Kissé meglepődtem, hogy egy fotelban találtam magam, ráadásul nem a szobámban. Szerencsére elég hamar leesett, hogy Rosa szobájában aludtam el, úgyhogy nem estem pánikba.
A lányok aludtak még. Rosa, Iris és Viola a nagy ágyon, Kim a babzsákon, Amber a másik fotelben, Melody és Peggy matracon... Mindenki csendesen szunyókált, amiben az volt az idegesítő, hogy én bezzeg képtelen voltam vissza aludni! Még csak hajnali 6 óra volt, és egyszerűen nem tudtam tovább pihenni. Kikászálódtam a fotelből, és a fürdőszoba felé vettem az irányt.
Megnyugodva vettem észre, hogy semmit nem firkáltak az éjjel az arcomra. Kicsit letisztítottam magam, aztán fogat mostam (előrelátóan hoztam fogkefét), és felöltöztem. Gyorsan még megfésülködtem, és visszamentem a szobába.
Mindenki még nagyban aludt, úgyhogy nem akartam senkit felébreszteni. Lementem a nappaliba.
Legnagyobb meglepetésemre Leigh üldögélt az egyik kanapén, és egy könyvet böngészett. Amikor meglátott, mosolyogva fogadott. Istenem, hogy mennyire hasonlít a mosolya a tesójáéhoz...!
-Jó reggelt. - köszönt. - Te is átjöttél?
-Talán baj? - kérdeztem vissza.
-Dehogy.
-Igen, elég jót beszélgettünk. - bólogattam mosolyogva. - De hogyhogy téged itt talállak?
-Rosa-nak megígértem tegnap, hogy elviszem a butikba. Sosem tudom, mikor ébred fel, úgyhogy általában akkor jövök, amikor felébredek. - magyarázta Leigh.
-Aha. - bólintottam. - És miért ilyen fontos, hogy Rosa eljusson a butikba?
-Hát, mivel a hétvégén nem leszünk itt, ezért mindenképpen el szeretne menni, mert elvileg látott egy jó ruhát. Már megint. - mosolyra húzta a száját.
Kérdőn néztem rá.
-Hogy érted azt, hogy nem lesztek itt a hétvégén? - kérdeztem.
-Lys nem mondta neked? - lepődött meg ő is. - Fura. Pedig mondtam neki, hogy szóljon.
-Na, most már kíváncsi vagyok. - jelentettem ki. - Szóval?
-A szüleinkhez megyünk. Mivel már egy ideje nem láttak minket, teljesen be vannak sózva, hogy Jézus, biztos olyan sokat változtam az alatt a két hét alatt. - forgatta a szemét Leigh. - Mintha valaha még nőni fognék.
-És ezt nekem Lys miért nem mondta?
-Nem tudom. - vonta meg a vállát. - Nála sosem lehet tudni. De ha jól tudom, most már rád is nagyon kíváncsiak a szüleink, úgyhogy előbb vagy utóbb kénytelen leszel velünk jönni.-Ez szuper. - örültem. - Csak lehet, hogy ez nem jön össze. Lehet, hogy Lys azért nem szólt, mert nem akar elvinni. Na mindegy, ma majd úgyis beszélünk.
Felálltam a kanapéról, és folytattam.
-Szerintem én haza megyek, mert rengeteg idő lesz, míg a többiek
(bocsi a hajszínért) felkelnek. Megmondanád Rosa-nak, hogy elhúztam? - kértem meg.
-Aha, persze.
-Köszi. Ne felejtsd el. - figyelmeztettem.
-Összekeversz az öcsémmel. - tiltakozott. - Én nem felejtek el semmit.
-Akkor jó. Szia! - elköszöntem, és az ajtó felé indultam.
-Szia. Eltalálsz a házatokig?
-Pff. - fújtattam. - Ugyanolyan vagy, mint a tesód!
-Bocsánat, nem tehetek róla. - szabadkozott rögtön Leigh.
Kimentem az utcára, és sétálni kezdtem hazafelé. Közben azon gondolkoztam, hogy vajon Lysander miért nem említette a hétvégi programját? Hmm. Mindegy, majd megkérdezem.
A ház elé érve eszembe jutott, hogy nincs nálam a kulcsom. Valahol elhagyhattam, vagy nem tudom... A lényeg, hogy nem volt nálam, és így kint rekedtem a járdán.
Előkerestem a mobilom, és gyorsan kikerestem Boti számát.
-Mi a francot akarsz te ilyen korán? - kérdezte álmos hangon a bátyám.
-Bocsesz. - mentegetőztem. - De éppen a ház előtt állok, és nincs nálam kulcs. Be tudnál engedni, plíz?
-Megtenném, ha otthon lennék.
-Micsoda? - értetlenkedtem rémülten.
-Nem vagyok otthon. Leah házához jöttem, és sikerült itt elaludnom. Most már hagynál aludni? Kivagyok. - fújtatott.
-Boti, a fenébe is! - emeltem fel kicsit a hangom. - Itt állok egyedül a járdán, az ajtó előtt! Nem tudok bemenni! Most akkor várjam meg, míg ideérsz?!
-Azt megnézném. - ásított a telefonba. Tényleg kezdtem már elveszíteni a türelmemet. - Na jó. Menj át valakihez, amíg nem jövök. Nem nagyon tudsz mást csinálni.
-Most voltam Rosa-nál, és eléggé ciki lenne, ha most vissza mennék. - mondtam.
-Akkor Lysanderhez! Akárkihez! Castiel is otthon van. Na, tessék!
-De...
-Amanda, kérlek. - motyogta Boti. - Aludni akarok, ha már ez este nem ment.
-Ohó, miért, mit csináltál este a barátnődnél? - szívattam.
-Semmi olyasmit, amire most te gondolsz. - nevetett fáradtan. - De totál ki vagyok ütve, úgyhogy ENGEDJ MÁR ALUDNI, ÉS HAGYJÁL BÉKÉN LEGALÁBB MOST!
-Ó. Oké, szia! - siettem, és gyorsan letettem a telefont.
Na jó. Akkor most hogyan tovább?
Tétován Lysanderék házához indultam. Mi mást tehetnék...? Cast tuti, hogy kiröhögne, ha beállítanék hozzá korán reggel. Lys is nevetni fog, de talán nem annyira. Ez még így is kevésbé lesz kínos, hiszen azért mégis csak... ő is szokott a szobámba járkálni reggelente!
A házuk előtt még kicsit haboztam, de aztán benyitottam. És csodák csodájára, az ajtó nyitva volt! Na, legalább ennyi szerencsém van ma reggel...
Csend volt a lakásban, úgyhogy halkan levettem a kabátom, és felakasztottam a fogasra. Felosontam a lépcsőn, és elmentem Lysander szobájáig.
Az ajtó résnyire nyitva volt, úgyhogy halkan benyitottam. Nagy meglepetésemre, Lys nem aludt, hanem az íróasztalára szórt papírok között keresgélt. Megtalálta a lapot, amit keresett, és rögtön írni kezdett. Engem nem vett észre.Becsuktam az ajtót, mire összerezzent. Meglepődötten rám nézett, aztán mosolyogni kezdett.
-Amanda, hát te? - kérdezte. - Nincs még neked korán?
-Most valahogy felkeltem előbb. - vontam meg a vállam. - Haza mentem, de aztán inkább úgy döntöttem, hogy át jövök. Zavarok?
-Sosem zavarsz. - nevetett, és magához húzott a kezemnél fogva. - De valami azt súgja, hogy a történetedből kihagytál valamit.
-Nem is. - tiltakoztam.
-Aha. Nem véletlenül nem tudtál bemenni az ajtón, és ezért jöttél ide? - kérdezte mosolyogva.
-Nem. Honnan veszed?
Válaszul felkapott az íróasztaláról egy aprócska tárgyat, és a kezembe nyomta. A lakáskulcsom!
-Hol volt? - kérdeztem elpirulva.
-Pontosan a házatok előtt a földön. Nem volt nehéz megtalálni.
-Hehe. Ezek szerint elejtettem. - nevetgéltem.
-Ezek szerint.
Eltettem a kulcsot a farmerem zsebébe, aztán az asztalhoz mentem.
-Mit írsz?
-Dalszöveget. - felelte Lys egyszerűen.
-Megnézhetem?
-Mivel még csak egy sort írtam, ezért nem nagyon fogod értékelni.
-Nem baj. - rövid csend után megint megszólaltam. - És mi lesz a hétvégi programod?
-Azt hiszem, semmittevés. - vonta meg a vállát.
-Tényleg? - tettettem meglepődött arcot. - Pedig Leigh mást mondott.
Egy pár másodpercig néma csend telepedett a szobára, és Lys láthatóan gondolkodott valamin. Aztán a fejéhez kapott.
-Basszus, tényleg! - kiáltott. - Teljesen kiment a fejemből!
-Micsoda?
-Vidékre megyünk. - forgatta a szemét. - Istenem, ez nem lehet igaz... Ezt meg hogy tudtam elfelejteni? Neked is szólnom kellett volna már úgy két nappal ezelőtt!-Az lehet. - bólintottam, és nagyon erőlködtem, hogy ne nevessem el magam.
-Mit nevetsz? - kérdezte. - Mi olyan vicces?
-Ez annyira jellemző rád! - nevettem most már hangosan. - Mindig mindent elfelejtesz, én meg mindig mindent túlfantáziálok, és a végén mindig félrevezettetem magam a hülyeségeimmel. - szinte már magamon nevettem. Ez normális? - Úgy értem, te csak szimplán elfelejtesz mindent, én meg azt hittem, hogy direkt nem mondtál semmit. Leszokhatnál a memóriakieséseidről.
-Nem tehetek róla, ha egyszer elfelejtettem! - szabadkozott.
-Annyira jellemző. - ismételtem nevetve.
Egy darabig nézte, ahogy fulladozok, aztán mosolyogva magához ölelt. A vállam még mindig rázkódott, de megpróbáltam visszatartani.
-Szóval, akkor? - törtem meg a csendet. - Majd hétfőn újra látjuk egymást?
-Á, ne beszélj butaságot. - mondta. - Te is jössz.
-Tessék? - lepődtem meg. - És ezt csak úgy eldöntöd nélkülem?
-Tudom jól, hogy már egy ideje szeretnéd megismerni...a volt otthonomat. - habozott. - Vagy nem?
-Dehogynem! - vágtam rá, és hozzá bújtam. - Mikor terveztek indulni?
-Szombat délután.
-Ma van szombat. - emlékeztettem.
Pár másodpercig csend lett.
-Tényleg. - esett le neki a tantusz.
Belenevettem az ingébe, és közben a fejemet ráztam.
A délelőttöt a szobájában töltöttük, aztán elmentünk a parkba sétálni. Közben Boti is felhívott, hogy "haza ért, úgyhogy be tudok jutni a lakásba". Már nem akartam idegesíteni, hogy végül megtaláltam a kulcsom, mert véletlenül elejtettem a ház előtt reggel...és Lys megtalálta.
Lysanderrel megebédeltünk a főtéren (vettem Botinak is otthonra egy kis kaját), aztán haza indultam. Lys is a saját házuk felé vette az irányt, mert neki is össze kellett pakolnia a hétvégére.
-Akkor kettőkor. - búcsúztam.
-Majd elmegyek érted. - mondta, és puszit nyomott a homlokomra.
-Csak ne felejtsd el. - figyelmeztettem.
-Az ilyeneket nem szoktam elfelejteni.
-Helyes. Na szia! - köszöntem.
Haza mentem, és bekopogtam Boti szobájába.
-Hahó! - kiáltottam. - Hoztam neked ebédet!
Semmi válasz. Hmm.
-Botiii! Itt vagy?
Még mindig csönd.
Ezek szerint nincs itthon. Ennyit erről...
A kajás dobozt letettem a konyhaasztalra, aztán felszaladtam a szobámba. Gyorsan előkerestem a sporttáskám, és dobálni kezdtem bele a holmijaimat. Eltettem két pólót, két nadrágot, zoknit, fehérneműt... A kezembe akadt a Rosától szülinapomra kapott fodros együttes. Pár pillanatig eltűnődve nézegettem, aztán végül mérgesen visszadobtam a szekrényembe.Ezután pedig kerestem törülközőt, és tisztálkodószereket. Biztos lesz a házukban is, de én jobb szeretem a sajátjaimat használni. Ha már itt tartottam, akkor eltettem egy kis sminkcuccot (csak feketét, mert az elcsomagolt ruháimhoz az illik), és fésűt.
Még egy könyv, újság és fényképezőgép, és megvoltam.
Bekapcsoltam a gépemet, és ellenőriztem az email-eket. Jött egy az ofőtől, de nem volt türelmem végig olvasni, úgyhogy csak átfutottam a szöveget. Nagyjából csak az őszi bálról volt szó. Jövő hét pénteken lesz. Hm. Kíváncsi vagyok, Lys hajlandó lesz-e elmenni...
Akkor előmászott az ágy alól Zafír, és szúrósan nézett rám. Hát persze, hiszen tegnap elég csúnyán itt hagytam.
-Zafír, kiscicám! - kaptam fel az ölembe, és megcirógattam. - Ne haragudj a tegnap este miatt. Véletlen volt, és többé nem fordul elő, ígérem... - a macskám megenyhült, és a fejét a kezemhez dörgölve kérte a simogatást.
-Sőt, engesztelésül elmegyünk kirándulni. - ajánlottam föl. - Mit szólsz? Szeretnél vidékre menni? Úgy van, itt hagyjuk ezt a büdös várost, és szívunk egy kis friss levegőt. - gügyögtem neki. - Tetszeni fog? Jó lesz, majd meglátod!
Kopogtam a szobám ajtaján, amitől halálra rémültem.
Szerencsére csak Lysander volt az, és nem valami betörő vagy bérgyilkos, akire először gondoltam.
-Remélem, nem allergiásak a szüleid a macskákra, mert Zafír kirándulni szeretne. - mondtam köszönésképpen.
-Senki sem allergiás, de van egy kutya a háznál. - vonta meg a vállát Lys. - Túléli. Miért akarod elvinni Zafírt?
-Mert tegnap megbántottam. - magyaráztam, és tovább simogattam a macskát. - Na meg Boti úgyis elfelejtené, hogy itthon van.
-Remek. Készen vagy? Leigh pár percen belül ideér.
-Kész vagyok.
Lys a kezemnél fogva felhúzott az ágyról, de akkora lendülettel, hogy majdnem elestem. Hupszi.
Gyorsan írtam két sort Botinak, hogy hová mentem, mikor jövök, satöbbi satöbbi. Aztán megragadtam a táskám, a másik kezembe kezembe vettem Zafírt, és Lysanderhez fordultam.
-Levennéd a kabátom a fogasról, kérlek? Nincs több kezem. - kértem meg.
-Növessz egy újat. - mosolygott, és leakasztotta a dzsekimet. - Habár jó időt mondanak a hétvégére, úgyhogy nem kell aggódnod.
-Biztos ami biztos. - határoztam, és kiléptünk az ajtón.
Lysander lehuppant mellém, és becsukta az ajtót.
-Asszem', megvagyunk. - mondta.
Leigh beindította a kocsit, és elindultunk.
Nagy meglepetésemre nem mentünk ki rögtön a városból, hanem befordultunk egy mellékutcába, és a kocsi megint fékezett. Leigh kiszállt, és bement egy házba. Felismertem, hogy Rosa lakik itt.
-Rosalya is jön? - kérdeztem Lysandert.
-Ezek szerint. - vonta meg a vállát tanácstalanul.
-Hogyhogy nem tudod? - faggattam.
-Miért kéne tudnom? Nem érdekel Rosa. - értetlenkedett. - Csak az volt a fontos, hogy te is jössz. Többre már nem nagyon figyeltem.
Mosolyogva a vállának döntöttem a hátam, és kibámultam az ablakon.
Zafír az ölemben ugrándozott, és a farkát csóválta. Komolyan, mint egy kutya. Hihi.
Rosa és Leigh jöttek ki a ház ajtaján, és vidáman elindultak a kocsi felé. Rosa beszállt az anyósülésre, és hátrafordult.
-Szia, Amanda! - örült meg nekem. - Nem is tudtam, hogy te is jössz!
-Ezt én is elmondhatnám rólad. - nevettem.
-Voltál már náluk?
-Nem. - ráztam a fejem. - És elhoztam Zafírt is, mert még ő sem járt vidéken. - mutattam a macskámra.
-Szuper! - lelkendezett, és előrefordult.
Elhagytuk a várost, és beszélgetéssel töltöttük az időt. Rosa szeret csacsogni, úgyhogy most is főleg csak ő beszélt Leigh-hez, mi pedig hátul üldögélve hallgattuk az új pletykáit.
Zafír szereti Lysander kabátjának az ujját karmolászni, úgyhogy ezzel volt elfoglalva. Amikor Leigh meglátta, hogy mit csinál a cica, majdnem félrerántotta a kormányt ijedtében. Hát igen. Aki ruhakészítő, az nyilván nem bírja, ha a szeme láttára roncsolnak egy ruhadarabot.
Mindenesetre Zafír nem tette tönkre a kabátot, mert nem engedtem. Túl jól néz ki ahhoz ez a kabát, hogy tönkre tegyük. :)
Másfél órát utaztunk, és már fájt a fenekem az üléstől, amikor végre megálltunk. Kíváncsian kinéztem az ablakon, és egy dombot láttam, szőlősökkel, veteményesekkel, fákkal... Nagyon szép volt.
Kiszálltunk az autóból, és rögtön megéreztem a vidéki illatot. Nem egy belváros, az biztos. Nagyon jól esett.
A mező közepén egy régi, ámde takaros kis ház állt, az oldalát befutotta a kúszónövény. Szalmateteje volt, és virágok díszítették az ablakpárkányokat. Aranyos kis házikó.
-Mit gondolsz? - lépett mögém Lys, és arcát az enyém mellé tette.
-Nagyon szép. És aranyos a házikó. - tettem hozzá. - Milyen volt itt lakni?
-Kisgyerekként mindig is arról álmodoztam, hogy egyszer majd eljutok a városba, és híres ember lesz belőlem. - mosolygott féloldalasan.-Csak álom volt, mégis valóra vált. - bólogattam.
-Mi? Nem. Nem vagyok híres, de attól még kiköltöztem a városba.
-Még hogy nem vagy híres? - forgattam a szemem.
-Nem, tényleg nem. Csak a városon belül ismer pár ember, de egyébként a híresség nem ebből áll. - magyarázta.
-Hidd el, nemsokára már a fél világ ismerni fog. - nevettem. - De te legalább tudod, mihez kezdj magaddal. - tettem hozzá.
-Ezt ne most beszéljük meg. - kézen fogott, és elindult a ház felé, engem maga után húzva. - Jössz már? - nézett hátra.
-Nekem ez túl gyors tempó. - küszködtem. - Várj már!
-Csiga. - csúfolt ki Lys.
-Gepárd. - vágtam rá.
Felvettünk egy viszonylag normális tempót, és úgy mentünk a ház felé tovább. Leigh és Rosa még a kocsinál voltak.
Már csak pár lépés választott el minket a bejárattól, amikor Lys megszólalt.
-Ne lepődj majd meg. A szüleim kicsit...furák. - mondta.
-Az enyémeknél nem lehetnek rosszabbak. - legyintettem.
Lysander mosolyogva kinyitotta az ajtót, és előre engedett.
-Hahó! Van itt valaki?! - kiáltott, mivel nem láttunk senkit.
Léptek zaját hallottam, és kisvártatva megjelent előttem Lys... anyja?!
Azt hittem, középkorú nő lesz, vagy olyasmi, mint anyu, de ez a nő... vagyis inkább néni már lehetett vagy 60 éves. Fejkendője volt és falusias ruhája. Örömteli mosolyra húzta a száját, és Lys nyakába ugrott. Nem engedtem el a kezét, és szerintem nem is bánta.
-Jaj, drágám, végre eljöttetek! - örvendezett a néni. - Ha tudnád, nagyapád mennyire várt titeket!
-Biztos nagyon. - bólogatott Lys, aztán kissé előrébb tolt a hátamnál tartva. - Anya, bemutatom neked Amandát, a... barátnőmet.Csak tudnám, miért akadt meg a szó előtt...
-Csókolom! - köszöntem mosolyogva.
-Ó, szervusz, drágám! - köszöntött a néni, és megpuszilt. - Hadd nézzelek csak. Lysander nem túlzott, tényleg gyönyörű vagy!
Mélyen elpirultam, és ahogy a szemem sarkából láttam, talán még Lys is egy picit. Azt mondta nekik itthon, hogy szép vagyok...?
-Jaj, de hát olyan a hajad, mint Rosalyáé. - állapította meg Lys anyja. - Össze fogunk titeket keverni.
-Nem baj, majd megszokom. - mosolyogtam még mindig egy kicsit pirosan.
Ekkor nyitódott mögöttünk az ajtó, és ahogy vártuk, Rosa lépett be rajta, nyomában Leigh-el. A néni őket is üdvözölte, aztán elsietett valahova. Hm. Aranyos.
-Apukád hol van? - kérdezte Rosa Leigh-től.
-Ne tőlem kérdezd.
-Lysander? - fordult felé Rosa.
-Most viccelsz? Ebben a percben jöttünk. Honnan tudjam?
Ekkor a lépcső tetején megjelent egy szintén kicsit idős bácsi.
Mint kiderült, ő a fiúk apja, és Gergelynek hívják. A néni neve egyébként Ildikó (mint később megtudtam), és azért sietett el, mert odaégett a sült hús.
Miután mindkettejüknek pontos személyleírást adtam magamról, beszélgetni kezdtünk, és egész egy órán át fel sem álltam az asztaltól. Volt süti, aminek kifejezetten örültem, mert eléggé megéheztem az út alatt.A kutyával is összeismerkedtem (fajtiszta kis ide-oda ugrándozó Beagle kutyus), és csodák csodájára, Zafírral jól kijöttek.
Már bővel benne jártunk a délutánban, és még mindig a konyhaasztalnál ültünk, amikor Lys megunta a csacsogást, és felállt mellőlem.
-Bocs, de már ki kéne pakolnunk a cuccokat. Nem hoztunk sok mindent, de azért jobb, ha kivesszük őket. - mondta. - Gyere, Leigh.
Az ajtóból még hallottam, ahogy Leigh felsóhajt.
-Életmentő vagy. - motyogta Lysandernek. - Szerinted még hány órán keresztül fognak a semmiről dumálni?
-Nem tudom, de majd lassan pakolunk.
A hangjuk egyre inkább távolodott. A szüleik nem hallották a beszélgetésfoszlányt, úgyhogy továbbra is meséltek.
Fél óra múltán még mindig nem jöttek vissza Lysanderék, ami már nekik is feltűnt.
-Hová maradnak a fiúk? - kérdezte az anyjuk.
-Nem tudom. - mondtam, és felálltam. - De én kimegyek, úgyis szükségem van egy kis friss levegőre.
-Persze. - bólogattak, és Rosa-hoz fordultak. - Mesélsz egy kicsit Leighről?
-Nem is tudom, hol kezdjem. - kapott a fejéhez Rosa, és csacsogni kezdett.
Én pedig kiléptem az ajtón, és sóhajtva körülnéztem.Sehol senki. Nahát, csodás.
Illetve, a kutya és Zafír játszottak a ház mellett, de őket nem akartam zavarni, hisze olyan jól megvoltak együtt! Ennek a kutyuskának biztosan társasághiánya van itt a mindennapokban.
Körülkémleltem, de tényleg senki se volt a környéken. Látni akartam ezt a helyet alaposabban, úgyhogy megindultam felfelé a lejtőn.
Jobbra egy kisebb erdő húzódott, balra pedig végeláthatatlan szőlősök. Megindultam az indák között, és beszívtam a gyümölcs illatát. Már megértek. Le kéne őket szüretelni.
Ahogy így gondolkodtam, hirtelen hátulról meglöktek, és a földre zuhantam volna, ha Lys nem kap el. De elkapott, és a hátamra fordított a földön.
-Mit csinálsz te itt? - kérdezte, és fölém hajolt.
-Sétálok. - nyögtem meglepetésemben. - Neked szokásoddá vált, hogy ijesztgeted az embereket?
-Megijesztettelek? - kérdezte mosolyogva.
-Á, dehogy. Végül is csak békésen sétálgatok, aztán valaki ledönt a földre. Nem volt ijesztő, cseppet sem. - forgattam a szemem, aztán hozzátettem. - Hideg a föld.
De amikor Lysander arca vészesen közeledni kezdett az enyémhez, az számított a legkevésbé, hogy fázik a hátam.
A hosszú csók után mosolyogva felhúzott a földről.
Szédülve leporoltam a nadrágomat, aztán kicsit megigazítottam a hajamat is. Zavartan néztem fel Lysanderre, mert feltűnt, hogy mosolyogva néz.
-Mi az?
-Semmi. - rázta meg a fejét. - Kicsit poros lett a hajad.
-A te hibád. - fújtattam, és megráztam a hajam. - Á, mindegy. - adtam fel, és úgy hagytam.Kézen fogott, és együtt sétáltunk tovább a szőlők között.
-Leigh hol van? - kérdeztem.
-Visszament Rosához. - felelte. - Bátor.
-Viccesek a szüleid. - mosolyogtam.
-Ezt meg hogy érted?
-Nem tudom, valahogy... ha rájuk nézel, jó kedved lesz tőlük. - vontam meg a vállam.
-Ha te mondod.
-És a kutya is nagyon édi. - tettem hozzá vidáman. - Miért nem mondtad, hogy van egy kutyád?
-Mert nem az enyém. Még Leigh szerezte be ide, hogy a szüleink ne legyenek egyedül. - magyarázta.
-És Zafírral is jól kijönnek. - lelkendeztem tovább.
-Aha.
-Miért akartál innen elmenni a városba? Annyira szép hely.
A szemét forgatva rám nézett.
-Azért akárhogy is látod ezt, meg lehet unni. Gyerekkoromban, mint már mondtam, nekem az volt az álmom, hogy kiköltözzek a városba. Hogy világot lássak. - Lys elnézett a messzeségbe. - Én ezt minden nap láthattam, ugyanúgy, mint te a nagyvárosokat. Unal- mas volt, és mindennapi. Csak a szüleim voltak, a testvérem és egypár nyúl. És mielőtt megkérdeznéd, nem, nem bántam meg, hogy elköltöztem innen. - nézett rám mosolyogva.
-Honnan tudtad, hogy ezt akartam kérdezni? - lepődtem meg.
-Megérzés.
-És miért nem bántad meg? - kérdeztem.
-Úgy tudtam, hogy nem hagyod szó nélkül. - forgatta a szemét. - Hát először is a városban mindent megtaláltam, ami kellett nekem... Barátot már a második héten találtam, mivel az iskolában csak Castiel volt hajlandó velem szóba állni. Valahogy a többiek talán féltek tőlem? - tűnődött. - Nem tudom, így utólag már nem is emlékszem. Castiellel elmentünk a Sweet Amorisba kilencedikben, és két év múlva jöttél te. Szerinted ha itt maradok ezen a lepukkant tanyán, akkor mikor ér ekkora szerencse? - kérdezte.
Mélyvörös színű lett az arcom, és nem tudtam felelni.
-Mindegy. Majd szólj, ha meg tudsz szólalni. - nevetett.
-Azért beszélni még tudok. - vágtam rá. - És szerinted ha a szüleim nem válnak el, akkor én mikor jövök ide, és mikor "ér ekkora szerencse"?
-Azért jöttél ide, mert elváltak a szüleid? - lepődött meg.
-Nem mondtam?
-Nem.
-Anya nem bírta idegekkel, és kiiratott a volt sulimból, mert el akart költözni. Olyan régen volt, mégis csak egy éve majdnem...
Lysander tűnődve elnézett az erdő irányába.
-Emlékszel az osztálykirándulásra az erdőben? - kérdezte.
Elmosolyodtam.
-Naná. - helyeseltem.
-Van egy olyan érzésem, hogy akárhányszor erdőt látok, mindig ez fog az eszembe jutni. - rázta meg a fejét nevetve.
Nevetve átölelte a vállam, és fél kézzel a hajamba túrt. Sóhajtva húzódtam hozzá közelebb, és csókot nyomtam az arcára. Mosolyogva lenézett rám, aztán visszanézett a ház irányába. A kezemnél fogva visszahúzott.
-Gyere. - szólt. - Leigh elkezdett kipakolni a kocsiból. Nem árt, ha segítünk neki.
Úgyhogy elindultunk visszafelé. Közben erősen Gondolkodtam, hogy megkérdezzem-e tőle, ami egy ideje a szívemet nyomja.
-Min gondolkodsz ennyire? - kérdezte Lys.
-Hát... - haboztam. - Csak arra vagyok kíváncsi, hogy amikor bemutattál a szüleidnek...akkor miért akadtál meg a "barátnő" szó előtt?
Sóhajtva megállt.
-Ez meg mégis hogy szúrta ki a szemed? - értetlenkedett.
-Elmondod? - erősködtem.
Lys szembe fordult velem, És mélyen a szemembe nézett.
-Amanda. Mielőtt túlbonyolítanád a dolgot, gyorsan elmondom, jó? - bólintottam, ő pedig mosolyogva folytatta. - Csupán csak arról van szó, hogy nem tudtam, hogyan fejezzem ki magam. Nekem a "barátnőnél" te sokkal többet érsz, amit egyébként lehet, hogy észre se veszel... Viszont azt nem mondhattam, hogy "a lelkem másik fele", mert az azért mégiscsak túl nyálas. - halkan felnevetett, és a szememet fürkészte. - Hogyan is fejezhetném ki magam, amikor nekem te vagy...a lelkem, vagy nem tudom. A szerelmem, az egyetlen, valódi szerelmem égen és földön. Ennyi az egész. Csak hirtelen megakadtam a beszédben, de semmi több. - fejezte be.
Égővörös arcomat elrejtettem a vállában, mert már tényleg úgy éreztem, hogy lángol. Lys kedvesen magához ölelt, és egy kicsit így tartott, de aztán elengedett.
-Rosa errefelé integet. - mondta. - Mennünk kell vacsorázni.
-Nem érdekel. - motyogtam, és tovább öleltem.
-Na, Amanda. - noszogatott. - Lesz még időnk bőven együtt.
-Azt mondod? - néztem fel rá.
-Körülbelül 60 évünk. - bólintott nevetve. - Na, gyere.
Megfogtam a kezét, és engedtem, hogy maga után húzzon lefelé a lejtőn. A végén kis híján ledöntöttem a lábáról, ugyanis a hátának estem véletlenül.
Nevetve mentünk be a házba, és levettük a kabátunkat.
Megvacsoráztunk (közben vidáman társalogtunk a fiúk szüleivel), aztán Gergely elment a szőlőbe, Ildikó néni pedig sütivel tömött bennünket. Mivel már nem fért belém több csokis perec, visszautasítottam az ajánlatot, és kis idő után felálltam.
-Elnézést, de én nagyon elfáradtam. Azt hiszem, elmegyek pihenni.
-Persze, drágám, menj csak. - bólogatott a néni. - Lysander, mutasd meg neki a szobáját.
Lys bólintott, és megragadta a kezem.-Gyere, te csiga. - nevetett.
-Jövök, gepárd. - gúnyolódtam. Amúgy ugye jól tudom, hogy a gepárd a leggyorsabb állat...?
Lys elhúzott a keskeny lépcső felé, és felfelé szaladva még hallottam az anyja hangját a konyhából.
-Szép dolog a szerelem. - sóhajtott. - Amikor még fiatal voltam, ...
Nem figyeltem tovább, ugyanis felértünk az emeletre, és Lys akkorát rántott a karomon, hogy majdnem elestem.
-Bocs. - szabadkozott. - Nem vagy elég magabiztos.
-Na, ne cikizz. - forgattam a szemem.
-Gyere. - hívott.
Beléptünk egy kisebb szobába, ami (gyanítom, hogy) gyerekszoba lehetett valamikor régen. Egy ágy húzódott a sarokban, és egy nagy szekrény. Az ablakból ki lehetett látni a dombokra. Már sötétedett...
-Ez volt a te szobád? - találgattam.
-Igen.
Hirtelen megcsörrent a mobilom, és meglepődve néztem a kijelzőre. Ki zavar ilyenkor?
Ijedten vettem észre, hogy Viktor neve villog a képernyőn.
-Ki az? - kérdezte Lys.
Most mit mondjak...? Hogy a "legrosszabb ellenséged, csak még nem tudsz róla"?
-Egy régi ismerősöm. - hazudtam, és felvettem a telefont. -Halló?
-Szia, drága Amanda! - hallottam Viktor hangját. - Mizu veled?
-Bocsi, de most per pillanat nem érek rá. Majd visszahívlak. Szia.
Letettem a telefont, és sóhajtva a táskámba dobtam a mobilt.
-Hogyhogy nem érsz rá? - értetlenkedett Lys.
-Fontosabb dolgom van. - mosolyogtam, és hozzá léptem. A kezemet végigsimítottam a nyakán, és lehuny szemmel megcsókoltam.
Rögtön visszacsókolt, és végig simított a hajamon, a hátamon, aztán a gerincemen és a fenekemen. Édes borzongás járta át a testem, és a két kezem közé fogtam az arcát. Lys megfogta a derekam, És kicsit felemelt, így a fejünk egy magasságba került. A fenekem alatt összefonta a kezeit, és így nem csúsztam le. Amikor elváltak ajkaink, a nyakamat csókolgatta, és az állam ívét. Sóhajtva simogattam a hátát, aztán valami furcsaság átfutott az agyamon. Ez nem ugyamaz az érzés, amit eddig is tapasztaltam. Valami új.Aztán leesett, hogy itt mist tök egyedül vagyunk egy üres szobában, ahol szinte...akármit csinálhatnánk.
Jesszus!
Nem, nem, nem, én ezt nem akarom... Még nem állok rá készen...
-Várj. - szólaltam meg nehezen. - Várj, Lys, ne.
Eg pillanatra mintha abba hagyta volna, és a nyakam hajlatába lehelt.
-Amamda...
-Ne. - ismételtem. - Ne, én ezt... én erre még... Szóval...
Éreztem, ahogy mosolyra húzódik a szája. Lys kissé felegyenesedett, és bocsánatkérően nézett rám.
-Ne haragudj.
-Szó sincs ilyesmiről. - tiltakoztam. - csak én egyszerűen ezt nem...
-Jó, értem.
-Sóhajtva leültetett az ágyra, és nem nézett a szemembe. - Csak szeretném, ha tudnád... hogy én akármeddig várok rád. Tényleg.Csókot adtam a szájára, és elmosolyodtam.
-Drága vagy. - suttogtam. - Nagyon szeretlek.
-Én is téged. - válaszolta, és viszonozta a csókomat.
Pár perc múlva felállt, és leporolta a nadrágját.
-Feküdj le. Mindjárt jövök.
-De ugye itt alszol? - reménykedtem.
- Szeretnéd? - mosolygott féloldalasan.
-Mindennél jobbam. - mosolyogtam pislogva.
-Meggyőztél. Mindjárt jövök.
Lysander lesietett a földszintre, én meg a sok eseménytől szédülten előkerestem a pizsamám. Megtaláltam, és egy kicsit hallgatóztam, hogy nem jön-e vissza éppen Lys, de szerencsém volt.
Villámgyorsan átvettem a ruhám, és elővettem a fésűmet. Kifésültem a hajamat, aztán lemostam gyenge kis sminkemet, hogy ne kínozza az arcom.
Lys visszajött, és segített kibogozni a maradék kis csomót a hajamból. Hát igen, túl könnyen leszek kócos...
Még gyorsan fogat mostam a fürdőben, és úgy döntöttem, majd inkább reggel fürdök.
Visszamentem a szobába, és éppen lefeküdtem volna Lys mellé az ágyba, amikor eszembe jutott valami. Villámgyorsan felpattantam.
-Zafír! - mondtam.
-Nyugi. - nevetett Lysander. - Anyám gondoskodik róla. Már talált neki fekhelyet is. Kicsit elkényezteti.
-Rendben. - nyugodtam meg. - De most lehet, hogy haragszik rám...
-Rád nem lehet haragudni. - mosolygott, és a kézfejemnél fogva visszahúzott az ágyra.
-Honnan tudod, hogy rám nem lehet haragudni? - kérdeztem. - A bátyám elég sokszor szokott.
-A testvérek között ez sokszor előfordul.
-De mégis. Miből gondolod, hogy én olyan ártatlan vagyok?
-Nem ezt mondtam. - mondta, és betakart. - De akármit is csinálsz, egyszerűen nem tudok rád haragudni. Ha még haragosan is beszélek, vagy ha ne adj Isten egyszer kiabálnék... azért akkor sem haragszom rád igazán. Ezt tudnod kell.
-Lys... - suttogtam. - Ha még egyszer kicsúszna a számon, hogy nem akarlak többet látni, akkor el ne menj. Ne hagyj magamra soha, rendben?
-Rendben. - megsimogatta a fejem, és magához ölelt. - Most már aludj.
Szófogadóan behunytam a szemem, és csakhamar tényleg álomba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése