Furcsa volt, hogy nem hallottam Boti ordítását, hogy nem csörömpölt a vekker, és hogy minden olyan csendes. Amikor kinyitottam a szemem, ránéztem az órára. Még aludhatnék egy fél órát.
De nem akarok.
Ilyen se volt még, azt hiszem, csoda történt.
Ha már felébredtem, kikapcsoltam az ébresztőt, hogy ne ébressze majd fel Botit. Tudtam, hogy nem fogok visszaaludni. Ezt az ember megérzi. Én legalábbis.
Felültem az ágyamban, és kidörzsöltem az álmot a szememből. Kicsit felébredtem, és úgy döntöttem, hogy egy reggeli fürdő csak segíthetne az állapotomon, úgyhogy felkaptam egy plédet, belebújtam a papucsomba és kimentem a fürdőszobába.
Ráérősen letusoltam, és mire végeztem, még mindig volt egy csomó időm. Ez tök jó, máskor is így kéne kelnem...
Megcsináltam két szendvicset, aztán főztem teát. Ittam egy pohárral, a maradékot pedig az asztalon hagytam. Kerestem egy kis kenyeret, és felvittem Zafírnak, hogy legyen mit ennie. Azért nem akarom koplaltatni.
Miután mindennel kész lettem, felvettem a cipőm, magamra húztam a kabátom, felkaptam a táskám, és elhagytam a házat.A levegő is friss volt, mint én. Szerencsére egy kicsit kisütött már a nap, így nem fáztam. Viszont már most nem olyan, mint lenni szokott. Kicsit hidegebb van, mint általában szeptemberben. Hm. Furcsa.
Amikor beértem a suliba, még alig voltak bent néhányan. Most nem akartam a padon ücsörögni, úgyhogy inkább a terembe mentem. Leraktam a táskámat a helyemre, és leültem. Egyedül voltam, ami nem tetszett, viszont most nem tudnék az udvaron bandázni. Nem vagyok olyan hangulatban.
Csendben üldögéltem a székemen, és az ujjaimmal játszadoztam. Éppen azon gondolkodtam, hogy mégis inkább lemenjek-e az udvarra a többiekhez, amikor végre belépett az ajtón valaki.
-Amanda? - lepődött meg Lysander, és közelebb jött. - Hogyhogy nem vagy kint?
-Nincs kedvem. - vontam meg a vállam.
-Ne hülyéskedj már. Gyere le. - nyújtotta felém a kezét.
-Nem, köszi. - ráztam meg a fejem. - Most tényleg nincs hozzá hangulatom.
Sóhajtva leengedte a kezét, és leült mellém, a helyére.
-Jó. Akkor én maradok itt. - mondta.
-Kik vannak lent?
-Rosa és Iris. Castiel ma nem jön be.
-Miért? - kérdeztem.
-Lóg. - legyintett lemondóan.
Úgy fordultam a székkel, hogy vele szembe kerüljek, és a térdemre könyököltem. A tenyerembe vettem a kezét, és most már az ő ujjaival játszottam. A sajátomat már meguntam.
Lys egy darabig nézte, hogy mit csinálok, de aztán valószínűleg elege lett belőle. A kezét mindenesetre nem húzta el.
-Képzeld. - kezdtem. - Megnéztem a matek tankönyvet otthon.
-Szorgalmas.
-És nem értettem belőle egy mukkot se. - tettem hozzá.
-Persze. Mert még nem tanultuk.
-De nem úgy értem. - forgattam a szemem. - Teljesen idegen.
-Nem leszel matematikus. - mosolygott rám.
-Az biztos. - húztam el a szám. - Castiel pedig nem akar korrepetálni, úgyhogy nagyon jó év lesz.
-Miért nem akar? - értetlenkedett.
-Szerintem már idegesíti a bénázásom. - vontam meg a vállam, aztán hirtelen ötlettől vezérelve felültem normális testtartásba, és mosolyogva ránéztem. - Viszooont... lehet, hogy te is jó vagy matekból?
-Lehet. - mosolygott halványan.
-És lehet, hogy úgy néha... pár nap... egy icipicit segítesz?
-Talán.
-Talán? - húztam fel a szemöldököm.
-Biztos. - helyesbített.
-Biztos?
-Biztos. - nevetett, és felém nyújtotta a kezét, mire készségesen hozzá bújtam.
A teste melegebb volt, mint hittem. Jól eső forróság áradt szét bennem, amikor a mellkasára hajtottam a fejem. Egyszerre éreztem a lepkéket a hasamban, és egyszerre vesztettem el az egyensúlyérzékem. Mélyen beszívtam az illatát, és szorosan hozzábújtam, ő pedig a hajamat simogatta. Csak tudnám, mit szeret benne ennyire... Összebújva beszélgettünk.
-Jövő szerdán lesz a beiratkozás. - mondtam.
-Menni fog.
-Mit kell majd csinálnom?
-Nem tudom. A jó zeneiskolákban általában meghallgatnak.
-Énekelnem kell? - rémültem meg.
-Szép hangod van. - nyugtatott. - Nem kell vérprofinak lenned.
-Én nem tudok énekelni. - motyogtam.
-Persze, persze.
Kicsit hallgattunk.
-Énekelsz nekem? - kérdeztem.
-Tessék? - kérdezett vissza furán.
-Énekelsz nekem? - ismételtem meg.
-Micsoda? Most?
-Talán akadály?
-Nem, dehogy. - rázta meg a fejét. - Csak furcsállom.
-Mindegy is. Tényleg elég lesz majd otthon. De majd énekelsz?
-Persze. - ígérte még mindig értetlenül. - De ha nem bánod, ma mehetnénk hozzánk. Castiel mesélte, hogy ma átmegy a bátyádhoz. Nem akarom, hogy szétrepedjen a fejed.
-Jó ötlet. - lelkesedtem azonnal. - Még csak az kéne, hogy Castiel elkezdjen szólógitározni. A múltkor ki is hangosították. Az milyen féle elektromos gitár, amin játszik?
-Van egy elektromos gitárja, valóban. - helyeselt. - Meg egy hagyományos is. Mindig mást használunk, a dalhoz viszonyítjuk.
-Nem bonyolult zenét szerezni?
-Én szeretem. - vonta meg a vállát. - Szerintem tök jó, mert néha rockot játszunk Castiel miatt, de néha meg teljesen mást. Eléggé sokoldalú a repertoár.
-Te nem irtózol a rocktól?
-Nem. - mosolygott. - Nekem szinte mindegy, hogy rock, vagy mondjuk szerelmes dal. Mondjuk, néha összefonjuk a kettőt.-Öhm. És a énekelni szeretsz jobban, vagy verseket írni? - kíváncsiskodtam.
-Nekem a kettő valahogy együtt jön össze. - mondta. - Amikor verset írok, sokszor már kialakul egy dallam a fejemben.
-Jó neked, hogy ennyire tehetséges vagy. - sóhajtottam.
-Nem vagyok. Csak sokat csinálom, és már otthon vagyok benne.
-Persze. - hagytam rá.
-Jön a vörös. - szólt, és kedvesen eltolt magától egy kicsit.
Castiel valóban benézett a terembe, és amikor meglátott minket, hozzánk jött.
-Miért nem jöttetek ki?
-Mert nem akartam. - mondtam.
-Akartunk. - helyesbített Lys.
-Pff. Hát jó. Mikor csöngetnek? - kérdezte Cast.
-Azt hiszem, még van 10 perced. - néztem az órára.
-Oké. Akkor mindjárt jövünk. - mondta Castiel, és a könyökénél fogva felhúzta Lys-t.
-Hé. - rázta le magáról a kezét. - Mi van?
-Büfé. Új csaj jött a pult mögé. - kacsintott Castiel.
Szúrósan néztem rájuk, Lys pedig az égnek emelte a tekintetét.
-Menjünk.
Castiel és Lysander elindultak, de amikor elhaladt a pad előtt, még megragadtam Lys kabátjának ujját.
-Lys. - szóltam neki. - Mértékkel.
-Neki mondd. - mutatott a barátjára, mire az grimaszolva nevetett.- Persze, nyugi. - tette hozzá, és apró csókot nyomott a számra. - Próbálj meg nem elesni.
-Nem fogok elesni!
-Helyes. - mosolygott, és kimentek az ajtón.
Helyébe jött Nataniel, és Kentinnel beszélgetett éppen. Nat intett nekünk, és elment, Kentin pedig odajött hozzám. Mosolyogva fogadtam.
-Hol vannak a többiek? - kérdezte.
-Nem tudom. Castielék az előbb itt voltak. - vontam meg a vállam.
-Hogy kik? - nézett furán.
-A rockos srác mögülem. - mutattam az üres padra.
-Á, értem. - bólintott. - Semmiség a fickó. Fél kézzel elbánnék vele.
-Azt megnézem. - próbáltam leplezni a nevetésem.
-Nem hiszed? - kérdezte felvont szemöldökkel. - A katonasuliban elég kemény volt az edzés. Egyszer rám küldtek egy ötfős kiképzett csoportot, hogy rajtam gyakoroljanak.
-T...tessék? - kerekedtek ki a szemeim.
-Ez így megy. Aki gyenge, azt kihasználják. - vonta meg a vállát. - És amikor oda kerültem, még nem tudtam mást, csak kekszet enni.
-De ez azért eléggé borzalmas. Hogy maradtál egyáltalán életben?
-Épp ez az. Szerintem ez volt a legnagyobb kihívás. Életben maradni. - elhúzta a száját, de folytatta. - Úgy intézték, hogy mindig csak annyi verést kapjak, hogy ne törjek össze. Ha megismered a fájdalmat, akkor már nem fogsz félni tőle. - szomorúan lebiggyesztette a száját. - Ezért minden nap elmentem edzeni. Az összes időmet ezzel töltöttem, mással nem is. Az állóképességem már rendben van. Ezért már nem is rajtam gyakoroltak egy idő után. Megúsztam ennyivel.
-De ez olyan szörnyű. - hüledeztem. - Miért csináltak egyáltalán ilyen iskolát?-Apám katona volt. - magyarázta. - Nem tudom, hogyan találta meg az iskolát, de megtalálta. Az eredménnyel viszont elégedett.
-Nem csodálom. - fojtottam el egy mosolyt.
-Pedig még nem is láttál póló nélkül.
-Nem is kell. - siettem gyorsan a válasszal, mire felnevetett.
Egy páran megérkeztek a terembe, de nem nagyon figyeltek ránk, kivéve Ambert. Ha most megint előjön az üldözési mániájuk Kentin miatt, én komolyan mondom, megőrülök. Mindegy.
-Na és, eddig hogy tetszik a suli? - fordultam vissza Kentinhez, és így megszabadultam Amber égető pillantásától.
-Nem rossz. - vonta meg a vállát a fiú. - Kicsit sok itt az ember.
-Az iskolákban úgy szokott lenni, tudod.
-És senki sem támadt még nekem. - tette hozzá vigyorogva. - Ez tök jó.
-Aha. Itt csak ritkán van verekedés. - legyintettem. - De az osztályban még nem volt, amióta ide jöttem.
-Kár. Pedig kondiban kell tartanom magam. - nevetett egy kicsit.
-Menj ki a sikátorokba. Van ott bűnöző bőven. - javasoltam.
-Még meggondolom.
-Csak vicceltem. - hűtöttem le a kedvét sietve. A végén még komolyan kimenne, és összebalhézna a hajléktalanokkal.
-Az osztály sem rossz. - tért vissza az eredeti témához. - Bár rajtad és a narancssárga lányon kívül még egyikőjüket sem ismerem nagyon.
-Idővel megismered őket. - vontam meg a vállam. - Klassz osztály, szerintem.
Bólintott, aztán kotorászni kezdett a táskájában.
Kivett egy csomag csokis kekszet, és felém nyújtotta.
-Hoztam neked kekszet. Emlékszem, hogy ez volt a kedvenced a sok közül. - vigyorgott.
-Ne mááár. - hüledeztem. - Vigyáznom kell, hogy el ne hízzak.
-Persze. A te maximum 50 kilóddal tényleg túlsúlyos vagy. - gúnyolódott.
-Több vagyok, mint 50! - tiltakoztam.-Akkor 52 - helyesbített, és a kezembe nyomta a kekszet.
-Köszi. - mosolyogtam, és kivettem belőle egy kekszet. Aztán még egyet, és Kentin szájához nyomtam.
Erre nem számított, úgyhogy köhögve fordult el, és fulladozása nevetésbe vegyült.
-Jó étvágyat. - kívántam.
-Kösz. - fulladozott tovább.
Talán mondanom sem kell, hogy szinte az egész osztály felfigyelt a hangzavarra. Aki még eddig nem bámult minket, most az is ránk pillantott, és értetlen szemek meredtek ránk.
Amíg Kentin fulladozott, én körbenéztem, és tanácstalanul széttártam a karjaim, mire mindenki nevetve elfordult. Ezt is megúsztuk ennyivel. Remek.
Ambert és Melody-t kivéve mindenki tovább beszélgetett, ők viszont gyanakodva néztek minket. Megpróbáltam nem rájuk figyelni, hanem inkább Kentinre összepontosítottam, aki időközben megszabadult a köhögőgörcstől.
-Na, szóval. - fordultam vissza felé. - Köszike, nagyon finom. - mosolyogtam vidáman.
-Az ízlésed sem változott. - állapította meg. - Emlékszel még a büfében vett almalére?
-Arra, amelyikkel leöntöttelek? - kérdeztem vissza, mire bólogatva nevetgélt. - Aha. Erről jut eszembe, ha üdítőt látsz a kezemben, ne gyere a közelembe, mert képes vagyok egy litert is az emberekre önteni, balesetből.
-Majd vigyázok, hogy még véletlenül se legyen nálad üdítő. - bólintott.
-Akkor jó. - vigyorogtam.
Megszólalt a csengő, és abban a pillanatban belépett a terembe a magyartanár. Kentin feltápászkodott mellőlem, felkapta a táskáját, és előrement a helyére.
Hol maradnak a fiúk? Ott marasztalta őket a büfés lány?
A magyaróra elkezdődött, és 5 perc után benyitott Castiel, mellette Lysanderrel. Szóval még élnek, csodás.
-Bocsánat. - mondta Castiel, és lazán besétált az ajtón.
-Jó estét. - köszönt Lysander is, mire mindenki elnevette magát. Még csak reggel 8 óra van, de nem baj, Lys. Így szeretünk.
-Magának is jó estét, fiatalúr. - köszönt vissza a tanár fenyegetően, majd folytatta. - Megtudhatom, hogy hol voltak?-A büfében, a pultos csajjal. - felelt Castiel illedelmesen.
Mindenki szájra tapasztott kézzel próbálta elfojtani a röhögését, én meg csak mosolyogtam. Tipikus Castiel-megérkezés.
-Értem. - nyugtázta a tanár, kicsit túlságosan is nyugodtan. Nem csoda, mert két másodperccel később ordibálni kezdett. - Öt perc késés, az első héten máris! Nem lesz ez így jó!
-Szerintem se. - döbbent le Lys totálisan. - Csak öt percet késtünk ezen a héten?
A többiek már nem bírták tovább, mindenki felnevetett, de lehetőleg halkan, nehogy velük is ordítozzon a magyartanár.
-Fiatalember, még egy ilyen beszólás, és röpül az órámról!
-Az nehéz lesz. - motyogta Lys, és nem is értem, hogyan hallotta meg a tanár. De sajnos meghallotta, mint a nevetéstől könnyező osztálytársaink is.
-Kifelé! Vissza se jöjjön!
Lys teljesen nyugodtan megfogta a kilincset, kinyitotta az ajtót, és még a folyosóról visszaszólt.
-Viszont látásra.
-Aaargh! - morgott a tanár, és csodálkozva nézett a még mindig falnál álldogáló Castielre.
-Tanár úr, ez nem igazság! - nyafogott a vörös. - Most Lys visszamehet flörtölni, én meg maradjak itt?
Bár félig viccből mondta, nekem mégis felfordult a gyomrom. Nem akartam belegondolni a helyzetbe, de muszáj volt. Gyorsan megráztam a fejem, hogy kitisztuljon. Közben az akció folytatódott.
-Ne is lássam! - akadt ki a tanár teljesen. - A soha viszont nem látásra! Kifelé!!!
-Oké, csá! - intett Castiel, és hangosan becsapta maga mögött az ajtót.
A tanár szeme már szinte forgott az üregében az idegességtől. Kinyitotta a naplót, és gondolom beírta a fiúkat hiányzónak, aztán vett egy mély levegőt, és folytatta az órát.
Nem bírtam figyelni. Egész órán azon zakatolt az agyam, hogy most mit csinálhatnak a srácok. Tényleg visszamentek a büfébe? Biztosan. És hogy Castiel csajozik, az száz százalék. De Lys? Ő is ugyanúgy üti el az időt, mint a barátja? Egyáltalán szokott csajozni akkor, amikor nem vagyok vele?
Hirtelen elöntött a féltékenység az elképzelt lány(ok) iránt. Csak füstölögtem magamban, és a szám szélét rágtam, amikor azon kaptam magam, hogy kicsöngettek.Végül úgy döntöttem, nem keresem meg Lysandert. Majd ha látni akar, eljön. Talán. Esetleg.
Nem kellett sokáig várnom, két perc múlva csakugyan megérkezett. Óvatosan kikerülte a tanárt (előreengedte az ajtónál), és mosolyogva felém indult. Leült a helyére mellém, és csak nézett és nézett és nézett. Már kicsit kezdett idegesíteni, azok után, amiken az óra alatt agyaltam.
-Majd add oda a jegyzeteidet, jó? - kérte még mindig mosolyogva.
Hiszen élete nagy részében mosolyog. Nagyon jól áll neki.
-Öhm... izé... - kerestem a szavakat. Egy szót sem írtam. - Nem jegyzeteltem.
-Nem? - lepődött meg.
-Hát... nem.
-De akkor mit csináltál? - értetlenkedett.
-Gondolkodtam.
-Figyelek. - mosolygott rám féloldalasan, és várakozva nézett.
-Nem lényeg. - legyintettem. - Mit csináltatok?
-Castiel a büfében flörtölt. Tényleg jött egy új lány. - vonta meg a vállát.
-Aha. És te?
-Én kimentem az udvarra. Verset írtam.
-Tényleg? - lepődtem meg.
-Miért, mit kellett volna csinálnom? - kérdezte furán. - Nem fogok csajozni a büfében.
-Nem is gondoltam... - húztam el a szám egy kicsit.
De észrevette.
-Te komolyan azon gondolkoztál, hogy mit csinálok az óra alatt? - akadt ki kissé.
-Dehogy. Nem. - védekeztem.
-Normális vagy? - húzta fel a szemöldökét. - Azt már azért tudhatnád, hogy nem vagyok olyan, mint Castiel.
-Jó, de azért mégis. - motyogtam bizonytalanul. - Csak elmélkedtem. Fantáziáltam.
-Azt ne csináld, mert mindig mindent félreértelmezel. - javasolta.
-Aha. - mondtam bőbeszédűen.
-De most tényleg. - tért vissza a mosolya. - Nem kell aggódnod emiatt. Még azt sem jegyeztem meg, hogy milyen a büfés lány haja színe. Mert közben az járt a fejemben, hogy milyen szép is vagy, amikor mosolyogsz.
-Aha, persze. - pirultam el vérvörösre.
-Nem hiszed?
-Hagyjuk. - motyogtam, és megpróbáltam a hajam mögé rejteni pipacsvörös arcomat.
-Ne bújj el. - kérte Lys, és kihallottam hangjából a nevetést. - Szeretem nézni, amikor piros vagy.
-Én viszont nem szeretem, ha néznek.
-Pedig hozzá kell szoknod. - éreztem, ahogy közel hajol, és még jobban lesütöttem a szemem, amennyire csak tudtam.
-Ne. - kértem.
De nem hallgatott rám. A hajamat a fülem mögé hajtotta, és megsimogatta az arcom. Félénken ránéztem, de tényleg csak gyönyört láttam a szemeiben. Talán nem is vagyok olyan borzalmas vörösen...?
Amikor láttam, hogy mosolyog, kicsit megkönnyebbültem, és a pír egyre kevésbé égette az arcom. Szerencsére. Halványan elmosolyodtam zavaromban, amikor észrevettem, hogy Lys még mindig ugyanúgy bámul, kedvesen, mosolyogva.
-M...mi az? - kérdeztem zavarban.
-Semmi. Csak olyan szép vagy. - oldalra hajtotta a fejét, és úgy mosolygott tovább.
Ennyit erről. Még pirosabb lettem, mint ezelőtt voltam.
-Ez nem sportszerű. - kaptam az arcomhoz.
-De most komolyan mondtam.
-Argh! - fogtam a fejem, és azt sem tudtam, mit mondhatnék. - Én miért nem tudok így bókolni?
-Mert sosem próbáltad. - jött az egyszerű válasz.
-De, próbáltam. Már egymilliószor. - forgattam a szemem.
-Csak hajrá.
Tovább bámult, amitől már irtóra zavarban lettem. Teljesen összekuszálódtak a gondolataim.-Na jó, elég volt a moziból. - fordultam meg a széken, hátat fordítva neki.
Kicsit félreszámítottam, mert hátulról átölelt, és belefúrta a hajam alá a fejét. A nyakamba puszilt, mire az egész felsőtestem megrándult, és megmerevedtem.
-Bocsánat. Megijesztettelek? - kérdezte.
-Nem...dehogy. - nyögtem. - Jól vagyok.
A mellkasomra tette a kezét, és úgy figyelte egyenletlen szívverésem. Ne már. A szívem elárul!
-Kicsit furcsán dobog a szíved.
-Mindig így dobog. - feleltem.
-Tényleg?
-Ha a közelemben vagy. - egészítettem ki a mondatot.
-Az más. - mosolygott, és visszafordított maga felé.
Megfogta a kezem, és a szíve tájékára helyezte. Megéreztem, mennyire gyorsan dobog, szinte természetfelettien gyorsan. Gyors, de egyenletes.
Elmosolyodtam, és hirtelen azon kaptam magam, hogy az osztályteremben csókolózunk. Nem tudom, ki kezdeményezhette, mert úgy őszintén szólva tényleg a csók közepén ébredtem rá az igazságra. De ettől függetlenül nagyon jól esett, és baromira mérges lettem, amikor megszólalt a csengő.
Fújtatva elhúzódtam, és szúrós szemekkel bámultam a csengőt.
Amikor körülnéztem, rá kellett döbbennem, hogy Kentin az osztály másik feléből meredten figyel. Hoppá. Lehet, hogy elfelejtettem neki mondani, hogy van barátom? Akkor most biztos, hogy egy kicsit meglepődött.
Földrajz következett, de egész végig nem tudtam figyelni. Óra közepén magam felé intettem Lysandert, aki mozdulatom hatására közel hajolt. A fülébe súgtam.
-Jövőre ne ülj mellém. Elvonod a figyelmet a földrajzról.
-Bocsi. - nevetett halkan. - Nem tehetek róla.
Az óra maradék részében leírtam mindent, amit a táblán láttam, de nem igazán figyeltem, hogy mit. Őszintén szólva azt sem tudtam, hogy egyáltalán földrajz óra van, vagy matek.
Még végigültem egy kémiát és egy irodalmat, aztán tesiztünk és végül a fizika teremben kötöttünk ki.
Kentinnel szinte egész nap nem beszéltem, mert rácuppant Amber, és vele küzdött minden szünetben. Én Rosa-val járkáltam a folyosókon, meg Castielt hallgattam (a büfés lány sztoria igazán lenyűgöző volt), vagy Lys mellett olvastam a földrajz jegyzeteit. Kicsit többet írt, mint én. Úgy két oldallal.
A délelőtt így telt. Eseménytelenül, iskolában. Átlagos.
Már alig várom, hogy eljöjjön a délután...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése