Őszi bál

Imádok álmodni. Mostanában olyan szépeket álmodok!
Egy őserdőben jártam, ebben az esetben ugye fülledt, párás levegőnek kellett volna lenni. Ehelyett kellemes napsütés szűrődött át a fákon, és madarak csipogtak. Zafír puha léptekkel baktatott mellettem. A távolban megint ott állt háttal nekem az alak. Közelebb értem hozzá, és kinyújtottam felé a kezemet...
...és a szokásos óracsörömpölés hatására kinyitódott a szemem.

-Jó reggelt, Zafír! - nógattam a cicát.
Már felöltöztem (pulcsit is vettem a ruhámra, ugyanis nem volt egy nagyon nyári idő), és mivel a macska nem volt hajlandó felkelni, megpróbáltam kihorgászni a kosarából. Reggeli nélkül nem szabad elmennem. Mármint, Zafír reggelije nélkül. :)
-Hahó! - leguggoltam a kosárhoz, és megkocogtattam az ujjammal a kidudorodó szőrgombócot. - Kész a reggeli!
Zafír még jobban bebugyolálta magát a plédbe, és már tényleg nem látszott ki.
Fúú... Én is ilyen fárasztó lehetek, amikor nem vagyok hajlandó felkelni...?
-Zafír...! - nógattam, és sóhajtva elkezdtem kibugyolálni a takaróból. - Csak igyál egy kis tejet, és békén hagylak. Ígérem. Na, léééécci....
Dorombolni kezdett, és kelletlenül kikászálódott a kosarából. Álmos szemekkel kilefetyelte a tálból a tejet, aztán még vetett rám egy szúrós pillantást, és visszasomfordált aludni.
Hihetetlen ez a macska...
Én is lenyomtam egy reggeli pirítóst, meg ittam egy csésze teát.
Felöltöztem rendesen, és elindultam suliba.
Ásítgatva értem be az udvarra, és levágtam magam Castiel mellé a padra. Furcsa. De rég beszélgettem már vele...!
-Mi volt veled tegnap? - kérdezte a vörös, köszönés képpen.
-Neked is csodálatos jó reggelt kívánok, kedves Castiel. - mosolyogtam.
-Csá. - nézett értetlenül. Aztán megrázta a fejét, és a kérdésére koncentrált. - Szóval, mi volt veled tegnap, hogy nem hívtál?
-Zeneiskolában voltam. - újságoltam. - Úgyhogy mostantól hétfőn és csütörtökön nincs matekozás! - jelentettem ki.
-Hála az égnek. - motyogta.
-Tessék? Mit mondtál? - kaptam fel a fejem.
-Semmit, semmit. - rázta meg a fejét. - Na és, milyen volt a Music School? - kérdezte. (music school=zeneiskola)
-Szuper. - vigyorogtam. - Az első órán már el tudtam játszani egy rövid dallamot, amitől a tanár nagyon elragadtatta magát. De szerintem tök könnyű. - vontam meg a vállam.
-Hajrá. - összeborzolta a hajam, mire morogva viszonoztam a gesztust. Felháborodva vette észre, mennyire összegubancoltam a haját. Hehe. Szegény Castiel, annyira sajnálom...
-Visszakapod. - ígérte.
-Sajnálom, de kölcsön kócolás visszajár. - bölcselkedtem.
Sóhajtva elnézett az udvar másik végébe, és a térdére támasztotta a könyökét.
-Jön a herceged. - ásított Cast, és a kapu felé mutatott.
-Hogy ki? - kérdeztem értetlenül.
-Lysander. - forgatta a szemét.
-Jaa, az más. - vigyorogtam, és én is a kapu felé nézett.
-Mégis miért lenne más?
-Miért, te Deborah-t úgy nevezed, hogy "hercegnőm"? - feleseltem.
-Néha igen. - röhögött.
Legyintve felálltam, és a közelgő Lysander felé futottam.
-Mi az, miért vagy ennyire lelkes? - nevetett.
-Semmi, csak örülök, hogy látlak. - mosolyogtam, és adtam egy puszit a szájára.
-Jó hallani. Nem fésülködtél? - kérdezte kócos hajamra célozva.
-Castiel volt! Én igenis fésülködtem! - tiltakoztam.
-Úgy már érthető.
-Szólj rá! Mindig bánt! - nyávogtam kislányosan.
Felnevetett.
-Most olyan voltál, mint Amber, amikor Natanielt kéri valamire. - jegyezte meg.
-Mi? Pfuj! - rémültem meg. - Oké, nem mondtam semmit...
-Há, Lysander! - kiáltott ránk Castiel. - Abba hagytátok az enyelgést, vagy még várjak három percet?
-Még várj. - grimaszoltam.
-Menjünk. - fogta meg a kezem Lys. - Biztos valami dalról van szó.
A fiúk csakugyan valami angol szövegen vitatkoztak, én meg Alexy-vel hülyéskedtem, mert időközben jött beszélgetni hozzám.
Lys egy pillanatra sem engedte el a kezem. Nem vagyok benne biztos, de szerintem csak azért volt ez olyan fontos, hogy amíg nem egymásra figyelünk, ne lógjak meg Alexyvel. Mintha ez lenne az első dolgom.
Mindegy, ez úgyis csak egy megérzés féleség...

Az egyik szünetben Rosa-val lógtam.
-Na és, hogy haladsz a ruhákkal? - kérdezte izgatottan.
-Milyen ruhákkal? - értetlenkedtem.
-Te nem jössz az Őszi Bálra? - lepődött meg. - Azt hittem, ti is jöttök...
Egy fél percig üres tekintettel bámultam a falat.
-Tényleg... - jutott el az agyamig az információ.
-Csak azt ne mondd, hogy elfelejtetted! - hüledezett Rosa.
-Olyan sok minden történt mostanában...! - szabadkoztam. - Nem volt időm a bál miatt aggódni.
-Nem baj, Leigh biztos talál neked valami szép ruhát. - sóhajtott.
-Nem nagyon érdekel, mi lesz rajtam.
-Hogy érted ezt? - akadt ki Rosalya.
-Nem mondtam semmit! - emeltem föl a kezem védekezően.
-Helyes. - bólintott, és előkereste a telefonját.
-Rosa, tényleg nem annyira fontos... - ráztam a fejem. - Szerintem Lysander is elfelejtette.
-Nem, most kivételesen nem. - tiltakozott. - Reggel neki is megemlítettem, és bólintott rá. Magyarul az eszében volt.
-Csodás. - sóhajtottam.
Rosalya elvonult telefonálni, én meg a folyosón vártam, hogy visszajöjjön. Amber elsétált mellettem, és szúrós szemekkel nézett rám, ami cseppet sem tetszett. Szemtelenül visszagrimaszoltam neki, de pont akkor fordult el. Remélem, nem látta...

Az órák után legyintve ott hagytam Lysandert a büfénél, ugyanis Castiellel olyannyira jól elvoltak, hogy ránk sem hederítettek.
Rosa is türelmetlen volt már, mehetnékje volt. Úgyhogy fogtam a táskám, és mondván, "hogy ha akar, utánunk jön", elindultam a butik felé.
Rosa egész úton csacsogott, szokása szerint. Azt is megtudtam, hogy eredetileg Leigh nem mehetne a bálra, mert külsősöknek nem lehet bemenni. De Rosa elintézte, hogy vele kivételt tegyenek. Nincs olyan dolog, akit ő nem tudna elérni...
A butikba érve még kellett várnom körülbelül 5 percet, hogy Rosa kiörülje magát Leigh láttán. Amíg elvoltak, a nyakláncokat nézegettem a pulttól kicsit távolabb.
-Gyere, Amanda! - szólt Leigh. - Vannak itt ezek a részlegen elegánsabb ruhák, még Rosa-nak is kell választania.
-Jövök...
A ruhák mind csodálatosak voltak. Sőt, az nem is kifejezés! Tényleg mindegyik elegáns volt. Némelyik fodros, valamelyik sima. Klasszikus és menőbb fazonúak is voltak, amit nagyra értékeltem.
Leigh visszament a pulthoz, mert vevője akadt, mi meg magunkra maradtunk a halom ruha között.
Rosa az órára nézett.
-Van fél óránk, hogy találjunk valami jót. - állapította meg.
-Hogyhogy? - ijedtem meg. - Még van három óránk!
-Igen, de nekem programom van. - világosított föl. - Úgyhogy sietnünk kell...
-Lássunk neki. - bólintottam.
Nem volt egyszerű a kétszáz ruhából kiválogatni a két legjobbat. A végén már Leigh is segített nekünk. Én 6 ruhát próbáltam föl, nagyrészt fodrosakat... Rosa szerint az illik hozzám.
Már kezdtem föladni, amikor Leigh valamin nagyon elgondolkozott, és bambulva bámulta a falat.
-Hahó! - lengette meg Rosa a szeme előtt a kezét. - Itt vagy?
-Azon gondolkodom, hogy lehet, hogy maradt egy olyan ruha a raktárban, ami Amanda számára előnyös lenne. - dünnyögte Leigh.
Vállat vont, aztán elsietett.
-Akkor, ez lesz a következő. - nyújtott felém egy fehér ruhát Rosa.
-Ne viccelj! - forgattam a szemem. - Ezek a masnik nem állnak jól nekem!
-Talán jobban örülnél egy fekete emós darabnak? Csak próbáld fel. - biztatott.
-Nem akarom! - vitatkoztam.
-Itt jön Leigh. - sóhajtott, és a próbafülke ajtajához fordult.
Csakugyan bejött, és egy csodálatos ruhát tartott a kezében.
Fekete és zöld volt, fodros, de mégis visszafogott. Viktoriánus stílusa nem zavart, pedig néha nem tetszenek. Harisnya és magas sarkú cipő is volt hozzá.
Felpróbáltam (megpróbáltam úgy, mint mindig; mintha unnám már, hogy fel kell vennem), és aztán fáradtan Rosa-ra néztem.
-Tökéletes. - lelkesedett, ami meglepett. - Komolyan mondom, nem értem, hogy te miért nem jársz viktoriánus ruhákban...!
-Mert összekevernétek Lysanderrel. - motyogtam.
-Leigh! Gyere ide! - kiáltott ki Rosalya.
Bejött, és ahogy végignézett rajtam, elismerően bólintott.
-Tudtam én. - jegyezte meg, aztán mosolyogva az arcomba nézett.- Szerintem a párodnak is elnyeri majd a tetszését.
-Mit nem mondasz... - pirultam el, aztán behúztam  függönyt az orra előtt.
Kikölcsönöztem a ruhát (sajnos még ők sem adhatják ingyen), aztán Leigh haza dobott kocsival, hogy ne kelljen annyit cipelnem.

Hiába próbálom normálisan becsatolni ezt a csizmát, valahogy mindig félresikerül! Már kezd kikészíteni...!
-Zafír, ne nyávogj már! - szóltam rá az idegesítő macskára.
Nem hallgatott rám, egyre hangosabban nyivákolt, hogy felhívja magára a figyelmemet. A szoba ajtaját kezdte kapargatni, és már kezdett az őrületbe kergetni a zajongással.
-Zafír! - szóltam megint fenyegetőbben.
És akkor meghallottam, hogy lent kopognak az ajtón.
Nagyot sóhajtva kibújtam a csizmából, és harisnyában lesiettem a lépcsőn. Kopogtak.
-Jövök már, jövök. - szóltam ki.
Kinyitottam az ajtót, és Rosa-t találtam kint. Kicsit meglepődtem, mert azt hittem, Lys jön.
-Szia. - köszöntem mosolyogva. - Hát te?
-Gondoltam, mehetnénk együtt. - vigyorgott. - Leigh azt mondta, hogy Lysanderrel még el kell intézniük pár dolgot, úgyhogy ők majd együtt jönnek Castiellel.
Végig nézett rajtam, bólogatott, aztán amikor csizma nélküli lábamra pillantott, kérdőn felvonta a szemöldökét.
-Mezítláb készülsz egy bálba? - kérdezte.
-Nem. - sóhajtottam. - Egyszerűen nem bírom becsatolni.
-Várj, segítek.
Felmentünk a szobámba, és felvettem a cipőt. Rosalya segített benne, de nagy meglepetésemre, mindössze két mozdulatába telt.
-Ezt meg hogy csináltad? - ámultam.
-A barátom divattervező. Én is. Kell ennél több magyarázat?
-Nem. Megértettem. - nevettem.
Miután kifésültem a hajamat és zöld szemceruzával kiemeltem a szememet, megdédelgettem Zafírt.
Elhagytuk a házat, és beszélgetve indultunk el a suli felé.
-Eléggé pontosak leszünk. - nézett az órájára Rosa. - Két perc múlva lesz 7 óra, magyarán csak pár percet fogunk késni. Nem baj, úgy se szokott mindenki időben odaérni... Szerintem Amber a csili-vili ruhájában fog toporogni egy csapat felsőbb éves között, a barátnői pedig...
Hát igen. Rosa beindult.
A suliban már javában állt a bál. Szó szerint. A tornaterem fel volt díszíve az ősz színeivel, színes levelek lógtak madzagokról. Volt hangulata, az egyszer biztos.
A tornaterem bejáratánál pár ember ment befelé, és belépőket vettek az ott álló srácoktól. Rosa-val beálltunk a rövidke sorba, és én elkezdtem pásztázni a tömeget, hátha látok valaki ismerőst.
Miután megvettük a jegyeket, bementünk a tornaterembe.
Egy röpke másodpercig azt sem tudtam, hol vagyok. A kosár -és focikapu valahogy kikerült, és a műanyag sportpálya helyett ideiglenes parkettán lépkedtünk. A falak tele voltak levelekkel, a plafonról díszek lógtak. Igazán jól feldíszítették, az már biztos. Ha majd a mi osztályunk fogja szervezni ezt a bált, akkor vajon milyen lesz? Olyan furcsa ezeken elgondolkodni...
Nem tudom, mikor maradtam magamra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Rosa eltűnt mellőlem, ezt persze cseppet sem néztem jó szemmel. Ez mi már, hogy csak így itt hagy? Hová lett?
Körbefordultam a teremben, de nem találtam meg. Azonban észrevettem Iris narancsos haját, mire megkönnyebbültem. Nem leszek teljesen egyedül...
-Szia, Amanda! - köszönt vidáman a lány.
-Szia. - mosolyogtam.
-Olyan jó, hogy itt látlak! Kivel jöttél? - kérdezte, aztán észbe kapott. - Ja, bocs, hülye kérdés volt.
-Egy kicsit. - nevettem. - De te mégis kit hoztál? Vagy ki hozott?
-Hát... izé... - pirult el kissé Iris. - Armin eljött a kedvemért.
-Nahát! - lepődtem meg. - De én úgy tudtam, hogy nem szereti az ilyen nagy felhajtást.
-Nem is. - vigyorgott. - Viszont most kedve volt eljönni, úgyhogy vele jöttem.
-Ebből még lehet valami. - kacsintottam.
-Aha, lehet, hogy lehet. - helyeselt, aztán hirtelen felkapta a fejét, és hátra fordult. - Ne haragudj, mennem kell.
-Semmi baj. Majd még összefutunk, remélem. - mosolyogtam.
-Naná. - bólintott, és eltűnt a tömegben.
Egy kis ideig lézengtem a tornateremben. Szólt a zene, és néhányan már elkezdtek táncolni, de nem csatlakoztam hozzájuk. Leültem a lelátóra, és onnan figyeltem a tömeget.
Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy szőke, göndör hajú lány betipeg a tornaterem bejáratán. Fehér, fodros ruha volt rajta és magas szárú tűsarkú. Amber. Egyébként tényleg elég csinos volt, azt meg kell hagyni. Néhány alsóbb éves fiú elismerően nézett utána. A szöszi az orrát fennhordva sétált a lelátó másik végébe, és leült, hogy végig nézze a bált.
Meglepődtem, hogy Natanielt nem látom vele. Azt hittem, legalább őt el fogja rángatni, hogy ne kelljen egyedül lennie. Pff.
Kis idő múlva megjelent egy újabb ismerős alak. Castiel laza, fekete nadrágban és (kivételesen) fehér pólóban jelent meg. Ennél nem fog jobban kiöltözni, akármilyen alkalomról is van szó... A lányok mind megfordultak utána, kivétel nélkül. A vörös hajú ördög felém vette az irányt, amikor meglátott.
-Nahát, Amanda! - röhögött. - Mi ez a gönc rajtad? Már nem csak egy viktoriánus hapekot kell eltűrnöm magam mellett?
-Szóljál még be, jól van? - grimaszoltam. - Mi bajod a ruhámmal?
-Tulajdonképpen semmi. - vonta meg a vállát. - Csak nem szoktál így öltözködni.
-A kivétel erősíti a szabályt. - forgattam a szemem.
-Na, és még bölcs is lettél! - bólintott, de kicsit mintha meglepődött volna. - Mondd, véletlenül nem Lysander lelke költözött más testbe?
-Véletlenül nem hagynád már abba? - feleseltem.
-Nem. - vágta rá az egyszerű választ.
-Egyébként meg, hogyhogy egyedül vagy? - kérdeztem. - Ennyi lány közül nem bírtál egyet se felszedni? Vagy Deborah nem ér rá éppen? Miért engem boldogítasz?
-Te voltál legközelebb. - vonta meg a vállát Cast. - Egyébként meg, nem egyedül jöttem.
-Meg is lepődtem volna.
-Akkor fogsz meglepődni, amikor megtudod, kivel vagyok. - grimaszolt.
-Figyelek. - húztam fel a szemöldököm.
-Amber. - vigyorgott. Döbbent arcomat látva felnevetett. - Nem vicc volt.
-Tényleg nem?
-Tényleg nem. - bólintott.
-De mégis...mégis hogy a francba?! - rémültem meg. - Megőrültél?
-Én nem vagyok őrült. - nyugtatott meg, és már nem vigyorgott, inkább undorodva beszélt. - De ez a kiscsaj igen.
-Miért jöttél vele? - kíváncsiskodtam.
-Bonyolult. - legyintett, és hirtelen valami fontos dolga akadt. - Na mennem kell, mert Amber már nagyon szúrósan néz.
-Deborah tud róla? - kérdeztem még.
-Persze, hogy tud. Megbeszéltem vele, hogy jöjjön minél hamarabb, és mentsen ki a hárpiától. - forgatta a szemét.
-De miért?
-Nem tartozik rád. - legyintett megint, és nem nézett rám. - Na                                                         szia.
-Várj...!
De nem várt meg, hanem lesietett a lépcsőn. Amikor leért, felintegetett nekem, aztán a bejárat felé mutatott. Értetlenül megvontam a vállam, mire a szemét forgatva megint az ajtó felé mutogatott.
Odanéztem, és rögtön megértettem, hogy miért. Lysander és Leigh léptek be a terembe. Leigh elsietett valahova a parkettre (biztos megtalálta Rosa-t), Lys pedig körülnézett a teremben.
Elég sok lány integetett neki, de szerintem észre se vette, pedig az orra előtt történt minden. A homlokát ráncolva végignézett a tömegen, aztán végül a lelátó felé pillantott.
Integettem neki, hamar észrevett. Mosolyogva megindult keresztül a tömegen, aztán leült mellém.
-Szia. - köszönt, és megpuszilt.
-Szia! - vigyorogtam. - Hol voltál ilyen sokáig?
-Dolgom akadt. - vonta meg a vállát mosolyogva. - És te miért nem vagy a parketten?
-Miért legyek?
-Mert ott mutatsz a legjobban. - vágta rá.
-Jó vicc. - forgattam a szemem.
Ekkor nézett végig rajtam alaposabban.
-Pontosan mi van rajtad? - vonta fel a szemöldökét csodálkozva.
-Ez nem igaz, még neked se tetszik? - dohogtam. - Már Castiel is leszólt érte. Rosa és Leigh szerint viszont jól áll. Most akkor mi van?
-Ki mondta, hogy nem tetszik? - értetlenkedett.
-Épp az előbb mondtad. - bizonytalankodtam. - Vagy nem?
-Már nem azért, de egy szóval se mondtam. - rázta meg a fejét.
-De utaltál rá.
-Nem én.
-De, és kész. - makacskodtam, és keresztbe fontam a karjaimat a melleim előtt.
Lysander nevetve átölelt, én meg belefúrtam a fejem a vállába.
-Gyönyörű vagy. - suttogta a fülembe.
-Tényleg? - mosolyogtam, közben éreztem, hogy egyre forróbb az arcom.
-Szerinted szoktam ilyenekkel viccelni? - kérdezett vissza.
-Nem.
-Na látod.                                        (bocsi, a ruha kinézetét sajnos nem tudom           Kicsit még beszélgettünk, aztán     megváltoztatni... képzeljétek oda a viktoriánust.)
lementünk táncolni. Voltak pörgősebb számok, voltak lassabbak is. És volt egy keringő, ami különösen tetszett.
Láttam néha Rosalya-t vagy Irist, egyszer még Castielt is. Egyedül volt. Vajon mi lehet az oka, hogy Amberrel jött a bálra? Egy kicsit azért gyanús, tuti, hogy nem magától választotta a partnerét.
Mindegy, inkább nem agyalok most ezen. Ráérek még... :)
A hosszú tánc után ittunk egy üdítőt, és visszaültünk a lelátóra.
Nem voltam túl magabiztos, de azért elindítottam a beszélgetést, hiszen annyira érdekelt ez a Castiel-dolog...! Lysander biztos, hogy tud róla, akármi is legyen az.
-Tudtad, hogy Castiel Amberrel jött a bálra? - kérdeztem.
-Tudtam. - bólintott kifejezéstelen arccal.
-Azon gondolkodtam, hogy vajon miért van ez. - beszéltem, és közben az arcát fürkésztem. Kifejezéstelen maradt. - Te nem tudod? El sem tudom képzelni, mi vehette rá, hogy így jelenjen meg... Nekem nem akarta elmondani.
Lysander kicsit habozott, aztán visszatért a tanácstalan arca.
-Fogalmam sincs. - rázta meg a fejét.
Ezen elgondolkoztam. Talán még el is hittem volna, hogy valóban így van, de az a pár pillanat... Az a pár pillanat, amíg a mondat előtt habozott, az mindent elárult. Igenis, tudja, hogy miért van ez a szitu, csak ő sem hajlandó kifejteni bővebben.
-Tényleg? - kérdeztem, és a szemébe néztem.
-Tényleg. - vágta rá, aztán kicsit zavarba jött. - Mi az? Mit bámulsz?
-Téged. - válaszoltam logikusan.
-Miért?
-Mert miért ne? - mosolyogtam. - Egyébként, miért nem akarjátok elmondani? Ennyire titkos lenne? - nevettem.
Nem nevetett velem, ami kicsit megrémített.
-Dehogy. Én tényleg nem tudom. - mondta.
Jól hazudik. De még mennyire jól...!
Mindegy. Majd úgyis megjön a kedve a meséléshez...remélem.
Rosa is csatlakozott hozzánk, aztán Deborah és Castiel. Nevetgélve beszélgettünk késő estig, na meg persze közben buliztunk és táncoltunk is sokat. Amber nem tudom, hova tűnt, valószínűleg megsértődött Castielre, és hazament. Nekem legalábbis nem hiányzott.
.
.
.

(Folytatása hamarosan...)