Ennek meg mi baja?
Hamar rájöttem. Csak el kellett néznem a park másik végébe.
Amikor megláttam őket, majdnem elsikítottam magam.
Ne. Ne! Neeeeeeeeeeee!
Ezt már tényleg nem bírom!
Sikítani akartam, kiabálni, de nem voltam rá képes. Dermedten álltam a park közepén, körülöttem egy turista csoport rohangált éppen. De én csak álltam, nem mozdultam. Meredten bámultam a csókolózó párt, és közben majdnem elájultam.
És akkor...akkor Lysander meglátott. Eltolta magától a vörös hajú csajszit, és valamit mondott neki. Nem figyeltem.
Csak azt láttam, hogy Lys rám néz, és talán...talán bocsánatkérő lenne a pillantása? Mit akar még?
Kettőt pislogtam, és elfordítottam a fejem.
Úgy döntöttem, inkább kerülőúton megyek haza.
Nagy lendülettel megfordultam, és kisiettem a parkból. Összeszorítottam a fogaimat, és nem sírtam. Nem. Már elegem van abból, hogy egyfolytában bőgök.
Gyorsan szedtem a lábamat, és fájó szívvel gondolkodtam. Amber nagyon diadalittasan nézett, és ez egy kicsit mintha gyanús lett volna nekem. De most egyelőre nem bírok másra gondolni, csak arra, hogy Lysnader a szemem láttára csókolózott egy másik lánnyal. Nem velem. Nem.
Összefacsarodott szívemben fellángolt a düh. Ennyire hamar túltette volna magát rajtam?! Ennyit jelentettem a számára?! Mégis, mi volt ez?! Pff. Minden fiú egyforma. Ő is ugyanolyan, mint Castiel...!
Hazaérve idegesen járkáltam a nappaliban. Boti későn ér haza, úgyhogy egyedül kell elütnöm az időt. Zafír a kosarában szunyókált, én pedig fel-alá sétálgattam a házban.
Megjelent a szemem előtt Amber önelégült képe. Miért nézett annyira furcsán?
Lehet hogy...lehet hogy kapcsolatban van azzal, amit láttam...? Lehet hogy nem véletlenül hiányoztak a vörös hajú lánnyal pont ugyanazon a napon...?
Lehet, hogy...
"Még megtalálom a módját, hogy bosszút álljak rajtad!"- kiáltott Amber dühös hangja a fejemben.
Aztán a saját hangomat hallottam.
"Tudja, hogy csak azzal sebezhet meg, ha elszakítanak tőled."
Leültem a kanapéra, és behunytam a szemem.
"Nem kell félned." - suttogja Lys.
"De hát honnan tudjam, mire készül? Sosem tudhatom, most mivel állít oda hozzád, és hogyan adja elő a történeteket."
"Ssssh."
"Akármit mondhat neked. Hihetőt."
"Nem fogok rá odafigyelni."
Hát persze! Lehet, hogy Amber rájött, hogy ő nem menne semmire azzal, ha Lysandernek beszélne. Lehet, hogy valaki mást küldött rá? Lehet, hogy ő áll a dolgok mögött.
Kopogtak az ajtón.
Rémülten felpattantam a kanapéról, és kikiáltottam.
-Ki az?!
-Csak én. Bejöhetek? - hallottam Lysander tompa hangját.
Egyrészről megijedtem, másrészről pedig örültem. Harmadrészről pedig elöntött a harag. Sóhajtva válaszoltam.
-Gyere...
Kinyílt az ajtó, és csakugyan Ő lépett be rajta.
-Mit szeretnél? - kérdeztem.
-Igazából csak látni akartalak.
Elfordította a fejét, és nem nézett rám.
-Amanda, én sajnálom. Nem én voltam, aki kezdeményezett!
-Higgyem is el? - húztam fel a szemöldököm.
-El kell hinned. Neked nem hazudnék soha. - őszintének tűnt, ami kicsit felvidított, de ezt persze nem mutattam ki.
-Hát jó. A történteken akkor sem módosíthatsz. Szeretnél még valamit?
-Értem. Azt hiszem, inkább megyek. - mondta lemondóan, és a kilincsre tette a kezét. - Szia.
-Helló.
Kiment az ajtón, és becsukta maga mögött az ajtót. 10 másodpercig haboztam, aztán úgy döntöttem, nem hagyom, hogy elmenjen. Még mindig teljes szívemből szeretem, és nem fogok nélküle élni. Nem bírnám már tovább...
Elmondom neki a gyanúmat. Ha Amber van a dolgok mögött, akkor semmiképp sem élhettünk külön örökké! Amúgy sem, de ez most lényegtelen.
Gyorsan felkaptam a csizmám, és kirohantam az utcára. Épphogy nem ütött el egy biciklis, de nem törődtem vele.
Ott van! Most fordul be a sarkon. Eltűnt.
Futásnak eredtem, és minden erőmet beleadtam. Talán még soha nem futottam ennyire gyorsan... Be se zártam az ajtót, úgy hagytam, ahogy van. Lehet, hogy felelőtlenségnek tűnik, de úgyis visszajövök 5 percen belül...
-Lysander! - kiáltottam futás közben, és nem érdekelt, hogy az emberek hülyének néznek. - Várj meg!
*Lys:
Ezt nem hiszem el. Elmegyek hozzá, és rögtön mehetek is tovább. Tényleg nagyon megharagudhatott, ha ennyire nem bír látni.
-Lysander! - kiáltotta Amanda.
Szuper. Már hallucinálok is. Ez egyre jobb kezd lenni.
Mégis, a hang annyira valószerű volt, és annyira eredeti! Szomorúan sétáltam tovább, amikor most már valamivel hangosabban kiáltotta a nevemet.
-Lysander!!
Talán mégsem hallucináció...?
*
Amanda:
Tényleg nem hall? Pedig már csak pár méter, és utolérem...
-Lys! Hahó! Várj már meg! - kiáltoztam tovább.
És akkor megállt, én pedig teljes erőmből a hátának mentem. Aú!
Hirtelen megfordult, és elkapta a karom, hogy el ne essek.
-Amanda! Mit keresel te itt? - kérdezte meglepődötten.
-Bocs. - mosolygott, és a homlokomra tette a kezét. - Miért jöttél?
-Van egy...gyanúm. - sütöttem le a szemem. - És akármennyire is haragszom most rád, meg kell veled osztanom.
-Figyelek.
-Menjünk haza. - fordultam meg. - Nyitva hagytam az ajtót...
-Én vagyok a feledékeny? - nevetett halkan.
-Nem elfelejtettem, hanem nem volt rá időm. - világosítottam föl. - Na, mehetünk?
-Menjünk.
Nagyon zavart, hogy nem fogta meg a kezem. Máskor ez annyira egyértelmű volt, most pedig...nem. Röpke elhatározásból úgy döntöttem, jeleznem kell neki, hogy nem reménytelen az eset, úgyhogy félénken megfogtam az alkarját.
Meglepődötten lenézett a kezemre, és a karját úgy irányította, hogy lecsússzanak az ujjaim a kezére.
Félig felvont szemöldökkel felnéztem rá, de csak mosolygott, úgyhogy én is valamivel vidámabban mentem mellette. Nem reménytelen az eset, egyáltalán nem...
Hazaérve a nappaliban leültünk a kanapéra, és elengedtük egymás kezét. A gondolataimat szedtem össze, és tervezgettem, hogy mit hogyan mondjak, amíg Lys az arcomat fürkészte kedvesen. Eléggé zavart.
-Szóval. - szólaltam meg 4 perc hallgatás után. - Mesélj. Mi volt ez a csók ma délután?
-Rám mászott. - komorodott el. - És nem bírtam lerázni.
-Tényleg így volt?
-Esküszöm. - bólintott.
Egy kicsit gondolkodtam, de annyira őszinte volt, hogy hinnem kellett neki.
-Valami gyanút emlegettél. - segített.
-Igen...emlékszel Amberre...? - kérdeztem, mire bólintott. - Azt mondta, hogy még megtalálja a módját a bosszúnak. Szerintem... most ez lehet, hogy hülyén hangzik...de szerintem lehetséges, hogy rájött; veled nem tud beszélni úgy, hogy elhiggy neki mindent, és szakíts velem. - hadartam. - Ő áll a dolog mögött. Rád küldte az egyik rajongódat. Ez történt, érzem. Az persze már más kérdés, hogy te meg hagytad magad. - húztam el a szám.
-Ne hidd, hogy hagytam magam. - eddigi nyugodt természete most hirtelen szerte foszlott. Ideges lett... - Világosan megmondtam neki, hogy hagyjon békén, de nem hallgatott rám. Azt hiszed, el akartam menni a klubba? Hogy örömmel mentem le vele a parkba? Mindig úgy terveztem, hogy oké, elmegyek, és ott lerázom. De nem jött be.
Megint könny gyűlt a szemembe, és nem tehettem ellene semmit.
-Amber. Érzem. - szipogtam. - Így akart bosszút állni. Hogy rohadna meg! Most...most...most... - nem kaptam elég levegőt, úgyhogy a térdemre hajtottam a fejem, és megpróbáltam megfelelő mennyiségű oxigént szívni. - Most majdnem elveszítettelek. - zokogtam.
-Majdnem...? - hallottam a hangját, de látni nem láttam, mert még mindig a térdemet szorongattam.
-Szerencsére. Majdnem. - nyögtem nehezen, és végig feküdtem a kanapén. A fejem véletlenül az ölében kötött ki. De nem zavart, csak az számított abban a percben, hogy ledőlhettem. Nem kellett tartanom a nehéz testemet.
Lys a hajamat simogatta, és közben mélyen a gondolataiba merült. Annyira hiányzott már ez... Hogy törődjön velem. Igaz, hogy csak pár napig voltunk haragban, de nekem ez bőven elég volt.
-Min gondolkodsz? - kérdezte végül.
-Azon, hogy mennyire hiányoztál... - vallottam be. - Még ha csak pár napig is tartott ez az egész... Nekem egy életre elég volt.
-Nekem is, hidd el. - mosolygott. - El se tudod képzelni. Csak én voltam, meg a verseim. Te nem figyeltél rám, és egyre jobban eltávolodtál. - mondta szomorkásan. - Nagyon rossz érzés volt.
-Tudod, mi volt az első reakcióm, amikor megláttalak titeket a parkban? - kérdeztem halványan mosolyogva.
-Nem. Mi volt a reakciód? - mosolygott ő is.
-Önző módon arra gondoltam, hogy nem engem csókolsz. Hanem egy másik lányt. - vallottam be elpirulva. - Tudod, mennyire rossz volt?
-Olyan lehetett, mintha én látnálak Kentinnel smárolni.-Sose fogok Kentinnel smárolni! - felment bennem a pumpa.
-Nyugi, csak példa volt. - védekezett azonnal.
-Mindegy is. - vontam meg a vállam, és felültem. A világ forogni kezdett. - Szédülök...
-Mert hirtelen ültél fel. - emlékeztetett.
-Aha. - nyögtem, és megpróbáltam nem eldőlni.
Pár másodpercig vártam, hogy kitisztuljon az agyam, aztán megráztam a fejem, és megint mosolyogtam.
-Szóval. Éhes vagyok. Csinálok valami vacsorát. - ismertettem az eredeti tervemet. - Kívánsz valamit?
-Nekem mindegy. te úgyis jól csinálod meg. - mosolygott.
-Szuper. Akkor megyek is... - felálltam, de annyira gyorsan, hogy megint elfogott a szédülés.
Lysander kapott el, mielőtt visszazuhantam volna a kanapéra.
-Szédülök... - rázogattam a fejem.
-Mert túl hamar álltál fel. - nevetett halkan.
-Áh. Most már jobb. - pislogtam egy párat. Máris tisztán látok. Szuper.
Kimentem a konyhába, és körülnéztem a hűtőben. Ah, alig van itthon valami... Csak egy kis sajt meg egy zacskó rizs.
Csinálhatnék rántott sajtot. Hm. Nem is olyan rossz ötlet.
Feldaraboltam a trappistát, aztán megfőztem a rizst. Éppen a panírt készítettem elő, és azon gondolkoztam, hogy most éppen mit csinálhat Lys, amikor hátulról valaki átölelte a derekam. Mivel rajtam kívül csak egy személy tartózkodott a házban, ezért még találgatnom sem kellett, hogy vajon ki az.
Mosolyogva hátranéztem Lysander arcára, aztán visszafordultam a sajtokhoz. Kissé nehezemre esett a főzésre figyelni, mivel a derekamat még mindig nem engedte el. A hajamba fúrta az arcát, és várta, hogy kész legyek.
Miután sok-sok perc eltelt, és a vacsorának már csak ki kellett hűlnie, megtöröltem a kezem, és hátra fordultam.
Nem kellet sokat várnom, csupán két pillanatot. Lys ajka lecsapott a számra, és teljes mértékben magával ragadott. A gesztus felbátorított, és szenvedélyesen átkaroltam a nyakát, hogy még közelebb húzzam magamhoz (ami persze már szinte lehetetlen). Mégis sikerült. Hosszú percekig csókolóztunk, és csak akkor hagytuk abba, amikor már majdnem megfulladtam.
A csók után még az arcát puszilgattam, aztán a nyakát és a vállánál lévő mélyedést. Annyira hiányzott.
-Amanda... - suttogta Lys. - Hagyd abba.-Miért? - kérdeztem a nyakába suttogva a szavakat.
Hagyd abba, mert elvesztem a fejem. Komolyan. - mondta halkan, de nagyon érzékien. - Elveszed az eszem. A végén még olyat csinálok, amit megbánnék. Elég...
Aprót sóhajtottam, és mosolyogva még adtam egy puszit a nyakára. Aztán a sütő csipogott, és visszazökkentem a valóságba. Megfordultam, és kikapcsoltam a sütőt, a sajtot kitettem egy tányérra, a rizst egy tálba öntöttem, aztán gyorsan elmosogattam az edényeket.
Amikor mindennel kész lettem, leültünk és megvacsoráztunk. A rántott sajt jól sikerült, nekem legalábbis ízlett.
Vacsi után leültünk a nappaliban, és filmeztünk. Zafírt is lehoztam a szobámból, és leültettem a kisebbik fotelbe, hogy ő is nézze a filmet. Ami azt illeti, inkább összegömbölyödött és elaludt a puha fotelben, de ez részletkérdés.
Minden annyira tökéletes volt. Annyira...boldog voltam, hogy az már nem kifejezés.
A film után felmentünk a szobámba, és visszaparancsoltam Zafírt a kosarába. Aztán ásítva leültem az ágyamra, és magamhoz hívtam Lys-t.
-Maradj itt. - kérleltem. - Csak most...
-Miért olyan fontos? - kérdezte mosolyogva.
-Nem tudom. - nevettem. - Csak úgy érzem, mindjárt elalszom, és azt szeretném, ha itt...aludná...há...hál. - a mondat végén nagyot ásítottam.
-Kérned sem kell. - simogatta meg az arcom, és megpuszilt.
Mosolyogva gyorsan a szekrényemhez siettem, és előkerestem a pizsamám. Lementem a fürdőbe, letusoltam, aztán Boti szobájába indultam Lysandernek ruháért.
Miután sikeresen szereztem, leváltottuk egymást, és most én ültem az ágyamon, és ő ment le a földszintre.
Bebújtam a takaró alá, és megvártam, hogy kész legyen.
Kisvártatva megérkezett, és lefeküdt mellém az ágyra. Mosolya most is ott volt az arcán, mint mindig. Kissé kócos hajába túrtam, és az arcában gyönyörködtem.
-Hogy érzed magad? - kérdeztem.
-Soha jobban. És te?
-Csodásan. - helyeseltem, és bevackoltam magam az ágyba. Úgy helyezkedtem el, hogy szembe kerültem vele, és bár nem egy szinten volt a fejünk, jól láttam az arcát.
Egy kis ideig bámultuk egymást, aztán megcsókoltam a nyakát.
Érintésemre összerezzent, és halkan felnevetett.
-Amanda... - szólt figyelmeztetően.
-Tessék?
-Ne.
De nem hallgattam rá. Azt viszont megtettem a kedvéért, hogy nem a nyakát csókolgattam, hanem a száját. Úgy már elfogadta. (:
Még hallottam, hogy Boti hazaér, és bezárkózik a szobájába. Aztán lassan álomba merültem.
-Szeretlek. - suttogta Lys a fülembe. - Álmodj szépeket.
-Biztos, hogy benne leszel. - feleltem mosolyogva, és elaludtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése