A szekrény felső polcában matattam, nyakig merülve a papírokban, amikor Lys megállt mögöttem.
-Hol tartasz? - kérdezte.
-Hát izé... két perc. - mondtam, és tovább keresgéltem a biosz füzetem.
-Ráérek, nem kell sietni. - szerintem mosolygott, mint mindig, de nem láthattam az arcát, mivel még mindig bele voltam bújva a szekrényembe.
-Meg is van! - kiáltottam fel diadalmasan úgy három perc múlva. - Miért bújtál el ennyire? - szidtam a füzetet.
Persze, nem vártam, hogy válaszoljon. Mérgesen néztem fel Lysanderre, aki a füzettel való egyoldalú párbeszédünk láttán elnevette magát.
-Ezen nincs semmi nevetnivaló!
-Nem, tényleg nincs. - nevetett tovább. - Végül is csak egy füzettel beszélgetsz.
-A tárgyakkal igenis értelmes beszélgetni!
-Tényleg? - rázta meg a fejét.
-Hagyjuk. - legyintettem lemondóan, és bevágtam a szekrény ajtaját. Rázártam a lakatot, és megfogtam Lys kezét.
-Mehetünk? - kérdeztem.
-Mehetünk.
Már az udvaron jártunk, amikor hirtelen megtorpantam.
-Mi az? - értetlenkedett Lys.
-A szekrénykulcs... Otthagytam a lakatban. - emlékeztem vissza.
-És még én vagyok a feledékeny. - forgatta a szemét.
-Igenis te vagy. - letettem a táskám, és elengedtem a kezét. - Visszamegyek a kulcsért. Egy fél perc és jövök. - ígértem, és visszafutottam az iskola épületébe.
Visszaszaladtam a szekrényemhez, és a lakathoz nyúltam.
Nagy megdöbbenésemre nem volt benne a kulcs. Pedig tisztán emlékeztem, hogy benne hagytam.
A szekrény tetejét tapogattam, hátha feltettem. De nem volt ott. A földön is szétnéztem mindenhol, de sehol semmi.
Lépészajokat hallottam a terem felől, és Amber jött ki. Kezében valami apró tárgyat tartott.
-Ezt keresed? - emelte fel a kulcsomat. Hogy került hozzá?!
-Igen. Hol találtad? - kérdeztem, és megpróbáltam nem kiakadni.
-Találtam. - vonta meg a vállát. - Azt hittem, a szekrényedben találok valami bizonyítékot arra, hogy csalod Lysandert, de sajnos nem találtam mást, csak könyvet.
-Hogy micsoda?! - most már felment bennem a pumpa. - Hogy mit kerestél?!
-Szerelmes levelet, vagy ilyesmit. - legyintett flegmán.
-Totál megőrültél. - fújtattam dühösen.
-Én aztán nem. - rám nézett, és tekintetével szórta a villámokat. - Gondold csak végig! A suli egyik sztárjának a barátnője vagy, senki se tudja, hogy miért. Ennek ellenére először a bátyámat veszed le a lábáról, érted, a BÁTYÁMAT! Aztán jött ez az új gyerek, és rögtön rácuppantál!-Kentin egy régi ismerősöm. - tájékoztattam, a lehető legnyugodtabban.
-Persze, persze. - forgatta a szemét. - Nekem pedig valójában Castiel a testvérem.
Már majdnem megpukkadtam a méregtől.
-Add vissza a kulcsot, és én megyek! - majdnem kiabáltam, de sikerült valamennyire visszafognom magam.
-Még nem végeztünk! - tiltakozott. - Azt hiszed, megúszod ennyivel?! És csak hogy tájékoztassalak: jobb lesz, ha leszállsz az új srácról, mert nem engedem, hogy őt is elcsábítsd mellőlem! Egy boszorkány vagy, aki a fiúkkal játszik! - ordibált. Én meredtem bámultam, és a düh és a félelem keverékével küzdöttem. Folytatta.- Arról nem is beszélve, hogy Nataniellel ezt már megtetted. Otthon egyfolytában téged hoz fel példának, hogy miért nem olyan vagyok, mint te, hogy miért nem tudok úgy viselkedni, mint a tökéletes Amanda. Elegem van! Kentin is csak veled beszél, engem kikerült! Castiel szinte a legjobb barátod, és már neki is elcsavartad egyszer a fejét! Lysander meg, mint vak, semmit sem vesz észre. Tipikus. Ha megtudná, már rég nem lennétek együtt. Hm. Nem is rossz ötlet. - fejezte be.
-Két mondanivalóm van. Egy: TOTÁLISAN HÜLYE VAGY?! Mégis hogy képzelhetsz és mondhatsz ilyeneket, amikor semmit nem csináltam, csak Natanielnek segítettem a nyáron, ha már a saját húga nem teszi! Kentin régi barátom, szeretnék vele tölteni időt, mint haverok. Lys-t pedig az életben nem tenném ki ilyesminek, jobb, ha tudod! Elegem van, hogy állandóan rám másztok. Ez a második mondanivalóm. Hagyjatok már békén!!! Te is, Melody is, mindenki csak a boldogságomra játszik! Abba hagynátok?! És ha képes leszel most valami újabb hazugságot bemesélni Lysandernek, akkor komolyan mondom, megfojtalak!!! - kiabáltam dühösen. - Add már vissza azt a rohadt kulcsot!!
Kitéptem a kezéből a szekrénykulcsot, és dühösen meredtem rá.
-Még egyszer ezzel ne gyere! - fenyegettem.
-Mintha én annyira félnék tőled. - szemei már komolyan villámokat szórtak, és csak úgy izzott a tekintete. - Mindenkit elcsábítasz, és átveszed az "osztálylány" szerepét. A végén még veszélyes is lehetsz rám nézve, és én ezt nem tűröm! Még megtalálom a módját, hogy bosszút álljak! - fenyegetőzött ő is.
-Nem vagyok rád kíváncsi. - összeszorított fogakkal akadályoztam meg, hogy a végén még megüssem.
Ő viszont nem fogta vissza magát. Tenyere óriásit csattant az arcomon, én pedig kis híján hanyatt estem.
* - Lys -
Nem értem. Az előbb még azt mondta, hogy egy perc, és jön. Vagy csak rosszul emlékszem? Nem, nem. Tényleg egy percet mondott. Vagy felet.
És már hét perc eltelt azóta, hogy bement. Talán valami gond van a szekrényével?
Elmosolyodtam a gondolatra, amikor elképzeltem Amandát a kulcsért kutatva. Ha nincs meg, először biztos a szekrény tetején nézi meg, aztán majd a földön keresgéli...
De azért most tényleg. Nyolc perc. Egyáltalán él még?
Úgy döntöttem, megnézem, hogy mégis hol kószál ilyen sokáig. Az is lehet, hogy meggondolta magát, és a hátsó bejáraton menekül előlem. Egyszer már álmodtam ilyesmit.
De hát azért mégiscsak megnézem. Maximum segítek neki kulcsot keresni. Abban úgyis örök vesztes vagyok...
Letettem a két táskát az egyik padra, majd futólépésben indultam az épület felé. Amikor keresztülvágtam az aulán, köszönt nekem a büfés csaj, de csak intettem, mert amúgy se érdekel, hogy beszélgetni szeretne, vagy unatkozik. Kit érdekel? Maximum Castielt, de ő más.
Az alsó folyosón siettem végig, és a végére érve a lépcsőfordulóban megálltam. Hangokat hallottam, és ismerősen csengettek.
Az egyik Amanda volt, azt már messziről megismertem. Miért kiabál ennyire? Nem szokta felhúzni magát.
Menjek? Ne menjek?
Csak addig maradok, hogy kiderítsem, kivel beszél. Aztán felmegyek. - döntöttem.
-...Abba hagynátok?! És ha képes leszel most valami újabb hazugságot bemesélni Lysandernek, akkor komolyan mondom, megfojtalak!!! - kiáltotta.
Húha. Miről beszél?
Inkább mégis maradok. Nem tehetek róla. A kíváncsiság. Mindig is a gyenge pontom volt.
-Add már vissza azt a rohadt kulcsot!! - szóval a kulcs megvan.
Vajon Kentinnel beszélget? Élvezném, ha összevesznének. Úgyis egyfolytában együtt lógtak az utóbbi napokban.Nem Kentin volt. Sajnos.
Kulcs csörgés, és újra Amanda hangja.
-Még egyszer ezzel ne gyere!
-Mintha én annyira félnék tőled.
Majdnem hanyatt estem a lépcsőn. Amberrel veszekszik? Már közbe akartam avatkozni, de valahogy nem tudtam megmozdulni.
-Mindenkit elcsábítasz, és átveszed az "osztálylány" szerepét. - folytatta Amber. - A végén még veszélyes is lehetsz rám nézve, és én ezt nem tűröm! Még megtalálom a módját, hogy bosszút álljak!
-Nem vagyok rád kíváncsi. - Amanda hangjából kihallottam, hogy összeszorítja a fogait, és nagyon erőlködik, hogy ne üsse meg a vetélytársát.
Elmosolyodtam, ahogy elképzeltem dühösen. Szép szemei biztosan szikrákat szórnak, a haja kócosan hullik a vállára, szép kis kezét ökölbe szorítja, és ráncok gyűlnek a homlokán.
Viszont amikor egy óriási csattanás hallatszott, egy pillanat alatt lefagyott az arcomról a mosoly. Száz százalék, hogy nem Amanda mosott be Ambernek. Hanem fordítva.
*
*
Hátratántorodtam, de végül nem estem el. Az arcom égetett, és a döbbenettől alig jutottam szóhoz.
-Amanda! - hallottam Lysander hangját. Még csak ez kellett.
Felsietett a lépcsőn, és először rám nézett, aztán döbbenten Amberre. Láttam, hogy őrült dühbe gurul, de amikor megint rám nézett, figyelmeztetően megráztam a fejem.
Úgyhogy maradt, ahol volt.
-Te képes voltál megütni?! - jutottam végre szóhoz, és újra a szőke fruskára összpontosítottam. - Akarod, hogy adjak egy nagyobbat?!
-Azt ugyan várhatom. - nevetett gúnyosan Amber. - Ebbe minden erőmet beleadtam. Nem hiszem, hogy te valaha is képes lennél ekkorát ütni.
-Fogd be! - kiáltottam, és most már tényleg totál dühös voltam. - Ezt még visszakapod, de hamarosan!!!
Sarkon fordultam, miközben a zsebembe süllyesztettem a szekrénykulcsot.
Óriási önfegyelem kellett hozzá, hogy ne menjek oda, és rúgjam szét, de sikerült. Inkább a helyes utat választottam.
Úgyhogy teljes gőzzel sarkon fordultam, és levágtattam a lépcsőn. Nem törődtem vele, hogy Lys is ott van, így ki híján elgázoltam.
Amber visszament a terembe, aztán hallottam, hogy Lys utánam indult.
-Amanda, várj már meg. - szólt utánam.
Megálltam, és bevártam. Szememből még mindig düh sugárzott, amit nem hagyott figyelmen kívül.
-Segítsek megverni?
-Kösz, majd máskor. - sziszegtem.
-Miért nem mostál be neki?
-Megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel. - idéztem. - Ha visszaütök, tuti, hogy rosszabbul végződött volna a dolog.
-Mi történt? - kérdezte a lényeget.
-Csak a szokásos. Nem lényeg. - siettem gyorsan.
-Piros az arcod. - mondta, és az arcom után nyúlt. Megérintette, mire hangosan felszisszentem, és elfordítottam a fejem. Baromira fájt, bár ennek nem akartam hangot adni. Mégis sikerült.-Nagyon fáj? - kérdezte aggódva.
-Semmi bajom. - ellenkeztem. Felkaptam a táskámat a padról, és elindultunk a kapu felé. - Tényleg semmiség. Csak kicsit elvesztette az önuralmát.
-Azt hiszed, nem hallottam a hangját?
Ezek szerint nem csak én hallottam hangosnak a pofont...
-Azt nem tudom, hogy mennyire volt hangos. - hazudtam.
-Nagyon. - segített ki.
-De nem is voltam rá kíváncsi. - sóhajtottam.
Egy darabig csöndben sétáltunk egymás mellett, és a kezét fogtam. Azon gondolkodtam, hogy mégis Amberék miért szálltak ennyire rám... Nem vagyok az, aminek gondolnak. Nem vagyok k*rva...!
-Amanda, baromira piros az arcod. Biztos, jól vagy? - aggódott Lys.
-Biztos. - elfordítottam a fejem, hogy ne bámuljon.
Az igazság szerint, nagyon-nagyon-nagyon csípett. És fájt. Aú!
10 perc után megérkeztünk a házukhoz. Szokatlan volt ugyan, hogy most nem haza jöttem, de nem bántam.
Felmentünk Lys szobájába, és amint beértünk, fáradtan leültem az ágyra. Nem akartam sírni, úgyhogy visszatartottam. Pedig ez a konfliktus nagyon aggasztott. Az arcom meg... majd' szétmart a fájdalom.
Lys mellém ült, és egy kis ideig csendben fürkészte az arcom.
-Sose pofoztak még fel. - törtem meg a csendet. - Kivéve egyszer Boti, amikor széttörtem egy CD-t, még kiskoromban. De azon az egyen kívül... soha.
-Fáj, igaz? - kérdezte halkan. Átlát rajtam, nincs mese. Közelebb hajolt, és az arcomra tette a tenyerét.
Kicsit felszisszentem, de megpróbáltam leplezni.
-Kicsit. - nyögtem nagy nehezen. Kétkedő pillantását látva mosolyogva kijavítottam magam. - Na jó. Igazából nagyon fáj.
-Segítsek?
-Tessék? - kérdeztem vissza.
Nem válaszolt, csak nagyon közel hajolt. Azt hittem, meg akar csókolni, de aztán rájöttem, hogy nem ez a szándéka. Megpuszilta az arcom, és a fájdalom helyett csak kellemes melegséget éreztem.
-Fájt?
-Nem. - suttogtam.
Lágyan puszilgatta az arcomat, úgy öt percen keresztül. Csodás érzés volt, komolyan, mintha gyógyítaná az arcom. Viszont amikor elhúzódott, egy kicsit megint fájni kezdett. De már jóval enyhébben, szerencsére.
Mosolyogva mozogtam vele együtt. Amikor ő hátrébb húzódott, én előre dőltem, úgy követve az arcát. Mosolyogva figyelt, aztán átkarolta a derekam.
Tudtam, mi következik, és nevetve másztam az ölébe. A nyaka köré fontam a karom, és nagy hévvel csókoltam meg, olyannyira, hogy majdnem hanyatt dőlt az ágyon. De aztán a végén sikerült megtartania magát a fél karjával.A csókcsata sokáig tartott. Arra ébredtem fel, hogy valaki hangosan kopog az ajtón.
-Lysander! - kiabált Leigh. - Nem jössz biliárdozni?! A többiek már most mennek!
Lemásztam Lys térdéről, és kisimítottam a szoknyámat.
-Megyünk? - kérdeztem. - Úgy volt, hogy most én is mehetek.
-Te mindig jöhetsz, csak sosem akarsz. - emlékeztetett.
-Részletkérdés. - legyintettem, és kinyitottam az ajtót.
Szembe találtam magam Leigh meglepődött képével.
-Amanda? Te meg mit keresel itt?
-Az öcsédet. - feleltem. - Mehetünk?
-Kocsival, vagy sétálva mentek?
-Séta. - válaszolta helyettem Lys.
-Séta. - helyeseltem bólogatva.
-Akkor ott találkozunk. - intett Leigh, és kiment a bejárati ajtón.
-Lusta. - motyogta Lys, és megfogta a kezem. - Mehetünk?
-Aha. - bólintottam, és mi is kiléptünk az ajtón.
Amikor kiértünk az utcára, reflexből elindultam jobbra, de Lys még időben visszatartott, és a bal irányba mutatott.
-Arra megyünk, ha nem bánod.
-Én aztán nem. - legyintettem, mire felnevetett. Mosolyogva sétáltam mellette, és közben figyeltem, merre megyünk.
-Egyáltalán kik jönnek még? - kíváncsiskodtam.
-Ha jól tudom, most sokan. - felelte. - Castiel már hiányolta a változatosságot, úgyhogy egy kisebb bulit akart szervezni. Szerintem az osztály nagy része eljön.
-Ez egész jól hangzik. - mosolyogtam, aztán hozzá tettem. - Ugye tudod, hogy nem tudok biliárdozni?
-Sejtem.
-Hé!
-Mi az? - kedvesen összeborzolta a hajam, ami miatt felsóhajtottam, és megpróbáltam az ujjaimmal kifésülni.
-Máskor ezt mellőzzük. - kértem.
-De hát ha egyszer muszáj!
-Nem muszáj.-Nekem igen.
-Nekem nem.
-Hagyjuk. - legyintett lemondóan, és megint az útra koncentráltunk mindketten.
Átvágtunk a belvároson, és megálltunk a Louis Café előtt. Aha. Szóval ide járnak a fiúk biliárdozni.
A kávézó jól nézett ki. Óriási büfé-és kávézó tere volt, és egy hátsó ajtón kellett bemenni a játékterembe.
A biliárdszobában három asztal állt. Castiel az egész termet kibérelte ma estére, úgyhogy miénk az egész. Szuper.
Castiel, Leigh, Rosa és Iris már ott voltak. Valamit pakolásztak, miközben beszélgettek, és vidáman nevetgéltek.
Odamentünk hozzájuk.
-Amanda! Ritkaság téged itt látni! - köszöntött Castiel.
-Mivel eddig még nem voltam. - emlékeztettem.
-Nem baj, minden bepótolható. - vont vállat. - Hogy vagy?
-Csodásan. - mondtam, és megpróbáltam nem az arcomra gondolni.
-Egy kicsit vörös a fejed. - állapította meg Leigh. - Minden rendben?
-Persze. - siettem a válasszal. - Semmi bajom. Csak melegem van.
-Amber felpofozta. - segített ki Lysander.
Dühösen néztem rá, mire behúzta a nyakát.
-Tessék? - döbbent le Castiel. - Hogy mit csinált?!
-Semmiség! - tiltakoztam. - Csak összevesztünk.
-Hát, csajszi. - kezdte Castiel. - Akkor kicsit tönkre vágtam az estédet. Amber is meg van hívva.
-Semmi gond. - motyogtam. - Tényleg nincs semmi gond.
-Mintha csak magadat nyugtatnád. - forgatta a szemét Rosa.-Dehogyis!
Ekkor érkezett meg Dajan és Dakota. Ők kihívták Irist és Rosa-t egy menetre, úgyhogy már el is kezdtek játszani.
Én leálltam Legih-el beszélni, úgyhogy mi elvoltunk magunkban, amíg Lys és Castiel elmentek a büfé részhez kaját/piát rendelni.
Legih érdekes társaságnak bizonyult. Egy kicsit mintha hasonlítana is a testvérére.
-Mivel is foglalkozol? - kérdeztem.
-Ruhatervező vagyok, és a butikban is dolgozom.
-Ja, tényleg! - kaptam a fejemhez. - Hirtelen kiment a fejemből. Na és szereted a munkádat?
-Igen. - mosolygott. - Sok élvezetet lelek benne. Rosa és Lys ruháit is én terveztem, illetve varrtam. Mostanában Rosa is kezd belejönni a tervezgetésbe, úgyhogy néha az ő elképzeléseit is megvalósítom... - folytatta. - A viktoriánus divat jellemző rám, mint az látható. A bolt is szuperül megy, a vevők szerint stílusos.
-Majd egyszer benézek. - ígértem. - Mostanában majd nekem is kel néhány téli ruhát szereznem.
-Van egyedi elképzelésed? - kezdett faggatni. - Mostanában tervezgetem a téli ruhákat, és érdekelne a véleményed.
-Attól függ. - húztam el a szám. - Nem vagyok nagy divatszakértő.
-Azon könnyen lehet segíteni. - legyintett. - Majd tervezek egy szép összeállítást, csak neked. Mit szólsz?
-Kedves lenne. - mosolyogtam.
-Megbeszélve. - bólintott vidáman.
-Na és, milyen ruhákat szokott tervezni Rosa? - kérdezgettem tovább.
-Szereti a bonyolult ruhadarabokat. Ezt te is megfigyelhetted, hiszen elég bonyolult tervezésű ajándékot készíttetett szülinapodra.- fél szemöldökét felhúzva rám nézett, én pedig elvörösödtem.
-Azt t...te cs...csináltad? - dadogtam.
-Mint már mondtam, Rosa tervezte. - vonta meg a vállát. - Én varrtam meg. Stílusos lett, nem?
-D...de.
-Ne csináld már. - nevetett, és kicsit meglökött. - Ha tudnád, hány ilyesmit kellett már csinálnom...
A végén még kiderül, hogy fehérneműboltja van valójában...
-A legrosszabb az volt - folytatta Leigh. -, amikor magának Rosa-nak kellett fehérneműt csinálnom.Most rajtam volt a sor, hangosan felnevettem.
-El tudom képzelni. - törölgettem a könnyeimet a nevetéstől.
-Most mi az? Te mit szólnál hozzá, ha a tesóm számára kéne tervezned fürdőnadrágot?
Az arcomra fagyott a mosoly, és inkább bele se akartam gondolni, mi lenne akkor. Rákvörös lettem, és gyorsan elfordítottam a fejem, hogy Leigh ne fürkéssze az arcom.
-Nem lenne kellemes. - nyögtem végül.
-Szerintem se. - értett egyet.
Castiel és Lys tértek vissza mögöttük két pincérlánnyal.
-Hé,hol vannak már a többiek? - lépett hozzánk Cast.
-Nem tudom. - vontam meg a vállam. - Majdcsak jönnek.
-Most mintha még pirosabb lennél. - jött oda Lys is. - Minden rendben?
-Ó, persze. - kicsit megint elpirultam. - Csak a tesóddal beszélgettem. - böktem Leigh felé.
Lysander gyanakodva a bátyjára nézett, de ő csak védekezően megrázta a fejét. Csak tudnám, ilyenkor mit kommunikálnak...
-Ó, jönnek már. - nézett a bejárat felé Castiel.
És tényleg. Jade, Viola, Kim, Sharlotte, majd Capuchine léptek be az ajtón.
Csaknem öt perc múlva toppant be nagy hangzavarral az ikerpáros, Alexy és Armin. Hangosan veszekedtek valamin, de annyira hadartak, hogy nem bírtam őket követni. Végül Armin legyintett kékhajú tesója szövegére, elővette a játékát, és leült a sarokba játszani.
-Szia, Armin. - ültem le mellé. - Miért vagy itt egyedül?
-Szia. - köszönt. - Eleve nem is akartam eljönni. Csak Alexy nagyon akarta, úgyhogy itt vagyok. Viszont biliárdozni már tényleg nem fogok. - mutatott az asztalok felé.
-Tudsz játszani? - kérdeztem.
-Igen. - bólintott. - De nem szeretek. Inkább ezekkel játszok. - mutatta fel a kütyüjét.
-Aha. És ez micsoda? - néztem a képernyőre.
-Nem ismered? - kerekedtek ki a szemei.
-Kéne...?
-Ez most éppen a Sims. - mutatta a játékot.
-Nagyon érdekes. - motyogtam.
-Talán nem tetszik a városom?
-Dehogynem. - védekeztem. - Nekem tökre tetszik.
-Akkor jó. - vidámodott fel egyből.
Pár percig még beszélgettünk, de aztán beletemetkezett a játékba.
-Nem jössz, akkor? - próbálkoztam még, amikor felálltam.
-Majd talán később megnézlek. - nézett fel a kütyüből.
-Oks. Szia.
-Helló.
Visszamentem a többiekhez a biliárdasztalokhoz, és megálltam az egyiknél. Lys játszott Castiel ellen, körülöttük szinte az egész csapat szurkolt. De tovább nem tudtam figyelni, mert valaki erősen megragadta a karom, és megfordított.
-Amanda! - kiáltott Alexy. - Rég láttalak!
-Szia. - nyögtem, és tűrtem a szoros ölelést, amit tőle kaptam.
-Mi újság? - kérdezte.
-Megvagyok, köszi. És veled?
-Éppen az idióta tesómat keresem. - morgolódott. - Eltűnt, és azóta nem láttam.
-Jobb sarok, ablak mellett. - tájékoztattam.
Először jobbra fordult, aztán az ablak felé nézett, és megtalálta Armint.
-Köszönöm, Amanda! - vigyorgott. - Megyek, felébresztem egy kicsit.
-Én a helyedben hagynám inkább. - javasoltam.
-Ha már itt van, szórakozzon.
-Azt hiszem, szórakozik. - nevettem.
Lemondóan legyintett, aztán összeborzolta a hajamat, és lelépett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése