Mosoly

-Ah. - nyögtem, és megfordultam az ágyamban.
-Már nem azért, de ha így folytatod, el fogsz késni. - jegyezte meg Lysander. A hangja valahonnan a hátam mögül jött.
-Nem érdekel. Aludni akarok. - bújtam be a takaró alá.
-Folyamodjak erőszakhoz? - sóhajtott.
-Ne, hagyj aludni. - motyogtam, és az álomra koncentráltam.
-Nem is hagylak.
-Úgy értem, ne! Hagyj aludni. - helyeztem át a hangsúlyt.
Éreztem, hogy az ágy egy kissé besüppedt, de nem törődtem vele. Annyira jót álmodtam, vissza akartam menni a boldog tudatlanságba...
-Amandaaa! - ordított fel Boti. - Kelj már fel!
-Na ugye. - nevetett Lys. - Még a bátyád is észrevette, hogy elaludtál. Nem kis szó.
-Jól van na, kakas! - hozzávágtam a párnámat, és kikászálódtam az ágyamból. Álmosan dörzsölgettem a szemem.
Észrevettem, hogy Lys már felöltözött, és ez arra késztetett, hogy én is így tegyek. Előkerestem egy rövid szoknyát és egy bézs pulcsit, a fürdőben átöltöztem, és lementünk a konyhába. Boti már elhagyta a házat 10 perccel ezelőtt.
-Komolyan lekakasoztál? - méltatlankodott Lys.
-A kakas szokott irgalmatlanul ébresztgetni. - emlékeztettem.
-Ez fájt. - vágott sértődött arcot, de csak nevetve készítettem tovább a szendvicseket.
-Leigh nem kérdezett? - tudakoltam rövid szünet után.
-Nem. Azt tudta, hogy hozzátok jövök, úgyhogy szerintem kilogikázta, miért nem voltam otthon. - vonta meg a vállát. - Amúgy is el van foglalva, mert a szüleink kitalálták, hogy menjünk le hozzájuk a következő hétvégén.
-De jó! Én is mehetek? - lelkesedtem azonnal.
-Miért olyan fontos? - mosolygott.
-Te is ismered az anyámat. Ennyire nem akarsz bemutatni a szüleidnek?
-Nem erről van szó. - védekezett azonnal.
-Na, mindegy. - legyintettem. - Szóval, mehetek?
-Bárhova jöhetsz.
Miután kész lettem a szendvicsekkel, becsomagoltam őket, és főztem egy kis teát is magamnak. Bepakoltam a táskámba, és fáradtan felhúztam a cipőmet. Lys már az ajtóban várt, felöltözve.
-Mondtam már, hogy csiga vagy? - kérdezte viccesen.
-Te meg kakas. - motyogtam.
-Te meg csacsi!
-Kutya! Mert visszaugatsz. - ráncoltam a szemöldököm.
-Macska! Mert nyávogsz. - vágott vissza.
-Na jó, hagyjuk. A végén még megsértődöm. - fújtattam, és kituszkoltam az ajtón, a táskámmal a kezemben. - Na, ki a csiga?
Egy ugrással kint termett az utcán, én pedig majdnem arcra estem, de a földtől pár centire még megtartott. Szerencsére.
-Kétballábas. - jegyezte meg mosolyogva.
-Te meg túl ügyes. - legyintettem, és feltápászkodtam.
Bezártam az ajtót, és kézen fogva elindultunk a suliba. Tényleg egy kicsit elaludtam, így pont csengetéskor értünk az udvarra.
A maradék utat futva tettük meg a teremig. A rohanás következménye az lett, hogy a terem előtt túl gyorsan fékeztem, és megint elszédültem.
-Várj. - szóltam rá Lysanderre, amikor a kezét a kilincsre tette. -Egy pillanat. Csak kitisztul a fejem.
Mosolyogva nyomott egy puszit az arcomra, aztán várt pár másodpercig. Újra tisztán láttam.
-Mehetünk. - bólintottam.
Balszerencsénkre Mr. Fraize már bent volt a teremben.
-Jó reggelt. - köszöntött minket a tanár.
-Jó estét. - köszönt Lys, a szokásos "elkéstem" szövegéhez híven.
Az osztálytársak egyszerre nevettek fel. Nem lehet megunni, nem is értem, hogy Lys miért nem neveti el magát ilyenkor...
-Csókolom. - köszöntem vidáman.
-Szerencséjük, hogy osztályfőnöki óra van. - sóhajtott az ofő. - Különben feleltethetnék.
-Én tudom, mi lesz a jövő heti suliprogram. - szóltam közbe. - Elmondjam?
Mindenki mosolyra húzta a száját, és visszatartották a nevetésüket. Pedig komolyan mondtam.
-Nem szükséges. - legyintett a tanár. - Majd én elmondom.
-Majd én leosztályzom, tanár úr! - kiabált Castiel.
-Castiel, maga csak csöndben legyen. - szólt rá Mr. Fraize, aztán ránk nézett, mert még mindig az ajtóban álltunk. - Maguk meg még mindig mit csinálnak itt? Üljenek a helyükre!
Lys megragadta a karom, és húzni kezdett hátrafelé. Azt hiszem, már ismer annyira, hogy tudja, nem fogom fel az utasításokat elsőre, úgyhogy inkább ő irányított.
Ahogy elhaladtam Rosa mellett, kérdőn felvonta a szemöldökét, hiszen ő eddig úgy tudta, hogy szétmentünk. Mosolyogva néztem vissza rá, mire feltartotta a hüvelykujját.
Levágtam magam a helyemre, és elővettem a jegyzetfüzetemet. Hátha lesz valami érdekes, amit meg kell majd jegyeznem...
Lys egész órán a mögöttünk ülő Castiellel kommunikált, ezért nem nagyon figyeltem rájuk. Csak az óra közepénél mondott a tanár valami érdekeset, ezt a részt meg is említeném.
-A következő napirendi pont... - folytatta Mr. Fraize, miután részletesen kielemezte a kémia egyeseket. - Őszi bál. Jövő héten pénteken lesz a tornateremben, szórólapokat és plakátokat szerintem majd látni fogtok.
-Milyen őszi bál? - kérdeztem értetlenül Lysandert.
Tavaly tavasszal jöttem, így fogalmam sincs, mi ez az egész.
-Évente szokott lenni november 15-én egy buli. Vagy bál. Vagy mittudomén. - felelte vállvonogatva. - Azt hiszem, a 12. évfolyam szervezi, mint végzősök. Nem szoktam elmenni.
-Miért nem?
-Sosem éreztem szükségesnek. - elnyomott egy ásítást, aztán folytatta. - Ott általában párokban kell megjelenni, és mivel nekem eddig egyik ősszel sem volt barátnőm, inkább otthon maradtam.
-De idén van párod, nem? - mosolyogtam, és közelebb hajoltam.
-De, azt hiszem, van. - vágott gondolkodó fejet. - De már nem emlékszem pontosan, hogy ki az. De valami rémlik.
Sértődötten elhúzódtam tőle, és keresztbe fontam a karom a melleim előtt. Elhúzott szájjal ültem a székemen, erősen koncentrálva a tanárra.
Csak arra eszméltem fel, hogy nevetve megpuszilja az arcomat.
-Hihetetlen egy lány vagy te, ugye tudod? - kérdezte a fülembe suttogva.
-Te meg kiállhatatlan egy fiú vagy, ugye tudod? - elfordítottam a fejem, hogy ne lássa, ahogyan mosolygok.
-Most megsértődtél?
-Igen! - elfojtottam egy nevetést, és azt hiszem, ő is megérezhette, hogy nem mondom komolyan, úgyhogy nem zaklatott tovább.
Az óra további része eseménytelenül és unalmasan telt. Szünetben Kentin társaságát választottam, mivel Lys és Cast szokásukhoz híven büfézni mentek. Kentinnek is feltűnt a hangulatom pozitív irányú változása (azta, milyen költői), úgyhogy érdeklődött a magánéletem felől is. De csak azután, miután beszámolót tartott az otthoni állapotáról, természetesen.
Rosa ragadott el tőle, és a lánymosdóban rohant le a kérdéseivel. Nagyon ujjongott és örült, hogy megint minden a régi, és igazán túllelkesedett. A csengő mentett meg a visítórohamától. Soha nem hittem volna, hogy egyszer szeretni fogom ezt a berregő sulicsengőt...
A biosz is csendesen telt. Castiel unalmában befonta a hajamat, amitől egyrészt kikészültem, másrészt kényelmetlenül ültem. De egyébként szép lett a hajam, egy gumival össze is fogtam.
A többi órát is átaludtam, legalábbis lélekben. Mindent lejegyzeteltem, de nem igazán tudtam a földrajzra, matekra, nyelvtanra, angolra koncentrálni. Most valahogy nem ment.
Suli után a szekrényemnél pakolásztam, és megpróbáltam egy kis rendet rakni. Lys türelmesen várt rám, és a falnak dőlve figyelt. Most kivételesen nem zavart, hogy bámul, mert annyira lefoglalt a matekkönyvem keresése, hogy szinte észre se vettem. 5 perc hasztalan keresgélés után sóhajtva bevágtam a szekrényem ajtaját.
-Ez a sors akarata. - motyogtam. - A matekot nem nekem találták ki. Mindegy, lényegtelen...
-Nem lett meg? - kérdezte Lys, és megfogta a kezem.
-Nem. Elbújt. - ráncoltam a szemöldököm, és elindultunk a folyosón. - Most hogy csinálom meg a leckét?
-Sehogy. - vonta meg a vállát.
-Egy délután matek lecke nélkül? - tűnődtem. - Furcsa lesz.
-De hiszen úgyis más dolgod lesz. - vonta meg a vállát Lys.
-Mi? Milyen dolgom? - értetlenkedtem.
-Nem holnap van a zeneiskolai beiratkozás? - kérdezett vissza.
-Hú, basszus, tényleg. - kaptam a fejemhez. - Mit kell csinálnom?
-Valószínűleg semmit, csak én a helyedben írnék egy emailt, hogy mész holnap. - legyintett.
Kiértünk az iskola területéről, és hazafelé vettük az irányt. Ez már automatikus. Nem is értem, miért nem hozzájuk szoktunk menni...
-Hm. - dünnyögtem. - Hegedű? Szerinted menni fog ez nekem?
-Simán. - mosolygott. - 99%-ig biztos vagyok benne.
-Miért csak 99?
-A maradék 1 százalék a te akaraterődtől függ. - vonta meg a vállát, és még mindig mosolygott. - De kicsi a valószínűsége, hogy nem szeretnél zenélni.
-Én szeretnék. De olyan bonyolultnak tűnik!
-Majd megérted. Én sem játszom semmilyen hangszeren.
-Viszont énekelsz.
-Belőled is lehetne énekes. - mondta.
-De részemről ez felejtős. - szögeztem le.
-Te tudod. - vonta meg a vállát. - Tudod már, milyen pályára mész?
-Nem. - húztam el a szám. - Az a gond, hogy nem érdekel különösen semmi sem. Szeretem a természettudományt, de nem lesz az életem értelme. A magyar is megy, de nem leszek költő. A matekot meg alapjából kizártuk. - fejeztem be.
-Aha.
-És te pedig énekes leszel, ha jól sejtem. - vigyorogtam.
-Lehet, hogy jól sejted. - mosolygott rám féloldalasan.
-Lehet, hogy nem?
Viccesen összeborzolta a hajamat, mire nevetve ellöktem magam mellől. Ekkor értünk haza. Égett a villany, amiből arra következtettem, hogy a bátyám már hazaért.
-Hahóóóó! - kiabáltam, amikor benyitottam az ajtón.
-Szia! - hallottam Boti tompa hangját.
-Nem jössz be? - kérdeztem Lysandert, mert feltűnt, hogy még mindig az ajtóban áll, vállával az ajtófélfának támaszkodva.
-Nem. Haza kell mennem. - felelte.
-Kár. - biggyesztettem le a szám szélét. - Akkor holnap találkozunk.
-Reggel kihagyok két órát. - mondta.
-Magyarázatot kapok? - vontam fel a szemöldököm.
-Bonyolult. - legyintett.
-Van időm. - makacskodtam, és nem mozdultam a helyemről.
-Röviden annyi, hogy koncertünk lesz pénteken, és fennakadt egy kis szervezési probléma. - magyarázta nevetve. - Csak holnap tudom megoldani.
-Ezt egy kicsit leszűkítetted, nem?
-De, de úgyse értenéd. - mosolygott. - Hiába próbálnám meg elmagyarázni, itt lehetnék estig, és még mindig csak tapogatóznál a sötétben.
-Világos van! - emlékeztettem.
-Átvitt értelemben gondoltam. - nevetett, és egy hirtelen mozdulattal magához rántott.
A szívem hevesebben kezdett dobogni, és lüktetett a fejem.
-De történelemre beérsz? - kérdeztem.
-Majd igyekszem.
-Ez nem válasz. - motyogtam.
Mosolyogva lehajolt, és enyhe csókot nyomott a számra. Átkaroltam a nyakát, és én is megcsókoltam, valamivel bátrabban.
Akkor viszont hallottam, hogy a bátyám szobájának ajtaja kinyitódik, úgyhogy elengedtem Lysandert, és megfogtam a kilincset.
-Holnap, törin. - búcsúzkodtam. - Castielt is elrabolod?
-Valószínűleg szükségem lesz rá. - kacsintott, aztán mosolyogva megfordult, és elment.
Becsuktam az ajtót, és megfordultam. Totál megijedtem, mert Boti még mindig a szobája ajtajában állt, és meredten figyelt.
-Ha jól tudtam, összevesztetek. - mondta végül.
-Hát...hosszú. - legyintettem lemondóan, és levettem a cipőm. - Minden a régi. Azt hiszem.
-Szuper. Amúgy csak azért akartam szólni... - kezdte vidáman -, hogy holnapra kéne valami vacsora. Áthívom a barátnőmet, és...
-Hogy kicsodát? - ráncoltam a szemöldököm.
-Holnap megismered. - legyintett, és folytatta. - Szóval holnap átjön a barátnőm, és jó lenne, ha...
-Mióta van barátnőd? - vágtam közbe megint.
-Pontosan 5 napja. - nézett rám szúrósan. - Befejezhetném?
-Úgyis tudom, mit mondasz. - vontam meg a vállam. - Csináljak kaját, mert fontos lenne neked, hogy jól érezze magát.
-Igen. Szóval, megkérhetlek? - kérdezte.
-Persze. - mosolyogtam. - De mégis, hogy jöttetek össze?
-Majd máskor elmesélem. - mondta, és visszazárkózott a szobájába.
Pff. Ennyit erről. Egy szót se fogok belőle kiszedni...
Azért kíváncsi vagyok, mégis hogy jött ez az egész. És én miért nem tudtam róla? A bátyám magánéletéről  szinte semmit sem tudok. Azért jó lenne, ha néha tájékoztatna, de mindegy.
Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet Boti barátnője... Biztosan szép, és okos. Szőkének képzelem el, mert szerintem a bátyámhoz szőke lány illene a legjobban. Annyira kíváncsi vagyok...
Este elküldtem egy emailt a zeneiskolának, ahogy Lys javasolta. Aztán vacsorát csináltam, ettem, macskát gondoztam, és lefeküdtem az ágyamba.
De most tényleg. Boti miért nem említette a kapcsolatát? Ahj, ez nem ér! Ő minden bajomat ismeri, nekem meg halvány lila gőzöm nincs, hogy mi van a bátyámmal. Várom már a holnapot. A zeneiskolából nagyon fogok sietni hazafelé...
Hm.
Ma este egy szőke lánnyal álmodtam. Hogy néz ki Boti barátnője?