Kezdődik az iskola

Ne már.
Ne már.
Ne máááár.
Csörömpöl az ébresztőm. Vissza akarok aludni.
-Amandaaaaaa! - Boti ordibál fel. - Kapcsold már ki!!!
Nagy nehezen kinyújtottam a kezemet, és lecsaptam az ébresztőmet. Hát, üdv újra, ébredések. Sulis reggelek... Cch.
Zafír ijedten ugrott egyet az ébresztő hatására, és most a földön kuporog. Szegény, egy kicsit megijedt...
A cicám nőtt már egy kicsit a két hét alatt. A bundája bozontosabb lett egy picit, és egyre értelmesebb fejet vág mindig. Mint most is. Szinte beszélt a szemével. Meg volt ijedve.
-Jaj, Zafír. - nyugtatgattam. - Csak az ébresztő. Minden reggel erre fogunk kelni mostantól. Csodás, nem igaz?
Halkan dorombolni kezdett, mire visszatettem a kosarába.
Gyorsan előkerestem az egyenruhámat. Mivel borús idő volt, a fekete pulcsit is rávettem. Kockás miniszoknya, fehér blúz és a fekete pulcsi. Ideális. Pff. Nem tehetek mást, muszáj ebben mennem, mert évnyitókor tilos farmerben császkálni. Kár.
Felkaptam az új táskámat (fekete hátizsák), és kifelé indultam az ajtón, amikor eszembe jutott Zafír. Visszamentem az ablakhoz, becsuktam, aztán visszaparancsoltam a cicát a kosarába, becsuktam az ajtót, és lesiettem a lépcsőn.
Elcsomagoltam az uzsonnámat, és hagytam egy üzenetet Botinak. A kis papírcetlire egyszerű sorokat írtam. "Te hétalvó! Az uzsonnád a hűtő legfelső polcán van, kakaót a pulton találsz. Siess, mert elkésel!"
Talán ezt könnyen értelmezni tudja. Már ha képes ilyesmire.
Felvettem a kabátom, és a cipőm. Kiléptem az ajtón, de nem zártam be, hogy Boti minél előbb kint legyen. Eléggé ismerem ahhoz, hogy tudjam, el fog aludni, és épphogy be fog esni a munkahelyére időben. Hehe.
A cipőm orrát bámultam, miközben a suli felé sétáltam. Hirtelen bele mentem valakibe.
-Hát ez vicces. - nevetett egy hang, amitől az egekig ugrott a gyomrom.
-Mi vicces? - néztem fel Lysanderre.
-Jövök felétek, erre szembe jössz. - mosolygott.
-Te jöttél nekem, már megbocsájts. - húztam fel a szemöldököm.
-Nem. - rázta a fejét. - Amikor észrevettelek, megálltam, hogy megfigyeljem, hogy nekem jössz-e. És igen.
-Pff. - fújtattam, és őt megkerülve tovább indultam. Ahogy azt vártam, utánam jött, és mellettem lépkedett tovább.
-Miért vagy ilyen rosszkedvű? - kérdezte.
-Nem vagyok rosszkedvű. - mosolyogtam.
-Akkor miért teszel úgy?
-Mert nekem jöttél.
Az égnek emelte a tekintetét, és a szemét forgatta, mire elnevettem magam.
Kinyújtottam felé a kezem, ő pedig megfogta. Mosolyogva meredt maga elé az útra, valamin nagyon elgondolkodhatott, és ezt szóvá is tettem.
-Min agyalsz ennyire? - kíváncsiskodtam.
-Azon, hogy milyen szerencsés vagyok veled. - nézett rám, még mindig mosolyogva.
-Hmmm. Ezen néha én is elgondolkodom, csak éppen fordítva. - tűnődtem.
Egy darabig szótlanul sétáltunk kézen fogva, aztán megszólaltam.
-Ma már megismerjük az új diákot?
-Nem tudom. - megvonta a vállát.
-Ennyi az össz lelkesedésed? - húztam el a szám, majd hirtelen elvigyorodtam. - Csikis vagy?
-Nem. - rázta meg a fejét, és mosolyogva rám nézett.
-Ah. A fiúk nem is csikisek? Castiel sem az, és te sem. Ez nem igazság. - elhúztam a szám, mire halkan felnevetett.
-Viszont ha jól emlékszem, akkor te csikis vagy. - mosolygott rám féloldalasan, amitől egyrészt szédültem, másrészt kissé megijedtem.
-Nem, nem. - siettem a válasszal. - Rosszul emlékszel, hibás a memóriád. Én sem vagyok csikis.
-Tényleg? - lepődött meg, majd megint elmosolyodott. - Kipróbáljuk?
-Mi? - kirántottam a kezemet az övéből, és egy kicsit távolabb húzódtam. - Mire gondolsz?
-Semmi különösre. - hirtelen felém nyúlt, és megbökte az oldalam, mire távolabb ugrottam, és figyelmeztetően felemeltem a mutatóujjam.
-Ne merészeld...
De nem hallgatott rám, úgyhogy gyorsan előre futottam az iskola felé, és hátra se nézve befutottam a kapun.
Eddig tartott az előnyöm, mert Lys hamar beért, és a derekamnál fogva elkapott. Próbáltam lerázni magamról a kezét, mert attól féltem, hogy meg akar csikizni. Kaptunk egy kis közönséget is, mert páran már ott voltak a diákok közül az udvaron, de nem érdekelt. Csak az volt a célom, hogy kiszabaduljak.
Megfordultam, és megpróbáltam ellökni Lysandert magamtól. A mellkasára tettem a kezem, és megpróbáltam eltolni, mire csak halkan felnevetett. Nem voltam elég erős, sajnos.
Bosszúsan felnéztem rá, és összeráncoltam a szemöldököm.
-Ne merészelj megcsikizni. - figyelmeztettem.
-Eszembe sincs. - védekezett nevetve.
-Tényleg? - megnyugodva kifújtam a levegőt. - Helyes. De akkor mit is akarsz csinálni? - értetlenkedtem.
-Majd meglátod. - kacsintott, és közelebb hajolt, mire elnevettem magam, és hátulról a hajába túrtam, úgy húztam közelebb magamhoz.
Elfeledkeztem a külvilágról, a tátott szájjal bámuló alsóbb évesekről, de egyáltalán arról is, hogy éppen hol vagyok. Nem létezett már más, csak Lysander.
Azt sem vettem észre, hogy Castiel is beért a suliba, és hogy a padokon ülő diákok egy része a kapu felé bámultak. A másik felük továbbra is minket nézett.
Aztán végre rájöttem, hogy nem vagyunk egyedül, úgyhogy mosolyogva eltoltam magamtól Lysandert (bár nehezemre esett), és az érkező Castiel felé mutattam.
Lys megfordult, és ő is észrevette barátját, mire Cast felénk indult. Előttünk megállt, és vigyorogva ledobta táskáját a földre.
-Hogy s mint, fiatalok? - kérdezte vidáman.
-Egyidősek vagyunk veled. - emlékeztettem.
-A-aa. - rázta a fejét. - Te egy évvel fiatalabb vagy. Lys és én már 18-ak vagyunk.
-Mondasz valamit. - húztam el a szám egy kicsit. - Tényleg, az hogy lehet, hogy az egész évfolyamban csak ti vagytok nagykorúak?
A fiúk összenéztek, aztán megint rám.
-Castiel a harmadikat járta újra, mert nem tanult. - mondta Lys - Én meg az ötödiket, mert nem figyeltem.
-Szégyelld magad. - csóváltam a fejem viccesen.
-Miért? Ha nem bukok meg, most eggyel fölötted járnék.
-És nem ülhetnénk együtt bioszon. - biggyesztettem le a szám.
Felnevetett.
-Például. - helyeselt.
-Castiel. - jutott eszembe egy fontos dolog, és a vörös hajú srác felé fordultam, amire felvonta a szemöldökét. - Kérdezni akartam valamit.
-Kérdezz. - vonta meg a vállát.
-Hogyhogy nem kutyát vettél szülinapomra?
Erőltetetten felröhögött, aztán elkomorult az arca.
-Eleinte úgy terveztem. - mondta. - Csak aztán jött a mindent tudó Rosalya, és azt kezdte mondogatni, hogy egy lánynak nem vérengző eb kell. Pff. Mintha Démon annyira vérengző lenne.
Nagyot nyeltem, és inkább nem fűztem hozzá megjegyzést. Démon igenis vérengző.
Reakciómat látva Lys nagyot nevetett, Castiel pedig furán méregette. Ő nem látta az arcomat.
-És Rosa rábeszélt? - folytattam a beszélgetést.
-Nem igazán. - rázta meg a fejét. - Amikor bementem az állatkereskedésbe, még mindig kutyát akartam. De aztán megakadt a szemem a kismacskán, amit ugye végül megvettem. Nem tehetek róla, tök ugyanolyan a szemetek. - szabadkozott. - Viszont jövőre majd kutyát kapsz.
-Ajjaj. - forgattam a szemem. - A végén még egy egész farmom lesz.
-Ne viccelődj. - mordult rám Cast. - A kutyák igenis értelmesebbek, mint a macskák.
-Zafír nagyon értelmes cica! - védtem.
-Zafír? - nézett értetlenül.
-Ez a neve. 
-Ja, jó. - vonta meg a vállát. - Én csak "fehér szőrgombócnak" hívtam, amíg nálam volt. Addig a kemény fél napig. Démonnal egyébként nem kedvelték egymást.
-Pedig egyáltalán nem vérengző kutya. - okoskodtam, mire Lysanderből megint kitört a nevetés.
Ekkor ért hozzánk Rosa. Szemöldökét felhúzva nézett Lysanderre, aztán szúrósan Castielre, majd szeretetteljesen rám. Vidáman átölelt, és közben megkérdezte:
-Mi baja a barátodnak?
-Csak viccesnek találja a beszólásaimat. - vontam vállat mosolyogva. - Értékeli a humorom.
-Már megbocsájts. - szólt közbe Castiel. - De ez nagyon ócska humor.
-Hagyjál már, Castiel. - forgattam a szemem.
Lys az órájára nézett, aztán körbe az udvaron. A diákok még mindig ott ültek, bár most már kicsit többen. Amikor észrevették, hogy Lys körülnéz, zavartan elkapták a tekintetüket, és mindannyian valami semleges dolgot nézegettek. Például a cipőfűzőjüket, vagy a földet, a fa ágait, stb. Lys értetlenül nézett vissza ránk.
-Miért vannak még itt ilyen sokan? - kérdezte. - Már 5 perce bent kellene lennie mindenkinek az aulában.
-Tényleg. - néztem meg én is az órája számlapját. - Hoppszi.
-Ti tartottatok fel, én pontosan jöttem. - határozott Rosalya. - Ez megfelelő kifogás. Ja, és Amanda is velem jött, úgyhogy csak ti lehettek a hibásak. - mutatott a fiúkra.
-Tessék? - értetlenkedett Castiel.
-Semmi. - sietett Rosa, és megragadta a karom. - Gyere gyorsan.
Elfutottunk az aulába. A műsor éppen most kezdődött, valami verset mondtak a tizedikesek. Szerencsére minket, így tizenegyedikben már nem érintett az évnyitó szervezés.
Megkerestük a szemünkkel az osztályunkat, és nem volt nehét a többieket megtalálni. Már messziről látszott Jade zöld haja, és Nataniel szőke feje is kirikított a tömegből. Pláne Amberé.
Megragadtam Rosalya karját, és az osztályunk felé mutogattam. Hamar észrevette őket ő is, és teljes gőzzel furakodtuk át magunkat az ácsorgó tömegen. Amikor Mr. Fraize mellé értünk, a tanár szúrósan méregetett minket, de aztán Rosa suttogva hadarni kezdett.
-Elnézést a késésért, tanár úr. Pontosan érkeztünk, csak Castiel és Lysnader feltartottak minket. Majd máskor megpróbálunk előbb elszabadulni. - magyarázkodott.
Mr. Fraize kissé megnyugodva bólintott, és elküldött minket Nataniel mellé.
Hangosan kifújtam a levegőt, és az emberek fölött néztem a tizedikesekre. Nem láttam sokat, úgyhogy inkább felhagytam a próbálkozással, és inkább az előttem álló Jade pulcsiját nézegettem. Nem volt rajta semmi érdekes, sajnos.
Arra figyeltem fel, hogy a tanár hirtelen összeráncolja a szemöldökét, és a mögöttünk lévő bejárati ajtó felé sandít szigorú szemekkel. Naná, hogy Cast és Lys jöttek be az ajtón. Bár nem sokan figyeltek fel rájuk, mert tényleg halkan jöttek, Mr. Fraize haragosan nézte őket, mire kicsit behúzták a nyakukat. Ajjaj, Rosa, ezért még kapni fogsz Castieltől, az biztos...
A fiúk beálltak az osztály mögé, és én pedig tovább tanulmányoztam a Jade hátán lévő szöszöket. Izgalmas elfoglaltság, nemde?
Az előadás végén az igazgatónő mondott rövid beszédet, aztán osztályonként kellett az osztálytermekbe mennünk, hogy ne legyen nagy tolakodás. Nekünk kellett másodjára mennünk, mert mi voltunk közel az alsó folyosókhoz.
Amikor végre bejutottunk a terembe, eluralkodott a káosz. Mindenki a legjobb helyet akarta magának, úgyhogy jöttek a padstoppolások, satöbbi. Én tök nyugodtan ültem le az utolsó előtti padba, és levágtam a táskám magam mellé.
Fáradtan fújtattam, és végre kinyújtóztathattam a lábaimat. Már nagyon fájtak a sok állástól. Ah.
Lys állt meg előttem, mire mosolyogva fogtam meg a kezét, és húztam a mellettem lévő székre.
-Hogy tetszett az évnyitó? - kérdezte leülve.
-Mármint Jade pulcsija? - kérdeztem vissza. - Érdekes volt, egy csomó szösz volt benne.
Halkan felnevetett.
-Szóval nem láttál ki.
-Alacsony vagyok, na. - sértődtem meg.
-Ezért nézted Jade pulóverét. - vonta le a következtetést.
-Pontosan. - bólintottam, Lys meg nevetve a fejét rázta.
Bejött a tanár, és letette a naplót az asztalára. Előrefordulva figyeltük, ahogy körülnéz az osztályon, aztán megállapodott a szeme Lysanderen.
-A fenébe. - suttogta Lys, mire majdnem elnevettem magam, de végül sikerült visszatartanom.
-Lysander, megmondanád, hogy hol van a barátod? - kérdezte felvont szemöldökkel Mr. Fraize.
Körülnéztem az osztályon. Castiel csakugyan nem volt sehol, és ezt nem tudtam mire vélni.
-Mármint Castiel? - kérdezett vissza Lys. - Őszintén mondom, nem tudom. Nemrég még megvolt. Biztos elhagytam.
Az osztály felnevetett, a tanár pedig bosszúsan fújtatott. Abban a pillanatban lépett be a terembe Cast, és amikor becsukta maga mögött az ajtót, megszólalt.
-Jó reggelt, tanár úr! - köszönt, és lazán hátrasétált a mögöttünk lévő padba. Hangosan levágta magát, és Mr. Fraize csak ezután bírt megszólalni.
-Castiel, mégis mire véljem a késést?
-Bocsánat. - vonta meg a vállát. - Egy kilencedikes csajszi feltartott, és csak most tudtam eljönni. Amikor meglátott, elájult, és el kellett vinnem az orvosiba.
Megint felnevettek a többiek, én meg csak elmosolyodtam. Tipikus Castiel-beszólás, és még hihető is. Lys a homlokát fogta halkan nevetve, de ő sem fűzött hozzá megjegyzést.
-Hát... - habozott a tanár. - Rendben. Többször ne forduljon elő!
-Nem én tehetek róla, hogy összeesett. - szabadkozott mögöttem Castiel.
-De hiszen most mondtad, hogy akkor ájult el, amikor meglátott. - szólt közbe Amber. - Vagyis gyakorlatilag te tehetsz róla, hogy elterült. Te pedig felszedted.
-Figyelj, Amber. - mondta Castiel nyájas hangon. Le merném fogadni, hogy még nagyokat is pislogott hozzá. Majdnem felröhögtem. - Ha te esnél el előttem a folyosón, nem vinnélek el az orvosiig, nyugodj meg. Fölösleges lesz próbálkoznod.
Az osztály megint felnevetett, Amber pedig sértődötten hátat fordított nekünk, és segélykérően a bátyjára nézett. Nataniel alig bírta visszatartani a nevetést, inkább csak tanácstalanul felvonta a vállát. Amber rá is megsértődött, mire most már én is majdnem nevettem.
-Gyerekek! - kiáltott Mr. Fraize, de nem tudtunk leállni. - Csend legyen, halljátok?! Elég!!!
Valamennyien elhallgattak, és mindenki megpróbált komoly képet vágni.
-Nos. - folytatta a tanár. - Ez lesz az ülésrend azokon az órákon, amelyeken itt vagytok, ebben a teremben. Minden szaktanárnak megvan a joga, hogy elültessen akárkit. Úgyhogy ebből ne legyen botrány.
Lys füléhez hajoltam, és halkan belesúgtam.
-Bioszon melletted ülök, stipp-stopp.
Mosolyogva felmutatta a hüvelykujját, és így jelezte, hogy felőle rendben van a dolog. Elégedetten ültem vissza normális testhelyzetbe, és újra a tanárra figyeltem, aki közben még mindig beszélt.
-Idén lesz egy új osztálytársatok, aki ma nem tudott eljönni, de majd pár napon belül itt lesz.
Megint elragadtak a gondolataim. Vajon milyen lesz? Egyáltalán lány lesz, vagy fiú? Hová fog ülni? Jelenleg csak Castiel mellett van hely hátul, meg egy középen, Iris jobb oldalán. Ha lány lesz, akkor tuti, hogy mögénk ül inkább.
A tanár közben tovább variált, de nem nagyon figyeltem. Megkaptuk az órarendet (eléggé durva), és 1-kor már végeztünk is. Lysander kezét fogva sétáltam le a lépcsőn, másik oldalamon Castiellel, aki éppen nagyban magyarázott a kilencedikes lány arcáról. Csak bólogattam és bólogattam, de közben lekötötte a figyelmemet Lysander keze, ahogy kedvesen szorongat. Azért megpróbáltam közben Castielre is figyelni. Egy próbát megért...
A kapuban elbúcsúztunk, mert a fiúk elmentek biliárdozni, én meg siettem haza Zafírhoz.
-Hahó! - kiáltottam, amikor beléptem az ajtón. - Boti?!
Semmi válasz. Ezek szerint még lóg valahol. Lehet, hogy ő is biliárdozni ment a többiekkel.
Az emeletről viszont vékony macskanyávogást hallottam, mire gyorsan bezártam az ajtót, és feltrappoltam a lépcsőn. Kinyitottam a szobám ajtaját, és nagyon megpróbáltam nem belerúgni a macskába. Szerencsére 2 centit vétettem, úgyhogy nem borult fel.
Kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegőt is kapjunk. Kevés volt a szobában az oxigén, úgyhogy nagyon jól esett a kinti levegő. Gyorsan töltöttem Zafír tálkájába egy kis macskatápot, aztán leültem a székre. Egy darabig azt néztem, ahogyan nyammog, de sajnos hamar meguntam, úgyhogy inkább az interneten nézegettem különböző oldalakat.
-Zeneiskola? - tűnődtem. - Vajon érdemes megpróbálni?
A macskámra néztem, aki szintén felnézett pár pillanatra, és hangosan nyávogni kezdett.
-Igazad van. - helyeseltem. - Beiratkozom, aztán meglátjuk, mi lesz.
Zafír megint a tálkába temette az arcát, én pedig gyorsan gépeltem. A városban két zeneiskola is van, az egyik a belvárosban, a másik meg már szinte vidéken. Messze. Mégis a leírásból arra következtettem, hogy a távolabbi a magasabb színvonalú. Hm.
Mindkettőnél ugyanakkor van a beiratkozás, egy hét múlva szerdán. Még meggondolom, és persze majd még kikérdezem erről a zenész barátomat is. Nem árt.
Miután már nem tudtam mit elolvasni az iskolákról, elővettem a hegedűtokot. Lefektettem az ágyra, és felpattintottam a zárát, majd óvatosan kiemeltem a hangszert. Olyan furcsa. Annyira szép, és nagyon szeretnék rajta már játszani, de vajon képes leszek rá egyáltalán? Van elég tehetségem ahhoz, hogy egyszer talán megértem, hogy mi a rendszere a sok húrnak?
Elgondolkozva bámultam a hegedűt, és kissé félre fordított fejjel nézegettem. Jól néz ki, és ha úgy vesszük, tényleg az én stílusom. Lys tényleg jól eltalálta.
Bár csak gondolatban mondtam ki  nevét, mégis halványan elmosolyodtam, és aztán odáig fajult a dolog, hogy halkan elnevettem magam. Mégis hogy jutott eszébe, hogy én valaha hegedülni tanulnék? Majd meglátjuk. Ez is újdonság még.
Erről eszembe jutott az új diák, és izgatott lettem. Vajon szép, vagy ha fiú, akkor jóképű? Mennyire lesz nehéz neki beilleszkedni?
Hirtelen ötlettől vezérelve újra bekapcsoltam a számítógépet, és végigfutottam a névsort. Nem volt benne ismeretlen név.
Csalódottan kapcsoltam ki a gépet, és hátradőltem a székemen. Már csak percek kérdése, hogy Boti mikor ér haza... Jöjjön már!