Viktor

Szaladt az idő. És csak egy hónappal később ébredtem rá, hogy nekem hegedűversenyt kell tanulnom, hogy legyőzzem Kleopátrát a versenyben, amit nyáron rendeznek.

Összesen 23 napom volt a verseny kezdetéig.

Elképzelhetetlenül kevés idő. Főleg egy olyan kezdő számára, mint amilyen én vagyok. Egyszer megfordult a fejemben, hogy hagyom az egészet, nem ér annyit, hogy én most beletörjek, hiszen olyan gyenge vagyok mostanában, mint egy kis virág. De végül erőt vettem magamon, és nekiláttam a 18 oldalas Chajkovszkij darabnak.

Rengeteg munka. El se kezdtem gyakorolni, már fájt tőle a fejem.

Napokon keresztül iskola után nem csináltam semmi mást, csak otthon gyakoroltam órák hosszat. A kitűzött cél ott lebegett a szemem előtt, csak ez éltetett. Különben már rég feladtam volna.

Egy héttel később, hegedűórán dobogó szívvel léptem be a terembe.

-Jó napot. – köszöntem halkan.

-Szia! – köszöntött a tanár úr, és Kleopátra is biccentett.

Éppen nem folyt gyakorlás, és úgy döntöttem, megzavarom egy kicsit a csöndet.

-Tanár úr! – léptem közelebb. – Beneveztem a Chajkovszkij versenyre.

Döbbent csend támadt. Kleopátra villámló tekintetét nem úsztam meg, de nem érdekelt. A tanár véleményét vártam.

Egy ideig nem jutott szóhoz.

-És mégis, mivel akarsz nevezni? – kérdezte egy kicsit felháborodottan.

-Egy hegedűversennyel. – feleltem nyugodtan. – Olyan jó lesz, amilyet még nem látott a zsűri.

-Miért vagy ebben olyan biztos? – kérdezte Kleopátra élesen. – És mégis, milyen zenekart találtál, aki lekísérne?

-Nem olvastad a hirdetését? – tettettem meglepődöttséget. – A versenynek van két zenekara, amik megtanulják a hegedűversenyek alátétét, és lekísérnek. Csak írnom kell nekik, hogy szükségem van zenekarra.

A lány majdnem megpukkant dühében.

-Azt hiszed, hogy fél év hegedűórára járás után csak úgy beállíthatsz egy országszintű versenyre?

-Igen. – feleltem rezzenéstelen arccal.

-Tanár úr! – nyavalygott Kleopátra. – Ne tessék engedni. Még alig tudja eljátszani a kezdők darabjait.

Zsolt bácsi elgondolkozva nézte a hegedűmet a vállamon. Kis szünet után felsóhajtott.

-Amanda, nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne… még nem tudsz ilyen szinten hegedülni.

-Köszönöm szépen, tanár úr. – mosolyogtam, és felvettem a kabátom. – Azt hiszem, rám most itt semmi szükség… Majd szeptemberben találkozunk, a verseny után. Csókolom!

-Mit képzelsz?! – kiáltott utánam Kleopátra, de Zsolt bácsi visszafogta.

-Hagyd csak. Az ember tanul a saját hibáiból.

Vérig sértve hagytam el a termet.

Most már csakazért is megcsinálom! Még hogy nem tudok hegedülni! Még hogy hiba elindulni a versenyen?! Még hogy… még hogy…

A mellkasom rázkódott, de a kiszáradt könnycsatornám nem engedett ki vizet. Nem sírtam. Csak belül. De ott nagyon.

Észre se vettem, amikor belefutottam valakibe.

-Hé! Vigyázz, hová lépsz! A végén még balesetet okozol. – szólt rám egy ismerős hang.

-Viktor? – lepődtem meg. – Hogy kerülsz te ide?

-Gondoltam, eljövök érted. – vonta meg a vállát. – Nem jó dolog sötétben buszozni.

-Oh… - nyögtem megilletődötten. – Hát… köszi szépen.

-Nincs mit.

Az autóhoz mentünk, és amikor beültünk, kicsit úgy éreztem magam, mintha csapdába kerültem volna.

Viktor nem indította be a motort, hanem felém fordult.

-Te most haragszol rám? – kérdezte minden előzmény nélkül.

-Nem. – lepődtem meg. – Miért?

-Mostanában olyan távolságtartó vagy. Nem csak velem, de a bátyáddal is.

-Mindig is ilyen voltam. – hazudtam.

-Ez nem igaz. – vágta rá Viktor. – Emlékszel, amikor megismertelek?

Kicsit gondolkodtam. A parton rendeztünk partit aznap, a srácokkal. Hát persze, hogy emlékszem!

-Igen.

-Na. Akkor még vidám voltál, vicces, és szórakozott. – emlékeztetett. – Hová tűnt az a régi éned?

-Elment. – feleltem tompa hangon. – Nem tudom, hogyan történt, de elment.

-Nem lehetne visszahozni? – reménykedett Viktor.

Ezen elgondolkodtam egy ideig. Immár két hónapja, hogy ilyen körülmények közt élek, ideje lenne elfogadni. Elengedni a múltat, és teljesen új életet kezdeni.

Elgondolkozva bámultam Viktor arcába, és megint feltűnt (mint minden ilyen alkalommal), hogy milyen szép aranybarna szemei vannak neki. Most komolyan nézett rám, mint egy apa, vagy inkább mint egy báty.

Hiába, idősebb nálam – gondoltam -, és valószínűleg mindent jobban tud. Talán azt is tudja, hogyan kerüljek ki ebből az állapotból.

-Mit csináljak, hogy visszahozzam? – kérdeztem hosszú csend után, az eredeti kérdésre válaszolva.

-Add önmagad, és minden rendben lesz. – mosolygott rám kedvesen, és beindította az autót.

Tíz perc szótlan autózás után megint Viktor törte meg a csendet.

-Nem vagy éhes? – kérdezte.

-Egy kicsit. Majd otthon összedobok valamit. – mondtam tűnődve.

-Inkább álljunk meg valahol. – javasolta, és kitette az indexet.

-Ezzel arra célcol, hogy nem tudok főzni? – tettettem a sértődöttséget.

-Neeeeeem. – rázta meg a fejét nevetve, és leállította a motort.

-Megjegyeztem! – fenyegettem meg viccesen, és kiszálltam az autóból.

Megéreztem, hogy most nem fájt mosolyogni. Sőt, egész könnyen ment, ami eléggé feldobta a hangulatom, és viszonylag vidáman indultam el a belváros felé Viktorral, kaját keresni.

-Hová megyünk? – kérdezte, miután már percek óta én mutattam az utat.

-A mexikóiba. – vágtam rá. – Nincs is jobb most valami csípősnél.

-Te tudod. – vonta meg a vállát, és követett. – Azért szólhattál volna, hogy parkoljak közelebb.

-Hirtelen jött az ötlet. – védekeztem. – És különben sem árt egy kis séta.

Megvacsoráztunk a mexikóiban, és közben beszélgettünk. Úgy éreztem magam, mint régen. Ha nem is pontosan úgy, de hasonlóan, és ez olyan boldogsággal töltött el, amit nem tudok megmagyarázni.

Azt is észrevettem, hogy ma nem sötétült tovább a hajam. Viszont sajnos világosabb sem lett. Szinte már feketének mondható, annyira viszont nem is rossz.

-Menjünk haza. – javasoltam kaja után. – Nekem még gyakorolnom kell.

-Oké.

Viktor fizetett, és visszaindultunk az autóhoz.

-Mit kell most gyakorolnod? – kérdezte.

-Egy hegedűversenyt. Lesz egy vetélkedő 23 nap múlva, és addigra meg kell tanulnom.

-Nehéz?

-Az nem kifejezés. – bólintottam.

Hazaérve gyorsan írtam egy e-mailt a verseny szervezőinek, hogy szükségem lenne a zenekarra, és megírtam a darab címét is. Elküldtem, és rögtön utána elkezdtem gyakorolni. Itt egy fogás, ott egy hajlítás, aztán gyors mozgás, majd pihenés. Rengeteg munka.

De nem fogom feladni, meg fogom mutatni Zsolt bácsinak, Kleopátrának és úgy általában mindenkinek, hogy nem lehetetlen, amibe belekezdtem. Igenis sikerülni fog.