, egy kicsit tényleg fekete lettem... De hát zöld is van rajtam, úgyhogy tényleg nem mondhatja, hogy gyászolok!
Nekivágtam az útnak. Fél kettő volt, amikor elhagytam a házat, és a klubba is könnyedén eltaláltam.
Hirtelen rám törtek az emlékek. Egyetlen egyszer voltam itt bulizni, még amikor Castiellel jártunk... Csodás időszaka volt az az életemnek, és nem fogom elfelejteni. Castiel mellett tényleg nem voltam önmagam, nem volt tudatomban a szándéka és aljassága. De azért boldog voltam azokban a percekben.
Így utólag butának éreztem magam. Miért nem tűnt fel, hogy Castielt olyan könnyen megkaphattam...? Ez így hülyeségnek hangzik, tudom, de mégis. Most, amikor úgy érzem, eljött az igazi szerelem, lehetetlennek tűnik a helyzet, hogy esetleg Lysander meg én... Nem, ez nem fog összejönni. De azért álmodozni szabad.
Castielnél másképp volt. Csak akkor kezdtem el szeretni, amikor már "vallott" nekem. Ez most más. Most szerelmes vagyok vallomások nélkül is. De hát vallomás, az úgysem lesz. Lysander nem ereszkedhet le az én színvonalamra, akárhogy is vesszük. Megint hülyeséget beszélek. Belém bújt az ördög.
De egy hang azért mondogatta valahol belül, hogy igazam van. Lysander igazi úriember, nem egy átlagos fickó.
Mindegy is! Egyelőre legyünk ott a koncerten...
Az épület előtt még nem volt ott Rosa. Azt beszéltük meg SMS-ben, hogy itt fogunk találkozni, így még maradtam az utcán, hogy megvárjam.
Kellemes idő volt. Nyárias meleg csiklandozta az arcom, és lágy szellő fújdogált. Ideális kirándulóidő- gondoltam. Jól fog jönni ez az osztályprogram. Jót tesz majd a kiruccanás nekem is.Egyszer csak Rosalya termett mellettem, és vidáman üdvözölt.
-Szia, Rosa - köszöntem neki. - Wow. Nagyon csinos vagy.
-Köszi - pirult el.
A bókom nem volt alaptalan. Piros combközépig érő ruhát vett fel, aminek az alján és az ujjai végén szürke csipkék futottak. Nagyon elegáns volt. Ugyanolyan stílusú lapos sarkú csizmát vett fel, ami nagyon illett a ruhájához.
-Azért te sem panaszkodhatsz - nézett rám elismerően. - Csak felvetted a viktoriánus ruhát? - mosolygott.
-Igen... De majd veszek többet is, mert szerintem jól áll ez a stílus... Szerinted? - kértem ki a véleményét.
Rosa elkezdett magyarázni a ruhák minőségéről, aztán az anyagáról, a karcsúsított viktoriánus blúzokról, és csak mondta és mondta és mondta a magáét. Egy pillanat alatt megbántam, hogy kikértem a véleményét, de azért mondott pár érdekes dolgot is, úgyhogy türelmesen hallgattam.
Végül ott lyukadt ki, hogy jó ötlet, mert tényleg jól áll nekem a viktoriánus ruha.
Na. Ezért megérte az a hosszú monológ. :)
Leadtuk a kabátokat a ruhatárban, de a táskákat sem akartuk magunkkal vinni, így azokat is ott hagytuk, mondván, hogy ha kell, majd vissza jövünk érte.
Legalább nem kellett semmit se cipelnem...
A klubban már állt a bál. A DJ valami pörgős zenét adott, amire sokan táncoltak a parketten. Castielt és Lysandert nem láttam sehol, akármerre néztem, csak a hömpölygő tömeget láttam. A tér már most zsúfolásig tele volt. Húha...
Rosa valahol elkeveredett, mert elmondása szerint észrevette valahol Leig-t, így sikeresen magamra maradtam. A tömeg sodort erre-arra, én meg hagytam. Úgy sincs célom, hova menni...
*
Lysander éppen az öltözőfülkéből jött ki, amikor megakadt a szeme egy ismerős arcon. A lánynak ezüst haja és kék szeme volt, az pedig nem lehet más, mint...
-Hé - szólt oda Castielnek, aki mellett állt. - Az ott nem Amanda? - mutatott a lány irányába.
-De - röhögött. - Elragadta a tömeg. Várj, kihozom, hogy ne szerencsétlenkedjen tovább.
Nevetve begázolt a tömegbe, hogy kihozza Amandát valahogy.
*
Már épp kezdtem feladni, hogy előbb-utóbb valahova kikötök a tömeggel, de hirtelen egy erős kéz megragadott, és húzni kezdett. Sikítani akartam, hogy "Segítség, elrabolnak", de abban a pillanatban megéreztem Castiel parfümjének illatát.
Mire jó egy illat. Egész jó a szaglásom.
Hirtelen egy fal mellett találtam magam, a tömegtől messzebb. Hála az égnek...
-Huhh - fújtam ki a levegőt, majd felnéztem az elrablómra. Természetesen a szaglásom nem csalt, Castiel állt mellettem.
-Kösz.
-Nincs mit. Bár személy szerint hagytam volna, hogy még ott szerencsétlenkedj - vonta meg a vállát.
-Ez igazán kedves tőled - gúnyolódtam.-Ez is több, mint a semmi.
Most vettem csak észre, hogy Lys közeledett felénk. Magabiztosan lépegetett, és egyre közelebb ért. Magyarul: hozzánk jött.
-Sikeresen elvesztél? - kérdezte pimasz mosollyal.
-Hát... - zavarba jöttem, mint általában a közelében. - Úgy is mondhatni... Rosalya elkeveredett, mert elvileg meglátta a tesódat, és felszívódott. Engem meg magamra hagyott - vontam vállat.
-Elvileg Leigh tényleg itt lehet akkor valahol... - ráncolta a homlokát - De azt hittem, csak ugrat, hogy tényleg eljön a koncertre.
Hirtelen Rosa és Legih teleportáltak mellénk. Köszöntek mindketten, aztán Castielnek jutott eszébe, hogy 2 óra lesz mindjárt.
-Lys, már nem azért, de kezdünk 10 perc múlva. Menni kéne.
-Oké. Akkor sziasztok - intett, és elmentek.
Még utánuk néztem, és akaratlanul is elidőzött a tekintetem Lysander hátán. Nagyban magyarázott valamit a barátjának, aki csak bólogatott.
Aztán eltűntek a tömegben.
-Szóval, te vagy az a lány, akinek az öcsém tetszik? - kérdezte... Leigh. Úúúúr Isten! Rosalya...! Elmondtad?!
-Ööö... Izé... Nem is... - pipacsvörös lettem. Próbáltam következtetni Leigh arcából, hogy mi lehet a véleménye, de nem nagyon jutottam semmire.
Lopva dühös pillantást vetettem Rosa-ra. Minek mondta el? Leigh és Lysander rokonok, basszus!
Barátnőm behúzta a nyakát.
-Nem... Tényleg... Valamit rosszul tudsz... - dadogtam még össze-vissza.
De Leigh átlátott rajtam.
-Nyugi már - nevetett fel őszintén. - Szurkolok nektek. Ami azt illeti, az öcsém sokkal jobban járna veled, mint akármelyik rajongójával - mosolygott hízelgően.
-Ra-rajongójával?
-Szokott énekelni itt-ott, Castiellel egy bandában. Vannak rajongóik... Mint például ezek az emberek itt - mutatott a tömegre.
-Hogy értetted, hogy... Jobban járna velem? - kérdeztem vörösen.
-Úgy, ahogy mondtam - vonta meg a vállát.
Mondott még volna valamit, de a tömeg felzúgott, sikoltozni és ujjongani kezdtek az emberek. Mindhárman odakaptuk a fejünket a színpad felé, és naná, hogy Castiel, Lysander meg egy ismeretlen Tag léptek a színpadra.
Mint kiderült, az ismeretlen ember csak valami cuccot segített bevinni, ő nem szerepelt a műsorban.
Az emberek elhallgattak, és várakozva bámulták a színpadot. Behunytam a szemem, hogy kizárjam a külvilágot, és csak a zenére tudjak öszpontosítani.
És felcsendült a dallam. Saját szerzemény lehetett, mert nem ismertem. A szövege magyar volt, így értettem, miről szól. Valami laza szövegű dal volt, műsorkezdéshez pont jó.
Lysander énekelt, Castiel gitározott. A gitárt kihangosították, így jól lehetett hallani, de éppen eléggé lehetett hallani Lys hangját. Egyszerűen gyönyörű, bársonyos hangja van. Nem igazság! Hogy lehet, hogy ez a srác mindenben ennyire jó?!
A dal végén tapsvihar jött, de rögtön abba is maradt. Nem tudom, mert csukva volt a szemem, de valószínűleg Lys intette le az ujjongó tömeget, jelezve, hogy folytatnák.
Három számot adtak még elő, mind nagyon tetszett.
De az utolsó volt igazán szívhez szóló. Ennek angol volt a szövege, így nem teljesen értettem, de annyi átjött, hogy szerelemről szólt. Míg a többi szám eddig rockos stílusú volt, ez most inkább olyan könnyed é s komoly. Több lány szipogását véltem hallani néha. Hát igen, ilyen dal közben mindenki azt hiszi, hogy az énekes neki énekli a dalt.Ez a szám viszont egészen furcsa volt. Mert egyrészt azért, mert ez volt a legszebb, a legjobb, a szívhez szóló... De...
Még mindig csukva tartottam a szemem, így csak a dalra figyeltem. Attól féltem, hogy ha őket nézem, akkor túl feltűnően fogom bámulni Lysandert.
És a refrénnél... Elöntött az a furcsa, meleg érzés. Valami kissé zavarni kezdett, és a testemen végig futott egy borzongás, aztán mintha forró vízzel öntöttek volta le. Mint az első napomon a suliban.
Engem nézett.
Éreztem.
A refrén egyébként többször is felcsendült, de a szám alatt egész végig éreztem, hogy engem néz.
Mintha nekem énekelne.
Hülyeség! Valószínűleg már teljesen becsavarodtam... De az utolsó refrénnél már nem bírtam tovább, kinyitottam a szemem. És tényleg. Lysander éneklés közben engem nézett. Összetalálkozott a tekintetünk, de nem fordította el a fejét. A szemembe nézve énekelte el a refrén utolsó sorát, ami, meg kell hogy mondjam, gyönyörű volt. Amikor vége lett a dalnak, még pár pillanatig csak bámultuk egymást, aztán szerencsére Lys még időben észbe kapott, és Castiellel együtt lementek a színpadról. A taps óriási volt, már fájt tőle a dobhártyám.
Leigh gyanakvóan nézegetett, úgy látszik, neki is feltűnt valami az utolsó számnál. De nem szólt. Rosa lekötötte a figyelmét, így hamar megfeledkezett rólam meg a tesójáról, és elvonultak italt venni. Én meg ott maradtam, a falnál.
A tömeg egy bizonyos ponthoz igyekezett. Kíváncsian néztem, hogy vajon hova mennek... És észrevettem az emberáradat közepén Castielt meg Lysandert, ahogy autogramot osztogatnak. Nem mintha lett volna más választásuk. Az emberek (leginkább lányok) elárasztották őket.
Úgyhogy vártam, amíg eszükbe nem jutok. Egész hamar ide értek.
-Szuper volt - dicsértem meg őket köszönés helyett.
-Ezt többet már nem akarom hallani - fújtatott Lysander. Jogos.
-Én viszont igen - vigyorgott Cast, és csattogtatta a tollat, amit a kezében tartott. - Megyek vissza a lányokhoz - bökött a rajongókra.
-Csak ésszel - figyelmeztette Lys.
-Oké, persze - legyintett Cast, és visszament a lányokhoz.
Ott maradtam Lyssel kettesben. Egy ideig nem szóltunk egymáshoz. Én azért, mert meg voltam illetődve, ő meg szerintem csak nem tudott mit mondani.
Végül ő törte meg a csendet.
-Szóval tetszett? - kérdezte mosolyogva.
-Igen, nagyon - lelkesedtem, majd kicsit halkabban hozzátettem. - Főleg az utolsó. Az volt a legszebb.
Lys zavartan mosolygott.
-Gondoltam, hogy tetszeni fog - mondta végül.-Mi tagadás, tényleg fantasztikus - motyogtam. - Te írtad?
-Igen, mint mindegyiket. A kíséreteket Castiel írja - szemlátomást kicsit örült, hogy elterelődik a szó.
Beszélgettünk a dalírásról, amikor a DJ megint akcióba lendült. Pörgős számokat adtak, mire Lys ötlettel állt elő.
-Jössz táncolni? - kérdezte.
-Amennyire tudok... - válaszoltam zavartan.
-Castiel szerint jól megy neked - nevetett, majd megragadta a karom. - Na, gyere.
Elég könnyen megadtam magam, de nem csak azért, mert szívesen táncoltam, hanem mert az érintése megint lebénított, úgyhogy igazából csak húzott maga után a parkettre.
Pár diszkó szám után jött egy lassabb, amikor Lys felkért. Mint a középkorban, de komolyan...
Mindkét kezével a derekamat fogta, amitől kissé zavarba jöttem. A szám közepénél a fülemhez hajolt, és suttogott.
-Mondtam már, hogy nagyon jól áll neked ez a ruha?
Elöntött a pír. A francba, olyan pirulós vagyok...
-N...nem, még nem - nyögtem ki nagy nehezen.
-Akkor most mondom.
-Köszi - leheltem. Szerintem meg sem hallotta. Kérdezett.
-Hogy jött a viktoriánus? - a ruhámra céloz, természetesen.
-Mindig is szerettem ezt a divatot, csak eddig nem nagyon hordtam ilyen ruhákat...
-Pedig szerintem nyugodtan - nevetett fel.
-Köszi... Rosalya is mondta már.
Nem válaszolt, csak mosolygott. Úgy láttam rajta, tényleg tetszik neki az öltözetem, aminek nagyon örültem.
Tánc után Lys-t elkapták a rajongók, úgyhogy nem nagyon tudtam vele több időt tölteni.
Megkerestem Castielt, hogy tudassam vele, hogy hazamegyek. A vöröst nem volt nehéz megtalálni, mivel csak két helyen lehet: vagy a lányoknál (nem hiszem, mert már valószínűleg belefáradt), vagy a másik lehetőség: a pultnál.
És bingó, Cast a pultos lánnyal beszélgetett, és valami pezsgőt ivott. Amikor a csaj elfordult, megböktem Castiel. Kis híján leesett a székről.
-Jézusom, Amanda! Ne ijesztgess.
-Bocs. Nem akartalak flörtölés közben zavarni - gúnyolódtam.
-Mondd - sóhajtott.
-Csak jelzem, hogy haza megyek, mert már sötétedik.
-De még csak most kezdődik az este - értetlenkedett.
-Nektek igen, de nekem nem - ráztam a fejem. - Add át majd Lysandernek is, hogy felszívódtam, oké?
-Hát jó - vonta meg a vállát. - Akkor helló, holnap találkozunk.
Értetlenül meredtem rá. Hiszen holnap még csak vasárnap lesz...
A fejemet látva hangosan felröhögött.
-Megyek zenével boldogítani. A bátyáddal új CD-ket fedeztünk fel.
Ó, így már mindjárt más.
A ruhatárból kivettem a cuccaimat (nem loptak el semmit), és haza felé vettem az irányt.
Könnyen vissza találtam, és bár csak 8 óra volt, fáradtan zuhantam be az ágyamba.
Egész éjjel Lysander utolsó dala járt a fejemben. Még a szövegre is emlékszem, meg a dallamra...
"I love you so much that I forget any suffering..."
Sajna nem vagyok egy nagy angol zseni, de a google felvilágosított, hogy mit jelent.
"Annyira szeretlek, hogy elfelejtem minden szenvedésem..."
Döbbentem zuhantam az ágyba.
Miért nekem énekelte? Vagy nem is nekem? Lehet, hogy csak mindig néz valakit, vagy valamit, amikor énekel? Az is lehet, hogy csak én nyújtottam neki a támaszt, amire kapaszkodhatott. Van egy ilyen dolog, amikor az embernek kell egy biztos pont, amit egész végig nézhet.
Vajon Lysander tényleg nekem énekelt, vagy csak véletlenül nézett engem? Jó lenne tudni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése