Születésnap

Eltelt egy újabb hét. Aztán még egy.
Az idő szabályosan rohant. Csak pár perc volt, amikor csigatempóban haladt, de összesítve turbógyorsasággal száguldott.
Nem történt közben semmi érdekes. Néha-néha lementünk a partra, és fürödtünk. Egyszer voltam Nataniellel a városban, aztán Castiellel a plázában, a lányokkal a kávézóban, és persze rengetegszer és általában Lysanderrel. Úgy mindenhol.
Boti teljesen el van valahogy varázsolva. Gyanítom, hogy szerelmes, de nem akarok tolakodni, úgyhogy általában csak összeráncolt homlokkal nézem, amikor valamiért nekiáll főzni (?) vagy egyszerűen csak a szokottnál jobban érzi magát.
Anya nem volt nagyon vidám, mert vidéken kapott munkát, és naponta 2 órát kell utaznia. Úgyhogy igazából csak kor reggel és késő este láttuk, akkor meg még/már olyan fáradt volt, hogy nem volt kedve nagyon kommunikálni.
Míg én továbbra sem voltam hajlandó barnulni, Lys bőre egyre csak sötétedett. Nagyon jól állt neki ez a szín, mi megint nem igazság. Ő fehéren is ragyog, és barnán is magára vonja a figyelmet. Én meg egyszerűen nem vagyok képes színt váltani. Fehér a bőröm, akár a hó.
Lys persze szereti a bőröm színét, és egyfolytában mondogatja, hogy úgy meg úgy... de annyira rossz, hogy én vagyok jelenleg az egyetlen a városban, aki nem barnult. Pedig voltam tengerparton többször is.
Melody most nem akciózik, se Viola nem küldöz üzeneteket. Úgy látszik, alábbhagytak a bosszúskodással.  Nincs rá okuk, mert most már a saját szemével láthatja mindenki, hogy Nataniellel akkor is találkozom, amikor Lys itthon van.
Ennek ellenére Melody továbbra sem bír rám nézni. Kezd nagyon-nagyon zavaró lenni.

Szerda délelőtt volt, amikor kikászálódtam az ágyból. A Nap erősen besütött az ablakon. Lent Boti fütyörészett, és az autó zúgásából arra következtettem, hogy anya most indul dolgozni. Egy újabb nap. Újra pihenés.
Őszintén szólva, már kezdtem unni a nyarat, annyira egyformán tűnt minden nap. De mindig emlékeztettem magam, hogy maximálisan ki kell élveznem ezt az időszakot, mert a suliban majd visszasírom. Úgyhogy nem panaszkodom.
Lementem a konyhába, és a bátyámat találtam lent. Szerencsére most nem jött rá a főzőcskézés, úgyhogy nem kellett aggódnom amiatt, hogy mondjuk újra meg akar mérgezni.
Csendben olvasgatott egy cikket az ebédlőasztalnál ülve.
-Jó reggelt. - köszöntem.
-Szia. - intett.
-Hogy aludtál?
-Remekül, köszönöm. - vigyorgott. - És te?
-Én is. - vontam meg a vállam. - Mit olvasol?
-Nem tudom.
-Akkor miért olvasod? - lepődtem meg.
-Nem tudom.
-Öhh... ooookééé... - töltöttem magamnak teát, aztán csöndben iszogattam.
Egy kis csönd után felnézett az újságból.
-Tartasz szülinapi partit? - kérdezte?
-Mi? - néztem értetlenül.
-Mivel holnap után leszel 17 éves, gondoltam, megkérdezem, hogy számítsak-e randalírozásra.
-Nem. Nem tervezek ilyesmit. - válaszoltam gyorsan, és eljutott az agyamig, hogy tényleg két nap múlva lesz a szülinapom.
-Oké. - bólintott, és megint "olvasni" kezdett.
Felsétáltam a szobámba, és leültem az ágyamra. Elővettem egy könyvet, és nézegetni kezdtem.
Olvastam pár oldalt, aztán eluntam.
Felkeltem az ágyból, és az íróasztalomhoz mentem. Leültem a gép elé, és csekkoltam az üzeneteimet, de nem jött semmi.
Felálltam és az ablakhoz sétáltam, hogy az utcát bámuljam. Ezt is eluntam elég hamar, úgyhogy már nem tudtam mit kezdeni magammal.
Nem tehetek róla, unatkozom. Lys valószínűleg még alszik, különben már itt lenne.
Nagyot sóhajtva ledőltem az ágyra, és bámultam a plafont.

*LYS SZEMSZÖGE
Nem igaz, még meddig kell gyalogolnom?!
Már elmentem Castielhez, hogy tájékoztassam az ötletemről.
Aztán elmentem Rosa-hoz, majd megint haza. Gyártottam a neten pár hirdető meghívót, és elküldtem az osztály tagjainak.
Aztán elsiettem a zeneboltba, ezután megint haza, mert otthon felejtettem a pénztárcám. A boltba visszaérve kifizettem a cuccot, aztán elmentem Castielhez, mert hívott a szervezéssel kapcsolatban. Megbeszéltük, hogy ma este még átmegyek, de fontosabb dolgom volt.
Hazavittem a zeneboltból vásárolt cuccot, aztán kiléptem az ajtón.
Most éppen a Vida-házhoz megyek. Remélem, többet már nem kell rohangálnom.
Ja, hogy miért mentem mindenfelé, és miféle szervezésről van szó? Castiel és Rosa is egyetért abban, hogy szervezzünk szülinapi bulit Amanda számára holnapután. Persze neki a világért sem fogom elmondani, mert eddig folyton azt mondogatta, hogy nehogy csináljak valamit. Ettől függetlenül nem tehetek róla, valahogy muszáj. Ha Rosa is jó ötletnek tartja, akkor nem lesz gond.
Az ajtójuk nyitva volt. A kocsi már nem állt a járdán, úgyhogy nagy valószínűséggel az anyjuk már dolgozik. Benyitottam, aztán intettem Botinak, és felsiettem a lépcsőn. Vajon lesz a mai reggel után izomlázam?
Most kivételesen nem kopogtam, hanem rögtön benyitottam. Már arra se vettem a fáradságot, hogy kopogjak kettőt. Eddig még nem volt rá példa, hogy nem engedett volna be. Ráadásul nem hinném, hogy éppen öltözködik. Bár nem bánnám...
Jézusom. Lysander, verd ki ezt a fejedből!
Amanda az ágyon feküdt hanyatt, és csukva volt a szeme. Magamban mosolyogtam, mert azt hiszem, eredetileg csak a plafont bámulhatta unalmában, de közben elaludt.
Halkan mellé léptem, és egy percig gyönyörködtem benne. A bőre tényleg világos, de nagyon jól illett hosszú, ezüst hajához. Arca formája nem veszett el a nagy hajzuhatagban, hanem szépen kilátszódott. Szemöldöke kicsit felfelé húzódott, és mosolygott álmában. Kezeit összeérintette szép derekán, és nem mozdult.
Mindezt csak egy percig bírtam, aztán mellé ültem, és fölé hajoltam. Mintha kicsit ébredezni kezdett volna. Kinyitotta a szemét, de még mielőtt kimondhatta volna a nevem, szájon csókoltam.
Eredetileg csak puszinak szántam, de nem engedett el. Magamban nevettem, és visszacsókoltam.
Miután kellően kifáradtunk, elengedtem, és felhúztam ültébe.
*

*Amanda szemszöge...*
-Ez aztán az ébresztés. - mosolyogtam. - Most az egyszer nem hagytad, hogy aludjak.
-Bocs. - szabadkozott. - Majd máskor.
-Hol voltál? - kérdeztem.
-Aludtam. - mosolygott. - Néha én is pihenhetek, ugye?
-Nem. - nevettem.
-Mindenesetre siettem. - vonta meg a vállát. - A bátyád megint örül valaminek.
-Tudom. - húztam el a szám. - Már kicsit zizis. Úgy olvasta a cikket, hogy nem is tudta, hogy egyáltalán mit olvas. Meg azt sem, hogy miért.
-Nem lényeg. - legyintett. - Egész eddig aludtál?
-Nem. Mint látod, fel vagyok öltözve, vagyis fürödtem, reggeliztem, aztán olvastam, járkáltam, gépeztem, és az ablakon bámultam kifelé. - számoltam be. - Ugye, milyen izgalmas?
-Nagyon. - bólintott. - Hát, azért még mindig jobb, mint az én délelőttöm.
-Aki korán kel, aranyat lel. - bölcselkedtem. - Mondjuk ez ma nem volt igaz, mert nem voltál itt, úgyhogy nem leltem aranyat.
Nevetett a hasonlatomon, aztán gyorsan hozzátettem:
-Ó, inkább ez nem is igaz. Ha itt lettél volna, inkább gyémántot leltem volna. Vagy valami zöld kristályt... - tűnődtem.
-Zöldet? - nézett furán.
-Az a szemed zöld. - mutattam a bal szemére.
-Ja...úgy már érthető. - mosolygott. - Én szerintem Amandát találtam volna, ha ott vagy. Nincs konkrét szín a szemedre.
-Logikus. - bólintottam. Ha ott vagyok, engem talál, nem? - Amúgy a szemem kék. Csak úgy mondom.
-Bonyolult. - legyintett lemondóan.
Az egész délután így telt. Beszélgettünk, pizzát ettünk. Aztán amikor Lys elment, Botival néztem meg egy filmet, de közben elaludtam. Nem érdekel olyan film, ahogy mindenki mindenkit megöl... Kicsit untam.

Reggel kissé meglepődtem, hogy a fotelben ébredtem. Aztán szerencsére időben vissza tudtam emlékezni, hogy moziztunk, és ezért lehetek még mindig itt.
A napot unalommal töltöttem. Járkáltam a házban, interneteztem, olvastam, filmeztem. És Lys nem jött, mert Leigh-nek van programja, így egyedül lesz otthon, és azt mondta, most a házimunka miatt nem jöhet. Engem meg nem akar rángatni, úgyhogy nem megyek át. Pech.
A nap nagyon lassan telt, de végül befejeződött. Hála az égnek...

Reggel ugyanúgy keltem, mint általában. Semmi különöset nem érzékeltem. Csak egy átlagos nap.
Nagyot ásítva kikászálódtam az ágyból. Kicsit korán felkeltem, még csak 7 van. Na, nem baj. Majd elütöm az időt valahogy.
Felöltöztem, és lementem a nappaliba. Legnagyobb meglepetésemre nem egyedül találtam Botit, hanem... Lysanderrel. Nagyot néztem, és felvontam a szemöldököm. Vajon mikor jött?
-Jó reggelt. - köszöntött a bátyám.
-Helló. - nyögtem.
-Boldog szülinapot. - mosolygott Lys.
-Fú. Köszi. - erőltettem magamra egy mosolyt. Igazság szerint nem szerettem, ha én vagyok a középpontban. Ezért mindig kínosan érintett a szülinap-dolog. - Hogyhogy ilyenkor itt talállak?
-Nem tudtam, mikor kelsz fel.
-Feljöhettél volna.
-Úgyse keltenélek fel. - legyintett Lys.
-Na, én megye, fiatalok. - állt fel Boti a kanapéról. - Elmegyek a plázába. Délben itt leszek. - mondta nekem, aztán kisétált az ajtón.
Fáradtan leültem Lys-sel szemben a fotelbe, és ránéztem.
-Szóval, miért jöttél ilyenkor? - kérdeztem.
-Mondtam már. - mosolygott. - Nem tudhatom, hogy most milyen hangulatban vagy, úgyhogy azt se tudtam, hogy mikor ébredsz.
-Nem mindegy az? - értetlenkedtem.
-Gondoltam, elmehetnénk valahová. - javasolta. - Ha már születésnapod van, akkor legalább ennyivel megünnepelhetnénk.
-Hát, jó. - sóhajtottam megadóan. - Hova megyünk?
-Nekem mindegy.
-Mozi?
-Rendben. - bólintott, én meg felálltam.
Elmentem reggelit készíteni. Sajtos melegszendvicset akartam ma reggel csinálni, mert már régen volt.  Amikor a sajtot szeleteltem, hátulról két kar átölelt. Lys a kezeit összefonta a derekam előtt, és a vállamra tette állát. Úgy nézte, hogy éppen mit csinálok.
Így egy kissé nehezemre esett a reggelire koncentrálnom. De valahogy azért sikerült beraknom a szendvicseket a sütőbe, és amikor ezzel is megvoltam, megfordultam, és egy szó nélkül lesmároltam Lysandert.
Aki persze először meglepődött, de aztán visszacsókolt, olyan hévvel, hogy háttal nekidőltem a konyhapultnak. Szorosan átfogtam a derekát, aztán a nyakát, meg a vállát. Egy pillanatra sem engedett el, a derekamat és a hajamat fogta.
Amikor a melegszendvicssütő csipogott. Ezek szerint 10 percig voltunk összefonódva.
A hang hallatára eltoltam Lys arcát az enyémtől, és megint megfordultam. Kivettem a szendvicseket a sütőből, és tányérokra raktam őket. Reszelt sajtot szórtam a tetejére, és az asztalra tettem.
Leültünk egymással szemben, és elfogyasztottuk a reggelit. Úgy láttam, nem csak nekem ízlett, így megnyugodtam.
Reggeli után tényleg elmentünk moziba. Amikor kiléptünk az ajtón, megcsapott a friss levegő, amitől egyszerre jó kedvem lett.
Egészen délig a moziban voltunk. Egy vígjátékot néztünk meg, ami nagyon tetszett. Sokkal jobb, mint Boti vérengzős filmjei...
Egy étteremben ebédeltünk, aztán a téren sétáltunk. Nagyon jól éreztem magam, és élveztem a nyarat. Szabadság a javából.
Úgy délután 2 körül értünk az utcánkba. Kézen fogva sétáltunk, amikor eszembe jutott, hogy ki kéne keresnem a kulcsot a zsebemből. A táskámért nyúltam, de Lys elkapta a karom.
-Nem lesz rá szükség. - mondta.
-Tessék? - néztem értetlenül. Hiszen bezártam az ajtót.
Nem válaszolt, de nem is kellett. Amint a házunk elé értünk, valahogy leesett a helyzet.
Az ajtó tárva-nyitva volt, és piros lufik vették körül. Majdnem felfordult a gyomrom, hiszen világosan megmondtam mindenkinek, hogy nincs szükségem semmi bulira. De azért valahol örültem is, hogy gondoltak rám.
A házból zaj szűrődött ki, és rögtön fölismertem Castiel, Jade, és Iris hangját.
Felvont szemöldökkel Lysanderre néztem, magyarázatot várva. Ő csak nevetve megvonta a vállát, és hátulról kissé meglökött, hogy induljak el.
Beléptem az ajtón, és szembe találtam magam a fél osztállyal. Ha nem az egésszel. Csak a vakut láttam, egy erős villanást, aztán tapsot és rengeteg vidám hangot. Főleg lányokét.
Valaki felkapott, mert már nem éreztem a lábam alatt a talajt. Felnézve felismertem Alexy-t, aki vigyorogva meredt rám. Mindenkinek viszonoztam a mosolyokat, de nem jutott sok időm megkérdezni, hogy mégis mi folyik itt. Rögtön a nappaliba indultunk.
A buli nagyon sokáig tartott. Így visszaemlékezve tényleg nagyon jól sikerült, a többiek mindent beleadtak. Úgy döntöttem, az ajándékaikat nem most bontom ki, hanem majd később, úgyhogy eltettem őket egy szekrénybe.
Zseniálisan éreztem magam. Az elején rosszul hittem, mert az egész osztály ott volt. Persze a tanárt kivéve. Talán Alexy volt a legjobb fej, egész idő alatt el se mozdult mellőlem. Nagyokat lehetett vele nevetni, és cseppet sem bántam, hogy bulit szerveztek nekem.
Hamar elmúlt 8 óra. Castiel feloszlatta a tömeget (közben összeveszett Rosalya-val), és a többiek elmentek. Maradtam én, Lys, Cast, és Rosa.
-Fúúúú. - ültem le fáradtan a kanapéra.
-Hogy vagy? - kérdezte Rosa.
-Zseniálisan. - motyogtam. - Csak kicsit elfáradtam.
-Nem csodálom. - vigyorgott Castiel. - Az a kékhajú egész végig a nyakadon lógott.
-Van neve is. - jegyeztem meg.
-Nem jegyeztem meg. - legyintett lazán.
Megittam egy pohár vizet, és máris jobban éreztem magam. Kicsit felpezsdültem, és elkezdtem összeszedni a szemetet.
A többiek segítettek, és egy fél óra alatt összetakarítottunk. A nappali újra tiszta lett, és nem rendetlen. Abban a percben jött ki a szobájából Boti.
-Ó, lemaradtam a takarításról? - kérdezte lebiggyesztett ajakkal.- Kár, pedig szeretek rendet rakni.
-Ja. - fújtattam. - Te aztán biztos. Ez meglátszik a szobádon is.
A többiek csak nevettek, Boti meg egy grimaszt vágva eltűnt a konyhában.
-Rosa? - fordult felé Castiel.
-Oké, menjünk. - bólintott barátnőm. Felém fordult, és átölelt. - Sziasztok.
-Helló. - köszöntem nekik, és becsuktam utánuk az ajtót.
Megfordultam, és visszamentem a nappaliba. Felkaptam a sok ajándékot, és felcipeltem a szobámba. Lys követett.
Miután a dobozokat a sarokba tettem, leültem az ágyamra, és fáradtan néztem fel Lysanderre.
-Talán aludnod kéne. - állapította meg.
-Talán. - hagytam rá. - De nem akarok.
-Mit akarsz csinálni?
-Nem tudom. - ráztam meg a fejem.
Leült mellém, és fél karral átölelt.
-Talán kibonthatnád az ajándékaidat.
-Majd később. Most más tervem van.
Hirtelen megragadtam Lys ingét a nyakánál, és magam felé húztam. Kissé meglepődött, de nem húzódott el, hanem megcsókolt. A szája nagyon meleg volt, vagy csak az enyém hideg? Mindeneset-re nagyon jól esett, és nem engedtem, hogy elhúzódjon, hanem még inkább és még inkább csókoltam.
A pulzusom az egekbe szökött, és azon kaptam magam, hogy már vagy egy fél órája ülünk úgy, egymásba gabalyodva. Lassan elhúzódtam tőle, de nem nyitottam ki a szemem. Szorosan hozzá bújtam, és mélyen belélegeztem az illatát.
Aztán lefeküdtem az ágyra, és a mellkasára hajtottam a fejem. Megint erőt vett rajtam az álmosság és a kimerültség.
-Itt maradsz ma éjszaka? - kérdeztem halkan.
-Nem tudok. Megígértem, hogy ma haza megyek. - suttogta a fülembe.
-Akkor holnap átjössz?
-Mindenképpen. - simogatta meg az arcom.
Többre nem emlékszem, csak arra, hogy elaludtam a karjában.