Végre elértük a sátramat. Gyorsan bemásztam, és intettem Lysandernek, hogy jöjjön ő is. Leült Rosa matracára, én meg előkotortam a hátizsákomat, és pakolni kezdtem. Két-két szendvics Rosa-nak és nekem, az említett zseblámpa és távcső... Kötelem viszont nem volt, de majd szerzek valahonnan. Mint ahogy a többieknek kaját.
Lys csendben figyelte, ahogy mindent összeszedek. Mivel csak egy kis farmer és rövid ujjú póló volt rajtam, felkaptam a meleg pulcsimat (nehogy fázzak, és ne legyen mit felvennem) is. Megkeresem még Rosa telefonját (tényleg egy halom üzenete jött), és készen voltam. Mehettünk át a fiúk sátrához.
Lys eddig meg se szólalt. Amikor a sátrukhoz értünk, csak felkapott két szendvicset, a kezembe nyomta a hiányzó kötelemet, magához vett egy iránytűt, és már kész is volt. Nem telt bele két percbe sem.
A visszafele úton már nem láttuk Dakota csapatát a tisztáson. Biztos már ők is felszívódtak az erdőben...
A fák közé érve már nem bírtam a hallgatást. Nem is kellett sokáig tűrnöm (szerencsére), mert Lysander kisvártatva megszólalt.
-Kérdezted még... hogy miért irigykedhet rád Amber. - nézett rám.
-Aha - bólintottam.
-Komolyan nincs semmi ötleted?
-Kéne, hogy legyen? - néztem rá értetlenül. - Nincs bennem semmi különleges. Miért, szerinted miért? - álltam meg.Ő is megállt, és mélyen a szemembe nézett.
-Szerintem te nem vagy tisztában magaddal.
-Ezt meg hogy érted? - még mindig nem hittem neki. Mire akar kilyukadni?
-Hát... - bizonytalanul nézett. - Nem látod magadat tisztán. Fogalmad sincs arról, mennyire szép vagy. Mielőtt félbeszakítanál! Komolyan beszélek. De ez csak egy tulajdonságod a sok közül. Ambernek minden oka megvan rá, hogy féltékeny legyen. A nyomodba se érhet - megrázta a fejét, és halványan elmosolyodott, amikor meglátta, mennyire elpirultam. - Az is bizonyára feltűnt neki, hogy Castiel rögtön kiszúrt magának. És miután a kapcsolatotok véget ért, sem felejtett el. El tudod képzelni, hogy ez mit jelent? És nem csak Ambernek. Van benned valami különös... Ami másban nincsen. Ezt nem lehet megfogalmazni. Valószínűleg ezt Amber is észrevette, és megpróbál mindent megtenni azért, hogy ő maradjon az osztály fénypontja. Mintha valaha az is lett volna... - grimaszt vágott. - Őszintén szólva, már az első napon feltűnt nekem, hogy teljesen más vagy, mint ő... mint ők. Mint az összes többi lány a Földön.
-És nem lehet, hogy ez csak a te számodra van így? - kérdeztem teljesen vörösen. Nagyon meghatott a mondanivalója, de nem akartam elhinni, hogy ez valóban így lenne.
-Nem hiszem - mosolygott Lys. - Te különlegesebb vagy, mint a többi ember. Csak nem tudod magadról.
Tovább indultunk, ki-ki a saját gondolataiba meredve. Aztán én is megszólaltam, bár igaz, csak nagy nehezen.
-Akkor ez azt jelenti, hogy hasonlítok rád...? - motyogtam.
Lysander értetlenül meredt rám.
-Mi van?
-Akkor hasonlítok rád - mosolyodtam el. - Ha valóban különleges vagyok. - tettem hozzá.
Értetlensége még nagyobb lett.
-Elárulnád, valójában miről beszélsz?
-Izé... Ne hidd, hogy te olyan átlagos lennél. Az első pár napomon többször megállapítottam magamban, hogy te nagyon is különleges vagy. És ezt te nem érzékeled. - gondolkodtam. - Nos, már az első napon feltűnt, hogy mennyire más vagy, mint a többiek. Lehet, hogy ez most így csöpögősnek hangzik, de csak így tudom kifejezni magam... Szóval, elsőre feltűnt a komolyságod... A hajad színe is. Szerinted mennyire átlagos, hogy a fél hajad szürke, a másik fekete? És nincs festve.
-Neked is furcsa hajad van. - szólt közbe.
-Az most nem lényeg! - legyintettem. - Nem csak a hajad fogott meg. Hanem a stílusod. Teljesen egyedi stílusod van, ami első perctől kezdve megragadott. Illetve... - hirtelen a földet kezdtem tanulmányozni. - Illetve a szemed.
Lys egy ideig hallgatott. Szótlanul sétáltunk egymás mellett.
-Mi van a szememmel? - kérdezte végül.
-Szoktál tükörbe nézni? - kuncogtam.
-Ritkán.
-És sose tűnt fel neked a szemed?
-Kellett volna? - csodálkozott.
-Igen. Kellett volna - nevettem.
-Miért, annyira borzalmasan néz ki? - "ijedt" meg.
-Épp ellenkezőleg - sóhajtottam. - Inkább meg se próbálom elmagyarázni. Úgy se tudnám.
-Én meg úgyse érteném meg, hogy miért olyan "különleges" a szemem. Pont a szemem.
-Tényleg nem kontaktlencse? - böktem ki.
Lysander megrázta a fejét.
-Nem az.
Elértünk a "bázisig". Most már csak így fogom hívni ezentúl. Annyira jól hangzik...-Megpróbálsz bejutni úgy, hogy ne tegyél kárt magadban? - kérdezte Lysander.
-Hát... Megpróbálom. - húztam el a szám, és átverekedtem magam a bokrokon. Csak egy karcolást kaptam, az alkaromba. Nem is olyan rossz teljesítmény.
Lys persze a legkisebb karcolás nélkül megúszta. Csak tudnám, hogy csinálja...!
Castielt ott találtuk, ahol hagytuk. A többiek viszont nem voltak vele, Rosa kivételével.
-Na? Elhoztátok a cuccokat? - fordult felénk Cast.
-Ja. Itt a kaja - mutatott a kis táskára Lys (a többiek sátrából is kiszedtük a szendvicseket, és ebbe raktuk bele). - És Amandánál van az összes többi. Illetve nálam az iránytű. - nyújtotta oda a kis tárgyat Castielnek.
-Jéé... Nem felejtetted el - nevetett fel.
-De, csak amikor megláttam az ágyamon, eszembe jutott.
-Az úgy már mindjárt más.
-Hol vannak a többiek? - szóltam közbe.
-Iris fára mászik, a többiek elmentek felfedezni a terepet. - tájékoztatott.
-Én miért nem tudok fára mászni? - motyogtam magam elé.
-Gondolom, mert nem próbáltad eleget - adott választ Lys.
-Az nem megoldás - ráztam meg a fejem. Kérdő tekintete láttán hozzátettem: - Tudod, mennyire kétballábas vagyok. Valószínűleg leesnék a fáról.
Halkan felnevetett.
-Majd meglátjuk. - mosolygott.
-Helyes! Nem fogok fára mászni!
-Jó, jó...
Castiel tűnődve jegyezte meg:
-Hova tegyük a zászlót?
-A fa tetejére! - vágtam rá.
-Szerintem ássuk a föld alá. - tanácsolta Lys. Cast kérdőn nézett rá, mire magyarázni kezdett. - Ássunk egy elég nagy lyukat a földbe, talán egy bokor alá. De ne temessük be. Így ez is ér, vagy talán nem? Hiszen mi csak csináltunk egy üreget, és oda rejtettük. Semmit sem szólhatnak ellene - vonta meg a vállát.
-És ki fog ásni? - kérdeztem.
-Azt megoldom - legyintett Castiel. Aha. Szóval akkor nem én. Huh.
Iris kiabált le a fa tetejéről.
-Castiel! Innen fentről szinte az egész erdőt belátni!
Cast megállt a fa alatt, és szemével megkereste Iris-t.
-Mit látsz?
-Fákat... Meg a másik csapatot - tette hozzá.
-Na mutasd! - Castiel pár mozdulattal eltűnt a szemem elől. Ő is tud fára mászni. Ajj.
Peggy, Capuchine és Nataniel is visszaértek. Nem sokat láttam még őket, ezért örültem nekik. Viszont Rosa még hiányzott. Vajon hová lett? Nataniel, mintha a gondolatomban olvasott volna.
-Elment a számokért. - mutatott a homlokára. Ja, hát persze. Még kell a játék lényege: a szám a homlokomra.
Bólintottam, és felnéztem a fára. Csak annyit láttam, hogy Iris nagyban mutogat valamit Castielnek. Alig néhány perc múlva lejöttek hozzánk, amikor meglátták, hogy mindenki itt van.
Időközben Rosa is előkerült, 8 számmal a kezében.
-Választhattok! - nyújtotta őket először felém. - Négyjegyű számok. Nehéz lesz leolvasni.
Végig néztem a számokon. 1645, 8441, 6632, 5032, ... Igazából nekem teljesen mindegy volt, hogy milyen számot válasszak. Úgyhogy maradtam a 5032-nél. Jó lesz az.
Lysander egyébként az 1645-öt kapta. Csak úgy mellékesen megemlítem. :)
Miután kiosztottuk a számokat, Castiel elmondta, hogy hogyan tervezték ezt az egészet. Valami olyasmi, hogy mi menjünk az ellenfél zászlójáért, mert "amilyen bénák, éjjelig sem találnak ránk. hahaha". Szóval, megkeressük Dake csapatát, megszerezzük a zászlót, gyorsan ide hozzuk, aztán szabad foglalkozás. "Minél hamarabb végzünk, annál több időnk lesz lazulni." Igen, természetesen Castiel szavait idéztem...
Azonban itt kell maradnia Irisnek (a fa tetején gubbaszt majd; ő tud fára mászni), és valakit magával kell tartania. Hála a jó Istennek, nem engem marasztalt, hanem Peggy-t. Még csak az hiányozna, hogy itt gubbasszak, amíg a többiek kint szórakoznak. De Peggy-nek nem volt ellenére a dolog, így hát ők maradtak, aminek mindenki örült.
Mi pedig elindultunk. Persze előtte gondosan elrejtettük a zászlónkat az általunk kiásott gödörbe, és ráhúztunk egy bokrot. Zseniális rejtekhely volt, a zászló egy cseppet sem látszott ki. Ha egyáltalán a táborunkig eltalálnak, azon belül ezt meg nem fogják találni!
-Akkor, a következő lesz - ismertette Rosa a helyzetet. - Minél előbb kell végeznünk! Lysander Castiellel jobbra megy - mutatott abba az irányba -, míg én balra. Amanda és Nataniel, ti menjetek egyenesen! Capuchine, Dajan, ti őrködjetek. Gyorsan találjuk meg a zászlót, hozzuk vissza, és kész is van. - mosolygott elégedetten. - Semmi esélyük nincs.
-Mondasz valamit. Na, indulás! - Castielék elindultak jobbra, Rosa balra, mi pedig elindultunk egyenesen.
Szótlanul sétáltunk, én nézelődtem, hátha meglátok valamit, ami ember jelenlétére utal. Nataniel elgondolkodva bámulta a fákon átszűrődő napsugarakat. Kíváncsi vagyok, min gondolkozott el ennyire.-Amanda? - szólalt meg végül. - Hogy lehet, hogy CASTIEL csapatába kerültem? - nyomatékosan megnyomta a nevet.
-Hm. Hát, azt hiszem, főként miattam. - vallottam be.
-De miért?
-Hát mert, különben a húgoddal kellene lenned. Ennyi kikapcsolódás neked is jár - nevettem fel.
-Aha. Az lehet - mosolyodott el ő is.
Tovább járkáltunk, amikor egyszer csak zsákutcába kerültünk. Ó, ez pompás. Most forduljunk vissza...?
-Hát, ez csodás - húztam el a számat. - Hátra arc.
Éppen megfordultam volna, amikor elkapta a karom, és ott tartott. Arcán láttam, hogy nagyon koncentrál valamire, és az erdőbe meredt. A szeme alig láthatóan összeszűkült.
-Öhm. Nataniel? - szólítottam meg.
-Csss!
Meg sem mertem nyikkanni, míg végül nagy kegyesen rám nézett.
-Te nem hallod? - kérdezte.
-Mit kéne hallanom? - értetlen fejet vágtam.
-Amber hangját.
Mivaaaan?! Amber itt van a közelben? De hogyhogy én nem hallok semmit? Ez nem lehet. Alaposan füleltem, de csak valami halk neszt véltem felfedezni. Meg valami reccsenést.
-Te ezt hogy hallod?!
Halkan felnevetett.
-Azt hiszem, már kilométerekről is felismerném a húgom hangját. Nem gondolod?
-Hát... De, lehet. - hagytam rá. - De akkor most mi legyen?
-Arra vannak! - mutatott az erdő sűrűjébe. - Menjünk.
-M...mi? - már magam előtt láttam a képet, ahogy elbotlom egy ágban, megcsúszom egy fűcsomóban... Nem, ezt nem nekem találták ki.
-Induljunk. Lehet, hogy ott van a zászló. - ismételte meg.
Így hát nekivágtunk a sűrű erdőnek, ő haladt elöl, én meg mögötte. Nem mertem felnézni, egyenesen a lábam elé meredtem, nehogy tényleg valami balesetet okozzak. Cseppet sem lenne szerencsés. Egyszer csak nekimentem Nataniel hátának. Aú!
-Ott vannak - mondta halkan, előre mutatva. - Vagyis inkább ott voltak. Most mentek el. Minket fognak keresni, Amber meg telefonál valakivel. Gondolom, a szüleinkkel - grimaszt vágott. - De mindenki elment. A zászlójukat a fa tetejére rejtették. Jó hely lenne, ha nem láttam volna, ahogy felteszik - nevetett fel halkan.
-Akkor most szerezzük vissza a zászlót, és vigyük vissza. Már ha visszatalálunk. - döntöttem el.
-Pontosan. - bólintott.
Elosontunk a nagy fáig. Nat könnyedén felkapaszkodott a tetejére, én csak irigykedve figyeltem. Ez már azért túlzás.
-Megvan! - kiáltotta, majd könnyedén mellettem landolt. Nem mondanám, hogy nem rémített meg az érkezése. Kis híján szívrohamot kaptam. Jaj nekem.
A kezében a kék zászlót tartotta.
-Na most akkor futás.
Nem volt ínyemre a dolog, de hát muszáj volt futnom. Csak egyszer csúsztam meg, de akkor szerencsémre Nataniel elkapott, még mielőtt a földön kötöttem volna ki.
Rohantunk tovább, aztán végre elértük az ösvényt, amelyiken jöttünk. Már nem volt ellenemre a futás, mivel itt nem sok mindenben tudok megbotlani. Maximum megcsúszom a homokon, vagy kibicsaklik a bokám... De hát csak nem.
Sikeresen visszaértünk a táborhelyünkre. Nem találtunk senkit, így rögtön a bokorhoz vettük az irányt. Gyorsan félrehúztam az ágakat, és benyúltam a zászlónkért... Csakhogy nem volt ott...!-Na de ez... - elakadt a lélegzetem. - Hová lett?!
-Ne akard azt mondani, hogy nincs a helyén. - Nataniel is még zihált egy kicsit a nagy futás miatt, így nehezére esett kinyögni a szavakat.
-Nincs itt! Nézd meg! - engedtem oda.
Nat is lenyúlt a gödörbe, és értetlen arccal meredt maga elé.
-Hová lett?
-Ezt kérdeztem én is!
-Iris!! - kiáltott fel a fa tetejére.
Senki sem válaszolt. Hát itt most minden és mindenki eltűnt? Mi történt, amiről mi nem tudunk?!
Capuchine! Capuchine az őr! Ő biztosan itt lesz valahol. Castiel azt mondta neki, ne hagyja el a tábort.
Úgy láttam, Natanielnek is abban a pillanatban esett le a helyzet, úgyhogy háromig számoltam, és egyszerre kiáltottuk Capuchine nevét. Kisvártatva előttünk termett. A kezünkben tartott zászlóra bámult. Arca elsötétült. Mi a baja?
-Capuchine! Hol van a zászlónk? - kérdeztem.
-Elvitték. Amber elvitte - felelte egy vállrándítással. - És ezt meg honnan szereztétek? - mutatott a kék zászlóra.
-Megtaláltuk. Hogy érted, hogy elvitte?
-Úgy, ahogy mondom! - ajjaj, nagyon ingerült... mi a fene baja lehet? - Nem szabadna itt lennie a zászlónak nálatok! Minden olyan jól haladt!! - teljesen magánkívül volt. - Ha Amber ezt megtudja, rögtön engem fog hibáztatni!
-Várjunk csak! - állította le Nataniel. - Azt akarod mondani, hogy összejátszottál velük? Hogy valójában nem is mellettünk játszottál? Hogy odaadtad a zászlónkat neki, csakhogy a barátnőd maradhasson?!
Capuchine szeme szikrázott.
-Nincs értelme tagadni - rázta meg a fejét. - Természetesen végig velük voltam. Nem akartam ebbe a csapatba kerülni!
Elhúztam a számat, és Castielre gondoltam. Meg Rosalyára. Nem fognak örülni, ha megtudják, hogy Capuchine áruló lett...
A lány egy hirtelen rántással kivette a kezemből a zászlót, és rögtön eltűnt. Ne már!
-Hé! - kiáltottam, és utána akartam futni. De Nataniel a vállamnál fogva visszatartott.
-Hagyd. Ő az egyik legjobb futó. Sosem érnéd utol, anélkül, hogy megbotlanál. - nos, legalább őszinte...
-De ez akkor is felháborító!
-Figyelj. Két lehetőség van. Az egyik, hogy út közben Castiel vagy Lysander keresztezi az útját, és akkor lebukik. Vagy pedig beviszi a zászlót, és nem tehetünk ellene semmit.
Ebben a pillanatban valahol harang kondult. Mr. Fraize előre megmondta, hogy ha harangszót hallunk, az az egyik csapat győzedelmét fogja jelenteni.
Szintén ebben a percben megjelent a csapatunk többi tagja is. Iris, majd Peggy, Rosa, Castiel és Lysander értek a táborhelyünkhöz, győzedelmes arckifejezéssel.-Behoztátok? - kérdezte lelkesen Rosa. Hát persze. Ők nem tudnak semmit az egészről... Csak Iris talán, aki itt őrködött.
-Izé... - a hajam végét csavargattam. - Szóval... Nem mi nyertünk.
-Micsoda?! - nézett furán Peggy. - Mi van?!
-Az a helyzet - kezdte magyarázni Nataniel -, hogy mi megtaláltuk a zászlójukat. El is hoztuk idáig...
-... de akkor már nem volt itt a zászlónk - folytattam. - Capuchine volt csak itt, aki kicsavarta a zászlót a kezemből, és elfutott. Nem értük utol.
-Ez azt jelenti, hogy volt köztünk egy áruló? - Castiel szeme szikrákat szórt.
-Gondoltam, hogy nagyon nem fog tetszeni - sütöttem le a szemem.
-Az nem kifejezés! Majd kap egyet... - füstölgött tovább.
-Inkább menjünk a tisztásra... ünnepelni. - javasolta Lys.
-Hol van Dajan? - jutott eszembe a kosaras fiú.
-Amber leolvasta a számát. Most valahol a tisztáson lehet.
Sóhajtottam, majd összeszedtem a holmimat, és elindultunk. Lys a kezemet fogta, és megosztoztunk a két hátizsákon. Persze enyém lett a könnyebb.
Kiértünk a tisztásra, a másik csapat már ott volt, és Capuchine körül forogtak. Mint a csapat győztese... De mi sem mutattuk magunkat letörtnek, különösen Castiel.
Én is büszkén kihúztam magam, és mosolyt erőltettem az arcomra. Valamennyire sikerült. Legalábbis nagyon remélem. Ezt persze Lysander rögtön megjegyezte.
-Nem így szoktál mosolyogni.
-Hhh... A szándék a fontos - legyintettem.
Dake csapata és az ofő már vártak minket. Úgy látszik, Capuchine-t egy cseppet sem érdekelte, hogy ő most a szörnyeteg. Inkább hősnek tekintette magát, amit valamilyen szinten meg lehet érteni. Amint odaértünk, Amber gúnyos vigyort eresztett, majd megszólalt:
-Na mi a baj? Csak nem az a gond, hogy vesztettetek? - nevetett.
-Cseppet sem ez a helyzet - rázta meg a fejét komolyan Rosalya. - Csak az a baj, hogy nem TI szereztétek a győzelmeteket. Hanem gyakorlatilag MI.
-Nem érdekelnek a részletek - legyintett Lisa.
-Engem viszont igen. - felelte totál higgadtan Castiel. "Óvatoskodva" Lisa elé lépett, majd hirtelen békés szürke szeme szikrákat szórt. Még én is megijedtem tőle. Capuchine képébe kezdett ordibálni. Fuuu. Nem lennék a helyében...
-Mit képzeltél?! Azt hiszed, hogy rögtön elszáll minden haragom?! Hogy rád senki se fog haragudni?! Mit gondoltál, amikor hazudtál nekünk?! Mi?!! Mi megbíztunk benned, és elárulsz minket!! Csak egy szőke plázacica miatt!! Szégyelld magad, hogy az a jó ***... - Hát igen. A káromkodást inkább nem részletezném. Castiel nagyon jó az ilyesmiben. Körülbelül 4 percig egyfolytában káromkodott, csak úgy vágta Capuchine fejéhez, levegő nélkül. A végére már majdnem beleőrültem, annyira csúnya volt. Fhu.
De végül csak befejezte.
Mindenki döbbenten meredt rá, meg se bírtunk nyikkanni. Csak Lys vigyorgott, mintha valami viccet mondtak volna neki. Neki már volt ideje megszokni ezt a beszédstílust...
Castiel végül visszaállt közénk, Mr. Fraize meg még mindig döbbenten, de határozottan jelentette ki, hogy tábortüzet rakunk, mivel ez az utolsó éjszakánk itt. A tábortűz gondolata kicsit feldobott, és elszállt a bánatom egy része.
Hát igen... Ez lesz az utolsó éjjel itt az erdőben, a kényelmetlen matracon, gyűrött hálózsákban. De azért hiányozni fog, ez a szép környezet, a tücskök ciripelése...
8-ra a találkozóhelyen kellett lennünk. Lysander értem jött, együtt mentünk le. Már nagyon éhes voltam, így egész végig a gyomrom korgását hallgattam. Nem volt valami kellemes.
A táborhelynél már mindenki ott volt, mire megérkeztünk. Leültünk Castiel és Rosa mellé, előbbi maga elé bámult, utóbbi pedig nagyban olvasta az üzeneteit a telefonján. Hát igen, tipikus Castiel és Rosalya.
Az ofő kikészített egy csomó nyers szalonnát, gombát, hagymát és virslit, és mindenkinek osztottak egy-egy nyársat. Gyorsan odaugrottam az asztalhoz, feltűztem a nyársamra egy szalonnát, két hagymát és egy kis gombát, és visszaültem a helyemre.A tűz már lobogott. Vörös lángnyelvek csaptak fel az ég felé, egy külön hangulatot teremtve. Mindenki vidám és éhes volt, úgyhogy jól kezdődött. Még Amber sem nézett rám szúrósan, igaz, egyszer sem pillantott felénk. El volt foglalva a körme alá került földdel. Szegényke. Közben Lisa szórakoztatta valami pasizós délutánjáról, meg hogy ekkor meg akkor... nem volt türelmem hallgatni. Sharlotte mellettük üldögélt, és halkan sütögetett.
Jade és Iris vidáman tartották a nyársakat a tűzbe, és közben élénken beszélgettek. Csak néhány szót kaptam el. "Kertek", "virágok", "suli"... Csak átlagos.
Dajan és Dake élénken hadonászva vitatkoztak, hogy a kosár vagy a szörf a jobb sport. Szerintem amúgy a kosár. De mindegy.
Capuchine egyedül ücsörgött. A számháború után nekünk nem volt kedvünk hozzá szólni, a másik csapat lelkesedése csak a játszma végén volt élénk. Tudomást se vettek róla. Hát, így járt...
Melody éppen Natanielnek magyarázott valamit a DÖK elnökségről, a fiú meg látszólag figyelmesen hallgatta, de láttam az arcán, hogy csak illendőségből... Eléggé unta. Kár, pedig Melody annyira igyekszik!
Kim és Armin vidáman csevegtek, mellettük Alexy éppen Violát próbálta meggyőzni arról, hogy a szalonna finomabb, mint a gomba. Hát jó. Szerintem a hagyma lesz a legjobb. Feltéve, ha időben megsül.
Mindenki beszélgetett, a tűz körül sétálgatott, vagy halkan énekelt.
Mellettem Rosa megpróbálta meggyőzni Castielt, hogy a tűz piros fényében rengeteg árnyalat rejlik, és hosszan magyarázott a színekről, aztán az anyagokról, ruhákról, végül kilyukadtunk Leigh-nél... Castiel csak bólogatott, próbált megértő fejet vágni, de néha-néha küldött felém egy-egy segélykérő pillantást. De nem volt kedvem most nekem Rosa sztorijait hallgatni, úgyhogy bocsánatkérő szemekkel próbáltam kiengesztelni.
Már csak azért sem akartam Rosa-val csevegni, mert így, hogy ők elvoltak, Lysandernek volt ideje csak velem foglalkozni. Oké, ez lehet, hogy kicsit önzőn hangzik, de hát na... Még alig volt alkalmam vele kettesben lenni, és bár nem voltunk teljesen egyedül, a többiek nem nagyon figyeltek ránk.
Míg vártam, hogy a szalonna, a hagyma és a gomba megsüljön, a kenyeremet majszoltam, és Lys beszámolóját hallgattam. Igazából, bevallom, nem nagyon emlékszem rá, hogy mit mondott, mert egyrészt a hangjában gyönyörködtem, másrészt a vállára hajtottam a fejem, és a közelsége annyira lekötött, hogy csak a gyomromban cikázó lepkékre figyeltem.
Halkan dúdolni kezdtem azt a bizonyos dalt, mire Lys rögtön elhallgatott. Hogy hallotta meg?! Alig hallattam hangot...! De valahogy mégiscsak meghallotta, és együtt dúdolta velem az utolsó pár versszakot.-Többet kéne énekelned - jegyezte meg.
-Miért is? - néztem furán.
-Gyönyörű hangod van. Hasznos is lehetne számodra.
-Mondja ezt az, aki már így is nagy sztár - néztem rá szúrós szemekkel, mégis viccesen.
Felnevetett.
-Szinte lefogadom, hogy menne neked is annyira, mint nekünk. Csak meg kéne próbálnod.
-Ne viccelj. A hangom teljesen átlagos.
-De nem.
-Ó, kész a szalonna - örvendeztem, és leszedtem a nyársomról a megsült kaját. Az illata olyan isteni volt, hogy azt ki sem tudtam mondani.
Enni kezdtem, és az éhség csillapodott. Ahogy azt megjósoltam, tényleg a hagyma volt a legfinomabb.
Körülöttünk már korom sötét volt, olyan éjfél körül is járhattunk már. Addig unszoltuk Castielt, míg beadta a derekát, hogy rémtörténetet meséljen.
Még csak éppen hogy elkezdte, mikor ólmos fáradság kezdett rajtam uralkodni. Álmosan Lysander vállára hajtottam a fejem, a kezemet az övébe fontam, és lehunytam a szemem. Még halkan, elmosódottan hallottam Castiel hangját, aztán az álmosság túlságosan elragadott.
Túl hamar riadtam fel. Amikor felpattant a szemem, még mindig a tábortűznél ültem, a fejem Lys vállán, a kezem az övében. Arra keltem fel, hogy az osztály hangosan nevetett, és ez cseppet sem tetszett. Lys észrevette, hogy néz ki az arcom, és halkan felnevetett.
-Fáradt vagy? - ráhibázott.
-Aha... Asszem, elmegyek a sátorba. - ásítottam.
-Jövök veled - felállt volna, de visszatoltam.
-Nem, maradj csak. Eltalálok odáig.
-Ebben biztos vagy? - mosolygott.
-Majdnem biztos - helyesbítettem, és búcsúzóul megpusziltam. - Jó éjt.
-Szép álmokat.
Hamar elragadott az álom. Amikor már a sátorban feküdtem a hálózsákomba bugyolálva, melegben, akkor már csak két-három másodpercbe tellett elaludnom.
Csakugyan szépet álmodtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése