Kisebb bonyodalom

Arra eszméltem fel, hogy csörög a mobilom. Felvont szemöldökkel bámultam a kijelzőre, amin Viktor neve villogott.
Kicsit gyorsabban kezdett verni a szívem, amikor azon gondolkoztam, hogy vajon mit akarhat. Kíváncsian megnyomtam a "hívásfogadás" gombot.

-Halló? - szóltam bele a telefonba.

-Amanda! Szia. Viktor vagyok. - hallottam a hangját.

-Örülök, hogy felhívtál. - mondtam. - Hogy vagy?

-Megvagyok, köszönöm. Most éppen nincs semmi dolgom, mert munkaszüneti időszak van, úgyhogy gondoltam, beszélgethetnénk.

-Hát persze. - mosolyogtam, amit persze nem láthatott. - Miért is hívtál, egyébként?

-Csak hallani akartam a hangodat. - mondta kedvesen. - Mi újság veled? Hogy megy a suli?

-Köszi a kérdést, a sulival minden rendben van, csak a matek a gyenge pontom. - meséltem. - De kapok segítséget az egyik barátomtól, úgyhogy igazából boldogulok.

-A matek nekem valahogy mindig könnyebben ment. - mondta Viktor. - Az építészethez ez is fontos.

-Jó neked. - nevettem. - Én szinte minden nap szenvedek vele.

-Akarod, hogy segítsek? - ajánlotta fel.

-Nem tudom, egyelőre minden rendben van. - hárítottam el feltűnés nélkül. - Majd felhívlak, ha nem megy.

-Rendben. Egyébként, mi a helyzet veled? - kérdezte.

-Mostanában egy kicsit unalmas az életem, mert a barátom a koncertjeit szervezi, úgyhogy nem nagyon ér rá.

Rövid csönd telepedett a szobára, aztán megint hallottam Viktor kissé mély hangját.

-Mióta van barátod? - mintha egy kicsit meglepődött volna.

-Úgy körülbelül egy fél éve. - mondtam.

-Akkor eléggé tartós kapcsolat. - dörmögte, és mintha egy kicsit bosszús lett volna a hangja. Lehet az? - A vörös hajú?

-Nem.

-Akkor a szőke. - tippelt.

-Nem.

-A tengerparti bulin ott volt?

-Ott. - nevettem.

-Akkor rövid és fekete haja van, ugye?

-Nem.

-Passzolom. - adta fel. - Fogalmam sincs.

-Ismered a "vörös hajú" barátját? - kérdeztem.

-Sok van neki. Egy szürke hajú gyerekkel szokott fellépni a klubban. - dörmögte. Aztán mintha fény gyúlt volna az agyában, mert rögtön észbe kapott. - Na ne már! A szürke hajú a barátod?

-Ráhibáztál. De miért érdekel ennyire? - érdeklődtem.

-Hát...Csak úgy...Nem tudom. - kereste a szavakat. Kicsit gyanús, vagy nem? - Csak nem értem, miért éppen a szürke egér jön be neked.

-Hé! - emeltem fel kicsit a hangom. - Mit mondtál?

-Semmit.

-Mi a bajod Lysanderrel? - folytattam mérgesen.

-Semmi. Az égvilágon semmi. - majd nagyon halkan hozzátettem, de sajnos hallottam. - Csak nehéz lesz lekaparni.

-Mit mondtál?! - kiáltottam.

-Hm? Azt, hogy az égvilágon semmi bajom nincs vele. - mondta.

-Azután mit mondtál. -                                                                         helyesbítettem.

-Semmit. - tagadta le. - Miért, hallottál valamit?

-Sajnos igen. - közöltem. - Bocsi, de most le kell tennem, mert hív a bátyám.

-Rendben. - sóhajtott. - Van kedved egyik délután eljönni valahová? Tudok egy jó helyet.

-Ezt beszéljük meg máskor. Szia.

-Szia!

Bosszúsan letettem a telefont, és ledobtam az ágyamra.

Mégis mit akar tőlem ez a srác? Sokkal idősebb, mint én, és mégis a társaságomat keresi. Amit mondott, ahhoz meg...inkább nem fűzök megjegyzést.

De, mégis! Mégis mit képzel, hogy a fülem hallatára leegerezi a barátomat, aztán meg rosszalló megjegyzéseket tesz rá? Ő a világon a legjobb ember, akit én valaha ismertem, és még képes ilyeneket mondani Viktor. Annyira bunkó állat, hogy azt ki sem tudom fejezni!

A szívem mélyén valahol pedig izgatott voltam. Tényleg érdeklődik irántam, és a korkülönbség ellenére mégiscsak felhív... "Csak hallani akartam a hangodat." Ez azért jól hangzik, nem?

Hülye Amanda, hülye Amanda! Ne fantáziálj, a fenébe is!

És akkor megint csörgött a telefonom. Először a fenébe kívántam az egészet, de amikor észrevettem, hogy Rosalya hív, kelletlenül felvettem.

-Mondhatod. - szóltam bele.

-Szia, Ama... Hé. Mi ez a hangnem? - méltatlankodott. - Valami történt? Különben is, kivel beszélgettél fél órán keresztül? Nem tudtalak elérni!

-Az egyik barátommal beszéltem, és minden a legnagyobb rendben.- hazudtam. - Mit szeretnél?

-Partit! - lelkesedett be. - Arra gondoltam, hogy lehetne csajbuli nálam. Olyan régen volt már!

-Mikor? - kérdeztem.

-Holnap suli után, nálunk. Benne vagy?

-Teljes mértékben. - örültem én is. - Ez tényleg jó ötlet! Csak Ambert nem kéne most meghívni.

-Megsértődne, ha nem hívnám meg, tudod... - magyarázta rosszkedvűen. - Muszáj meghívnunk, és akármennyire is rossz a viszony köztetek, nem szeretném, ha rám is pikkelne. Ugye, megérted?

-Persze. - sóhajtottam. - Nem gond.

-Szuper! - nevetett megint. - Akkor majd holnap beszélünk. Szia!

-Várj egy percet! - tartottam vissza.

-Mondjad. - hallottam Rosa hangját.

-Majd egyszer veled is szeretnék beszélni, de nem így csajbulin, oké? - kérdeztem. - Csak az élet dolgairól...

-Most is mondhatod.

-Nem sietsz? - kérdeztem.

-Nem. Mi történt? - kérdezte.

Szóról szóra elmeséltem neki a Viktorral folytatott telefon-beszélgetést. Rosa egész végig figyelmesen hallgatott, és csak a beszámolóm végén fűzött hozzá megjegyzést.

-Hú, ez azért nem semmi. - mondta elismerően.

-Nem. De mit csináljak? El akar vinni valahova! - rémüldöztem.

-Nem kell tőle tartanod. - mondta. - Lysander úgyis most nagyon el van foglalva.

-Na de Rosalya! Nem fogok Lys háta mögött randizgatni! - méltatlankodtam.

-Pedig ez a Viktor kifejezetten azt akarja. - jegyezte meg.

-Csakhogy én nem fogok belemenni!

-Te tudod. - mondta. - Én biztos, kíváncsi lennék rá, hogy milyen egy huszonéves srác élete...

-Rosa! Ez most komoly. - sóhajtottam. - Fogalmam sincs, mi legyen. Nem akarok vele menni akárhova!

-Akkor mondd meg neki ezt.

-És ha megsértődik, és soha többet nem hív fel?

-Vannak az életben kockázatok. - bölcselkedett Rosa.

-Na jó, mindegy. - adtam fel. - Holnap találkozunk.

-Szia.

Leraktam a telefont, és tanácstalanul bámultam a mellettem ülő Zafírra, aki a mancsát nyalogatta éppen.

-Szerinted mit szokás ilyenkor csinálni? - kérdeztem a cicától.

Zafír felnézett rám, de csak pár pillanatra. Utána megint tisztogatni kezdte magát.

Sóhajtva hanyatt dőltem az ágyon, és a plafont bámultam. Ez eléggé érdekes fordulat az életemben, azért. Hmm. Egy huszonéves fiú miért akarna egy 17 éves lányt elvenni a barátjától? Nem értem a logikáját. Tuti, nem tetszem neki, hiszen én én vagyok.

És akkor megint csörögni kezdett a mobilom. Mi ez a nagy forgalom ma? Mindenkire rájött a telefonálhatnék.

Castiel hív?! Lehetséges az...?

-Tessék? - vetem fel.

-Aman, minden rendben van nálatok? - hallottam Castiel hangját.

-Hát persze. Mire akarsz célozni? - lepődtem meg.

-Nem hívtál a matek miatt. Mit csinálsz?

-Hát... még nem kezdtem el a leckét. - vallottam be.

-Hogyhogy nem kezdted el? Te este nyolckor már mindennel kész szoktál lenni. - jegyezte meg gúnyosan.

-Már ennyi az idő? - ijedtem meg. - A fenébe. Na mindegy. Akkor ma már ne gyere át, inkább most nem fárasztalak. Megoldom egyedül.

-Rendben. - mondta Cast. - Azt hittem, valami történt, mert eddig szinte minden nap hívtál.

-Semmi különös nincsen. Csak elfelejtettem, mennyi az idő. - morogtam.

-Oké. Akkor szia, Aman.

-Helló! - köszöntem én is.

Letette a telefont, én pedig nekiálltam a leckének.

Kilencre készen is lettem, és lesiettem a konyhába. Boti nem volt itthon, amit nagyon furcsálltam.

Aztán megvilágosodtam, amikor elolvastam a cetlit az asztalon.

"Ma nem alszom itthon. Holnap jövök, vigyázz magadra!" - olvastam Boti szálkás írását.

Hát jó.

Csináltam magamnak egy pirítóst, vajat kentem rá, és felszeleteltem egy paradicsomot. Szedtem Zafírnak egy kis kenyeret a kenyértartóból, és a két tállal a kezemben indultam fel a szobámba.

Zafír a kenyeret rágcsálta, míg én egy paradicsomot majszoltam az ágyamon ülve.

Akkor ajtócsapódást hallottam.

Baromira megijedtem, hiszen nem kellene senkinek itt lennie a házban. Betörő...?

Az ismeretlen hang tulajdonosa felsietett a lépcsőn, és ahogy hallottam, a szobám felé vette az irányt. Rémülten néztem a macskámra, de az csak nyugodtan eszegetett tovább.

Kinyitódott a szobám ajtaja, én pedig rémülten kaptam oda a fejem.

Óriási megkönnyebbülést éreztem, amikor megláttam az ajtóban Lysandert. Halálra rémisztett.

-Lys! - kiáltottam. - Ne ijesztgess!

-Mit csináltam? - kérdezte meglepetten.

-Betörőnek adtad ki magad. - emlékeztettem. - Majdnem elájultam félelmemben!

-Arra gondolsz, hogy feljöttem?

-Arra. - bólintottam.

-Bocsánat. Gondoltam, feljövök a barátnőmhöz, ugyanis mostanában keveset voltam vele. - mondta sértődötten. - De ha akarod, el is mehetek.

-Mi? Nem, dehogy! - tiltakoztam, és felálltam az ágyamról. - Szó sincs ilyesmiről.

Leültem az íróasztal székemre, Lys pedig a másikra.

-Egyébként, hogyhogy ide jöttél? - kérdeztem.

-Mindent elintéztem, és hiányoltalak. - simított végig a hajamon kedvesen. - Szerettem volna látni az arcod.

Elpirultam, és az arcom elé kaptam a kezem. Lysander megfogta a csuklóm, és megakadályozta, hogy eltakarjam magam.

-Ne. - mondta, és mosolyogva figyelte az arcom.

-De! - még jobban elvörösödtem, és lehajtottam a fejem, hogy csakazért se láthassa piros fejem.

-Naaa. - nevetett halkan, és másik kezemmel az állam alá nyúlt. - Miért nem szereted, ha nézlek?

-Mert totál vörös vagyok, és ezt utálom. - motyogtam szégyenkezve.

-Pedig annyira szép vagy így! - mosolygott Lys. - Neked mindegyik szín jól áll. A fehér is és a piros is.

-Ne! - tiltakoztam, és éreztem, hogy újabb vörös árnyalattal gazdagodott az arcom. - Ne csináld!

-De hiszen ha egyszer annyira gyönyörű vagy. - nevetett. - Nem tehetek róla, én csak megállapítottam.

-Francba. - elfordítottam a fejem, és a szobám sarkába néztem, hogy ne kelljen látnom a szemeit. Baromira piros lettem. - Te miért nem pirulsz el soha?

-Alkattól függ. - vonta meg a vállát. - Nem olyan a bőröm, mint neked.
-Szerencsés vagy. - sóhajtottam.
-Te is. - mosolygott kedvesen. - Ha tudnád, mennyire szeretem, amikor elpirulsz...
-Na, most már tényleg elég. - előredőltem, és a mellkasára tettem a fejem. Mélyen belélegeztem az illatát, és közelebb vackoltam magamat.
Lysander átfogta a derekam, és az egyik tincsemet birizgálta.
-Sosem fogom megérteni, mit szeretsz a hajamban. - motyogtam.
-Hiába próbálnám elmagyarázni. - sóhajtott. - Úgyse tudnám.
-Én sem tudom elmondani, miért bűvöl el a szemed... - tűnődtem.
-Azért, mert felemás. És az ritka. - emlékeztetett.
-Nem. Van benne valami varázslatos. Valami gyönyörű dolog, de egyben nagyon titokzatos. - gondolkodtam.
-Hagyjuk a szememet. - javasolta Lys.
-Jó. - nevettem.
A rövidke csendet Lysander szakította meg.
-A bátyád hová lett? - kérdezte.
-Őszintén? Nem tudom. Ma nem alszik itthon, csak ennyi infót volt hajlandó megosztani velem.
-Az nem sok. - helyeselt Lys. - És nem félsz itthon egyedül?
-Ez most hogy jött ide? - értetlenkedtem.
Nem akarom bevallani, hogy igenis, félek itthon egyedül az üres lakásban. Mindig is parázni szoktam, de ezt nem akarom, hogy megtudja. Hogy kislánynak nézzen...
-Nem tudom. Mivel a bátyád nincs itthon, ezért gondolom, egyedül leszel itt. - mondta Lysander.
-Hát, most hogy mondod, igen. - vontam meg a vállam. - De lehet, hogy nem is leszek egyedül...
-Mire célzol?
-Hát, eleve van egy imádnivaló cicám. - mondtam mosolyogva. - És van egy imádnivaló barátom, aki, gondolom, hajlandó lesz itt aludni nálam.
-És ha nem lesz hajlandó? - kérdezte tréfálkozva.

-Akkor meg...akkor meg unalmas lesz az estém. - grimaszoltam.
Nevetve közelebb hajolt, és szájon csókolt. Ajkai forrón tapadtak az enyéimre, én meg viszonzásul visszacsókoltam. Az ölébe húzott, én pedig készségesen átmásztam az új helyemre. Nem hagytuk abba a csókolózást, és most nem volt senki, aki megzavarhatott volna minket. Végre magunk voltunk, és ez most mindkettőnknek jól esett. Végtelennek tűnő ideig adtam és kaptam csókokat, aminek következtében a gerincemen édes borzongás futott végig, a hasamban pedig feléledtek a pillangók.
Kapkodva vettem a levegőt, amikor elváltak ajkaink. Lys is hasonlóan tett, és közelebb húzott magához. Megcsókoltam az arcát, a homlokát, az álla ívét, aztán a nyakát. Itt több ideig megmaradtam, mert annyira jól esett... De nem csak nekem.
-Amanda... - suttogta Lys figyelmeztetően. - Emlékszel, mit mondtam... múltkor a konyhában?
-Emlékszem. - suttogtam a nyakába.
-Vigyázz, mert tényleg elvesztem az önuralmam.
-Vigyázok. - ígértem, és megpusziltam a nyakánál lévő mélyedést.
Most az érdekelt a legkevésbé, hogy mennyire tud majd nekem ellenállni. Csak az számított, hogy ott volt velem, és hogy ő az enyém, a teste és lelke minden része az enyém.
Tovább csókoltam a nyakát, és a vállát. Lys a hajamba lélegzett, és lehunyt szemmel élvezte az elfoglaltságomat. Aztán egyszer csak kissé megmerevedett, amikor a nyaka hajlatát kezdtem csókolni, és nehezen kimondva a szavakat, beszélni kezdett.
-Hagyd abba. Most tényleg. - suttogta.
-Miért? - kérdeztem mosolyogva.
-Megbánod. Ne! - felnyögött, mert megint csókolni kezdtem.
Kis idő múlva erőt vettem magamon, és abba hagytam. Átöleltem Lys nyakát, és szorosan magamhoz szorítottam. Ő is így tett, csak ő a vállaimnál fogva ölelt.
-Sajnálom. - mondtam. - Nem akartam... nem akartalak...
-Nem számít. - mosolygott. - De nekem sincs végtelen önuralmam, azt azért tudnod kell. Én is fiú vagyok.
Nevetve lemásztam az öléből, és matatni kezdtem a szekrényemben a pizsamám után.
-Pedig eddig azt bizonyítottad a viselkedéseddel, hogy mennyire nyugodt vagy. - jegyeztem meg.
Mosolyogva vállat vont, és felvette Zafírt az ölébe.
Gyorsan lefürödtem, és felvettem a pizsamám. Miután mindennel kész lettem, Lysanderrel helyet cseréltünk, és most ő fürdött le. Zafír már nagyon álmos volt, úgyhogy lefektettem. Csöndesen dorombolt a párnájához bújva.
Lehúztam a redőnyt, és leültem az ágyra.
Egy kicsit lelkiismeret-furdalás vett rajtam erőt, és visszagondoltam Viktor szavaira. "Nehéz lesz lekaparni." Pfuj. Valahogy nem hiányzott a nagy bonyodalom, úgyhogy elhatároztam, hogy nem fogom komolyan venni. Nekem mindenem megvan, ami fontos, és nem fogom még egyszer elveszíteni. Ez biztos.
Lysander is megjött, és elég hamar elálmosodtam. Már nagyon késő volt, úgyhogy nem esett nehezemre elaludni. Lys mellkasához bújva nem is fáztam, és kényelmesen is tudtam magam bevackolni.
Azért kicsit mégis ideges voltam.
Mégis, mit akar még csinálni Viktor?
Remélem, semmi hülyeséget.