Közeleg a szeptember

Reggel nyivákolásra ébredtem.
Először megijedtem, de aztán rájöttem, hogy csak Zafír az, és megnyugodtam. Ezt még meg kell szoknom.
Kinyitottam a szemem, és szembe találtam magam a tenyérnyi nagyságú, hófehér cicával. Nagy szemeket meresztett rám, és a farkát ide-oda billegtetve próbálta felhívni magára a figyelmet.
-Mi az? - nyögtem álmosan.
Halkan nyávogott, és az arcomhoz dörgölte a fejét. Felültem az ágyamban, és a kezembe vettem Zafírt.
-Éhes vagy? - kérdeztem.
Válaszul csak nyivákolt.
-Na jó...
Lementem a konyhába. Még nem volt ébren senki, csak én, úgyhogy egyedül maradtam. Kerestem egy kis kenyeret és tejet, aztán fogtam egy tálkát, és visszasiettem a szobámba.
Zafír éppen az ágyról akart lejönni, amikor odaértem. Gyorsan odasiettem hozzá, és visszatartottam a zuhanástól. Bár a macskák talpra esnek, ő még kicsi. Simán összetörné magát.
Letettem a földre, és odaadtam neki a reggelijét. A kenyeret nem kérte, csak a tejet itta meg, de azt nagyon gyorsan.
Sóhajtva hanyatt dőltem az ágyon, és a plafont bámultam. Vajon mikor jön Lysander? Ő tud a cicámról? Castiel biztos, hogy beavatta, úgyhogy nem fog meglepődni.
Ebben a percben nyitódott az ajtó, és Boti nézett be.
-Amanda, te meg mit csinálsz lent ilyenk...
Amikor meglátta a macskát, először meglepetésében eltátotta a száját, aztán pislogott egy párat, majd megdörzsölte a szemét.
-Te befogadtál egy macskát? - kérdezte, és lassan megindult Zafír felé.
-Hát... Castieltől kaptam születésnapomra. Tegnap adta ide.
-Hm. Úgy tudtam, Castiel inkább kutyapárti.
Ez még eszembe se jutott. Tényleg, miért nem kutyát kaptam? Lehet, hogy tudja rólam, hogy nem rajongok a kutyákért? Mint ahogy az övééért sem. Majd még megkérdezem.
-Lehet, de cicát kaptam. - mondtam.
-Megfoghatom? - nézett rám.
-Persze.
Boti felemelte Zafírt, aki rögtön odabújt hozzá, és halkan dorombolt.
-Mi a neve?
-Zafír. - feleltem.
-Nagyon cuki. - nevetett a bátyám.
-Te nem kutyapárti vagy? - kérdeztem furán.
-De. De ez tényleg irtó édes. - megsimogatta a cicát, aztán letette az ágyra. Zafír hozzám sietett.
-Anya tudja már? - kérdezte.
-Hát...nem. Nem tudom, mit fog hozzá szólni...
-Mivel szinte nincs is itthon soha, ezért nem aggódom. Nem lesz vele baja, hiszen egyikünk sem allergiás. - mondta.
-Iskolaidőben hogyan fogom megoldani? - tűnődtem.
-Majd itthon marad. Nem fog kirepülni az ablakon.
-De szegényke magányos lesz. - simogattam meg a macska fejét.
-Kibírja. - legyintett Boti, aztán felállt. - Ez vicces lesz. Soha nem volt még háziállatunk.
-Aha. - helyeseltem.
-Na, megyek reggelit csinálni. Majd... - folytatta volna, de én közbevágtam.
-Ne! - kiáltottam. - Illetve... majd én csinálok reggelit. Mára rántottát terveztem.
-Oké, de siess, mert éhen halok. - forgatta a szemét.
-Rohanok.
Miután megcsináltam a tojást, és Boti elfogyasztotta, megint leültem a gép elé, és csekkoltam az üzeneteimet. Nem jött senkitől semmi, amiből arra következtettem, hogy Lys ma is átjön, különben hagyott volna üzenetet. Zafírt feltettem az íróasztalomra, és azt játszottam, hogy mozgatom a grafitceruzát, és ő pedig megpróbálja elkapni. A végén persze neki adtam, és azt néztem, hogyan rágcsálja a végét.
A cica egy kis idő múlva panaszosan felnyávogott, mire kérdőn néztem rá.
Ebben a pillanatban kopogtak az ajtó, és Lysander lépett be. Mosolyogva intettem neki, és kezemmel közelebb hívtam. Amikor mögém ért, felkaptam Zafírt, és felé nyújtottam.
-Jézusom. - ijedt meg. - Hát ezt meg hol szerezted?
-Castiel szülinapi ajándéka. Cuki, nem?
-De. Nagyon. Úgy tudtam, Castiel kiskutyát akart adni neked. - ráncolta a homlokát.
-Ezen én is gondolkodtam. - mondtam. - Viszont jól döntött.
-Van neve is? - kérdezte Lys, és megsimogatta a cica fejét.
-Zafír. - mondtam. - Ugye nem vagy allergiás a macskákra?
-Nem. - mosolygott. - Csak Leigh. De én nem.
-Akkor jó. - nyugodtam meg.
Lysander közelebb hajolt a cicához, és aztán felém fordult, majd megint a macskához. Aztán megint felém, és megszólalt.
-Nagyon hasonló a szemetek színe. - állapította meg.
Én is megnéztem Zafír szemét, és csodálkozva szólaltam meg.
-Az lehet. Neki zafír színű szeme van.
-Neked meg... neked is olyasmi, most hogy mondod. - mosolygott. - Végre találtam hasonlatot a szemed színére. De azért mégis... a tiéd mintha egy árnyalattal sötétebb lenne.
-Létezik felemás szemű macska? - kérdeztem hirtelen, mire felnevetett.
-Ha kontaktlencsét visel, akkor biztosan. - felelte.
-És ha nem?
-Nem tudom.
Egy ideig csak azt néztük, ahogy Zafír a ceruzát rágcsálja, aztán egyszer csak megszólaltam.
-Kipróbálhatok valamit? - kérdeztem.
Egyik szemöldökét felhúzta, és kételkedve nézett.
-Mit szeretnél?
-Semmi különöset. - mondtam, és két tenyerem közé vettem az arcát.
Magam felé fordítottam, és közelebb húztam, de most nem azért, hogy megcsókoljam. A homlokához szorítottam az én homlokomat, és így néztem a szemébe. Kíváncsi voltam, hogy így milyen a szeme.
Meglepődtem. Ilyen közelről azt hittem, hogy nem fogom tisztán látni a különbséget, hanem majd összemosódik a két szín. Viszont rá kellett döbbennem, hogy így is tisztán látszódik a különbség, a jobb szeme ragyogóan aranysárga, a bal pedig mélyzöld. Majdnem leestem a székről, annyira görcsbe rándult a gyomrom, de szerencsére csak majdnem.
Lehunytam a szemem, és elmosolyodtam. Lehet az, hogy közelebbről sokkal szebb a szeme, ami még messziről is képes elvarázsolni? Ez olyan lehetetlenség.
-Mi olyan vicces? - kérdezte Lys.
-Közelről még szebb szemed van. - kuncogtam halkan.
-Neked is. - mondta, és megcsókolt.
A hátamon ezer apró szúnyog szurkált, és a gyomrom émelyegni kezdett. Szorosan tapasztottam a számat az övéhez, és hátulról a hajába túrtam. Lys a derekamnál fogva az ölébe húzott, és szorosan átölelt, mire már nem ezer, hanem százezer szúnyog piszkált. De nem bántóan, inkább kényeztetően. Csodálatos érzés volt, le sem lehet írni.
A csók után még sokáig öleltem át mosolyogva, és lehunyt szemmel lélegeztem be az illatát. Ő a hajammal játszott, és továbbra sem engedett el, csak amikor Zafír galibát akart csinálni.
-A macskás el akarja rágni a vezetéket. - figyelmeztetett.
Gyorsan felpattantam, és kiszedtem Zafírt a számítógép mögül, nehogy kárt tegyen magában. Letettem a földre és becsuktam az ajtót, hogy ne mehessen ki. Aztán visszaültem az íróasztalszékemre.
Elhúztam a szám, mire Lys kissé elfordította a fejét.
-Valami gond van? - kérdezte.
-Semmi... csak az előző helyem kényelmesebb volt. - motyogtam.
Nevetve megragadta a kezem, és hirtelenül magához húzott, mire aprót sikítva ültem a térdére, vele szemben.
-Ezt...többet...ne csináld. - dadogtam.
-Te mondtad, hogy jobban kedvelsz így ülni.
-Igen...de...ah, hagyjuk. - kicsit elpirultam, nem csoda.
-Jól áll neked a vörös. - kicsit elfordította a fejét, és alulról nézett rám.
-Nem. - morgolódtam. - Utálom.
-Én meg szeretem. - mosolygott. - Többször kell az ölembe ülnöd, ha ilyenkor elpirulsz.
-Hé! - méltatlankodtam pipacsvörösen. - Nem magamtól csinálom!
-Akkor meg miért?
-Ah. - legyintettem. - Te hozod ki belőlem.
-Ezt jó tudni. - mosolygott. - Ezek szerint többet kell majd akcióznom.
-Ne. - hárítottam el. - Így is épp eleget csinálod.
-Biztos? - kérdezte, és közelebb hajolt az arcomhoz.
-Öhm... nem tudom. - haboztam.
-Tényleg? - kérdezte, és már csak egy fél centi választott el tőle.
-Nem akciózol eleget. - mondtam.
-Tudtam. - nevetett egyet, majd megint megcsókolt.
Délelőtt még elmentünk sétálni, aztán délután Lys elment Castielhez dalszöveget írni, én pedig felkaptam Zafírt, és elmentem az állatkereskedésbe. Beszereztem neki egy kosárkát egy aranyos párnával, illetve két tálkát, egy rágcsálnivaló kötelet, meg egy plüsst. És jutalomfalatkákat, természetesen.
Nagy szatyorral tértem vissza a házba, a másik kezemben a cicámat tartottam. A nappaliban anyát találtam és Botit, ami eléggé meglepő volt. Anya nem szokott ilyenkor haza jönni.
Háttal ültek nekem, úgyhogy megköszörültem a torkom, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Anya hátrafordult.
-Anya, bemutatom neked Zafírt. - mutattam a fehér kiscicámra. - Castiel ajándékozta nekem születésnapomra, és most már az enyém. Illetve a miénk. - javítottam ki magam.
-Ha engem nem érint a gondviselése, akkor rendben van.
-Nem érint. - nyugtattam meg.
-Akkor rendben van. - mondta anya. - Te, Amanda, gyere ide, légy szíves.
Rosszat sejtve letettem a szatyrot az előszobában, és Zafírral a karomban leültem az egyik fotelre.
-Igen?
-Arról beszélgettünk... - kezdte anya. - Hogy mi lenne, ha ti nélkülem laknátok.
Összeráncoltam a homlokom, és kérdőn néztem Botira. Aki magyarázkodni kezdett.
-Nem az én ötletem volt. Anya amúgy sincs itthon szinte egész nap, és az lett az ötlet, hogy kiköltözhetne vidékre, hogy ne kelljen két órát odáig utaznia. Megspórolhatna pár órát.
-És azon a véleményen vagyok, hogy ti tudtok vigyázni magatokra- folytatta anya. - Így is alig vagyok itthon, sokkal célszerűbb lenne, ha vidéken élnék. A munkán is közel lenne.
-Hát... - alig jutottam szóhoz. - Nekem megfelel. - nyögtem végül.
-Persze minden héten lejövök majd. - ígérte anya. - Találtam egy kis lakást, és akár szeptemberben már oda is költözhetek. Szóval az iskolaidőtökről van szó.
-Még próbálok nem gondolni az iskolára. - húzta el a száját Boti.
-Pedig kénytelen leszel. - ripakodott rá anyu. - Már alig két hét, és mennetek kell tanulni.
-Hát, igen. - szorítottam össze a szám. - Felmegyek a szobámba.
-Lysander nincs itt. - mondta Boti.
-Ezt nagyon jól tudom. - bólintottam, és felszaladtam a lépcsőn.
Aztán eszembe jutott, hogy a szatyrot lent hagytam, úgyhogy tettem még egy kört az előszobában, míg végre leülhettem az ágyamra.
Megágyaztam a kosárkába, beleraktam a puha párnát és a plüsst. Zafír rögtön befészkelte magát, és szinte ki se látszott a sok puha cucc közül. Nevetve megsimogattam, és hagytam aludni. Hiszen már majdnem 7 óra van, jogos, hogy fáradt. Főleg, hogy ma mindenhova magammal cipeltem...
Megcsörrent a telefonom, és a kijelzőn Lysander neve villogott.
-Szia, mondd. - szóltam bele.
-Ébren vagy még? - kérdezte. - Gondoltam, átmegyek még este, csak lehet, hogy fáradt vagy.
-Van 5 perced, hogy ideérj. - mondtam viccesen, és letettem a telefont.
Ha nem is 5, de 15 perc múlva csakugyan hallottam lentről az ajtó nyitódását. Anya köszönt, aztán hallottam Lys hangját, ahogy a hogylétéről érdeklődik.
Elmosolyodtam, ahogy elképzeltem a jelenetet. Lys már félig a lépcsőnél van, de illedelmesen anyámat kérdezgeti a munkájáról, aztán elköszön, és felsiet.
Pontosan 20 másodperc múlva nyitódott az ajtó, és felültem az ágyamon. Keresztbe font karral ültem, és összeráncoltam a szemöldököm.
-Elkéstél. - mondtam.
-Bocsi. - rajtam végignézve elröhögte magát. - De Castiel messze lakik.
-Annyira azért nem. - néztem rá szemrehányóan.
-Még egyszer elnézést.
Feladtam, hogy szigorú legyek, helyette szélesen elmosolyodtam, és a karjaimat kitártam felé, mire odajött, és átölelt.
-Hallottad, hogy anya el fog költözni? - kérdeztem.
Lys lefeküdt az ágyon, és magával húzott. Mellé feküdtem, és a fejemet a vállán pihentettem.
-Igen, mondta. - válaszolt a kérdésemre. - És ez ügyben még beszélni szeretne velem.
-Tessék? - kicsit szédülni kezdtem. - Nem fontos, hogy beszéljetek.
-Miért? Tudod, hogy mit akar mondani? - kérdezte furán.
-Nem... csak sejtem, és inkább arra kérlek, hogy ne hallgasd meg, oké? - kértem.
-Most már kíváncsivá tettél.
-Ahhh. - sóhajtottam, és bosszúsan összeszorítottam a szám.
-De most tényleg. - folytatta. - Nem hiszem, hogy anyukád szörnyű dolgokat művelne. Szerintem csak annyit fog mondani, hogy adjam vissza a kulcsot, vagy valami időkorlátot, amíg itt lehetek.
-Reméljük. - motyogtam.
-Mármint azt reméljük, hogy kevesebbet legyek itt? - lepődött meg.
-Nem, dehogy. Reméljük, hogy csak ennyit fog mondani, mert ezeket azért elég könnyű megszegni. - nevettem.
-Igaz.
Hiába volt ennyire kíváncsi, nem avattam bele a félelmembe. Anya szerintem nem akar időkorlátozni, valami olyasmit akar, mint "vigyázz a lányomra" meg hogy "felelősséggel", stb... Hm. Remélem, nem megy túl messzire. Mármint elmében.
Az este így telt. Beszéltünk még a szeptemberről, és hogy mit csináljunk a fennmaradó másfél hétben. Egyikünknek sem volt semmi különleges ötlete, úgyhogy csak abban maradtunk, hogy pihenjünk. Meglesz.
Csak Zafír szakított néha félbe minket, mert vagy nyöszörgött, vagy felkelt, aztán visszaaludt. Aranyos volt, de nem annyira, mint Lys, akinek a szívdobogását hallgattam, amíg a mellkasát használtam kispárnának.