Befagyva

A nap végére már Bianka is bátrabban mesélt magáról. A lényeg annyi, hogy vidékről jött, a szülei küldték a Sweet Amorisba, hogy francia nyelvet tanuljon, illetve eddig egy ismeretlen iskolában tanult, ahol sok barátnőjét kellett otthagynia.
Őszintén szólva, a végén már idegesített is, hogy újra és újra el kellett mesélnie a cseppet sem érdekes sztoriját a többiek kérésére. Mivel mögöttem ül, minden egyes szünetben más jött oda hozzá, így mindig ugyanazt a mondókát hallgattam. Történelem után (nem én feleltem) már elegem lett belőle, és inkább kimentem a folyosóra.
-Na, mit szólsz? - kérdeztem Kentint, mert ő is a folyosón dekkolt.
-A lányról? - kérdezett vissza, mire bólintottam. - Hát, nem tudom, nekem eléggé zárkózottnak tűnik...
-Igen, de majd feloldódik. - legyintettem. - Hiszen te is tudod, milyen ez. Te is év közben jöttél.
-Ja, de én nem voltam ennyire nyuszi. - kérte ki magának.
-Valóban. - nevettem.
A hátra lévő órákat unatkozással töltöttem, és a nyelvtan óra közepén úgy éreztem, hogy valaki figyel. A hátam mögül jött az érzés, úgyhogy kilogikáztam, hogy biztos Bianka méreget. Nem foglalkoztam vele, bár egy kicsit zavart... Lysander is észre vette, hogy a kelleténél jobban bámulom a tanárt.
-Jól vagy? - tette a homlokomra a kezét.
-Bianka figyel. - suttogtam alig hallhatóan.
Értetlenül hátra nézett. A pillantás a hátamban azonnal megszűnt, vagyis a lány félrekapta a fejét. Remélem, nem Lys felé.
-Honnan tudtad? - csodálkozott Lys.
-Mondtam már, hogy megérzem. - könnyebbültem meg.
-Miért izgat, ha téged figyel?
-Mert véleményt alkot magában rólam. - vontam meg a vállam. - És remélem, nem fog megvetni, vagy ilyesmi.
Lys nevetve a nyakamba puszilt.
-A nyomodba se érhet. - suttogta.
-Hát, ezzel vitatkoznék... - pirultam mélyvörösre.
-Pirosabb az arcod, mint Castiel haja. - nevetett.
-Ahj, hagyjál már! - fordultam el.
Miután lement az utolsó óra is, a szekrényemnél pakolásztam, és megpróbáltam megkeresni a derékszögű vonalzómat a sok tankönyv között. Nem nagyon ment.
Amikor sóhajtva körülnéztem a folyosón, meglepődve láttam, hogy tőlem kicsit messzebb, Bianka Lysanderrel beszélget. A lány eléggé vidám volt, és fel volt dobva, Lys meg nem volt elutasító, mint a többi lánnyal általában. Láthatóan jól elvoltak...
Francba. Tudtam, éreztem!
Visszafordultam a szekrényemhez, és elgondolkodva kerestem tovább a vonalzót. Végül is nem tilthatom el őt a többi lánytól csak azért, mert a barátnője vagyok. Az már tényleg túlzás lenne, de hát akkor is... Utálok féltékenykedni, de egyszerűen muszáj!
Úgy 10 perc múlva megtaláltam a vonalzót (benőtte egy pókháló... pfuj...), és bezártam a szekrényt. Amikor kiindultam az udvarra, Lysander is éppen felém igyekezett.
-Ma haza kell mennem. - mondta. - Majd este átjövök.
-Rendben. - mosolyogtam, és átöleltem. - Mit csinálsz?
-Az élet dolgai... - nevetett. - Na szia. Este találkozunk.
-Várlak.
Elindultunk két irányba. Az utca végéről még visszanéztem, és elhűlve láttam, hogy ezek ketten (Biankával) együtt indultak haza...! A jó Isten...
Gyorsan előre fordultam, hogy ne keltsek feltűnést, és becipzároztam a kabátom. Hideg szél fújt, ami a hangulatomon egy cseppet sem segített, sőt, csak ráerősített. Összeszorított fogakkal értem haza, és miután sikeresen bejutottam az előszobába, elkiáltottam magam.
-Botiiii!!!
-Mi van? Ne kiabálj már. - hallottam a bátyám hangját a nappaliból.
-Bocs. - szabadkoztam. - Kérlek, csinálj valamit a fűtéssel, mert meg fogok fagyni...
-Gondolj bele, az ősembereknek milyen nehéz lehetett. - bólogatott "komolyan". - Még ágyuk se volt.
-Boti, komolyan beszélek. Nagyon fogok fázni. - dideregtem már most, és a karjához érintettem jéghideg kezemet. Kirázta a hideg tőle, és elhúzódott.
-Húzz fel dupla takarót. Mást tényleg nem tudok ajánlani. - mondta.
-De hát... - próbálkoztam.
-Nincs de! Nem érted, hogy nem tudom megcsinálni?!
-Bocsi. - motyogtam. - Csak tudod, tényleg nagyon hideg van...
-Menj át valamelyik barátodhoz. - javasolta.
-Nem, kibírom. - legyintettem.
Felbaktattam a szobámba, és az első dolgom az volt, hogy felvettem a jó meleg, sárga pulcsim. Aztán tettem Zafír alvókosarába még két párnahuzatot, hogy legyen mibe bújnia. Amikor ezzel is kész voltam, előkerestem pár régebbi pokrócot, és letettem őket az ágyam szélére.

Amikor eljött a 8 óra, lemondtam arról, hogy Lysander tényleg át fog jönni. Biztos elfáradt, vagy ilyesmi...

Persze sejtettem, hogy nem ez az igazság, de a másik lehetőségbe még bele se mertem gondolni.
Lefürödtem, de csak jéghideg víz volt, úgyhogy valószínűleg meg fogok fázni. Dideregve bújtam be az ágyamba, miután Zafírt is bebugyoláltam a párnahuzatokba. Magamra húztam a három takarót, de még így is fáztam. Hihetetlenül fázós típus vagyok, és ez most kifejezetten rosszat tett a végtagjaimnak. Rohadt hideg volt egész éjjel.
És Lysander nem jött, akárhogy is vártam.

Reggel csörgött az ébresztő, de nem bírtam kinyújtani a karom, annyira lebénult. Úgyhogy a végén már Boti is feljött, mert nagyon idegesítette a csörömpölés.
-Ébredj! - rázta meg a vállam. - El fogsz késni.
-N...nem t...tu...tudok. - vacogtam. - F...fáz..zom.
-Hagyd abba a gyerekeskedést. - forgatta a szemét a bátyám. - Én a helyedben megerőltetném magam.
Kiment, én meg nagy nehezen felálltam, és kinyújtóztattam a végtagjaimat. Jól felöltöztem, farmert és pulcsit húztam, aztán megcirógattam Zafírt, és lementem a konyhába.
Éreztem, hogy a hideg piszkálja az orrom, vagyis megfáztam, és ez cseppet sem javított a hangulatomon. Dideregve összedobtam két szendvicset, és felhúztam a kabátom.
-Elmentem! - kiáltottam még vissza.
-Szia.
Becsuktam magam mögött az ajtót, és elindultam a suliba. Közben azon gondolkodtam, hogy kellett volna innom egy meleg teát, vagy ilyesmi... De már úgyis mindegy.
Az udvaron még nem volt senki, Rosát kivéve.
-Szia, Amanda! - köszönt vidáman a barátnőm. - Mi újság?
-Megfagyok... - motyogtam. - Bemegyünk?
-Oké. - vonta meg a vállát. - Pedig nincs nagyon hideg. Megfáztál? Kicsit más a hangod.
-Valószínűleg...
Bementünk a terembe, és leültünk Rosa padjához. Rajtunk kívül nem volt ott senki.
-Mit gondolsz Biankáról? - kérdezte.
-Szerintem aranyos lány... - vontam meg a vállam, bár  egyáltalán nem így gondoltam.
-Szerintem is. Nagyon szép szeme van, csodálkozom is, hogy Castielt egy cseppet sem érdekli. A szép lányokat mindig kiszemeli magának...
Hát ha Castiel nem is, de Lys felfigyelt rá. - tettem hozzá magamban, de nem adtam hangot a gondolatomnak.
-Kicsit furcsa vagy ma reggel. - nézett rám furán Rosa.
-Tényleg megfáztam. - szipogtam. - És fázom.
-Nem szerencsés. - csóválta a fejét.
Lassacskán a többiek is érkeztek. Először az ikrek, aztán Kentin, Iris, majd Dajan, Jade, és Amberék... Natanielt nem láttam, pedig a húga bejött.
Ez eléggé zavart (fogalmam sincs, miért), úgyhogy vettem a bátorságot, és odamentem Amberhez.
-Amber, hol van a bátyád? - kérdeztem.
Először furcsán végig mért, majd gyanakvóan válaszolt.
-Otthon. Miért?
-Csak kérdezem... - vontam meg a vállam. - Beteg?
-Semmi közöd hozzá. - fordult el a szőkeség. - Családi ügy.
-Hát jó...
Cseppet sem tetszett a dolog, de nem mondtam mást, nehogy megint félreértsék a viselkedésemet. Még csak az kéne...
Éééés ki mással érkezett volna Bianka, ha nem Lysanderrel...? Már szinte meg sem lepődtem. Az se vigasztalt, hogy Lys mosolyogva jött oda hozzám, és kedvesen borzolta össze a hajam.
-Na mi az? - kérdezte, amikor észrevette, hogy nem köszönök, csak az asztalon könyökölök. - Nem örülsz nekem?
-Dehogynem... - motyogtam. - Csak nagyon megfáztam.
-Hallom a hangodon. Mitől? Kimentél éjjel sétálni egyet? - találgatott.
-Nem, de körülbelül olyan volt. - keresgéltem a zsebkendőmet a táskámban. - Nincs fűtés, és halálra fagytam.
-Nem jössz át? - ajánlotta föl.
-Nem, kösz. Mit csináltál tegnap este? - kérdeztem szúrósan.
-Dalszöveget írtam otthon. - válaszolt gyanútlanul. - Miért?
-Áh, csak azért, mert mintha tegnap valami olyasmit mondtál volna, hogy átjössz este, de akkor ezek szerint csak félreértettem, vagy ilyesmi. - vontam meg a vállam.
-Én nem emlékszem. - húzta fel a szemöldökét.
-Én viszont tisztán. Na mindegy. - sóhajtottam.
A nyelvtanóra hamar lement. Csendesen végig ültük a 45 percet, aztán a szünetben Kentin társaságát választottam, mert nem akartam Nataniel gondján agyalni.
-Szia. - köszöntem Kentinnek, és leültem a mellette levő székre.
-Helló. - vigyorgott. - Meg vagy fázva.
-Nem is mondd. - legyintettem.
-Jobbulást.
-Kösz. Mondd, Ken, szerinted... - kezdtem.
-Kentin. - vágott közbe.
-Mondd, Kentin, szerinted miért nem jött Nataniel suliba? - fejeztem be.
-Fogalmam sincs, amúgy se érdekel. - vonta meg a vállát. - Miért izgat?
-Nem izgat, csak... szokatlan. - magyaráztam.
-Kérdezd meg Ambert.
-Nem mond semmit.
-Akkor hagy rá. Úgyis tök mindegy, mi van Nataniellel. - legyintett Kentin.
-Egyáltalán nem mindegy! - vitatkoztam.
-Nem? Miért nem? - csodálkozott.
-Hát mert... mert ő is az osztálytársam, és tudni akarom, mi van vele. - makacsoltam meg magam.
-Nem tudok mit mondani. - tárta szét a karját tanácstalanul.
Lemondóan legyintettem, és tovább vizsgálgattam a füzetét.
Bármi is van Nataniellel, azért érdekel a dolog... Meg ő nem szokott csak úgy hiányozni, mert a sok munka nem engedi. Úgyhogy tuti, hogy nem csak megfázott, mint én, hanem akár valami komolyabb baja is lehet...
Elhatároztam, hogy majd délután felhívom.
Az utolsó matek is lement, én meg éppen indulni készültem, amikor Lysander elkapta a karom.
-Alig láttalak ma. Kerülsz engem? - gyanakodott.
-Mi? - értetlenkedtem. - Dehogy! Véletlenül nem futottunk össze...
-Haza kísérlek. - mondta mosolyogva, és kézen fogott.
Elindultunk, és út közben azon gondolkodtam, hogy felhozzam-e a Bianka-témát. A legtöbb szünetben ketten beszélgettek hátul, de nem mertem szóvá tenni... Most se fogom. Lehet, hogy hiba, de akkor sem.
Ugyanakkor Natanielről sem akartam beszélni, mert megint féltékeny lesz, és akkor mindketten megsértődünk. Ahj, miért ilyen bonyolult az élet?!
Inkább a zenéről beszélgettünk, a hegedűórámról, a dalszövegeiről, minden ilyen dologról.
Amikor haza értem, a házat üresen találtam. Zafírral játszottam egy fél órát, aztán elővettem a hegedűt, és megpróbáltam még egy darabot megtanulni. Bár eléggé sok időbe telt, végül sikerült.
Aztán elővettem a mobilom, és kikerestem Nataniel számát. Tényleg, mióta van meg nekem ez a szám...? Na, mindegy.
Sokáig csöngött ki, és végül recsegést hallottam, valami csattanást, és a szaggatott pittyegő hangot. Letette.
Megpróbáljam újra hívni?
Végül megint rányomtam a hívás gombra, de ugyanaz történt. Nem akar beszélni velem. Hát jó, akkor én se fogom izgatni magam.

A délutánt unatkozással és gondolkodással töltöttem. Azon agyaltam, hogy mit csinálhattak ketten, amikor tegnap együtt mentek haza (mármint Bianka és Lysander). Nagyon rosszul éreztem magam, de nem mertem közbeavatkozni, hiszen... szerintem értitek.
Az éjszaka megint fagyos volt. Bebugyoláltam magam a takarókba, és az oldalamon feküdve gondolkodtam tovább. Vajon mennyire kéne komolyan vennem az ügyet? Tényleg van "veszély"?
Szomorúan konstatáltam, hogy nem csak a testem, hanem a szívem is befagyott...