Az élet megy tovább...

Pár hétig még szomorkodtam. Nem lehet egykönnyen elfelejteni egy olyan fiút, mint Castiel. Sokat sírtam, de szerencsére van érzékem a sminkeléshez, és így a nagy karikákat a szemem alatt sikeresen eltakartam. Csak Lysandert nem tudtam átverni, aki mindig, mindenhol átlát rajtam.

De azért lassan már kisírt szemeim és az óriási táskák is eltűntek alóla. Szépen, lassan kezdtem magam túltenni ezen a csalódáson, és próbáltam a tanulásra koncentrálni. Év vége van, a suliból két hét van hátra, és néhány tantárgyból kell szereznem pár ötöst, hogy jó jegyeim legyenek. Matekból négyesre állok, hála Castielnek, aki még a szakításunk után is foglalkozott velem, szerencsére.
Egyébként nagyon jó fej is tud lenni ez a srác, barátként nagyon kedvelem. Sokat hülyülünk együtt, bár egyre ritkábban, mert engem a tanulás hálóz be, őt meg a barátnője. Na igen, Deborah... Régóta nem hallottam semmit se felőle Castieltől, de talán csak nem akarta, hogy rosszul érezzem magam, és azért nem beszélt róla.
Anyu el fog utazni, amint befejezte a munkát. Bár apuval elváltak, azért néha mennek együtt ide-oda, és most Görögországba készülnek éppen. Amint vége a sulinak, össze leszek zárva a bátyámmal két hétig, de őszintén szólva nem nagyon bánom, mert legalább kicsit több időt tölthetek vele, na meg a barátaimmal.
De mindenek előtt hajrá, tanulás! Meg kell dolgozni a tökéletes nyárért, hogy az alatt a három hónap alatt ne kelljen semennyit se tanulnom, és főként, hogy ne a pótvizsgákra kelljen bejárnom. Idén 3 tantárgyból van év végi vizsgánk: idegen nyelv (angol), nyelvtan és fizika. A fizikától félek a legjobban, de majd csak lesz valahogy...
Úgyhogy most van az az időszak, amikor a könyveket bújom otthon, az iskolában, az utcán, a parkban, mindenhol.

Ma zombihoz hasonlítottam magam reggel. Tegnap sokáig fent voltam, mert matekoztam, így eléggé nyomi állapotban keltem fel az ébresztőóra csörgésére.
Álmosan kinyomtam a berregő izét, aztán vissza akartam aludni, de persze nem tehettem. Még fetrengtem egy kicsit, aztán felöltöztem, komótosan sminkeltem (megint nehéz volt eltüntetni a karikákat), és lementem a konyhába.
Boti már reggelizett, és ő vidáman kelt, legalábbis úgy vettem észre.
-Jó reggelt - köszöntött frissen, kipihenten.
-Helló - intettem neki álmosan, kialvatlanul.
-Csak nem sokáig voltál fent? - vigyorgott - Túl sokat tanulsz mostanában. Nyugi! Úgyse fogsz semmiből megbukni - legyintett.
-Ja... Három nap múlva van a fizika és a nyelvtan vizsga, azután meg az angol. Tanulnom kell - vontam meg a vállam.

-Te tudod - vigyorgott.
-Te meg mit szívtál így reggel? - néztem rá furán.
-Nem tudom. Vidáman keltem. - nevetett.
-Azt látom. - ásítottam. - Fogadni mernék, hogy lány van a dologban, de inkább nem zavarlak - dörzsölgettem a szemem.
Boti szájában megállt a falat. Mintha elfelejtette volna, hogyan kell rágni- nevettem magamban.
De aztán, mintha mi sem történt volna, eszegetett tovább, vidáman, frissen, jókedvűen. Pff...
Én nagy nehezen lenyomtam egy pirítóst, aztán előhalásztam a fizika füzetem, és azzal a kezemben indultam suliba.
Egész úton fel se néztem a füzetből, és magoltam a képleteket meg a jeleket. Befordultam az iskola kapuján, és már automatikusan a padhoz vettem az irányt. Közben egyfolytában olvastam.
Egyszer csak nekimentem valami kemény valaminek. Vagy valakinek?
A fejemet dörzsölgetve felnéztem, és Castiel állt előttem.
-Nem tudsz vigyázni? - förmedtem rá.
-Most mit vagy úgy oda? Te jöttél nekem.
-Te vagy útban - toltam félre és leültem a padra. Cast követett.
-Mit tanulsz?
-Fizikát. - motyogtam.
-De minek? - értetlenkedett. - Ma nincs is fizika.
-De vizsga, az lesz holnap után. Hagyjál már tanulni.
-Oké. Én soha nem tanultam a vizsgákra, mégis mindig átmentem. Ha tanulsz, akkor is átmész. Hát nem egyszerűbb, ha nem tanul az ember, és akkor könnyebb az élete...
-Ez a te logikád. De nekem jó jegyek kellenek, és nem hármassal akarok levizsgázni - néztem rá szúrósan.
-Most mi bajod?
-Tanulni akarok. - legyintettem.
-Durcás vagy ma. - állapította meg.
-Te meg tolakodó - vágtam rá.
-Mindig is az voltam - vigyorgott.
-Tanulni akarok! Nem tudnál csöndben maradni? - förmedtem rá.
-Ajjaj... Harapós ma a cica. - röhögött. - De majd segítek, hogy jobb kedved legyen. Lysander azt mondta, van egy hatásos módszer.
-Mit mondott Lys? - néztem rá rosszat sejtve.
Hirtelen két oldalról megbökte a derekam. Aprót sikítva felugrottam a padról, és dühösen néztem rá.
-Te nem tudsz békén hagyni?!
-Tényleg nagyon csikis vagy - röhögött megállás nélkül.
-Aha. És te? - közeledtem hozzá.
-Én nem. - nevetett.
-Biztos?
-Biztos.
-Ahj. - sóhajtva leültem. Ebből már nem lesz tanulás... Se csikizés. Legalábbis részemről nem.
-Na mi az? Feladtad a tanulást? - nevetett ki.
-Csakis azért, mert egy idegesítő barátom nem hagyja, hogy magoljam a fizikát - húztam el a                                                                           számat.
-Idegesítő? Az én volnék?
-Ráhibáztál - bólintottam.
Lysander jött be a kapun, és amikor felfedezett minket, felénk vette az irányt. Amikor hallótávolságon belülre került, hangosan beszélni kezdtem neki.
-Végre egy értelmes ember! Már azt hittem, sose szabadulok meg tőle - böktem Castielre.
-Hé! - méltatlankodott az említett. - Nem is fogsz szabadulni!
-Úgy látom, jó a hangulat - nevetett Lys, és ledobta magát Cast mellé a padra.
-Hát nem éppen. Fizikát akartam tanulni, erre jött ez az állat.
-Én meg be akartam menni, erre jött ez a stréber, és nekem jött - méltatlankodott Castiel is.
-Te voltál útban!
-Nem! Te jöttél nekem!
-De csak azért, mert útban voltál!
-Vagy mert figyelmetlen vagy!
-Arrgh! - hátradőltem a padon.
Lys egész végig próbálta kiszűrni, hogy mi bajunk van. Szegény, ide-oda kapkodta a fejét közöttünk, és próbált a furcsa vitánkra magyarázatot találni. Végül Castiellel kezdtek el beszélgetni dalszövegekről meg gitárról, én meg kedvemre tanulhattam. Köszi, Lysander...! Hálám üldözni fog.
Amíg be nem csöngettek (volt 32 percem), addig belemélyedtem a fizika világába. Memorizáltam minden szabályt, képletet, feladat megoldásokat és úgy általában... mindent.
De aztán megszólalt a csengő, és be kellett mennünk az épületbe.
Osztályfőnökivel kezdünk. Nem baj, azon úgy se nagyon kell figyelni, legalább tudok tanulni...
Az órán viszont nem volt alkalmam magolni, ugyanis érdekes téma ötlött fel a tanár agyában. Mr. Fraize (vagy hogy is hívják) különleges meglepetést tartogatott az órára.
-Gyerekek! - kezdte monológját. - Az év végén, amikor minden vizsgán túl lesztek, arra gondoltam, hogy mehetnénk egy közös kirándulásra.
Az osztály persze nem engedte, hogy befejezze. Mindenki mindenkivel beszélgetni kezdett.
"Hova?" "Mikor?" "Hogyan?" és "Tanár úr, kimehetek mosdóba?!" kérdések hangzottak fel. Ez utóbbit nem értettem pontosan, de hát mindegy. Az ő dolguk. Én Irissel beszélgettem izgatottan, hogy vajon mit tervez a tanár...?
-Gyerekeeeek! - kiabált Mr. Fraize. - Csend legyen, éppen beszélnék!
Az osztály nagy nehezen elhallgatott, és kíváncsian vártuk az ofő mondandóját.
-A lehetőségeink... - kezdte - A következőek. Három program közül lehet választani. Tehát az első. 4 napos kirándulási lehetőség egy vidéki kalandparkban.
Castiel meg még páran rögtön hörögni kezdtek.
-Már bocs, de már elmúltam 17 - ráncolta a homlokát Cast. - Nem fogok kötélen lógni.
-Én se... - motyogtam.
Még páran helyeseltek, főleg Sharlotte és Lisa, akik nem akarják "összekoszolni a ruhájukat holmi kalandparkban". Hát ja. Így is fel lehet fogni.
-Megértettem. Tehát kalandpark kihúzva - következtetett a tanár. - A következő: Két nap Egerben városnézés.
-Hogy mi?! Nézzünk várost?! Na neeee... - igen, ez is természetesen Cast volt, ki más...?
-Castiel. Hagynád a többieket is szóhoz jutni? - szólt rá Mr. Fraize, a maga nyugodt természetében.
-Nem - vigyorgott az említett.
-Tanár úr, ez nekem se tetszik. - rázta a fejét Alexy.
-Nekem se nagyon - húzta el a száját Jade.
A tanár tanácstalanul körbenézett, majd sóhajtva így szólt:
-Akkor ezt még meggondoljuk. A harmadik lehetőség, egy hét egy vidéki erdőben. Sátorozás vagy az erdő széli Motel, lehet választani.
Na, ez már többeknek is tetszett. Alexy, Dajan, Jade, Dakota és Iris rögtön helyeselni kezdett. Én is bólogattam, ahogy Rosa is, meg Viola és Kim. Sokaknak tetszett az ötlet.
-Inkább ez, mint a kalandpark - húzta el a száját Cast.
Lisa, Sharlotte és Armin viszont rögtön védekezett. A lányok rögtön  mondták a magukét.
-Még hogy erdő?! Egy piszkos, koszos, instabil sátorban alvás a földön?! - hőbörgött Sharlotte. - Még mit nem!
-Egyet értek - bólogatott Lisa. - Ha valaki megsérül? Elesik, és csupa kosz lesz? Fúúúj. Nem, ne menjünk.
-Szerintem se - rázta a fejét Armin. - Tetszik tudni, mennyi friss levegő van egy ilyen erdőben?! Ráadásul sok a fény, és ha a telefonomra világít a nap, nem látom a képernyőt!
-Armin. Nem akarok a kirándulás alatt játékot látni a kezedben - szögezte le Mr. Fraize.
-Tessék?! - Armin sokkot kapott. - Akkor nem is megyek.
-Nyugodjon meg tanár úr, gondoskodom róla - vigyorgott Alexy. Szegény Armin, nem semmi egy tesója van... Biztos mindketten velünk jönnek.
-A többieknek is megfelel az erdő? - nézett körbe még egyszer az ofő.
-Nekem jó - mosolyogtam.
-Jó lesz...
-Menjünk - bólintott Lys is.
Akkor hát mindenki benne van. Armin, Lisa és Sharlotte kivételével, meg persze Amberével, mert ő még mindig nem jött suliba ma sem.
Izgatottan mentünk ki a teremből kicsengetéskor, és mindenki a kirándulásról beszélt. Engem annyira azért nem izgatott a dolog, ezért lementem a büfébe kaját venni.

Fél kettőkor már végeztem is. Egész jó, sok időm van... Éppen haza indultam volna, amikor Kim elkapta a karom.
-Hé, csajszi, nincs kedved a sarki kávézóba jönni biliárdozni? - kérdezte.
-Hát, nem is tudom... Ki megy még?
-Rosa, Iris, Castiel meg Lys, illetve én. Na, jössz? - vigyorgott.
-Hát... Na jó. Menjünk - adtam be a derekam.
-Szuper!
Amíg a kávézóhoz sétáltunk, dobtam egy üzenetet Botinak, hogy csak később érek haza, mert programom van. Csak hogy ne indítson utánam kémeket...
Még soha nem jártam ezen a helyen, mert egyrészt nem volt kedvem, másrészt meg nem akartam beülni egyedül. Így hát a hely számomra ismeretlen volt.
A kávézó része nem volt valami tágas... Beltéri és kültéri része is volt, aranyos kis napernyőkkel és zenével. Hangulata, na az volt. Ezen hely mögött volt a játékterem, ahova mi igyekeztünk. Kibéreltünk egy csocsó és két biliárd asztalt, hogy legyen mit csinálnunk. Mondjuk én nem nagyon tudok biliárdozni, ezért inkább csocsóztam. Nem mintha abban jó volnék, de hát mindegy. Szándék a fontos...
És és Rosa játszottunk Cast és Lys ellen. Természetesen nem sikerült nyernünk (brühühüüü), de jót szórakoztam. A fiúk (sajna) nagyon jók voltak ebben is, nem csak a biliárdban. Kár. Pedig és sem voltam rossz...
Négykor már úgy voltam vele, hogy felszívódom, ugyanis csatlakozott hozzánk egy pár idegen, és már piálni is kezdtek, úgyhogy jobbnak láttam elhúzni a csíkot. Oda siettem Lysanderhez (ő volt a legközelebb), és gyorsan kimagyaráztam magam.
-Haza kell mennem, mert már a bátyám vár otthon.
-Vagy csak félsz ezektől - bökött mosolyogva az idegenekre. A fenébe.
-Mi? Nem - ráztam a fejem. - Csak tényleg haza kell mennem.
-Te tudod - vonta meg a vállát. - Haza találsz?
-Szerintem igen - tűnődtem el egy pillanatra, mire ő felnevetett.
-Gyere, elkísérlek. Cast, mindjárt jövök! - kiáltott még vissza a válla fölött.
-Hová mész? - kiáltott vissza a vörös.
-Sétálni. Amanda nem talál haza egyedül.
-Ez nem is igaz... - kezdtem, de már ki is húzott a tömegből.
És már kint is voltunk az utcán. Kiérve megálltunk, és Lys zsebre tett kézzel ácsorgott.
-Te vezetsz - mosolygott.
-Oh... Akkor... Arra - mutattam jobbra. Úgy emlékeztem, arra kell menni.
-Oké. De csak ha 140 km-es túrára akarsz menni a városon keresztül.
-Jó. Akkor arra - mutattam balra, és megfordultam.
-Mehetünk - bólintott nevetve.
Haza menet többször rossz irányba akartam menni, de ilyenkor Lys mindig kisegített. Közben nagyokat nevettünk, beszélgettünk, satöbbi. Szóval jól elvoltunk.
A gyomrom furcsán fájt. Mintha kis buborékok kezdtek volna képződni a hasamban. Mi ez?! Amikor Lys néha rám pillantott, akaratlanul is begörcsölt a gyomrom, és enyhe szédülés kerülgetett. Mi a fene...!
Amikor elértük a házat, egyrészt megkönnyebbültem, hogy ide találtam (kis segítséggel), másrészt szomorú voltam, hogy vége a sétának.
-Kösz, hogy segítettél. Szerintem nélküled most valahol a város mélyén tekeregnék - nevettem.
-Az biztos. Még gyakorolnod kell kiismerni magad. - mosolygott.
-Az lehet... Majd a nyáron. Szia! - köszöntem el, és kinyitottam az ajtót. Visszanézve még intettem neki, ő meg nevetve biccentett. Becsuktam az ajtót, és nagy levegőt vettem. A hasfájás lassan, de kezdett csillapulni. Zavart, hogy vajon miért van ez...
Egész este forgolódtam. Csak egy dologra tudtam gondolni.
Egy felemás szempár lebegett előttem.