Leah

Rá kellett döbbennem, hogy Boti nem egyedül van itthon, hanem a "barátnőjével". Úgyhogy elindultam a konyha felé.
Megint elfogott a kíváncsiság.
Magam elé képzeltem a képzeletbeli szőke lányt, és mosolyogva léptem be a konyha ajtaján.
-Ó, Amanda! - Boti észrevett. - Amanda, bemutatom Leah-t. Leah, ő itt Amanda, a húgom.
Ránéztem a lányra, és...megállt bennem az ütő.
Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy én azt elképzeltem. A képzeletbeli szőke lány képe nevetségesnek tűnt mellette.
A lány körülbelül egyidős lehetett a bátyámmal, vagyis olyan 19-20 éves. Gyönyörű felemás (!!!) szemei voltak, és a haja... az valami elképesztő.
Színváltós!! Színes, szivárványos haja dúsan omlott a vállára, és tökéletesen körbevette finom arcát.
Hogy szőke? Olyan nevetséges képzelet... A bátyám feltehetőleg valaki sokkal különlegesebbet talált. Húha.
Pár másodpercig meg sem bírtam szólalni, csak pislogtam és bámultam értetlenül. Aztán valamiképpen összeszedtem magam.
-Szia. - köszöntem.
-Nahát, Amanda! - örvendezett nekem Leah. - Pont így képzeltelek el! Boti már sokat mesélt rólad.
-Ez igazán szuper. Viszont nekem semmit sem volt képes mesélni rólad. - néztem szúrósan a bátyámra. 
- A szemed magától felemás? - kérdeztem hirtelen.
-Tessék? - meglepte a kérdésem, gondolom, azt hitte, hogy a haja engem jobban érdekel. Pedig nem. - Ja, nem. - mosolygott. - Kontaktlencsét használok. Miért?
-Áh, csak úgy kérdezem. - legyintettem zavartan.
Hát persze. Csak Lysandernek van a világon annyira tökéletes szeme. Senki nem érhet a nyomába, akármilyen szép is ez a lány. Főleg, hogy mondjuk lányt össze se lehetne hasonlítani fiúval...
Lényeg a lényeg, Lysanderből tényleg csak egy van a világon. És ez boldogsággal tölt el, mert én megtaláltam.
Botinak megszólalt a telefonja, úgyhogy kiment a nappaliba tárgyalni. Azt hiszem, a munkahelyéről hívták, legalábbis úgy gondolom.
-Szóval, a Sweet Amorisba jársz? - kérdezte Leah. Leültem vele szemben az asztalhoz.
-Igen. Tavaly tavasszal jöttünk ide. - bólintottam.
-Az az iskola igazán jó hely. Én is jártam oda két évet, de aztán elmentem, mert az osztályunk nagyon rossz volt. - mesélte.
-A mi osztályunk nagyon szuper. - mosolyogtam. - Nincs olyan féle ember, akit ne találnál meg. De tényleg. Mindenki teljesen más egyéniség, és mégis tök jól kijövünk egymással.
-Az nagyon jó. - bólogatott mosolyogva. - Van barátod?
Hát ez meg hogy jött?
-Van. - pirultam el. - Ő is az osztályunkba jár.
-Mondjuk, hülye kérdés volt. - vonta meg a vállát. - Egy olyan lány, mint te, tuti hogy nincs egyedül. - mosolygott kedvesen.
-Hm? - ráncoltam a homlokom értetlenül.
-Hogy hívják? - kérdezte.
-Úgy sem ismered. - vontam meg a vállam.
-Hátha.
-Lysander. - mondtam, és kissé lesütöttem a szemem.
-Az énekes srác? - döbbent le teljesen. De nem annyira, amennyire én.
-Honnan ismered? - hitetlenkedtem.
-Az egyik barátnőm nagy rajongója. - mondta. - De te most komolyan az énekes fiúval jársz?
-Igen...
-Nem semmi. Hogy találtatok egymásra? - kérdezte kíváncsian.
-Ööööh... Osztálykiránduláson egyszer baromira eltévedtem, és ő talált meg. Talán már onnan kezdve alakult... - tűnődtem.
-Nem semmi. - ismételte magát. - Én mondjuk a gitárost jobban szeretem, de hát mindegy. Botinak a nyomába sem érhet. - jelentette ki magabiztosan mosolyogva.
-Az biztos. - dörmögtem.
-Miért mondod így? Talán van tapasztalatod?
-Tavaly két hónapig voltam vele együtt, és...
-Hogy micsoda? - meresztett nagy szemeket. - Öregem, te valami bomba lány lehetsz, ha ennyire jó fiúkat fogtál ki.
-Nem vagyok az. - ráztam a fejem. - Castiel mindenkit csal mindenkivel. Jobb nem ujjat húzni vele. Viszont barátként szuper.
-Meghiszem azt. - bólogatott. - Mindenesetre szerencsés vagy.
-Te is. A bátyám igazi szívtipró. - forgattam a szemem.
-Tényleg az, egyébként. - világosított fel.
-Erről miért nem tudtam eddig? - tűnődtem, mire felnevetett.
-Fested a hajad? - váltott témát. - Mindig is ilyet szerettem volna, de nem tudom, hol lehet ilyen festéket kapni.
-Így születtem. - világosítottam fel, mire elképedt.
-Ne már. Mekkora mázli.
-Pedig így van. - fojtottam el el nevetést. Miért tetszik neki annyira a hajam?
Ekkor jött be Boti, és bocsánatot kérve leült Leah mellé.
-Na, én azt hiszem, felmegyek. - mondtam nekik. - Elég sok leckét kaptam holnapra. Neki kéne állni.
-Hívjam Castielt? - kérdezte a bátyám a matekra célozva.
-Majd én hívom. - legyintettem. - Sziasztok, később találkozunk.
-Helló.
-Szia!
Felsiettem a szobámba, és a konyhában hagytam a boldog párost.
Tényleg rengeteg leckét adtak fel, úgyhogy neki is álltam. Egy óra múlva megakadtam a matekban, úgyhogy előkerestem a mobilom.
-Szia, Castiel. - szóltam bele.
-Csá. Mizu? - hallottam a hangját.
-Ráérsz pár percre? Nem értem a matek házit.
-Csak egy óra múlva tudok menni, úgy jó lesz? - kérdezte.
-Persze. Nagyon szépen köszönöm, és várlak.
-Helló. - letette a telefont, én pedig leültem az ágyra.
A könyvemet olvasgattam, amikor megszólalt a mobilom. Csodálkozva vettem észre, hogy Lys hív, aztán felvettem.
-Szia, mondd. - szóltam bele.
-Amanda! - hallottam meg Lys döbbent hangját. - Mit mond Leigh?
-Attól függ. Fogalmam sincs. - adtam kitérő választ. - Lehet, hogy valamit a ma délutánnal kapcsolatban...? - találgattam.
-Ráhibáztál. Mégis, mi a francot csinálsz te egy másik városban?
-Eltévedtem, oké? Nem tehetek róla. - szabadkoztam.
-Megígérted, hogy vigyázol magadra!
-Ez nem így működik! - ellenkeztem. - Különben is, semmi bajom nincsen.
-De lehetett volna. - kissé mintha nyugodtabb lett volna a hangja.
-De nem lett, jó? - forgattam a szemem, ezt persze nem láthatta.
-Akkor is. Máskor, ha lehet, ne hozd rám a frászt.
-Bocsika. - húztam el a szám.
-Na és, hogy ment a beiratkozás? - kérdezte, és visszanyerte szokásosan, végtelen nyugodt hangját és természetét. Vidáman kezdtem beszélni.
-Ó, hát tök jól néz ki az iskola, és az igazgatónő is kedves volt, tényleg minden szuper! - újságoltam. - Nagyon jó volt, mert amikor beléptem az ajtón, mindenhonnan jött a zene, és ó, olyan varázslatos volt! A portás eléggé unott fejet vágott, de végül is nem lehet könnyű egész nap abban a bódéban ülni, meg hát...
És csak beszéltem és beszéltem és beszéltem. Aztán 10 perc múlva észbe kaptam, hogy Lys nem szólalt meg eddig, úgyhogy félbeszakítottam a mondatot, és gyorsan témát váltottam.
-Ott vagy még? - kérdeztem.
-Persze. - nevetett. - Csak éppen beszámolót tartasz, úgyhogy inkább figyelek.
-Mesélj inkább te! - javasoltam. - Hol voltál ma délután?
-A városközpontba kellett mennem, mert Castiel felhívott, hogy segítsek neki lerázni egy csajt. - mondta.
-Hogy mi?!
-Castielre ráragadt egy kiscsaj, és nem bírta lerázni. - nevetett. - Úgyhogy felhívott, hogy menjek le a térre, és kaparjam le. Eléggé vicces volt, mert a csajszi tényleg rátapadt. - mesélte. - Úgyhogy elhívtam Castielt hozzánk, hogy megszabaduljon tőle. Most ment el, egyébként.
-Tényleg? De jó! - örvendeztem.
-Mármint, hogy Castiel nincs nálam? - értetlenkedett.
-Igen, illetve nem. Ez azt jelenti, hogy hozzánk jön át, mert felhívtam a matek miatt.
-Szuper. Jó matekot.
-Köszi!
Lentről ajtócsapódást hallottam, úgyhogy búcsúzkodni kezdtem.
-Meg is jött. - mondtam. - Köszi, hogy hívtál.
-Azt köszönöd meg, hogy le akartam tépni a fejed?
-Pontosan. Várjunk csak...mi? - kérdeztem vissza.
-Persze nem tudnálak elképzelni fej nélkül, úgyhogy visszavonom.- helyesbített. - Na, mindegy. Holnap találkozunk.
-Szia.
-Vigyázz magadra.
-Igenis, főnök! - mondtam, és letettem a telefont.
Abban a pillanatban lépett be Castiel a szobámba.
Fáradtan levágta magát a székemre, és kérőn nézett rám.
-Ki ez a szivárvány hajú csaj? - kérdezte.
-Leah. Boti barátnője. - feleltem.
-Jesszus, ez furábban néz ki, mint a délutáni "randi-lány". - forgatta a szemét, és mesélni kezdett volna, de félbeszakítottam.
-Nem kell elmesélned, Lys már elmondta. Szóval, akkor a matek...a kettes példánál akadtam el.
Megcsináltuk a leckét, aztán miután az összeset megcsináltuk, Cast fáradtan dőlt hátra.
-Hogy vagy ennyire sötét matekból? Miért nem bioszból vagy ennyire lemaradva? Akkor Lys segíthetne, és nekem nem kéne itt szenvednem veled. - sóhajtott.
-Ennyire utálsz itt lenni? - sértődtem meg.
-Igazából nem, csak most állatira fáradt vagyok. - vonta meg a vállát.
-Aludni akarsz?
-Igen. Úgyhogy megyek is. - állt fel.
-Úgy értem, itt.
-Nem fontos. Hazáig azért el tudok menni. - legyintett, és az ajtóhoz sétált. - Szia.
-Szia! - köszöntem, és a könyvemért nyúltam.
A nap maradék részét olvasással töltöttem. Este lementem, hogy vacsorát készítsek. Sütöttem rántott húst sült krumplival (mert azt mindenki szereti), és csináltam zöldség salátát. Boti nem fog belőle enni, de Leah talán igen...
Közösen megvacsoráztunk, és kaja közben Leah egyfolytában áradozott a tehetségemről.
-Tudod, Amanda, ennyi idős koromban én maximum egy rántottát tudtam összedobni, de még úgy se lett finom. - mondogatta. - Gyakran főzöl?
-Amióta anya elköltözött, minden nap. - mondtam. - Általában vacsorázni szoktunk meleg ételeket, úgyhogy ha délután hazajövök, összedobok ezt-azt.
-Mit tudsz még csinálni? - kérdezte Leah, miközben bekapott egy krumplit.
-Gyakran szokott pizzát sütni vagy borsófőzeléket. - válaszolt helyettem Boti. - Meg néha húsokat. Van egy receptkönyvünk itthon.
-Meg milánóit. - egészítettem ki. - De múltkor Lysanderrel kipróbáltuk a tejszínes tésztát. Viccesen nézett ki.
És így beszélgettünk vacsora közben. Utána elmosogattam, és elköszöntem Leah-tól, mert ő haza indult.
Elég hamar elfáradtam, úgyhogy korábban lefeküdtem. Álmomban újra a zeneiskolában jártam, és a hangok megint tisztán halladszódtak. Annyira jó!

Bbbbbrrrzzzz. Bbbbbrrrrzzzzz!! Bbbbbrrrrzzzzz!!!!!!!
-Miáú!
Megfordultam az ágyamban, és a takaróm alá bújtam. Most már tisztábban hallottam a hangot, közelebbről is jött.
-Miáú!
Morgolódva a fejemre húztam a párnám, és megpróbáltam visszaaludni.
-Miáááúúúúú!
-Zafír! - dühömben olyan hirtelen akartam felülni, hogy leestem az ágyról, és a padlón kötöttem ki.
Döbbenten hápogtam, és kikapcsoltam az ébresztőt. A földön ülve a macskámat kerestem, hogy leszidjam. Benéztem az ágy alá, de nem volt ott.
-Miáú! - a hangja fentről jött.
-Zafír? Mit keresel te az ágyamon? - lepődtem meg, és meg sem próbáltam leszidni.
Eddig még nem tudott felmászni az ágyra. Ezek szerint fejlődött már annyit, hogy ezt meg tudja tenni, ugyanis az ágyam szélén ült, és engem bámult. Közben meg nyávogott.
-Miáú!
-Jól van, jól van. Egy pillanat.
Gyorsan felöltöztem, és felkaptam a cicámat. Lementem vele a földszintre, és megetettem. Miután befejezte a reggelijét, felment a szobámba, én pedig álmosan nekiálltam emberkaját készíteni.
Elkészítettem a szendvicseket, és meg is ettem az egyiket. Azután felhúztam a cipőmet, és előkerestem a fekete dzsekimet. Szerintem tökre divatos, és jól is áll. Rég nem hordtam már, éppen ideje lenne felvenni.
Felkaptam a táskám, és kiáltottam Botinak, hogy elmentem. Válaszul csak dörmögést kaptam, úgyhogy elindultam suliba.
A földet néztem, úgyhogy észre sem vettem, hogy valaki szembe jön velem, csak azt, hogy megszólított.
-Nahát, Amanda! - köszöntött Leah. - Hová mész?
-Iskolába. - sóhajtottam, és a táskámra mutattam. - És te?
-Hozzátok. - felelte jókedvűen. - Ma előbb kell bemennie Botinak, és szerintem elfelejti.
-Még aludt, amikor eljöttem. - figyelmeztettem.
-Nem gond. - legyintett. - Majd fölébresztem.
-Oké. - bólintottam, és búcsúzkodni kezdtem volna, ha nem folytatja tovább a beszámolóját.
-Képzeld, ahogy jöttem, láttam az énekes srácodat a suli kapujában. - vigyorgott.
-Tényleg? - lepődtem meg. - Pedig nem szokott ilyen korán jönni.
-Én láttam.
-Jó, akkor sietek. - mosolyogtam, és elköszöntem. - Szia.
-Hellóka!
Tényleg kissé gyorsabban szedtem a lábaimat, és az iskola kapujánál csakugyan ott állt Lysander.
-Szia! - futottam hozzá, és a nyakába ugrottam.
-Szia. Mi ez a nagy sietség?
-Csak örülök, hogy láthatlak. - mosolyogtam, és még mindig a nyakát szorongattam.
-Ez kölcsönös. - nevetett. - Nagyon jól áll a kabátod.
-Köszi. Neked kerestem elő. - mosolyogtam, és elengedtem. - Mit csinálsz itt kint?
-Téged vártalak. - vonta meg a vállát, és kézen fogott. - Hova akarsz menni?
-Maradjunk kint.
Egészen csöngetésig kint voltunk az udvaron, de sajnos utána be kellett mennünk.
A nap átlagosan telt. Suli után haza mentem, és a kapuban hosszadalmasan búcsúzkodtam Lysandertől.
Miután mindezzel kész voltam, a szobámban unatkoztam, és a macskát simogattam.
Olyan rossz, hogy Lys most annyira el van foglalva! Mondjuk megértem, és szurkolok neki, hiszen nagy valószínűséggel ebből fog állni az élete, de akkor is... Néha átjöhetne.
Arra eszméltem fel, hogy csörög a mobilom. Felvont szemöldökkel bámultam a kijelzőre, amin Viktor neve villogott.
Kicsit gyorsabban kezdett verni a szívem, amikor azon gondolkoztam, hogy vajon mit akarhat. Kíváncsian megnyomtam a "hívásfogadás" gombot...