.
.
Morgolódva fésülgettem a tincseimet az ujjammal, amikor óriási sikongatás és tapsolás tört fel a biliárdasztalnál. Nagyon megijedtem, de aztán nyugtáztam, hogy csak valamelyik fiú nyerte meg a meccset.-Jössz nekem egy kólával. - figyelmeztette Lys Castielt.
-Könnyen megoldható. - legyintett a vörös.
Ezek szerint Lysander nyert Castiel ellen. Hm. Itt vajon csak én nem tudok biliárdozni?
Hirtelen Rosalya termett mellettem, és vidáman belém karolt.
-Szia. - köszönt. - Mi újság? Régen találkoztunk.
-Igen. Durván egy órája. - helyeseltem bólogatva. - Velem nincs semmi különös, megvagyok. És veled mizu?
-Rájöttem, hogy egyáltalán nem tudok biliárdozni. - mesélte.
-Ezért vagy ennyire vidám? - kérdeztem mosolyogva.
-Mi? Ja, nem. A hangulattól van. - vigyorgott tovább. - Na meg Leigh ígért nekem egy ruhát, éppen öt perccel ezelőtt.
-Ez érdekes. Te fogod megtervezni?
-Nem. - rázta meg a fejét. - Neki jött most meg az ihlet, állítólag amíg biliárdoztam, eszébe jutott.
-Érdekes barátod van. - húztam fel a szemöldököm.
-Na igen. A tiéd meg leverte Castielt. - bólogatott elismerően. - El sem tudod hinni, milyen régen volt már ilyen pillanat...
-Castiel annyira jó? - lepődtem meg.
-Bajnokságon is volt már. - mesélte Rosa.
-Aha. És Lysander legyőzte.
-Na ja. - vigyorgott még mindig. - Azért ő is tud valamit.
-Nem úgy, mint én. - húztam el a szám.
-Én se tudok, nyugi. - legyintett. - Itt nem számít a profizmus. Csak szórakozunk.
-Ez szuper.
Hirtelen felkapta a fejét, mintha egy hang szólította volna. Aztán még szélesebben elmosolyodott, és felém fordult.
-Bocsi, most el kell mennem. Azt hiszem, Leigh fog játszani a következő körben. Ki nem hagynám. - elsietett.
-Várj, megyek én is! - futottam utána.
Rosa bevárt, és gyorsan elfoglaltuk az asztal melletti két legjobb helyet, hogy jól lássunk. Csakugyan Leigh készült Dajan ellen játszani.
-Mehet?
-Mehet.
Öt percig egyfolytában a taktikáikat figyeltem, és jókat nevettem rajtuk. A labdák mérhetetlen pontossággal gurultak (bocsánat, golyók) a lyukakba. Wow.
Szóval a játszmát néztem, amikor valaki hátulról átölelt, és sóhajtva a vállamra hajtotta a fejét.
-Ki vezet? - kérdezte Lysander.
-A bátyád. Azt hiszem. - tettem hozzá.
-Jössz következő menetben? - kérdezte.
-Ne viccelj. - hüledeztem. - Én itt csak néző vagyok.
-Szórakozhatnál egy kicsit.
-Éppen elég jól érzem magam. - mosolyogtam.
-Azt elhiszem. Viszont le merném fogadni, hogy még életedben nem fogtál dákót a kezedben. - mondta Lys.-Hogy micsodát? - kérdeztem vissza értetlenül.
A többiek hangosan felkiáltottak, mert Leigh szerzett még egy pontot. Azt hiszem.
-Dákót. - nevetett Lys.
-Azt a botot?
-Igen.
-Nem, tényleg nem fogtam még olyat. De nem is akarok. - tettem hozzá gyorsan.
-Biztos?
-Egészen biztos. - bólintottam.
-Akkor majd a következő utáni menetben. - erősködött. - Hidd el, itt senki sem fog kinevetni. Lefogadom, hogy Rosa-nal azért jobban játszol.
-Nem tudok.
-Segítek. - ismételte.
-Jó. Majd talán. - nyögtem nagy nehezen.
-Helyes. - mosolygott, és belepuszilt a fülembe.
Amitől persze beindultak a lepkék és a gerinchangyák.
A meccset így néztük. Lys mögöttem állt, és a bátyját biztatta, ahogyan én is. Nagyon jól telt ez a fél óra, főleg, hogy tisztára kiegyenlített volt a játszma, úgyhogy volt miért izgulni. Egyébként Leigh nyert.
-Jut eszembe. - fordultam Lysanderhez.
Kérdőn nézett rám.
-Leverted Castielt? - vigyorogtam.
-Azért annyira nem kell nagy dobra verni. - legyintett.
-Ugyan. De előre szólok, profi ellen nem megyek játszani.
-Talán Rosa-val jobb lenne? - húzta fel az egyik szemöldökét. - Ha vele játszanál, az nem is lenne játék.
-Hát veled sem, ha tuti, nyersz. - ráztam meg a fejem.
-Oké. Következő terv. - mosolygott. - Te velem leszel, és keresünk valakit, aki szeretne még játszani. Nem profit, rendben?
-Megegyeztünk. - bólintottam vidáman, és visszafordultam az asztal felé. Akkor meg persze nagyot ütköztem Nataniellel. Én mindig nekimegyek valakinek...-Bocsi. - szabadkoztam. - Nem volt direkt.
-Nem baj. - mondta, és kikerült.
Lys beállt a szurkolótáborba, én pedig úgy döntöttem, ideje lenne innom/ennem valamit.
Valahogy sikerült eltalálnom a pultig, és kértem egy üdítőt meg melegszendvicset. Leültem Iris mellé az asztalhoz, és nekikezdtem a vacsorámnak.
-Mizujs, Amanda? - kérdezte vidáman Iris.
-Semmi különös. - válaszoltam félig teli szájjal. - Lysander rávett, hogy majd megpróbáljak biliárdozni. És veled?
-Háááát, én eddig egész végig Armin térsaságában voltam. - mesélte.
-Azta. - bólintottam elismerően. - És mit csináltatok? Arminnal nem nagyon lehet mást csinálni, csak gépezni.
-Beszélgettünk. - mondta Iris. - Meg persze megmutatta a Sims városát is. Olyan profi! Az enyém ennél sokkal bénább...
-Neked is van ilyen... városod? - kérdeztem.
-Igen, de még csak fele akkora, mint Arminé. - szomorkodott. - De majd egyszer utolérem.
-Hát persze. - mosolyogtam. A végén még Irisből is kocka lesz... - Miért nem biliárdoztál inkább? - kérdeztem.
-Hát tudod... - pirult el kicsit, és suttogni kezdett. - Egy kicsit tetszik ez az Armin gyerek...és szívesebben vagyok most az ő társaságában.
-Tényleg? - lepődtem meg. - Ez fura. Most hol van? - néztem körül.
-Alexy elrángatta. - fintorgott. - Bolond az a kék hajú...
-Az. - nevettem. - Az előbb majdnem megfojtott.
-Én kikerültem. - kacsintott. - Nem nehéz, mindig ott akar elkapni, ahol lát. Ha az utolsó pillanatban félreugrasz, akkor a mögötted lévő embert fogja fojtogatni.
-Hm. - tűnődtem. - Megnézném, hogy Alexy Lysandert ölelgeti.
-Vagy Castielt. - fogta a fejét Iris is.
-Pláne. - mutattam fel a hüvelykujjam.
Megettem a szendvicsem, aztán Irissel megittunk még egy-egy kólát, amitől sikerült felébrednem. Mivel ritkán iszom koffeint, ezért mindig nagy hatással van rám, ami most jól jött.
Iris beszámolt erről az egész Armin-dologról. Azt hiszem, tényleg tetszik neki, és nem csak viccelt.
Társalgásunkat Castiel zavarta meg, aki egy pohár akármivel a kezében levágta magát mellém.
-Helló. - köszönt, és felém fordult. - Amanda, Lysander keres. Csak nem volt annyi esze, hogy itt is körülnézzen.
-Jellemző. - sóhajtottam, és felálltam. - Akkor majd még találkozunk. Helló! - intettem, és elindultam.
-Szia. - köszönt Iris utánam.
*
Castiel és Iris beszélgetni kezdtek, amikor megállt mellettük Lys.
-Nem láttátok Amadát? - kérdezte a fiú.
Iris nevetésbe fulladt, Castiel meg vigyorogva jobb irányba mutatott.
-Most ment el, mert szóltam neki, hogy keresed. Arra.
-Kösz. - sóhajtott Lys, és elindult jobbra.
Naná, hogy Amanda valójában balra indult... ;)
*
Szóóóóval. Lássuk. A saroknál nincs. Az ablaknál nincs. Lysander, hová a fenébe tűntél?!
Sóhajtva megfordultam, és természetesen teljes erőmből nekimentem Lysandernek. Mikor került mögém?!
-Megtaláltalak! - kiáltottam diadalmasan.
-Ez fordítva is igaz. - mosolygott. - Mégis hol voltál?
-Itt-ott... Mindig máshol. - vontam meg a vállam.
-Mindegy, a lényeg, hogy itt vagy. Na, akarsz játszani?
-Most akár még téged is levernélek. - kacsintottam.
-Na, azt majd meglátjuk.
Megfogta a kezem, és elmentünk az egyik üres asztalhoz.
Lys magyarázni kezdte a szabályokat, de mindössze csak annyit jegyeztem meg, hogy a fehér golyót kell ütni, a többit pedig a lyukakba lőni, a fekete kivételével. Alapnak elég lesz ennyi...
Iris csatlakozott hozzánk, és hogy legyen csapattársa, Alexy is beszállt. Mindketten átlagosan játszanak, egyébként.
Nagyon vicces volt. Tényleg nem tudok biliárdozni, úgyhogy segítségre szorultam. Általában addig jutottam, hogy megcéloztam az egyik golyót a dákóval (vagy mivel), és onnan nem sokra mentem, mert célozni, na azt nem tudok. Úgyhogy Lys beállt mögém, és a kezemet fogva segített mindig lőni, aminek következtében majdnem minden alkalommal betaláltam. Illetve betalált.
Mert persze eléggé nehezemre esett a biliárdra figyelni, amikor olyan szorosan állt mögöttem, és annyira aranyos volt. Meg szép. Meg tökéletes. Na meg persze az illata...
Hagyjuk.
Ennek következtében megnyertük a "játszmát", bár ez tényleg csak szórakoztató gyakorlómeccs volt. De Iris és Alexy is jól érezte magát, és velem együtt nevettek a saját bénaságomon, úgyhogy összességében jól elvoltunk egy órán keresztül.
-Már 9 óra van? - néztem az órámra meglepődötten.
-Úgy látszik. - vonta meg a vállát Castiel, aki időközben mellém keveredett valahogy.
-Holnap iskola.
-Na és? - értetlenkedett.
-Nem kéne lassan hazamenni?
-Ha szeretnél, menj csak.-Nem azt mondtam. - forgattam a szemem. - Hagyjuk.
-Helyes. - bólintott, és észrevette az egyik büfés csajt, úgyhogy eloldalazott mellőlem.
-Amberék mégsem jöttek el. - állapította meg Rosa.
-Szerencsére. Még csak az kellett volna.
-De Nataniel itt van. Akkor meg...? - tűnődött Rosa.
-Tényleg! - kapcsoltam. - Most megyek, megkeresem. Szia, majd összefutunk!
-Szia.
Natanielt már nem volt olyan nehéz megtalálni, mint Lysandert, szerencsére. Csak két percig kerestem, és végül az asztalnál találtam meg. Éppen Violával fejezte be a beszélgetést, és egyedül maradt.
Pompás időzítés.
-Szia. - köszöntem neki, és leültem vele szemben egy székre.
-Szia. - mosolygott. - Újság?
-Nincs sok. - vontam meg a vállam. - Kérdezhetek valamit?
-Bármit.
-Ha te itt vagy, hová lett a húgod? - kérdeztem.
-Eredetileg ő is jött. - mondta. - Illetve ő akart jönni. De amikor ideértünk, biztosan látott valamit, úgyhogy úgy döntöttek, inkább elmennek shoppingolni, most meg elvileg a kávézó részben vannak, és iszogatnak. Nem tudom, miért nem jönnek be. - vont vállat.
-Hát...én se. - húztam el a szám. - Vagyis inkább csak sejtem.
-Figyelek. - mondta, és közben egy szalvétát hajtogatott.
-Nem lehet, hogy engem látott?
-De, könnyen. - felelte. - De rád miért is haragudna?
-Hát...izé... - kerestem a szavakat. - Az a helyzet, hogy a suliban volt egy kis konfliktusunk délután...
-Tessék? - kérdezte furán. Kicsit kezdett kiakadni.
-Szóval a húgod lek*rvázott, és ordibált. Én pedig megpróbáltam magam kimagyarázni, de nem nagyon sikerült.
-Hogy mit mondott??!! - teljesen felment benne a pumpa.
-Eléggé... csúnyákat. - böktem ki. - De ne akadj ki. - siettem gyorsan. - Már kezdem megszokni és...
-De akkor sincs joga így beszélni rólad! Hogy is jött az ötlete?
-Először abból, hogy veled mentem a nyáron New Yorkba. - magyaráztam. - Aztán meg, hogy Kentinnel lógtam a suliban.
-Kentin nem a régi osztálytársad? - értetlenkedett.
-De. Csak Amber mindent félreért, és szerinte "veszélyes vagyok rá nézve." - itt muszáj volt elröhögnöm magam, és Nataniel is egy kicsit elmosolyodott.
-Ez azért akkor is túlzás. - hajtogatta. - Beszélnem kell vele.
-Ráérsz még azzal. - nyugtattam kicsit.
-Mondott még valamit?
-Mondani nem mondott semmi lényegeset. - vontam meg a vállam.
-Hogyhogy mondani? - ráncolta a szemét. - Tett még valamit?
-Nem nagy ügy. - tiltakoztam a fejemet rázva.
-A húgom verekedett?
-Mondom, hogy nem nagy ügy! - védekeztem.
Hirtelen felállt az asztaltól, és még visszanézett rám.
-Sajnálom a nevében is. - mondta. - Szia!
-Nehogy... - kezdtem, de már el is rohant.
Szuper. Amber most meg emiatt fog cikizni. A fejemet az asztalra hajtottam, és kifújtam a levegőt. Nem kellett volna felhoznom a témát. Most már mindegy...
Valaki leült mellém, és átölelte a vállam. Rögtön megéreztem Lys illatát, és a fejemet még mindig lehajtva közelebb húzódtam hozzá, és befészkeltem magam a karjai közé.
-Baj van? - kérdezte.
-Nem dehogy. Csak most éppen Nataniel leszedi a húga fejét miattam. - feleltem.
-Hagyd csak. Igazán megérdemli.
Felemeltem a fejem, és megdörzsöltem a szememet, hogy újra tisztán lássak.
-Ki nyerte meg a Viola-Kim meccset? - kérdeztem.
-Nem tudom, nem néztem.
-Akkor meg mit csináltál? - értetlenkedtem.
-Castiel ellen játszottam a távolabbi asztalnál. Szerencsére most nem jött oda mindenki.
-Ki nyert?
-Nem számoltuk. - vonta meg a vállát. - Fáradt vagy? Menjünk haza?
-Nem kell. - tiltakoztam. - A leckét megcsináltam.
-Majd odaadod?
-Ejnye-bejnye... - cöccögtem. - Nem csináltál házit?
-Mikor csináljak, amikor alig voltam otthon, és akkor is veled voltam? - kérdezett vissza.
-Én a szünetekben csináltam meg. - ásítottam.
-Álmos vagy. - állapította meg. - Tényleg nem nagy ügy, ha hazamegyünk. Már Kim is elment a meccs után, és az ikrek is készülődnek.
Amint ezt kimondta, Alexy termett előttünk, a háta mögött unottan a tesója. Alexy vidáman elém ugrott, és megölelt, aztán beszélni kezdett.
-Most megyünk, mert holnap suli. Helló, majd találkozunk! - integetett, és hátrálni kezdtek.
-Oké, szia! Szia, Armin!
A fiúk kimentek az ajtón, Lysander pedig rosszallóan motyogott.
-Ez a gyerek csak így ölelget téged?
-Na és ha igen? - nevettem halkan. - Alexy miatt nem kell aggódni. Tiszta gyagya.-Észrevettem. - morogta.
-De most tényleg. - vontam meg a vállam. - Alexy nem a lányokat szereti, úgyhogy tényleg nem kell ezen agyalnod.
-Hogy mi? - értetlenkedett döbbenten. - Hogy lehet nem a lányokat szeretni?
-Úgy, ahogy ő. - világosítottam föl.
-Kezdek félni.
-Neked aztán van okod. - próbáltam visszafojtani a nevetést. - Sze-rintem beléd még a fiúk is képesek belezúgni.
-Ezt ne csináld. - a vállamba temette a fejét, mire hangosan elnevettem magam.
Még két órát maradtunk. Fél 12-kor már tényleg eléggé elfáradtam, úgyhogy úgy döntöttünk, már tényleg ideje haza menni.
A többiek is velünk egy időben széledtek szét, úgyhogy nem is volt kényelmetlen a helyzet. A kávézó előtt elköszöntünk egymástól, és mindenki másfelé indult. Leigh és Rosa kocsival, de mi inkább sétáltunk.
A friss levegő egy kicsit felébresztett, úgyhogy egyáltalán nem volt vészes az álmosság. Hideg volt, de Lys keze ellenben meleg, úgyhogy nem is fáztam. Ideális.
-Haza akarsz menni? - kérdezte Lys.
-Van más lehetőségem? - kérdeztem vissza furán.
-Hát, a mi házunk közelebb van. - mondta. - De csak egy ötlet.
-Nekem száz százalékban megfelel. - mosolyogtam. - Csak írok Botinak, egy pillanat.
Előszedtem a mobilom, és gyorsan megírtam az üzenetet.
"Ma nem alszom otthon, hanem Lysandernél. Vigyázz a házra! A."
Kis idő múlva jött a válasz.
"Nem baj, a haverok még úgyis itt vannak. Csak semmi rosszalkodás! ;)"
"Még visszakapod!" - fenyegetőztem.
Mindig rosszra gondol. A szememet forgatva elraktam a mobilom, és a kezem visszanyújtottam Lys felé.
-Fázik a kezem.
-Ezen könnyen lehet segíteni. - mosolygott, és kézen fogva sétáltunk tovább.
Pontban éjfélkor értünk hozzájuk. Leigh autója már az út szélén állt, úgyhogy ő már előbb ide ért, pedig Rosa-t is elfuvarozta még előtte. Vagy csak mi voltunk lassúak? Mindegy.
Felmentünk Lysander szobájába, és ásítva letettem a táskám a sarokba. Lys keresett nekem egy pólót, ami bár egy kicsit nagy volt rám, de célnak megfelelt. Gyorsan letusoltam, és az ágyon ülve vártam, hogy Lys is visszatérjen.Már eléggé elfáradtam ahhoz, hogy ne kezdjek el ugrálni örömömben, amiért itt fogok aludni. Végül is nem tudom, hogy ez miért olyan nagy szám a számomra, ugyanis Lys már többször is aludt nálam. Olyan háromszor-négyszer?
Bebújtam a takaró alá, mert fázni kezdtem. Kis idő múlva Lys is megjött, és befeküdt mellém az ágyba.
-Hogy érezted magad ma este? - kérdezte, miközben a takaró alatt a kezemet fogta.
-Szuperül. - mosolyogtam.
-Tapasztalat volt?
-Aha. - bólintottam. - Nem tudok biliárdozni.
-Azért annyira nem voltál rossz. - kacsintott.
-Persze. - hagytam rá. - Végül is majdnem az összeset betaláltam, nem igaz?
-De. - nevetett halkan. - Profi vagy.
-Viszont Amber aggaszt egy kicsit. - vallottam be. - Valamivel most biztosan rám fog szállni, amit nem akarok. És az a baj, hogy akármit csinál, az ellenem fog irányulni.
-Ne aggódj, nem lesz gáz. - nyugtatott. - Miért, szerinted mivel akar bosszút állni?
-Hát... - kezdtem, de aztán gyorsan meggondoltam magam, és megráztam a fejem. - Nem érdekes.
-De, az.
-Szerintem tudja, hogy azzal okozna nekem a legnagyobb fájdalmat, ha el tudna tőled szakítani. - motyogtam elpirulva.
-De emiatt ugyebár nem kell félni. - mondta mosolyogva.
-Ki tudja? Nem tudom, hogyan és mit mond. Lehet, hogy annyira hihetően adja be a helyzetet, hogy te mondjuk tényleg megharagszol a semmiért, és kétkedni kezdesz. Lehet, hogy...
-Lehet, hogy akármit mond, majd figyelmen kívül hagyom. - folytatta. - Úgyis ezt szoktam csinálni a többi lánnyal. Mondanak mindenfélét, de az összeset elfelejtem. Egyet kivéve. - féloldalas mosolyt eresztett, amitől egy óriásit dobbant a szívem.
-Hát, lehet. - sóhajtottam. - De akkor is rosszat sejtek.
-Nem kell. - suttogta, és magához húzott.
Szorosan átöleltem, és lehunyt szemmel bevackoltam magam.
-Szeretlek. - suttogtam halkan, és már félig lehunytam a szemem, annyira álmos voltam, hogy félig aludtam.
-Én is. Ezt soha ne felejtsd el. Örökre. - ezeket a szavakat már csak nagyon távolról hallottam, aztán elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése