Pedig annyira nem akartam.
Rosa ragaszkodott hozzá, hogy elmehessenek még Olaszországba, úgyhogy úgy is kellett lennie. Leigh alapból vele ment volna, Lys-t pedig addig noszogatták, amíg beadta a derekát. Lesz egy pár napom itthon.
Nélküle.
Pár nap múlva itt hagy, elmegy nyaralni, egy számomra tök idegen országba. Nem az aggasztott, hogy velem mi lesz, mert azt tudtam. Én majd sajnálom magamat, és magányosan fogok tengődni. De hogy Ő mit csinál?! Arról fogalmam sem volt. Ki tudja? Elmegy kempingezni, várost nézni... Az olasz lányok általában nagyon szépek...
Tudom, lehet, hogy gyerekes vagyok. És Lysanderben is megbízom. De azért mégis csak. Nem tudhatom, hogy mi történhet. Akármi történhet, és ez idegesített.
Más is aggasztott. Bár ezt sose mondanám meg Lys-nek, de azért kicsit ez is idegesít. A fekete hajú lány, akit a parton láttunk, egyre inkább körülöttünk forog, legalábbis úgy vettem észre. Amikor a városba megyünk, mindig szembe jön velünk, és mindig köszön. Ha a parton sétálunk, mindig ott van, vagy napozik, vagy ő is sétál. A fagyizóban is mindig a mellettünk lévő asztalt választja a barátnőivel, és amikor Lys haza indul, mindig akkor megy el a járdán. Persze ezt inkább csak én veszem észre, szerintem Lys nem is nagyon tudja, hogy egyáltalán ki ez a lány, aki mindig köszön neki. Csak visszaköszön, bár fogalma sincs, hogy kinek.A fekete hajú csajszi a múltkor elkapta a házuk előtt, és beszélgettek is. Ami azt illeti, inkább beszélt. Mert Lys igazából csak állt és néhány kérdésre felelt, nem nagyon beszélt. Akkor ott voltam náluk, és őt vártam. Az ablakból figyeltem a lány csevegését, és mosolyognom kellett rajta. Ám az arcomra fagyott a nevetés, amikor Lys befelé indult, elköszönt, és rávillantotta a féloldalas mosolyát, amit én annyira szeretek! A lány meg csókot dobott utána, amitől hányingerem lett. Ajjaj.
Azóta a csajszi mindig körülötte forog, Lys pedig nem nagyon próbálta még lerázni. Legalábbis ilyet még nem láttam.
Szóval ez is egy gondom volt. Na, mindegy.
Éppen a könyvemet olvastam, amikor kopogtak a szobám ajtaján, aztán Lys lépett be.
-Szia. - köszöntem neki, és a karjaimat felé nyújtva vártam, hogy oda jöjjön.
Hozzám lépett, és felhúzott az ágyról, ahol eddig feküdtem.
-Szia. Mit olvasol? - kérdezte.
-Lányregényt. Most az egyszer. - nevettem. - Mi újság?
-Semmi... Rosa bepörgött, Leigh nem unatkozik. Én meg eljöttem, hogy én se unatkozzak. - nevetett halkan.
-Pedig itt sem történik semmi. Itt is unalommal küzd mindenki.
-Tényleg? - "lepődött" meg. - Én nem.
-Aha. Még. - ásítottam, aztán visszaültem az ágyamra. - Az normális, ha az ember a semmittevésben fárad el?
-Nem tudom. De te már egy ideje nem vagy normális.
-Hé! - méltatlankodtam.
-Bocs. - nevetett.
-Ha tudni akarod, te sem vagy normális! - sértődtem meg.
-Hé, nyugi. - védekezett, és leült az ágy másik végébe. - A nem normális kifejezést jó értelemben értem.
-A nem normális kifejezés alapból negatív. - világosítottam fel.
-Jó, jó. De a nem normális ember lehet jó értelemben zizis.
-Naaa! - ráncoltam a homlokom. - Elég.
-Mondom, hogy nem rossz értelemben mondom!
-ÉN vagyok a nem normális? - mutattam magamra. - Várj...
Elmásztam hozzá, aztán a vállánál fogva a szekrényem melletti tükör felé fordítottam.
-Most mi az? - értetlenkedett.
-Nézz a tükörbe! - mutattam a falra.
-Én csak téged látlak. - állapította meg.
Értetlenül hozzá húzódtam, és úgy helyezkedtem, hogy abból a szögből lássak a tükörre, ahogy ő. Én őt is láttam, nem csak magamat.
-Már nem azért, de igenis látod magadat.
-Pff. - fújtattam mosolyogva, és hátrébb léptem, hogy kikerüljek a tükörből. - Na és most?
Belenézett a tükörbe, arca kifejezéstelen maradt.
-Most nincs semmi érdekes.
-Fúúú. - emeltem az égre a tekintetem. - Mindegy. Akkor se vagy normális. JÓ ÉRTELEMBEN.
-Nálad mit jelent a "jó értelem"? - vonta fel a szemöldökét.
-Szóval... - huppantam le az ágyra, és beszélni kezdtem. - A normális embernek először is nem ezüst a haja.
-A tiéd is ezüst. - szólt közbe.
-Folytathatnám?! - néztem rá. - Kösz. Szóval, a normális embernek... ööö.. FIÚNAK nem ezüst a haja festés nélkül. Plusz a szemük sem felemás. Legalábbis én még nem láttam rajtad kívül olyan embert. Maximum kontaktlencsével lehetne ezt elérni. Néha még én is elgondolkozom azon, hogy tényleg nem azt használsz-e...
-Szóval ezek szerint nem nézek ki normálisan. - következtetett.
-Hát nem. De pont ez a jó. - vigyorogtam. - Mit kell, hogy mondjak, nem vagy egy Castiel. Szerencsére.
-Most te gyere ide. - nyújtotta a kezét, én pedig megfogtam. Magához húzott, és maga elé vont. Belenéztem a tükörbe.
-Te mit látsz? - kérdezte.
-Egy szép fiút és egy semleges lányt. - mondtam. - Miért?
-A semleges szót módosíthatom?
-Módosíthatod, bár igazából nincs mit. - mosolyogtam.
Még mindig a tükörben fürkészte a szememet, aztán mosolyogva beszélni kezdett.
-A normális lányok sose ragadták meg a figyelmemet. Ezt elhiheted. Rosa-nak sincs ilyen szép haja, mint neked. Szerintem ő is tudja, bár soha nem mondana ilyet. Az ő haja nem ilyen selymes vagy illatos, mint a tiéd. - behunyt szemmel beleszagolt a hajamba.- A szemed neked se valami átlagos. Majd egyszer nézd meg alaposabban. Ilyen mélykék szemed csak neked van, Amanda. Senki másnak a Földön.
Maga felé fordított, így szembe találta magát elképedt ábrázatommal. Halkan nevetett, mire a szívem pár ütemet kihagyott, aztán gyors tempóban dobogott tovább.
Az arcát simogattam, miközben egyre jobban közeledtem hozzá, és mélyen a szemébe néztem. Mondanom sem kell, hogy a szemei megint elvarázsoltak. Kutakodva fürkésztem a szemét, hátha valamit ki tudok belőle olvasni, de nem sikerült.
Lys lehunyta a szemét, és nagyot sóhajtott.
-Amanda... Annyira szeretlek.
Választ nem kapott, csak egy forró csókot, amit éppen eddig bírtam tartogatni. Ajkaink szorosan tapadtak össze, éreztem a kezét a derekamon és a hátamon. Szorosan átfogtam a vállát, és addig nem engedtem el, amíg el nem fogyott a levegőm. De sajnos én is ember vagyok, úgyhogy a levegőkészletem kifulladt, és el kellett húzódnom tőle. Nem sokáig tartott, mert utána olyan szorosan öleltem, hogy a végén már azt hittem, hogy oda ragadok. A vállára hajtottam a fejem, és a pólója kivágásánál lévő gödröcskébe suttogtam:
-Én is szeretlek.Sokáig ültünk mozdulatlanul, ki-ki a saját gondolataiba merülve. Én azon gondolkoztam, hogy vajon meddig fog ő így érezni, mert abban biztos voltam, hogy én örökké. Viszont azt nem tudom, hogy vajon ő mennyire szeret, mert annyira, mint én őt, tuti, hogy nem. Csak reménykedni merek, hogy az érzései nem fognak elmúlni. Az enyémek nem fognak, ezt valahogy érzem.
Hallottam, hogy anya siet fel lépcsőn, és a szobám felé tart.
Hangosan kifújtam a levegőt, gyorsan kimásztam Lys öléből, és az íróasztalomhoz siettem. Úgy tettem, mintha a naptárat nézegetném.
Anya kopogás nélkül rontott be a szobámba, és kissé meglepődött, amikor a szoba két sarkában talált minket.
-Anya. - mondtam. - Lécci, máskor kopogj, jó? Megijesztettél.
-Persze, bocsánat. - szabadkozott. - Csak azért jöttem, hogy közöljek egy jó hírt.
-Tényleg?
-Apád elhívott Lengyelországba egy hétre. Úgyhogy nyaralni megyek, ti meg Botival itt maradtok, hiszen tudtok magatokra vigyázni. Vagy nem? - kérdezte.
-De. - bólintottam. - Persze.
-Akkor rendben. Holnap megy a repülőm, úgyhogy most mennem kell pakolni. Szia...sztok.
-Helló. - intettem neki, aztán miután kiment, odasétáltam az ajtóhoz, és rátapasztottam a fülem.
Anya még a folyosón volt. Hallgatózott?
Csendesen visszasétáltam az íróasztalhoz, és kicsit hangosan kezdtem beszélni, hogy anya is hallja.
-Na akkor, Lys, mikor mentek Olaszba? - kérdeztem.
Felvonta a szemöldökét a hanglejtésem hallatán, de aztán kapcsolt, amikor az ajtó felé mutogattam.
-Holnap. - válaszolta. - Azt hiszem, Rosa szeretne minél előbb elindulni.
Hallottam, ahogy anya lemegy a lépcsőn. Kifújtam a levegőt, és visszamásztam mellé az ágyba.
-Mit jelent a "minél előbb"? - kérdeztem most már normális hangerővel.
-Nem tudom. Talán hajnalban. - vonta meg a vállát.
-És mikor jöttök?
-Pénteken. Minél később. - nevetett halkan.
-Pff.
-Majd átjövök.
-Nem kell. - ráztam a fejem. - Fáradt leszel.-Sosem tudhatjuk.
-Na jó. - sóhajtottam. - És most?
-Az az igazság, hogy Leigh már egy fél órája telefonált, hogy miért kések. - szorította össze az ajkát.
-Mi? - néztem rá.
-Úgy volt, hogy 3-ra haza megyek. És most van 4 óra.
-Tessék? - rémültem meg. - Jézusom! Miért vagy még itt?!
-Talán menjek inkább el?
-Hát... - haboztam. - Nem. Vagyis de, mert a tesód meg a barátnője már biztosan idegeskednek. - javítottam ki magam.
-Akkor a tesóm és a barátnője majd várnak. - legyintett.
-Ne poénkodj. - a karjánál fogva felhúztam, és az ajtó felé indultunk.
Lesétáltunk a lépcsőn, a nappaliban senki se tartózkodott. Boti a szobájában hallatta a zenét, anya meg a konyhában főzögetett.
Gyorsan felkaptam a cipőmet, és egy pulcsit is felvettem. A nyári idő most egy kicsit alább hagyott, és elborult az ég. Nem árt az a pulcsi...
A kapunál megálltam, Lys-t kiengedtem, és a kerítés fölött még átöleltem. A mi kerítésünk is csak csípőig ér, úgyhogy nem nagyon zavart. Hosszú csókkal búcsúztunk egymástól.
-Siess vissza. - mondtam két csók között.
-Próbálj meg nem bajba kerülni, rendben? - kérdezte lehunyt szemmel.
-Megpróbálom. - nevettem, és még egyszer megpusziltam.
Lys elment, én meg még egy ideig ott álltam a kapuban, és távolodó alakját figyeltem. Aztán eltűnt a sarkon. Ámde még tisztán láttam egy embert utána menni, rövid, fekete hajjal. Hurrá, a csajszi nem fog lekopni.
Összeszorított szájjal mentem be a házba, és felmentem a szobámba.
Na, most mihez kezdjek?
Elolvastam egy könyvet estig, de nem voltam fáradt. Nem tudtam elaludni, de nem volt türelmem semmihez. Lementem a konyhába, csináltam vacsorát, megettem, ittam, aztán csak magam elé bámulva ültem.
Nagy szenvedések árán végre elaludtam, de álomtalan éjszakának néztem elébe. Unalom a köbön.
Reggel hajnalban keltem. Az első gondolatom az volt, hogy most indulhatnak a többiek nyaralni. De jó nekik.
Persze, Lys többször is megpróbált rávenni, hogy menjek velük, de hajthatatlan voltam. Egyszerűen nem tartottam reálisnak.
De most itt volt előttem ez a pár nap, és fogalmam se volt, hogy mihez kezdjek magammal. Olvasni? Ahhoz el kell mennem a könyvesboltba, mert már minden könyvet kiolvastam. A tengerpartra menni? Ez nem rossz ötlet, de a lányokat is meg kell hívnom, és nincs pénz a telómon.
Úgy döntöttem, hogy elmegyek a plázába, és akkor feltöltöm az egyenlegem, és könyvet is nézhetek.
Gyors reggeli után elköszöntem anyától (most indult otthonról), aztán bekopogtam Botihoz.-Hahó! - kiabáltam be. - Ébren vagy már?
-Mondjad. - szólt ki.
-Csak jelzem, hogy elmegyek a városba, mert vennem kell könyvet meg ezt-azt.
Az ajtó kinyitódott, és a bátyám nézett le rám barna szemeivel.
-Szuper. - mondta. - Akkor bemennél helyettem a CD boltba? Most jött ki a legújabb Winked Skulls lemez, és azt mondtam Castielnek, hogy majd beszerzem. De ha már arra jársz, megvehetnéd helyettem.
-Hogy milyen lemez? - néztem furán.
-Fúú. Mindegy, hagyjuk. - legyintett.
-Ne, várj. - állítottam meg. - Megveszem, csak mondd meg, hogy hol van.
-A plázába mész, ugye? - kérdezte, mire bólintottam. - A legalsó szinten van, középen, jobb oldalt. A kirakatban egy halom CD és fejhallató. Na. Ott.
-Winked Skulls. - tűnődtem. - Nem az a logó van Castiel pólóján?
Az égnek emelte a tekintetét.
-Amanda. Csak azt ne mondd, hogy eddig ezt nem tudtad.
-Hát... izé...
-Igen. Winked Skulls. - bólintott sóhajtva, aztán a kezembe nyomott egy tízest, és becsukta az ajtót az orrom előtt. Köszi.
Felhúztam a cipőmet, magamhoz vettem a saját pénzemet és a telómat is, aztán elindultam a buszmegállóhoz.
A plázába érve észrevettem, hogy rengetegen vannak. Mi van itt, nyáron? Pff. Elég nagy a tömeg...
Először a könyvesboltba mentem. Találtam egy detektívregényt és egy szöveggyűjteményt. Mindkettőt megvettem, aztán elmentem az automatához pénzt tölteni a telefonomra.
Amikor ezzel is megvoltam, lementem a legalsó szintre, és elindultam, szememmel a kirakatokat pásztázva. Két perc keresgélés után rájöttem, hogy a mozgólépcsőről lejőve a másik irányba kellett volna fordulnom, úgyhogy hátra arc, megfordultam, és visszasiettem a másik irányba.
Szerencsétlenkedésem után végre megtaláltam azt a fránya boltot. A kirakatában tényleg egy halom CD volt, és különböző fejhallgatók. Amikor bementem, majdnem neki mentem valakinek.
-Nem tudsz vigyázni? - kérdezte egy nagyon is ismerős hang.
-Bocs, Castiel. - toltam odébb.
-Amanda? - nézett furán. - Basszus, mit keresel te itt? - csodálkozott.
-CD-ért küldtek. - vontam meg a vállam.
-Csak nem a legújabbért? - kérdezte vigyorogva. - Boti mondta, hogy majd beszerzi. Ezek szerint téged küldött le?
-Úgy is mondhatjuk.
A CD-t hamar megtaláltam, persze Cast segítségével. Kifizettem, aztán kiléptünk a boltból.
-És te hová igyekeztél? - kérdeztem tőle.
-Igazság szerint sehova. Csak bejöttem, hogy megnézzem, mi újság, mert persze otthon unatkozok.
-Deborah elutazott. - vonta meg a vállát. - Én meg nem akartam menni.
-Pacsi. - nyújtottam a kezem, mire belecsapott. - Lys is elment a többiekkel.
-Tudom. - bólintott.
-De én nem akartam menni.
-Tudom. - bólintott megint.
-És azt is tudod, hogy miért?
-Aha. - bólintott újból.
-Ez fura. - néztem rá. - És még a lányok a pletykásak.
-Ne éld bele magad ebbe az elképzelésbe. - vigyorgott. - Csak tegnap megkérdeztem Lys-t, hogy te miért nem mész, mire elmondta. Mi nem szoktunk pletykálni.
-Ahh. - legyintettem lemondóan.
Egy kicsit hallgattunk. Gondolkodtam, hogy mit hozzak fel témának.
-Castiel... - kezdtem. - Esetleg ismersz... Egy rövid, fekete hajú lányt? - kérdeztem.
-Többet is. - vigyorgott. - Melyik kell?
-Mivan? - grimaszoltam. - Egy rövid, fekete hajú lány, szürke szemekkel.
-Jól hangszik. - szólt közbe.
-A fenébe is, komolyan beszélek! - villámokat szórtam a szememmel.
-Oké, mondjad.
-Szóval a parton, a bulin jött elő a semmiből. Aztán most már baromira idegesít. Nem ismersz egy...
-Jaaa - bólogatott. - Az a csajszi, aki rátapadt Lysanderre? - röhögött.
-Igen. - pirultam el halványan.
-Szerintem nem kell miatta aggódnod. - legyintett. - Bár tényleg jól néz ki.
-Castiel!
-Jó, nyugi. - védekezett. - Nem mondtam komolyan.
Szúrósan néztem rá, mire mosolyogva kicsit arrébb húzódott tőlem. Jobb az elővigyázatosság...
-Haza mész? - kérdeztem. Megint mellettem termett.
-Nem. Fogalmam sincs, mit csinálok.
-Együnk valamit. - vetettem fel az ötletet.
-Éhes vagy?
-Kicsit.
-Oké. Meki? - bökött a sarkon lévő Mc Donald's felé.
-Megbeszéltük.
5 perc múlva már a hamburgeremet rágcsáltam, és Castiellel beszélgettem. Éppen azt mesélte, hogyan ette meg majdnem egy cápa a barátját, és hogy szörfözés közben olyan mélyre bement a tengeren, hogy egy polip döntötte fel. Nagyon érdekes volt, mondhatom. Viccet félretéve, majdnem kiköptem a kólát, amikor elmesélte, hogy egy rák letépte az egyik csaj orrát.
Nagy szemekkel bámultam, mire elröhögte magát.
Ebéd után hozzánk mentünk. Cast és Boti szokás szerint a szobájukban kötöttek ki, én meg könyvet olvastam, amikor a telefonomra üzenet érkezett. Lysander üzent.
Most értünk ide. Unalmas volt az út nélküled. L."
"Érezd jól magad." - üzentem vissza.
Nem reagált, de nem is vártam. Lementem a konyhába, és csináltam rántottát vacsorára. Ettem, aztán a maradékot ott hagytam a fiúknak.
Hirtelen ötlettől vezérelve felkaptam a vezetékes telefont, és felhívtam Irist. Kettőt csengett, aztán az anyukája vette fel.
-Halló?
-Csókolom! - köszöntem. - Amanda vagyok, Irist keresem.Kis recsegés után új hang szólt bele a telefonba.
-Amanda! - kiáltott Iris. - De rég hallottam felőled! Mi újság?
-Semmi különös... És veled?
-Megvagyok. Sok mesélni valóm van, de most inkább nem kezdenék bele. Miért hívtál?
-Nincs kedved lejönni holnap a partra? A többieket is lehetne hívni. - javasoltam.
-De jó! - lelkendezett. - Oké, akkor hívom a többi lányt is, oksi?
-Rendben. - mosolyogtam. - 10-kor jó lesz?
-Tökéletes. Na szia, holnap találkozunk!
-Szia.
Leraktam a telefont, és felmentem a szobámba.
Gyorsan lefeküdtem aludni, mert hirtelen elkapott az álmosság. Álmomban Olaszországban jártam Rosa-ékkal, és a tenger mélyén úsztam kagylók után kutatva. Vicces volt.
Másnap reggel 9-kor sikerült felkelnem. Magam sem értem, miért vagyok ilyenkor fáradt...
Gyorsan megreggeliztem, letusoltam, összepakoltam a cuccaimat, elköszöntem a bátyámtól, és már kint is voltam az utcán.
Arra gondoltam séta közben, hogy milyen jó is lenne most nem egyedül járkálni a tengerpartra. Milyen jó lenne, ha mellettem lenne a felemás szemű szerelmem, és milyen jó is lenne, ha ráadásul Rosa is itt lenne velünk.
Így, álmodozva jutottam le a tengerpartig. Iris és Viola már ott voltak, és éppen a megfelelő strandoló helyet keresték. Segítettem nekik kiválasztani egy árnyékos, ámde kellemes helyet, úgyhogy gyorsan lecuccoltunk.
Hamar megjött Kim, Melody, Sharlotte, Capuchine, és sajnos Lisa és végül Amber is. Utóbbi nagyon kicsinosította magát, és kis strandtáskáját azzal a furcsa kéztartással tartotta, amit kecsesnek már egyáltalán nem mondhatok.
Miután mindenki megérkezett, letelepedtünk a törülközőkre és pokrócokra. Fürödni még nem volt kedvünk, mert a víz még nem volt elég meleg, úgyhogy inkább beszélgetéssel indítottunk.
-Meséljetek, lányok. - kérte Iris. - Mi történt eddig a nyáron?
-Nekem a fodrászom egyre többet bókol. - büszkélkedett Amber. - A legutóbb már majdnem elhívott randira.
-Ohó, Amber beindul. - vigyorgott Kim. - Tényleg, hol hagytad a bátyádat? Azt hittem, még ide is elráncigálod.
-Pff. Nem jött el, de majd értem jön. - grimaszolt a szőke.
-Nataniel ide jön? - kérdeztem lelkesedve.
-Igen, miért? - nézett rám csúnyán Amber.
-Nataniel is tetszik neki. - mondta Melody.
-Mi van?! - rémültem meg. - Ne fantáziáljatok! Nataniel csak a barátom. Tényleg.
-Jó, hagyjuk. - legyintett Melody, és sértődötten elfordult.
-Kim? - kérdezte Iris.
-Nekem a nyáron lett pasim. - jelentette ki Kim.
-Tényleg? - csodálkozott Viola. - Kicsoda?
-Hát, Alex a neve. Olaszországból jött ide nyaralni, de annyira megtetszett neki ez a hely, hogy ide költözik. - mesélte Kim.
-Wow.
-Amanda?
-Én Görögországban voltam. - megvontam a vállam.
-Tényleg? Egyedül?
-Hű, ez de jó. - ámult Iris. - Én Spanyolországban jártam, és várost néztünk.
-Az se semmi.
-Lisa, te mit csináltál a nyáron?
-Úgy nagyon semmit. - vonta meg a vállát. - Pihentem, moziztam... Szokásos.
-És te, Viola? - kérdeztem.
-Én se csináltam semmi különöset. De egy hét múlva elmegyek Ázsiába egy rokonomhoz.
Így beszélgettünk egy órán keresztül, aztán én vetettem fel az ötletet, hogy fürödjünk egyet.
Nevetve gázoltunk bele a vízbe, és addig futottunk, amíg el nem estünk. Vicces volt, mert én bírtam a legtöbb ideig, és így lefröcskölhettem még a lányokat.
A hajamból csöpögött a víz, de most nem érdekelt. Nincs itt senki, akinek számítana, hogy milyen a hajam, úgyhogy nem problémáztam ez ügyben. Nem úgy, mint Amber, aki direkt nem merült le, nehogy összeragadjanak a tincsei. Úgyhogy amióta véletlenül lefröcsköltem, és esett rá három csepp víz, nem szól hozzám, és még rám se néz. Amúgy se szokott, úgyhogy annyira nem viselt meg.
Délben megéheztünk, úgyhogy szavazással eldöntöttük, hogy Iris menjen kajáért. Persze engem választott ki társának, úgyhogy ketten kullogtunk ebédért, amíg a többiek napoztak.
Fél óra múlva visszaértünk a hot-dogokkal, és az üdítőkkel. Az "ebéd" után a többiek beszélgettek, én meg kifeküdtem napozni.
Valószínűleg az utóbbi nyert.
Miután feladtam a reményt, hogy valamennyit barnuljak, inkább bekapcsolódtam a beszélgetésbe.
Így telt a délután. Beszélgettünk, fürödtünk, aztán megint dumáltunk. Észre se vettem, hogy elrepült az idő. Kicsit fázni kezdtem, mert a szellő fújdogált, úgyhogy felvettem a fürdőruhámra a rövidnadrágom meg a halványsárga pólóm, és úgy beszélgettem tovább.
Arra figyeltem fel, hogy közeledik felénk valaki. Ki más, ha nem Nataniel? Mosolyogva intettem neki, és oda is jött.
-Sziasztok. - köszönt.
-Szia. - köszönt vissza legelőször Melody.
-Helló. - köszöntünk mi is.
-Megyünk? - kérdezte Amber.
-Ahogy akarod. - vonta meg a vállát Nat. - Még maradhatsz.
-Oké, akkor egy fél óra még. - pislogott nagyokat Amber.
-Felőlem. - sóhajtott Nat, és elindult a part másik végébe. - Majd jövök.
-Várj! - kiáltottam utána, és feltápászkodtam. - Én is megyek. - leporoltam a nadrágomról a homokot, és utána mentem.
Nem törődtem Melody szúrós pillantásával.
Amikor utol értem Natanielt, gyorsan kisimítottam a hajamat az arcomból, hogy valamennyire kilássak.
-Te nem strandoltál? - nézett végig rajtam Nat.
-Ja, dehogynem. - néztem én is a ruházatomra. - Csak elkezdtem fázni.
-Fázni? - hökkent meg. - 25 fok van.
-Jó, de az árnyékban hűvös volt. - legyintettem.
-Hát jó. Mi újság? Egész nyáron nem hallottam felőled.
-Nem történt sok érdekes dolog. - vontam vállat. - Görögországban voltam egy hajóúton Rosa-ékkal, és itt-ott. Nyaralok. És veled mizu?
-Nem voltam külföldön, és nem is megyek. - rázta meg a fejét. - Nagyrészt diákmunkát vállaltam és megpróbálok pénzt keresni, na meg ugye Ambert kísérem mindenfelé.
-Nem is nyaralsz? - biggyesztettem le a szám.-Apám szerint csak a lusta emberek nyaralnak, és az ő fia sosem lehet tehetetlen.
-Ne már. - szomorodtam el. - De miért?
-Őt kérdezd. - vonta meg a vállát. - De nem nagyon bánom, már hozzászoktam.
-Hm. - gondolkodtam, aztán támadt egy ötletem. - Nincs kedved holnap csinálni valamit?
-Könyvtárban leszek ügyeletes. Miért?
-Gondoltam, neked is járna egy kis kikapcsolódás.
-Nem is ismerem a szót. - fintorgott.
-Na, de most tényleg! - erősködtem. - Tengerpart.
-Most voltál. - emlékeztetett.
-De te nem.
-De, én is itt vagyok.
-Oké. Akkor. Neked mi számít nyaralásnak? - kérdeztem.
-Szeretek várost nézni. - tűnődött.
-Rendben. Akkor. Hmm. Washington?
-Már voltam.
-Hollywood?
-Messze van.
-Akkor New York.
-Oda csak vonattal lehet menni gyorsan. - gondolkodott.
-Nem baj. Majd foglalok jegyet.
-Tényleg akarsz menni New Yorkba? - kérdezte.
-Aha. Nincs messze, és még nem voltam. Megbeszéltük?
-Meg. - bólintott. - De várj csak. Hogyhogy nem inkább a barátoddal vagy?
-Hát, izé... - elpirultam. - Lysander elutazott. Nekem is jár kikapcsolódás.
-Oké, akkor majd holnap.
-Ühüm.
Megálltunk a tenger szélénél, és bámultuk a hullámokat. Szépek voltak, és elragadott a csillámlásuk. A távolban hajók úsztak, és sirályok repkedtek. Jól nézett ki.
-Vissza kéne mennünk. - szólalt meg Nataniel. - 5 percünk van.
-Akkor menjünk - bólintottam, és felvettünk egy kényelmes tempót.
Amikor hallótávolságon belülre kerültünk, hallottam a lányok viháncolását.
-Csak tudnám, ilyenkor miről beszélnek. - emelte a tekintetét az égre Nat.
-Ne akard tudni. - nevettem. Legutóbb akkor nevettek így, amikor azt beszélték, hogy Alexy meleg.
Amikor megláttak minket, Amber felpattant, és megragadta a kis táskáját. Lisa is vele jött, és ketten indultak el felénk.
Melody nézése szinte égette a bőröm, de direkt nem néztem rá. Nem akarom látni az arcát...
Amikor Amber hozzánk ért, engem diszkréten ellökött, aztán karon ragadta a bátyját, és elindultak a strand kijárata felé. Csúnyán néztem Amber után.
-Szia, Amanda. Holnap találkozunk. - kiáltott vissza még Nat.
-Nézd az emailed! - szóltam utána.
-Meglesz. Sziasztok! - intett a többeknek, aztán Amber után indult. Lisa követte.
Leültem a pokrócomra, és kíváncsian néztem körül.-Miről maradtam le? - kérdeztem.
-Inkább MI miről maradtunk le? - szegezte nekem a kérdést Melody cseppet sem kedvesen. - Hová mentek holnap?
-New Yorkba. - feleltem semlegesen, és áldottam az eget, hogy most az egyszer nem pirultam el ilyen helyzetben. - Várost nézni. Nataniel eddig még nem pihent a nyáron, gondoltam, elmegyek vele.
-Aha. Egy randi, amíg Lysander távol van. - nézett rám lesajnálóan Melody.
-Nem! Mondom, hogy barátok vagyunk! - hangom már figyelmeztető lett.
-Persze. Azért néz rád mindig olyan szépen és kedvesen? Rám miért nem szokott úgy nézni? - már majdnem kiabált, annyira felment benne a pumpa.
A többiek inkább kimaradtak ebből a dologból, és csendben figyeltek.
-Nem tudom, hogy néz rám! Szerintem teljesen normálisan! - fújtattam. - Hidd el, hogy köztünk nincs semmi.
-A vak is látja. - húzta össze a szemeit. - Ha ezt Lysander megtudja...
-Akkor majd azt mondja, hogy oké. Mert ő tudja, hogy az életben nem csalnám meg! - most már tényleg majdnem kiabáltam.
-Majd meglátjuk.
-Jó. Meglátjuk. - kapkodva felálltam, a törülközőmet begyömöszöltem a táskámba, felkaptam a cuccaimat, és belebújtam a cipőmbe. - Lysander ismer engem. Nem fog kiakadni, mert tudja, hogy mennyire szeretem. - már nem kiabáltam, inkább halkan fortyogtam. - Ő tudja, milyen ez, hiszem már számtalanszor leírtam neki, amikor ráragadtak a lányok. Viszont Natanielt ő is ismeri. És tudja, hogy ő egy BARÁTOM, érted már, Melody?! Elegem van az üldözési mániádból! Sziasztok. - szóltam még oda Iris-éknek, aztán sarkon fordultam, és kiszaladtam az utcára.
Már majdnem elsírtam magam, de végül nem tettem.
Bevallom, aggódtam is, mert valójában fogalmam sem volt arról, hogy Lys mit szólna ehhez az egészhez. Ha Melody tényleg elmondja neki (bár nem hiszem), akkor akárhogy előadhatja a dolgot. Akármit beadhat neki. Emiatt féltem a legjobban.
Hazaérve gyorsan csináltam egy pizzát, aztán felmentem a szobába. Üzenetem nem jött még Tőle, úgyhogy olvastam, és vártam. Tudom, hogy fog üzenni.
Fél 9-kor megcsörrent a telefon. Az üzenet küldője Lysander.
Nagy levegőt vettem, és megnyitottam az SMS-t.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése