/3. Vallomás

Az osztályom izgatottan közeledett felém. Mit mondjak nekik, miért tűntem el? Vagy már mindent tudnak? Aggódtak egyáltalán, vagy csak érdekli őket a történet? Hmm.
Elsőként Rosa ért oda hozzám.
-Amanda! - örült meg nekem, de a szeme szigorú volt. - Hol voltál? Mondtam, hogy fordulj vissza!
-Vissza is fordultam, csak eltévedtem.
-Mondta, hogy gyere végig az ösvényen! - ripakodott rám.
-De hiszen volt egy csomó elágazás... - szabadkoztam.
-Pff. - mondani akart még valamit, de Nataniel elkapta a karom, és magához fordított. Szeme komoly volt, és fürkésző.
-Amber tette? Amber miatt vesztél el? - suttogta alig hallhatóan.
A szeme aggódást tükrözött, de valamennyi düh is szikrázott benne. Gyorsan lenyugtattam.
-Nem. Szó sincs ilyesmiről - ráztam a fejem, mire már kevésbé szorított. 
-Akkor jó... - sóhajtott. - Illetve nem jó! Nagyon megijesztettél mindannyiunkat. Többet ilyet nem csinálj!
-Nem fogok... - vajon hányszor fogják még ezt kérni?
Nataniel a megkönnyebbüléstől felsóhajtott, és nyámnyilán átölelt. Viszonoztam az ölelését, és a válla fölött átnézve meglepődtem...
Lysander állt tőlünk nem messze, úgy 5-6 méterre. Egész eddig szórakozottan figyelt minket és mosolygott... De amint Nataniel ölelgetett, lefagyott az az imádott mosoly az arcáról. Dermedten figyelt minket, láthatólag nem vette észre, hogy én is nézem őt. Majd hirtelen megfordult, és besétált a sátrukba. Hm. Majd meg kell néznem, mi baja. Azért nem kaphatja fel a vizet, ha Nataniel is megölelt... Főleg, mert ő se kap puszit... Az csak kiváltságos személyeknek jár.
Amikor Nat elengedett, rögtön kaptam egy taslit. Természetesen Ambertől. Egyáltalán miért jött ide hozzám?
-Au! Mi az? - kiáltottam fel az arcomhoz kapva.
-Annyira megijesztettél! - nyávogta Amber. - Halálra rémültem, hogy mi lett volna, ha elveszel! - folytatta.
Döbbenten meredtem rá. Ez most miféle színjáték?
De amikor a többiek már egymással beszéltek Amber furcsa viselkedéséről, elborult az agya, és sötéten suttogta:
-Bár elő se kerültél volna! Sokkal jobb lenne itt nélküled! Utálom, hogy mindig direkt magadra vonod a figyelmet rólam! Láthattad! Két fiú is megölelt!!! Az egyik a bátyám, a másik a szerelmem!!! Mit képzelsz magadról?! A szeretteimet akarod elvenni tőlem, de ne aggódj! Átlátok a szitán!!! Natanielt el akarod csábítani, Castiellel ezt már megtetted!!! Ne reménykedj! - majd sarkon fordult, és elfutott.
Ez a csaj tényleg nem normális. Semmit nem akarok Natanieltől! És ne gondoljon r*bancnak, mert nem vagyok az! Hülye. Teljesen hülye. Téves hitben él, és az a rögeszméje, hogy én rosszat akarok neki. Aha, majd pont ÉN leszek a gyilkos. Aha, igen, persze...
Na hagyjuk...
Tovább jöttek a csajok, aggódtak, megöleltek, puszit adtak, satöbbi... Már kicsit untam.
Aztán felbukkantak az ikrek. Armin szólalt meg előbb.
-Na, ugye mondtam, hogy rossz ötlet az erdő?
-Ennek nincs sok köze ahhoz a megállapításhoz, hogy túl sok a fény... - tűnődtem.
-Hagyd, Armin! - intette le Alexy a testvérét. Felém fordult. - Jól vagy, Amanda? Miért tűntél el ilyen sok időre? Nagyon aggódtam! Most már ugye jobban vagy?
Jól esett Alexy aggódása, még akkor is, ha tudtam, hogy a fiúkat szereti, így nem vágódhatok be nála. Nem is akartam. De Alexy így igazi barát, ezt már most érzem.
-Persze, Alexy, köszönöm - mosolyogtam. - Minden oké, jól vagyok. Semmiség.
Armin annyira nem hatódott meg, így témát váltott.
-Képzeld, hogy csaptam be a tanárt! - lelkesedett. Megpróbáltam érdeklődő képet vágni. - amikor elkérte a játékomat, mint ahogy ígértem, oda is adtam neki... Az egyiket. Igen, jól hallottad - vigyorgott önfeledten. - Hoztam öt játékot, hogy mindig legyen tartalék. Az egyiket már elvette...
Meredten bámultam rá. Hogy lehet valaki ennyire kocka?!
-Nem tetszik az ötlet? - nézett furán Armin.
-Dehogynem - mosolyogtam. - Találékony vagy...
-Na ugye - Armin Alexyhez fordult. - Mondtam, hogy értékelni fogja - vetett rá győzedelmes pillantást.
Az ikrek is odébb álltak, és már csak a tanárral kellett beszélnem. Százszor megígértem neki, hogy többet ilyet nem csinálok, és hogy jobban vigyázok majd.
Remélem, be fogom tudni tartani.
Fáradtan ballagtam a Rosa-val közös sátrunkhoz. Úgy terveztem, ma nem fogok sokáig fent maradni, mert eléggé kifárasztott ez a nap az erdőben.
Amikor elmentem Castielék sátra mellett, kicsit lassítottam, mert eszembe jutott Lysander furcsa viselkedése az imént. De végül úgy döntöttem, majd holnap megkérdezem. Most egyelőre halálosan fáradt vagyok.
A sátorban már Rosalya is ott volt. Nem sokat beszélgettünk, csak részletesebben elmeséltem neki a kalandomat. Ő is eléggé fáradt volt, így megegyeztünk, hogy majd csak az utolsó este fogunk bulizni, különben minden reggel kómásan kelnénk. Az meg annyira nem lenne jó.
Aludni meglepően jól tudtam, pedig az "ágyam" kényelmetlen volt. De egyszerűen annyira hulla voltam már, hogy nem számított, hol fekszem le, csak aludhassak...
Azon járt az agyam, hogy nehogy elfelejtsek beszélni holnap Lysanderrel. Érdekelt, hogy mi baja. Lehet, hogy rosszul van. Mondjuk nem valószínű, de azért majd utána járok...
Elnyomott az álom.

Reggel korán felébredtem. Friss levegő jutott be a sátorba, és ez hamar felébresztett. Rosa még aludt, így nem akartam felébreszteni. Felvettem egy farmert meg egy fekete pólót a pulcsimmal, és kikászálódtam a "lakhelyünkről".
A Nap már kelt fel, a fák tetejét már átjárta a fénye. De még mindig egy kicsit homályos volt. Hm. Vajon mégis hánykor keltem...? Nem ártott volna megnézni.
Nem tudtam mit kezdeni magammal. Még senki sem volt ébren rajtam kívül. Úgy döntöttem, sétálok egyet a tisztáson. Itt úgyse tévedhetek el.
A madarakat hallgattam, ahogy csendesen dalolásztak. Csiripelt egy pár madárka, akik kihallatszottak a többi közül. Gyönyörű volt, mindig is szerettem a madarakat hallgatni. Csak úgy, kedvtelésből.
A tisztás szélén sétáltam, és az erdőt fürkésztem. Egy-egy nyuszit sikerült észrevennem, ahogy ugrándoznak. Nagyon cukik voltak! :)
Megálltam az erdő előtt, és zsebre dugott kézzel nagyot szippantottam a friss reggeli levegőből. Igazán jól esett itt ébredni, valahogy teljesen már, mint a nagyváros...
Hirtelen valaki mögém ugrott és betapasztotta kezével a szám. A hirtelen mozdulattól nagyon megijedtem, és sikítani akartam, de a számat még mindig befogták, így egy hang se jött ki a torkomon.
Aztán Castiel nevetése ütötte meg a fülem. Ó, hogy az a....!
A szorítás engedett, és a szám is szabad volt már. Dühösen megfordultam, és szembetaláltam magam a röhögő Castiellel.
-Ez nem volt jó vicc!
-Ó, dehogynem. Az volt - vigyorgott.
-Nem volt az. Egy pillanatig tényleg azt hittem, hogy egy pedofil állat akar elrabolni!
-Ez volt a cél - vonta meg a vállát.
-Mindegy. Hagyjuk - megborzongtam még a gondolattól is. - Hogy aludtál? - kérdeztem.
-Hát. Mivel az egész délutánom és estém az erdőben töltöttem egy bizonyos személy miatt, fel sem ébredtem. - gúnyolódott.
-Hagyd már abba. - sütöttem le a szemem. - Tudod jól, hogy mennyire sajnálom. Nem akartam eltévedni. Egyáltalán nem kellett volna utánam jönnötök. Hagyhattatok volna a fenébe.
-Hidd el, hogy nem - rázta a fejét. - Te is a barátunk vagy. Te mit csinálnál, ha én elvesznék az erdőben?
-Te nem vesznél el - ráztam a fejem.
-Jó, ez igaz - nevetett fel Castiel. - Akkor mit csinálnál, ha Lysander elveszne az erdőben?
A gyomrom kissé megfájdult a név hallatán. Bele se mertem gondolni abba, hogy mi lett volna, ha Lys tévedt volna el helyettem.
-Azt hiszem, szétaggódnám a fejem. - vallottam be. - És utánaindulnék.
-Na ugye - bólintott. Majd rám nézett. - Hé, miért pirultál el?
-M...mi? - kaptam gyorsan az arcomhoz. Ajjaj, a fenébe! Elpirultam! - Nem is!
-De - nevetett. - Egészen vörös lettél. Csak nem Lysander említése hozott ilyen állapotba? - szívből felnevetett.
És bár ezt csak viccből gondolta, én még pirosabb lettem. Mint egy paradicsom.
-Vagy mégis? - lepődött meg Castiel az arcom láttán.
Zavartan elfordítottam a fejem. Cast láthatott rajtam valamit, amitől szemlátomást alaposan meglepődött, de nem szólt semmit. Szerencsére.
-Visszamegyünk? - kérdeztem, mintha mi sem történt volna.
Egy kicsit még fürkészően vizsgálta az arcom, de végül bólintott, és vissza indultunk a tábor felé.
Páran már lézengtek a sátrak között. Üdvözöltem az ikreket, Irist, Peggy-t meg a többi lányt, akik ott voltak. Melody rám se nézett, csak olvasott valami detektívregényt. Aha. Szóval már nem csak Amber haragszik rám azért, mert jóban vagyok Nataniellel...
Amikor már mindenki felébredt, Mr. Fraize ismertette a mai programot: Négy fős csapatokba kell állni, és...
Már itt félbeszakadt a mondat, mert mindenki párokat keresett. A szememmel Rosalyát kutattam, de valahol eltűnt.
Castiel ragadta meg a karomat, és erősen magukhoz húzott. Aha. Szóval már eldöntötték helyettem is, hogy kivel legyek egy csapatban...
-Még csak hárman vagyunk - mondta Castiel.
-Rosa! - kiáltottam, és mint egy varázsszóra, ott is termett.
Úgyhogy már megvoltunk négyen. Castiel, Lysander, Rosa és én. A többieket néztük, ahogy a nagy kavarodás közepette keresik a csapatukat. Hirtelen Amber lépett hozzánk, és egyenesen Castiel számára tette fel a kérdését.
-Szia, Castiel. Szeretnél velem egy csapatban lenni? - pislogott.
-Hmm, nem is tudom... - tettette Cast a tűnődést. - Tudod, szívesen veled mennék, de már van csapatom - mutatott ránk. Hangjából sütött a gúny és az irónia, de Amber természetesen nem vette észre.
-Ó, de kár... Biztos, hogy nem akarsz engem valakire lecserélni? - próbálkozott Amber. - Például az előbb úgy hallottam, hogy Amandát Natanielék is keresik... - célozgatott.
Próbálta leplezni, de én észrevettem, hogy Lys keze egy pillanatra ökölbe szorult.
-Bocs, de  eszembe sincs. Amanda itt marad, te meg húzz el. - legyintett Castiel.
-De hát csak a hátrányotokra van! - ez mélységesen rosszul esett. - Rögtön el fog tévedni, és lemaradtok a feladatokról!
-Figyelj csak! - kezdett bedühödni Castiel. - Inkább vesszen el megint, és kelljen őt keresnem, mint hogy lecseréljük rád! Megértetted? Nincs szükségünk egy nyavalygó szőkeségre! Húzz már el! - hátat fordított az elképedt Ambernek, és már hozzánk beszélt. - Nem akar leszállni rólam... - morogta.
-Így jár az, aki ennyire felhívja magára a figyelmet - gúnyolódtam.
-Majd megunja - legyintett Lys.
-bár lehet, hogy mondott valami igazat... Tényleg lehet, hogy hátrány vagyok nektek - húztam el a szám.
Castiel fáradtan felém fordult.
-Amanda, ne viccelj már. Lécci. Elég volt. - nevetett. - Nem fogsz elveszni, velünk leszel. Nyugi!
A csapatok készen lettek. Mr. Fraize ismertette a feladatot.
-Nos, tehát - kezdte. - A feladat a következő lesz: mindegyik csapat kap egy listát. A listán találtok 6 tárgyat, amit mi elrejtettünk az erdőben. A feladat, hogy az összeset megtaláljátok délután 2 óráig. Ide gyertek majd vissza. Figyeljetek különösen a pontos tárgyleírásokra! - szétosztotta a papírokat. - Ha egy másik csapat listájáról találtok meg valamit, azt vagy elrejtitek más helyre, vagy megtartjátok és aztán majd elcserélitek. Jó munkát, indulhattok! - Mr. Fraize befejezte mondandóját, mi pedig elindultunk.
Castiel futólépésben haladt be az erdőbe.
-Castiel! Hova sietünk? - értetlenkedtem.
-Kicsit messzebb megyünk. Le akarom rázni Ambert. - hártanézett a válla fölött, majd lassított. - Jó. Elvesztették a nyomomat - vigyorgott, majd megnézte a listát.

            1. műanyag pohár

      2. zöld esernyő

                    3. sárga pingpong labda

                       4. fekete keretes szemüveg

5. zseblámpa

      6. műanyag nyúl

-Hát... - olvasta Castiel. - Ez érdekes lesz.

-Kinek jutott eszébe a nyúl? - vonta fel a szemöldökét Lys.

-Nem tudom. - rázta a fejét Rosa. - De jó lenne, ha mi találnánk meg ezeket a dolgokat először.

-Azt hiszem, Rosa főnöknek nyilvánította magát - suttogta Lys a fülembe.

-Az könnyen lehet - mosolyogtam, miközben a hasamban keringőző pillangókról próbáltam megfeledkezni.

-Szóval. Amanda! - szólított Rosalya. - Te velem jössz!

-Mi?! Nem! - tiltakozott Castiel. - Megint az lenne, mint a múltkor!

-Nem. Vigyázni fogok. - jelentette ki Rosa.

-A lányok akkor sem rendelkeznek elegendő figyelemmel. Nem - rázta a fejét Castiel. - Osszuk be másképp.

-Jó - bólintott Rosa. - Akkor te menj Amandával, én meg majd Lysanderrel.

-Viccelsz? - hökkent meg Lys. - Amandát és Castielt egyedül hagyni? Egész úton veszekednének, és nem is foglalkoznának a feladattal.

-Jó, ez is igaz - sóhajtott a "főnökasszony". - Akkor Castiel, te velem jössz! Lysander, te meg Amandával. Megfelel mindenkinek?

Senki sem tiltakozott, tehát így maradt a beosztás.

Megbeszéltük, hogy mindenki nyitva tartja majd a szemét, és csak a feladatra kell koncentrálnunk.

-Mi megyünk balra, ti meg jobbra - mutatott a két irányba Lys. - Hívjatok, ha találtatok valamit.

-Várjatok! - állított le minket Cast. - A színekre figyeljetek, meg a pohár anyagára. Szerintem erre célzott a tanár, amikor a tárgyleírásról beszélt.

-Rendben. - intettem, majd elindultam balra. Lysander megragadta a karom (amitől kissé szívrohamot kaptam) és visszahúzott.

-Most mondtam, hogy jobbra megyünk - mutatott az ellenkező irányba. Hoppá.

-Ó... tényleg. - most már helyes úton indultam el. - De innen most mi a rendszer?

-Menj az orrod után, és keress tárgyakat.

-De... Ugye megjegyzed az utat? - néztem rá félve.
-Meg - nevetett fel.
Egy ideig csöndben sétáltunk egymás mellett. Gyanakodva fürkésztem a fák törzseit, a bokrok aljára is benéztem. A köveket kissé megemeltük, hátha alatta van valami, de nem. Nem találtunk semmit.
Fél órája keresgéltünk, de mind hiába. Nem találtunk semmit. Egyszer csak Lysander üzenetet kapott a mobilján. Elolvasta, majd zsebre tette és tájékoztatott.
-Castielék elcseréltek egy sípot a fekete szemüvegre. Egy kipipálva. - mosolygott.
-Legalább egy kis sikerélmény... Nem igaz, hogy itt egy árva tárgy sincs! - húztam el a szám.
-Ami azt illeti... - állt meg Lys. - Nekem ez a fa gyanúsnak tűnik.
Én is megálltam, de nem láttam semmi különöset. Lysander a fa alá állt, felnézett a lomkoronára, és elmosolyodott. Felnyúlt az egyik ágért, és lehúzta. Ott lógott rajta a zöld esernyőnk!
-Azta - bólintottam elismerően.
-Legalább egy kis sikerélmény - mosolygott elbűvölően.
Elővette a telefont, és írt egy üzenetet Castieléknek, hogy megvan az esernyő is. 6-ból 2!
Sétáltunk tovább, és most már valamivel nagyon lelkesedéssel kutakodtam a tárgyak után. Találtam egy kék pingponglabdát egy kő alatt. De az nem nekünk kell...
-Mit találtál? - guggolt le mellém Lys, amikor észrevette, hogy a szokásosnál többet térdelek a földön.
-Egy zöld labdát - mutattam meg neki.
-Ügyes vagy - dicsért meg.
-De nem is nekünk kell - szomorodtam el kissé.
-Jobban jön, mint hinnéd - mondta. A kezébe helyeztem a labdát, és felálltunk.
-Gyorsan kell keresnünk. - állapítottam meg. - Még mindig csak két tárgyunk van.
-Nem baj. Castiel most üzent - kapott rezgő zsebéhez. - Azt üzeni, hogy a zseblámpát és a poharat is megtalálták! 6-ból 4!
-Hmm. - csak ennyit válaszoltam, és nem vettem le a szemem az egyik öreg fa odváról.
-Már csak kettő kell! - lelkendezett tovább Lys. - Azt nem írja, hol találták meg, de kifejezetten érdekel. Szerinted? - fordult felém.
-Hmm.
-Amanda?
-Hmm?
-Amanda! Mi bajod? - rémült meg egy pillanatra.
-Hmm? Semmi. Gyere egy kicsit - intettem, és megálltam. Lys odajött hozzám, én meg a fa odúhoz irányítottam, és oda mutattam a kezemmel. - Szerinted az ott nem egy jó rejtekhely egy nyúlnak?
Lys láthatóan meghökkent.
-A nyulak nem a fában laknak. - értetlenkedett.
-És a műanyag nyulak? - kérdeztem.
Azt hiszem, leesett neki, hogy igazam lehet. Halványan elmosolyodott.
-De, az lehet. Megnézed te?
-Még szép. - odaléptem az odúhoz, és belenyúltam. Valami szőrös akármibe akadt a kezem, és sikítva elkaptam onnan magam.
-Jézusom, Amanda! - riadt meg Lys. - Minden rendben?
-P...persze. - dadogtam. - Nézd  meg te is, hátha te megtalálod...
Egy ideig még gyanakodva nézett rám, majd ő is belenyúlt az odúba. Elmosolyodott, és kihúzott az üregből egy műanyag nyulat.
-De...de... - értetlenkedtem. - Akkor én mibe nyúltam?
-Hahaha... Azt hiszem, a fűbe, amit rászórtak - nevetett.
-Ez nem vicces... Nagyon megijedtem. - húztam el a szám.
-Bocs - ölelte át a vállam. - De nincs olyan dolog a világon, amitől te ne ijednél meg.
Keserűen elhúztam a szám.
-Ebben van valami.
-Üzenek Castielnek. 6-ból 5! Jók vagyunk. Már csak 1 kell.
-Reméljük, hamar meglesz - biztattam magam.
-Simán - kuncogott.
Tovább mentünk, és most már szinte sürgetően túrtam szét minden bokrot, fát, követ, földet... Közben a felesleges kis zöld labda ott lapult a zsebemben.
-Hol rejthettek el egy sárga labdát...? - tűnődött Lysander.
-Nem tudom - ráztam meg a fejem, aztán felfigyeltem valamire. - Nézd csak... Vendégeink érkeznek.
Megböktem a vállát, mire ő is felnézett. Amber, Lisa, Sharlotte és Melody jöttek felénk. Szemmel láthatóan kerestek valamit, méghozzá eléggé idegesen. Amikor hozzánk értek, Amber sürgetően hadarni kezdett.
-Nem láttatok egy zöld pingpong labdát? Már csak ez az egy hiányzik a listából! Sehol sem találjuk!
Hirtelen eszembe jutott a labda a zsebemben. Az övéjük! De most tanácstalan voltam. Ez az egy hiányzik nekik...
-Ami azt illeti, láttunk egyet - úgy látom, Lys gyorsabbn át tudta gondolni a helyzetet, mint én.
-Tényleg?! - rögtön előtte termett, és ijesztően közel hajolt hozzá.
Tehetetlenül néztem, és akaratom ellenére furcsa hasfájás kerülgetett. De most nem a megszokott, hanem valami más...
-Van egy ajánlatom. - mondta Lys, és arrébb tolta Ambert, hogy rendesen tudjon beszélni. A hasfájás kicsit csillapult.
-Tényleg? - Amber felvonta a szemöldökét. - És mi lenne az?
-Nem láttatok véletlenül egy sárga pingponglabdát... vagy egy zseblámpát? - a zseblámpát meg minek kérdezi?!
-Ez? - Lisa felmutatta a sárga labdánkat. Húha...
Most akkor van két lehetőségünk. Az egyik, hogy nem adjuk nekik a labdát, de akkor nem lenne meg a mienk sem. Vagy cserélünk, és akkor reménykedhetünk abban, hogy gyorsabbak leszünk, mint Amberék... Gyorsabban kijutnánk.
-Igen, az. - Lysander határozott maradt. - Csere?
-Oké - Amber boldogan tartotta a kezében az utolsó hiányzó darabjukat. Nekem Lisa odadobta a miénket. Pff. Kedves.
-Hát, akkor további jó keresgélést - vihogott a szőkeség. - Na helló! - megfordultak, és elindultak.
-Már nem azért... - szólt utánuk Lys. - De nem a tisztásra akartok menni?
A lányok megtorpantak.
-De... - mondta Lisa. - Arra is megyünk.
-Tudtommal a másik irányban van, de mindegy - vonta meg a vállát Lys.
Melody összeráncolta a szemöldökét.
-Biztos vagy ebben? - kérdezte gyanakodva.
-Hát... Csak gondoltam, hogy szólok. Az előbb Amandával ott jártunk, mert elhagytam a cetlimet. És onnan jöttünk. - mutatott a másik irányba.
Amber habozott, aztán intett csatlósainak.
-Menjünk arra. Bizonyára igaza lehet.
És már el is futottak. Amint eltűntek a látókörből, Lysander megragadta a karom, és futni kezdett.
Mi tagadás, ügyesen kicselezte őket. Amerre ők mentek, arra csak fák vannak.
-Siess, Amanda! - húzott maga után. - Castielnek már üzentem. Mindjárt kiérnek.
-Az jó... - kezdett fájni a tüdőm. - De miért futunk?
-Amber mindjárt rájön, hogy rossz irányba küldtem őket. Ők is nemsokára visszafordulnak. Siessünk!
Futottunk egy ideig, de az én tüdőm már nem bírta, ezért lassítani kezdtem.
-Menj előre - fújtattam. - Mindjárt jövök én is.
-Aha, persze. Hogy megint eltűnj - megfogta a karom, de már nem futott. Gyors sétatempót vettünk föl.
Elágazáshoz értünk. Lys alig gondolkodott, céltudatosan jobbra fordult, és... 
-Ott van a tisztás! - kiáltottam fel.
-Lányok, ott a tisztás! - ez meg Amber. Alig lehetnek messzebb tőlünk. Valahol mögöttünk vannak! - Futás!
Lysanderre néztem, ő meg énrám. Elengedte a karom, és futni kezdett. Én meg utána. 
Bár nem voltam olyan gyors, mint ő, azért nem nagyon maradtam le tőle. Sikerült elsőként beérnünk a célba. Castiel és Rosa már ott vártak ránk.
Megmutattuk Mr. Fraize-nek a megtalált tárgyainkat, aztán még volt egy kis időnk. Még csak fél 1 volt, a többieknek 1,5 órájuk van ideérni. Így hát szabad foglalkozást kaptunk. Amber még dühöngött pár sort, a porig szidott engem és Lys-t, de annyira nem hatott meg minket, és a tanárt sem. Úgyhogy magában fortyogott tovább, és akárhol meglátott engem, majdnem megölt a tekintetével.
Nem tudtam mit csinálni, inkább csak tébláboltam a sátrak között. Rosa rendezkedett a mi "lakhelyünkben", Castiel az erdő szélén telefonált, Amber és barátnői duzzogtak. Lysander... tényleg, hol van Lysander?
A sátrukban lehetett, mert máshol nem láttam. Hirtelen eszembe jutott a furcsa reakciója Nataniel láttán, tegnap. Elhatároztam, hogy beszélgetek vele, csak merő kíváncsiságból.
A fiúk sátra majdhogynem középen állt. Odabentről motoszkálást hallottam, úgyhogy megzörgettem a sátor ponyváját.
-Hahó! - szóltam be. - Ott vagy, Lysander?
A sátor ponyváját kinyitották, és szembe találtam magam azzal az elbűvölő felemás szempárral. Lys eléggé meglepődött.
-Szia, Amanda. Mi járatban?
-Nem zavarok? - kérdeztem óvatosan.
Felnevetett.
-Te sosem zavarsz. Bejössz? - kérdezte.
-Aha, talán...
Bemásztam a sátorba. Egész tágasnak tűnt. Leültem az egyik matracra, mivel láttam a rajta heverő pulcsin, hogy Castielé. Ő biztos nem haragudna érte, ha itt ülök.
-Szóval, mit szeretnél? - kérdezte Lys szórakozottan, és közben valamit a táskájába rakosgatott.
-Igazából... Csak beszélgetni - vallottam be.
-Ennyire unatkozol? - mosolygott.
-Ha nem unatkoznék, akkor is jönnék beszélgetni - vontam meg a vállam. - Mondd, mi a bajod Nataniellel?
Lysander pakoló keze most megállt a levegőben. Szerintem még a lélegzetét is visszafojtotta.
-Ejtsük a témát - kérte, és tovább gyömöszölte a hátizsákba a cuccokat.
Hallgattam, nem jutott eszembe semmi épeszű beszélgetés. Vajon miért nem akarja elárulni? Végül ő szólalt meg.
-Miért van, hogy te mindig bajba esel?
-Ó, hát... Ami azt illeti, a tájékozódásom nem valami fényes... Nem hittem volna, hogy pont itt fogok eltévedni.
-Könnyen el lehet tévedni.
-De nekem különösen könnyen megy... Nem is tudom... Valahogy csak megyek az orrom után, próbálok valami logikát kitalálni az erdő rendszerében, de vagy nincs, vagy nem találom meg. Amikor egyedül voltam az erdőben, már gyakorlatilag feladtam a reményt, hogy egyszer kitalálok. Úgy volta vele, hogy teljesen mindegy, hogy mi lesz velem. Nem sokaknak számítana - vontam meg a vállam.
-Ezt meg hogy érted? - rökönyödött meg.
-Hát... Ott van az anyám. Meg a bátyám. Meg talán még Castiel, de ő más. Ő el tudná viselni, ha nem léteznék. Vagyis konkrétan van két személy, akinek számítana, ha eltűnnék. Az osztályommal sosem álltam olyan szoros kapcsolatban, hogy annyira hiányoznék nekik. Maximum Castiel, Rosa és talán Iris lenne érdekelt ez ügyben, de még ez sem biztos. Csak arra akarok kilyukadni, hogy az életben körülbelül 5 embert érdekelne, ha örökre elvesznék az erdőben. - vontam meg a vállam szomorúan.
-Tévedsz. - jegyezte meg nagyon halkan Lys. - Tudod jól, hogy tévedsz.
-Nem igazán... Miért? Miért tévedek? - lepődtem meg.
Egy ideig hallgatott, aztán bizonytalanul kezdett beszélni.
-Amikor Rosa megjött... és téged nem láttalak. Az nem csak Castielnek volt rémisztő. Hanem leginkább nekem. Úgy gondolom, hogy nekem százszor olyan fontos volt, hogy megtaláljunk, mint az egész osztálynak együtt véve. - megrázta a fejét. - El sem tudod képzelni. Több lehetőség közül is válogattam. Az egyik, hogy halálra rémülsz és depresszióba esel.
Kirázott a hideg. Nem csak azért, mert az elképzelés már egymagában szörnyű volt, hanem mert Lysander abba hagyta a pakolást, és már egyenesen a szemembe nézett. Próbáltam nyugalomra inteni a szívemet. Lys folytatta.
-A másik lehetőség, hogy megtalál valamilyen állat. Tegyük fel medve, vagy farkas. Nem mintha olyan sok lenne ebben az erdőben. De azért ez is megfordult a fejemben. A harmadik, az az volt, hogy senki sem fog megtalálni és bent maradsz az erdőben. Talán ez volt az egyik legrosszabb.
Hallgattam, és vártam a folytatást. Lys megrázta a fejét.
-Lehet, hogy ezt most nem kéne tennem, de előbb vagy utóbb úgyis meg kell tudnod. Szóval elhatároztam, hogy muszáj lesz megtalálnom téged, mert téged... neked... mármint... Van valami különleges benned, nem tudom megmondani, hogy micsoda - hangja egyre halkult, én meg attól féltem, meghallja a szívem vad dobogását. - Nem tudom megmondani, hogy micsoda. De amióta megjöttél az iskolába, az életem megváltozott. És azt hiszem, te vagy az oka. Nehéz egy ilyen érzést megmagyarázni, de én azt hiszem, többet érzek irántad, mint egy egyszerű barát iránt. Ugye érted?
Félénken rám nézett, fürkészte a szemem.
Nekem a gyomrom óriási görcsbe rándult, és fordult egyet velem a világ. Próbáltam tisztán gondolkodni.
Végül lassan, nagyon lassan bólintottam.
Hosszú hallgatás következett. Lysander a szemem és az arcom fürkészte, én meg totális zavarban voltam, az arcom égett, de most meg sem próbáltam leplezni.
-Tudod... - szólaltam meg nagy sokára. - Azt hiszem, ez az érzés kölcsönös...
Meglepődött.
-Tényleg?
-Nekem... is több vagy mint egy barát. - égtem a pirulástól. - Nem tudom most a gondolataimat szavakba önteni. Sajnálom. - eltakartam az arcom, és a tenyerembe temettem.
Arra eszméltem fel, hogy egy kér lehámozza a kezem az arcomról, és Lysander szeretetteljesen átölel. Lágyan viszonoztam az ölelését, aztán kissé elhúzódtam tőle, de épphogy csak annyira, hogy ajka az enyémhez érhessen.
Lys lágyan csókolt meg, úgy, mint ahogy Castiel soha sem tudott. Teljesen más érzés volt. A lepkék a gyomromban zümmögő darazsakká fejlődtek, és tomboltak a gyomromban. Teljes erőmmel szédültem, és odaadóan visszacsókoltam.
A fejem zsongott, amikor elengedett, és szédültem ezerrel. Nem bírtam egy épeszű mondatot kinyögni.
Lys mosolyogva megsimogatta a hajam, és visszament a helyére. Tovább pakolászott, én nekem meg volt időm nagyjából tisztára mosni a fejem.
Castiel érkezett meg, és normál esetben az ágyába vetette volna magát, így viszont majdnem rám zuhant.
-Te meg... na, mindegy - legyintett. - Megjöttek a többiek is a túráról. Ma délután szabad foglalkozást kaptunk, mert Mr. Fraize-nek valami kajaügyet kell intéznie.
-Szuper. Na, én megyek - álltam fel, és visszaadtam Castielnek a helyét.
-Én meg kiviszem a szemetet - fogott meg egy zsák papírt Lys.
A sátor bejáratánál ő lerakta a zsákot, én meg szembe fordultam vele. Nem tudtam mit mondani, nem teljesen értettem.
-Na akkor? Most mi lesz? - kérdeztem félve.
-Attól függ mit akarsz - mosolygott. - Szeretnél velem lenni?
-Azt hiszem, már veled is vagyok - nevettem jókedvűen, és puszit nyomtam az arcára. - Mit fogtok csinálni?
-Nem tudom. Talán mehetünk majd sétálni, ha Castiel is akar - megvonta a vállát.
-Oké. Viszlát később - intettem neki, ő meg vissza integetett.
Futottam a sátrunkig. Feltéptem az ajtaját, és levágtam magam az ágyamra. Rosalya döbbenten meredt rám, amikor a párnámba nevettem boldogan.
-Minden rendben? - kérdezte furán.
-Igen. Tudod... azt hiszem, ma lettem Lysander barátnője - vigyorogtam szélesen, és majd kicsattantam a boldogságtól.

*Harmadik rész vége*