Rossz előérzetek

Reggel nem az ébresztő keltett. Talán ez volt annyira furcsa.
Először csak valaki elkezdte megrázni a vállam, de nem ébredtem fel rá teljesen. Csak nyögve megfordultam az ágyban, és jobban bevackoltam magamat.
Aztán mintha a nevemen szólítottak volna, de csak a visszhangja jutott el az agyamig. A gondolataim másik részében még mindig a virágos réten ugrándoztam vidáman. Álmomban.
-Amanda! - suttogta egy hang.
Kicsit morgolódtam, hogy miért nem tudok aludni még többet, és csakazért sem keltem fel. Boti, hagyj békén.
Akkor pedig egy erős bökést éreztem a derekamban, aminek hatására sikítva felültem az ágyon. A tavaszi rét egyszerre szerte foszlott előttem.
Helyette az ágyban találtam magam, és döbbenetemre, tényleg nem otthon. Nem volt mellettem az ébresztő. Nem volt a szoba sem olyan, amit már megszoktam.
Jaaaa...! Tényleg. Tegnap Lysander szobájában aludtam el, mert már fáradtak voltunk hazamenni. Most már minden világos.
Mellettem Lys ült az ágyon, és még értetlenebb fejet vágtam. Aztán mérgesen megráztam a fejem.
-Ilyet többet ne csinálj! - figyelmeztettem. - A csikizés nem sportszerű!
-De ha egyszer semmire se kelsz fel. - vonta meg a vállát tanácstalanul. - Hogy tudsz otthon felkelni?
-Ébresztővel. - morogtam álmosan, és kidörzsöltem a maradék fáradságot a szememből. - Te jó ég... - sápadtam el hirtelen.
-Minden oké?
-Zafír! - kiáltottam. - A macskám otthon maradt!
-A tesód éjszaka felhívott. - mesélte visszatartott nevetéssel. - Éppen azután, hogy elaludtál. Megkérdezte, hogy mégis mit adjon a macskának enni, mert megőrül a nyávogástól.
-Huhh. - könnyebbültem meg. - Jövök neki eggyel.
Nagyot nyújtózkodtam, és felálltam. Álmosan pislogva meredtem az órára, aztán megint dörzsölgetni kezdtem a szememet. A fáradság gyilkos tényező...
-Már 7 óra? - lepődtem meg. - Gyorsan csinálni kell valami reggelit.
-Itt emiatt nem kell aggódnod. - legyintett Lys. - A tesóm általában a munkájába menet kajál, én pedig nem szoktam reggelizni.
Rosszallóan néztem rá.
-Az egészségtelen. - állapítottam meg.
-Nem tehetek róla, hogy nem vagyok éhes reggelente. - mentegetőzött.
-Én viszont az vagyok. - tettem hozzá, és felkaptam a székről a ruháimat, ugyanis az éjjel Lys egyik ingében aludtam. - A reggel folyamán még haza keveredek?
-Ahogy szeretnéd.
-Akkor nem fogok. - határoztam el. - Majd itt csinálok valami reggelit.
-Hajrá.
A fürdőben felkaptam magamra a tegnapi ruhám (egy kicsit gyűrött, de megteszi), és a hajamat is nagyjából rendbe szedtem.
Csináltam egy szendvicset reggelire, és amíg Lysander Castiellel veszekedett a telefonon, megettem. Amikor a traccspartinak vége lett, felkaptam a táskám, és a szendvicsem maradékával a kezemben kinyitottam a bejárati ajtót.
-Mehetünk?
-Akármikor.
Kézen fogva sétáltunk le az iskoláig, és ott az udvaron tanyáztunk le, a szokásos helyünkön. Kisvártatva a többiek is megérkeztek, úgyhogy már csapatosan beszélgettünk.
Nagyon fárasztó volt a nap. Két magyar után kimerültem léptem ki a terem ajtaján.
-Szia, Amanda! - köszönt Kentin, és mellém lépett.
-Helló. - mosolyogtam. - Mi újság?
-Nem megy a magyar. - vonta meg a vállát. - Tök sötét vagyok. Veled mi sok történt?
-Semmi érdekes. - ásítottam. - Fáradt vagyok, tegnap alig aludtam.
-Az nem szerencsés, főleg, hogy... - folytatta volna a mondatot, de egy hang félbeszakította.
-Te! - kiáltott cseppet sem barátságosan Amber, és felénk igyekezett. - Mit képzelsz te magadról?!
-O-ó. - nyögtem halkan.
-Mit gondoltál?! - kiabált tovább Amber. Csak mi hárman voltunk a folyosón, más nem is járt errefelé. - Mit gondoltál, mi?! Képes voltál elmenni a bátyámhoz panaszkodni?! Mit képzelsz?!
-Szóval beszélt veled. - következtettem.
-Igen! És ráadásul a te pártodat fogta! - kiáltotta Amber. - Nem volt elég a pofon?! Akarsz még többet is?!
Ijesztően közel jött, és már lendítette volna a kezét, amikor hirtelen Kentin elém ugrott, és lefogta Amber karját.
-Ejnye, Amber. - mondta gúnyos hangon. - Tudtommal az iskolán belül tilos verekedni. A DÖK elnök bátyád ezt elfelejtette megemlíteni neked?
A szőke liba pár másodpercig csak hápogott, nem jutott szóhoz a meglepetéstől. Aztán hamar összeszedte magát, és így szólt:
-Ez nem lehet igaz! Már testőrt is szereztél magad mellé?! - kérdezte tőlem, de még mindig Kentin arcát fürkészte dühösen.
-Nem én. - tiltakoztam.
-Valóban nem. - erősített meg Kentin.
-Pff. - fújtatott Amber. - Menjetek a fenébe! És utoljára figyelmeztetlek, Amanda! A bátyámat ebből igazán kihagyhatnád!
Aztán kitépte magát Kentin szorításából, és dühösen elviharzott a folyosón, aztán eltűnt a kanyarban.
Barátom pedig felém fordult. Hálásan néztem rá.
-Köszönöm. - mondtam. - Ez most igazán jól jött.
-Jól vagy? - kérdezte. - Ezek szerint már máskor is provokált?
-Többször is, de nem vészes. - vontam meg a vállam. - Kezdek hozzá szokni.
-De ez így nem mehet tovább! Terrorizálni akar.
-Na és? Mi tartaná vissza egyáltalán? - ráztam meg a fejem.
-Egy megleckéztetés segítene rajta.
-Kentin! - hüledeztem. - Csak nem szoktál lányokat verni?
-Fiúkkal jobban szeretek bunyózni. - kacsintott. - Jó, győztél.
Miután így sikeresen elkerültem még egy erős pofont, az egész délelőttöt vagy Kentin, vagy pedig Rosa társaságában töltöttem.
Az összes órám lement, és az ofő még bent tartott engem a teremben, mielőtt haza mentem volna. Valami iratokat kellett rendezni, de egész hamar lerendeztem.
Ráérősen összepakoltam a cuccomat, aztán még a szekrényemhez is kimentem, és összerámoltam a tanulnivalókat. Miután mindent belesuvasztottam a táskámba, bezártam a szekrényt (és most nagyon figyeltem, hogy a kulcsot is elrakjam).
Így délutánra visszatért az életkedvem. Mosolyogva sétáltam végig az udvaron, aztán az utcákon.
Egy pillanatra az arcomra fagyott a jókedv, amikor észrevettem a parkban Lysandert. Az egyik padon ült, és a jegyzetfüzetével a kezében erősen gondolkodott, miközben a fákat nézte. Ez még oké is lett volna, csakhogy észrevettem még valamit. Vagyis inkább valakit.
Lys mögött csaknem három méterre egy vörös hajú lány állt, és láthatóan hezitált, hogy oda merjen-e menni hozzá, vagy sem. Látszott rajta, hogy van valami szándéka, de Lys nem vette észre, hogy ott van. Amikor a vörös hajú lány éppen határozott volna, és leült volna Lys mellé, gyorsan futni kezdtem, és megelőztem.
Lehuppantam a padra, és a táskámat magam mellé dobtam, hogy még véletlenül se maradjon hely mellettem. Futólag még láttam a csaj dühödt pillantását, de másra kezdtem koncentrálni.
-Jó... reggelt. - köszöntem Lysandernek.
-Rég volt már a reggel. - mosolygott féloldalasan.
-Akkor jó délutánt, na! - legyintettem lemondóan, és felé hajoltam.- Mit írsz?
-Verset. És te mit keresel egyáltalán itt?
-Haza felé megyek, és gondoltam, teszek egy kis kitérőt. - meséltem. - Szép az idő.
-Aha. Ha felnéznél az égre, akkor látnád, hogy hamarosan esni fog. - tette hozzá, és felfelé bökött.
És csakugyan, szürke felhő borította az eget.
-Hát...szerintem akkor sem rossz. - vontam meg a vállam.
Amikor láttam, hogy a vörös lány elhúzta a csíkot, felálltam.
-Na, én már megyek is. A macska már biztosan nyávog, Boti meg még inkább. - nevettem. - Meddig maradsz még?
-Nem sokáig. Amíg el nem ered az eső. - mosolygott.
-Szuper. Holnap találkozunk.
-Szia. - köszönt, és megfogta a kezem, hogy magához húzzon.
Enyhe csókot adtam a szájára, aztán mosolyogva leléptem.
A vörös hajú csajszit sikeresen leráztam. Huhh. Pedig közel volt a veszély. Vagy még el sem ment...?
Magam elé képzeltem a lányt. Tökéletes alakjára kék bársonykabát simult, és piros haja gondosan kifésülve omlik a vállára. Barna szemei élesen világítottak, amikor dühös volt miattam. Láttam már párszor a suli folyosóján, alsóbb éves. Mindig megbámult minket, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert azért elég sokan néznek nagyot, amikor kézen fogva elsétálunk a folyosón.
Minek agyalok ezen? Csak egy lány.
Hazaérve megetettem Zafírt (tényleg eléggé hiányolt), aztán beszámoltam Botinak a tegnapi eltűnésemről, csináltam vacsorát, gyorsan megettem az adagom, és olvasással ütöttem el a maradék időmet.
Az éjszaka viszont rémes volt. Egyfolytában kerestem a park kijáratát, de nem találtam. Minden második padnál szerelmespárok ültek egymásba fonódva, és a rossz idő ellenére mindenki vidám volt.
Kivéve engem.
Nem találtam a félhomályban azt a rohadt kaput, és kétségbeesve rohangáltam ide-oda, ide-oda az egész parkon keresztül. Aztán Lysander nevét kezdtem el kiabálni, igazából fogalmam sincs, miért, de úgy éreztem, ezt kell tennem. Akkor bekerültem az erdőbe, és egy kis tisztáson megláttam őt. Háttal állt nekem, és a kezét nyújtotta a vörös hajú lány felé, aki boldogan omlott a karjaiba. Szerelmesen egymásba fonódtak, engem meg elöntött a gyűlölet, és itt riadtam föl.
Verítékben úszva, és enyhén zihálva ültem fel az ágyamban. Megtöröltem a homlokomat, de hiába próbáltam visszaaludni, nem ment. Irtózatos hasfájás is gyötört, és az álmosságtól a fejem is zsongott. Mégsem bírtam elaludni.
Hiába szenderedtem vissza mindig egy kicsit, rögtön ugyanazt az erdőbeli képet láttam, amikor Lys és a lány... Hagyjuk. Inkább vissza se alszom, csak ezt ne! Csak ezt ne...!
Kicsit még sírtam is. Lehet, hogy csak álom volt, de annyira valószerű, és annyira szomorú és egyben dühítő.
Végül taktikát váltottam: magam elé képzeltem Lysandert, és felidéztem magamban, hogy most éppen mit csinálhat. Hajnali fél 4 óra van, vagyis alszik. Behunytam a szemem, és most nem az álomképet láttam, hanem a békésen alvó Lys-t, ahogy mosolyogva éppen valamit álmodik. Talán éppen azt, amit most én...?
Ahj! Nem bírom.

Reggel nyúzottan és fájó fejjel kászálódtam ki az ágyamból. Ha lemértem volna stopperrel, hogy az éjjel mennyit aludtam, egy óránál többet biztos nem mutatna a kijelző...
Szomorúan felöltöztem, és megcirógattam Zafírt. Amióta az enyém, már nőtt egy kicsit, de szerencsére nem hízott. Aranyos pofikája most is kedves volt, mint mindig, amikor rám nézett. Sóhajtva hagytam ott, és a táskámmal a kezemben leindultam a nappaliba.
Boti már ott volt, és tévézett.
-Jó reggelt! - köszöntött.
-Ühüm. - "üdvözöltem" én is.
-Valami baj van? - rémült meg kissé. - Kicsit mintha még fehérebb lenne az arcod, mint szokott.

-Aha. Minden oké. - dünnyögtem, és levágtam magam az üres fotelbe. - Csak keveset aludtam, ennyi az egész.
Kétkedve fürkészte az arcom, mire nagyon halványan elmosolyodtam. Átlát rajtam.
-Rosszat álmodtam, és ennek következtében most nagyon-nagyon rossz előérzeteim vannak. Csak ennyi. - legyintettem.
-Hány órát aludtál? - kérdezte, és újra a tévé felé fordult.
-Olyan egyet.
-Hogy mi?! - hüledezve kapta megint felém a fejét. - Akkor miért nem lógsz inkább?
-Úgy ismersz? - rökönyödtem meg.
-Igaz. De én a helyedben akkor is inkább aludnék ma. Kivételesen.
Ezen elgondolkodtam. Milyen jó is lenne egy napot itthon tölteni...! De akkor a fejembe villant egy kép. Nem vagyok az iskolában, helyettem viszont ott van egy vörös hajú lány, aki az összes szünetben a termünk előtt fog körözni...
Gyorsan megráztam a fejem, és elhatároztam, hogy akármilyen fáradt is vagyok, én ma elmegyek az iskolába.
-Kérsz reggelit? - kérdeztem Botitól.
-Most nem, kösz. - felelte. - Tegnap nagyot vacsoráztam, most egy falatot se bírnék enni.
-Te tudod. - mondtam, és hátradőltem a fotelemen.
-Te nem eszel? - ráncolta a szemöldökét. Igaz. Eddig nem volt még olyan reggel, hogy ne ettem volna reggelit.
-Nem vagyok éhes. - vontam meg a vállam, és én is a filmet kezdtem el nézni, amit úgy bámult a tévében.
A reggelem így telt. Miután kellően elidőztem a nappaliban, felkaptam a kabátom, és elindultam a suliba. A testem nehéz volt, és szokatlanul gyenge. Mindegy. Túlélem.
Már mindenki ott volt az udvaron. Ilyen se volt még, hogy utolsónak érkezzek közéjük... De hát mindenki kelhet fel bal lábbal, nem?
-Szia! - köszöntött vidáman Rosa. - Hát te?
-Elaludtam. - hazudtam álmosan.
-Minden rendben? - ráncolta a szemöldökét Castiel. - Az oké, hogy mindig csempe fehér az arcod, de most mintha még rosszabb lenne.
-Lysander hol van? - váltottam témát.
-Felment a terembe, mert azt hittük, megint nincs kedved lejönni.
-Mindjárt jövök, én is felszaladok. - mondtam, és elindultam az aulába.
A folyosónkra érve megláttam Lysandert, a nyomában a vörös hajú lánnyal. Egyrészről felfordult a gyomrom az idegességtől, másrészt kicsit megnyugodtam, mert láttam, hogy Lys ugyanúgy rázza le, mint a többi lányt. Csakhogy úgy érzem, hogy ezt a csajt nem lesz valami könnyű lerázni.
Ha ez lehetséges egyáltalán, még jobban elsápadtam. Annyira rossz előérzetem van, hogy az már majdnem elviselhetetlen.
-Amanda! - szólított meg Lys. - Hát te?
-Elaludtam. - nyögtem. Láttamra a lány lelépett, és dühösen fújva eltűnt a lépcsőfordulóban.
-Élsz még? - kérdezte Lys, amikor elém ért. Megérintette az arcom, és elhúzta a száját. - Mintha márványból faragtak volna ki.
-Ez jó. - mosolyodtam el halványan. - Castiel csempéhez hasonlított.
Kicsit nevetett, aztán a két keze közé fogta az arcom, és a szememet fürkészte.
-Láttad ma magad a tükörben? - kérdezte.
-Nem mertem belenézni. - vallottam be.
-Pont úgy nézel ki, mint egy zombi. - mondta. - Nem aludtál?
-De. Egy órát.
-Tessék? - ráncolta a szemöldökét. - Normális vagy?!
-Nem. - megvoltam a vállam, és kiszabadítottam az arcom a kezei közül. - Rosszat álmodtam. Semmiség.
-Otthon maradhattál volna. - mondta ő is, és elindultunk az udvar felé.
-Igen, tudom. - bólogattam unalmasan.
Az órákat hamar lezavarták. Matekon elaludtam, nem tehetek róla. Eredetileg egy példát oldottam meg úgy, hogy lehajtottam a fejem, és akkor valahogy lecsukódott a szemem. Még hallottam, hogy Castiel mellettem valami olyasmit kérdez, hogy sikerül-e megoldani, de már a szavak is elmosódtak, és álomba merültem...
"A folyosón vagyok. Az egész üres, csak a végén áll két ember: egy fiú és egy lány. Lysandert hamar felismertem, bár a kép homályos volt. Mellette a vörös hajú csajszi kétségbeesetten kapaszkodott a karjába, és egyfolytában beszélt. Talán könyörgött...?
Amandaa.... Amandaaa... Mi ez a hang? Valahogy nem illik ide. Amandaa..."
-Amanda! - suttogta sürgetően Castiel, és megrázta a vállam. - Hallasz? Ébredj!
-Hm? - felemeltem a fejem, és meglepődve néztem Castielre, aki eléggé mérges ábrázattal bámult rám. - Mi az?
-A tanár felszólított, de te nem válaszoltál, ezért nekem kellett. Mi bajod? - igaz, hogy dühös volt, de azért kiolvastam egy kis törődést is a szeméből.
-Semmi. - ráztam meg a fejem.
-Segítsek? Megy a matek?
Értetlenül az előttem lévő füzetre néztem, aztán leesett, hogy csakugyan elaludtam az óra közepén.
-Nem...nem kell. Megy. - dünnyögtem.
-Biztos? - most már kicsit mintha megrémült volna. - Irtó fehér az arcod. Mi a baj?
Elmondjam neki? Megbízhatok benne? Dehogy bízhatok. Lys legjobb barátja, ráadásul olyan őrült, mint a kinézete. Mégis, valakinek muszáj lesz elmondanom. Boti nem csinálna belőle nagy ügyet. Rosa most is eléggé elfoglalt, tele van feladatokkal, őt inkább ezzel nem terhelném. Lysandert eleve kizártuk, ugye. Hát akkor?
-Jól vagy? - ráncolta a homlokát.
-Nem. - vallottam be. - Borzalmasat álmodtam. Nem bírom kiverni a fejemből, és nagyon idegesít. Egész éjjel körülbelül egyetlen órát tudtam csak aludni emiatt. Lysandert becélozta egy vörös hajú lány, aki egyfolytában rajta lóg, ma reggel is itt a folyosón... Annyira gyerekes, tudom. - folytattam. - De egyszerűen nem tudok mit csinálni, az ösztöneim azt mondják, hogy itt valami nagyon rossz készülődik. Félek. - vallottam be.
Kicsöngettek, és mindenki kiment a teremből. Lys még megállt a padunk mellett.
-Jöttök? - kérdezte.
-Mindjárt. - mondta Cast. - Várj meg a büfénél, ott találkozunk.
Lys elment, de előtte még vetett rám egy aggódó pillantást. Tényleg ennyire rosszul néznék ki?
-Emiatt aggódsz? - folytatta a beszélgetést Castiel.
-Igen. De nagyon. - beleborzongtam, ha visszagondoltam az álmomra. - És lelkiismeret-furdalásom is van emiatt. Hiszen most végül is kétkedek, vagy nem?
-Nem. - rázta meg a fejét. - Csak félsz.
-Ezt úgy mondod, mintha annyira gyáva lennék. - szomorodtam el.
-Nem úgy értem. - mosolygott egy kicsit. - Ettől szerintem nem kell tartanod. Lysanderre mindig is tapadtak a lányok, mint ahogy rám is. Eddig rajtad kívül mindenkit lerázott.
-Ez most más. - tiltakoztam. - Érzem.
-Meglátjuk. - vonta meg a vállát. - A lényeg a lényeg, titeket biztos, hogy semmi nem tud szétválasztani.
-Biztos?
-Érzem. - vonta meg a vállát viccesen, de amikor észrevette, hogy mennyire sápadt vagyok, lehervadt a vigyor az arcáról. - Egy kis életet, ha kérhetnék.
Erőltetetten elmosolyodtam, mire a fejét csóválva kinyújtotta felém a karját. Engedelmesen hozzá bújtam, és nagyon igyekeztem, hogy ne sírjam el magam. Egy hosszú percig vigasztalt így, aztán ránézett az órára, és megijedt.
-Máris késtem két percet. A büfés csajnak a szünet ötödik percére ígértem magam. - hüledezett.
Elnevettem magam, és csodálkoztam, hogy egyáltalán tudok még ilyet is.
-Akkor menj, mert a végén még szomorú lesz. - javasoltam.
-Ja. Vagy mégis inkább úgy dönt, hogy akkor Lysanderrel fog flörtölni. - tette hozzá kacsintva.
Lehervadt a mosoly az arcomról, mire megijedve gyorsan hozzátette:
-Csak vicceltem, nyugi. - megveregette a vállam, és biztatóan mosolygott.
-Nem volt jó vicc. - világosítottam föl.
-Bocs. Akkor, szia! - intett, és elviharzott.
A szünetekben a padomban maradtam mindig. Nem volt kedvem a folyosókon sétálni, még inkább, mert a rosszullét kerülgetett.
Utolsó óra irodalom volt, és kicsöngetéskor a székemen ültem, a padra lehajtott fejjel. Már a hányinger is kerülgetett, ugyanis előző szünetben a vörös hajú lány még a termünkbe is bejött, de szerencsére Lys éppen a büfénél volt Castiellel. Szegény fejem.
-Hahó! - szólítgatott Lys, és megbökdöste a vállamat. - Ébren vagy?
-Igen. - felemeltem a fejem, és felültem rendesen. Aztán felálltam, és megragadtam a táskám. Bepakoltam az irodalom füzetet és könyvet, aztán behúztam a cipzárt. Indulásra készen álltam.
-Mehetünk? - kérdeztem. Már csak mi ketten voltunk a teremben.
Lys is felállt, és megkerülte az asztalt, így mellém került. Szembe fordított magával, és úgy fordította az arcom, hogy rá nézzek. De nem néztem a szemébe, mert a lelkiismeret-furdalástól nem bírtam.
-Amanda. - mondta halkan. - Valami nincs rendben veled. Mondd meg, hogy mi bánt, akármi is az. Kérlek, mondd meg, mert már magamtól nem bírok rájönni.
-Semmi bajom. - hazudtam, és továbbra sem néztem rá.
-Tudod jól, hogy hazudsz. Ne hazudj nekem! - kért. - Miért nem nézel rám? Félsz tőlem? Bántottalak?
-Dehogy! - tiltakoztam, és megfogtam a kezét, amit még mindig az arcomon tartott. - Tényleg semmit sem csináltál.
-Akkor mi a gond? - erősködött. - Mondd már meg!
-Nem. - határoztam, és sóhajtottam. - Mehetünk?
-Nem.
Közelebb hajolt, és a homlokát az én homlokomnak támasztotta.
-Ugye majd elmondod? Tudnom kell. - suttogta.
-Most nem szeretném. - leheltem halkan. - Majd talán egyszer.
-Megígéred?
-Ígérem. - suttogtam, és még közelebb húzódtam hozzá.
Amikor megcsókolt, a mennyekben jártam. Ha csak pár percre is, de megfeledkeztem a bajomról, és a világon mindenről, egy valakit kivéve. Hosszú csókunknak most senki se vetett véget, és én még tovább akartam folytatni, de Lys a mellkasomra tette a kezét, úgy állított meg.
-Jön valaki. - mondta.
És csakugyan, az ajtó nyitódott. Ki más lett volna?
A vörös hajú lány nagy szemeket meresztett, amikor meglátott minket ölelkezve, de aztán mosolyra húzta a száját.
-Sziasztok! - köszönt csengő hangján, és mosolyogva megállt az ajtóban.