Görögország

Az utazást nem fogom olyan nagyon részletesen leírni, csak a fontosabb részeket. Bocsi előre is. :)

A napok gyorsan repültek.
Szinte észre se vettem, hogyan szaladtak. Boti és anya hazajöttek, itthon voltunk 2 hetet nyugiban, aztán arra kaptam fel a fejem, hogy mindjárt itt az idő.
Holnap megyünk Görögországba.
Úgyhogy nagy kapkodás és lelkesedés közepette dobáltam mindent a bőröndbe. Rosa nem mondta el pontosan, hogy hova megyünk, csak annyit tudtam, hogy hajózunk.
Amint mindent összerámoltam, már sötét is lett.
Hát ez nem lehet igaz. Már komolyan nincs időm semmire?! Fel kell hívnom Lysandert... Mindegy. Inkább most nem zavarom.

Reggel egy meg nem szokott hangra keltem. Olyan érzésem támadt tőle, mintha késésben lennék az iskolából.
-Amandaaa! - hát persze. Boti kiabál lentről. - Ébredj már!
Felugrottam, és szedelőzködni kezdtem. Nem csoda, hogy iskola-érzetem lett, mert Boti így szokott ébreszteni, amikor elalszom. Mint most. Fél órám volt, legalábbis úgy saccoltam.
Gyorsan felöltöztem, és felkaptam a válltáskám. A bőröndöt már tegnap levittem, úgyhogy azzal most nem kell törődnöm. Sietve magamra vettem még a pulcsim, és kinyitottam a szobám ajtaját, hogy kirohanjak rajta, de a küszöbön belebotlottam valakibe, és majdnem hanyatt vágódtam, de szerencsére elkapott.
-Jézusom, Amanda! - hallottam Lys ijedt hangját. - Normális vagy?
-Nem. - válaszoltam, és felhúzott. - Mióta vagy itt?
-Most jöttem. Te meg hova sietsz?
-Le, a földszintre. - mutattam a lépcső felé.
-Megtennéd, hogy inkább egy kicsit nyugodtabb tempóban menj le? - nevetett. - Csak mert nem akarom, hogy kórházzal indítsunk.
-Jól van, na. - grimaszoltam.
Jelképesen lassan lementem a lépcsőn, aztán amikor leértem, büszkén kihúztam magam, és felvont szemöldökkel Lys-re néztem. Hitetlenül nevetett, és megrázta a fejét.
Boti már várt, és fél szemöldökét felhúzva nézte az érkezésemet.
-Profi vagy. - mondta végül. - Le tudtál jönni a lépcsőn?
-Hagyjál már.
Gyorsan benyomtam egy szendvicset, amíg anya Lysandernek prédikált, aztán felhúztam a cipőmet, elköszöntem, és gyorsan kiviharzottam az utcára. Lys mögöttem jött.
-Bocs anya miatt. - fordultam felé, amikor becsuktuk az ajtót.
-Á. Csak aggódik érted. - mosolygott.
-Nincs rá oka.
-Aha. Tényleg? - vonta fel a szemöldökét.
-Tényleg. Nem fogok kiesni a hajóból... - megfogtam a kezét, és elindultunk az utcán. - Persze csak akkor nem, ha valaki ott van mellettem. - tettem hozzá.
-Mindig. - szájon csókolt, de nem álltunk meg.
Hozzájuk érve nem kellett sokáig várnunk az indulásig. Leigh már kész volt, csak Rosa idegeskedett mindenféle dolog miatt. De előbb-utóbb ő is elkészült, és mindannyian beültünk Leigh (bérelt) kocsijába.
Most kapta meg a jogsiját, és egy hétre béreltük az autót. Ezzel el tudunk menni a partig, onnan meg majd hajózunk.
Az út végeláthatatlan hosszúnak tűnt. Semmi érdekes nem történt, csak furikáztunk az utakon. Én vagy olvastam, vagy térképet tanulmányoztam, vagy Leigh-nek segítettem az útvonalban. Ennek a tevékenységemnek Lys hamar véget vetett, mondván, hogy ha lehet, ne tereljem rossz irányba az autót. Úgyhogy inkább ő segített a tesójának, amíg én a hajával játszottam. Nem találtam más elfoglaltságot.
Rengeteget utaztunk, legalábbis nekem úgy tűnt. Egész idő alatt csak egyszer álltunk meg, mert Rosa üdítőt akart venni egy benzinkúton.
Kissé elbóbiskoltam, úgyhogy elvesztettem az időérzékem. Amikor felnyitottam a szemem, először az esett le, hogy Lys ölében fekszem, ő meg a hajamat simogatja. Aztán, amikor felültem, az is világossá vált számomra, hogy a hirdetőtáblán a feliratok már nem magyarul voltak. Ez már nem Magyarország, és nem is Románia, vagy Bulgária. Azt hiszem, már Görögországban lehetünk.
Amikor Lys észrevette, hogy felébredtem, kedvesen magához húzott, én meg készségesen hozzá bújtam. Jóleső meleg áradt a testéből, ami most különösen jó volt, mert Rosa nagyon felkapcsolta a légkondit.
Az ablakon bámultam kifelé, aztán úgy két óra múlva megálltunk.
-Kiszállás. - utasított minket Rosa, mintha nem jöttünk volna rá, hogy megérkeztünk.
Kikászálódtam a kocsiból, és majdnem hasra is estem, annyira elgémberedtek a végtagjaim. Lys a karomnál fogva tartott vissza, nehogy orra bukjak.
A látvány valami észbontó volt. A tenger lustán terült el előttem, partján rengeteg hajóval. Kikötő. De hatalmas.
A kisebb-nagyobb hajók a vízen siklottak, vagy kikötve himbálóztak. Ezer és ezer vitorlás és csónak volt a part közvetlen közelében a bal oldalon, míg a nagy rakomány / lakóhajók a jobb oldalon sorakoztak. A kereskedőhajók is ki-be úsztak a vízen, hangosan dudálva.
A szél az arcomba fújta a hajam, és rájöttem, hogy ezt még meg kell szoknom. Nem mentem még ekkora tengerpartra soha, így nekem minden újdonság volt. Ilyesmi kikötővel se találkoztam még.
-Kilátsz még? - kérdezte mellőlem Lys, a hajamra utalva.
-Izé...nem. Viszont jó ez így. - a szél irányába fordítottam az arcom, és ennek köszönhetően már mögöttem lobogott a hajam.
Ja, és ki ne felejtsem. Azt hiszem, akkor fordult fel a gyomrom az eddigi legfurcsábban. Ugyanis ott állt Lys, akit így már tisztán láttam. Mosolyogva figyelt, és a szél összekócolta a haját, és a szemébe fújta. Azt hiszem, hogy ott már elfelejtettem a kikötőt, a hajókat, a tengert, a szelet, Rosa-t, Leigh-t, a napsütést, mindent, ami körülöttem történt. Talán még a hangok is elcsitultak.
Lys szórakozottan figyelte elképedt arcomat, aztán nevetve közelebb lépett, és a tenger felé fordított, jelezve, hogy már eleget bámultam. Khm.
Kis idő múlva visszaszálltunk a kocsiba, és lementünk a kikötőbe.
Ott kezdődött a nagy bonyodalom, legalábbis számomra. Mert ugye én sosem tudtam pontosan, hogy éppen hol vagyunk, hova megyünk, miért megyünk, mikor megyünk. Csak követtem őket, de végül is jó volt nekem ez így.
Úgy egy óra rohangálás után már a kikötő szélén ültem Lysanderrel egy padon, és vártuk a többieket. A hajó akkor futott (vagy inkább úszott) be, és egy nagyot dudálva jelezte, hogy be lehet szállni. Aha, de nekünk még kellettek a barátaink / testvéreink.
Úgyhogy vártunk, én meg szemügyre vettem a hajót. Olyan nagy volt, hogy még álmomban sem hittem, hogy egyszer én ilyennel fogok utazni. Bár lomhának nézett ki, úgy saccoltam, hogy igen gyors lehet. A színe fekete és fehér volt, a neve pedig "Marina". Az emberek sokasága özönlött fel rá. Mindegyikükön látszott, hogy nagyban nyaralni mennek.
A hajó bentlakásos. A szobánk le van foglalva, úgyhogy egy cseppet sem aggódom a hely miatt. Érdekes lesz felfedezni a hajót... Már alig várom.
Nemsokára megjöttek Rosa-ék, kezükben a jegyekkel. Gyorsan kiszedtük a kocsiból a cuccainkat, az autót leparkoltuk és bezártuk, aztán elindultunk a hajó felé.
A bejáratnál kétszer is leellenőrizték a jegyeinket. Miután mindezen túljutottunk, bemehettünk a hajóba.
Amikor átléptem a küszöböt, máris éreztem az enyhe ringatózást, de nem nagyon lehetett érezni, mivel a hajó súlyos volt. Szinte az egész járművön végig kellett mennünk, hogy a szobánkig elérjünk.
Két szobát kaptunk, és eredetileg úgy terveztük, hogy lányok-fiúk külön legyenek. Aha, csakhogy egy kis "baleset" miatt ez az ötlet befuccsolt.
Éppen a szobákat akartuk kinyitni, és már ki voltak nyitva. Én nyitottam ki a jobb oldalit, míg Leigh a másikat. Mögöttem Lys állt, Leigh mellett Rosa.
Akkor jött arra egy nagy turistacsoport. Talán japánok lehettek, nem tudom. Akkora hévvel jöttek, hogy nem foglalkoztak velünk, a folyosó pedig keskeny volt. Lys cselekedett először, mert gyorsan begurította a bőröndünket a jobb oldali szobába, és ő is bement, engem maga után húzva. Rosa is így cselekedett, így a japánok hangoskodva elhaladtak a folyosón, velünk tényleg nem törődtek.
Így történt, hogy már lusták voltunk kiválogatni a saját cuccainkat, úgyhogy így maradtunk. Rosa és Leigh, illetve Lys és én.
Bevallom, kicsit idegeskedtem is ezen a dolgon, de inkább nem részletezném. Szerintem a többség megérti, hogy miért voltam ideges. Mindegy.
A szoba nem volt valami tágas, de pont a célnak megfelelt. Egy kis terasz is tartozott a "lakáshoz", meg egy hálószoba, illetve egy kicsi fürdőszoba zuhannyal.
A hálószobában mindössze egy ágy volt, két kis szekrény, egy kerek asztal, és képek a falon.
A fürdőszobában csak WC, zuhany, mosdókagyló és szappan volt.
A terasz meg tényleg nagyon kicsi volt, 3 méter talán. De hangulatos. Most csak a kikötőt láttam, de majd élvezetesebb lesz a tengeren. Már ha a víz olyan érdekes.
Rosa is átjött, és megállapította, hogy a mi szobánk kisebb, mint az övéjük.
-Nálunk van konyha is. - tűnődött.
-Konyha?
-Mármint, igazából inkább csak ebédlő. Főzni persze nem lehet, a biztonság érdekében. - tette hozzá.
-Kár. - húztam el a szám.
-Viszont nálunk a terasz is nagyobb egy kicsit.
-Szerintem elférünk majd ezen is. - néztem ki az emlegetett hely felé.
A hangosbemondóból hirtelen egy női hang szólalt meg.
"Kedves Utasaink! Kérjük, fejezzék be a beszállást, a hajó hamarosan elindul."
Aztán elhallgatott.
-Akkor, én megyek. - fordult meg Rosa. - Nemsokára találkozunk.
Egyedül maradtam a hálószobában, és leültem az ágyra. Lys kint volt a teraszon, egy ideig tűnődtem, hogy kimenjek-e hozzá. De olyan lusta voltam...
Végül csak rávettem magam. Halkan kinyitottam a teraszajtót, és Lys mögé léptem. Egy ideig csak álltam, mert nem tudtam mit mondani, de végül úgy döntöttem, hogy a mozdulatok többet mondanak minden szónál. Úgyhogy hátulról átöleltem a derekát.
Érintésemre összerezzent, úgy látszik, nem tudta, hogy ott vagyok, de nem fordult meg. A kezeim a hasánál fonódtak össze, rájuk tette kezét. Egy ideig csak álltunk, aztán maga mellé húzott, hogy én is lássam a tájat. Nem mintha annyira érdekelt volna...
Hirtelen a motor beindult, és a hajó enyhén rezegni kezdett. A motor felhördült, és mintha kicsit távolodni kezdtünk volna a parttól. Lassacskán kezdett a jármű tolatni, egyre inkább a tenger felé közeledett.
-Indulunk. - állapítottam meg.
-Aha. - mosolygott rám Lys azzal a féloldalas mosolyával. Aú.
-Te voltál már ilyesmi hajón? - kérdeztem.
-Egyszer. Még pár éve. - megvonta a a vállát. - Jó buli lesz.
-Én még soha.
-Minden bepótolható.
-Tényleg? - kérdeztem huncutul mosolyogva. - Akkor azt is bepótolhatjuk, amit reggel olyan bután elfelejtettem?
-Mire gondolsz? - vonta fel a szemöldökét Lys.
Válaszul csak szembefordultam vele, átkaroltam a nyakát és felhúztam magam, hogy megcsókolhassam. Rögtön kapcsolt, és halkan nevetve hajolt le egy kicsit, hogy elérjem.
Sokáig álltunk a teraszon, mert teljesen átadtam magam a szerelem mámorának. Azt se vettem nagyon észre, hogy időközben már félig a szobában kötöttünk ki. Lys egyik karjával a teraszajtó keretének támaszkodott, másik kezével a derekamat fogta. Én még mindig a nyakánál öleltem szorosabban magamhoz, és teljesen elmerültem a melegségben.
Hirtelen megint megszólalt a női hang a hangosbemondóból, amire ijedten húzódtam el.
"Kedves Utasaink! Az előttük álló 5 napban megismerhetik Görögország szigeteit közelebbről. Andros, Paros, Tinos, Ikaria, Milos, Santorini csak magukat várja. Engedjék át magukat a nyaralásnak és érezzék jól magukat!"
Aztán elmondta még persze már nyelveken is.
Csalódottan néztem fel Lysanderre.
-Még a hangosbemondó is beleszól az életünkbe. - fújtattam.
Szórakozottan felnevetett, aztán elengedett.
-Gyere. Nézzük meg a hajót. - megfogta a kezem, és kihúzott az ajtón.
A folyosón végigmenve a hajó orrában találtuk magunkat, ahol a szél hangosan süvített a fülembe. A hajó gyomrában is volt pár szoba, illetve egy nagy ebédlő. A hajó tetején nyugágyak sorakoztak, napernyőkkel és műanyag székekkel, asztalokkal. Sőt! Lent, a "földszinten" volt egy nagyobb medence és egy élményfürdő! Nem fogunk unatkozni, amíg csak utazunk...
-Tényleg hatalmas. - állapítottam meg.
Miután kellően körbenéztünk (úgy egy fél órába telt), sikeresen visszataláltunk a szobába.
-Körülbelül 3 óránk van, amíg a hajó elér Andros-ra. - nézte az óráját Lys. - Azt mondták, mindenhez kerülőutat tesznek a vízmélység miatt.
-Akkor várunk. - lehuppantam mellé az ágyra, de aztán rögtön fel is pattantam, és megragadtam a kezét. - Jössz a teraszra?
-Rohanok.
A kikötő már alig látszódott a távolban. Egy idő múlva már csak egy kis pont látszott belőle, aztán már az se. A tenger elterült körülöttünk, és csak a hullámok zúgását, meg néha a távolból dudáló hajók hangját lehetett hallani.
A Nap még mindig erősen sütött, annak ellenére, hogy már jóval bent jártunk a délutánban. A víz szikrákat szórt tőle, ami egyszerre volt gyönyörű és fájdalmas.
Csaknem 3 óra alatt tényleg feltűnt a sziget a távolban.

Androsz tényleg nagyon szép volt. Miután 2 órát kóboroltunk a szigeten, elkezdett sötétedni, úgyhogy inkább visszaszálltunk a hajóra. Anyuékat felhívtam, hogy megmondjam nekik, még élek, aztán a kimerültségtől majdnem állva elaludtam.
Gyorsan lefürödtem, és leültem az ágyra. Azokat a képeket nézegettem, amiket a szigeten készítettünk. Néha csak a táj, valahol Leigh és Rosa, vagy Lys és én. Sokáig elidőztem ez utóbbi képen. Annyira különböztünk...legalábbis szerintem. Külsőre. De mégis volt köztünk valami hasonlóság, valami olyasmi, amit a külsőről talán nem lehetne pontosan megmondani.
Éreztem, hogy az ágy egy kicsit besüpped, ahogy Lys leült. Közelebb másztam hozzá, és bebújtam a takaró alá. Nem volt kedvem nagyon beszélgetni, úgyhogy inkább csak szorosan hozzá préseltem magam, és élveztem, hogy a leheletével simogatja a hajamat. Ennél jobb vakációt el se tudok képzelni magamnak...

A többi nap is így telt. Ellátogattunk Androsz, Paros, Tinos, Ikaria, Milos és Santorini szigetre, ahol mindig rengeteg képet készítettem. Aztán persze rengeteget strandoltunk, vagy a tengerben, vagy a fürdőben.
Az éjszakák is kellemesen teltek, Lysanderrel egy ágyban aludni maga a mennyország.
Az 5 nap alatt voltam olyan szerencsés, és valamennyire lebarnultam. Sajna a bőröm nem szokott barnulni, de most az egyszer halványan látszódott rajtam a Nap ereje. Persze Lys bőre már majdnem olajbarnának mondható, de mindegy. Ő ilyen szerencsés, én meg nem tehetek róla, hogy ilyen béna a bőröm.
A hazafelé út most mintha rövidebb lett volna egy kicsit. Út közben még megálltunk egy görög étteremben ebédelni, meg az egyik tengerpart szakaszon. Aztán késő délután beszálltunk a kocsiba, és elindultunk haza.
Egész úton két dolgot csináltam: vagy szótlanul bámultam ki az ablakon, vagy pedig azt néztem, hogy Lys hogyan fonja be a hajam, aztán hogyan bontja ki. Furcsálltam, hogy nem unja már ezt az elfoglaltságot, mert befonta-kibontotta, aztán megint befonta-kibontotta, és megint. Nevetve figyeltem, ahogy szórakozik. Nagyon unhatta magát.

Otthon nem volt senki. Ez aztán a fogadtatás! Az egész lakás üres volt, se Boti, se anya sehol. Na, mindegy.
Egyedül voltam, mert Lys fáradt volt, és inkább haza ment, én meg még nem akartam aludni. Főztem valami kis vacsorát, aztán lefürödtem, feltöltöttem a képeket a gépre, és neteztem. Unalmas volt ennyire egyedül lenni.
-Amanda! Fönt vagy? - kiáltott Boti a földszintről.
Sóhajtva kikapcsoltam a gépemet, és letrappoltam a lépcsőn, hogy fogadjam anyát és a bátyám. Pff. Szuper.