Csajbuli Rosánál

Reggel szokás szerint a vekker ébresztett.

Ott berregett az ágyam mellett, de nem volt kedvem felkelni, és lusta voltam még ahhoz is, hogy kikapcsoljam.

Inkább a takaróm alá bújtam, és magzatpózban összegömbölyöd-tem.  Kerestem Lysandert, de nem találtam.

-Amandaaa! - ordított fel a bátyám. - Azonnal kapcsold ki!!

Ezek szerint haza ért. Hupszi.

Gyorsan leállítottam a vekkert, és álmosan körülnéztem a szobámban. Lys tényleg nem volt sehol, pedig tisztán emlékeztem rá, hogy este még itt volt. Hmm.

-Zafír, hová lett Lys? - kérdeztem a macskámat.

Az persze csak durmogott tovább, rám se hederített. De jó neki, addig aludhat minden nap, ameddig csak akar...!

Sóhajtva felültem az ágyamban, és  szememet dörzsölgettem, hogy kimenjen belőle a maradék álom is.

Valaki kopogtatott, aztán Lys hangját hallottam kintről.

-Hahó! Bejöhetek?

-Persze. - feleltem.

Most már legalább tudom, hogy nem csalt az emlékezetem. Tényleg itt volt, csak korábban felkelt.

Lysander bejött, és egy kissé meglepődött, hogy még mindig az ágyamban talált.

-Nem óhajtasz felkelni? - kérdezte mosolyogva.

-Nem. Aludni óhajtok. - motyogtam, és visszazuhantam az ágyamba.

-Ne szórakozz már. - jött közelebb. - Nem aludtál eleget?

-Nem. - a fejemre húztam a párnámat, és nagyot ásítottam. - A mai napot inkább átaludnám.

-Ahogy szeretnéd. - vonta meg a vállát Lys, és az ajtóhoz sétált. - Akkor én megyek. Majd átjövök délután.

-Mi? - felültem az ágyamban, de addigra már kiment az ajtón. Ahj.

Gyorsan felálltam, és utána siettem.

-Hé, Lys, várj már meg! - kiáltottam. - Én is megyek!

Kinyitottam az ajtót, és ott érkezett meg a szédülés. A hirtelen felállásom hatása, késve bár, de megjött. Az ajtófélfának dőltem, és egy fél percig lehunyt szemmel koncentráltam.

-Jesszus. - hallottam valahonnan a lépcső felől Lysander hangját.- Mi a baj?

-Szédülök. - motyogtam, és nem nyitottam ki a szemem.

-Segítsek?

-Ne. - tiltakoztam. - Már jobb.

Pár másodperc múlva ki tudtam nyitni a szemem, és baromira megijedtem, mert Lys csupán 20 centivel állt mellettem, a falhoz dőlve. Most is elöntött a szédülés, de most inkább jól esett.

Mosolyogtam, és beszélni kezdtem.

-Várj meg, én is jövök. Csak átöltözöm. - mondtam, és visszaindultam a szobámba.

-Veled mehetek?

-Ne is álmodj róla...! - hüledeztem, és becsuktam az orra előtt az ajtót.

Hallottam, ahogy nevetve odébb áll, én pedig sóhajtva a szekrényemben kezdtem matatni.

Farmert és kötött pulcsit vettem fel, apró nyaklánccal. Gyorsan elkészítettem egy egyszerű sminket, aztán összerámoltam a táskámat. Betettem egy pizsut és fésűt is, mivel sosem lehet tudni, hogy a lányok meddig akarnak Rosa szobájában maradni, és traccspartizni.Adtam Zafírnak egy jutalomfalatkát (mert jó cica volt, nem leskelődött, amíg öltöztem), aztán lesiettem a lépcsőn. A végén megint majdnem hasra estem, de Boti éppen a szobájába igyekezett, úgyhogy megtartott.

-Óvatosan. - figyelmeztetett, és tovább ment a szobájába.

-Köszi. - köszöntem meg, aztán tovább mentem a konyhába.

Lys az asztalnál ült, és szalvétát hajtogatott.

-Már azt hittem, megfulladtál a szekrényedben. - mosolygott, amikor beléptem.

-Majdnem talált. - nevettem, és elővettem a hűtőből a vajat és a szalámit, a szendvicshez. - Mennyi időnk van még itthon?

-Bő fél óra. Nyugodtan kajálhatsz. - felelte Lys.

-Te nem kérsz? - kérdeztem.

-Nem.

-Naaa. - noszogattam. - Én csinálom.

-Nem vagyok éhes. - hárította el az ajánlatomat. - Úgyse tudnám megenni. Viszont segítek szívesen.

Felállt, és a pulthoz lépett, amíg kirakodtam a hozzávalókat.

-Te tudod. - vontam meg a vállam. - Botinak dupla szalámit kell bele rakni, mert...igazából nem tudom, miért, de úgy kell.

-És neked?

-U, uu! - lelkesedtem. - Sonkát, úgy láttam, az is van itthon.

-Biztos. - hagyta rám.

Öt percig csendben csináltuk a szendvicseket, aztán arra eszméltem fel a gondolataimból, hogy Lys hirtelen felém nyúlt, és az orromra kent egy kis vajat.
-Hé! - sikítottam, mire felnevetett. Leszedtem a vajat, de nem jött le az összes.
-Ne, ne szedd le! - tiltakozott Lys nevetve. - Annyira jól áll!
-Haha, irtó vicces vagy. - fújtam. - Most hogy szedem le? Tiszta ragacs az egész. Pfuj.
-Várj.
Letörölte az orromról a maradék margarint, aztán egy hirtelen mozdulattal újabb adagot kaptam.
-Áááh! - nevettem, és a fejemhez nyúltam. - Ne már!
-Miért? Tényleg viccesen nézel ki. - röhögött.
-Na várj csak! - rákentem az arcára egy kis vajat, és nevetve mértem végig, a végeredményt csodálva. - Tökéletes.
-Na jó, ezt leszedem. - határozott, és kifelé indult a konyhából.
Megragadtam a kabátja ujjánál, és visszarántottam. Véletlenül annyira közel sikerült magamhoz húznom, hogy az orrunk majdnem összeért.
-Tényleg kicsit piszkos vagy. - állapította meg mosolyogva, és megpuszilta az orrom. - És még finom is.
-Ha tennél rám még szalámit, úgy még jobb lenne. - javasoltam nevetve.
-Az már túlzás. - mosolygott.
-Biztos? Neked viszont jól állna. - tűnődtem, és hátranyúltam a szalámis csomagért. - Várj, próbáljuk ki...
Addigra már ott sem volt, úgyhogy nevetve szereztem magamnak papírtörlőt, és leszedtem az arcomról a vajat. Pfuj.
Aztán még gyorsan összedobtam a szendvicseket, és eltettem a sajátomat a táskámba.
Lys a nappaliban várt, úgyhogy együtt indultunk suliba.
Úgy félúton jártunk, amikor egyszer csak megállt, és a kezemnél fogva visszatartott.
-Mi az? - értetlenkedtem, és furán néztem rá.
-Várj egy pillanatot. - mondta, és a hajamat a fülem mögé tűzte.
A kezét végighúzta az állam vonalán, aztán mosolyogva felmutatta az ujját. Egy kicsit vajas volt.
-Azt meg hogyan... - ráztam meg a fejemet, és az arcomhoz nyúltam. - Van még rajtam?
-Nincs. - nevetett. - Pedig poén lenne, ha úgy bemennél suliba.
-Nagyon. - bólogattam "egyet értően", és tovább indultunk.
Rosa már az udvaron várt ránk, és amikor meglátta, hogy beértünk, rögtön felénk szaladt. Illetve inkább felém.
-Amanda! - kiáltotta boldogan, és átölelt. - De jó, hogy megjöttetek! Egy pillanatra velem jönnél? - kérdezte tőlem.
Tanácstalanul Lysanderre néztem, aztán megint Rosa-ra.
-Persze. Miről lenne szó? - kérdeztem.
-Gyere, elmondom. - megragadta a karom, és elráncigált.
Kitépte a karom Lys kezéből, és elsietett. Annyi időm volt csak, hogy még visszakiabáljam, hogy "Mindjárt jövök!".
A suli falánál álltunk meg.
-Szóval. - sóhajtott Rosa. - A buli előtt el kéne mennem egyet vásárolni. Ugye számíthatok a segítségedre?
-Most ezért hurcoltál el a világ másik felére? - forgattam a szemem. - Persze, hogy segítek.
-Nem igazán ezért, ez csak mellékes téma. - vonta meg a vállát. - Azt akartam kérdezni, hogy akkor most mi a helyzet ezzel a Viktorral?
-Nem tudom. - tűnődtem. - Remélem, nem csinál semmi hülyeséget.
-Azon gondolkoztam, hogy ha Amber megtudná, mik a szándékai, akkor biztos, hogy felhasználhatná. - mondta. - Bár, mivel Amber már lassan két hete nem jött suliba, így nem is nagyon tudja kihallgatni, miről beszélünk.
-Tényleg, végül jön este? - kérdeztem témát váltva.
-Hát persze. - grimaszolt Rosa. - Nem beteg igazán, inkább csak gyengélkedik, vagy sajnáltatja magát. Az anyja mindent megtenne a boldogságáért, szerintem simán kiírta két hétre.
-De mi lehet az oka? - ráztam a fejem grimaszolva.
-Biztos "súlyos menstruáció problémái vannak". - mondta nyávogós hangon Rosa. - Kinézem belőle.
-Hahaha. - nevettem viccelődve.
Becsöngettek, úgyhogy visszasiettünk a fiúkhoz. Bementünk a tesi öltözőbe, és kapkodva átvettem a ruhám. Végeredményben csak 5 percet késtem, ami egész jó.
A lányok és a fiúk itt külön tesiznek. Most mi voltunk a teremben, a fiúk meg kimentek a pályára. Mi gimnasztikáztunk, amíg ők focizhattak. Az élet csupa igazságtalanság...
Tesióra után kémia jött, aztán művészettörténet, majd matek. Ez utóbbit végig szenvedtem, és kivételesen megpróbáltam egyedül dolgozni. Nem ment, úgyhogy mégis inkább Castiel oldotta meg a feladatokat. Nekem ez valahogy nincs a topon.
Matek után következett két nyelvtan, és ezután már mehettünk is haza. A suli előtt vártam Rosa-ra, mert a szekrényénél maradt a táskáját kiüríteni.
Úgyhogy a kapu előtt vártam, és a lábammal dobolgattam a földön, miközben a kavicsokat bámultam.
-Kire vársz? - lépett mellém valaki.
Értetlenül néztem fel Lysanderre.
-Rosa-ra. - feleltem. - Ma hozzájuk megyünk a lányokkal, mert bulizni akarnak.
-Fura. - jegyezte meg Lys. - Akkor ma már ne is menjek át?
-Ma ne. Maximum Rosalya-hoz, ha akarsz. - nevettem.
-Köszi, inkább kihagyom. - mosolygott.
-Mit fogsz csinálni?
-Mivel te most gyakorlatilag ki vagy zárva a programomból, ezért valószínűleg összehozok egy próbát a garázsban. - vonta meg a vállát Lys.
-Nagyon érdekes. - bólogattam.
-Itt jön Rosa. - nézett a suli felé, aztán megint rám mosolygott. - Akkor szia, Amanda. Vigyázz magadra, Rosa lakásánál is van lépcső, tudod.
-Naa. - sértődtem meg, és elfordultam. - Tudok azért vigyázni magamra.
-Ajánlom is. - kacsintott, és arcon csókolt. - Holnap találkozunk.
-Már várom a percet. - nevettem halkan. - Szia.
-Szia.
Lysander elment, és abban a szent minutumban lépett hozzám Rosa, immár laposabb táskával, kabátban.
-Akkor mehetünk? - kérdezte.
-Hát persze. - helyeseltem, és elindultunk a Bazár felé.
-Kíváncsi vagyok a ma estét illetően. - mondta Rosa út közben. - Az új pletykák mindig érdekesek szoktak lenni.
-Engem is érdekel, hogy például Iris hogy áll Arminnal. - helyeseltem.
-Irisnek Armin tetszik? - lepődött meg.
-Nem tudtad? - húztam fel a szemöldököm én is. - Ó. Akkor lehet, hogy titok volt? Na mindegy, akkor most nem mondtam semmit.
-Oké. - bólintott, de azért tovább fantáziált. - Iris és Armin? Hmm, végül is, egész jól néznének ki együtt.
Nem feleltem, úgyhogy ő is inkább magában gondolkodott.
A Bazárban kisebb vitát folytattunk, mert én sajtos chipset akartam, ő pedig hagymásat. Az eladó sem tudott dönteni a nagy kérdéssel kapcsolatban, úgyhogy végül megegyeztünk, hogy megvesszük mindkettőt. :)
Vettünk egy csomó üdítőt és chipset, perecet, csokit... Mindent, ami egy estéhez kell.
Aztán elmentünk a lakásukhoz, és felmentünk Rosa szobájába. Jó nagy szobája van, nem úgy, mint az enyém... Sok a poszter és a kép a falon, a nagy franciaágy középen ékesíti a helységet. Az íróasztal is nagy, tele ruhatervező eszközökkel, rajzokkal és jegyzetekkel. Nagyon "kúúúúl". Azt hiszem, valahogy így mondják, nem? :)
Kipakoltunk, és kicsit rendet raktunk. Éppen hogy ezzel végeztünk, csengettek, úgyhogy beengedtük a lányokat, és a földön ülve dumcsizni kezdtünk.
-Én holnap megyek fodrászhoz, mivel mostanában a szokásosnál is göndörebb a hajam. - mesélte Amber. - Valahogy nem is tudom...nem szokott ennyire göndör lenni.
-Szerintem ugyanolyan, mint mindig. - jegyeztem meg a haját szemlélve. Tényleg tökre ugyanúgy nézett ki, mint egy héttel ezelőtt.
-Te csak ne szólj be, oké? - szólt le rögtön. - A vak is észreveszi, hogy semmi érzéked a divathoz.
-Bocs. - szabadkoztam gúnyos hanglejtéssel.
-Ajj, ne szekáljátok már egymást. - szólt ránk Iris. - Amúgy Amber, miért nem voltál olyan sokáig suliban?
-Súlyos menstruáció problémáim voltak, és a nőgyógyász azt mondta, hogy ne menjek iskolába, mert az megterhel.
Rosával titkon összenéztünk, és majdnem kitört belőlünk a nevetés... Ezzel poénkodtunk délelőtt, és hogy eltaláltuk! Azta!
Sokáig pletykáltunk. Megtudtam például, hogy Iris és Armin már rendszeresen beszélgetnek (főleg neten keresztül, de hát ez Arminnál természetes). És hogy Amber most "tökre ki van akadva", mert hogy Kentint hidegen hagyja, ha körülötte legyeskedik. Illetve hogy Melody is kiborult, mert szemmel láthatóan Nataniel mindig megpróbálja lerázni. Köhömm. Vajon miért?
Én nem szeretek a magánéletemről beszélni, főleg nem ekkora pletykások között. De most feldobott az a tudat, hogy Amber mennyire szét akarta rombolni a kapcsolatomat, úgyhogy kivételesen nyíltan is meséltem az életemről Lysanderrel. Meséltem a kisebb összeveszésünkről (Amber szúrós szemekkel méregetett egész végig), aztán a zeneiskola ötletéről, a közös délutánokról otthon, és a biológia órákról. Persze mindezt rövidre fogtam, mert nem szeretem, ha mindenki engem bámul.
Már fél 11 körül járt az idő, úgyhogy átvettük a pizsamánkat. A csajok tovább beszélgettek és nevetgéltek, én pedig hallgattam őket az egyik fotelben ülve. Amikor a telefonom rezegni kezdett a zsebemben. SMS-em jött. De kitől, ilyenkor?!
"Majd ha ráérsz, egy percre hívj fel. L."
Lysander. Vajon mit akarhat?
-Bocsika - szabadkoztam, és felálltam a helyemről. - Most egy percre eltűnök, mert fel kell hívnom valakit.
-Esti randi Lysanderrel? - találgatott Kim.
-Majdnem. Sajnos csak telefonhívás. - felmutattam a hüvelykujjam, és kimentem az ajtón.
Hallottam, hogy a lányok az ajtóhoz lopóznak, és hallgatózni próbálnak, úgyhogy lementem a földszintre, és inkább ott hívtam fel Lys-t. Nem kellett sokáig várnom, hogy felvegye a telefont.
-Halló? - hallottam a hangját.
-Szia! - köszöntem. - Halálra rémisztesz. Mi történt?
-Semmi különös. - mondta. - Zafír kicsit kelekótya, és fogalmam sincs, mit adjak neki enni. Mit eszik?
-Csak ennyi? - nyugodtam meg.
-Aha. Szóval, mit eszik egy ilyen macska?

-Adhatsz neki macskatápot, vagy kenyeret. Mindkettőt szereti. - aztán elmagyaráztam neki, hogy mit hol talál.
-Oké. Konyha, szekrény, legfelső polc. - mondta vissza. - Megjegyeztem.
-Rendben. - nevettem, aztán eszembe jutott valami. - Várj egy percet!
-Mi az?
-Már nem azért, de mit keresel te nálunk? - értetlenkedtem. - Ott kell lenned, ha Zafírról tudod, hogy éhes.
-Egyszerű. Elfelejtettem, hogy ma elmentél pletykálni, úgyhogy automatikusan ide jöttem. Mókás volt, hogy Amanda sehol, helyette kaptam egy éhes cicát. - tűnődött, mire felnevettem.
-Annyira jellemző. - jegyeztem meg. - De ezt hogy tudtad elfelejteni?
-Te hogy tudsz minden reggel leesni a lépcsőn? - kérdezett vissza.
-Na jó. Hagyjál már. - forgattam a szemem.
-Ott még nem estél el? - érdeklődött.
-Kedves, hogy ennyire törődsz velem, de ki kell, hogy ábrándítsalak. - mondtam. - Nem, nem tanyáltam el még sehol! Na, ehhez mit szólsz?
-Szóhoz sem jutok. Büszke lehetsz magadra. - helyeselt elismerően.
-Köszi. - mosolyogtam, aztán sóhajtva észrevettem, hogy a lányok kinyitják az ajtót, és észrevétlenül próbálnak követni. - Ne haragudj, de most leteszem. A lányok hallgatóznak.
-Oké, akkor én meg megetetem a macskádat. - nevetett.
-Rendben. És nagyon szépen köszönöm! - nevettem vele. - De aztán ugye haza mész?
-Neeeeem, itt maradok a szobádban. Megfelel?
-Szuper. - helyeseltem. - Na szia.
-Szia. Szeretlek.
-Én is. Vigyázz hazafele! - tettem hozzá.
-Ne magadból indulj ki. - sóhajtott, és letette a telefont.
Felsiettem a lépcsőn, közben hallottam, hogy a csajok kapkodva sietnek vissza a szobába, az eredeti helyükre.
Hajnalig beszélgettünk. Nagyon jól éreztem magam, és sok pletykáról hallottam, bár nem mindegyik érdekelt, de mindegy. És Amber még mindig pikkel rám, mert akárhányszor megszólaltam, mindig ellenem volt, vagy csak szimplán nem vett rólam tudomást. Hm. Kedvesség határtalanul.
Persze előbb-utóbb én bealudtam, mert elnyomott a fáradság. Csak reménykedni tudok, hogy a lányok nem rajzolnak nekem bajuszt, vagy nem csinálnak velem szelfit. Huhh. Azért kockázatos barátok között elaludni, de én bízom benne, hogy Rosa nem akar hülyét csinálni belőlem...