Azonban amikor beértem, rá kellett döbbennem, hogy teljesen más a helyzet. Mindenki frissen, izgatottan, vidáman jött ma suliba, és a nyarat tervezgették, telefonszámot cseréltek, stb. Akkor jöttem rá, hogy ma délután már évzáró van, utána meg előttem a nyár.
Anya elutazik hétfőn, egy egész hétig távol lesz. Apa sem jön haza, sőt, még a tetejébe Boti akkorra tervezi a sulis túrájukat. De jó. Otthon, egyedül?
Szóval reggel mindenki izgatott volt, ami egy idő után rám is átragadt. Elkértem Iris, Kim, Viola és Melody számát, illetve még Nataniel is megadta, meg Dajan. Castielé és Lysanderé már megvolt. Úgyis őket fogom a leggyakrabban hívogatni...
A tanórákon már nem csináltunk semmit, szabad foglalkozás volt mindenhol. A matek el is maradt, hogy hamarabb haza mehessünk, és ünneplőben visszajöhessünk egy órával későbbre.
Na hát igen, az ünneplő... Amikor beiratkoztam az iskolába, kaptam egy egyenruhát, ami egy piros-fekete kockás miniszoknya és egy fehér ing, bézs pulcsival. Ez még nem is lenne nagy baj, de annyira borzasztóan kényelmetlen! Ráadásul az sem segít, hogy ünneplős cipőt kell felvennem, vagyis egy fekete körömcipőnél állapodtam meg. Pfuj.
Mindenesetre így, kiöltözve vártam Lys-t a nappaliban. Nem váratott magára sokáig, mert 2 előtt 10 perccel kopogtak az ajtón, mire én felpattantam, villámgyorsan az előszobában termettem, és feltéptem az ajtót.
Lys jobban nézett ki ünneplőben, mint azt valaha képzeltem volna. Khm... Inkább a fantáziátokra bízom. :D
-Szia - megpusziltam, majd felkaptam a kistáskám. - Mehetünk?
-Felőlem bármikor - mosolygott, majd kézen fogva elindultunk a suliba.
Ott már javában állt a bál. Minden tanár ide-oda futkosott, a diákok ugyanolyan vidámak voltak, mint reggel. Amber és csatlósai az ünneplő miatt nyavalyogtak, amit valamilyen szinten megértek. Csakhogy ők nem azon aggódtak, hogy kényelmetlen (azt valószínűleg már megszokták), hanem hogy "nem néznek ki benne elég jól". Mintha nem lenne feltűnő a két tonna smink a képükön. Lysander suttogva meg is jegyezte.-Ugye te nem fogod temperával festeni magad?
-Mi? - nevettem halkan. - Pedig most is van rajtam smink.
-Az szinte észre sem vehető - rázta a fejét, majd Amber felé bökött.- Azért van köztetek különbség.
-Mégis mellé akartál ülni a buszon - húztam el a számat tettetve a sértődöttségemet.
-Jaj, ne csináld már - játékosan meglökött, mire nevetve húztam vissza magamhoz.
Az évzárót hamar lezavarták, volt műsor, vers, meg minden ilyen kis értelmetlen dolog. Hogy miért volt értelmetlen? Hát azért, mert a meleg pulcsimban álltam a tűző napon, ráadásul senki se figyelt az előadásra, mindenki vagy legyezgette magát, vagy egymással suttogtak. Vagyis nem volt az égvilágon semmi értelme ennek az egésznek. De valahogy túléltem.
A műsor után mindenki a saját osztálytermébe ment, és leülünk a helyünkre. Kisvártatva beviharzott Mr. Fraize is, egy csomó bizonyítvánnyal, oklevéllel, irattal a kezében.
-Kezdjük is - fogott bele a mondandójába. - A gondnok megemlítette, hogy nem számoltátok vissza a vakáció betűit - a táblára nézett, és saját szemével láthatta a... a semmit. - Jövőre jobban ügyeljetek erre! Iris, gyere, és írd fel, már arra a kis időre is! - Iris felírta a táblára a varázserejű szót, amitől még inkább jó lett a hangulat. A tanár folytatta.
-Remélem, mindenki jól érezte magát ebben az évben is. Ne feledjétek, szeptemberben megint újra kezdődik a tanév, úgyhogy ha lehet, ne nagyon hanyagoljátok a tanulást sem. - Az osztály halk beszólásokat hallatott, mint például a "Neeeem, dehogy" meg a "Tanár úr, miket tetszik gondolni...", meg hogy "Én az egész vakációmat át fogom tanulni." Ez utóbbi Castiel volt. Azt megnézem, ha még véletlenül is hozzányúl a könyvekhez.
-Akkor, osszuk ki a bizonyítványokat - határozott Mr. Fraize, amikor megint hangoskodni kezdtünk, de erre mindannyian elhallgattunk.
Elkezdte őket osztogatni. Én persze a legvégén vagyok a névsorban, hiába, a nevem Vida. Mindegy, ráérek. Feltűnt, hogy a tanár kihagyta a névsorból Nataniel és Melody nevét, de nem nagyon foglalkoztam vele. Biztos, csak véletlen. De akkor a tanár megszólalt:
-Az idén 3 kitűnőnk is lett az év végén. - jelentette ki. Lysander lopva rám nézett, mire felvontam a szemöldököm. Én matekból 4-es vagyok, úgyhogy nem lehetek kitűnő. - Natniel, Melody és Amanda. Kijönnétek?Elképedve meredtem a tanárra. Hogy mi van?! Mi lett a matekkal?! Mi történt, amiről lemaradtam?!
Iris oldalba bökött, mire kis híján sikítva ugrottam fel, de szerencsére most csak felszisszentem. Kimentem a bizonyítványomért, és amint visszaértem a helyemre, rögtön fel is lapoztam. Matek ötös?! Mi a jó bánat...?!
De persze nagyon örültem, mert kaptam egy oklevelet meg egy könyvet is, ezért főként ujjongtam. Valami régi, görög dráma. Imádni fogom.
Ezek után mehettünk a magunk dolgára, vagyis haza. Elköszöntünk a tanártól, én viszont még bent maradtam. Lys sem mozdult a helyéről, de ő csak engem várt. Castiel meg a folyosón álldogált, ránk várva.
-Tanár úr. - kezdtem. - Tudtommal matekból négyes voltam. Hogyhogy ötöst kaptam? Nem csak félreírás?
-Nem. - rázta meg a fejét. - A tanárnő úgy gondolta, hogy igenis megküzdöttél az ötösért, és mivel csak ez hiányzott a kitűnőségedhez, megkaptad. Elmondása szerint látta benned az igyekezetet, de jövőre nem lesz ilyen jó kedvében. Úgyhogy azt javaslom, tanulj többet matekra.
-Köszönöm - vidáman megköszöntem, és Lys-t kihúzván a teremből távoztam. - Hallottad? - vigyorogtam rá. - Kitűnő lettem!!!
-Gratulálok. - mosolygott, aztán hozzátette. - Mindig is sejtettem, hogy így lesz.
-El se merem hinni - lelkendeztem.
-Én se - szólt közbe Castiel - Mindig is tudtam, hogy stréber vagy, na de hogy ennyire... - megrázta a fejét, mire tarkón vágtam. Ő csak ne gúnyolódjon.
-A lógós ne beszéljen! - szóltam rá.
-Bocs. Én tényleg sokkal rosszabb vagyok, mint te - szekált tovább.
-Szólj már rá! - böktem meg Lysandert, aki egészen eddig szórakozottan figyelt minket. Ám csak annyit mondott:
-Esküszöm, szórakoztatóbbak vagytok, mint amikor Castiel és Rosa veszekszik.
-Pff. - fújtattam. - Indulhatunk?
-Még szekrényedet akartad kipakolni - emlékeztetett Lys.-Ó, tényleg.
Gyorsan kinyitottam a szekrényemet, és amíg a fiúk dalszövegekről beszélgettek, kiürítettem a tartalmát. Megtaláltam a rég keresett tavaszi sapkámat. Jó tudni, hogy itt volt egész végig, amíg tavasszal az egész lakást tűvé tettem érte...
Mindent belerámoltam egy szatyorba, majd levettem a lakatot, és eltettem azt is. Csak el ne veszítsem.
Mire mindennel kész lettem, kimentünk. A kapunál a fiúk még beszéltek egy kicsit, aztán elköszöntek egymástól, és szétváltunk. Nem búcsúzkodtam Castieltől, úgy is tudom, hogy maximum 2 napig nem fogom látni, mert úgyis átjön Botihoz. Kibírom azt a pár órát nélküle.
Elindultunk haza. Az úton nem sokat beszéltünk, ki-ki a saját gondolataiba meredt. Én azon méláztam el, hogy mivel kezdjek neki a nyárnak. Pár nap múlva Boti és anya elmennek, és egyedül maradok a házban. Anyuék megbíznak bennem, éppen ezért nem fogom szétszedni a házat. Magyarul bulizás nálunk: kilőve. És ha én mennék át máshova? Mondjuk Rosa vagy Iris biztosan szívesen fogadna. Valamiért nem akarok otthon lenni az üres lakásban, teljesen egyedül...
-Min gondolkodsz? - kérdezte Lys.
-Neked azt mindig tudnod kell?
-Igen. - halványan elmosolyodott. - Szóval?
-Azon gondolkodtam, hogy mihez kezdjek ebben az első hétben. Anya és Boti elmennek, és 6 napig enyém a ház. Valami programot kell szerveznem, hogy ne kelljen otthon lennem egyedül az üres lakásban. - akaratom ellenére végigfutott a hátamon a hideg. Félnék otthon egyedül.
-Nem leszel egyedül - nézett rám Lys.
Köhöm. Ez eddig eszembe se jutott.
-Az igaz. - bólintottam mosolyogva. - De azért mégis... Te is halálra unnád magad egész nap nálunk, üres házban.
-Nem biztos - felém hajolva szájon puszilt, mire fordult egyet velem a világ. Az arcomra fagyott a mosoly. Mégis, mit akar csinálni, amikor egyedül vagyunk?!
Gondolatban gyorsan fejbe vertem magam. Mit képzelek én róla? Teljesen elment az eszem!
-Aha - csak ennyit bírtam kinyögni, de többre nem is volt szükség, mert megérkeztünk.
-Most nem megyek - rázta a fejét Lys, amikor be akartam húzni az előszobába. - Rosa terveket sző nálunk, úgyhogy azt hiszem, jobb lesz, ha megyek, és beleszólok.
-Mehetek én is? - vidámodtam fel.
-Majd máskor - magához húzott és átölelt.
-Mikor mehetek én is? - kérdeztem, de mivel a mellkasához voltam szorítva, csak tompán hallatszott a hangom.
-Majd holnap. Vagy azután. Rengeteg időnk lesz - ő a hajamnak beszélt, legalábbis a leheletéből ítélve.
Sóhajtottam, majd eltoltam magamtól, és rávigyorogtam.
-Jó Rosa elleni hadjáratot!
-Jó búcsúzkodást - kacsintott, majd megfordult, és elment.
Tényleg. Anya valószínűleg nagyon számít egy "Jaj, de fogtok hiányozni, anya, ne menj el!!" című monológra. Amire fel kell készülnöm, legalábbis lelkileg biztosan. Azt viszont már most elhatároztam, hogy nem fogok könyörögni, hogy ne menjenek el.
A szobámban ülve nem tudtam mit csinálni. Nincs mit tanulni. Nincs mit olvasni. Illetve, van! A könyv, amit ma kaptam, amiért kitűnő lettem!Előkapartam a könyvet. Shakespeare, Téli rege.
Még nem olvastam, úgyhogy buzgón vetettem bele magam. Minden mondatot kétszer elolvastam, mire megértettem, de a történet eleje jól kezdődött.
Észre sem vettem, hogy időközben besötétedett. Arra eszméltem fel, hogy csörgött a telefonom. A kijelzőn Lysander neve villogott.
-Szia - vettem fel gyorsan. - Na, hogy ment?
-Hát... Úgy tűnik, először Olaszországba megyünk, aztán Balaton felvidékre, ezután hajóútra a görög szigeteknél... Meg még pár apróság. - fejezte be.
Pár másodpercig meg se tudtam szólalni, de aztán nagy nehezen kinyögtem:
-Szuper. Akkor én megyek veletek Olaszországba, a többiből meg hagyjatok ki.
-Amanda - sóhajtott. - Mondtam már, hogy kifizetem neked.
-De én azt nem bírnám! - szóltam rá, mielőtt tovább fantáziálna. - Nem. Maradok itthon. Olaszország is bőven elég lesz.
-Ha te nem mész, én se - szögezte le.
Ez nem tetszett. Nem akarom megfosztani a szórakozástól.
-De, te elmész. - jelentettem ki. - Te szórakozol Görögországban, meg a Balatonon. Meg ki tudja, még hol. De engem tényleg itthon hagyhattok, elleszek.
-Amanda... - folytatta volna, de én közbevágtam.
-Lys! Most tényleg, miért nem vagy képes ezt felfogni?
-Felfogtam, hogy nem akarsz elfogadni tőlem egy utazást - sóhajtott. - Csak nem látom értelmét.
-Tegyük fel, hogy az egész fordítva van. - kezdtem. - Én vagyok a gazdag, te meg a csóró, és...
-Amanda, nem vagy koldus!
-De tegyük fel, hogy te az lennél. - tudomást se vettem róla. - Szóval tegyük fel, hogy az anyagi helyzeted nem valami fényes, de nekem van pénzem, hogy elvigyelek egy hajóútra. Engednéd, hogy én lássalak el téged?
-Nem, de...
-Nincs de. - határoztam. - Te majd csak menj el velük az utakra.
-Erre még visszatérünk. - szinte láttam magam előtt, hogy lazán legyint egyet.
-Oké. - fújtam ki a levegőt.Hallottam, hogy anya lentről kiabál fel nekem, hogy menjek le.
-Bocsi, Lys, de most le kell mennem. Anya hív.
-Jó búcsúzkodást - nevetett.
-Köszi. Akartál még mást is mondani? Hívjalak vissza?
-Nem kell. Holnap jövök reggel. Szia - köszönt el.
-Szia - leraktam a mobilom, és lesiettem a lépcsőn. - Jövök már!
Ahogy azt vártam, anya a bőröndjével és kis táskájával állt az előszobában. Boti éppen most ment be a szobájába, gondolom, ő még nem most indul. Anya kitárt karokkal várt. Szorosan hozzábújtam.
-Szia, anyu. Hiányozni fogsz - mondtam.
-Te is nekem, kincsem. - teljesen meghatódott. - Pár nap múlva jövök.
-Aham. - elhúzódtam tőle. - Boti mikor megy?
-A busz valamikor este 10 körül indul csak.
-Jó. - sóhajtottam.
-Amanda. Ígérd meg, hogy vigyázol magadra! Idegeneket nem engedsz be a házba, és...
-Lys idegennek számít? - vágtam közbe.
-Nem, őt ismerjük. - folytatta volna, de elakadt a lélegzete. Gyorsan hozzátette: - De ne maradatok ketten egyedül a lakásban!
-Anyaaaa! - hüledeztem. Kicsit el is pirultam, de megpróbáltam leplezni.
-Jó, jó... De csak felelősséggel! - figyelmeztetett. Bólintottam. - Szóval idegeneknek a házba jönni tilos! Ha lehet, minél többet maradj inkább itthon, és ne rosszalkodj!
-Jó - egész végig bólogattam. - Még valami?
-Tudsz magadnak reggelit készíteni. A tegnapi ebédből is maradt egy jó adag, és van valahol egy mirelit pizza is. Majd keresd meg.
-Oké.
-Szia, Amanda!
-Szia, anya! - még egyszer megölelt, aztán az ajtóból visszanézve még elkiáltotta magát:
- Szia, Boti!!!
-Helló! - hallottam a választ.
Az ajtó becsukódott, anya meg elment. Megkönnyebbülve fújtam ki a levegőt. Ezen is túl volnék.
Elmentem vacsorát készíteni, csináltam rántott húst (kicsit nehezen, de sikerült), és főztem egy kis rizst. Boti nagyon szereti, úgyhogy "búcsúvacsorának" megfelel.
Ízlett neki is, nekem is. Vacsora után ő is menni készült. Az előszobában vette fel a kabátját, és vigyorogva köszönt el.
-Szia, Amanda!
-Helló. - intettem. De nem ment ki.
-Aztán tényleg ne rosszalkodj - rötyögött. - Tudod, a házba hívhatsz akárkit, de a szobámat hagyd békén! Csak ennyit kérek.
-Jó. - bólintottam. - Nem tervezek sok mindenkit idecsődíteni.
-Oké. - megfordult, és még az ajtóból visszaszólt: - Aztán tényleg ne rosszalkodj a barátoddal! Tudod, a te korodban...-Fogd be!!! - becsaptam az ajtót, és még hallottam, ahogy nevetve elsétált. Pff...!
Duplára zártam az ajtót. Minden ablakot becsutam, hogy kellően biztonságban érezzem magam. De amikor leültem a kanapéra, a ház annyira... csendes volt. Szoktam itthon egyedül lenni, de a gondolat akkor is megrémített, hogy most nem egy délutánról van szó, hanem 6 napról. Ráadásul akármennyire is akarta elviccelni Boti ezt a Lysander-dolgot, a hasam is görcsbe rándult az idegességtől.
Nem szabadna ilyenekre gondolnom. Gyorsan ki is verem a fejemből.
Könnyen elaludtam, mert tudtam, hogy holnap nem kell az ébresztőre kelnem. Enyém az egész délelőtt...
Valami csiklandozta a karomat. Az illatokból ítélve (tudom, fura, hogy ily módom tájékozódom, de) reggel lehetett, és még mindig az ágyamban feküdtem.
A karomat viszont rendellenes módon tényleg piszkálta valami.
Hunyorítottam egy kicsit, és rémültem fedeztem fel a kezet, ami simogatott. Mi a...?!
Halkat sikítva felültem az ágyamban. Nagy meglepetésemre nem volt ismeretlen a "simogatóm".
-Lysander! - kiáltottam meglepetten, ámde bosszúsan. - Mit keresel itt?!
-Bocs. Mondtam, hogy jövök reggel - mentegetőzött.
-Halálra rémisztettél!
-Nem akartalak felébreszteni. Édes vagy, amikor alszol.
Elhúztam a számat, hogy elfojtsam a kikívánkozó mosolyomat.
-De hogy jutottál be? - gyanakodtam tovább.
-Kulccsal. Tegnap megtaláltam a földön haza felé, az utcán. Biztos elhagytad ide felé jövet.
Igaza van. A kulcsomat csakugyan nem találtam tegnap, este az egyik pótkulcsomat használtam.
Még egyszer tetőtől talpig végigmértem Lys-t, és halkan szólaltam meg.
-Biztos, hogy nem hallucinálok?
-Szerintem nem - nevetett halkan. - Legalábbis én úgy gondolom, tényleg itt vagyok.
-Hmm - visszafeküdtem az ágyamra, mert kényelmetlen volt ülni.
Szorosan magamhoz húztam, és hozzábújtam a mellkasához. Karjával átölelte a vállam, és a hajamba temette az arcát.
-Mi a program mára? - kérdeztem.
-Rosa egyeztetni akarja veled a tervezett programjait.
-Vagyis?
-Akarsz átjönni, vagy ők jöjjenek ide?
-Viccelsz? - azonnal jobb kedvem lett. - Megyek én! Olyan régóta próbálom elképzelni a lakásotokat, és még soha nem vittél el.
Hangomból egy kis gúny, vagy inkább sértődöttség is bujkált, amit észre is vett. Mindent észrevesz.-Bocsi. Majd most bepótolhatod - éreztem, hogy elmosolyodik. Én is vigyorogtam.
-Oké.
-Nincs kedved esetleg felkelni? - kérdezte, de nem engedett még el.
-Nincs. - válaszoltam röviden.
Halkan nevetett, a teste rázkódott egy kicsit, majd sóhajtott, és eltolt magától.
-Azért jobb, ha lassan indulunk. Már 10 óra van, és szerintem Leigh már nem sokáig bírja Rosa-val ép ésszel.
-Ó! Már ennyi az idő? - az órámra pillantottam. Csakugyan 10 óra múlt pár perccel. Hoppá. - Mióta vagy itt? - gyanakvóan méregettem.
-Azt hiszem, fél 9-kor jöttem. - gondolkodott.
-De hiszen...! Miért nem ébresztettél fel?! - hüledeztem.
-Mondtam már. Nem volt szívem.
-Máskor köteles vagy felébreszteni! - szóltam rá.
-Nem ígérem.
-Hagyjuk!
Felkaptam a szekrényemből pár ruhadarabot (egy rövid farmert és egy ujjatlan, testhez álló fekete pólót), és két lehetőségem maradt. Az egyik, hogy kiküldöm Lys-t, hogy felöltözzek, a másik meg, hogy én megyek ki. Illetve maradt egy harmadik is, de inkább nem is gondoltam rá.
-Mindjárt jövök - döntöttem el, és kimentem az ajtón.
A fürdőszobába érve gyorsan magamra rángattam a ruháimat, fogat mostam, fésülködtem, és halvány sminket is dobtam az arcomra. Egész jól nézett ki, de most nem nagyon törődtem vele. Fent vár a szobámban a barátom.
Egész idő alatt Lys el sem mozdult az ágyamról. Annyit változtatott csak, hogy már nem feküdt, hanem ült. Érkezésemre felkapta a fejét, és alig láthatóan elmosolyodott.
-Indulhatunk? - kérdezte.
-Felőlem akármikor. - bólintottam.
Lementünk a lépcsőn. Kabátra nem volt szükségem, mert elég meleg volt kint ahhoz, hogy ujjatlanban mászkálhassak. Az előszobában Lys hirtelen megtorpant.
-Nem vagy éhes?
Erre nem is gondoltam. Amíg mellettem volt, őt ettem a szememmel, úgyhogy igazából cseppet sem hiányoltam az ételt. Jó, ez így furán hangzik, de akkor is.-Nem - megráztam a fejem, és kimentünk az utcára. Bezártam az ajtót, majd megfogtam Lys kezét, és elindultunk. Igazából fogalmam sincs, merre...
Lys az ujjait az enyéimbe fonta, így ha akartam, se tudtam volna elveszni. Próbáltam minél jobban az útra figyelni, de nehéz volt. A Nap teljes erőből sütött, az ég tiszta kék volt, néhány bárányfelhő foszlánya bizonytalankodott itt-ott. Az utak kihaltak, gondolom, még mindenki alszik, kipihenik a tanévet. Legalábbis a diákok, tanárok.
Egyszer csak megálltunk. Először nem értettem, miért, de aztán rájöttem, hogy megérkeztünk a házukhoz. Szemügyre vettem.
Az alacsony, fehér kerítés mögött egy kicsi, ámde szép ház állt. Kertes háznak is lehetne mondani, de olyan kicsi volt előtte a fű, hogy nehezen mondanám kertnek. Valószínűleg a ház túloldalán van a kert.
A ház maga kőből épült, és az indák felfutottak az oldalán. Réginek tűnt, mégis takarosnak. A házhoz egy keskeny járda vezetett, és pár lépcsőfok.
Lys kinyitotta a kaput, és előreengedett. Végigsétáltam a kis ösvényen, és megálltam az ajtó előtt.
-Nyitva van. - mondta Lys mögöttem.
Így hát kinyitottam az ajtót, de ahelyett, hogy normálisan körbenézhettem volna, valaki a nyakamba ugrott.
-Hol késtetek? - kezdte Rosa. - Leigh már fel akart titeket hívni, mert azt hitte, úgy jártál, mint az erdőben az osztálykiránduláson.
-Csak aludtam... - motyogtam.
-De Lysander-nek világosan megmondtam, hogy ébresszen föl!
-Nyugi, Rosa! - csitítgatta Lys. - Most már itt vagyunk.
-Igen. - helyeseltem. - Megengeded, hogy körbenézzek?
-Ó! - esett le neki a tantusz. - Te még nem jártál itt?
-Nem. Úgyhogy, ha megengeded...
-Gyere.
Egy kis előszobában álltam, a kabátok mellett. Vagyis pontosabban 4 kabát mellett. Az egyik Lysanderé volt, azt egyből felismertem.
Beljebb lépve egy nagyobb nappaliban találtam magam. A falak vajszínűek (úgy láttam, az egész házban így van), és két barna kanapé húzódott a sarokban egy nagyobb tévével és egy kis asztallal. A lámpát inkább nevezném csillárnak, fekete színe tökéletesen passzolt a stílushoz.
A konyha is innen nyílt, mint ahogy a fürdőszoba. Mindkettő kicsi és tiszta. A nappaliból kanyarogva fölfelé vezetett egy keskeny lépcső, és az emeleten 3 szobát találtam. Az egyik egy fürdőszoba, a másik kettő feltehetőleg a két fiúé. Oda nem néztem be, mondván, hogy nem az én dolgom. Majd megmutatják.
Rosa és Leigh már az egyik kanapén ültek és beszélgettek, amikor leértem. Lys a konyhában volt, majd amikor ő is megérkezett, intett, és leült a másik kanapéra. Leültem szorosan mellé, és a térdeimet felhúztam magam mellé, a karommal fogtam át.
-Szóóóval. - kezdte Rosa, jól megnyújtva a szót. - Amanda, voltál már Olaszországban?
-Ami azt illeti, eddig külföldön csak Horvátországban voltam.
-Ezt feltétlenül bepótoljuk - bólintott Rosa. - Benne vagy egy Olaszországi útban?
-Attól függ, mennyi időre.
-Én egy hétre gondoltam, annyi szerintem elég lesz.-Oké, az jó lesz - mosolyogtam.
-Szuper. - folytatta Leigh. - Reméljük, lejössz velünk Görögbe is, mert Rosa mindenképpen hajózni akar a szigetek körül.
Éreztem, ahogy Lys kicsit megszorítja a kezem, én meg nagy levegőt vettem, és kezdtem is...
-Hát, az a helyzet, hogy... Szóval hogy nekem Olaszország bőven elég lesz.
-Mi? Miért?
-Hát... Anya csak egy utat engedélyezett a nyárra, és ha Görögország is feltétlenül szükséges, akkor azt a saját spórolt pénzemből kell fizetni, ami ugye nem sok...
-Emiatt ne aggódj... - kezdte Leigh, de félbeszakítottam.
-Mielőtt elkezdenéd, szeretném leszögezni, hogy nem fogok a ti pénzetekből élni, és magamnak fizetek minden ilyesmit. Lysanderrel már eléggé alaposan kitárgyaltuk ezt a dolgot, és végül én nyertem. - kicsit önelégült fejet vágtam, de folytattam. - Hogy ha megyek valahová, akkor azt nem ti fogjátok fizetni. Éppen ezért, én majd itthon maradok a nyár többi részében. Elleszek.
-Lys? - nézett rá kérdőn Rosa.
-Nem lehet érvelni ellene. - sóhajtott. - Itthon akar maradni. Majd ti menjetek Görögbe.
-Mi?! - akadtam ki. - Azt mondtuk, hogy te is mész! Nehogy már lemaradj egy ilyen kalandról!
-Amanda. - nevetett Lys. - Értsd már meg, hogy sehova se megyek nélküled, oké? Itthon maradunk. Itt is van tenger a közelben.
-Tényleg! - kapott a fejéhez Rosa. - Az itteni tenger! Ide is kell egy nagy bulit szerveznünk az osztálytársakkal.
-Jaj, ne... - suttogta Leigh és Lys teljesen egyszerre, alig hallhatóan.
-Szerinted is jó ötlet, Amanda? A fiúkra már nemigen számíthatunk.
-Nem rossz. - hagytam rá. Tényleg jó lenne a lányokkal lenni.
-Na ugye. - vágott önelégült képet.
Még beszélgettünk egy kicsit, de az idő hamar elrepült. Máris 2 óra lett, és a gyomrom kordult egy nagyot. Azt hiszem, ideje lenne reggeliznem.
-Gyere - állt fel Lys. - Keressünk valamit.
-Nekünk is hozzatok! - szólt utánunk Rosa, amikor bementünk a konyhába.
Csináltunk két pizzát, amik már elő voltak készítve a hűtőben. Nekem nagyon ízlettek, és mindkettőt megettük.
Ebéd után haza indultam, Lysander persze jött velem (még nem tudom, merre találok vissza).
Végül sikeresen eljutottunk a házunkig, és miután kinyitottam az ajtót, berántottam magam után Lys-t is. Nehogy kedve támadjon haza menni...
TV-t néztünk, nem nagyon figyeltem a filmre, mert teljesen lekötött a mellettem ülő Lys. A vállára hajtottam a fejem, és majdnem elaludtam már a harmadik film vége felé. Lysander felvitt a szobámba, lefeküdtem az ágyamba, és menni akart, de sikerült elkapnom a kezét, és visszatartottam.
-Ne menj el... - kértem.
-Nem tudom, hogy maradhatnék-e. - mondta.
-Kérlek, maradj... Félnék egyedül. - vallottam be.
-De Amanda, nekem...
-Lys... Lécci... - már majdnem elaludtam, annyira kimerült lettem hirtelen.
Megszorítottam a kezét, mire sóhajtva lefeküdt mellém. Karjával átölelte a derekamat, és homlokon csókolt.
-Tudod, hogy neked nem lehet ellen állni? - kérdezte halkan.
-Csak maradj itt. - ásítottam, és átfogtam a derekát.
-Itt maradok. Nem mozdulok mellőled. - ígérte.
Így aludtam el. Boldogan, nyugodtan, minden félelem nélkül. Lysander karjaiban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése