Zafír

Reggel álmosan keltem fel.
Ránéztem az órára. Na ne! Lehet az, hogy még csak 6 óra van?! Azt meg hogy...
Visszaültem az ágyamra, és bambán bámultam magam elé. A tegnapi nap nagyon hosszú volt, és ezek után már hajnali 6-kor fent vagyok? Normális az ilyen?
Szép lassan felöltöztem, hogy addig is teljen az idő. De csak 5 perc telt el, akármennyire siettem is. Akkor eszembe jutott, hogy tegnap este nem fürödtem, úgyhogy lementem a fürdőszobába, és vizet engedtem a kádba.
Úgy 10 perc múlva már gőzölgött a víz, én pedig nyakig merültem benne. Telenyomtam rózsaillatú habfürdővel, és a sampont is kikészítettem. Nem árt néha a tisztálkodás...
Fél órát áztattam magam a rózsaillatú vízben, aztán hajat mostam egymás után háromszor. Jobb biztosra menni.
Fürdés után felöltöztem, és hajat szárítottam. Leengedtem a vizet, és megnéztem az órát. Még mindig csak 7 óra volt. Olyan lassan telik az idő...!
A konyhában csináltam három szendvicset. Egy sonkásat (mert anya csak azt szereti) és két szalámisat. Tettem bele salátát is, hogy legyen egy kis íze, és amikor ezzel is kész voltam, csináltam magamnak teát.
Fél 8-kor anya jelent meg a konyhaajtóban. Fáradtnak nézett ki.
-Szia, anya. - köszöntem neki.
-Jó reggelt. Hogyhogy ilyen korán fent vagy?
-Azért annyira már nincsen korán. - néztem az órára.
-Igaz. Na, én megyek, hogy még odaérjek időben. - indult az előszoba felé.
-Anya! - futottam utána kezemben a szendviccsel. - Csináltam neked reggelit. - nyújtottam felé.
-Köszönöm. - mosolyogva elvette a kezemből, és elrakta a táskájába. - Legyetek jók. Este jövök.
-Szia. - intettem, és kiment az ajtón.
Ebben a pillanatban Boti szobájának ajtaja kivágódott, és a bátyám jött ki rajta.
-Helló. - intett vidáman, és a konyhába indult. Én meg utána.
-Csináltam szendvicset. - mondtam.
-Ez igazán remek. - vette el a szalámis szendvicsét, és beleharapott. - Hánykor keltél? - kérdezte tele szájjal.
-Hatkor. - húztam el a szám. - Van valami programod mára?
-Igazából nincs, de most hogy mondod, lehet, hogy elmegyek a klubba. Elég régen voltam. - tűnődött.
-Jó szórakozást. - intettem, és felmentem a szobámba.
Már 8 óra. Ezaz, haladunk... Leültem a gép elé, és nagy meglepetésemre Nataniel online volt e-mailen. Gyorsan indítottam egy csevegést.
"Szia, Nat."
Kis idő múlva vissza is írt.
"Jó reggelt. Hogy vagy?"
"Köszönöm, jól. És te? Még nem láttam, hogy eddig egyáltalán gépnél ültél volna..."
Csak két percet kellett várnom.
"Már csak két hét van a szünetből, és kezdenem kell az adminisztrációs dolgokat intézni. Az ofő azt akarja, hogy idén is én legyek a DÖK elnök. Meg apám is."
"És te?"
"Nincs ellenemre." - írta.
"Lesznek új diákok szeptemberben?" - érdeklődtem.
"Az osztályunkba csak egy személy jön, de az évfolyamba többen is. Egész sokan felvételiztek erre a tanévre."
"Ez jó hír. Hogy hívják az új osztálytársunkat? Lehet, hogy megtalálom a neten valahol..."
"A nevét nem tudom. Még nem döntötték el, hogy melyikük jöjjön hozzánk." - írta.
"Óh. Nem baj. Várod már a sulit?"
"Nem igazán izgat. És te?"
"Én már kezdem unni a nyarat. Kéne egy kis változatosság"- írtam.
"Már csak két heted van, úgyhogy élvezd ki. Na, mennem kell, mert Amber hív. Szia!"
"Szegénykém. Helló."
Nataniel lelépett, én meg megint csak klikkelgettem mindenfelé, és húzogattam az egeret. Unalom.

Lys még nem jött, és nem tudtam magammal mit kezdeni, amikor megakadt a szemem a sarokban álló nagy ajándékkupacon. Sóhajtva felszedtem egy szív alakú dobozt, és megnéztem közelebbről. "Boldog Szülinapoooot! Alexy." De cuki. Már csak az érdekelt, hogy mi van benne. Leszedtem a doboz fedelét, és találtam benne egy szép bőr karkötőt. Szerintem Alexy csinálta, mert látszott rajta, hogy fonva van. Nagyon szép, tényleg. Gyorsan fölügyeskedtem magamra, és úgy nézegettem mosolyogva. Alexy tényleg nagyon aranyos. :)
A tesója valami játékot rejtett el a csomagolásban. Az volt ráírva, hogy a TV-hez lehet csatlakoztatni, és hogy utána már boldogul az ember. Aha. Köszi, Armin, de őszintén szólva majd Boti megcsinálja. Én ehhez nem értek. Na mindegy, attól még cuki.
Kimtől parfümöt és sminkcuccot kaptam, mintha nem lenne elég. De nagyon örültem neki, mert zöld szemhéjfestékem és zöld szemceruzám még nincs. Lysandernek tetszeni fog. Talán ezért is kaptam. Hihi.
Rosa ajándékától majdnem rosszul lettem. Fekete-zöld csipkés, kétrészes fehérneműt kaptam tőle, olyat, amit először is tuti, hogy nem hordanék, másodszor meg tökre hasonlított Lys öltözködési stílusához. Köhömmm. Azt hiszem, Rosa-val még lesz egy kis elbeszélgetni valóm...
Iris egy szép nyakláncot rejtett el a dobozkában, ahogy Melody is (meglepett, hogy ő is ajándékozott, de szerintem csak nem akart kilógni a sorból...), Viola pedig virágmintás harisnyát adott. Amber, Lisa, Sharlotte és Capuchine nem vette komolyan az ajándékozást, úgyhogy tőlük nem kaptam semmit. Nataniel könyveket adott (érdekes, mert még egyiket sem olvastam; szuper!), Castieltől viszont nem láttam csomagot. Biztosan nem volt kedve hozzá. Hmm.
Ha viszont Rosa ajándékától rosszul lettem, akkor nem tudom, hogy Lys csomagjához mit szóljak. Nem, semmi intim dolog, mint azt most képzelhetitek. Mindjárt mondom.
Ez az ajándék maradt utoljára, nem véletlenül. Nagy csomag volt, és alakja valahogy nagyon ismerős. Egy fekete tok volt, olyan alakja, mint egy gitáré... vagy egy hegedűé. 
Nagy szemeket meresztettem, és kis híján tátva maradt a szám.
Kinyitottam a tokot, és mit találtam benne? Egy hegedűt. Egy szép sötétbarna, fényes hegedűt, tokkal, vonóval együtt. Kettőt pislogtam, de nem tűnt el, tényleg ott volt. El sem tudom képzelni, ez mennyibe kerülhetett. De hát ajándék lónak (ez esetben hegedűnek) ne nézd a fogát (vagy az árát...). A szédülés kerülgetett, egyrészt a döbbenettől, másrészt a megmérhetetlen boldogságtól. Persze, mondtam neki talán kétszer is, hogy mennyire szeretnék hangszeren játszani... de azt az életben nem gondoltam volna, hogy ennyire komolyan veszi. És miért pont a hegedűt választotta? Hmm...
Gyorsan lecsuktam a tokot, amikor hallottam, hogy valaki a lépcsőn siet felfelé. Visszatettem az ajándékok közé, és leültem az ágyra.
Kopogtak, aztán Lys belépett. Haja kócosan a szemébe lógott, de neki még ez is jól állt. Szokásos viktoriánus ruháját vette fel, amit még mindig nem tudok megunni. Felemás szemét rám szegezte, amikor belépett a szobába.
Felálltam, és hozzá siettem, majd szorosan átöleltem. A nyaka és válla közti részhez szorítottam az arcom, és a szívem szabálytalan lüktetését hallgattam. Egy kis idő múlva megszólaltam, de még mindig a nyakába beszéltem. Remélem, azért meghallja.
-Hogy voltál képes nekem hangszert ajándékozni? - kérdeztem.
Halkan felnevetett, és éreztem, hogy kicsit szorosabban ölel.
-Azt mondtad, szeretnél hangszeren játszani.
-Miért pont a hegedűt választottad? - kérdeztem még mindig a nyakába fúrva a fejem.
-Talán nem tetszik? - lepődött meg.
-De. Csak érdeklődöm.
-Nem tudtalak egy gitárral elképzelni. Vagy fuvolázni. Szerintem a te könnyű lelkedhez a hegedű illik a legjobban. Zongorázni sem tudtalak elképzelni, nem tudom, miért. - folytatta. - Ez viszont találó. Legalábbis szerintem. Mit gondolsz?
-Azt, hogy lehetetlen egy alak vagy. - nevettem. - Nem is értem, hogyan született meg ez az ötlet a fejedben. El tudsz engem képzelni akármilyen hangszeren játszani?
-Lehet, hogy nem vetted észre, de az adottságaid megvannak hozzá. Majd meglátjuk.
-Oké. - átfogtam a nyakát, és a fülébe suttogtam. - Nagyon, nagyon nagyon szépen köszönöm. Ez a legszebb ajándék az összes közül.
-Szívesen.
Egy kicsit még álltunk az ajtóban, aztán befelé húztam.
-És a többiektől mit kaptál? - kérdezte rövid szünet után.
-Alexytől ezt - mutattam a bőrkarkötőmre.
-Szép. - dicsérte meg Lys.
-Szerintem is. - bólintottam. - Aztán a lányoktól sminkcuccokat, meg parfümöt. Jade-től virágot. Natanieltől három könyvet, és képzeld el, még egyiket sem olvastam!
-Ez meglepő. - mosolygott.
-Plusz - folytattam. - Dakotától kidíszített fésűt, Armin pedig valami TV-s játékot adott. Majd Boti elhasználja. - vontam meg a vállam. - Ja, és Castiel meg nem fáradt az ajándékozással.
-Szerintem csak késik. - mosolygott Lys. - És Rosa?
-Öhm... - gondolkodtam, hogy mit mondhatnék. Azért a fehérneműt nem fogom elmondani. - Ööö... tőle is parfümöt. - mondtam végül.
-Aha. - mondta, de látszott rajta, hogy nem hisz nekem. - Pedig Rosa eddig még senkinek sem adott ilyesmit.
-Hát, nekem most ezt adott. - vontam meg a vállam.
Ő is vállat vont, aztán megkérdezte.
-Na és Boti?
-Ő is ugyanaz, mint Castiel. Semmi jelet nem ad ki magából. - nevettem. - Még most sincs nagyon magánál.
-Most nincs itt. - állapította meg.
-Akkor hogy jutottál be? - lepődtem meg.
-Az ajtó nyitva volt. - nézett rám.
-Mondom, hogy nincs magánál... - sóhajtottam, és lementem bezárni az ajtót.
Amikor ezzel is végeztem, újra felsiettem a szobába. Lys még mindig ugyanott ült.
-Tudtad - kezdtem -, hogy szeptemberben lesz egy új osztálytársunk?
-Nem. - rázta meg a fejét. - Soha nem izgatott az ilyesmi. Még akkor sem, amikor év közben jöttél. Csak azután, miután megjelentél. - vonta meg a vállat.
-Szóval lesz egy új osztálytársunk, de elvileg többen is jönnek az évfolyamba. - tereltem vissza a szót a szeptemberre.
-Ez szuper. - bólintott. - Azt tudjuk legalább, hogy fiú-e, vagy lány?
-Én nem. - húztam el a szám. - De már kíváncsi vagyok.
-Én nem.
-Miért?
-Miért kell, hogy érdekeljen? - nevetett. - Nekem édes mindegy, hogy hányan vagyunk, mert az összes közül csak hérmat tartok számon.
-Castiel, Rosa. - soroltam. - És...?
Felnevetett, és magához húzott.
-Na, vajon ki a harmadik? - kérdezte mosolyogva.
-Nem tudom... Melody?
-Nem.
-Akkoooor... Amber?
-Persze, csakis. - nevetett halkan.
-Tudtam! - kiáltottam fel. - A kiránduláson is mellé akartál ülni a buszon!
-Aha. - megpróbálta visszatartani a nevetését, de engem látva elég nehéz lehetett.
-Borzalmas vagy. - fújtattam.
Nevetve szájon csókolt, és a hangyák végig futottak a gerincemen, még ha egy pillanatig is tartott. Csodás érzés volt.
-Ó! - álltam fel megvilágosodva. - Akkor lehet, hogy én vagyok a harmadik? - kérdeztem.
-Lehet. - vállat vont, amire keresztbe fontam a karom magam előtt.
-Lehet? - kérdeztem felvont szemöldökkel.
-Lehet. - ismételte nevetve.
-Pff. - adtam fel, és legyintve az ajtóhoz sétáltam. - Jössz? Meg kéne csinálnom az ebédet.
-Rendeljünk inkább pizzát. - javasolta.
-Talán nem jól főzök? - sértődtem meg.
-Dehogynem. - védekezett. - Viszont minden nap főzöl. Most az egyszer pihenhetnél.
-Rendben. Legyen Hawaii. - mondtam.
-Megbeszéltük. - elővette a telefonját, és  füléhez emelte, amíg én lementem a konyhába valami üdítőt keresni.
Találtam baracklevet, és töltöttem magamnak egy pohárral. Miután megittam, fölfelé indultam volna, de észrevettem az ebédlőasztalon egy kis csomagot. Szorosan be volt csomagolva színes papírral, de felismertem rajta Boti kézírását. "Elkésett ajándék. Bocs, csak későn jött a megrendelés... B."
Érdeklődve felkaptam a csomagot, és ezzel együtt tértem vissza a szobámba.
-Mit találtál? - kérdezte Lys a kezemben tartott csomagra pillantva.
-Lehet, hogy Boti mégsem felejtette el a szülinapomat. - mondtam, és leültem vele szemben az ágyra.
-Lehetséges volna? - kérdezte nevetve.
-Nem tudom. Úgy látszik.
Hirtelen megint szomjas lettem, de már nem volt erőm felállni. 
-Lys, hoznál nekem egy pohár üdítőt? Nagyon szépen kérlek.
-Most ezek után mondjam azt, hogy nem? - mosolyogva felállt, és kiment az ajtón.
Amíg lent volt a konyhában, alaposabban megnéztem a csomagot. Ezüst csomagolópapírral volt bevonva. A kezembe vettem. Volt azért súlya. Hm. Vajon mi lehet benne?
Megpróbáltam úgy kibontani, hogy ne tépjem szét nagyon a papírt. Amikor sikerült kihámoznom a dobozt, és elolvastam a tartalmát, majdnem leejtettem meglepetésemben.
Egy telefon - jutott el az agyamig. Egy okostelefont ajándékoz nekem a bátyám szülinapomra? Hová lett a világ? Mondjuk az ő szemszögéből nézve egészen jogos. Eddig sem bírta az én kis Nokia telefonomat. És most kaptam tőle egy újat. Egy Samsung okostelefont, méghozzá fehéret. De jóóóó...
Ekkor ért vissza Lys, a poharammal a kezében. Elvettem tőle az üdítőt, és belekortyoltam, miközben felé nyújtottam a dobozt.
Érdeklődve megnézte, és elismerően bólintott.
-Azta. Ez jobb, mint az enyém.
-Hát, azért annál nem jobb. - emlékeztem vissza a hegedűmre. - De tényleg nem rossz.
Az elkövetkező egy órát a telefon nézegetésével és beszélgetéssel töltöttük. Nagyon jól éreztem magam, és végre lett egy okostelefonom, amit ráadásul a bátyámtól kaptam. Ezt még meg kell neki köszönnöm...
Kettőkor meghozták a pizzát, és miután megettük, Lys hazament, mert Leigh felhívta. Azt hiszem, el kell menniük a szüleikhez a délután. Megértem.
Otthon üldögéltem, amikor megcsörrent a telefonom. Felvettem, és beleszóltam.
-Mit szeretnél, Castiel? - kérdeztem.
-Van nálatok valaki? - kérdezte.
-Én.
-5 perc, és ott vagyok.
-Egy pillanat! - szóltam, mire úgy hallottam, felfigyelt.
-Igen?
-Miért is jössz?
-Az ajándékodat átadni. - nevetett sejtelmesen. - De jobb, ha nincs otthon senki.
-Kezdek félni...
-Nem kell, nyugi. - sietett. - Mindjárt jövök. - és letette.
Hm. Na, most aztán mire számítsak? Castielnél sohasem lehet tudni. Mit forgat a fejében?
Persze nem aggódtam. Cast biztos nem akarna nekem rosszat, így az ajándékától sem féltem igazán. Jelenleg ő most a mondhatni "megbízható barátom", ami mondjuk nem igaz, de az biztos, hogy jó barátom. Nem fog megölni, vagy ilyesmi...
Legalábbis remélem.
Hallottam, ahogy benyitnak az ajtón, és elsiettem a lépcsőhöz.
Castiel bejött a házba, egy dobozzal a kezében. Letette a dobozt a kanapéra, és mosolyogva magához intett.
Lementem a lépcsőn, és megálltam mellette. Kérdőn néztem rá, mire megszólalt.
-Boldog Szülinapot, így utólag is. Nem akartam a bulira elhozni, mert nem nagyon oda való...
-Na jó, most már tényleg nem tudom, mit gondoljak. - ráncoltam a szemöldököm. - Ha olyan, mint Rosalya ajándéka, akkor inkább nem nyitom ki.
-A fehérneműre gondolsz? - vigyorgott, mire hüledezve néztem fel rá. - Nem, egyáltalán semmi köze ilyesmihez. Nyugodtan belenézhetsz, nem fogsz megijedni. Legalábbis remélem.
Kételkedve néztem fel az arcára, mire elnevette magát.
-Tényleg nem durva. - mondta.
-Hát jó. - felnyitottam a doboz tetejét, és elállt a lélegzetem.
Pislogtam egy párat, aztán kiböktem.
-Egy kiscica?!
-Miért? Szerintem tök aranyos. - sértődött meg.
-Jézusom, de cuki! - nevettem, és belenyúltam a dobozba.
-Most örülsz, vagy nem örülsz? - értetlenkedett.
-Nagyon örülök. Bár ez nem kifejezés. - mosolyogva a nyakába vetettem magam, és nevetve hozzátettem. - Köszike.
-Szívesen. - mondta, aztán hozzátette. - De ha nem engedsz el, megfojtasz.
-Nem baj. - mondtam, de azért elengedtem, és visszafordultam a kiscicámhoz.
Fehér cica, zöldeskék szemekkel. Még nagyon apró volt, alig pár hónapos talán? Épphogy csak elszakították az anyjától.
-Hol szerezted? - kérdeztem, és benyúltam a cicáért. Selymes kis bundája simogatta a kezem, ahogy hozzá értem.
-Állatkereskedésben. Logikusan.
Kiemeltem a cicát, és bár nagyon könnyű volt, két kézzel tartottam. Éreztem a kezemmel apró is szívét, ahogy teljes gőzzel dübörög.
-Köszönöm, Castiel. - mosolyogtam még mindig. - Tényleg.
-Jól van, na. - legyintett. - Bátyád?
-A klubba ment.
-Tényleg? - lepődött meg. - És nekem nem is szólt? Bánod, ha most elmegyek?
-Nem. Úgyis mindig csak lábatlankodsz. - forgattam a szemem.
-Akkor jó. És kikérem magamnak. Akkor mentem. - intett, és az előszoba felé indult. Az ajtóból még visszaszólt. - Útmutatót nem mondtak hozzá.
-Castiel! - méltatlankodtam.
-Mármint használati utasítást.
-Hé!
-Szia! - köszönt, és röhögve becsapta az ajtót.
-Viszlát. - fújtattam.
Alaposabban megvizsgáltam a cicuskát. Leültem a kanapéra, és az ölembe raktam. Tényleg fehér volt, és nagyon puha. Apró mancsai még szintén vajpuhák voltak, és még csak kicsit tudott járni. Esetlenül álldogált az ölemben, de aztán megfogtam, és inkább a kezemben tartottam. Magam felé fordítottam, és jobban megvizsgáltam a szemét.
Eleinte tévedtem. Nem zöldeskék szeme volt, hanem kék, éjkék. Gyönyörű szeme szinte kivilágított hófehér bundájából. Nagyon kis cukika.
-Hogy nevezzelek el? - tűnődtem, miközben a cicát forgattam, hogy alaposabban nézegessem. - A legjobb nevet szeretném neked adni, úgyhogy alaposabban át kell gondolnom. - mondtam neki.
Két kék szemével az enyémbe nézett, és szinte beszélt hozzám. Olyan okos fejet vágott, hogy elmosolyodtam. Nagyon értelmes cica ez. Vajon ezt is tudta Castiel, amikor elhozta?
-Zafír. - mondtam. - Igen, ez az. Zafír. Tetszik, ugye? És tudod, miért ez lesz a neved? - simogattam meg. - Mert zafír színű szemed van. Kék zafír. Tetszeni fog, nem igaz?
Amikor egy pillanatra abba hagytam a simogatást, fejét a kezemhez dörgölte, és úgy várta a ráadást.
Nevetve felkaptam, és a karomban vittem fel a szobámba.
A nap hátralevő részében az íróasztalom székében ültem, a cicámmal az ölemben, és az interneten néztem különböző macskabarát oldalakat.
Aztán összeírtam egy cetlire, hogy mit kell beszereznem Zafír számára, hogy ideális macskagazda legyek.
Ma este egy macskával az ágyamban aludtam. Azért kissé messzebb helyeztem a kis cicámat, mert egyrészt nem akartam összenyomni, másrészt az ágyhoz sem kéne szoktatnom... Mindegy.
Boti és anya is éjjel jöttek haza, úgyhogy nem találkoztam velük, és ők sem Zafírral. Örülni fognak... Pff.