Szent a béke

 Újra Amanda szemszöge ;) Jó olvasást!

Olyan szinten fáradt voltam reggel, hogy még magam se hittem. A helyzetemen az se segített, hogy az ébresztőóra megállás nélkül csörömpölt, de ahhoz sem volt erőm, hogy lecsapjam.
-Amandaaaa!!! - ordított fel Boti, mint egy oroszlán. - Azonnal állítsd le a vekkert, hallod?!!
Hupsz. Eléggé mérges lett... De hát ilyenkor, hétfő reggel nincs olyan ember, aki ne lenne fáradt vagy ingerült.
Gyorsan kinyújtottam a kezem, és leállítottam a csörömpölést. Megkönnyebbült sóhajt hallottam a földszintről, majd csukódott a bátyám szobájának ajtaja.
Ezt megúsztam. Csak ideges volt. Nagyot sóhajtottam, és nagy nehezen kikecmeregtem az ágyból. Kicsit nehezemre esett a kényelmes és puha takaró alól kibújni, de sajna ha nem teszem, elkések a suliból... Azt meg ugye nem akarom.
Ma egy szakadt rövid farmert és fehér pólót vettem fel farmerdzsekivel. Most kicsit úgy néztem ki, mint egy vidéki "farmerreklám-modell", de nem érdekelt. Halványan, feketén sminkeltem, és lecammogtam a nappaliba, a táskámmal a kezemben.
-Jó reggelt - köszöntem. De hogy kinek? Ez jó kérdés, mert nem volt még lent senki. Lehuppantam a kanapéra, és vártam, hogy valaki megjelenjen.
Mivel hiába várakoztam, 5 perc múlva meguntam az ücsörgést, és úgy döntöttem, inkább elindulok az iskolába.
-Elmentem! - kiáltottam még vissza, de most sem válaszolt senki. Mindegy, egy vállrántással elintéztem a dolgot, felkaptam a tornacipőm, megragadtam a táskám, és kiléptem az utcára.
A környék is csendes volt, még épphogy csak ébredezett a város.
A friss levegő egy kicsit felvidított, és már valamivel vidámabb állapotban mentem tovább.
Elértem a suli kapuját, és úgy döntöttem, nem megyek rögtön be az épületbe, hanem inkább még kint maradok az udvaron. Leültem az egyik padra és elővettem a biosz füzetem, hogy befejezzem a tanulást, amit tegnap este kezdtem még el.
Nagyban olvastam és magoltam, amikor valaki hátulról befogta a szemem. Nem is nagyon kellett gondolkodnom, a farfümje illatából  rögtön rájöttem, hogy Castiel az.
Mosolyogva hámoztam le magamról a kezét.
-Éppen tanulnék! - szóltam rá. A vörös lehuppant mellém a padra, és elvette a füzetem.
-Kikérdezlek. Oké? - vigyorgott.
-Hát...
-Nyugi. Ha olyan béna leszel, mint a matekban, akkor rögtön abba hagyom. - röhögött ki.
-Ez nem volt szép - tettem karba a kezem.
-Bocs, bocs... - mosolygott kedvesen. - Na akkor. Mit nevezel törzsnek, osztálynak meg rendnek?
Rávágtam a válaszokat, és szinte mindig jót mondtam. Amikor Cast már a fél füzetet kikérdezte, hirtelen vissza adta, és így szólt:
-Meguntam... - sóhajtott.
-Na? Azért jó volt, nem? - kérdeztem kíváncsian.
-Ühüm, persze... - láthatólag valahol máshol járt az esze.
-Mi bajod? Figyelsz egyáltalán? - ráztam meg a vállát.
-Mi? - kérdezett vissza.
-Hagyjuk... Jössz föl?
-Aha - megragadta a kezem, és együtt mentünk fel az osztályhoz.
A teremben már voltak páran. Jade, Dajan, Iris, Rosa és Lysander is ott volt már, úgyhogy odamentünk hozzájuk beszélgetni.
-Mi újság, gyerekek? - kérdezte Rosa. - Amanda, olyan régen hallottam felőled!
-Hát... Nem történt semmi különös... - értetlenkedtem. Mit kellett volna mondanom neki?
-Nem? - jelentőségteljesen Castiel és az én összefonódott kezemre pillantott.
-Na jó, talán... Gyere, beszélgessünk - mosolyogtam, és otthagytuk a fiúkat. Elvonultunk a padomhoz, hátra.
-Na, mesélj - kíváncsiskodott. - Összejöttetek?
-Igen - meséltem vidáman.
-Mikor? Hol? És mióta? - tette fel sorra a kérdéseit.
-Már egy ideje... Azt hiszem, egy hónapja.
-Az nem semmi. Gratulálok! - vigyorgott a barátnőm. - Nem sok lány van, aki ennyi ideig meg tud mellette maradni. - kacsintott.
-Köszi - pirongtam. - Castielt nem lehet nem szeretni és...
-Várj. Amberrel mi van?
-Nem tudom, egy ideje nem jelentkezett - vontam meg a vállam.
-Akkor jó - mosolygott. - Amber mániákusan szerelmes Castielbe már évek óta. Nem csoda, hogy kiakad minden ilyesmin...
-Nem ismerem Ambert, de nekem eddig mindig csak rosszat akart.
-Ilyenek a szülei. Szerintem tőle tanulta - okoskodott barátnőm.
-Nataniellel is így bánnak a szüleik? Akkor ő miért nem lett olyan, mint Amber? - tűnődtem.
-Nataniel értelmes srác, és én személy szerint nagyra becsülöm, hogy a húgát, és az apját is el tudja viselni.
-Miért? Milyen az apja? - kérdeztem kíváncsian.
-Nem tudod? - csodálkozott. - Ja, persze, még viszonylag új vagy.
-Mondod is, vagy csak körülírsz?
-Szóval Nataniel apja nagyon szigorú. Ha esetleg nem csak ötöst vinne haza, szerintem megverné, de alaposan. A szorgalmának és magatartásának is kitűnőnek kell lennie, különben nagy baj lenne, illetve egyik tantárgyból se kaphat ötösnél rosszabbat.
-Jézusom... És Amber?
-Ő lány...
-Szegény Nataniel - szomorkodtam. - Nem semmi egy családja van... Én nem bírnám.
-Szerintem én megszöknék. - tűnődött Rosa.
Beszélgetésünknek Lysander vetett véget. Egyenesen felénk tartott.
-Sziasztok - köszönt, majd hozzám fordult. - Amanda, elhoztam a biológia füzetem?
-Ó, persze - matattam a táskámban. Megtaláltam, és odanyújtottam neki - Nagyon szépen köszönöm!
Válaszul csak bólintott, és visszasétált a helyére. Rosa rám nézett.
-Eléggé fagyos a hangulat... - kezdte.
-Igen...
-Miért vagytok rosszban?
-Nem vagyunk rosszban, de Lys elviselhetetlen! - fakadtam ki, de úgy, hogy senki ne hallja. Remélem, tényleg nem hallotta senki...

*
Lysander a biosz füzetét tette a táskájába, amikor megütötte egy mondatfoszlány a fülét.
"... de Lys elviselhetetlen!"
Jézusom... Ezt tényleg Amanda mondta, vagy csak ő hallotta úgy? Vagy csak simán hallucinál? Könnyen meglehet.
Ami azt illeti, mostanában tényleg nem ápolt valami jó viszonyt a lánnyal, és ezt nagyon bánta. Legszívesebben rengeteget beszélgetett volna vele, de valami megmagyarázhatatlan érzés arra késztette, hogy ne vegyen róla tudomást.
Elviselhetetlen fájdalmak gyötörték a fiút, amikor meghallotta Amanda hangját. Visszhangzott a fülében ez a két szó...
"Lys elviselhetetlen!"
*

-Hogy érted ezt? - értetlenkedett Rosa. - Lys az egyik legrendesebb fiú az osztályban...
-Csak szerinted. Nem tudom, mi baja van velem! Állandóan tudomást sem vesz rólam, és egyszer még Castiel és közém akart állni! - panaszkodtam.
-Mi? - vágott furcsa arcot Rosa. - Lysander sosem tenne ilyet...
-Castiel szerint "szerelmes", és ezért most ilyen furcsa - húztam el a szám.
Rosa eltűnődött. *Akkor lehet, hogy Lysandernek Amandával van a baja... Talán Leigh tud valamit. Lehetséges az, hogy Lysnek Amanda tetszik? Jézusom...*
-Nem tudom... Lysander ritkán szerelmes. - szólalt meg végül.
-Akkor ez most egy ritka alkalom. - vágtam rá. - Elvette a csaj az eszét. Nem tudom, ki az, de végül is nem nagyon érdekel...
-Nyugi - mosolygott Rosa. - Nem kell így felkapni a vizet. Nem értem, mit parázol. Majd elmúlik ez, vagy ha nem, max. összejön a lánnyal, akkor meg megint normális lesz - nevetett.
-Volt ez a fiú valaha normális? - motyogtam.
-Mire gondolsz? - nézett furán.
-Semmi... De már eleve a neve, a fehér-szürke haja, a felemás szeme, a viktoriánus ruhái, a stílusa. Még sorolhatnám. Ez a srác egyáltalán nem normális - nevettem fel.
-Szerintem se... - mosolygott Rosa is.
Becsöngettek. Rosalya elment a helyére, mellém meg megjött Iris. Mindketten untuk magunkat órán, nem volt kedvem jegyzetelni... Olyan hosszú és fárasztó volt a nyelvtanóra, hogy amikor megszólalt végre a csengő, úgy éreztem, tényleg létezik Isten.
Szünetben a lányokkal mentem büfébe, és a társalgóban beszélgettünk, olyan "semmi értelme" dolgokról, legalább is szerintem. A főtéma az volt, hogy Amber ma nem jött suliba (ki a francot érdekel??!), meg hogy Irisnek megtetszett egy felsőbb évfolyamos fiú, aki állítólag szőke, kék a szeme, és ma fekete pólóban van. Ebbe én nem nagyon szóltam bele, inkább csak iszogattam az üdítőm.
Egyszer csak megláttam Lysandert, ahogy egyedül jött le a lépcsőn. Vajon hol hagyta Castielt? Lys egyenesen felénk indult, amitől meglepődtem, mert egyrészt Rosalyán és rajtam kívül nem sokat kommunikál a lányokkal, illetve tudtommal most éppen haragszik rám. De hát mindegy.
Lys odaért, és magához intett. Mit akarhat? Oda menjek?
-Gyere, Amanda! - szólalt meg. - Valamit mondani szeretnék...
Talán Castiellel történt valami? Mi lehet? Mi baja? És most nem is volt ellenséges. Kissé félve léptem hozzá, de ezt nem akartam mutatni. Arrébb mentünk, a terem másik végébe, és egyenesen a szemébe néztem, úgy kezdtem meg a beszélgetést.
-Mit akarsz? - kérdeztem. - Újra kioktatni?
*Lysandernek rosszul esett ez a kezdeményezés, de hát itt az alkalom, hogy most mindent jóvá tegyen...*
-Nem... Amanda, én... én sajnálom. - nyögte ki nagy nehezen.
Őszintén meglepődtem.
-Tessék? Mit sajnálsz? - értetlenkedtem.
-Én... A fenébe is, sajnálom, hogy így viselkedtem! Tényleg nem volt szándékos, én nem akartam veled rosszban lenni - a földre szegezte a tekintetét, de aztán megint felnézett. - Én nekem nem volt szándékomban téged megsérteni. Nem volt szándékomban akkor, a szünetben arról, és úgy beszélni, mint ahogy az történt... Én igazán vissza szeretném ezt az egészet vonni. Nem akarom, hogy emiatt haragudj rám. Ugye érted? - nézett rám bizonytalanul.
Egyre jobban meglepődtem.
-Öööö... Azt hiszem, igen... - próbáltam felvenni a fonalat.
-Azt hiszed, vagy tudod? - mosolygott Lys.
-Tudom. - vettem a lapot. Értem, szóval Lysander tényleg nem akart rosszban lenni, csak egyszerűen esze veszett.
-Akkor jó. - a kezét nyújtotta felém. - Szent a béke?
-Hát persze - nevettem, és megráztam a kezét. Amikor hozzá értem, furcsa bizsergés futott végig a gerincemen, de nem akartam róla tudomást venni. Úgy tettem, mintha nem lenne semmi.
Mi volt ez?!
-Jut eszembe - kaptam a fejemhez. - Gyönyörű a biológia füzeted! Elárulnád, hogy rajzoltad azt a hóvirágot?
-Milyen hóvirágot? - nézett furán.
-Még a füzeted elején... Volt egy hóvirág. Az lett a kedvencem. De egyébként mindegyik gyönyörű - nevettem.
-Ja, hogy az elején? - esett le neki.
-Igen. Hogy csináltad?
-Ceruzával... - tűnődött.
-Ó, nem úgy értem! Hogy tudsz így rajzolni? - faggattam.
-Ahogy te... ööö... Ahogy te beszélni. Például.
-Hogy érted? - értetlen fejet vágtam.
-Csak úgy, simán. Mint amikor sétálsz az utcán, vagy amikor írsz. Nem kell közben gondolkodnod, hogy mit csinálsz, vagy de? - nevetett.
-Nem... De én miért nem tudok így rajzolni?
-Mert nem próbáltad még.
Elgondolkoztam. Lehet, hogy nekem is ilyen szép lenne a füzetem? Neeem, inkább nem próbálom ki. Valahogy nincs tehetségem hozzá.
-Nem menne - tűnődtem.
-Ó, dehogynem - mosolygott.
-Nem, dehogyis!
-Dehogynem!
-Dehogyis!
-Honnan tudod, még meg sem próbáltad! - érvelt.
-Egyik rajzom sem lett jó a régi iskolában mindig hármas voltam belőle. - válaszoltam.
-Az más - legyintett.
-Dehogy más!
-Dehogynem!
-Dehogyis!
-Hagyjuk - legyintett.
-Oké. De egyszer majd rajzolt le nekem egy hóvirágot! - kértem.
-Mi? - vágott fura arcot. - Miért?
-Mert olyan szép lett a füzetedben, és nekem is kell egy hóvirág. - nevettem. Lehet, hogy ez így kicsit önzőnek hangzik, de muszáj volt látnom, hogyan bírja azt a nyamvadt virágot megrajzolni.
-Jó... Majd talán egyszer - sóhajtott.
-El fogod felejteni...
-Tudom - mosolygott.
-De majd figyelmeztetlek!
-Tudom...
-És meg kell rajzolnod.
-Tudom...
-Te mindent tudsz?
-Tudom...
Viccesen meglöktem egy kicsit, mire felnevetett.
Becsöngettek.
-Matek lesz. - figyelmeztettem, inkább csak magamat.
-Tudom. - röhögött Lys.
-Ó, te... - nem fejeztem be a mondatomat, mert Rosa hívott a terembe. Lysander is bement, és leült a helyére.
-Na mi az, csajszi? - kérdezte a barátnőm. - Szent a béke?
-Jaja - vigyorogtam. - Nem is olyan borzasztó ez  fiú... - nevettem.
-Na ugye - kacsintott Rosa. - Csak jóban kell lenni vele.
Miután még 6 órát végig ültem, Castiellel mentem haza.
Az úton meglepő ötlettel állt elő.
-Aman, pénteken szülinapi bulit rendezek.
-Hmm? - lepődtem meg. - Még nem is szóltál?
-Most szólok - röhögött fel.
-Oké. És akkor mikor kezded szervezni?
-Hát... Szerintem holnap kikürtölöm, aztán majd veszek kaját, piát meg a zenéket elcsórom a bátyádtól - tervezgetett.
-Szóval engem nem is érint. - állapítottam meg.
-Dehogynem! - vigyorgott.
-Rosszat sejtek...
-Holnap gyere át, rendet teszünk, takarítunk, és bevásárolunk.
-Fogadok, hogy csak én fogok takarítani - húztam el a szám.
-Hááát... - nyújtotta el a szót Castiel.
-Ne is folytasd - sóhajtottam nagyot.
A kapuban elváltunk, mert Castielnek valami dolga volt, így ma nem jött át. A búcsúcsók eléggé hosszúra sikeredett, de hát ilyen, ha az ember nem akarja elengedni Castielt. Ez a srác maga az ördög...
Ma délután csak tanultam, tanultam és tanultam. Boldog voltam egész nap, mert olyan szinten vidám napon voltam túl, hogy ez elvarázsolt.
Örültem, hogy Castiel még mindig szeret.
Örültem, hogy megy a matek.
Örültem, hogy nem bömböltetik a zenét.
Örültem, hogy Cast szülinapi bulit szervez.
És örültem, hogy Lysanderrel kibékültem...