Minden jó, ha…

Két hosszú hét telt el, míg Lysandert kiengedték a kórházból. Én nem maradhattam bent végig, mert iskolába kellett mennem, és nem mellesleg az ínhüvelygyulladásom is enyhült, úgyhogy kis szünet után újra tudtam hegedülni.

Szóval két hét után, egy szerdai napon nem mentem suliba, mert sokkal fontosabb dolgom volt, mint egy pár kémia kísérlet.

-Egy héttel előbb is simán kiengedhettek volna. – jegyezte meg Lys, amikor kiléptünk a kórházból. – Nem értem, mit aggódnak annyit ezek az orvosok.

-Egy téglával akartak agyon verni, és még csodálkozol, hogy aggódnak? – kérdeztem vissza szemrehányóan.

-Most mi ez a hangnem? – védekezett rögtön. – Különben is, ha nem jártál volna ott, valószínűleg egy órán belül meghaltam volna.

-Csak tudnám, hogy tudsz te ilyeneket ennyire nyugodtan kijelenteni… - sóhajtottam, és végigfutott a hátamon a hideg.

Lys átkarolta a vállam, és így mentünk tovább a járdán.

-Tényleg, még nem is mesélted el, hogyan jártál arrafelé éppen. – vetette fel a témát.

Őszintén szólva, nem akartam erről beszélni, de előbb-utóbb úgyis megkérdezte volna. Úgyhogy erőt vettem magamon.

-Megérzés. – feleltem röviden.

-Kiszagoltad, hogy arra jártam? – nevetett.

-Nem én, hanem Démon. De én kértem meg rá, hogy vezessen el hozzád. – meséltem. – Én hívtam a mentőket, és küldtem el Viktort a fenébe.

-Na látod. A vesztesek is lehetnek győztesek. – állapította meg Lysander.

Ezzel arra célzott, hogy bár kórházba került, mégsem Viktorral élem tovább az életem.

-Igen. – helyeseltem, és nem mondtam mást. Haboztam, hogy megemlítsem-e az ezek után történteket, de végül nem tartottam helyesnek. – És miután kijöttek a mentők, …elmentem én is veled a kórházba. Démon meg hazatalált.

Csendben sétáltunk tovább.

-Nem így volt. – mondta Lys. – Hallom a hangodon, hogy nem így volt.

-Pedig de.

-Nem úgy volt, hogy őszinték vagyunk egymással? – kérdezte szúrósan.

Keserű képet vágtam.

-De nem akarom, hogy megtudd. – próbálkoztam.

-Ez nem kifogás…

Sóhajtottam.

-Viktor még megpróbált rám mászni az egyik sikátorban, de Démon megakadályozta. – hadartam halkan, és Lysander arckifejezését lestem.

Hirtelen megállt, és elöntötte a méreg.

-Hogy mit csinált?!

-Mondtam, hogy nem akarod tudni. – vontam meg a vállam, és a karjánál fogva húzni kezdtem, hogy haladjunk.

Szótlanul mentünk tovább.

-Akkor estél el? – kérdezte Lys, és a még mindig bekötött térdemre pillantott.

-Aha, valahogy úgy. – vontam meg a vállam semmitmondóan.

Pár perc csendes séta után megint megszólaltam.

-Viktor azt mondta, te kezdted az egészet.

Lysander szemei elsötétültek.

-Nem tehetek róla. Olyanokat mondott rólad, hogy muszáj volt orrba ütnöm.

-Ennyit a nyugodt természetedről. – nevetgéltem, hogy feloldjam a feszültséget.

Sikerült, mert a rácok kisimultak a homlokán.

-Nehogy azt hidd, hogy mindig nyugodt vagyok.

-Eddig ezt bizonyítottad. – emlékeztettem.

Szótlanul mentünk tovább, ki-ki a saját gondolataiba meredt. Egy idő után elértük a buszmegállót, de csaknem 20 percet kellett volna várni a buszra, úgyhogy elsétáltunk a következő megállóig.

Régóta nem éreztem magam ilyen jól. Öröm volt újra kettesben lenni, távol az orvosoktól, akik egyfolytában sürögtek-forogtak mindenhol az elmúlt két hétben. Távol Viktortól, és egyben minden bajtól, ami eddig fenyegetett.

A buszról a parknál szálltunk le, hogy hazamenetel előtt még sétáljunk egy kicsit. Leültünk egy padra, és verset írtunk, mert mint kiderült, egész jó hobbi az írás, és még szórakoztató is volt. Elég sok időt töltöttünk a költészettel, bár sokszor nem értettünk egyet. Éppen egy jó rímen gondolkodtam, és elnéztem a park vége felé, amikor kihagyott pár ütemet a szívverésem.

-Jön Nina. – suttogtam Lysandernek.

-Ez nem jó rím. És nem is passzol a témához. – nézett rám furán.

-Nem! Jön Nina. – estem kétségbe, és a fejemmel a park végébe böktem.

Végre megértette, hogy mit akartam mondani az elejétől fogva.

-Nyugi. – csitított, miközben a közeledő lányt nézte. – Elintézem.

-Ja, mint a múltkor. – motyogtam összeszorított fogakkal.

-Nem. – mondta mérgesen. – Csak fogd meg a kezem, és maradj csnedben.

-Mi? – értetlenkedtem, de több beszélgetésre nem jutott időnk, ugyanis Nina odaért hozzánk.

-Sziasztok! – köszönt. – Nem zavarok?

-Dehogy. – mondta Lys. – Mit szeretnél?

Felállt, és kinyújtotta a kezét, hogy megfoghassam. Nem értettem, mi lehet a célja, de és is felálltam, és úgy tettem, ahogy kérte.

-Csak éppen annyit, hogy megtudjam, miért vagy itt. – mosolygott Nina. – És arra szeretnélek kérni, hogy gyere vissza New Yorkba. Sokkal jobb helyed lenne ott.

-Igen? – kételkedett Lysander.

-Naná. – mosolygott győzedelmesen a lány, és feltette a kérdést. – Visszajössz hozzám New Yorkba?

Lysander kicsit megszorította a kezem, de egyáltalán nem fájt. Ijedten néztem Ninára, akinek szürkéből lila lett a szeme.

Nem történt semmi. Lys nem engedte el a kezem.

Nina értetlen arcot vágott egy pillanatig, majd megismételte a kérdését, haragosabban, és már rózsaszín színű szemmel.

-Visszajössz velem New Yorkba?!

Rózsaszín szeme szikrákat szólt, amikor észrevette, hogy Lysander rezzenéstelen arccal figyeli.

-Visszajössz velem New Yorkba??!! – kérdezte csaknem kiáltva, és szeme vörös színű lett.

Lysander most egy kicsit jobban szorította a kezemet. Pár pillanat múlva elmosolyodott.

-Jó nekem itt. – felelte egyszerűen.

Nina értetlenül és megsemmisülten bámult maga elé, majd haragosan rám nézett. Igazi düh volt a szemében.

-Rendben. – szólt végül. – Akkor nem is akarok mást. Viszlát!

Még egyszer rám pillantott, aztán elfutott.

Körülbelül én is annyira megrendülve éreztem magam, mint ő. Mi volt ez?

-Ezt meg hogy csináltad? – ámultam, és visszaültem a padra.

Lysander gondolkodott, és ő is leült.

-Nem tudom. – felelte őszintén.

-Láttad, hogy vörös volt a szeme? – kezdtem magamhoz térni. – Te is láttad?

-Igen. – bólintott.

-Ezek szerint nem hallucinálok. – jelentettem ki örömmel.

-Ezek szerint tényleg nem. – mosolygott rám.

Kicsit hallgattunk, aztán boldogan elmosolyodtam.

-Tényleg úgy gondolod, hogy jó neked itt? – kérdeztem. – Meddig tart még ez a véleményed?

Válaszul megcsókolt, ami nagyon jólesett. A hideg végigfutott a hátamon, és elöntött a melegség. Lysander elengedett, és csak kis idő után válaszolt.

-Örökké.