Az utolsó hét

Anya az ajtóban állt, karba tett kézzel. Hoppsz. Azt hiszem, most valamit el kell mondanom neki...
-Amanda - szólított meg. - Azt hiszem, valamit nem mondtál el nekem.
-Igen, nos, hát... szóval... - kerestem a megfelelő szavakat.
-Szóval? - vonta fel a szemöldökét.
-Szóval izé... Már te is tudod, hogy túltettem magamat Castielen, és azt hiszem, most valami teljesen mást érzek. - hadartam.
-Szóval ez a fiú a barátod.
-Igen...
-Hhhh - sóhajtott. - Én igazán örülök, hogy te örülsz, de... nem szeretném, ha az lenne a vége, mint ami Castiellel volt.
-Anya! - szóltam rá. - Ez most teljesen más!
-Jó, oké, értettem. Kérsz vacsorát?
-A pizza most jót tenne - mosolyodtam el.
Végül is, nem volt olyan vészes a beszélgetés, mint azt gondoltam volna. Ami Castielt illeti... Nem tudom, hogy Lysnderrel meddig bírjuk egymást, de mindenesetre úgy érzem, ez most teljesen más, mint akkor. Nem hiszem, hogy ugyanazt a játékot eljátszaná velem, mint az a hülye Castiel. Benne megbízom, és bár tényleg nem tudom, hogy szerelmünk meddig tart ki, őszintén bízom benne, hogy még sokáig.
Vacsi után (a pizza tényleg fincsi volt) a szobámban kötöttem ki, kicsit neteztem, olvastam, majd már aludtam is. Hiába, fárasztó a nyaralás...

Már csak 1 hét van hátra a suliból... Már nem kell annyit tanulnom, mivel a vizsgák lementek. Viszont most írjuk a sok-sok elmaradt TZ-t töriből, kémiából, irodalomból... Nincs pihenés, egy kicsi se.
A hétfő úgy indult, mint általában. Azzal a kivétellel, hogy most nem voltam hulla fáradt. Felvillanyozott az a gondolat, hogy dupla biosszal kezdünk. Na, vajon miért...?
Gyorsan megreggeliztem, és felöltöztem. Mivel már igen nyárias az idő, egy farmersortot vettem fel rövid halványlila pólóval. Azt hiszem, nincs bennem semmi különleges- gondoltam, amikor a tükörbe néztem. -Csak átlagos. Mint mindig.
Nagyot sóhajtottam, és felkapván a táskámat, elindultam a suliba.
Mielőtt kiléptem volna az ajtón, elgondolkodtam, hogy benézek Boti szobájába. Tegnap már nem volt alkalmam vele beszélni, már csak azért is nem, mert Castiel itt volt. Kíváncsi vagyok, hogy ha most bemennék, Cast még mindig ott lenne-e?
De végül nem néztem meg, hanem kimentem az utcára.
Már kezdett ébredezni a város, pár autó is elhúzott a házunk előtt. Kényelmes tempóban sétáltam a suliig, de mivel még nem láttam senkit (rossz szokásom korán jönni), leültem a padra. Nem volt kedvem tanulni, így csak behunytam a szemem, és hagytam, hogy a Nap sugarai felmelegítsék az arcom.
Kicsit megijedtem, amikor hirtelen leült mellém valaki. Éreztem, ahogy lehuppan, és sóhajt. Az illatáról megismertem Lysandert. Meg se kell szólalnia, máris tudom, hogy ő az. De azért megszólalt. Nem tudja, hogy jó a szaglásom, és kitaláltam, hogy ő az. :)
-Amanda? Ébren vagy?
-Ühüm... - dünnyögtem. Kinyitottam a szemem, hogy ránézzek, de akkor már erre nem volt  időm, mert valaki (gondolom, Rosa) megragadta a karomat, és felrángatott a padról.
-Amanda! Gyere, remélem, nincs programod holnapra! - tényleg Rosa volt.
-Rosa... mi van?
-Gyere, megbeszéljük! - elkezdett rángatni az ajtó felé.
Még mielőtt behúzott volna, gyorsan hátrafordultam, és intettem Lys-nek. Nevetve integetett. A napfény megcsillant a haján, felemás szemei ragyogóan csillogtak. Mielőtt ott helyben meghaltam volna  gyönyörtől, Rosa rántott egyet rajtam, és már is az épületben voltam.
Mint kiderült, nem akart semmi különöset. Csak arról tájékoztatott, hogy holnapra megbeszéltek a lányokkal egy csajbulit, Irisék lakásán. Ezért akarta megkérdezni, hogy jövök-e. Hát persze, hogy megyek!
Mivel már becsöngettek, rögtön a biológia terem felé vettem az irányt. Egyedül voltam, mert Rosa még elszaladt a könyveiért, így nagy magányosan sétáltam a teremig. Ott persze belebotlottam Castielbe. Éljen...
Miután alaposan kikérdezett mindenféle hülyeségről (például észrevette, hogy farmer van rajtam, és ebből levonta a következtetést, miszerint jobban szeretem ezt, mint a bársonynadrágot), odébb állt, mert Dakota hívta. A tanár is előkerült, kinyitotta a termet, mi pedig beözönlöttünk. Lysander leült mellém, kaptam egy puszit, aztán előhalásztam a füzetem meg a könyvem, és megpróbáltam a bioszra koncentrálni. Kicsit nehezen ment, mivel Lys mindössze 20 centire volt tőlem, ami azért nagy hatást vált ki az emberből...
Nem bírtam megállni, hogy néha bele ne kukkantsak a füzetébe. Megint rajzolt, baglyot, olyat, amit én soha nem fogok tudni. Kár.
Biosz után jött a következő, amin már feladtam, hogy oda tudjak figyelni a tanárra, ezért inkább ledöntöttem a padra a fejem, és egész órán Lysandert néztem. Szerencsére nem zavarta. Néha-néha rám mosolygott, de lelkiismeretesen jegyzetelt. Én beteltem azzal is, hogy figyelhetem. 45 percen keresztül. :)
Matek, föci, angol... Aztán tesi, ahol kosaraztunk. A csapatom 5-3-ra győzött, ezért vidáman öltözködtem óra után. Nem sok meccs akadt, ahol én győztem volna, ezért nagyon örültem neki.
Suli után egyedül mentem haza, mert Lysandernek el kellett mennie próbálni. Otthon agyon tanultam magam, mert holnap írunk történelemből, és nem szeretnék rossz jegyet kapni. Ha megírom 5-ösre, akkor lehetek 5-ös év végén...!
Egyébként, majdnem teljesen kitűnő vagyok, ami azért nem kis szó. Az egyetlen tantárgy, ami 4-es lett, az a matek. Mi más? Bár, ha nagyon akarnám, csinálhatnék egy halom szorgalmit egy ötösért, és akkor tényleg kitűnő leszek. Majd még meggondolom...
Este még mindig nem tudtam beszélni Botival, de nem nagyon bánom. Még csak az kéne, hogy ő is elkezdjen aggódni, mint anya. Pff.

Másnap fáradtan keltem. Reggeli után rögtön indultam, mert nem akartam összefutni anyával, vagy a bátyámmal. Reggeli prédikációkra nincs szükségem, köszönöm.
Már pár diák lézengett az udvaron, köztük Lysander is. Háttal állt nekem, és valamit olvasott, így egy hirtelen ötlettől vezérelve odalopóztam mögé, és a két kezemet a két szemére tapasztottam.
Először megijedt, de aztán éreztem, hogy mosolyra húzza a száját.
-Amanda? - találgatott.
-Ajj. Hogy találtad ki? - elvettem a kezem, és karba fontam.
Megfordult, és csókkal köszöntött. Ó, Istenkém...
-Jó reggelt.
-Jó hajnalt - javítottam ki. Hiszen eléggé korán volt még.
-Igaz... Tanultál a dogára?
-Hát... Az évszámokat keverem - vallottam be. - És te?
-Én pont azokat tudom. A személyeket keverem.
-Az jó. Kár, hogy nem ülünk egymás mellett - húztam el a szám, mire nevetve fél karjával átölelte a vállam.
-Majd jövőre.
Nagyot dobbant a szívem. Ezek szerint még együtt tervezzük a jövőrét is. Húúúha, de jó. Egy újabb témakör, amin agyalhatok órákig elalvás előtt. Hurrá.
Becsöngettek, úgyhogy mentünk is törire, megírni a TZ-t. Egészen jól ment, az évszámokban nem voltam annyira biztos, de a fogalmak és a személynevek abszolút könnyűek voltak. Két megoldást el tudtam mutogatni Lysandernek, amikor a tanár nem figyelt oda, egyet pedig Castielnek. Megvan a napi jócselekedetem.
Még túléltem egy tesit, rajzot, drámát, matekot és fizikát, amikor haza mehettem. Lysander elkísért hazáig, és egy kicsit nálam is maradt, amíg pakolásztam. Csajbuliba készültem Irishez, úgyhogy amit csak találtam, a táskámba gyömöszöltem. A lányok azt mondták, ottalvós lesz, ezért kikerestem a legújabb pizsim, a fogkefém, a kispárnám, aztán kerestem egy üveg üdítőt meg chipset Botitól (hogy ne menjek üres kézzel), és már készen is voltam. A maradék fél órám is hamar elszállt, naná, mivel Lys több értelemben is jó társaságnak bizonyul...
Úgy döntött, elkísér Irisék házáig, mert hogy "az én tehetségemmel holnap sem érek oda". Kösz. Kedves.
Kézen fogva sétáltunk.
-Visszafelé már tudni fogod az utat? - kérdezte.
-Hát... Szerintem reggel egyenesen a suliba megyek majd, így nem is kell haza mennem - megvontam a vállam. - A holnapi tanuló cucc is nálam van. Asszem. - tettem hozzá.
-Akkor jó. Hé, várj, hová mész? - tovább mentem volna, de a keze visszatartott, mert ő már megállt.
-Mi van? - néztem furán.
Válaszul csak a mellettünk lévő kapura mutatott. Vadász utca 34. Aha, szóval már ide is értünk Irishez...
Pironkodva léptem vissza hozzá, ő meg nevetve magához ölelt.
-Vicces egy lány vagy te - heherészett.
-Vagy inkább csak szerencsétlen - motyogtam.
-Dehogy. - csókot lehelt a homlokomra, aztán a szemembe nézett. - Találkozunk holnap.
-Igen. Szia! - intettem, aztán bekopogtam az ajtón.
Lys elment, Iris pedig ajtót nyitott. Már mindenki ott volt. Iris, Rosa, Kim, Viola, Amber, Lisa, Peggy. Sharlotte nem tudott eljönni. A nappaliban tanyáztunk le. Persze, hamar a fiúkra terelődött a szó, mint ilyenkor mindig.
-Na, de Kim! - noszogatta Rosa. - Mesélj már...!
-De semmi különös. Csak neten keresztül beszélünk néha, de semmi komoly. Viszont már kíváncsi vagyok a folytatásra...
-Kiről van szó? - suttogtam Irisnek.
-Armin. - tájékoztatott.
Ó, szóval Armi és Kim? Mondjuk, nem rossz párosítás, én is kíváncsi vagyok...
-Most te jössz, Rosa! Mi újság Leigh-el? - faggatta Iris.
-Ó, minden szuperül megy! - lelkendezett Rosalya, és mint mindig, most is hamar belejött. - Már tervezzük a vakációt, egy csomó helyre menni akarunk! Leigh most amúgy is nagyon fel van dobva, mert az öccse boldog, de amennyi nyaralás ötletet kitaláltunk...! Tényleg, Amanda, ez téged is érint.
Felkaptam a fejem.
-Mi? - vágtam fura fejet.
-A vakációnk! - világosított fel. - Mit gondolsz, ha mi megyünk, akkor Lysander nem jön? Vagy akkor titeket hagyjunk itt? Vagy csak téged hagyjunk itt? - folytatta.
-Nem, nem, nem! - tiltakoztam. - De nem értem, miről beszélsz.
-Hát arról, hogy mivel Leigh és Lys testvérek, valószínűleg szívesen vannak együtt egy nyaraláson, és ha már én is megyek, akkor jössz te is. Hát nem nagyszerű?
-Mégis hova akartok menni? - gyanakodtam.
-Hát, nagyon sok helyre. Majd lesz Balaton, Olaszország, hajóút, hegymászás, vitorlázás, strand, és minden! - lelkendezett.
-Rosa. Nekem nincs...
-Majd később megbeszéljük! - legyintett, és témát váltottak.
Az osztálykirándulást elemeztük ki, hogy ki hogy érezte magát (persze szóba jött az is, hogy "hogy jöttünk össze Lysanderrel". Hú, hogy utálom ezeket a témákat.), és hogy jövőre vajon hova megyünk majd.
Sokáig foglalkoztatott a nyaralás-gondolat. Hogy én?! Hogy én, meg Lysander? Ó, jaj. De mégis hogyan akarnak egyszerre ennyi helyre elmenni? Mondjuk gyanítom, hogy Rosa akarja szervezni az egészet, de hát akkor is... Nekem nincs olyan anyagi helyzetem, hogy mindezt megengedjem magamnak. Ráadásul akarok vállalni valami diákmunkát, hogy legyen egy kis keresett pénzem. De ha Rosa komolyan gondolja ezt az egészet, akkor fogalmam sincs, mihez fogok kezdeni.
Akaratlanul is elkalandoztak a gondolataim. Elképzeltem Lysandert a tengerparton, fürdőnadrágban, és hiába minden, képtelen voltam másra gondolni, mint hogy napsütés, Lys, tenger... És mindez együtt. Óóó...
-Szerinted, Amanda?
-Hm? Mi? - zökkentem vissza a valóságba.
-Szerinted farmer, vagy bársony?
-Hagyjatok már ezzel! - temettem a fejem a párnába, mire mindenki elnevette magát.
Késő estig beszélgettünk, aztán elaludtunk. Nem nagyon tudtam aludni, inkább csak feküdtem, és gondolkoztam. Lys még a jövő évet is velem tervezi, aminek a tudata fantasztikusan felemelő volt, hogy ezek szerint nem csak én vagyok tényleg szerelmes. Jó lenne tudni, hogy ő vajon mire gondol, amikor csókol, hogy ő vajon hogy érez, amikor meglát a suli udvarán, hogy ő vajon min agyal biosz óra közben, hogy szokott-e szédülni a közelemben... De ez biztos csak olyan lányos dolog, nem hiszem, hogy ugyanazok lennének a reakcióink egymás iránt.
Reggel (szokásomhoz híven) korán keltem, de a többiek még aludtak. Vicces volt az éjszaka, mert ketten aludtak a kanapén, Iris a fotelben, mi, többiek meg a földön. Kicsit nyomorogtunk.
Rosa is felébredt, aki mellettem aludt, és felült az ágyában, mint ahogy én is tettem. Azonnal kiment az álom a szeméből, és máris frissen és tiszta fejjel nézett rám.
-Te mindig ilyenkor kelsz? - kérdezte.
-Aha.
-Hú. Akkor nem sokat tudunk majd aludni nyáron - nevetett.
-Rosa. Nem hiszem, hogy nekem ez menne...
-Mi? - értetlenkedett. - Miért?
-Ha hagynád, hogy befejezzem, akkor elmondanám. - szóltam rá.
-Ja, oké. Hallgatok. Tényleg - szája előtt elhúzta a kezét, mintha egy cipzárt húzna be. Halkan felnevettem.
-Szóval nem hiszem, hogy ez nekem sikerülne. Ez az egész. Ha tényleg ennyi helyre el akartok menni, akkor előre szólok, nem fogok mindenhova veletek tartani. Tudod, nem vagyok olyan gazdag, hogy mindezt megtehessem...
Úgy láttam, leesett neki, mire akarok kilyukadni.
-Félre ne érts - tettem hozzá gyorsan. - Nem vagyunk szegények, de nem vagyunk olyan módosak sem, hogy minden beleférjen. Boti is menni fog valahova túrázni, őt anya kifizeti, és nekem is egy utat engedélyezett valahova. Szóval maximum két helyre mehetek, mert van egy kis félretett pénzem is. - folytattam. - Tudod, nem szeretném anyámat terhelni pénzügyileg.
-Értem én. - bólintott Rosa. - De nem kell mindent neked fizetned. Leig családja sem valami gazdag, sőt, tanyán nevelkedtek, és...
-Micsoda? - kerekedett ki a szemem. - Mit mondtál?
-Lys és Leigh tanyán nevelkedtek, vidéken. - magyarázta. - Sokáig ott éltek, aztán felköltöztek ide a városba, a szülők nélkül, amikor Leigh nagykorú lett. Most ketten laknak egy lakásban, és Lys jó úton halad, mert már pénzt is keres Castiellel. Tudod, az énekes karrierje...
-Aha, tudom - bólintottam.
-Szóval azzal eleget keresnek, hogy eltarthassák magukat. Leigh direkt erre a nyárra spórolt, ahogy Lysander is. Szerintem simán megoldják neked.
-De én nem akarok az ő pénzéből élni. - határoztam el. - Nem fogok tőle függeni, vagy egyszerűen egy fillért is elfogadni. Nem, nem, nem... - ráztam a fejem.
-Ezt már neked kell megbeszélned vele - sóhajtott Rosa.
Amber mocorogni kezdett, majd kinyitotta a szemét, és gúnyosan vigyorgott rám. Haját még tegnap este kivasalta, és copfba kötötte. Nagyon furán nézett így ki.
-Mi az, Amanda? Csóró vagy? Annyi pénzed nincs, hogy egy normális nyarat összehozz magadnak? Pff.
-Te csak ne dumálj - vágtam vissza. - Te semmit nem dolgozol a pénzedért, mert anyuci meg apuci mindent megad neked!
-Az enyémek legalább törődnek velem!
-Elég! - szakította meg a veszekedést Rosa. - Nyugi, még csak reggel van. Ne kezdjétek már most!
Abba hagytuk, de magamban még dühöngtem. Hogy merészel így beszélni velem ez a plázacica?! Hogy mondhat ilyet rám, de főleg a szüleimre?! Hogy képzeli...?! Nem vagyok utcalány!
A dühöm hamar átment szomorúságba, és mély megbántottságba. Gombóc nőtt a torkomban, de nem akartam sírni. Tudom, hogy gyerekes, de annyira megbántott...!
Nem reggeliztem, csak felkaptam a táskám, a könyvem, és kimentem a házból. Nem akartam megvárni a többieket, de Rosa rendíthetetlenül jött mellettem. Gondolom, fél, hogy elvesztem az utat a suli felé.
Pedig most egyedül akartam lenni, de nem számít. Majd a suliban egyedül maradok, hogy kifakadhassak.
Az iskola udvarán már sokan sétálgattak. Észre sem vettem, hogy már háromnegyed  8 van. Negyed óra múlva csöngetnek, és matekkal kezdünk. Nem számít! Már akkora a gombóc a torkomban, hogy már fáj...
A szokásos padon ott ült Castiel és Lys. Utóbbi vidáman intett maga felé, hogy menjek oda hozzá, de én csak megráztam a fejem, kicsikartam egy mosolyt, intettem, és bementem az épületbe. Visszanézve még láttam, hogy Lys tökre elképedt. Hoppsz.
A teremben leraktam a táskám, és a mosdók felé vettem az irányt. A lánymosdóba érve belenéztem a tükörbe, és a könnyeim máris szabad utat találtak a szememből.
Halkan sírtam, de csak kicsit. Közben azon agyaltam, hogy Amber lehet, hogy végül is igazat mondott. Rajtam nincs semmi különleges. Nem vagyok egy híres, gazdag lány, akinek a szülei mindent megtesznek a boldogságáért. De nem vagyok csóró a híd alatt, konzervdobozzal... Olyan mélységesen megbántott, pedig magam sem értem, hogy miért...!
Még mindig a tükör előtt álltam, amikor valaki halkan kopogott. Mi az? Itt a lányoknak nem kell kopogniuk, anélkül is bejöhetnek... Ez nem a WC fülke, hanem csak az előtér. De amikor az illető megszólalt, rögtön leesett a tantusz.
-Amanda? - szólt halkan... Lys. Ó, ne. - Odabent vagy?
Mondjam neki, hogy igen? Vagy ne szóljak egy szót se, és akkor elmegy? De miért akarom, hogy elmenjen?
A tükörbe néztem. Az arcomon halványan látszottak csak a sírás nyomai. Nem vészes.
-Amanda, tudom, hogy itt vagy valahol. Válaszolj, ott vagy?
-Igen. - nyögtem ki.
Kinyitotta az ajtót, és kihúzott a folyosóra. A falnál megállt.
-Mi a baj? - kérdezte.
-Semmi. - fordítottam el a fejem.
Mint később rájöttem, ez hiba volt, mert az arcom bal oldalán tisztán kivehető volt a könnycseppek lenyomata.
-Amanda. - rémült meg Lysander. - Mondd, te sírtál?
-M...mi? - az arcomhoz nyúltam, és éreztem, hogy piros. - Nem.
-Még ha jól is hazudnál...
-Nem történt semmi érdekes! - közöltem.
-Akkor nyilván nem sírnál.
-Nem sírtam!
Becsöngettek. Ez az, igazi megmentő.
Lys megfogta a kezem, és elindultunk a terem felé.
-Azért majd mondd el, ha lehet - mondta halkan.
-Rendben. Majd talán - halványan elmosolyodtam, mire megkönnyebbült.
A matek unalmas volt, mint mindig. Főleg, hogy már szinte semmit sem csináltunk, csak tesztfeladatokat töltöttünk ki, mivel ez volt az utolsó matekunk a szünet előtt. Ismételtünk, és ennyi.
A többi 5 óra is így telt el, körülbelül. Eseménytelenül, unalmasan.
Órák után haza indultam, Lys persze jött velem. Én persze nem szoktam hozzájuk menni, ő meg minden délután elkísér. Majd egyszer ráveszem, hogy menjünk hozzájuk is. Csak ma nem volt kedvem. Inkább azon gondolkoztam, hogy mivel leplezhetném a reggeli rosszkedvemet. Lysandert egész nap nem hagyta nyugodni a gondolat.
-Szóval? - kérdezte, amikor elhagytuk az iskola területét.
-Mondtam már, hogy semmi különös és komoly!
-De Amanda - sóhajtott. - Tudni szeretném, ha valami nem stimmel veled, akkor az micsoda. Ha valami bajod van, és én nem tudok róla, az elviselhetetlen! Szóval?
-De tényleg... Kinevetnél. - vallottam be.
-Nem foglak.
-De gyerekes. Tényleg az. - készítettem fel.
-Amanda, emiatt ne aggódj. Csak mondd meg, mi bánt, jó?
Szorosabban fogtam a kezét, ahogy eszembe jutott a reggel.
-Csak Amber. - vallottam színt.
-Bántott? - ráncolta a szemöldökét.
-Csak kicsit. Lelkileg.
-Muszáj rébuszokban beszélned?! - sóhajtott egy nagyot.
-Bocs. Szóval az a helyzet - sütöttem le a szemem -, hogy úgy kezdődött, hogy Rosa tervezni kezdte a vakációt.
-Erről már én is hallottam - nevetett.
-És én reggel felvilágosítottam, hogy nekem nincs annyi pénzem, hogy egy nyáron belül 12 helyre utazzak szerte a világban. Erre jött ugye Amber... hogy én milyen csóró vagyok, meg ilyenek.
-Meg ilyenek?
-Hát... még a szüleimet gúnyolta - megint éreztem a gombóvot a torkomban.
-És mégis mi oka van rá, hogy ilyeneket mondjon neked? - most már kezdett dühös lenni.
-Nem legyél dühös. - sóhajtottam. - Mondtam, hogy gyerekes. Normál ember ezen nem akadna ki.
-Amanda. - a szemembe nézett. - Te olyan gyenge és sebezhető vagy... Természetes, hogy ezekkel megbántott. De hogy én is felvilágosítsalak - vidámodott fel. - Te egyáltalán nem vagy olyan, aminek ő nevezett. Te tényleg szorgalmasan dolgozol, és nem lett belőled hercegnő, amilyen belőle lett - fintorgott. - Ami meg a szüleidet illeti... bár csak anyukádat ismerem, szerintem mindent megtenne a boldogságodért. A lehető legjobb szülők.
-Tudom. - szomorodtam el megint.
-Ami meg a nyaralást illeti - folytatta. Már sejtettem, mit fog mondani. -, amiatt tényleg ne aggódj. Volt már pár fellépésem, ahol a rajongók eléggé bőkezűek voltak, és maradt pénzünk.
-Épp ez az, amiről akarok veled még beszélni. - néztem rá komolyan. - Lysander. Én nem fogadok el tőled semennyit se, akármennyire is próbálkozol.
Megtorpant a házunk előtt.
-De hát miért? - értetlenkedett.
-Én nem vagyok olyan... hogy... Szóval, én nem fogok a pénzedből élni. Nem fogok tőled függeni, és akármennyire is próbálkoztok, magamnak fizetek ki ilyesmiket. De ezt most tényleg és komolyan - határozottan beszéltem, ami jót tett az önbizalmamnak.
-De hát akkor... Hova akarsz menni?
-Nem tudom. Két helyre tudok menni, mert anya egy utat engedélyezett, a másodikra meg megkeresem a pénzt.
-De...
-Nincs de! - ráztam a fejem. - Én fogom ellátni magam. Bejössz?- mutattam az ajtóra.
-Igen. Ha nem zavarok. - mosolygott.
-Te soha nem zavarsz - derültem nagyot, és kinyitottam az ajtót, majd hozzátettem. - De egyszer menjünk már hozzátok is! Mindig itt vagyunk. Unalmas.
Lys csak nevetett. Egész délután beszélgettünk, főként a nyárról. Meg persze az ágyamon ülve elmerültem a csókjaiban, ami mindennél, de mindennél a világon gyönyörűbb volt.
-Bárcsak tudnám, ilyenkor mire gondolsz - suttogta két csók között.
-Vegyél gondolatolvasó leckéket, hátha sikeres - javasoltam, mire nevetve húzott újra magához...