Tényleg nem mentünk messzire, mert Mr. Fraize a lelkemre kötötte, hogy szabadidőben nem mehetek 100 m-es körzetnél messzebb. Olyan jó, hogy annyira bízik bennem...!
Lysanderrel nem is találkoztam a vacsoráig. Ugyanis Castielnek nem volt kedve sétálni, ezért mindketten a sátrukban maradtak, és dalokat írtak. Nekem mindegy, azt csinálnak, amit akarnak... Attól, hogy Lysander barátnője lettem, még nem fogom magamhoz láncolni. Ezt itt és most eldöntöttem.
A vacsorák a következőképpen zajlanak: mindenki magához veszi az aznapi kajáját, és elmegy a találkozópontra (a sátraink között van középen egy elég nagy tér), és együtt eszünk, beszélgetünk. Igazán hangulatos.
A tanár fél 8-kor jött a sátrunkhoz.
-Rosa, Amanda! Fél óra múlva vacsora a szokott helyen!-Ott leszünk! - biztosítottam.
Mr. Fraize tovább állt, ment értesíteni a fiúkat is.
Rosalya telefonja rezegni kezdett. Gyorsan felkapta, és mohón írni kezdett. Naná, hogy Leigh. De legalább leköti a figyelmét.
Én kaja után kutattam a táskámban. A mai vacsorám egy szalámis szendvics lesz, meg egy almát is elviszek, hátha éhes maradok... A kezembe vettem még egy üveg vizet, és mindezt beleraktam egy szatyorba. Így könnyebb lesz elcipelni. Mondjuk, nem kell sokáig hordoznom, mert 10 lépésnyire van a találkozóhely, na de akkor is.
Fél óra múlva kénytelen voltam kiábrándítani Rosalyát, hogy menni kell táplálkozni. Kelletlenül rakta el a telefont, és utánam indult ki a sátorból.
Felvettem a pulcsim, mert már kezdett hűvös lenni.
Már lassan kezdett sötétedni. Félhomályban találtam magam. A friss levegő megint elkábított. Milyen rossz is lesz innen haza menni...! A büdös, nyirkos, koszos belvárosba.
Amikor elmentünk Lysanderék sátra mellett, hallottam bentről zajokat. Konkrétabban hangos röhögést. Megzörgettem a sátor ponyváját, és bekiabáltam.
-Hahó! Jöttök vacsorázni?
A nevetés átment kuncogásba, és kinyitották a ponyvát. A vigyorgó Dakotával találtam szembe magam. Ó, tényleg, kiment a fejemből, hogy ebben a sátorban négyen laknak... Lys, Cast, Dake meg Nat. Ez az első alkalom, hogy nem Castiellel vagy Lysanderrel találkozom.
-Jövünk már - mondta Dake, és csábítóan mosolygott. Hirtelen ellökték az útból, és hangos nevetéssel Castiel mászott ki a sátorból. Nyújtózkodott egy nagyot, majd rám nézett.
-Na, megyünk? - kérdezte.
-Még... megvárom Lysandert. - feleltem zavartan.
Cast elvigyorodott.
-Oké, megvárom veled. - mindent tudóan az arcomat fürkészte, és az idegesítő vigyor pedig ott volt a fején. Zavartan félre néztem, és a fűcsomókat kezdtem el tanulmányozni. Mintha olyan érdekesek lennének.
Nem kellett sokáig várnunk, mert Lys már másodperc múlva felbukkant mellettem. Kézen fogott, és végre elindultunk.
Rosa nem várta meg velem őket, így most nem volt velünk. A találkozóhelyen már sokan ott voltak. Ott ült már Armin és Alexy, Jade, Dajan, Melody, Sharlotte, Iris, Lisa, Rosalya, Kim, Viola, és Amber. Ez utóbbi vidáman csevegett a barátnőivel, majd futólag rám pillantott, ahogy elsétáltunk előtte. A torkán akadt a szó, amikor meglátta Lysanderrel összefonódó ujjainkat. De aztán gyorsan leplezni kezdte a meglepődöttségét, és tovább kotyogott valami smink leárazásról. Aha.Leültünk az egyik fatörzsre. Lys volt középen, két oldalán Castiel és én. Nagyban beszélgettek a dalról, amiket írtak (egy mukkot sem értettem belőle). Mivel nem tudtam bekapcsolódni a beszélgetésbe, az osztályt fürkésztem. Lys még mindig a kezemet fogta.
Végig néztem az osztályon. Armin Kimnek hencegett a videojátékos sztorijával, mellette Alexy unottan bámulta. Szegény, vajon hányszor kellett ezt végig hallgatnia? Hehe. Viola a szendvicsét majszolta, Iris társaságában. Iris, amikor elkapta a tekintetem, hosszan rám nézett, majd fejével a Lysanderrel összefonódó ujjainkra bökött, és felhúzta a szemöldökét. Mosollyal válaszoltam, és eltátogtam, hogy "majd megmagyarázom". Biccentett, és tovább beszélgetett Violával. Jade mosolyogva figyelt, amikor meglátta, hogy nézem. Dajan az ujjával malmozott, és közben Sharlotte kérdéseire adott rövid válaszokat. Sharlotte mosolyogva és hízelgően kérdezgetett mindenfélét tőle, de Dajan rövid és kitérő válaszokat adott. Egyikőjüket sem irigylem. Amber és Lisa beszélgettek, de most kivételesen Amber hallgatott, és Lisa dumált. A szőkeség néha-néha rám villantotta égető, tüzes, dühödt pillantását. Csak tudnám, hogy még mindig a győzelmemért dühös, vagy most megint talált valami kifogásolhatót rajtam...? Sosem lehet tudni. Legalábbis Ambernél nem.
Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy Lys megböki a derekam. A reakcióm egyrészt a sikítás, másrészt a felugrás volt. Tudhatná, hogy irtó csikis vagyok!Rosszallóan néztem rá, mire felnevetett.
-Bocs. Csak nem feleltél a kérdésünkre, és valahogy fel kellett ébreszteni. - szabadkozott.
-Máskor érd el valahogy máshogy - elhúztam a szám, és visszaültem mellé. - Szóval?
-A múltkori koncertről beszéltünk. Szerinted is jól sikerült, ugye?- kérdezte Castiel.
-Persze... Természetesen jó volt - bólintottam.
A fiúk tovább beszélgettek, engem meg megrohantak az emlékek. Még mindig tisztán emlékszem az utolsó dalra, legalábbis a refrénre nagyon. "I love you so much that I forget any suffering"... Ez már ijesztő, mennyire tisztán hallom a fejemben.
Mr. Fraize is megérkezett végül, úgyhogy kibontottam a kajámat és enni kezdtem. A hangulat nem romlott, mindenki evett, de közben beszélgettünk. Én meg magamban dúdolgattam, miközben jobb kezemmel Lysander kezét, szorítottam, a másik kezemmel a szendvicsem tartottam. Hmm. Egész finom.
Vacsora után Lys elkísért a sátrunkig. Csak rövid ideig beszélgettünk, mert mindketten tudtuk, hogy Rosa odabent hallgatózik. De a csókot nem halaszthattuk el. :)
Álmomban lepkéket kergettem egy világos réten. Gyönyörű álomként indult, önfeledten szaladgáltam és követtem a pillangókat, egészen, amíg... be nem sötétedett. Szél fújt és vihar vette kezdetét. A lepkék eltűntek, és magam maradtam a tisztáson, egyedül. Az eső esett, a szél csípte az arcom, a vidám rét helyett ijesztő és vészjósló tisztáson találtam magam. Állatok morogtak, legyek zümmögtek, és hiába kerestem a kiutat, nem találtam. Menthetetlenül eltévedtem.
Összerezzentem, és kinyitottam a szemem. Minden ízemben reszkettem, ahogy visszaemlékeztem az álmomra. Hirtelen elfogott a pánik, és semennyire sem éreztem biztonságban magam. Legalábbis itt, a kis sátorban nem.
Nem tudtam visszaaludni, akármennyire is igyekeztem. Fázni kezdtem, és még jobban belebugyoláltam magam a hálózsákomba. Az álom még így sem érkezett meg. Végtelennek tűnő ideig forgolódtam, az időérzékemet teljesen elvesztettem. Megnéztem az órámat. Hajnali fél 5! Ilyenkor mindenki alszik még, és semmi szükség rá, hogy zajongásommal akárkit is felébresszek. Így hát maradtam ott, ahol voltam, és megpróbáltam az alvásra összpontosítani.
De nem bírtam magammal. Hajnali 5-ig még szenvedtem, de sehogy sem jött álom a szememre.
Feltápászkodtam, felkaptam magamra egy farmert meg a sárga pulcsim, és halkan kikászálódtam a sátorból. Az járt a fejemben, hogy ha már ennyire nem tudok aludni, akkor valami hasznossal töltsem el az időt. Hát, hogy a sétálás hasznos-e, az már más kérdés, de célnak megfelel.
Fél óráig sétáltam a tisztás szélén, majd leültem egy farönkre. Tűnődve néztem, ahogy a Nap felkel. Talán a fényre majd a többiek is felébrednek...
Dúdolni kezdtem, csakhogy elüssem valamivel az időt. Itt úgyse hallhat senki. Még mindenki alszik. "I love you so much that I forget any suffering..." Hihetetlen, mennyire szép ez a dal.
-Amanda?
Jézusom! Ijedtemben összerezzentem. Annyira meg voltam győződve róla, hogy mindenki alszik, hogy nyugodtan énekelni mertem, de persze csak halkan.
Óvatosan hátranéztem a vállam fölött. Mintha a hang alapján nem jöttem volna rá, hogy ki az.Lysander leült a mellettem lévő fatörzsre, és kérdőn nézett rám.
-Mit csinálsz te itt ilyen korán? - kérdezte.
-Ezt én is kérdezhetném tőled.
-De először felelj. - mosolyodott el.
Megvontam a vállam.
-Nem tudtam aludni. Kicsit rémálmom volt - vallottam be.
-Nem irigyellek. Mit álmodtál? - kérdezte.
-Hát... inkább nem szeretnék róla beszélni - ráztam meg a fejem, és megborzongtam, amikor visszaemlékeztem a vészjósló tisztásra.- De te miért vagy itt ilyenkor?
-Mindig is korán keltem, de most valahogy sikerült felébrednem 6-kor. - vonta meg a vállát. - De még valamire kíváncsi lennék.
-Mondd - nagyot nyeltem, mert már sejtettem, mit fog kérdezni...
-Mit énekeltél?
Akaratlanul is elpirultam.
-Egy... egy dalt.
-Ezt én is kitaláltam - mosolygott.
-Hát... izé... - kerestem a szavakat zavartan. Nem találtam meg őket, sajnos.
-El tudod énekelni még egyszer?
-Nem tudok énekelni - ráztam meg a fejem gyorsan.
-Én ezt valahogy máshogy hallottam - nevetett föl halkan.
Hallgattam. Végül is, semmi baj nem lesz belőle, ha itt éneklek, de a helyzet olyan szokatlan... Még senkinek nem énekeltem. Főleg nem ilyen dalt. Halkan elkezdtem énekelni a refrént.
Lysander figyelt. Nem mondott semmit, csak mélyen a szemembe nézett, úgy, ahogy a koncerten is. Beleborzongtam a tekintete láttán, és már kicsit bátrabban folytattam. Most eszembe jutott az egész dal szövege, magam is meglepődtem. Eddig csak a refrénre emlékeztem...
A következő ismétlésnél már Lys is énekelt. Nem olyan nyámnyilán, mint én, hanem sokkal, de sokkal szebben. Észre se vettem, hogy egyre jobban közeledünk egymáshoz. Ő jobban előre dőlt, én meg felé fordultam. Már alig választott el minket pár centi.
A dal végén Lysander elbűvölően elmosolyodott. Éreztem a leheletét az arcomon.
-A koncerten ezt neked énekeltem - suttogta.
-T...tényleg? - én se bírtam normálisan beszélni, csak halk suttogásra futotta. Lehunytam a szemem.
-Tényleg. Sőt, neked is írtam. - éreztem, hogy még jobban közelít.
-Éreztem... már akkor is megéreztem... - odahajoltam hozzá, és érzékien megcsókoltam. Viszonozta a gyengéd csókom, és átölelt. Karommal átfogtam a nyakát, és még közelebb húztam magamhoz.
Így ültünk, egymásba fonódva, amíg már egyikünk se kapott levegőt. Akkor viszont már alig láttam, mert szédültem, zúgott a fejem, és homály takarta el a szemem. Csak annyit láttam, hogy Lysander mosolyog, és ez nekem bőven elég volt. Öleltük egymást a végtelenségig, amikor Lys hirtelen elengedett.
-Jön Castiel. - mondta.
-Mindig rosszkor jön - sóhajtottam, mire felnevetett.
Castiel csakugyan közeledett, és megállt mellettünk. Mi meg felálltunk.
-Reggelizni kell menni - mondta Cast.
-Nem vagyok éhes - húztam el a szám.
-Én viszont az vagyok - röhögött a vörös. - Úgyhogy menjünk. A többiek már ott vannak.
-Oké...
Úgyhogy megragadtam Lys kezét, és húzni kezdtem a találkozóhely felé. a többiek már csakugyan ettek, minket meg se vártak.
Elővettem a szendvicsem, amit útközben kapartam össze a sátorból. Leültünk a szokásos helyünkre, de most én voltam középen. Jobb oldalamon Castiellel, bal oldalamon Lysanderrel.
Mindenki fáradtnak látszott, csak mi voltunk élénkek. Nem is értem, hogyhogy nem ébrednek fel a friss levegőtől rögtön. Nekem mindig bejött.
Reggeli után Mr. Fraize ismertette a programot.
-Figyeljetek! - mindenki elcsendesedett, így folytatta. - A mai napon számháborúzni fogunk!
Megint nem fejezhette be, mert rögtön mindeni elkezdett sutyorogni. A tanár hangosan tapsolt kettőt, ezzel magára vonva a figyelmet.-Szóval. Ez a számháború kicsit rendhagyó lesz. Két csapatra osztunk titeket, a csapatkapitányokat mindjárt kijelölöm. A két csapatnak lesz egy-egy zászlója. A feladat az, hogy meg kell szerezni az ellenfél zászlóját, és a sajátotokhoz vinni. - magyarázta. - Eddig ugye érthető?
Mindenki bólogatott. Úgy láttam, mindenkinek tetszett az ötlet.
-Tehát ez a feladat. - folytatta. - Mindenki ír egy számot magának, amit szigorúan a homlokotokon kell viselnetek. Ha valaki leolvassa az ellenfél egyik embere homlokáról a számot, akkor értelem szerűen az ellenfél kiesik. Mindez az erdőben lesz megtartva.
A hír hallatán megmerevedtem. Mindenképpen kell majd valaki a csapatomból, aki velem marad...
-Lehet egy kérdésem? - kérdezte Castiel.
-Mondjad - bólintott az ofő.
-Ugye túszokat lehet ejteni? - vigyorgott.
-Hát... - nézett körbe Mr. Fraize, és tőlünk kérdezte. - Lehessen?
Mindenki egyetértően bólogatott. Hát, ez jó lesz.
-Tehát. A két csapatkapitány: Dakota és Castiel. Ha mindenki egyet ért.
A legtöbben bólogattak, én mosolyogtam, hogy Castiel lesz az egyik csapatkapitány... Végül is, ki más? Csak Amber hisztizett, hogy nem ő lett. Tipikus...
Cast és Dake felálltak, és elkezdődött a csapatbeosztás. Nem mondom, eléggé harcoltak az emberekért... :)
-Lys! - intett Castiel.
-Armin!
-Aman! - boldogan szaladtam Cast mögé.
-Alexy!
-Rosa!
-Hmm... Kim!
-Iris!
-Melody!
-Dajan!
-Jade!
Castiel tűnődve nézett körbe. Odahajoltam a füléhez, és belesuttogtam. Nem akartam, hogy az illető a rossz csapatba kerüljön. Javaslatom hallatára Cast arca megrándult. Még könyörgően suttogtam egy "kérlek"-et a végén, mire nagyot sóhajtott, és másfelé nézve kimondta.
-Nataniel!
Mindenki meglepődött, legfőképpen Nat. Csodálkozva sétált hozzánk, és közben engem fürkészett.
Dakota jött.
-Amber!
-Peggy!
-Lisa!
-Capuchine! - már nem maradt, csak Amber bandája, innen meg nekünk már édes mindegy, hogy ki jön hozzánk...
A csapatbeosztás tehát a következő lett:
Castiel csapata: Lysander, én, Rosalya, Dajan, Iris, Nataniel, Peggy, Capuchine.Dake csapata: Armin, Alexy, Kim, Melody, Jade, Amber, Lisa.
Egész jól végződött ez a szavazósdi. Nekem legalábbis tetszett a végeredmény. Mondjuk Capuchine és Peggy nem nagyon nőtt a szívemhez, de a többiekkel szívesen vagyok együtt.
A tanár kiosztott csapatonként két térképet, és odaadta a zászlónkat. Mi lettünk a pirosak (naná), Dakotáék meg a kékek.
Castiel az ellenfél csapatát méregette, majd amikor Dakotáék mind a térkép fölé hajoltak, intett nekünk, és befutott az erdőbe. Utánairamodtam, és megpróbáltam nem zajt csapni. Amikor már elég messze voltunk a tisztástól, sétatempóra váltottunk, és megfelelő helyet kerestünk a zászlónak.
-Az az ötletem - kezdtem javasolni -, hogy letáborozhatnánk valahol. Nem csak a zászlót rejtenénk el, hanem egy "bázist" hoznánk létre, és az úgy mindenkinek biztonságosabb.
-Ez már az én fejemben is megfordult - bólintott Castiel. - Az ofő azt mondta, hogy a játék estig is eltarthat. Ami azt jelenti, hogy sok ideig kell rohangálnunk. A tanár is járkálni fog az erdőben, és majd ellenőriz minket.
-Remek.
-De először is kell találnunk egy jó helyet. - határozott Castiel.
-Igenis, főnök! - tisztelegtem, mire Castiel felnevetett.
Már régóta sétáltunk, és kellően mélyen jártunk az erdőben. Rosa hirtelen felkiáltott.
-Nézzétek! Szerintem az ott jó hely lesz! - mutatott balra.
Az ösvénytől balra bokrok sorakoztak szabálytalan alakokban. Mögöttük viszont állt három fa, kettő magas lombkoronával, és egy fűzfa. A fűz ágai a földig értek, eltakarva a kis teret, ami a három növény között rejtőzött. Csoda, hogy Rosa észrevette. Tökéletes búvóhely.
-Nem semmi - füttyentett Lys.
-Ja, szerintem is jó lesz - mutatta fel a hüvelykujját Castiel. - Gyertek! - intett, és átverekedte magát a bokrokon. Teljesen eltűnt a szemem elől. - Mondom, gyertek! - kiáltott vissza.
-Jó... - én is elindultam, és megúsztam pár karcolással, amit a bokor ágai ejtettek rajtam. Utánam Lysander mászott át, majd a többiek is. Körülnéztem.
Nem volt sok hely, de éppen elegendő. A fűz ágai tényleg nagyon jól takartak az ember szeme elől mindent. A két magas fa tényleg nagyon nagy volt, és könnyen mászhatónak tűnt. De jó! Kár, hogy nem nagyon tudok fára mászni...
-Ez jó lesz - bólintottam mosolyogva.
-Ja. Jól néz ki az a fűzfa - bökött a növény felé Lys a fejével.
-Meg jó magasak a fák... Ki tud fára mászni? - kérdezte Rosa.
Castiel, Nataniel, Lysander, Dajan és Iris feltették a kezüket. Ez nem ér...!
-Akkor jó. - biccentett Rosa.
-Szerintem... Már bocs, hogy beleszólok - kezdtem. - De szerintem pár cuccra azért szükségünk lehet a sátrakból.
-Például? - vonta fel a szemöldökét Peggy.
-Például kötél. Vagy elemlámpa.
-Meg kaja. - bólogatott Iris is. - Ha tényleg estig maradunk, éhesek leszünk. Főleg, ha közben szaladgálunk.-Oké - tűnődött Castiel, majd rám nézett. - Akkor elmennél ezekért a dolgokért, lécci? A te ötleted volt.
-Aha, igen, persze - bólogattam. - Egyedül?
Castiel elgondolkodott, majd röhögni kezdett.
-Az nem jó ötlet - rázta meg a fejét. - A végén még eltévedsz. Lys?
-Kérdezni sem kell - nevetett ő is. Nem igaz! Már ennyire rám ragad ez az eltűnés-dolog?
De legalább Lysander velem jön.
-Oké. - mondta Rosa. - Akkor hozzatok kaját, meg néhány dolgot, amit szükségesnek találtok.
Rosalya a fülembe súgta még:
-És hozd, kérlek, a telefonom... Ott maradt a táskámban, és Leigh már biztos üzent, tudod...
-Jó - mosolyodtam el.
Így hát kiverekedtem magam a bokrokon keresztül, és kijutottam az ösvényre. Huh. Eddig megvolnánk. Elindultam jobbra, és hátranéztem, hogy Lys miért nem jön? Ott állt, ahol kijött, és nevetve nézett rám.
-Mi az? - néztem végig magamon. Nem akadt rám egyetlen levél, vagy ág sem.
-Rossz irány - mutatott balra.
-Ó, hogy... - nem fejeztem be, hanem összeszorítottam a számat, sarkon fordultam, és elindultam balra. Jól kezdődik...
Lysander nevetve utol ért, kézen fogott, és így mentünk tovább. A madarak csiripeltek, a szél lágyan simogatta az arcom, és a Nap sugarai behatoltak az árnyékos erdőbe. Gyönyörű...
-Ó... - szívtam be az illatot.
-Tetszik, ugye?
-Még mi az, hogy.
-Hiányozni fog ez a városban... - tűnődött.
-Ezentúl többet fogok kirándulni - mosolyogtam.
-Fogunk - javított ki.
-Ó, persze, bocs - nevettem fel.
Kiértünk a tisztásra, és rögtön a sátramhoz vettem az irányt. Egy pár dolgot össze kell rámolnom...
Azon gondolkoztam, hogy miket vigyek, amikor Amber hangja ütötte meg a fülem. Elnéztem jobbra, és meglepődve láttam, hogy az ellenfél csapata még mindig a tisztáson áll, és láthatóan valamin veszekednek. Elhúztam a szám.
-Inkább haladjunk, jó? - váltott gyorsabb tempóra Lys.
Igaza van... Nem akarok máris Amberrel találkozni.
-Azért jó lesz, hogy egy napig nem sokat látom... - jegyeztem meg.
-Szerintem ez fordított esetben is igaz.
-De miért utál? - kérdeztem, leginkább magamtól.
Lysander lassított, és a szemembe nézett.
-Csak irigykedik.
-De nincs mire - vontam meg a vállam. Lysander hirtelen megállt, és felvont szemöldökkel nézett a szemembe.
-Ezt te sem mondod komolyan - rázta meg végül a fejét.
-Dehogynem! Mire kéne irigykednie? - vágtam értetlen képet.
-Majd később elmagyarázom - és már húzott maga után. Még mindig nem tűntünk el a másik csapat látóköréből, ezért inkább sietősre vettük a tempót.
De most komolyan... Ambernek mire kéne irigykednie?!
*4. rész vége*
(nyugi, már csak 1 van hátra;))
legalábbis a kirándulásból...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése