Koncert

Bocsi, hogy várni kellett rá, de eléggé hosszú rész lett. :) Jó olvasást!

Az órák csigalassúsággal teltek.
De végül vége lett a mateknak is (megkönnyebbülésemre), és mehettünk haza. A folyosón beszélgettem Alexyvel, mindenféle hülyeségről, például fejhallgatók, techno zene, ruhák, stb. Szóval jól elvoltam úgy 10 percig.
Aztán Armin már megelégelte, hogy ránk kell várnia, úgyhogy elindult haza egyedül. Amit Alexy nem hagyott szó nélkül, és tőlem gyorsan elköszönve, kiabálva utána rohant.
Észre sem vettem, hogy Lysander mellettem van, úgyhogy kellően megijedtem, amikor megfogta a kezem.
-Mehetünk? - kérdezte.
-Persze. - fújtam ki a levegőt megnyugodva. Muszáj mindig szívrohamot okoznia?
Csendben sétáltunk hazafelé, kézen fogva. Egész úton egy szó sem esett, amit kicsit furcsálltam, de csak a fáradságra fogtam a dolgot. Én se tudtam valami épkézláb témát felhozni.
-Miért hallgatsz? - kérdezte Lys. - Általában beszélni szoktál.
-Nem akarlak fárasztani. - vontam meg a vállam. - Na meg nem is tudom most hirtelen, hogy miről lehetne beszélni...
-Mondjuk arról, hogy hová tűnt a kulcs a zsebedből.
-Mi?
Értetlenül végigtapogattam a nadrágom zsebeit, és megijedtem, ugyanis nem volt nálam a lakáskulcs. Hogy fogunk így bemenni?
-Honnan tudtad, hogy nincs nálam a kulcs? - kérdeztem még mindig értetlenül.
-Onnan, hogy a szekrényed tetején hagytad, és én hoztam el helyetted. - nevetett Lysander, és a tenyerembe rajta a kulcscsomót.
-Áh...izé...köszi. - köszöntem meg elpirulva, és kinyitottam az ajtót.
Boti nem volt otthon, ezt abból tudtam megállapítani, hogy a szobája ajtaját nyitva hagyta. Ha itthon van, soha nem nyitja ki az ajtót, mert a végén még bemegyek, és akkor jaj nekem... Hát igen.
Megebédeltünk, aztán letelepedtünk a nappaliba, mert Zafír nem bírta a magányt.
Elgondolkodva néztem, ahogy Lysander a macskával játszik, de nem azon, hogy mennyire cuki, hanem megint a koncertről... mit mondott Castiel? Hogy holnap koncertjük lesz. De erről én miért nem tudok?!
Zafír ide-oda forgott a hátán, ahogy játszottak. Elmosolyodtam, amikor Lys rám nézett, de megint elbambultam, amikor visszafordult.
Lehet, hogy direkt nem mondta el, mert mondjuk nem akarja, hogy elmenjek. Lehet, hogy direkt nem mondta el, mert azt hiszi, nem érdekel a zenéjük. Lehet, hogy direkt nem mondta el, mert nekem az túl sok lenne, hogy körülöttük forog az egész nép, és a végén még megsértődnék.
Ugyanakkor lehet, hogy csak elfelejtette. Megesett már...
-Valamin nagyon gondolkozol. - jegyezte meg Lys, amikor rám nézett megint.
-Hát...izé... - kaptam el a tekintetem. - Nincs semmi különös.
-Nem tudsz hazudni. - viccelődött, és félrerakta Zafírt, hogy ne zavarja. - Szóval?
-Mi a programod holnapra? - váltottam inkább témát.
Értetlenül nézett.
-Mire akarsz kilyukadni? - gyanakodott.
-Az égvilágon semmire. - tagadtam le. - Csak kíváncsi vagyok.
-Délelőtt suliban leszek, aztán délután otthon, majd este koncerten... Miért? - kérdezte értetlenül.
-Milyen koncerten? - ragadtam le a témánál.
Elmosolyodott.
-Holnap lesz egy koncertünk Castiellel, emiatt nem tudok eljönni hozzátok. Bocsi. - szabadkozott.
Hallgattam, annyira megsértődtem, hogy már nem bírtam megszólalni. Ültem a földön, és Zafírt bámultam bambulva, közben azon járt az agyam, hogy valójában mennyire de mennyire csalódott vagyok.
-Itt vagy még? - lengette meg a kezét az arcom előtt Lys.
-Miért nem szóltál a koncertről? - kérdeztem szomorúan.
Meglepődött a hangnemen. Gondolom, nem erre számított.
-Szólnom kellett volna? - kérdezett vissza.
-Képzeld el, igen. - vágtam rá a szőnyeget bámulva. - Tudtommal a barátnőd vagyok, azért jól esne, ha néha beszélnél egy kicsit az életedről... Ezt is Castieltől kellett megtudnom, hogy koncerted van, és ő is hívott meg. - grimaszoltam sértődötten. - Nemhogy te hívnál, nem. Hanem Castiel!
Közelebb csúszott hozzám a szőnyegen, és átölelt.
-Megsértődsz? - kérdezte nevetve.
-Ez egyáltalán nem vicces! - tiltakoztam, de azért ráhajtottam a vállára a fejem, mert nem tudtam ellenállni.
-Dehogynem az. Mindenen felkapod a vizet.
-Te meg nem vagy képes megérteni! - dohogtam, és a torkomat kaparta a sírás. - Miért nem akartad, hogy elmenjek?
-Nem a te fülednek való. - simogatta meg a hajam.
Gyenge kis könnycsepp gördült ki a szemem sarkából. Nem vette észre, mert még mindig a vállán volt a fejem.
-Már megint ez?! - fakadtam ki. - Lehet, hogy nem leszek egy rocksztár, de azért igenis meg bírom hallgatni, ahogy énekelsz! Sőt szeretem is hallgatni!
-Nyugi, én...
-Nincs nyugi! - szakítottam félbe. - Hagyjál már. Miért nem akartál meghívni?! Tényleg csak azért, mert "nekem más az ízlésem, és biztos nem tetszik majd"? Vagy mert megint annyi lesz a lány a klubban, hogy attól félsz, megsértődnék?! Vagy esetleg pont ez a cél, hogy legyek távol?! - soroltam magamon kívül, de a fejemet nem emeltem fel.
-Állj már le! - szakított félbe.
Abba hagytam, és küszködtem a sírás ellen.
-Te most sírsz? - rémült meg, és megpróbált eltolni a válláról. De görcsösen kapaszkodtam, nem akartam, hogy meglássa azt az egy árva könnycseppet.
-Dehogy. - tiltakoztam.
-Én tényleg nem terveztem ilyesmit... a lányok kapcsán. Csupán csak azt hittem, nem akarsz majd eljönni. - simogatta a hátam.
Hittem neki. Mindent annyira őszintén tud mondani, hogy szerintem még Castiel is elhisz neki mindent... MINDENT.
-Akkor jó... - sóhajtottam, ezzel leplezve a torkomban lévő gombócot. - Ezek szerint elmehetek?
-Ezért engedélyt kell kérni? - nevetett.
-Ezek szerint... - nyögtem.
-Amanda, te tényleg sírsz. - jegyezte meg, és tiltakozásom ellenére, erővel eltolt magától.
Elfordítottam a fejem, amennyire csak tudtam. Sóhajtva letörölte a kezével a könnycseppet, aztán a két keze közé fogta az arcom. Tudtam, hogy ha nyitva tartom a szemem, akkor muszáj lesz ránéznem, úgyhogy szorosan becsuktam. Ezért nem számítottam rá, hogy megcsókol. Így váratlanul ért a dolog, és bár eleinte megpróbáltam küzdeni a kísértés ellen, végül szétnyílt a szám, és átkaroltam a nyakát.
Csapódott a bejárati ajtó, Lysander pedig eltolta az arcom, kedvesen rám mosolygott, aztán felkapta Zafírt, és közénk tette. Megint elkezdtünk vele játszani.
-Szia, Boti! - köszöntem hangosan.
-Sziasztok. - morogta a bátyám, és megindult a szobája felé.
-Nincs kedved holnap este eljönni a klubba? - kérdeztem Lysanderre kacsintva.
-Ne már, Amanda partira megy? - röhögött fel Boti. - Oké, úgyis oda készültem... Majd legalább lesz, aki figyel rád.
-Ne félj, majd én is szemmel tartalak. - grimaszoltam.
A bátyám szobájának ajtaja csapódott, Boti meg eltűnt az ajtó mögött.

(Másnap; suli után...)

-Mondom, NEM! - ismételtem el századszorra is.

-Miért? Szerintem hasznos lenne, ha már parti lesz. - húzta el a száját Rosalya.

-Nem, nem, és nem. - ráztam a fejem.

Éppen hazafelé tartottunk, és Rosa arra próbált rábeszélni, hogy vegyem fel azt a fehérneműt, amit még szülinapomra kaptam, mert ilyenkor "az ilyesmi is jól jön"...

-Miért vagy annyira ellene? - értetlenkedett, és megrázta a fejét.

-Istenem, hát nem érted, hogy én még a világért sem fogok elkezdeni vetkőzni Lysander előtt! - forgattam a szemem.

-Ja. - hagyta rám. - Persze. De egy ilyen buli után bármi megtörténhet. Tapasztalat.

-Rosa! - szóltam rá.

-Jó, befogtam...

-Rosszabb vagy, mint Castiel. - nevettem.

-Akkor még nem beszélgettél Castiellel eleget. - legyintett. - Olyan beszólásai vannak, hogy az csak na!

-El tudom képzelni.

Haza érve felsiettünk a szobámba. Elkezdtem előkeresni a fekete, hosszú ruhám, és amíg a szekrényemben matattam, addig Rosa Zafírt tanulmányozta.

-Nem akarsz neki egy cuki kis masnit? - ajánlotta.

-Azt csinálsz, amit akarsz. - nyögtem félig a szekrényből. - Csak mértékkel!

Rosalya előszedett a táskájából egy szalagot (vajon miért hord magával ilyeneket...?), és elkezdte cicomázni a macskámat. Hm.

Kis idő múlva megtaláltam a ruhát, és nyújtózkodva ásítottam egyet. Aztán megcsodáltam barátnőm "művét".

-Ez igazán csodálatos lett. - nevettem el magam.

-Sajnos nincs elég szőre, hogy a feje tetejére kössem. - sajnálkozott Rosa.

-Nem baj, így is elég aranyos.

-Biztos, nem próbálod fel a fehérneműt? - próbálkozott tovább.

-Nem! - vágtam rá.

-De miéééért...? Ki fogod nőni! - könyörgött.

-Rosa, hagyjál már. Egyszerűen csak elképzelem magam benne, és nem jó. Ennyi. Na, gyere, mert nem tudom becipzározni a ruhát egyedül... - küszködtem a hátamnál.
-Ennél szexisebb ruhát nem találtál...? - fintorgott.
-Rosalya. Lécci, csak segíts. - sóhajtottam fáradtan.
Rosa becipzározta a ruhát, aztán visszaült a helyére. Feldobtam magamra egy fekete sminket, halvány rúzst tettem fel, aztán szembefordultam Rosa-val.
-Na? - kérdeztem, és körbefordultam.
-Végül is, nem olyan rossz... - enyhült meg kissé. - Jól áll neked a fekete.
-Köszi. - vigyorogtam, és összerámoltam a cuccaimat a fekete kis táskámba. Sminkcuccot is tettem el, biztos jól jön még...
Ezután adtam egy halom kaját Zafírnak, ha esetleg csak holnap reggel érnék haza (bár nem így tervezem...), aztán felvettem a meleg kabátom és egy magassarkú cipőt. Készen voltam, úgyhogy elindultunk Rosalya lakásához, hogy ő is átöltözzön.
Náluk ugyanezt végig csináltuk, csak fordítva. Én a szekrényében nézegettem a cuccait (rengeteg divatos holmi), amíg ő öltözködött. Aztán segítettem a cipzárt felhúzni a derekánál, meg a sminknél is egy kicsit, mert száradó körömlakkal nem tudta a kezét használni.
Szóval ilyen "lányos készülődésnek" nevezném a délutánt. :)
5 óra körül Leigh is megjelent a háznál, mondván, hogy indulni kéne lassan. Úgyhogy szedelőzködtünk, és hamarosan el is indultunk.

A klub még sötétségbe burkolózott, amikor oda értünk. Nem voltak fények. Hát igen, a bulizók többsége inkább olyan 6 óra körül szokott érkezni. Vagy később.
Leadtam a kabátom a megőrzőbe,aztán magam mögött hagyva Rosalya-t ét Leight, bementem a helyszínre. Ők úgyis elvannak együtt...
Miután nem láttam sehol senkit, a fülemre hagyatkoztam. Zajokat hallottam valahonnan messziről, úgyhogy mentem a hang után. Csakhamar eljutottam egy mellékhelyiségbe, ahol  Castielt pillantottam meg.
-Castiel! - integettem üdvözlésképp.
-Ó, helló. - intett flegmán. - Mielőtt megkérdezed, Lyeander hátul van, valahol a folyosó végén.

-Köszi. - vigyorogtam, aztán még menet közben hozzá tettem: - Amúgy, jó a szerkód.
Fekete nadrág volt rajta ezüst lánccal, és fekete trikójára lenge, szaggatott inget húzott. Nem lehet rá mást mondani, mint hogy menő. De tényleg.
-Kösz. - nevetett. - Te is jó ruhát választottál. Lysandernek tetszeni fog.
-Honnan tudod...? - pirultam el.
-Ő is feketében van. Illetek majd egymáshoz. - röhögött.
-Szuper... - motyogtam, és magára hagytam.
Elindultam a rövid folyosón, és a legutolsó ajtónál megálltam hallgatózni. Halk zajokat hallottam bentről, úgyhogy benyitottam. Lysander éppen akkor akarta kinyitni az ajtót, úgyhogy kellően megijesztettük egymást.
-Ó... - lepődtem meg. - Segítsek? - pillantottam a kezében lévő kábelekre.
-Nem kell, köszi. - mosolygott, és adott egy puszit a számra - Mindjárt jövök.
-Rendben...  - - nyögtem nagy nehezen.
Lys elsietett, én addig a falnak dőlve mosolyogtam magamban. Ilyen üdvözlésről is csak álmodni lehet...
Egyébként Castiel nem mondott hülyeséget (kivételesen), ugyanis Lysander tényleg feketében volt. A kabátja olyasmi volt, mint a rendes eredeti, csak teljesen fekete, és a viktoriánus minták a karján, és a gombjai fehérrel voltak ráhímezve. Jól nézett ki, mint mindig.
Hamar visszaért, biztosan sietett.
-Nagyon csinos vagy. - dicsérte meg a ruhám, és rám mosolygott.
Megálltam pirulás nélkül... Azt'a!
-Köszönöm. - mosolyogtam vissza rá. - Te meg lecserélted a zöld kabátod. - nevettem.
-Kénytelen voltam. Túl hétköznapi lenne. - vonta meg a vállát.
Nevetve átöleltem a nyakát.
-Nagyon jól áll. - jegyeztem meg.
-Tudtad, hogy ebben a ruhában még vékonyabbnak tűnsz, mint amilyen vagy? - kérdezte, amikor megfogta a derekam.
-Most már tudom. - kuncogtam.
Egy ideig csak álltunk, egymás szemébe bámulva. Zavarba hozott, ahogy nézett rám, ezért dadogva próbáltam elhárítani.
-Ne bámulj így! Elpirulok! - néztem el a folyosó vége felé zavaromban.
Nem használt, továbbra sem vette le a szemét az arcomról. Éreztem, hogy kezd elönteni a pír, úgyhogy az arcom elé kaptam a kezemet, hogy ne nézzen már. Lys elkapta a karom, és kedvesen lehámozta az arcomról. Így végig nézte, ahogyan szép fokozatosan olyan vörös lettem, mint egy paprika.
-Ne csináld már! - szóltam rá, és még jobban elfordítottam a fejemet.
-Mit? - kérdezett vissza.
-Ezt! Ne bámulj, mert még vörösebb leszek...!
-Arra kíváncsi vagyok. - nevetett halkan.-Lysander, kérlek! - ellenkeztem.
-Lysander! Tudnál jönni egy percre?! - kiabált ki Castiel az egyik teremből. - Egy kicsit össze vannak gubancolódva a kábelek!
Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Onnan jön a segítség, ahonnan nem is várnánk...
Lys még egyszer megsimította az arcom, aztán kézen fogott, és együtt bementünk Castielnek segíteni.
A gubanc tényleg eléggé vészes volt, úgyhogy majdnem negyed órát töltöttünk azzal, hogy kioldjuk a csomókat. De végül sikerült.
Rosa nézett be hozzánk.
-Hahó, gyerekek! Még van fél órátok, de azért a cuccokat el kéne kezdeni felpakolni a színpadra... A nép is gyarapodik. Már vannak úgy körülbelül hetvenen.
-Egy perc. - legyintett Cast, és felállt. - Még meg kell keresnem a gitárt, meg felhangolni...
-Igyekezz.
Castiel elment, mi hárman meg (Rosa, Lys és én) fogtuk a sok kábelt, és elvittük a színpad mögé. Aztán a szervezőkre hagytuk a dolgot.
-Hát jó. - sóhajtott Rosalya. - Akkor majd találkozunk olyan fél óra múlva itt. Jó?
-Rendben. - bólintottunk egyszerre.
Rosa elszaladt a tömegbe, mi meg leültünk a fal mellé, egy padra.
Nem nagyon törődtem a lányok kíváncsi pillantásaival.
-Hány számot fogsz énekelni? - kérdeztem, a falnak dőlve.
-Egy jó párat... elég sok minden született az elmúlt pár hónapban.... - ásított egy aprót.
-"I love you so much, that I forget any suffering..." - dúdoltam.
-Még mindig emlékszel? - nevetett hitetlenül.
-Persze.
-Ezt csak a te kedvedért raktuk be a műsor végére. - kacsintott mosolyogva. - Tudod a szöveget?
-Igen, miért? - ijedtem meg kissé.
-Gyere fel velem énekelni! - csillogott a szeme. - Lehet, hogy nem a te műfajod, de annyira jól énekelsz, hogy feldobná az estét.
-Nem. Nem, nem, nem, és nem! - tiltakoztam feltett kézzel.
-Amanda, ne szórakozz már! - kérlelt. - Annyira jó lenne! Ez egy olyan dal, amit simán el tudnál énekelni egyedül is.
-Nem vagyok jó angolos!
-Amikor a kiránduláson elénekelted nekem, teljesen jól értettem. - jegyezte meg Lys.
-De nem szeretném...! - ráztam a fejem makacsul.
-Attól félsz, hogy nem mutatsz jól a színpadon?
Ráhibázott. Nem feleltem.
-Ne viccelj. Szerintem mindenki elismeri, hogy jelenleg te vagy a legszebb lány a klubban. - forgatta a szemét.
-Nem igaz! - tiltakoztam.
-De.
-Ó, hogy mennél a fenébe! - sóhajtottam, és hátat fordítottam, hogy ne lássa, mennyire vörös lettem.
-Naa, kérlek. - nógatott, és a karomnál fogva visszafordított. - Jó lesz. Egyik koncertemen sem énekeltem még duóban.
-Nem is fogsz. - helyeseltem.
Olyan ártatlan szemekkel nézett, hogy majdnem faképnél hagytam.
-De nem tudom pontosan a szöveget... - sütöttem le a szemem szégyenlősen.
-Tudod. Menni fog, kérlek, kérlek, kérlek! - mosolygott.
-Olyan vagy, mint egy kétéves kisfiú. - jegyeztem meg nevetve.
-Kérlek, kérlek, kérlek! - ismételgette, bár majdnem megfulladt a nevetésben közben.
Együtt nevettünk, annyira hülyén és gyerekesen jött ki ez az egész... De mindenesetre nagyon jól szórakoztam, bár a hasam görcsölt egy kicsit a közelgő szereplés miatt.
-Arról nem volt szó, hogy csak azért hívsz el, hogy kihasználj. - tettem hozzá mosolyogva.
-Nem is. De ha már itt vagy, akkor csinálj is valamit. - puszilt meg az arcomon.
-És ha elrontom? - kérdeztem.
Válaszul csak lemondóan legyintett, aztán felállt.
-Gyere, menjünk vissza Castielhez. Már biztosan felhangolta a gitárt. - megfogta a kezem, és maga után húzott a folyosóra.
Éreztem a hátamban a szúrós pillantásokat. Gondolom, a lányok nem örülnek, hogy én csak így leléphetek Lysanderrel.
Castiel csakugyan végzett a hangszereléssel, amikor megérkeztünk, már csak unalmában dobolt a lábával a földön.
-Találtam egy fellépőtársat. - jelentette ki Lys, és a kezemnél fogva előrehúzott maga mellé. - Az utolsó számhoz.
-Csak ne botolj meg a lépcsőn. - röhögött Cast.
-Ne gúnyolódj! - sértődtem meg.
-Eszemben sincs. - emelte fel a kezét védekezően Castiel. - De azért majd vigyázz...
-Rendben. - forgattam a szemem.
-Hahó! - szólt be hozzánk az egyik szervező. - Menni kéne, öt perc, és kezdünk. Már tele van a klubb, mindenki minket vár!
-Jó. - hagyta rá Lysander. - Hé, az utolsó számhoz kéne majd még egy mikrofon! Majd ne felejtsétek el behozni.
-Rendben.
Úgyhogy a rendező kiment, mi meg hamarosan utána mentünk.

A színpadtól kicsit távolabb, a falnál telepedtem le Rosa-val és Leigh-el, hogy meghallgassuk a koncertet. Leigh éppen nekem ecsetelte az "új ruhám" minőségét, amiből nem sokat értettem, mert szaknyelvet is használt... Na de mindegy. Éppen befejezte, amikor a lámpák elsötétültek, és helyette beindultak a színes fények, főleg sárga és piros csíkok.
A zene jó volt, azt meg kell hagyni. Bár Lysandernek igaza van (mint mindig), ez nem az én stílusom, viszont a hangja tényleg annyira fantasztikus, hogy még azt is elfelejtettem, hogy milyen zenét hallgatok éppen. Tényleg sok számot írtak, elképzelni sem tudom, mennyi munka állhat a koncert mögött.
Azon is elgondolkodtam, hogy vajon mennyire hátráltatom ÉN Lysander munkáját, ha naponta együtt töltjük a délutánokat. Ezen is van mit agyalni...
Az egyik szám végén éreztem a jellegzetes, meleg pillantást, úgyhogy felnéztem a színpadra. Castiel jelzett nekem, hogy a következő szám után már én jövök. Lysander csak egy halvány, féloldalas mosolyt küldött felém, amit annyira imádok...!
-Miért kacsintott rád Castiel? - lepődött meg Deborah, aki időközben mellénk csapódott.
-Ó, szerintem valójában neked kacsint. - vontam meg a vállam.
És tényleg, Cast már nem is rám figyelt, hanem a mellettem lévő Deborára. Jól megoldottuk ezt a kis gondot is... :)
A szám lement, én meg előrefurakodtam a színpad mögé.
Lysander először megköszönte a tapsot, aztán bejelentette, hogy az utolsó számot nem egyedül fogja énekelni, blablabla, satöbbi... Nem nagyon figyeltem.
Aztán kigyúltak a fények, és tudtam, hogy indulnom kéne. Felsiettem a lépcsőn (és nem botlottam meg semmiben!!!), aztán megpróbáltam hozzászokni a fényhez.
Minden a szemembe világított, iszonyatos erővel. Majdnem megvakultam, legalábbis azt hittem.
Az első, akit megpillantottam, az Lysander volt, aki a kezét nyújtotta felém, aztán már tisztázódott a helyzet.
Fent voltam a színpadon, több száz ember előtt, vakító fényekkel, zenészekkel, mindennel együtt... ÉN! Mit keresek én itt?
Végül nem fordultam vissza. Elindult a gitárszóló, a mikrofonhoz léptem, és hagytam, hogy Lys kezdje el énekelni először.
Mintha előre megbeszéltül volna. Csak egy pillanatra kellett oldalra néznem, hogy tudjam, mikor kell belépnem. Soronként váltogattuk a dallamot, aztán a refrént együtt, majd megint csak én... megint csak ő... nagyon élveztem.
El se mertem hinni. Szinte csodaként hatott rám. Mikor tanultam én meg ezt a dalt ennyire kívülről?!
A dalnak vége lett, a legeslegvégét már szinte nem is lehetett hallani, mert kitört a taps, a sikoltozás, minden hangzavar dübörgött. Egyrészről nagyon örültem neki, másrészről otthagytam a dobhártyám. Aú!
Miután meghajoltunk, elhagytuk a színpadot (Lysandernek és Castielnek még többször vissza kellett menniük meghajolni), és én rögtön lerogytam a színpad mögötti padra. Fájt a fülem. Meg egy kicsit a szemem is.
Furcsa, amíg énekeltem, addig nem nagyon tűnt fel, csak így utólag fáj. Na mindegy.
-Szuper voltál, Amanda! - dicsért meg Castiel. - Máskor is gyere, ez csúcs volt!
-Aha, igen, persze. - legyintettem. Kicsit tompán hallottam.
-Én megyek. Deborah nagyon megsértődött, hogy rád kacsintottam? - kérdezte még útközben.
-Egyáltalán nem.
Cast elment, én meg a térdemre könyököltem. Lysander elém guggolt, és alulról nézett fel rám. Annyira cuki...
-Ha tudnád, mennyire jó volt a hangod, meglepődnél. - suttogta kedvesen.
-Ha tudnád, mennyire elkeserítően szépen énekelsz, elismernéd, hogy labdába se rúghatok melletted. - mosolyogtam vissza.
Megcsókolt, és egy kicsit elvesztettem az időérzékem, úgyhogy fogalmam sincs, mennyi ideig maradhattunk így.
-Hogy bírod ezt? - kérdeztem röviddel a csók után.
-Mármint, mit? - nézett furán.
-A fényeket. A dübörgést. A sípolást a füledben. Te nem érzed? - soroltam.
-A fényekhez hozzá lehet szokni. A zene az nem zavar, a fülem meg nem sípol. - nevetett halkan, aztán inkább aggodalmasnak tűnt, mint viccelődőnek. - Fáj a füled?
-Nem. - legyintettem.
-Nem veszem be.
-Egyáltalán nem vészes! - védekeztem ösztönösen. - Elmúlik.
-Azért szólj, ha már haza akarsz menni. - mosolygott.
-Szólok. - nyugtattam meg, és felálltam. Ő is így tett, és a hátamnál megtámasztott, amikor a szédülés miatt el akartam esni...

Az este bulizással telt ezek után. Rengeteg csajszi jött gratulálni, de nem csak Lysandernek vagy Castielnek, hanem nekem is. Ebből látszik, hogy valaki úgy akar bevágódni a srácoknál, hogy velem kedves. Őket meg persze hidegen hagyja az ilyesmi. Viszont a másik típusú lányok meg pont ellenkezőleg. Engem pillantásra sem méltatnak, maximum egy gúnyos vagy szúrós nézést kapok, inkább a fiúkkal beszélgetnek.
Viszont kissé megnyugodtam, amikor észrevettem, hogy Castielnél még rosszabb a helyzet, neki egy kicsivel több rajongója van. Hű, együtt érzek Deborával...
De azért az én esetem se volt könnyű. Rengeteg lány tapadt ránk az este, és csak egy órára tudtuk őket lerázni.
Hajnali egykor viszont már nagyon lüktetett a fejem, bár egy korty alkoholt sem ittam. A zenétől lehetett, vagy nem tudom, de nagyon fájt a fejem és a fülem. A végén már a torkom is.
Lysander észrevette, hogy már lassan mehetnékem támadt, és szó nélkül, faképnél hagyta a lányokat.
-Menjünk? - kérdezte.
-Te maradj csak. - ráztam meg a fejem. - Majd Boti haza visz.
-Gyere. - hívott, és megragadta a kezem.
Kivettük a kabátunkat, és tiltakozás nélkül hagytam, hogy maga után húzzon ki az utcára. Lys megvárta, míg felöltözöm, aztán szorosan kézen fogott, és elindultunk hazafelé.
-Átjössz? - kérdezte.
-Inkább már otthon aludnék egy jót. - hárítottam el az ajánlatot.
-Úgy értem, gyere át éjszakára. - helyesbített nevetve.
-Te nem vagy fáradt? - lepődtem meg vidámságát látva.
-Ennél több ideig is fent voltam már az elmúlt napokban. Meg sem érzem már, mennyire van késő. - vonta meg a vállát.
-Értem. - ásítottam egy nagyot.
-Akkor, átjössz? - tért vissza az eredeti kérdéséhez.
-Ha nem zavarok...
-Csak örülök, ha velem vagy. - mosolygott, és belepuszilt a hajamba.

Amikor megérkeztünk hozzájuk, az első dolgom az volt, hogy üzenetet írjak Botinak.
"Reggel jövök. Amanda."
Ez volt az én kisregényem, üzenetbe sűrítve. Jó hosszú, mi?
-Van valami pólód kölcsönbe? - kérdeztem Lysandert, amíg utána mentem felfelé a lépcsőn.
-Felőlem aludhatsz póló nélkül is. - jegyezte meg.
-Lysander!
-Persze, hogy van pólóm. - pirult el kissé. Vannak még csodák...!
Úgyhogy kaptam "pizsamát", és amilyen hamar csak tudtam, lefeküdtem aludni. Lys mellém feküdt, és átkarolta a vállam.
-Jól érezted magad? - kérdezte mosolyogva.
-Igen. - feleltem őszintén. - Csak kicsit sípol a fülem...
-Aludd ki magad. - javasolta kedvesen.
-Te is. Rád fér... - ásítottam.
Lysander magához ölelt, és így aludtam el. Kényelmes volt, és nem is fáztam...