/2. Útvesztő

Rosa-val kissé ügyetlenül kutyagoltunk az erdőben. Én nem teljesen emlékeztem, merről jöttünk, és ez egy kicsit megrémített. Hiszen mondtam már, hogy nem vagyok jó tájékozódó, de ez Rosalyát szemlátomást egy cseppet sem zavarta.
Én már rég elvesztettem az útvonalat, de Rosa céltudatosan ment előre az ösvényen.
Aztán egy elágazáshoz értünk.
-És most? - kérdeztem.
-És most... - tűnődött. - Hát...
Megfordult, becsukta a szemét, és gondolkodott, aztán hátrafelé kezdett sétálni.
-Jól vagy? - néztem furán.
-Arra kell menni! - jelentette ki magabiztosan, és jobbra mutatott.
-Szerintem balra. - gondolkoztam, és tisztán emlékeztem, hogy igazam van, arra kell menni.
-Vitatkozol? - sértődött meg.
-Nem, dehogy... De szerintem akkor se arra kell menni, ahogy te gondolod - ráztam meg a fejem.
Tudom, tudom. Rosszul tájékozódom, de egy biztos: most az egyszer talán tényleg igazam lehet.
Támadt egy ötletem.
-Rosa? Mi lenne, ha szétválnánk? - kérdeztem. - Amelyikünk rossz útra tér, az majd visszafordul, és elmegy a másikon. Szerinted?
Rosalya elhúzta a száját.
-Mi van, ha eltévedünk?
-Nem fogunk. Itt csak két ösvény van. Ha rossz irányba indultam el, majd visszafordulok, és megyek a tiéden. - bizonygattam. - Ne félj, hamar rájövök, ha rossz felé megyek.
-Hát... jó, legyen - adta be a derekát. - De ne felejtsd el, hogy fél óra múlva a találkozóhelyen kell lennünk! Ha rossz felé mész, vagy megyek, akkor futni kell. Na szia! - intett, és elindult jobbra.
-Helló... - nekivágtam a balra tartó ösvénynek.
Azért szívből remélem, hogy jó felé megyek... Ciki lenne, ha tényleg neki lenne igaza... De hát nem baj. Maximum visszafordulok. Nem nagy gond.
Azért annyira béna én se lehetek, hogy ne találnék vissza.
Gyalogoltam, és egyre inkább azt éreztem, hogy beljebb és beljebb kerülök az erdőbe, amit jó jelnek vettem.
Bár ne vettem volna...
Kitartóan sétáltam, és közben nézelődtem. Csodaszép volt az erdő, a fák lombjain át beszűrődött egy-két napsugár, és fénnyel látta el a teret. Sok vastag fa vett körül, és takarta el az eget.
Már egy ideje sétáltam. Nem nagyon néztem, merre megyek. Csak az ösvényt követtem.
Aztán hirtelen megtorpantam.
Jobb oldalra tőlem egy óriási kidőlt fa állt. Nagyon furcsa pózban törhette ki a vihar, mert teljesen becsavarodott.
Aztán leesett a tantusz.
Ha erre jöttünk volna, akkor biztosan emlékeztem volna erre a fára, annyira jellegzetes...
Gyorsan hátraarcot vágtam, és ijedten futottam visszafelé.
Rosa-nak volt igaza... Miért nem hallgattam rá?! Hiszen neki mindig, mindenben igaza van!
Rémülten futottam tovább, de megálltam. Elágazás?!
Jobbra vagy balra? Jobbra vagy bajra?! Úristen...
Tétován elindultam jobbra. Valószínűleg arra kell mennem... Remélem, legalább is.
Ránéztem az órámra. 5 perce a találkozóhelyen kéne lennem. Ó, ne. Jaj nekem...
És én meg itt vagyok még az erdő közepén, ki tudja, hol...

*
Rosa megérkezett a tisztásra, ahova kellett. Magában kárörvendett egy kicsit, hogy na lám, neki volt igaza!
De vajon erre már Amanda is rájött?
Biztosan.

Lysander a maga felemás szemével Rosalyát kereste. Meglátta, és megkönnyebbült. Akkor nem sikerült eltévedniük. Hála az égnek... Odasétált Rosa-hoz, de Amandát sehol sem látta.
"Mi a..."- hökkent meg magában.
-Rosalya - szólította meg a lányt. - Hol van a társad?
-Amanda? - kérdezett vissza.
-Igen, ő.
-Hát... - Rosa habozott. - Volt egy elágazás...
Lysander rosszat sejtett. Rosa folytatta.
-Szóval volt egy elágazás, de nem hitt nekem, hogy jobbra kell menni. Ezért szétváltunk. Ő balra ment, de megígérte, hogy ha rossz irányba ment, rögtön visszafordul...
Lysander elgondolkodott. Nem nagyon bízott Amanda tájékozódási képességeiben. Hiszen ő maga mondta neki...
Megnézte a térképét... Aztán rájött, hogy Castielnél van, ezért nem nézheti meg. Elkérte Rosalyától az övét, aki készségesen odanyújtotta neki.
-Melyik elágazás? - mutatta neki a térképet.
Rosa egy ideig keresgélt, aztán megtalálta. 
Lys szemügyre vette azt az irányt, amerre Amanda mehetett. Elkerekedett a szeme. Az út nagyon bonyolult volt. Több elágazás indult az ösvényből. Ha Amanda valóban visszafordult... Csak remélni lehet, hogy sikerült betippelnie az irányt.
Lysander visszaadta Rosalíának a térképet.
-Még várjunk pár percet - motyogta neki.
10 perc is beletelt, de még mindig csak Amanda hiányzott.
"A francba is."
Mr. Fraize felkiáltott.
-Gyerekek! Két lehetőség van. Az egyik, hogy elmegyünk nélküle, és majd megvár minket itt. A másik, hogy megkeressük.
-Csak nem gondolja, hogy ott hagyjuk az erdőben?! - horkant fel Castiel. - Már nem azért, de van egy kis tapasztalatom a tájékozódását illetően. Az életben nem fog kitalálni.
Amber hangosan felvihogott.
-Hagyjuk csak! Menjünk, mert már égek a vágytól, hogy megtudjam a programot!
Mindenki sötéten nézett rá, kivéve Lisát. Még Sharlotte is rosszallóan meresztette a szemét.
-Jó, nem mondtam semmit - húzta be a nyakát.
Lysandernek jutott eszébe a megoldás.
-Tanár úr, mi néhányan elmegyünk megkeresni. Addig a többiek menjenek játszani. Vagy mit tudom én, mit csinálni...
-Rendben van. - helyeselt a tanár. - Lysander, Castiel, Nataniel, Rosalya, Iris! - kiáltott. - Tudtommal ti egész jól tájékozódtok. Nincs ellenetekre, hogy ti mentek?
Mindenki helyeselt. A kiválasztottak is.
Lys, Cast, Nat, Rosa és Iris kicsit félrevonultak. Castiel ismertette a haditervet.
-Lányok, ti maradjatok együtt, mert ti is eltévedtek. Mi szerintem külön tudunk válni - nézett először Lysanderre, majd Natanielre. Utóbbira nem túl kedvesen. - Bár Lys valószínűleg el fog tévedni.
-Megoldom - legyintett az illető.
-Azt tudom - röhögött Castiel. - Mindenkinél legyen ott a térkép, és valami zseblámpa. Kezd sötétedni... - felnézett az égre. - Mindenkinél van telefon?
Bólogattak.
-Remek. Ha valaki megtalálja Amandát, értesítse a többieket.
-Rendben. - bólintott Rosa, és kihúzta magát. - Akkor hát, menjünk!
A lányok eltűntek az erdőben, de direkt nem ott, ahol jöttek a legutóbb. Nataniel elindult egy másik ösvényen, így Lys és Castiel egyedül maradtak. Cast most már nem leplezte idegességét.
-Csak nem vagy ideges? - kérdezte Lys.
-De. Azért mégis csak Amanda az egyik barátom... És nem sok barátom van - bokszolta vállba barátját.
-Aha...
-Na csá. Te mész ott, ahol a lánynak jönnie kell - intett Cast, és még Lys kezébe nyomta a térképet. - Próbáld meg nem elveszteni.
-Ezt te sem gondoltad komolyan - húzta el a száját Lysander.
Castiel idegesen nevetve elindult az erdőben, így Lys egyedül maradt. Bekapcsolta a zseblápmáját, mert már nem látott rendesen a sötétben, és nekivágott az erdőnek... futva.
Nem bírta elképzelni, hogy vajon most hol lehet Amanda. Csakugyan reménytelenül eltévedt?! Csak reménykedni mert abban, hogy a lányt nem homályosította be teljesen a félelem és az egyedüllét.
Nagyon aggódott Amandáért.
*

Sötétedik. Ajjaj! Azt hiszem, már reménytelenül elvesztem. Hol vagyok?!
Nem volt nálam lámpa, csupán egy térkép. De már annyira gyorsan sötét lett az erdőben, hogy nem tudtam kivenni rajta semmit az égvilágon.
Hol vagyok?! Félek...
Nem szoktam félni. Sose féltem annyira a viharokban, a városban, akárhol, mint itt. Nem is értem, miért parázok.
De aztán rájöttem.
Mi van, ha soha nem jutok innen ki? Mondjuk ez lehetetlen, tudom. Viszont mi van, ha ma már nem jutok ki ebből a fojtogató sötétből? Az erdő teljesen megváltozott. Alig 10 perc alatt sötét lett.
Az erdő, ami eddig olyan gyönyörű és hívogató volt, most hirtelen rémálommá változott. Mindegyik fa ijesztően vicsorgott rám, és ágaik, mintha éles fegyvereket lóbálnának a gyenge szélben.
Jézusom... Ez nagyon rémisztő...!
Vajon mi van a többiekkel? Egyáltalán feltűnt nekik, hogy hiányzom a társaságból? Nincs sok esély rá, de azért talán...
És most még jobban megrémültem. Remélhetőleg nem indultak utánam! Ha miattam veszik valaki el az erdőben, én nagyon dühös leszek magamra.
Hol vagyok?!- visszhangzott a fejemben ez a kérdés egyfolytában.
Hol vagyok?! Hol vagyok?! Hol vagyok?!
Valahol mögöttem reccsent egy ág. Rémülten megfordultam a tengelyem körül. Ijedten fürkésztem az erdőt. De nem volt ott semmi.
Kissé szorongva indultam tovább. Hirtelen az ösvény is eltűnt. Te jó ég. Most hová menjek?!
Tanácstalanul megálltam, és úgy döntöttem, itt maradok. Semmi értelme tovább bóklászni.
De végül meggondoltam magam, és visszafordultam. Nem bírnék egy helyben állni ebben a rémisztően nyomasztó sötétben.
Visszafelé kutyagoltam, és találtam még egy elágazást. Hát ez nem lehet igaz! Reményvesztetten felnyögtem. Most már szinte mindegy, merre megyek, nem igaz...?
Nem csak ez volt a gondom. Amikor elindultam jobbra, hangosan megkordult a gyomrom. Krrrrr! Ó... Csak most esett le, hogy halálosan éhes is vagyok. Jóformán ma még csak a reggeli pirítós volt a gyomromban, meg az az egy szál ropi...
Akaratlanul is elmosolyodtam, mert a ropiról Lysander jutott az eszembe. Ha valóban nekem énekelt a múltkor, akkor neki biztosan feltűnt, hogy eltűntem.
De persze erre nincs sok esély.
Mindegy. Most már úgy is reménytelenül eltévedtem.
Kezdett hűvös lenni. Összébb húztam magamon a pulcsimat, és behúzott nyakkal gyalogoltam tovább. Nem akartam tudni, mi lesz így velem... Megfagyok, megtalál egy medve vagy farkas, vagy egyszerűen csak elájulok...
Nem akartam, hogy ez legyen, de összefutottak a szememben a könnyek. Az arcom csípett, ahogy végigfolytak rajta a sós cseppek. De nem csak a hidegtől csípett, hanem szereztem utam sotán pár karcolást egy bokortól, ahova nagy ügyetlenül beleestem.
Halkan sírva lépkedtem tovább, amikor valaki a nevemet kiáltotta volna. Csak hallucinálok, vagy ez tényleg Castiel volt?
Visszakiáltottam, hogy "hahó!", de nem reagált semmit. Ezek szerint csak képzelődtem. Tovább sírtam és kullogtam tovább. Immár korom sötétben.
Hirtelen valami fény szűrődött hátulról, és megláttam a saját árnyékomat, amitől annyira megijedtem, hogy felsikoltottam. A fény jobbra tartott, aztán a hangom hatására megint rám szegeződött.
"Egy zseblámpa!"- jutott eszembe. "De még messze van."
-Hahó! - kiáltottam kétségbeesetten. A könnyeim egy pillanatra ráfagytak az arcomra. - Hahó! Van ott valaki?! - torkom szakadtából kiabáltam.
-Amanda?! - ez a hang annyira... ismerős volt. A megkönnyebbüléstől megint sírva fakadtam, és a földre rogytam. Nem bírtak már a lábaim.
-Hahó! - kiáltottam megint.
-Amanda! - most már közelebbről jött a hang, és kifejezetten örültem neki. Elöntött a boldogság, és a félelmem egy pillanatra elszállt. 
Lysander.
Rögtön megismertem a hangját, és szólítgatni kezdtem.
-Lysander! Itt vagyok!
A fény egyre inkább közeledett, aztán lekapcsolta a lámpát, hogy ne vakítson meg. Lys hozzám ért. Hála Istennek...!
Eléggé megrémült, amikor a földön talált rám, sírva. Egy darabig tétovázott, de aztán odarohant hozzám, és megpróbált felsegíteni.
-Jézusom, Amanda! Mi történt?! Hogyan kerültél a földre? - hangja őszinte rémületről árulkodott.
-Magam sem tudom - feleltem halkan.
Lehajolt, megfogta a derekam, és talpra állított. Megint éreztem azt a kellemes bizsergést a gerincemen, amikor éreztem, hogy esze ágában sincs elengedni.
Amikor meg magához fordított, hogy megnézze az arcom, egyszerűen nem bírtam tovább. Még jobban sírni kezdtem, de most inkább már a megkönnyebbüléstől. Akaratom ellenére szorosan átöleltem Lysandert, és sikeresen elbőgtem magam. Még az a szerencse, hogy halkan tudok sírni...
-Cssss... - simogatta Lys a hajam. Nagyon jól esett a vigasztalása. Mintha megint otthon ülnék az ágyamon, kisírt szemekkel, amikor Castiel bulija után menekültem el. Elöntött a jó érzés.
Csak tovább sírtam, és a vállára hajtottam a fejem. Jól összekönnyeztem a jobb vállát, de emiatt úgy látszik, nem aggódott.
Csak percek múlva nyugodtam le egy kicsit.
-B...bocs. - mentegetőztem, de amint elléptem tőle, megint elvesztettem az egyensúlyom, és el akartam esni.
Szerencsére Lys még időben elkapott, így nem zuhantam a földre megint. Szórakozottan felnevetett.
-Semmi baj.
-D...de összekönnyeztem a ruhád... - motyogtam bűnbánóan. A vállára nézett.
-Ha nem mondod, észre sem veszem.
Felsóhajtottam.
-Na és most merre...? - nyögtem ki. Lysander elgondolkodott, madj csak sok idő múlva válaszolt.
-Arról jöttem. - mutatott jobbra.
-Biztos?
-Igen... illetve nem, de szerintem jó lesz az - vonta meg a vállát.
Egy ideig szótlanul sétáltunk, aztán Lys hirtelen megtorpant, és elővette a mobilját. Hívása érkezett.
-Helló - szólt be a telefonba. - Igen. Éppen most találtam meg. Igen. Igen, tényleg. Nem viccelek, állj már le! Jó, adom. - nekem nyújtotta a telefont. Kérdő tekintettel átvettem. - Castiel. - tájékoztatott.
Ajjaj...
-Igen...? - kérdeztem félénken.
-Amanda!!! Az Isten szerelmére, hol a fenében voltál?!!! - hangja dühös és ideges volt, de azért hallottam, hogy megkönnyebbült. Szinte láttam magam előtt a megnyugodott arcát. Folytatta.
-Rosa és Iris már feladták a keresést!! Én még mindig itt vagyok valahol az erdő közepén!!! Lysander szerencsére megtalált, de kétlem, hogy kitalálna az erdőből! Nataniel felől egy szót sem hallottam. Remélem, megették az állatok. - hangja már ugyanolyan volt, mint mindig.
-Na...nataniel?! - csodálkoztam. - Ő is...
-Igen!! - lett újra dühös. - Öten indultunk megkeresni, és te sehol sem voltál!!! Mit képzelsz, hogy így elveszel?! Egyáltalán most hol vagytok?!
-Öööö... - Lysander felé fordultam. - Hol vagyunk?
-Fél óra, és kiérünk - tájékoztatott a "kísérőm".
-Fél óra, és kiérünk. - mondtam bele a telefonba. - Na és te... Hol vagy?
-Már majdnem a tisztáson. - nyugodt hangja engem is nyugodttá tett. - Siessetek. Személyesen is le akarom csavarni a fejed.
-Köszi - önkéntlenül is elmosolyodtam, és letettem a telefont.
Visszanyújtottam Lysandernek, aki a zsebébe süllyesztette a készüléket. Csendben sétáltunk tovább, de nem akartam így menni. Ezért megszólítottam.
-Hogy találtál meg?
Hallgatott. Szerintem valami értelmes válaszon törte a fejét.
-Nem tudom. - vonta meg a vállát végül. - Csak próbáltam ésszerűen gondolkodni. Minden elágazásnál a te fejedbe kérzeltem magam, és direkt rossz irányba mentem... Aztán megláttalak.
-Ennyire rossznak képzeled a tájékozódásom? - sértődtem meg.
-Miért, nem az? - mosolygott rám féloldalasan. Majdnem elolvadtam. Tud róla, hogy ez ilyen vonzó a számomra?!
-D...de... Végül is... - dadogtam. Lys szívből felnevetett.
-Máskor ne váljatok szét Rosalyával.
-Nem fogunk - ráztam a fejem.
Már enyhe fényt láttam az ösvény végén. A tisztás. Mindjárt megérkezünk.
Eszembe jutott, hogy valamit még kifelejtettem. Megtorpantam, és nem mozdultam. Lysander, amikor észrevette, hogy lemaradtam, megállt, és visszafordult. Visszajött hozzám.
-Van valami baj? - kérdezte.
Felnéztem a felemás szemébe, nagy levegőt vettem, és elkezdtem.
-Lysander, én... köszönöm. Köszönök mindent.
Megkönnyebbült, hogy csak erről van szó.
-Ami azt illeti, ha te nem vagy, akkor én még mindig ott ülnék a sötétben - folytattam. - Egyedül. Talán már nem tudnék tisztán gondolkodni. Vagy megevett volna egy farkas. Úgyhogy köszönök mindent. Tényleg.
Hirtelen elhatározásból odaléptem hozzá, egy puszit adtam az arcára, és átöleltem.
Éreztem, ahogy döbbenten visszaölel, és szinte láttam magam előtt értetlen arcát. De legalább visszaölelt. Amitől görcsbe rándult a gyomrom. Nagyon...
-Ami azt illeti... - mondta halkan még mindig ölelve. - Nagyon aggódtam érted. Az járt a fejemben, hogy nehogy halálra rémülj ettől a sok ijesztő fától... Hogy ne csavarodj be teljesen, mire odaérek... Ha még időben odaérek - nagyot nyelt. - Ne csinálj többé ilyen őrültséget. Engem majdnem halálra rémisztettél. Sőt, igazából azzal teljesen le sikerült sokkolnod, ahogy ott a földön ültél.
Meglepődtem, hogy ennyire aggódott. Nagyon jól esett ez a monológ, és a lepkék vad táncra perdültek a gyomromban. Elengedtem, és mosolyogva néztem fel rá.
-Nem csinálok többé ilyet - ígértem.
Elindultunk az ösvény vége felé. A tisztás szélén Castiel állt zsebre dugott kézzel, lazán, menőn, ahogy szokott. De amint meglátott, fény gyúlt a szemében, odarohant hozzám, és erősen megragadta a karom.
-Te lány! - kiáltott. - Mit képzelsz te, hogy csak úgy eltűnsz?!! Mit gondolsz, hogy aggódtam érted?!! Ilyet az életben ne csinálj többször, megértetted?!! - még mindig a karomat szorította, és azt hiszem, leállt a vérkeringésem. Ahogy az arcomba üvöltött, kissé megremegtem.
-Jó... - nyögtem ki nagy nehezen. - Nem fogok ilyet többé csinálni...
Lysander szórakozottan nézte a jelenetet. Pff.
Castiel keze engedett a szorításon, és arca kissé megenyhült. A szikra kihunyt a szemében, és megint nehezen beszélt, mint általában, ha az érzéseit kellett kimutatnia.
-Bocs. De te vagy az egyik legjobb barátom, amiből nem sok van. Tudhatnád, mennyire rossz volt belegondolni, hogy vajon mi lehetett veled. - nehezen szokta kimutatni az érzéseit, de most egész könnyen megértettem.
-Persze. És kösz - átöleltem, és szorosan visszaölelt. De ő nem kapott puszit, ami, úgy látom, Lysandernek is feltűnt. Hoppá.
-A többiek...? - kérdeztem félénken.
-Mindenki megvan. - tájékoztatott Cast. - A lányok már egy órája feladták, és visszajöttek. Amikor Lys felhívott, pont utána futottam össze a szőke stréberrel, ő is a sátorban van. A kiránduló csoport meg már rég visszajött.
-Upsz.
-Hát igen. De azért örülünk, hogy megvagy - vigyorgott. - Ha nem haragszol, előremegyek, hogy közöljem a hírt a tanárral. Majd gyertek ti is.
-Oké... - nyögtem ki.
Castiel elfutott, én meg ott maradtam Lysanderrel, aki még mindig gyanakvóan méregetett, az elmaradt puszi óta. Köhöm. Hát igen.
-Mi van? - kérdeztem.
-Semmi - felelte lassan, és elindult. Én meg követtem.
Már messziről láttam, amint a többiek mozgolódni kezdenek, és elénk jönnek. Rohamosan közelebb értek.
-Jézusom... - riadtan néztem a mellettem baktató Lysre. - Mit mondjak nekik?
-Nyugi - mosolygott, és megszorította a kezemet. - Csak azt, ami történt.
A többiek jöttek, én meg fázni kezdtem, amint Lys elengedte a kezemet. Úgyhogy gyorsan zsebre dugtam.
Az osztálytársaim már majdnem odaértek. Nagyon kíváncsinak tűntek...

*Második rész vége*

Osztálykirándulás /1. Megérkezés.

Akármennyire igyekeztem egész vasárnap a pakolásra koncentrálni, Lysander mindig elterelte a figyelmem. Szinte már-már ijesztő, hogy mennyire tisztán emlékszem az utolsó szám dallamára és szövegére is egyaránt.
Egész végig zaklatott a gondolat, hogy mi van, ha tényleg nekem énekelte? Hiszen olyannyira belefúrta akkor a tekintetét az enyémbe, hogy örök életre megmarad az emléke. Azok a gyönyörű, felemás szemei...
Kíváncsi vagyok, vajon tényleg jól érzetem-e, hogy egész végig figyelt. Bár kétlem, hogy lenne bátorságom megkérdezni tőle... Gyáva vagyok, a fenébe is!

Eljött a hétfő. Az ébresztőm reggel 7-kor csörgött, de én már fent voltam egy fél órával előbb. Nagyon izgatott voltam, és nem bírtam már ágyban maradni.
Felvettem az egyik rövid farmersortom, és egy lenge sárga ujjatlan pólót. Az időjárás jelentés szerint meleg lesz, és sok napsütés. Azért magamhoz vettem a melegítőpulcsimat is. A pulcsi belebújós, így elég meleg reggelre. És halványsárga, vagyis a pólómhoz is megy (bár nem látszik ki alóla).
A "bőröndöm" lent volt a nappaliban, mert tegnap este már kikészítettem. Nem akartam húzós bőröndöt vinni, mivel azért mégis csak erdőbe megyünk... Találtam egy fekete sporttáskát, ami ideálisnak tűnt, úgyhogy abba pakoltam. Meg kell hogy mondjam, épphogy csak belefértem.
A kézipoggyászom csak a válltáskám és a pulcsim, szóval nem kell valami sokat cipelnem.
Fél 8-kor már el kellett indulnom, hogy előbb odaérjek. Elköszöntem Botitól (nem nagyon hatotta meg, hogy elmegyek, de azért a lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra) és anyutól (el akart kísérni, de leráztam, mondván, hogy egyedül is odatalálok).
Felkaptam a sporttáskát, másik kezembe megragadtam a válltáskám, és elindultam. Furcsa volt ennyi cuccal suliba menni, de mindig figyelmeztettem magam, hogy most nem tanulni megyek, hanem szórakozni. Ráadásul csak azért az iskolába megyek, mert elvileg onnan indul a buszunk.
A suli előtt tényleg állt egy piros busz. Mr. Fraize éppen a sofőrrel tárgyalt meg valamit, úgyhogy csak köszöntem neki és már odébb is álltam. Páran már ott voltak.
Jade és Dajan vidáman intettek magukhoz. Nem sokat beszélgettem még velük az érkezésem óta, így boldogan indultam hozzájuk beszélgetni. Azért rendes tőlük, hogy odahívtak...
-Helló, Amanda - köszönt Jade. - Hogy vagy?
-Sziasztok - integettem, és leraktam a cuccaimat. - Köszönöm, remekül. És ti?
-Én fáradtan - motyogta Dajan. - Tegnap volt a kosármeccs döntője. Muszáj volt megnézni, de megérte.
-Én viszont tök jól vagyok - vigyorgott Jade. - Már ezerféleképpen elképzeltem az erdőt, kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz...
-Olyan, mint minden erdő - vontam meg a vállam. - Fák, fák és fák.
-Az erdőben nem csak fa van - ráncolta a homlokát a "kertész".
-Bocs, igazad van. Akkor fák és gomba - javítottam ki magam, mire felnevetett.
-Csak legyünk ott, és megmutatom, mennyi dolog van még egy erdőben.
-Megegyeztünk - nevettem én is. Hirtelen valaki karon ragadott, és nagy erővel elrángatott.
-Rosa! - méltatlankodtam, amikor maga felé fordított. - Korán van még a rángatáshoz!
-Dehogyis! Gyere, mert a tanár azt mondta, be lehet pakolni.
-Nem kéne vele megvárni a többieket? - tűnődtem.
-Ne viccelj... Az osztály fele már itt van - mutatott abba az irányba, ahol a többiek álltak.
Tényleg többen lettünk. Ott állt Amber, aki nagyban csevegett Lisával, és közben olyan furcsa kéztartással fogta a kézitáskáját, ami jellemző a köhöm-köhöm... Szóval, az ilyen lányokra... Mellette állt Nataniel, egyik kezében Amber kék-rózsaszín húzós bőröndjét, másik kezében a saját táskáját tartva. Az ő táskája olyasmi, mint az enyém. Nataniel magányosan állt, és várta, hogy valamit csinálnia kelljen. Szegény fiú...
-Rosa? - szólítottam meg.
-Hm?
-Ne haragudj, de oda szeretnék menni Natanielhez. Adsz pár percet?
Rosalya felnézett a térképből, és az említett személyre sandított. Láttam az arcán, hogy mélyen megveti Ambert.
-Menj csak - mosolygott. - Én addig felviszem a buszra a táskám.
Úgyhogy megindultam Nat felé. Amikor észrevett, halványan elmosolyodott. Mertem remélni, hogy kicsit felvidítom.
-Szia - köszöntem neki.
-Helló - mosolygott. - Hogy érzed magad?
-Izgatott vagyok. - vigyorogtam. - Amint látom, te inkább itthon maradnál. Ugye?
-Nem. Inkább itthon hagynék valakit - szomorodott el.
Kedvesen megböktem a vállát.
-Ne foglalkozz vele. Mindenkinek jobb lesz úgy - biztattam. - Nem ér annyit, hogy miatta ne érezd jól magad - böktem Amber felé.
-Hát... - mondott volna valamit, csakhogy Amber hirtelen megpördült, és szembe találtam vele magam. Szúrós szemmel nézett rám.
-Jé, kit látnak szemeim! - tettette a csodálkozást.- Amanda! Mertem remélni, hogy mára lebetegszel, de úgy látszik, nem jött be.
-Amber! - szólt rá Nataniel. - Fogd vissza magad!
-Kérlek szépen, ez már a visszafogott stílus - gúnyolódott, majd felém fordult, megerősítést várva. - Nem igaz, Amanda?
Nem akartam válaszolni, a számat vékony csíkká préseltem. Nem akartam, hogy rossz kedvem legyen miatta. Nem éri meg.
-Miért nem válaszolsz? - viháncolt Amber. - A hallgatást igennek veszem.
-Miért nem hagyod békén? - kérdezte ingerülten Nat.
-Mert nem érdemli meg! - fakadt ki Amber. - Keserűvé teszem neked ezt a kirándulást, te ri*anc! - kiabált visszafogott hangerővel. Haragosan villámló szemekkel méregetett.
Nataniel megragadta a karom.
-Gyere! Menjünk innen! - húzott el onnan. A saját táskáját magával ragadta, a húgáét a földön hagyta. Erősen szorított, és a busz felé igyekezett.
Amber kétségbe esett.
-De Nati! Nem úgy értettem... - nyivákolta. - Ki viszi a táskámat...?
-Majd te! - kiabált rá dühösen Nataniel, és jó messzire elhúzott onnan.
Láttam rajta, hogy így is nagyon nehezen türtőzteti magát. Fortyogott benne a visszatartott düh. A húga, úgy látszik, nagyon felbosszanthatta. Hirtelen megállt, és a szemembe nézett.
-Bocs. - mondta.
Vállat vontam.
-Már kezdem megszokni.
-Hogyan? - csodálkozott. - Máskor is így beszél veled?
-Hát... - nem akartam neki fájdalmat okozni, így kicsit szépítettem.- Néha... Kicsit. Nem vészes.
-Nem volt meggyőző - sóhajtott. - Fogalmam sincs, miért csinálja. Tényleg nagyon sajnálom.
-De miért te sajnálod? - mutattam rá. - Ez nem a te hibád. Rajtad nincs semmi felelősség! Úgy csinálsz, mintha mindez a te hibád lenne! Pedig nem az...
-Van testvéred? - vágott közbe.
Meglepett a kérdése.
-Van egy bátyám...
-Ha a bátyád valakit bántana az osztálytársaid közül bárkit. Mondjuk engem. Ha a bátyád bántana engem, te mit tennél?
Elgondolkoztam. Valószínűleg olyasmit, amit az előbb ő is tett.
-Olyasmit, amit te - vallottam be. - Na jó, talán igazad van. De akkor se okold magad miatta, mert nem tehetsz róla.
Nataniel mosolygott.
-Nem teheti tönkre a kirándulást. - mondta határozottan. - És nem bánthat senkit. Beszélek vele, mégis csak a bátyja vagyok.
-Ne. - visszahúztam a karjánál. - Inkább menjünk a buszhoz. Most még ott fortyog magában, hagyjuk!
-Jó - nevetett, és felmentünk a buszra. Rosa-t találtuk csak fent, aki a buszba középre akart cuccolni, így éppen a táskáját rakta be.
-Amanda! - kiáltott, amikor meglátott minket. - Ugye ülsz mellém?
-Persze - mosolyogtam.
Bedobtam a táskámat a Rosa melletti székre, aztán Nataniel felé fordultam.
-Nem akarsz mögénk ülni? - kérdeztem.
-Hát... Van egy olyan érzésem, hogy a húgom mindenképpen mellém fog ülni. - tűnődött.
-Dehogy fog! Gyere - hívtam.
Így Nat becuccolt mögénk. Kiszálltunk a buszból, hogy még szívjunk egy kis friss levegőt, amikor két lak közeledett felénk. Naná, hogy Castiel és Lysander...
Váltottak egy pár szót az ofővel, aztán Cast intett nekem, mert észrevett, majd felszálltak bepakolni. A bőrönd helyett ők is sporttáskát hoztak. Szerintem csak Amber olyan hülye, hogy húzós bőröndbe pakolt. Pff.
Mi is felszálltunk, mert a tanár szólt, hogy már csak Iris és Melody hiányzik, és mindjárt indulunk. Amberék még kint maradtak valamilyen ürüggyel, mi viszont már beszálltunk.
Lehuppantam Rosa mellé, de előtte még Lys-t kerestem a szememmel, hogy vajon hol ülnek.
A busz leghátuljában beszélgetett Castiellel és Dakotával.

Az ablakból láttam, hogy Melody és Iris siet felénk. Felugrottak a buszra, majd Amberék is felbaktattak. Amber a barátnőivel előre ültek, Iris hátra ment, Melody meg a mögöttem lévő ülésre pályázott. Legalábbis úgy hallottam.
-Szia - köszönt Natanielnek mosolyogva. - Szabad ez a hely? - kérdezte.
-Persze - felelte Nat udvariasan. Beljebb ült az ablakhoz (így mögém került), és beengedte Melody-t. A lány persze odáig volt a boldogságtól.
A motort beindították, az ofő megszámolt minket, és már indultunk is. Elvileg az erdő széléig visz minket a busz, úgy 3 óra múlva érkezünk meg.
Persze Amber elkezdett hisztizni, hogy ő nem bír ülni ennyi ideig, meg hogy feltétlenül meg kell majd állnunk legalább egyszer. Hallottam, ahogy Amber monológja közben Nataniel felnyög mögöttem. Szegény. Nehéz lehet egy ilyen testvérrel élni...
Az út alatt Rosalya boldogított egy ideig, de aztán elmerült a telefonjában, Leigh üzent neki. Én dobtam egy SMS-t anyának, hogy minden oké, és hogy most indultunk, aztán hátra fordultam. Nat az ablakon bámult ki, és nézte az elmosósó tájat.
Beszélgettem vele vagy egy fél órát, hogy jobb kedvre derítsem. Valamennyire sikerült, mert már nem ráncolta a homlokát, és többet mosolygott. Amíg beszéltünk, Melody egész végig szúrós szemekkel bámult. Szinte már fizikai fájdalmat éreztem a nézésétől. Brr...
Végül Nataniel olvasni kezdett, én meg követtem a példáját. Hoztam magammal egy drámát Shakespeare-től, hogy ne unatkozzak. Egyszer csak valaki megállt Rosa mellett, és megszólított. A hangjától borsódzott a hátam.
-Amanda. - természeten ki más, ha nem Lysander...?
-Hm? - néztem fel a könyvből. Lys egy zacskó ropit tartott elém.
-Castiel küldi. Lusta volt felállni. Kérsz? - kérdezte.
-Aha, köszi - mosolyogtam. Vettem egy szál ropit, és készültem tovább olvasni.
-Megnézhetem? - szólt Lys. A könyvemért nyúlt. Szégyenlősen odatartottam neki.
Elvette, és betette az ujját oda, ahol éppen tartottam. Megnézte a borítót, én meg visszatartott lélegzettel figyeltem, hogy vajon mit szól hozzá. Amikor elolvasta a címet, elmosolyodott. Vajon tud róla, hogy milyen elbűvölően tud mosolyogni...?
-Shakespeare? - adta vissza a könyvet.
-Hát... Szeretem a drámákat - vontam meg a vállam szégyenlősen.
-Az nem baj. Kevés ember szereti őket, de legalább rajtam kívül más is kedveli. Azért ezt jó tudni - mosolygott, intett, és visszament Castielhez, hátra.
Szóval akkor ő is szokott drámákat olvasni, és szereti is őket. De jó! Teljesen feldobódva olvastam tovább. Rosalya még mindig szívecskés üzeneteket küldözgetett. :)
Egy óra után Amber kifakadt, hogy álljunk meg. Hát ja. Ott voltunk konkrétan a semmi közepén. Körülöttünk rét és sok falu...
De aztán feltűnt egy benzinkút, ahol a busz leparkolt. Nem akartam leszállni, ezért fent maradtam. Ami azt illeti, csak Amber, Lis és Sharlotte szálltak le, hogy frissítsék a sminküket. Hogy miért?! Erre senki sem tudott válaszolni, de azért megálltunk...
Amber miatt elpazaroltunk 15 értékes percet. Amikor végre visszajöttek, a busz rögtön tovább indult.
A következő egy órában is olvastam, a könyvnek sikerült lekötnie. De megint felkaptam a fejem egy nagy ordibálásra.
-De le kell állnunk!! - kiabált Amber.
-Amber, értsd meg, semmi kifogásolható nincs a kinézetedben. Főleg, hogy túrázni megyünk - jegyezte meg Mr- Fraize.
-De nekem muszáj lemennem innen, mert nem bírok így ülni!
Még kiabált egy ideig, hogy így meg úgy, ő akkor is leszáll, de a busz nem állt meg. Még jobban kifakadt.
Hirtelen a mögöttem ülő Nataniel felpattant, és ordítani kezdett.
-Amber!!! Az Istenért, fejezd már be!!! Senki nem akar megállni, csak te!! És te is ilyen idióta dolgokért!!!
-Fogd be! - ordított rá Amber.
-Eléééééég!!! - ordított fel... Castiel.
Egy pillanat alatt csend lett. Amber megkövült a rémülettől, Nataniel pedig örült, hogy a húga elhallgatott. Castiel tovább folytatta.
-Ez az egyetlen alkalom, amikor egyet értek a stréberrel - Natanielre bökött, aki mérgesen visszagrimaszolt. - Amber, állj már le! Tőled zeng a busz! Ne miattad legyen már pocsék az út!
-M...mi? - csak ennyit bírt kinyögni a szőkeség. - Én nem... nem akarok nektek rossz utat - pislogott ártatlanul Castielre.
-Jó. - felelte az. - Akkor meg fogd be a szádat, értetted?! Kösz. - biccentett, aztán lenyomott még egy szép nagy káromkodást.
Amikor leült, Lys vállba bokszolta. Aztán mintha mi sem történt volna, utaztunk tovább. Csak Amber maradt néma, hála Istennek. Illetve, bocs, hála Castielnek. :)
És ez még csak a legeleje...- gondoltam. Mik lesznek még itt...?
Még egy óráig döcögtünk. A talaj egyre rosszabb állapotban volt, így már nem volt kellemes olvasni. Eltettem a könyvemet, és inkább a tájat néztem. Gyönyörű rét mögött állt egy hatalmas erdő. Kissé megijedtem. Ilyen nagy lesz? Egyáltalán ez már AZ az erdő...? Kérdésemre a tanár adta meg a választ.
-Gyerekek! Negyed óra múlva megérkezünk.
Az osztály egy emberként zúgott fel. Már mindenki kíváncsi volt a helyre. De jó is lesz sátorozni!
Nemsokára csakugyan megérkeztünk. Boldogan szálltam le a buszról, azt hiszem, elsőként.
Leugrottam a lépcsőről, és körülnéztem. Egy kisebb tisztás előtt álltunk meg, a réten egy épület állt. Gondolom, ez a "túlélő"... Legalábbis otthon így neveztem el. Itt fogjuk megkapni a heti kajánkat. Az épület mögött kezdődött a hatalmas erdő.
Észre sem vettem, hogy a busz ajtójában állok.
-Hé, Aman! - szólt mögülem Castiel. - Ha kigyönyörködted magad, akkor húzz már arrébb!
-Ó... bocs - félreálltam, hogy kijöhessenek. 
Kissé arrébb sétáltam, és tovább figyeltem az erdőt. Nagyon szépnek tűnt.
Nem vettem észre, amikor Lysander mögém lépett, így alaposan megijesztett, amikor hirtelen a hátam mögül szólalt meg.
-Tetszik?
Ijedtemben ugrottam egy kicsit, majd rosszallóan néztem rá.
-Rosszabb vagy, mint Castiel...
-Miért?
"Mert te mindig, mindenhol nagy hatással vagy rám"- ezt akartam felelni, de persze nem tehettem.
-Mert még ijesztőbb vagy. - legyintettem.
-Aha. Nem válaszoltál a kérdésemre.
-Szerintem választhattak volna kisebb erdőt is. - állapítottam meg.
-Mert? - nézett furán.
-Nem jók a tájékozódási képességeim... - vallottam be.
Őszintén kinevetett.
-Akkor ne legyünk párban - javasolta.
-Miért? - kérdeztem.
-Mert én meg el fogom hagyni a térképet - nevetett.
-Ajjaj.
Végre a tanár is leszállt. Bement az épületbe az ügyeket intézni, mi meg addig kivettük a csomagjainkat. Éppen indultam volna a saját sporttáskámért, amikor Lysander megragadta a vállam.
-Mondtam már, hogy ijesztő vagy? - rémültem meg ismét, de igazából a szívem nagyot dobbant.
-Már hallottam valamikor. - mosolygott, és odanyújtotta a... táskámat! - Ez a tiéd, ugye?
-I...igen. Köszönöm. - vettem el meglepődve.
-Nincs mit - mosolygott kedvesen. Én meg majdnem ott helyben elolvadtam.
Castiel termett mellettem.
-Jó ez az erdő. - állapította meg. - Ha ilyen nagy, könnyen el tudlak majd veszíteni. - mondta nekem.
-Kösz. - motyogtam kelletlenül.
-Komolyan mondtam.
-Én meg komolyan megköszöntem.
-Szívesen - vigyorgott.
Sóhajtva elindultam megkeresni Rosalyát. Könnyen megtaláltam, éppen egyedül SMS-t írogatott. Odamentem hozzá, és beszélgettünk, amíg meg nem jött Mr. Fraize.
-Gyerekek! - kiáltott, amikor mindenki felé fordult. - Menjetek be az épületbe! Az ennivalót ma kapjátok meg, hogy egész héten az erdőben maradhassunk.
Mindannyian megindultunk az épület felé. Beérve egy tágas terem fogadott minket, s végében egy pulttal és sok asztallal. Aha. Akkor ez itt egy ebédlő.
A pultnál mindenkinek adtak egy szatyornyi kaját. Az enyémet elvettem, és rögtön gondosan elraktam. Nem szabad elhagynom, ha nem akarok éhen halni!
Mindenki elvette a sajátját, és visszamentünk az ofőhöz.
Felkaptuk a sok cuccot, és elindultunk... az erdőbe.
Amint beléptem a fák közé, a természet illata csapta meg az orrom. Nagyon jól esett végre nem a zsúfolt városban lenni, hanem kint a természetben. Az erdőben. A fák között.
Jade ígérete szerint boldogított menet közben. Megmutatta a különböző gombákat, fákat, bokrokat, páfrányokat. Tényleg eléggé érdekes volt. Akartam az útra figyelni, de hamar feladtam, mert Jade beszéde lekötött. Meg persze Lysander, aki előttem ment Castiellel együtt, és ők is a növényekről beszélgettek. Legalábbis úgy vettem ki abból a néhány szóból.
Azt tudom, hogy azon vitatkoztak, hogy az őzlábgomba tényleg az őz lábáról kapta-e a nevét. Értelmesek...
Az erdő belsejében valahol egy kis tisztásra értünk. Tényleg nem volt valami nagy, de pont megfelelő. Felállítottuk a sátrakat (kettesével, hármasával, négyesével sikerült összecuccolni). Volt egy kis vita, mert Castiel nem akart Nataniellel egy sátorba kerülni, de leszavaztuk őket. Úgy sem kell annyit együtt lenniük. Nem értem, Castiel miért irtózik ennyire Natanieltől...
Rosa-val felállítottuk a sátrunkat, és elhelyezkedtünk. Szerencsére a sátorra hozott lakatot is, így nem tudnak egykönnyen kirabolni minket. Fő az óvatosság!
Mr. Fraize megengedte, hogy két órát bóklászhassunk itt-ott. Kaptunk térképet (Lysander a sajátját rögtön Castielnek adta), és elővettem az iránytűmet is. Az ofő a lelkünkre kötötte, hogy mindig legyen velünk valaki, ne egyedül járkáljunk.
Én Rosa-val elindultam délre. Az erdő gyönyörű volt, csodás napsütésben...
Tanulmányoztam egy-két fát, bokrot, és virágot. A virágok tetszettek a legjobban. Olyan gyönyörűek voltak!
De sajnos lejárt az időnk, és vissza kellett mennünk a találkozóhelyre. Szomorúan kullogtam vissza, de izgatott is voltam, hogy vajon mit tervez még mára a tanár.

*Első rész vége*

Készülődés, koncert...

Reggel komótosan keltem, mint mindig.
Gyors öltözés, reggeli és irány a suli. Megint korábban bementem, hogy biztassam a többieket.
Előttem megint Iris, Viola, Nataniel, Castiel és Lys volt. Utánam jöttek még a többiek. 
Az angol vizsga hamar lement, mert csak egy rövid tételt kellett elmondanom, illetve szöveget olvasnom / fordítanom. Egész jól sikerült, legalábbis úgy érzem.
Már csak a nyelvtan van hátra, amitől cseppet sem tartok, ugyanis csak ötösöm van, és tanultam is rá eleget. Úgyhogy otthon már csak lazsáltam, gondolkoztam, bátyámmal és anyámmal beszélgettem, illetve gépeztem. A neten felmentem a Gyakorikérdésekre, aztán jött a Wikipédia, és nyelvtan szinonima szótár. Elvoltam...
Az e-maileim között találtam egy egész érdekeset. Az ofő küldte, a kirándulással kapcsolatban.
"Gyerekek!

Megkaptuk a kirándulási engedélyt az igazgató asszonytól, ezért külön köszönettel tartozunk neki! A jövő hét hétfőjén indulunk. Reggel 8 órakor az iskola előtt fog várni minket a busz, ne felejtsetek eljönni! Lysander, neked külön mondom!
Hosszú lesz az út, ezért kérek mindenkit, hogy viselkedjetek! Nem szeretném, ha a sofőr egy fél óra út után visszafordulna, rendben?
Pénteken jövünk vissza, a busz este 7-re ér ugyanúgy az iskola elé. Némi késésre lehet számítani.
Hozzatok magatokkal sátort, csoportokba rendeződjetek (azonos neműek egy sátorban!) és hálózsákot mindenképpen vigyetek! Egy napi élelmet minimum csomagoljatok (Lysander, ne felejtsd el!), mert csak kedden kaptok egy csomagot, ami az egész heti élelmeteket fogja tartalmazni. Mindenkinek szólok, hogy az étel nem lesz nagyon sok, úgyhogy aki sokat szokott enni, az hozzon ételt! Túrákra számítsatok, ne menjünk hiába az erdőbe!
Tanár úr."
Izgatottan olvastam végig a levelet, és rögtön tervezgetni kezdtem. Mit viszek, miben és hogyan viszek, kivel leszek egy sátorban stb. Elkapott a kirándulási láz. Egészen megfeledkeztem a nyelvtanról és a Wikipédiáról.

Másnap a nyelvtan könnyen lement, semmi baki nem volt a feleletemben. Elégedetten nyugtáztam, hogy meglesz az ötös, és a délutánra pihenést terveztem.
Ami nem jött be, mert Rosa áthívott magához beszélgetni.
Így hát suli után átmentem hozzájuk, pletykálni.
Nagyon szép házuk van. Kicsit kicsi, de mivel Rosanak nincsen testvére, van elég helyük. A szüleivel lakik, de általában nincsenek a háznál. Mindig utazgatnak ide-oda, ezért Rosa szinte egyedül lakik.
Van saját szobája, amit ízlésesen rendezett be. Kék, fehér és fekete színek uralkodtak, és minden bútor illett egymáshoz. Igazán tetszett. Bárcsak nekem lenne egy ilyen szobám... De az enyém sose lesz ilyen szép, mert nincs se időm, se ötletem átalakítani.
Leültem a kék fotelbe, ami a sarokban állt, ő meg az ágyára ült törökülésben. És már kezdtük is.
-Na mesélj - kért. Mindig így kezdi a mondandóját...
-Izgatott vagyok az osztálykirándulás miatt - vallottam be. - Öt napig veletek leszek együtt, és ez nagyon feldob.
-Aha. Vagy Lysander jelenléte dob fel, nem? - vigyorgott.
-Lehet - adtam kitérő választ.
-Ne játszd meg magad.
-Nem játszom - ráztam a fejem. - És veled és Leigh-el mi lesz?
-Hát - szomorodott el Rosalya. - Mivel ő nem az osztályunkba jár, ezért nem jöhet velünk. De ja jöhetne, se adná be a derekát... Nagyon sok a munkája, és nem tudná ott hagyni a boltot.
-Rossz lesz nélküle?
-Most viccelsz? - hüledezett. - Persze, hogy az lesz! Eddig még szinte soha nem voltam távol tőle ennyi ideig.
-Úgy érted, minden nap találkozol vele, és még soha nem voltál nélküle 5 napig? - kerekedett el a szemem.
-Pontosan. - bólintott.
-Ez már beteges - nevettem.
-Dehogy az! Ez igaz szerelem!
-Jól van, értettem, ne haragudj. - mentegetőztem.
Rosa témát váltott.
-Leszünk egy sátorban? - érdeklődött.
-Még szép! - nevettem.
-Izé. Nekünk csak kétszemélyes sátrunk van. Nektek van nagyobb?
-Nem, sajna - vontam meg a vállam. - De akkor majd csak ketten leszünk.
-De jó lesz - mosolygott. - Tudod már, miket fogsz vinni?
-Nagyjából...
-Én is! Van egy pár túrázós ruhám, ami egyben divatos is!
-Tényleg? - csodálkoztam.
-Leigh csinálta - húzta ki magát büszkén.
-Ki nem találtam volna - nevettem fel.
-Lysander ruháit is ő csinálja.
-Ruháit? Nem csak ruháját? - kérdeztem nevetve. - Folyton ugyanabban van.
-Nem. Több is van neki ugyanabból. - világosított fel. - De egyébként szokott másban is lenni, csak ez a kedvence - vonta meg a vállát.
-Szerintem jól áll neki - mosolyogtam.
-Hát. Lys szereti a viktoriánus divatot. Leigh is, és én is. Mindhármunkon meglátszik. - nevetett.
-Hát igen. Én is szeretem a viktoriánus divatot, de nem nagyon szoktam hordani az ilyen ruháimat, mert kicsit furcsán érzem benne magamat.
-Szívesen megnéznélek egy olyan ruhában...
-Majd egyszer felveszem... - mosolyodtam el.
Rosa az órájára nézett.
-Jézusom, már ennyi az idő? - döbbent le. - Fél óra múlva a parkban kell lennem!
-Csak nem randi? - sóhajtottam.
-De, az. Minden megmaradt időmet Leigh karjaiban szeretném tölteni - vigyorgott.
-Meg tudlak érteni. - felálltam. - Köszi a vendéglátást.
-Igazán nincs mit, én köszönöm, hogy eljöttél. - kinyitotta a bejárati az ajtót, és búcsúzni kezdett.
-Akkor, találkozunk hétfőn! - köszönt.
-Oké. Jó randit! - mosolyogtam.
-Kösz, meglesz. Szia! - intett.
-Szia!
Mielőtt haza mentem volna, úgy döntöttem, bemegyek a központba a térre. Régen voltam itt, és már ideje volt egy kicsit kimozdulni. Így a szökőkút melletti padra esett a választásom. Leültem, és csodáltam a habzó kutat. Rengetegféle módon csobogott a víz.
Egyszer csak valaki befogta a szememet hátulról. Már könnyedén felismertem Castiel parfümjének az illatát.
-Castiel, vedd le a szememről a kezed! Eltakarod a kilátást! - méltatlankodtam. Cast lehuppant mellém.
-Honnan tudtad, hogy én vagyok az? - értetlenkedett. - Meg sem szólaltam.
-Megérzés - vontam vállat. - Meg egy kis parfüm illat - vigyorogtam.
-Ja, úgy könnyű - legyintett.
Tovább néztem a szökőkutat, de Cast nem hagyott nyugodni.
-Mit nézel azon az izén?
-Ez nem izé, hanem szökőkút - néztem rá rosszallóan.
-Akkor. Mit nézel azon a szökőkúton? - kérdezte gúnyosan. - Így megfelel?
-Meg. És egyébként, szerintem nagyon szép. Neked nem tetszik?
-Nincs benne semmi különös. - vonta meg a vállát.
-Pff. Te és a szépség. Nem is tudod, mi az - húztam el a szám.
-De! Azért annyira hülye nem vagyok.
-Aha, persze. - legyintettem. - Várod már a hétfőt? - kérdeztem.
-Ööö... Miért, mi lesz hétfőn? - kérdezte bután.
Nagyot sóhajtottam.
-És még Lysanderre mondják, hogy mindent elfelejt...
-De most tényleg. Mi lesz hétfőn? - kérdezte.
-Kirándulni megyünk az erdőbe. - világosítottam fel.
-Hétfőn megyünk?! - esett le neki.
-Igen, okoska! - gratulációként megveregettem a fejét.
-Jól van na - húzta el a száját. - Nem olvastam emailt. Kösz, hogy szóltál.
-Nincs mit.
Még beszélgettünk egy kicsit, aztán Castielnek el kellett mennie. Még visszaszólt, figyelmeztetésül:
-Aztán ne felejtsd el, holnap kettőkor a klubban! Fellépünk Lysanderrel. Jó lenne, ha jönnél.
-Tényleg! - csaptam a homlokomra.
-És még Lysanderre mondják, hogy mindent elfelejt - jegyezte meg gúnyos hanglejtéssel.
-Oké, na. Kiment a fejemből - vágtam sértődött arcot.
Kinevetett, intett, és felszívódott.
Hazavonszoltam magam, és tervezni kezdtem a holnapot. Mit vegyek fel egy ilyen koncertre? Ott lesz Castiel, de ami a legfontosabb, hogy Lys is, meg talán a lányok... Jaj, de várom már!!! Vajon hogy énekel Lysander?
Már semmi másra nem bírok gondolni?! Fölösleges álmodoznom, az esélyem nála úgyis a nullát közelíti!
Hülye vagyok... Nagyon.


*Másnap*
Ránézek az órára. Dél van. Két óra múlva már a klubban leszek, és szórakozni fogok... De jó is lesz...!
-Amandaaa! - ez a bátyám. - Gyere le, ebéd van!
-Jövök már! - kiáltottam vissza.
Lerobogtam a lépcsőn, és egyenesen a konyhába vettem az irányt. Meglepetésemre anya nem volt sehol, csak Boti készítette elő a kaját. Azért remélem, nem ő főzte...
-Anya hol van? - kérdeztem.
-Látszik, hogy figyeltél reggeli közben. Elment a munkába, mert dolga van. Legalábbis azt mondta. - ásított.
-Ja, oké - vontam meg a vállam, és megnéztem a kaját.
Nem tudom megmondani pontosan, hogy mi volt az, de jól nézett ki. Remélem, nem mérgező.
-Te csináltad? - érdeklődtem.
-Most viccelsz, ugye? - kerekedett ki a szeme. - Ha én csináltam volna, szerintem nem így nézne ki. Ez brassói, csak anya kicsit elégette, de elmondása szerint finom.
-Szuper. Eszünk?
-Azért hívtalak. - válaszolta értetlenül.
-Oké, na.
Ebéd közben beszélgettünk, hogy mik a terveink a hétvégére. Boti a városba megy a haverjaival bulizni ma este, holnap meg itthon fog dögleni Castiellel. Jó terv.
Én ugye ma a klubba megyek (Boti támogatta az ötletet, mondván, hogy úgy se szoktam kimozdulni. Nem is igaaaz...), holnap meg pakolok a kirándulásra, plusz vásárolok. Nem nagy ügy, csak egy átlagos hétvége...
Ebéd után felmentem a szobámba, és megpróbáltam ruhát választani. De mégis mi a fenét vegyek fel...?
Megcsörrent a mobilom. A kijelzőre meredve vettem észre, hogy Rosalya hív. Hm. Vajon mit akarhat?
Felvettem a telefont.
-Szia, Rosa, mit...
Félbeszakított.
-Amanda! Ugye jössz ma a klubba?! - kicsit ideges.
-Igen, megyek...
-Hála az égnek - ha jól hallottam, megnyugodott. - Senki se akart jönni a többi lány közül. Gondoltam, hogy elmész a koncertre, ezért reménykedtem, hogy nem leszek egyedül...
-Ezek szerint te is jössz. - vontam le a következtetést.
-Igen! És fogalmam sincs, mit vegyek fel! - fakadt ki.
-Nyugi, én is tanácstalan vagyok... még.
-Na megyek öltözni. Találkozunk a helyszínen! - már le is rakta.
Még magam elé mormogtam, hogy "Neked is szia, Rosa."
Tovább turkáltam a ruháim között. Valami olyan ruhát akartam, ami nem hétköznapi, de nem giccses vagy estélyi.
Fél óra kutakodás után a kezembe akadt egy ruha. "Ez az."- állapítottam meg.

Egy fekete, térdig érő ruha zöld fodrokkal a kivágásánál. Deréknál zöld szalag fogja össze masnival, a ruha alját szürke csipke díszíti. Szerintem nagyon ízléses. És viktoriánus...
Felvettem, és egészen meglepődtem magamon. Szinte az egyetlen ruha, amiben tényleg elfogadhatóan csinos vagyok... Sose mondtam még ilyet magamra, de elégedett voltam. Főleg, miután fekete sminket is varázsoltam az arcomra, de zöld szemceruzát használtam. Így lett a szemem zöldes feketés. Nem kihívó, nem vittem túlzásba, visszafogottra sikerült. De mégis divatos.
Pont ezt akartam elérni...
Fekete válltáskámba belerámoltam a telefonom, zsepit, némi pénzt, fényképezőgépet, és a sminkcuccom (szükség esetre...).
Ezután leballagtam a lépcsőn, és kiválasztottam a cipőmet. Egy fekete magassarkú lett a végeredmény. A cipőnek kissé magas a szára, és az oldalára szintén fekete bársonyszalagból masnit kötöttek. Szerintem csodálatos.
Boti szédelgett ki a szobájából, a konyhába tartott. Engem észre se vett. Odaszóltam neki, mielőtt kimentem az ajtón.
-Helló, mentem! - integettem.
Boti szépen, lassan végig mért, aztán megkérdezte:
-Temetésre?
-Nagyon vicces - kinyújtottam a nyelvem, és bevágtam magam mögött az ajtót.
Ami azt illeti, egy kicsit tényleg fekete lettem... De hát zöld is van rajtam, úgyhogy tényleg nem mondhatja, hogy gyászolok!
Nekivágtam az útnak. Fél kettő volt, amikor elhagytam a házat, és a klubba is könnyedén eltaláltam.
Hirtelen rám törtek az emlékek. Egyetlen egyszer voltam itt bulizni, még amikor Castiellel jártunk... Csodás időszaka volt az az életemnek, és nem fogom elfelejteni. Castiel mellett tényleg nem voltam önmagam, nem volt tudatomban a szándéka és aljassága. De azért boldog voltam azokban a percekben.
Így utólag butának éreztem magam. Miért nem tűnt fel, hogy Castielt olyan könnyen megkaphattam...? Ez így hülyeségnek hangzik, tudom, de mégis. Most, amikor úgy érzem, eljött az igazi szerelem, lehetetlennek tűnik a helyzet, hogy esetleg Lysander meg én... Nem, ez nem fog összejönni. De azért álmodozni szabad.
Castielnél másképp volt. Csak akkor kezdtem el szeretni, amikor már "vallott" nekem. Ez most más. Most szerelmes vagyok vallomások nélkül is. De hát vallomás, az úgysem lesz. Lysander nem ereszkedhet le az én színvonalamra, akárhogy is vesszük. 
Megint hülyeséget beszélek. Belém bújt az ördög.
De egy hang azért mondogatta valahol belül, hogy igazam van. Lysander igazi úriember, nem egy átlagos fickó.
Mindegy is! Egyelőre legyünk ott a koncerten...
Az épület előtt még nem volt ott Rosa. Azt beszéltük meg SMS-ben, hogy itt fogunk találkozni, így még maradtam az utcán, hogy megvárjam.
Kellemes idő volt. Nyárias meleg csiklandozta az arcom, és lágy szellő fújdogált. Ideális kirándulóidő- gondoltam. Jól fog jönni ez az osztályprogram. Jót tesz majd a kiruccanás nekem is.
Egyszer csak Rosalya termett mellettem, és vidáman üdvözölt.
-Szia, Rosa - köszöntem neki. - Wow. Nagyon csinos vagy.
-Köszi - pirult el.
A bókom nem volt alaptalan. Piros combközépig érő ruhát vett fel, aminek az alján és az ujjai végén szürke csipkék futottak. Nagyon elegáns volt. Ugyanolyan stílusú lapos sarkú csizmát vett fel, ami nagyon illett a ruhájához.
-Azért te sem panaszkodhatsz - nézett rám elismerően. - Csak felvetted a viktoriánus ruhát? - mosolygott.
-Igen... De majd veszek többet is, mert szerintem jól áll ez a stílus... Szerinted? - kértem ki a véleményét.
Rosa elkezdett magyarázni a ruhák minőségéről, aztán az anyagáról, a karcsúsított viktoriánus blúzokról, és csak mondta és mondta és mondta a magáét. Egy pillanat alatt megbántam, hogy kikértem a véleményét, de azért mondott pár érdekes dolgot is, úgyhogy türelmesen hallgattam.
Végül ott lyukadt ki, hogy jó ötlet, mert tényleg jól áll nekem a viktoriánus ruha.
Na. Ezért megérte az a hosszú monológ. :)
Leadtuk a kabátokat a ruhatárban, de a táskákat sem akartuk magunkkal vinni, így azokat is ott hagytuk, mondván, hogy ha kell, majd vissza jövünk érte.
Legalább nem kellett semmit se cipelnem...
A klubban már állt a bál. A DJ valami pörgős zenét adott, amire sokan táncoltak a parketten. Castielt és Lysandert nem láttam sehol, akármerre néztem, csak a hömpölygő tömeget láttam. A tér már most zsúfolásig tele volt. Húha...
Rosa valahol elkeveredett, mert elmondása szerint észrevette valahol Leig-t, így sikeresen magamra maradtam. A tömeg sodort erre-arra, én meg hagytam. Úgy sincs célom, hova menni...

*
Lysander éppen az öltözőfülkéből jött ki, amikor megakadt a szeme egy ismerős arcon. A lánynak ezüst haja és kék szeme volt, az pedig nem lehet más, mint...
-Hé - szólt oda Castielnek, aki mellett állt. - Az ott nem Amanda? - mutatott a lány irányába.
-De - röhögött. - Elragadta a tömeg. Várj, kihozom, hogy ne szerencsétlenkedjen tovább.
Nevetve begázolt a tömegbe, hogy kihozza Amandát valahogy.
*

Már épp kezdtem feladni, hogy előbb-utóbb valahova kikötök a tömeggel, de hirtelen egy erős kéz megragadott, és húzni kezdett. Sikítani akartam, hogy "Segítség, elrabolnak", de abban a pillanatban megéreztem Castiel parfümjének illatát.
Mire jó egy illat. Egész jó a szaglásom.
Hirtelen egy fal mellett találtam magam, a tömegtől messzebb. Hála az égnek...
-Huhh - fújtam ki a levegőt, majd felnéztem az elrablómra. Természetesen a szaglásom nem csalt, Castiel állt mellettem.
-Kösz.
-Nincs mit. Bár személy szerint hagytam volna, hogy még ott szerencsétlenkedj - vonta meg a vállát.
-Ez igazán kedves tőled - gúnyolódtam.
-Ez is több, mint a semmi.
Most vettem csak észre, hogy Lys közeledett felénk. Magabiztosan lépegetett, és egyre közelebb ért. Magyarul: hozzánk jött.
-Sikeresen elvesztél? - kérdezte pimasz mosollyal.
-Hát... - zavarba jöttem, mint általában a közelében. - Úgy is mondhatni... Rosalya elkeveredett, mert elvileg meglátta a tesódat, és felszívódott. Engem meg magamra hagyott - vontam vállat.
-Elvileg Leigh tényleg itt lehet akkor valahol... - ráncolta a homlokát - De azt hittem, csak ugrat, hogy tényleg eljön a koncertre.
Hirtelen Rosa és Legih teleportáltak mellénk. Köszöntek mindketten, aztán Castielnek jutott eszébe, hogy 2 óra lesz mindjárt.
-Lys, már nem azért, de kezdünk 10 perc múlva. Menni kéne.
-Oké. Akkor sziasztok - intett, és elmentek.
Még utánuk néztem, és akaratlanul is elidőzött a tekintetem Lysander hátán. Nagyban magyarázott valamit a barátjának, aki csak bólogatott. 
Aztán eltűntek a tömegben.
-Szóval, te vagy az a lány, akinek az öcsém tetszik? - kérdezte... Leigh. Úúúúr Isten! Rosalya...! Elmondtad?!
-Ööö... Izé... Nem is... - pipacsvörös lettem. Próbáltam következtetni Leigh arcából, hogy mi lehet a véleménye, de nem nagyon jutottam semmire.
Lopva dühös pillantást vetettem Rosa-ra. Minek mondta el? Leigh és Lysander rokonok, basszus!
Barátnőm behúzta a nyakát.
-Nem... Tényleg... Valamit rosszul tudsz... - dadogtam még össze-vissza.
De Leigh átlátott rajtam.
-Nyugi már - nevetett fel őszintén. - Szurkolok nektek. Ami azt illeti, az öcsém sokkal jobban járna veled, mint akármelyik rajongójával - mosolygott hízelgően.
-Ra-rajongójával?
-Szokott énekelni itt-ott, Castiellel egy bandában. Vannak rajongóik... Mint például ezek az emberek itt - mutatott a tömegre.
-Hogy értetted, hogy... Jobban járna velem? - kérdeztem vörösen.
-Úgy, ahogy mondtam - vonta meg a vállát.
Mondott még volna valamit, de a tömeg felzúgott, sikoltozni és ujjongani kezdtek az emberek. Mindhárman odakaptuk a fejünket a színpad felé, és naná, hogy Castiel, Lysander meg egy ismeretlen Tag léptek a színpadra.
Mint kiderült, az ismeretlen ember csak valami cuccot segített bevinni, ő nem szerepelt a műsorban.
Az emberek elhallgattak, és várakozva bámulták a színpadot. Behunytam a szemem, hogy kizárjam a külvilágot, és csak a zenére tudjak öszpontosítani.
És felcsendült a dallam. Saját szerzemény lehetett, mert nem ismertem. A szövege magyar volt, így értettem, miről szól. Valami laza szövegű dal volt, műsorkezdéshez pont jó.
Lysander énekelt, Castiel gitározott. A gitárt kihangosították, így jól lehetett hallani, de éppen eléggé lehetett hallani Lys hangját. Egyszerűen gyönyörű, bársonyos hangja van. Nem igazság! Hogy lehet, hogy ez a srác mindenben ennyire jó?!
A dal végén tapsvihar jött, de rögtön abba is maradt. Nem tudom, mert csukva volt a szemem, de valószínűleg Lys intette le az ujjongó tömeget, jelezve, hogy folytatnák.
Három számot adtak még elő, mind nagyon tetszett.
De az utolsó volt igazán szívhez szóló. Ennek angol volt a szövege, így nem teljesen értettem, de annyi átjött, hogy szerelemről szólt. Míg a többi szám eddig rockos stílusú volt, ez most inkább olyan könnyed é s komoly. Több lány szipogását véltem hallani néha. Hát igen, ilyen dal közben mindenki azt hiszi, hogy az énekes neki énekli a dalt.
Ez a szám viszont egészen furcsa volt. Mert egyrészt azért, mert ez volt a legszebb, a legjobb, a szívhez szóló... De...
Még mindig csukva tartottam a szemem, így csak a dalra figyeltem. Attól féltem, hogy ha őket nézem, akkor túl feltűnően fogom bámulni Lysandert.
És a refrénnél... Elöntött az a furcsa, meleg érzés. Valami kissé zavarni kezdett, és a testemen végig futott egy borzongás, aztán mintha forró vízzel öntöttek volta le. Mint az első napomon a suliban.
Engem nézett.
Éreztem.
A refrén egyébként többször is felcsendült, de a szám alatt egész végig éreztem, hogy engem néz.
Mintha nekem énekelne.
Hülyeség! Valószínűleg már teljesen becsavarodtam... De az utolsó refrénnél már nem bírtam tovább, kinyitottam a szemem. És tényleg. Lysander éneklés közben engem nézett. Összetalálkozott a tekintetünk, de nem fordította el a fejét. A szemembe nézve énekelte el a refrén utolsó sorát, ami, meg kell hogy mondjam, gyönyörű volt. Amikor vége lett a dalnak, még pár pillanatig csak bámultuk egymást, aztán szerencsére Lys még időben észbe kapott, és Castiellel együtt lementek a színpadról. A taps óriási volt, már fájt tőle a dobhártyám.
Leigh gyanakvóan nézegetett, úgy látszik, neki is feltűnt valami az utolsó számnál. De nem szólt. Rosa lekötötte a figyelmét, így hamar megfeledkezett rólam meg a tesójáról, és elvonultak italt venni. Én meg ott maradtam, a falnál.
A tömeg egy bizonyos ponthoz igyekezett. Kíváncsian néztem, hogy vajon hova mennek... És észrevettem az emberáradat közepén Castielt meg Lysandert, ahogy autogramot osztogatnak. Nem mintha lett volna más választásuk. Az emberek (leginkább lányok) elárasztották őket.
Úgyhogy vártam, amíg eszükbe nem jutok. Egész hamar ide értek.
-Szuper volt - dicsértem meg őket köszönés helyett.
-Ezt többet már nem akarom hallani - fújtatott Lysander. Jogos.
-Én viszont igen - vigyorgott Cast, és csattogtatta a tollat, amit a kezében tartott. - Megyek vissza a lányokhoz - bökött a rajongókra.
-Csak ésszel - figyelmeztette Lys.
-Oké, persze - legyintett Cast, és visszament a lányokhoz.
Ott maradtam Lyssel kettesben. Egy ideig nem szóltunk egymáshoz. Én azért, mert meg voltam illetődve, ő meg szerintem csak nem tudott mit mondani.
Végül ő törte meg a csendet.
-Szóval tetszett? - kérdezte mosolyogva.
-Igen, nagyon - lelkesedtem, majd kicsit halkabban hozzátettem. - Főleg az utolsó. Az volt a legszebb.
Lys zavartan mosolygott.
-Gondoltam, hogy tetszeni fog - mondta végül.
-Mi tagadás, tényleg fantasztikus - motyogtam. - Te írtad?
-Igen, mint mindegyiket. A kíséreteket Castiel írja - szemlátomást kicsit örült, hogy elterelődik a szó.
Beszélgettünk a dalírásról, amikor a DJ megint akcióba lendült. Pörgős számokat adtak, mire Lys ötlettel állt elő.
-Jössz táncolni? - kérdezte.
-Amennyire tudok... - válaszoltam zavartan. 
-Castiel szerint jól megy neked - nevetett, majd megragadta a karom. - Na, gyere.
Elég könnyen megadtam magam, de nem csak azért, mert szívesen táncoltam, hanem mert az érintése megint lebénított, úgyhogy igazából csak húzott maga után a parkettre.
Pár diszkó szám után jött egy lassabb, amikor Lys felkért. Mint a középkorban, de komolyan...
Mindkét kezével a derekamat fogta, amitől kissé zavarba jöttem. A szám közepénél a fülemhez hajolt, és suttogott.
-Mondtam már, hogy nagyon jól áll neked ez a ruha?
Elöntött a pír. A francba, olyan pirulós vagyok...
-N...nem, még nem - nyögtem ki nagy nehezen.
-Akkor most mondom.
-Köszi - leheltem. Szerintem meg sem hallotta. Kérdezett.
-Hogy jött a viktoriánus? - a ruhámra céloz, természetesen.
-Mindig is szerettem ezt a divatot, csak eddig nem nagyon hordtam ilyen ruhákat...
-Pedig szerintem nyugodtan - nevetett fel.
-Köszi... Rosalya is mondta már.
Nem válaszolt, csak mosolygott. Úgy láttam rajta, tényleg tetszik neki az öltözetem, aminek nagyon örültem.
Tánc után Lys-t elkapták a rajongók, úgyhogy nem nagyon tudtam vele több időt tölteni.
Megkerestem Castielt, hogy tudassam vele, hogy hazamegyek. A vöröst nem volt nehéz megtalálni, mivel csak két helyen lehet: vagy a lányoknál (nem hiszem, mert már valószínűleg belefáradt), vagy a másik lehetőség: a pultnál.
És bingó, Cast a pultos lánnyal beszélgetett, és valami pezsgőt ivott. Amikor a csaj elfordult, megböktem Castiel. Kis híján leesett a székről.
-Jézusom, Amanda! Ne ijesztgess.
-Bocs. Nem akartalak flörtölés közben zavarni - gúnyolódtam.
-Mondd - sóhajtott.
-Csak jelzem, hogy haza megyek, mert már sötétedik.
-De még csak most kezdődik az este - értetlenkedett.
-Nektek igen, de nekem nem - ráztam a fejem. - Add át majd Lysandernek is, hogy felszívódtam, oké?
-Hát jó - vonta meg a vállát. - Akkor helló, holnap találkozunk.
Értetlenül meredtem rá. Hiszen holnap még csak vasárnap lesz...
A fejemet látva hangosan felröhögött.
-Megyek zenével boldogítani. A bátyáddal új CD-ket fedeztünk fel.
Ó, így már mindjárt más.
A ruhatárból kivettem a cuccaimat (nem loptak el semmit), és haza felé vettem az irányt.
Könnyen vissza találtam, és bár csak 8 óra volt, fáradtan zuhantam be az ágyamba.
Egész éjjel Lysander utolsó dala járt a fejemben. Még a szövegre is emlékszem, meg a dallamra...
"I love you so much that I forget any suffering..."
Sajna nem vagyok egy nagy angol zseni, de a google felvilágosított, hogy mit jelent.
"Annyira szeretlek, hogy elfelejtem minden szenvedésem..."
Döbbentem zuhantam az ágyba.
Miért nekem énekelte? Vagy nem is nekem? Lehet, hogy csak mindig néz valakit, vagy valamit, amikor énekel? Az is lehet, hogy csak én nyújtottam neki a támaszt, amire kapaszkodhatott. Van egy ilyen dolog, amikor az embernek kell egy biztos pont, amit egész végig nézhet.
Vajon Lysander tényleg nekem énekelt, vagy csak véletlenül nézett engem? Jó lenne tudni...