SMS, New York, Viktor...

A telefonom pityegni kezdett. Az üzenet küldője Lysander.
Ó, Istenem, vajon Melody tényleg felhívta? Ha igen, mit mondott neki? Istenkém, ugye nem fogja komolyan venni? Mert tényleg nincs rá oka.
Nagy levegőt vettem, és megnyitottam az SMS-t.
"Mit beszél Melody?"
Ezek szerint tényleg felhívta. Hogy rohadna meg...!
Gyorsan visszaírtam.
"Nem tudom. Mit?"
Türelmetlenül vártam  válaszát. Csak 5 perc múlva érkezett meg, úgy látszik, sokáig agyalt rajta, hogy mit írjon.
"Nem lényeg. Mit csinálsz holnap?"
Ezek szerint tényleg tud valamit. Vajon hogyan látja a helyzetet?
"New York-ba megyek Nataniellel. Ma találkoztam vele, és kiderült, hogy még idén nem pihent egy percet sem. Úgyhogy gondoltam, kell neki egy kis kikapcsolódás. Amúgy sem voltam még New York-ban."
Most hamarabb jött a válasz.
"Aha. Ezek szerint várost néztek."
"Igen. Nat a barátom, úgyhogy szeretném, ha egy kicsit jobban telne neki a nyár."
Megint kellett várnom két hosszú percet, hogy válasz érkezzen.
"Ezek szerint nem randi."
Jézusom... Gyorsan írtam vissza.
"Na de Lys! Megtudhatom, hogy mégis kinek képzelsz te engem?"
"Bocs. Melody volt..."
"Mit mondott Melody?" - sokáig módosítgattam az üzenetet, míg végül ezt küldtem el.
"Nem fontos. Kérdezd meg, ha érdekel."
"Rendben. Te mit csinálsz?"
"Éppen veled SMS-ezek."
Magamban elnevettem magam, és visszaírtam.
"Módosítom a kérdést. Te mit csináltál?"
"Unatkoztam egész nap."
Forgattam a szemem.
"Olaszországban nem lehet unatkozni."
"De, ha nem vagy velem."
Most már hangosan is elnevettem magam, de aztán elhallgattam, mielőtt Boti az elmebetegek közé küld.
"Ez jó. Azért figyeld a városokat is. Meg a tengert."
"Volt város? És tenger?"
Szinte láttam magam előtt a meglepődött arcát, és megint nevettem.
"Na jó, most már elég. - írtam nevetve. - Rosa ott van?"
"A szomszéd szobában, Leigh-el. Szerintem smárolnak. Túl csöndben vannak."
"Lys!"
"De most tényleg."
"Most már megyek. Vár a könyvem." - írtam mosolyogva.
"Mit olvasol?" - írta.
"Krimit. Most vettem."
"Jó szórakozást. Holnapra is. Ne csinálj butaságot."
"Lysander!"
"Bocsi. Szia, szeretlek."
"Én is. Érezd magad jól."
"Elleszek a gondolataimmal."
"Helyes."
Nem írt vissza, úgyhogy a beszélgetést befejezettnek nyilvánítottam. Olvastam két oldalt, amikor megint üzenetem jött. Megint Lys küldte.
"Tényleg smárolnak."
"Képes voltál benyitni hozzájuk?!"
A párnámba temettem az arcom, és némán mosolyogva vártam az üzenetet.
"Te mit csinálnál, ha  bátyád a barátnőjével lenne a szobájában?"
"Botinak nincsen barátnője."
"Részletkérdés."
Sóhajtva írtam vissza.
"Most már békén hagynál Sherlockkal? Még mindig csak most kezdenek nyomozni."
"Bocsánat. Csak tényleg unatkozom."
"Szia."
Megint olvasni kezdtem. Fél óra múlva lementem a konyhába, és Botit találtam az asztalnál.
Leültem vele szemben, és elvettem egy szelet pizzát.
-Mi újság? - kérdeztem.
-Semmi különös. Mit csinálsz fent?
-Sherlockot olvasok. - vontam meg a vállam.
-Az volt olyan vicces?
Elhúztam a szám. Ezek szerint tényleg hangosan felnevettem egyszer.
-Aha. - nyögtem. - És te mit csináltál?
-Gépeztem. - legyintett. - Képzeld, holnap a tengernél lesz buli. Jössz te is?
-Nem. - ráztam meg a fejem. - Sajna programom van.
-Programod? - nézett furán.
-Aha. Egy barátommal megyek New Yorkba.
Elismerően bólintott.
-Az szép város.
-Szerintem is. Milyen buli lesz holnap? - kíváncsiskodtam.
-Áh, egy haverom szervezi. - legyintett. - Csupa egyetemista. A többségüket szerintem még nem is ismerem.
-Jó szórakozást. - feltápászkodtam a székről, és a lépcső felé indultam. - És jó éjszakát.
-Neked is.
Gyorsan felsiettem a szobámba, aztán megrendeltem interneten keresztül a két vonatjegyet New York-ba. Ezután írtam egy emailt Natanielnek, hogy reggel 7-kor jön a vonat az állomásra.
Aztán visszafeküdtem az ágyamra, és újból olvasni kezdtem.
A telefonom megint jelzett. Lys.
"Zavarlak?"
Már óvatos. Elmosolyodtam, és gyorsan visszaírtam.
"Sosem zavarsz."
"Az előbb még olvastál."
"Most meg hallgatlak. Mondjad."
Kis szünet után megint pittyegett az SMS jelző hang.
"Csak mondd meg Melody-nak, hogy hagyjon békén, rendben?"
"Mit mondott már megint?"
Kicsit megijedtem. Vajon az a lány hogyan színezi ki a történetet, hogy bogarat ültessen Lysander fülébe...?
"Ez most tényleg nem lényeg. Csak mondd meg neki, jó? Az én üzeneteimre nem reagál, csak mindig mondja a magáét."
"Mondd el, kérlek."
Sokáig vártam a válaszra, de aztán negatív visszajelzést kaptam.
"Nem szeretném."
"Mindegy. Mit csinálsz?"
"Rugdosom az ágykeretet. És te?"
Felvontam a szemöldökömet.
"Hogy mit csinálsz?"
"Idegeskedek. És te?"
"Én próbálgatom a telepátiát, hátha tudok a gondolataidban olvasni."
Szerintem mosolygott, mert már valamivel higgadtabbnak tűntek a sorai.
"A gondolataimban szerintem nem tudnál kiigazodni."
"Olyan bonyolult?"
"Szerintem egyszerre túl sok minden van benne. Mindegy, hagyjuk."
Rövid szünet után félénken írtam vissza.
"Lys... Mit mondott neked Melody?"
Szinte láttam magam előtt, ahogy összeszorítja ajkait, és megrázza a fejét.
"Figyelj, ha tényleg érdekel, őt kérdezd. Én erről inkább nem szeretnék beszélni."
Sóhajtottam, és pötyögtem az üzenetet.
"Lys... csak azt kérem, hogy akármit mond rólam, ne hidd el. Csak féltékeny, mert Nataniel a barátom. Nehogy elterelje az agyadat más irányba. Messze tőlem. Rendben? Én mindig melletted leszek, ez járjon a fejedben. Nekem elhiheted."
Sokáig vártam az üzenetére. Úgy látszik, kicsit lassú a felfogása ma este. De aztán visszaírt.
"Köszönök mindent. Jó éjt."
"<3"
Miután eltettem a telefont, csakugyan elaludtam.

-Amandaaa! 6 óra van!
Ó, a fenébe. Elaludtam. Boti ordibált fel a földszintről, és attól tartok, hogy a szomszédok ezt még meg fogják említeni. Hogy egy húszéves fiú nyáron reggel hatkor ébreszti őket...
Felültem az ágyamban, és gyorsan magamra kaptam a ruhámat. Nem nagyon törődtem vele, hogy mit veszek fel.
Lerobogtam a lépcsőn, és a konyhába siettem. Gyorsan benyomtam a melegszendvics sütőt, aztán elsiettem a mosdóba. Miután elvégeztem a dolgom, visszafutottam a konyhába, kivettem a gőzölgő szendvicseket, és gyorsan megettem az egyiket. A másikat egy üres tányérra dobtam, raktam rá ketchupot (jó sokat, de Botinak még ennyi se lesz elég...), és egy pohár vízzel együtt letettem az asztalra.
Felkaptam a cipőmet, magamhoz vettem a pulcsimat (nem tudhatom, hogy New Yorkban milyen idő lesz), aztán a napszemüvegemet is zsebre vágtam.
-Elmentem, majd jövök! - kiáltottam még vissza az ajtóból, és elsiettem.
30 percbe telt eljutnom a vasútig, busszal együtt.
Az állomás előtt Nataniel már ott volt, háttal nekem állt, és telefonon beszélt valakivel.
Gyorsan célba vettem, és futva siettem felé. Pont akkor értem be, amikor letette a telefont.
-Szia. - köszöntem neki, amikor mellé értem.
-Jó reggelt. Mi újság?
-Semmi különös. - vontam meg a vállam. Észrevettem, hogy nem túl derűs az arca, úgyhogy félénken hozzátettem. - De úgy látom, neked valami bajod van.
Dühösen pillantott rám, mire behúztam a nyakam.
-Bocs. - szorította össze a száját. - Nem rád vagyok mérges.
-Kivel beszéltél?
-Melody-val. - ráncolta a homlokát.
Nagyot nyeltem.
-És neked mit mondott Melody? - kérdeztem.
-Hogyhogy nekem? - csodálkozott. - Beszéltél vele?
-Még nem, de majd hamarosan muszáj lesz... - vontam vállat.
-Akkor meg? Téged is felhívott? - erősködött.
Felszálltunk a vonatra, és miután elindultunk a pályaudvarról, csak azután szólaltam meg. Egészen addig próbáltam jól megfogalmazni a mondandómat.
-Igazából, nem érdekes a dolog. - kezdtem. - De azt hiszem, hogy Melody most nagyon pikkel rám.
-Miért? - kérdezte.
-Hagyjuk. - legyintettem gyorsan. - Valamiért most haragszik rám, és bosszúból felhívta... Lysandert. Fogalmam sincs, hogy mit mondott neki, de az biztos, hogy negatívumokat, csakhogy bosszantsa. Bosszantson. Eddig még nem fordult elő, hogy Lys kételkedett volna bennem, de most Melody ezt is elérte. Csak tudnám, miket mondott neki...! Lys nem akar róla beszélni. Mindenesetre hitt nekem, úgyhogy nem törődik Melody-val, de egy pillanatig tényleg veszélyes helyzet volt.
-Ezt nem értem. - ráncolta a homlokát. - Tessék?
-Szóval Melody dühös rám. - sóhajtottam. - És bosszújaként azt találta ki, hogy bogarat ültet Lys fülében. Ennyi a lényeg.
-Azt nem mondtad el, hogy miért haragszik.
-Hát... izé... - zavaromban a hajamat birizgáltam. - Nem érdekes.
-De, az.
-Szóval... azt hiszem, hogy ha ezt most elmondom, akkor még jobban mérges lesz. - ráztam meg a fejem.
Várakozóan nézte az arcom, ami baromira zavart. Megadóan sóhajtottam, és kiböktem.
-Azt hiszem, féltékeny.
Kissé meghökkent.
-Mármint Lysanderre? Melody?
-Mi? Ja, dehogy. Még csak az kéne. - a gondolattól is kirázott a hideg.
-Akkor?
-Öhm... - kinéztem az ablakon. - Asszem', hogy miattad féltékeny.
Most még jobban meglepődött.
-Ez egyre rosszabb. - állapította meg, mire elmosolyodtam.
-Miért?
-Mert most már tudom, hogy miattam szekál mindenkit. - grimaszolt viccesen, mire elnevettem magam.
-Ez van.
-Csak nincsen igazságalapja ennek az egésznek. - tűnődött.
Megkönnyebbültem. Ezek szerint ő is úgy látja a helyzetet, mint én. Ez jó hír.
-Szerintem se. - ráztam a fejem.
-Meg kéne mondani neki.
-Már mondtam egy párszor. Elég világosan. - emlékeztem vissza a tengerparti szópárbajunkra.
-Majd lehet, hogy megpróbálom én is...
-Jó ötlet.
Két óra múlva elértünk New Yorkba.
A kirándulást inkább nem részletezném, mert nagyon hosszúra nyúlna. Voltunk múzeumokban, a szobrokat lefotóztuk, megnéztünk egy filmet pihenésképpen. Aztán ebédeltünk egy ottani étteremben, majd elmentünk a szabadság szoborhoz is, és sétáltunk. Rengeteget sétáltunk.
Az idő egyébként ideális volt. A nap sütött, de nem olyan erősen, hogy megfulladtam volna. Így jól jött a pulcsim, mert nem kellett kézben vinnem. Felvettem, és nem volt melegem, egészen addig, amíg le nem ültünk az egyik padra a napsütésben.
Sajnos túl rövid ideig tartott a nap. Épphogy egy óránk volt indulásig, úgyhogy a maradék időt az állomás közelében lévő ajándékboltban töltöttem, amíg Nataniel könyvesboltba indult.
Gondoltam, ha már itt járok, veszek valamit Botinak. Jól tudom, mennyire szeretett volna a nyáron New Yorkba jönni, de végül nem lehetett. Anyagi ügyek és a barátai egészsége is szerepet játszott ebben. A nyár maradék részében meg a haverjai inkább a tengernél akarnak ökörködni, úgyhogy Boti ötlete befuccsolt. De majd valamivel azért felvidítom.
Rengeteg sapka, pulóver, füzet, toll, kulcstartó és mindenféle kacat sorakozott a boltban. Egészen nagy helyiség volt, a polcok és szekrények telerakva.
Hamar megtaláltam, amit kerestem. Egy fekete pulcsit találtam, fehér New York felirattal az elején. A méretet csak saccoltam, mert nem tudtam pontosan a számot. Nem volt nagyon drága, úgyhogy szinte gondolkodás nélkül fizettem ki.
A boltból kifelé menet megakadt a szemem a füzeteken. Nataniel már a bolt előtt várt, de nem jutottam el hozzá. Gyorsan odasiettem a füzetek elé, és nézegetni kezdtem őket. Nem csak mintásak voltak közöttük, hanem mindenféle egyszínű is.
Amikor végig néztem rajtuk, önkéntlenül is elmosolyodtam. Kiválasztottam egy A5-ös méretű, fekete füzetet. Elég nehéz volt, és kicsit vastag. Bőrfedelén zöld csík húzódott, és a hátuljára ezt a szöveget hímezték zölddel: "I will always be with you." Nem vagyok profi angolos, de ezt azért megértettem. "Mindig veled leszek". Lehet, hogy csöpögősnek látszik, de szerintem találó. Legalábbis olyan stílusos.
Gyorsan kifizettem a füzetet (szinte drágább volt, mint a pulcsi), és elraktam a táskámba.
Az ajtó előtt már tényleg ott állt Nataniel, és mosolyogva fogadott.
-Már kezdtem azt hinni, hogy bent ragadtál.
-El sem tudod képzelni, mennyi minden van itt. - vigyorogtam.
-Van még 10 percünk. - nézett az órájára. - Kérsz egy fagyit?
-Magamnak fizetem. - szögeztem le.
-Megbeszéltük.
Úgyhogy vettünk egy-egy fagyit (én csokisat), aztán miután elfogyasztottuk, felszálltunk a vonatra.
Az út hátralevő részében Nataniel olvasott, én meg a gondolataimba merültem. Szokás szerint.
3 óra volt az út, és haza érve Botit sehol sem találtam.
Aztán rájöttem, hogy a reggelijét sem ette meg. A melegszendvics még mindig az asztalon volt, a tányéron.
Rá kellett ébrednem, hogy a bátyám elment bulizni.. Vajon mikor ér haza...? Jesszus.
Inkább nem hívom fel. Majd az ő baja lesz, ha nem tud aludni éjjel.
Csináltam egy rántottát, és ettem is belőle. Miután megvacsoráztam, felmentem a szobámba, és az ágyamon ülve vártam az SMS-t. De nem írt. Majdnem egy óráig bámultam a fekete kijelzőt, de a telefon nem pittyegett.
Egy idő után már nem bírtam tovább, én kezdeményeztem.
"Lys! Merre bujkálsz?"
Nem írt vissza. Kezdtem komolyan ideges lenni. A gyomromban lévő lepkék egész eddig szundítottak, most viszont kezdtek feléledni.
"Lysander! Belefulladtál a tengerbe?"
Semmi.
"Hol vagy?"
Semmi.
Már kezdtem feladni, amikor végre valahára üzenetem jött. Huhh. Hangosan kifújtam a levegőt, és megnyugodva olvastam az SMS-t. De nyugalmam rögtön elszállt.
"Most kinek higgyek? Te mondasz igazat, vagy Melody?"
A fene egye meg azt a lányt! Hát csak nem adja fel?!
És Lysander mégis miket gondol, ha ennyire nem bízik bennem?! Hát ennyire felelőtlen lennék? Mit írt neki, Istenem, mit írt...?
"Mit írt?"
"Most valami sokkal rosszabbat. Rosszabbat, mint a Nataniel-dolog."
Lehunytam a szemem.
"Melody megátkozott hazudó."
"Amanda... nem Melody írta. Hanem Viola."
Meredten bámultam a kijelzőt.
"Hogy micsoda...? Mit írt?"
"Hagyjuk. Majd otthon elmondom."
"Az őrületbe kergetsz! - írtam dühösen. - Jó éjt."
Nem néztem meg a választ. Elegem volt belőle, hogy mindig csak körvonalaz, de a lényeget persze nem bírja leírni. Még nem is mondania kéne, hanem bepötyögnie a telefonba, basszus!
Tessék, Melody. Most már remélem, boldog vagy!
Dühösen és elkeseredetten aludtam el. Félálomban még hallottam, hogy nyitódik Boti szobájának ajtaja, és a bátyám nagyot ásít. Haha. Úgy kell neki. A holnapi napot át fogja aludni.

Reggel későn keltem. Már 10 óra volt, mire fel tudtam tápászkodni az ágyamból, és felöltözni is képes voltam.
Megcsináltam az ebédet, aztán a nappaliban kapcsolgattam a TV-t. A tudat, hogy ma este Lys hazajön, egyrészt boldoggá tett, de most inkább tartottam tőle. Magam se tudom, hogy miért...
Ebéd után még mindig csak tengődtem.  A szobámban járkáltam fel-alá, és vártam az estét. Ők se tudják, mikor érnek ide. Az is lehet, hogy Lys nem akar majd átjönni, hanem jobb ötletnek tartja, ha inkább haza megy. Megérteném.
A szobámban járkáltam fel-alá, és vártam. Nem jutott más tevékenység az eszembe.
Hirtelen megcsörrent a telefonom. Meglepődve bámultam a kijelzőt, de nem Lys volt az. Ismeretlen szám.
-Halló. - szóltam bele.
-Szia. - köszönt egy mélyebb, vidám hang. - Hogy s mint?
-Ööööh... Remekül. - tétováztam. - Megtudhatom, ki vagy?
-Nem emlékszel rám? - lepődött meg a hang. - Pedig mondtam, hogy majd egyszer felhívlak.
Egy kicsit gondolkoztam, de aztán leesett a tantusz. Hiszen nagyon is ismerősnek hangzott ez a hang...
-Viktor? - találgattam.
-Ráhibáztál. - nevetett.
-Hogyhogy felhívtál? Magad se tudod, milyen jó az időzítés.
-Miért?
-Kicsit unatkozom itthon. - megvontam a vállam, bár ezt ő nem tudhatta.
-Van kedved elmenni valahová? - kérdezte.
-Köszönöm, de most nem. Majd talán máskor. - akaratlanul is mosolyognom kellett.
-Te tudod. Na és mizu?
-Semmi különös. Kicsit ideges vagyok, mert ma jön haza a barátom Olaszországból. - mondtam.
-A barátod a vörös hajú fazon? - kérdezte.
-Mi? Nem. Nem, nem nem. Még csak az kéne. - hüledeztem.
-Akkor a fehér hajú.
-Aha.
-Miért vagy ideges? - kíváncsiskodott.
-Kicsit bonyolult, majd egyszer elmondom. Most nincs hozzá türelmem.
-Rendben.
Egy kicsit még beszélgettünk, aztán le kellett tennie, mert a munkából hívott, és mennie kellett.
Leraktam a telefont, és TV-t néztem.
Hamar elment az idő, és azon kaptam magam, hogy már 9 óra lett időközben.
Gyorsan felpattantam a fotelből, és idegesen járkáltam a nappaliban. Vajon mikor jön, ha egyáltalán jön?
Aztán úgy fél óra múlva kopogtak az ajtón.
Remegő léptekkel mentem ajtót nyitni, és a kezemet a kilincsre téve megpróbáltam a legszebb mosolyomat elővarázsolni. Mély levegőt véve lenyomtam a kilincset.