Buli a parton /1. Előkészületek.

A reggelt átaludtam. Nem akartam felkelni, ki akartam magam pihenni végre.
Délben ettem, aztán sétáltam a parkban, olvastam, gépeztem, nyaraltam. Semmi különöset nem csináltam, barátokat nem hívtam.
Csak este hívtam fel Lys-t, aki akkor ért haza, amikor felvette a telefont. Elmondása szerint "kicsit" kifárasztották, úgyhogy nem jött át. Lefeküdt aludni.
Én is ezt tettem, nagy csalódottan. Mindegy.

Másnap korán reggel csörgött a mobilom, Rosa hívott.
Álmosan vettem fel, és rekedten szóltam bele.
-Halló?
-Amanda! - kiáltott Rosa. - Ne mondd, hogy még alszol! Azonnal kelj fel, és gyere át!
-Rosalya... - nyögtem. - Álmos vagyok.
-De szervezni kell a bulit! Gyere ide most rögtön, vagy utánad küldöm Lysandert!
-Oké, akkor nem kelek fel.
-Borzalmas vagy... - sóhajtott. - Na jó. Lys! - már nem nekem beszélt. - Lennél olyan kedves, és lemennél a barátnődért? Olyan lusta, hogy nem kelt még föl!
Ajtócsapódást hallottam, amiből arra következtettem, hogy Lys lejött a szobájából a földszintre, aztán a bejárati ajtó is csukódott.
-Na. Most boldog vagy? - nevetett Rosa.
-Aha. Na jó, megyünk mindjárt. Szia.
-Helló.
Letette a telefont, én meg magamra kaptam egy rövidnadrágot és egy lenge ujjatlant, és leindultam a konyhába. Bekaptam egy pirítóst, aztán a nappaliban vártam.
Akkor jutott eszembe, hogy Lys biztosan úgy tudja, hogy alszok. Gyorsan elfordítottam a kulcsot a zárban, hogy be tudjon jönni, aztán felsiettem a szobámba, becsuktam magam mögött az ajtót, és bebújtam az ágyamba.
Lentről hallottam, hogy nyitódik az ajtó, aztán Lys szólított, de persze nem válaszoltam.
A nyakamig húztam a takarót, és lehunytam a szemem.
Lys felsietett a lépcsőn, aztán halkan kinyitotta az ajtót, és hallottam nesztelen lépteit, ahogy közelednek. Megállt előttem, és (szerintem) leguggolt, mert éreztem a leheletét az arcomon. Továbbra is úgy tettem, mintha aludnék, és próbáltam kitalálni a gondolatait. Kár, hogy az arcát nem láthattam. Pedig már nagyon vágytam a szemeinek bűvöletére, amit egy napig nélkülöznöm kellett. De nem nyitottam ki a szemem.
Aprót sóhajtott, aztán közelebb húzódott.
-Amanda. - suttogta. - Ébredj.
Nem mozdultam, levegőt is alig vettem. Éreztem, hogy még közelebb jön, és hogy már csak pár centire volt tőlem.
-Amanda... - szólítgatott. - Reggel van.
Továbbra sem nyitottam ki a szemem. Vártam.
Hallottam, ahogy megadóan felsóhajt, és hátradől. Leült a földre, és feltehetőleg engem nézett. Felhagyott az ébresztgetéssel. Úgy látszik, megint nem akar felkelteni.
Akaratlanul is elmosolyodtam. Ezzel lebuktam.
-Ébren vagy? - megint közelebb jött.
-Hmm. - dünnyögtem, és szélesen mosolyogtam. Kinyitottam a szemem. - Miért nem keltettél fel?
-Ezt egyszer már elmagyaráztam.
Amikor megpillantottam az arcát magam előtt pár centivel, meghökkentem. Nem éreztem, hogy ilyen közel lett volna. A szemébe nézve teljesen elfeledkeztem magamról, és a lepkék felébredtek, és hangos szárnycsapásokkal vergődtek a hasamban.
-Aha. - nyögtem végül, majd kitakaróztam, és felkeltem. - Mehetünk?
Felvonta az egyik szemöldökét a ruhám láttán.
-Csak azt ne mondd, hogy végig ébren voltál.
-Miért? - kuncogtam, már az ajtóban állva. - Kíváncsi voltam. Biztos veled is megesik néha. Kíváncsi voltam, hogy mit csinálsz ilyenkor. - megvontam a vállam, és nevetve elhagytam a szobát.
Lys még utánam szólt, de jött ő is.
-Eszement lány. - jegyezte meg.
-Túlságosan jószívű fiú. - nyújtottam ki a nyelvem.
-Jól van na. - legyintett, és kiment az utcára. Követtem, bezártam az ajtót, és elindultunk az utcán.
Szótlanul sétáltunk, én nézelődtem, Lys maga elé meredve gondolkozott. Amikor a kapujuk előtt megálltunk, eszembe jutott valami. Valami fontos.
-Majd elfelejtettem! - közel préseltem magam hozzá, és felnéztem a csodás szemébe. - Nagyon hiányoztál.
-Ki gondolta volna? - nevetett fel.
-De most tényleg!
-Te is nekem. Tudod jól. - sóhajtott.
Pár másodpercig tétováztam, de aztán elhatároztam magamban, hogy nem nagyon sietünk.
-Öhm... - kezdtem. - Igazán nem akarok tolakodni, de azt hiszem, hiányérzetem van.
Halkan felnevetett. Lehajolt hozzám, és kedvesen megcsókolt.
Átfontam mindkét karommal a nyakát, ő pedig a derekam. Egy pár percig önfeledten álltunk egy helyben, aztán hirtelen egy hang megzavart.
-Jó reggelt, emberek! - Castiel az.
Kelletlenül elhúzódtam Lys-től, és magam elé motyogtam. - A fenébe... Ezek mindig rosszkor jönnek.
Lysander szórakozottan nézegetett, aztán a fülembe súgta:
-Rengeteg időnk van...
-De most ennek miért kellett jönnie?! - húztam el a szám. Castiel akkor ért mellénk.
-Na, mizu? - kérdezte. - Rosa felhívott, és elvileg azonnal jönnöm kellett, mert "S.O.S." van. Nektek nem ezt mondta?
-De.
-Akkor meg? Miért vagytok még kint?
-Hosszú. - sóhajtottam, és beindultam a házba.
Nevetve követtek, bent pedig Rosa fogadott minket. Szerintem már egy ideje ott várhatott az ajtóban, mert fel-alá járkált türelmetlenül. Hm. Tipikus.
-Végre! - kiáltott fel boldogan, amikor betoppantunk. - Már kezdtem azt hinni, hogy ott ragadtatok a házban.
-Jöttünk, amint tudtunk. - szabadkoztam azonnal.
-Szóval, a helyzet az - jött Leigh is. - , hogy a parton kell folytatni a szervezést, mert ugye ott lesz ez az egész. A vendégek délután 4 órára mennek a tenger déli részére. Valami feltűnőt kell csinálni, hogy biztosan odataláljanak.
-Az megoldható. - legyintett Castiel. - Csak egy DJ pult kell és sok bódé. Úgy tudom, hogy a déli részen sok a kis kunyhó, vagy mi. Ott lehetnének a kajáldák.
-Aha. - helyeselt Lys. - Néha szoktak ott bulit tartani. Székek és padok is vannak, meg minden...
-Zseniális! - lelkendezett Rosalya. - Akkor mehetünk?
-Rohanunk. - bólogattunk mosolyogva lelkesedése láttán.
Tényleg eléggé sietősre vettük a tempót. A part nincs nagyon messze, bár nekem tuti, hogy órákig tartana odáig elkeverednem... Aha, a tájékozódás.
Éppen ezért végig Lys kezét fogtam, hogy el ne vesszek (az én tehetségemmel teljes mértékben képes vagyok rá), és követtem a többieket le a tengerhez.
Csodás volt az idő. A tenger halkan morajlott, csak a mélyebb vízben látszottak hullámok. A homokon sok-sok ember napozott, a gyerekek lubickoltak a vízben, vagy homokvárat építettek. Egyesek megpróbálkoztak a sárkány eregetéssel, több-kevesebb sikerrel, ugyanis csak néha jött egy-egy szélroham, addig csak kellemes szellő simogatta az arcom. A nap erősen sütött, de éppen elég visszafogottan ahhoz, hogy ne főjek meg a pólómban.
A déli szakaszra érve ritkultak az emberek. Mindenki tudta, hogy ilyen tájban szoktak néha itt bulizni a fiatalok, ezért kevesen voltak csak. A homok itt úgyis kavicsosabb volt, így a gyerekeket átvitték a másik részre. Miénk volt a pálya, csak egy-két ember üldögélt a parton. Őket egyébként simán elküldhetjük erőszak nélkül is.
Castiel halkan füttyentett.
-Jó lesz.
-Mi az, hogy. - bólogattam.
-Lys, megtennéd, hogy elküldöd azt a pár embert? - kérdezte Rosa.
-Miért pont én? - hökkent meg Lysander.
-Mert valószínűleg Castieltől és tőlem megijednének, vagy visszaszólnának. Leigh velem lesz. Amanda meg oda se merne menni.
-Hé! - méltatlankodtam. - Kikérem magamnak!
-Akkor menjetek ketten, nem bánom. - legyintett. - Mert ahogy látom, úgyse tudnátok szétszakadni. - pillantott a még mindig összekulcsolt kezünkre.
Én is lenéztem, és eszembe jutott, hogy tényleg már egy ideje össze vannak fonódva az ujjaink.
-Észre se vettem... - motyogtam.
-Mivel ragadtatok össze? Pillanatragasztó? - csúfolódott Cast.
-Jól van, hagyjatok már! - fintorogtam, de továbbra sem engedtem a kezem szorításán.
-Amíg ti az embereket hessegetitek... - kezdte Rosa. - Addig mi kirámoljuk a bódékat. Na helló!
-Sziasztok.
Rosa és Castiel elmentek a fabódék felé, és az asztalokat és padokat szedték ki belőlük. Komolyan mondom, olyan lesz ez az egész, mint egy fesztivál. Kajás bódék, asztalok, padok, tenger, zene, és minden. Kíváncsi vagyok, mi lesz belőle...
Leigh elindult hazafelé, hogy lehozzon pár fontos kelléket, ami Rosa-nak kell.
Mi elindultunk a part szélére, és odamentünk minden egyes emberhez, akik még ott tartózkodtak. Összesen 12-en voltak. Egyesek már akkor szedelőzködtek, amikor feléjük indultunk (egy anyuka és a gyerekei), de volt egy olyan szörfös fiú, aki megmakacsolta magát, és nem mozdult a földről. Őt ott hagytuk. Egy körülbelül velünk egyidős csajszi (rövid, barna hajjal és kék szemekkel), amint meglátta Lysandert, tátott szájjal hallgatta, mit kér, de szerintem nem figyelt a figyelmeztetésre, miszerint menjen el. A száját is elfelejtette becsukni, ezért nekem kellett oldalba böknöm. Akkor persze feleszmélt, és hevesen bólogatva elhagyta a partot. Fintorogva néztem utána. Nem is kérdés, hogy miért...
Miután kiürült a partszakasz, visszamentünk a bódékhoz. Rosa és Cast már kihordott úgy 10 asztalt és hozzá a padokat. Ezeket felállítottuk a bódék előtt, aztán még kihoztunk egy párat, de többet nem találtunk. Nem baj.
-És ki fogja a kaját árulni? - tettem fel a kérdést.
-Hát. - hunyorgott Cast, mert a szemébe sütött a Nap. - Szereztem pár büfés csajt.
-Tessék? - meresztettem a szememet.
-Mondom, szereztem pár büfést. A klubban szoktak lenni, a bárban, szoktam velük beszélgetni. Persze, rögtön elvállalták, hogy eljönnek segíteni. Szó szerint azt mondták, hogy "Castiel, neked mindig, mindenhol"...
-Oké, köszönjük. Nem vagyok kíváncsi a részletekre. - torkolta le Rosa, és felállított egy napernyőt az egyik asztal fölé.
Mi is segítettünk neki, míg a végére mindegyik asztal fölött állt egy színes csíkos napernyő. Szerintem jól nézett ki.
-Oké. Akkor, Lys, ti menjetek haza, és hozzátok le a kaját, amit vettünk. A büfések is hoznak majd, de ti is hordjátok le a mi szerzeményünket.
-Oké. - bólintott Lys, és elindultunk a parton felfelé.
-Azért lehetne kicsit gyorsabban! - kiáltott utánunk Rosalya, úgyhogy lőttek a romantikus sétának, gyorsabban kellett szednünk a lábunkat. Pff.
Nem figyeltem, merre megyünk. A lényeg, hogy végül visszaértünk Lys-ék házához, felkaptuk a vagy 10 szatyrot, és visszaindultunk.
Az út tényleg csak 5 perc, úgyhogy gyorsan megjártuk. Visszavittük a kaját Rosa-nak.
Ott volt már a két "büfés csaj". Hát, mit mondjak... Eléggé party majmoknak néztek ki. Az egyik kiszőkített hajú, full sminkes, bikini felsős és rövidnadrágos lány, nálam kicsit idősebb. A másik festett vörös hajú, fekete sminkes, fekete rövid ruhát vett tökéletes alakjára. Nem lehetett nem irigyelni őket.
-Oké. - szólt hozzánk Rosa. - Akkor szerintem nagyjából megvagyunk. Mi még itt maradunk, mert jön a DJ, de ti menjetek haza, és öltözzetek át, jó? Majd mi is jövünk. Vagy majd ha hamar visszaértek, akkor leváltotok. Na helló.
Így hát újból elindultunk a parton, most már valamivel lassabban. A friss levegő csak úgy áramlott be a tüdőmbe, és mélyen beszívtam a nyár illatát. Alig várom, hogy a tengerben lehessek.
-Van 1 óránk. - nézett az órájára Lys. - Ha ennyi idő alatt elintézünk mindent, akkor még lesz idejük a többieknek is átöltözni.
-Hm. Szerintem megoldható. - vontam vállat.
-Mit gondolsz a buliról?
-Jónak ígérkezik. - mosolyodtam el. - Már várom a tengert. Annyira hívogat...! Szerinted milyen lesz?
-Castiel és Rosa mindig, mindenhol tudja, mit csinál. Nem aggódom, mindenki remekül fogja magát érezni. Arra vagyok kíváncsi, vajon mennyire terjedt szét a hír, és mennyien jönnek?
-Biztosan sokan.
Már a városban jártunk. Kisvártatva megérkeztünk a lakásunkhoz, kinyitottam az ajtót, és felsiettem a szobámba. Nem akartam sokáig tollászkodni, úgyhogy gyorsan öltöztem. Lys addig a TV-t kapcsolgatta lent a nappaliban.
Fekete, kétrészes bikinit vettem fel, aminek a felső részének a hátulján gyöngyök lógtak. Szerettem ezt a fürdőruhát, mert kényelmes, és jól is néz ki, de egyszerű.
Rávettem egy fekete rövidnadrágot (nem látszik rajta, ha vizes) és egy fehér lenge pólót (na, ezen már látszik, de majd megoldom valahogy). Belebújtam a rövid tornacipőmbe, belegyömöszöltem a táskámba egy törülközőt, naptejet és vizet, felkaptam, és letrappoltam a lépcsőn.
Lys még mindig a kanapén ült, de jöttemre felkapta a fejét és felállt.
-Indulhatunk? - kérdezte, miután megfogta a kezem.
-Aha. - bólintottam.
Kimentünk az utcára, bezártam az ajtót, és elindultunk Lys-ék lakására. Náluk sem volt otthon senki, én letanyáztam a nappalijukban, és a cuccaimat próbáltam normálisan elrendezni. Lys felment átöltözni, és csak nagy nehezen küzdöttem le a vágyat, hogy utána menjek. Uhh. Ez már beteges, ez így nem lesz jó.
Alig telt bele pár percbe, már újra az utcán voltunk.
Lys egyébként térdig érő szaggatott farmert vett fel és halványsárga inget. Persze furcsa volt, mert eddig még szinte csak a jellegzetes viktoriánus ruháiban láttam. Meg is említettem.
-Furcsa, hogy nem viktoriánus cuccban vagy.
-Láttál már viktoriánus fürdőruhát? - nevetett halkan.
-Nem. Ebben igazad van. - mosolyogtam én is.
-Te viszont olyan vagy, mint mindig. - állapította meg. - Csinos és aranyos. Egyébként, szerintem azok a büfések kicsit eltúlozták az öltözködést...
Lekicsinylően néztem rá.
-Te ilyeneket nem veszel észre. Azért így öltöztek, mert a ti bulitokra jöttek. Fel se tűnt, hogy az a szőke hogy nézett rád? - tettem fel neki a költői kérdést.
-Nem. - rázta meg a fejét. - Miért, hogyan nézett?
-Hagyjuk. - legyintettem. - Rosszabb volt, mint én.
-Annál nem lehet rosszabb. - nevetett.
-Kösz. - húztam el a szám.
-Nyugi. - átkarolta a vállam. - Nálad szebben nem tud nézni senki a világon.
-Aha. - dörmögtem.
-Komolyan beszélek.
-Nálam szebben csak egy valaki tud nézni a világon. - állapítottam meg, amikor felnéztem az arcára.
-Ki? A büfés lány?
-Nem!
Nevetve szorított magához, én meg hozzábújtam. Kicsit nehezebb volt így sétálni, de megoldottam.
A partra érve már egy nagy DJ pultot is láttunk. Mögötte egy viszonylag fiatal, feketébe öltözött fiú állt fejhallgatóval a nyakában, és valamiről hevesen beszélgettek Castiellel. Rosa, amint meglátott minket, elment átöltözni, magával rángatta Leigh-t, és eltűntek a városban.
Letettem a táskámat az egyik székre a bódék mögött, aztán kisétáltam a partra.
Még volt egy fél óránk, hogy a többiek megjöjjenek. A büfét feltöltöttük 10 perc alatt, tömérdek kaja összegyűlt, meg persze sok-sok üdítő, kóla, meg persze alkohol. Már mindennel végeztünk, úgyhogy leültünk a padokra, és beszélgettünk, közben vártuk a vendégeket.
Egy fél óra múlva két autónyi lány érkezett, és rögtön megcéloztak minket. Illetve inkább csak a fiúkat. Utánuk jött pár számomra ismeretlen fiú, akikkel Castiel kezdett beszélgetni, majd kisvártatva megjött szinte az egész osztály, és a klubból még néhányan.
Kisvártatva annyian lettünk, hogy már alig találtuk egymást a tömegben. Volt helyünk bőven, de mindenki egy helyen volt, a DJ elkezdte nyomni a zenét, így persze az összes ember a parton táncolt.
Nekem rengeteg időnek tűnt, amíg ordítozott a zene. Hihetetlenül hangos volt, és még visszhangzott is. Persze a többiek nagyon jól érezték magukat, és ezt meg is értem, mert tényleg nagyon jól kezdődött a buli. Csak nekem zengett a dobhártyám.
Én a bódék körül sétálgattam, és figyeltem az érkezőket. Egyre többen és többen jöttek, nem tudnám a létszámot összeszámolni.
Aztán leparkolt egy fekete BMW is, és kiszállt belőle két fiú. Látszott rajtuk, hogy nem valami szegények, és igen népszerűek is lehettek, mert a lányok egyszerre kapták oda a fejüket. Én is megnéztem őket magamnak.
Az egyik, az alacsonyabb, fekete rövidnadrágot viselt UV narancs pólóval, és tornacipővel. A fejére tolta a napszemüvegét, így láthatóvá tette csillogó, mosolygós kék szemét. Olyan 17 éves lehetett.
A másik fiú már valamivel idősebb lehetett. A meleg ellenére hosszúnadrágot viselt fekete izompólóval és fekete cipővel. A szemét nem láttam, mert sötétített napszemüveg volt rajta. Fekete haja kócosan állt szanaszét, és komoly ábrázata elkápráztatott.
Teljesen lesokkoltam, amikor a fiú hirtelen felém nézett, és felvonta a szemöldökét. Gyorsan elkaptam a tekintetem, és úgy tettem, mintha a fákat nézegetném.
Ő is tovább ment, bár úgy éreztem, még most is figyel.
A kocsijuk ott maradt, ők meg elvegyültek a tömegben, egy pár lány társaságában.
Fura. Kik ezek a fiúk? Nem tehettem róla, de kíváncsivá tett a fekete hajú viselkedése.
De persze Lys megint elvonta a figyelmem, mert éppen akkor érkezett mellém, aminek külön örültem, legalább nem voltam egyedül.
-Jössz táncolni? - kérdezte, és húzni kezdett a parkett felé.
-Ez nem nagyon az én világom...
-Ugyan már! - nevetett. - Elegem van már abból, hogy akárhová megyek, mindenki jön utánam, csak te nem. Gyere!
-Én ugyan jövök. - mosolyogtam. - Utánad bármikor.
-Helyes.
Úgyhogy elmentünk táncolni, és a tömegben elvegyülve remegett a dobhártyám. De ennek ellenére nagyon jól éreztem magam, és vidáman táncoltam Lysanderrel, amíg csak a tüdőm bírta...

*Folytatás a következő részben...*