Ellenfelek

De ez a nap sem segített sokat a döntésben. Bár Lysander nagyon sokat tett az érdekemben, és a szívem mélyén még mindig szerettem, Viktor helyzete nagyon bántott. Megbánta, amit akkor tett, és megpróbálta jóvá tenni a tettét. Elhívott moziba, vacsorázni, különböző programokat szerveztünk együtt. Ennek szöges ellentéteképpen Lysanderrel alig találkoztunk, és nem mentünk messzire; csak a parkba, főtérre beszélgetni, verset írni, énekelni. Nem csókolóztunk, egyszer se, amíg Viktor alig hagyott nekem szabad teret ilyen nézetben.

Borzalmas választás előtt álltam. Szorongtam, ha csak rá kellett gondolnom, hogy ez így nem mehet tovább örökké. Lysanderre még mindig haragudtam valamelyest, amiért itt hagyott és olyan rosszul döntött. Ugyanakkor megbocsájthatnám neki az egészet. Viszont Viktort pedig a legszebb szívű embernek találtam akkor a világon, és eszembe sem volt őt úgy elhagyni, mint ahogy Lysander tette ezt velem. Az esténkénti kínokat nem enyhítette Zafír sem, mert akkor sem hagyott elaludni, amikor már majdnem sikerült két óra forgolódás után.

Egyik nap Viktorral voltam a szobámban, és éppen moziműsort néztünk az interneten, amikor kopogtak az ajtón.

-Gyere! – kiáltottam ki.

Lysander jött be az ajtón, habár Botira számítottam.

Viktor alig hallhatóan felmordult, és végig mérte a váratlan vendéget.

-Mit keresel itt? – kérdezte.

Lysander villámló pillantása nem kerülte el a figyelmemet, habár utána ugyanolyan nyugodtan válaszolt, mint mindig.

-Elhoztam egy könyvet, ígéretem szerint. – rám nézett, és átnyújtotta a könyvet. Shakespeare dráma volt, a Vihar legújabb kiadása.

-Kösz. – mosolyogtam kényszeredetten, és átvettem a könyvet.

Nagyon kevésszer tartózkodott Lysander és Viktor egy légkörben, de nem kerülte el a figyelmemet a feszült levegő. Amint Lys elment, oldódott a feszültség, de nem múlt el egész délután.

És ez a feszültség egyre inkább fokozódott. Minden alkalommal elviselhetetlenebbé vált, egyszer már azt hittem, szétrobban tőle a fejem. Minél többet látták egymást, annál mélyebb lett köztük a szakadék, és jobban utálták egymást. Ezt mindenki a saját módján adta tudtomra.

Lysandernek mindig elborult a tekintete, amikor megemlítettem Viktort, de nem szólt semmit, csak magában mondott egyet s mást.

Viktor, ha a fülébe jutott Lysander neve, ütni s ölni tudott volna, de rajtam sosem vezette le az idegességét.

Nem tudtam, mitévő legyek. Félő volt, hogy egyszer összeugranak.

Egyik nap hárman voltunk a parkban, Castiel, Lysander és én. Rá akartak venni, hogy énekeljek el velük egy számot, mert a szöveg úgy kívánja, hogy az egyik versszakot lány énekelje. Úgyhogy az egyik padon ülve vitatkoztunk, mert nekem nem nagyon tetszett a szöveg stílusa. Lysander ellenkezett, Castiel pedig más rímeken gondolkodott, de ő sem valami jó költő, akárcsak én.

Már úgy fél órája vitatkoztunk, amikor Viktor teljesen véletlenül arra sétált. Amikor meglátott minket, elfogta a számomra már olyan jól ismert düh, és felénk jött.

-Volna egy perced? – kérdezte Lysandert.

Amikor egymásra néztek, azt hittem, menten összekapnak. De Lysander csodálatos nyugalma megmentette a verekedéstől.

-Persze. – mondta, és felállt.

Alig mentek egy kicsit messzebb, máris szinte verekedtek. Castiel jobbnak látta, ha közéjük áll, mert ő mindkettőjüknek a barátja. Megmentette a helyzetet, és kis idő múlva már újra a dalszövegen veszekedtünk.

De hát ez bizonyítja, hogy az ellentét egyre nagyobb és veszélyesebb.

Ezután a nap után körülbelül 3 újabb nap telt el. Az este a Shakespeare drámát olvastam az ágyamban, amikor zajra lettem figyelmes. Valaki halkan kopogott a szobám ajtaján, aztán be is lépett.

-Lysander? – vágtam értetlen képet. – Mit keresel itt ilyen későn?

Nem válaszolt, csak az ágyamhoz lépett. Kisöpört a szememből pár tincset, és komolyan nézett rám. Egy ideig így ült, aztán megfogta a kezem, és a szájához érintette.

-Szeretlek. – mondta halkan. – Ha nem látnál már többet, erre emlékezz.

Kis híján sokkot kaptam. Ez volt a legfurcsább dolog, ami mostanában történt velem.

-Hogy érted ezt? – kérdeztem. – Visszamész New Yorkba?

Megrázta a fejét, és elengedte a kezemet. Úgy ment ki a szobából, hogy nem is mondott semmi egyebet.

-Hé, várj! – kiáltottam utána, és felugrottam az ágyamból. Mivel túl hamar álltam fel, szédülni kezdtem, és kénytelen voltam leülni pár pillanatig.

Lesiettem a lépcsőn, de már nem volt a házban. Kinyitottam az ajtót, de hűlt helyét találtam. Megsemmisülten bámultam magam elé, és nem értve a helyzetet, visszaballagtam a szobámba.

Mit jelentsen ez? Hogy érti, hogy „ha nem látnám többet”? Ez hülyeség, biztos, csak a klubban voltak, és elszédült az agya. Csak az a bökkenő, hogy ilyen eddig még sosem fordult elő, vagyis valószínűtlen.

Nem sokat aludtam az éjjel. Pörgött az agyam, magyarázatot kerestem. Éjfél körül előkaptam a mobilom, és felhívtam Lysandert.

Nem vette fel. Biztos, a kabátja zsebében hagyta.

Akkor Castielt kezdtem hívni, ő is csak sokadik csengésre vette fel.

-Mi a jó bánatot akarsz te hajnali fél egykor?! – hallottam álmos hangját.

-Castiel, segíts. – könyörögtem. – Mondott neked valamit Lysander, hogy megy-e valahova mostanában? Visszamegy New Yorkba?

-Amanda, csak rosszat álmodtál. – nyögött. – Hagyj aludni, oké? Lysander sehova se készül.

-De…

-Ne haragudj, de kicsit rosszkor hívsz. Még Démont is felébresztetted.

-Bocsánat. – motyogtam szomorúan. – Jó éjszakát.

-Kösz.

Ezzel vége szakadt az egyetlen reményemmel való beszélgetés. Egy ideig gondoltam még arra is, hogy tovább hívogatom Lysandert, aztán elhessegettem az ötletet. Bizonytalanul aludtam el. Összesen három órát tudtam pihenni.