Az új lány

Szombat reggel kicsit meglepődtem, amikor nem a szobámban ébredtem fel. Furcsálltam, hogy az oldalamra feküdve alszom (általában hason szoktam), és hogy az első dolog, amit reggel meglátok, az Lysander szeme.
Kicsit megijedtem, de hát na.
Pár percig szótlanul néztük egymást, aztán ásítva kinyújtóztattam a végtagjaimat, és megpróbáltam felülni. De mivel ugye ez nem ment, visszaborultam az ágyra, és feladtam, hogy felkeljek. Igen, egyébként kitartó szoktam lenni...
-Hm...mm... - nyögtem, amikor megint becsuktam a szemem. - Hány óra van...?
-Aludhatsz még. Szombat van. - hallottam Lys hangját.

-Te nem vagy fáradt? - kérdeztem, és kinyitottam az egyik szemem.
-Nem tudok aludni. - vonta meg a vállát mosolyogva.
A kinyújtott karjára hajtottam a fejem, és ásítottam egy nagyot.
-Akkor csak pihenj. - javasoltam.
Sóhajtva nevetett, és az egyik tincsemmel kezdett játszani, amit hagytam. Így legalább nyugodtan visszaaludhattam...

Miután felkeltem, csináltunk reggelit, és ettünk. Aztán igazából egész nap csak filmet néztünk, meg sétáltunk egyet a parkban délután. Aztán kora este felé haza mentem, mert eleve Botinak azt mondtam, hogy reggel már ott leszek, de mindegy...
Otthon se csináltam semmi érdekeset, úgyhogy nem részletezném. Zafír eléggé haragudott rám, de kiengeszteltem egy sonkás szendviccsel. Most már nem vág sértődött képet.

Hétfő reggel

Bbbbrrrrrzzzzz! Bbbbrrrrzzzzz! Bbbbbbbrrrrzzzzz!

-Miáú!

Morogva kikapcsoltam az ébresztőt, aztán nyújtózkodva felültem az ágyban. Meglepődve vettem észre, hogy Zafír mellettem nyávogott, az ágyon!

-Zafír! - szóltam rá. - Mit keresel itt?

-Miáu.

Szuper. Fel tud mászni az ágyra egyedül... Már nem vagyok biztonságban tőle éjjel sem.

-Szállj le az ágyról! Neked ide nem szabad jönnöd! - parancsoltam, megfogtam a macskát, és letettem a földre. - Úgy. És most ott is maradsz. Ez aranyszabály.
-Amanda!! Kihez beszélsz?! - ordibált fel Boti.
-Hát izé... - haboztam. - Zafírhoz!
Csend telepedett a lakásra, aztán hallottam a bátyám elhaló lépteit. Szegény, lehet, hogy egy picit ez sok volt neki így, korán reggel...
Sóhajtva bepakoltam a tankönyveimet, füzeteimet a táskámba, aztán eszembe jutott, hogy lassan ideje lenne felöltözni. Úgyhogy kikerestem az egyik farmerom és egy jó meleg pulcsit, ugyanis ma reggelre alaposan lehűlt a levegő. Éjjel is fáztam. Lassan szólni kéne Botinak, hogy vegye fel a fűtést... a végén még megfagyok.
Letrappoltam a lépcsőn Zafírral a kezemben, majd a kanapéra letettem a macskát a táskámmal együtt. Mostanában Zafírt nem szoktam a szobámba zárni, elég nagy cica már ahhoz, hogy a nappaliban is jól meglegyen, galiba nélkül.
Elkészítettem a szendvicseket, aztán a bátyám szobájához lopakodtam. Kopogtam az ajtón, és a szokásos "Gyere" után benyitottam.
-Helló. - köszöntem. - Csak szólni szeretnék, hogy éjjel majdnem megfagytam, úgyhogy jó lenne beüzemelni a fűtést...
-Nem lehet. - vágott a szavamba Boti. - Elromlott a bojler, teljesen újat kell venni. Megpróbáltam beüzemelni tegnap, mert tényleg hideg volt, de a helyzet az, hogy még egy hétig fagyoskodni fogsz.
-Nem tudod előbb megjavítani? - rázott ki a hideg a hír hallatán.
-Nem. - vonta meg a vállát a bátyám. - Szombaton fogják kihozni az új berendezést, addig meg ki kell bírni.
-Hát jó. - motyogtam nem túl lelkesen, és elkezdtem kifelé hátrálni.- Szendvics az asztalon.
-Köszi.
Elhagytam a szobát, megsimogattam Zafírt, majd felvettem a kabátom. Lassan már kéne egy újat szerezni, ez már egy kicsit elnyűtt... Na mindegy, majd a hétvégén.
A suli udvarán már egész sok diák szaladgált, ami kissé meglepett. Nem szoktam így érkezni, de mindegy. A szokásos helyünknél már ott voltak a többiek; Castiel a lazán keresztbe tett lábbal, unottan hallgatta Rosalya beszámolóját, Lysander pedig a pad háttámláján ült, és Kentinnel (??!!) beszélgetett. Hm. Fura.
Csakhamar ők is észrevettek engem, Kentin integetett, Castiel rám pillantott, aztán tovább folytatta az unott nézelődést, Rosa aprót biccentett, Lys pedig halványan mosolygott.
Odasiettem a padhoz, és leültem Lysander lábához. Máshol már nem volt hely...
-Szia, Amanda! - köszönt vidáman Kentin. - Mizujs?
-Ó, hát, köszi, semmi különös. - ráztam meg a fejem mosolyogva. - És veled?
-Nem történt sok minden tegnap óta. - vonta meg a vállát Ken. - De nem baj. Tanultál törire?
-Felelünk? - ijedtem meg.
-Jaja.
-Nyugi, majd segítek. - veregette meg a vállam Lys.
-Tanultál? - fordítottam felé a fejem.
-Mondjuk inkább úgy, hogy figyeltem órán. - helyesbített.
-Khm. - köhécseltem. - Én is figyeltem!
-Aha, igen, tudom. - hagyta rám nevetve.
Tovább beszélgettem Kentinnel, amíg Castiel és Lysander egymással foglalkozott. Észre vettem, hogy amikor elnéztem más irányba, néha Kentin szúrósan, vagy rosszallóan néz fel Lysanderre, de bemagyaráztam magamnak, hogy csak képzelődöm. Amúgy se tudnám mivel indokolni a dolgot...
Amikor megszólalt a jelző csengő, felindultunk a teremhez. Út közben volt bátorságom megkérdezni Lysandertől:
-Hogyhogy most... Kentin is a mi társaságunkat választotta? - kíváncsiskodtam.
Semmitmondóan megvonta a vállát.
-Nem tudom. Biztos unatkozott.
-Miről beszélgettetek? - faggattam.
-Leginkább a mai felelésről. - válaszolt, bár közben nem rám nézett, hanem az előtte lévő Castiel kabátját bámulta.
-Magadnál vagy? - rázta meg a kezénél fogva.
-Persze. - vágott értetlen képet. - És te normális vagy, hogy rázod a kezem?
Nem válaszoltam, csak sóhajtva forgattam a szemem, és bementem az osztályterembe. Cseppet sem kedves meglepetés fogadott.
-De igen! - ordibált Amber.
-Ezerszer mondtam már, hogy nem!! Fogd fel, és ne hisztizz!! - kiabált... Nataniel?
-Utálatos vagy! Miért nem bírsz csak egyszer kiállni mellettem???!!! - akaratlanul a fülemhez kaptam, mert belefájdult az egész fejem. Hátrasiettem a padhoz, és onnan figyeltem tovább a jelenetet.
-Amúgy se lennék képes kirúgatni innen akárkit is. - folytatta Nat, már valamivel nyugodtabb hangnemben. Ő állt hozzám közelebb, bár háttal ugyan... de így nem kellett attól tartanom, hogy Amber dühében rám veti magát.
-Hogyhogy nem tudsz?! Mindent tudsz!! DÖK elnök vagy!! - hisztizett Amber. - Ha nem csinálsz valamit, szólok apának, és akkor jól megjárod!
-Nem csinálsz semmit...! - le merném fogadni, hogy Nataniel elsápadt, bár nem tudtam megállapítani.
-Ha ennyit nem vagy képes megtenni a húgod boldogságáért, akkor muszáj lesz! - vágott győzedelmes képet Amber.
Bár előtte sokáig haboztam, végül félénken közbeszóltam.
-Miről van szó? - kérdeztem.
Nataniel villámgyorsan megfordult.
-Semmiről!!!! - ordította le a fejem. Villámló tekintetétől kirázott a hideg, és nagyon megijedtem.
-Hé! - szólt közbe már Lysander is. - Nyugi van.
Nataniel szúrósan nézett ránk, aztán elfordult, és sietős léptekkel elhagyta a termet. Amber sértődötten leült a helyére.
-Nagyon megijesztett. Ugye? - fordult felém Lys. Ne már, tényleg ennyire látszódnak rajtam az érzelmek?
-D...dehogy! - tiltakoztam.
-Dadogsz. - nevetett ki.
-N...nem! Hagyjál. - pirultam el.
-Miért vagy zavarban? - csodálkozott.
-N...nem vagyok... - ráztam a fejem. - Csak ne b...bámulj már!
Nevetve rákönyökölt az asztalra, és felvont szemöldökkel nézte, ahogy szép fokozatosan rákvörös leszek. Nem tehetek róla, utálom, ha nagyon bámulnak. Főleg, ha ő néz a felemás szemeivel... szinte hipnotizál. Lehet az?
-Ne csináld! - nyögtem, és a kezembe temettem az arcom.
-Annyira vicces vagy. - nevetett Lys.
-Nem vagyok! Fordulj előre! - intettem a kezemmel.
Mivel nem moccant, ezért inkább én fordultam előre, és nem figyeltem rá. Észrevettem, hogy Kentin megint olyan furcsán néz, mint reggel. Mi baja van...?
De csak pár pillanatig tartott az egész, mert aztán elfordult.
-Gyerekek! - jött be az ofő. - A héten új diák jön az osztályba!
A többiek mind elkezdtek suttogni, meg bökdösni egymást, én csak arra tudtam koncentrálni, hogy ne zavarjon Lysander meleg tekintete. Ahj!
-CSEND LEGYEN!! - kiáltott Mr. Fraize. - Befejezhetném?!
A többire már nem tudtam figyelni, mert irtóra zavarban voltam a padtársam miatt. Miért voltam olyan hülye, hogy mellé ültem év elején?!
-Elég legyen. - borultam rá a padra. - Nem bírom.
-Ilyen könnyen feladod? - suttogta Lys a fülembe. - Ez hamar ment.
-Ssssh! - pisszegtem le. Még csak az kéne, hogy tovább folytassa.
Az óra többi részéről, bevallom, teljesen lemaradtam. A szünetben tudtam meg az apróbb részleteket.
-Na, mit gondolsz? - kérdezte Kentin, matek után.
-Mármint, miről? - értetlenkedtem. Kentin furán nézett rám.
-Hát az új lányról. Az ofő szerint két nap múlva fog jönni. Te hogy képzeled el? - kérdezte.
-Hát...izé...nem tudom. - kerestem a szavakat. - Fogalmam sincs, szerinted?
-Nem gondolkodtam még rajta, de biztosan jó érzés lesz, hogy végre nem én leszek itt az "új".
Szóval ezek szerint lesz egy új osztálytársunk, aki lány. Hm. Most majd kiderül, hogy milyen szokott lenni az osztály, amikor jön egy új lány. Furcsa belegondolni, hogy háromnegyed éve ugyanilyen volt a helyzet, csak akkor én voltam a "friss".
Az utolsó óránk is lement, és éppen a folyosón szedtem össze a sikeresen szétszórt papírjaimat, amikor megállt mellettem Nataniel. Kicsit meglepődtem (és egyben egy kicsit meg is ijedtem, bevallom), ugyanis egész nap nem láttam azután, miután olyan csúnyán lekiabált. Enyhén félénken néztem fel rá.
-Segítsek? - kérdezte. Hangja egyáltalán nem tűnt mérgesnek, vagy feldúltnak. Ettől megnyugodtam.
-Ó...hát...köszönöm, az most jól jönne. - vallottam be.
Nataniel segített felszedni a papírokat, aztán átnyújtotta őket nekem. Elvettem, és begyűrtem a táskámba.
-Köszi. - mosolyogtam, és indulni készültem a rám váró Lysander felé (ki az udvarra), de Nat elkapta a karom.
-Te...Amanda. - kezdte zavartan. - Én...bocsánatot szeretnék kérni a reggeli dolog miatt. Tudod...
-Semmi baj. - vontam meg a vállam. - Igazán semmiség.
-Nem szeretném, ha ez tönkrevágná a barátságunkat, tényleg ne haragudj... - vakarta meg a homlokát. - Amber idegesített fel, neked ehhez semmi közöd nem volt, és...
-Mondom, semmi baj. - mosolyogtam.
-...és én tényleg nem akartam rád kiabálni, egyszerűen csak kijött a számon. - folytatta. - Még soha nem beszéltem így veled, de soha nem is fogok, ígérem. Én csak...
Hirtelen elhatározásból odaléptem hozzá, és befogtam a száját, hogy elhallgattassam. Először még hümmögött egy kicsit, de aztán meglepődött, és nem beszélt tovább. Akkor ébredtem öntudatra, hogy valójában mennyire közel vagyunk egymáshoz. Gyorsan levettem a kezem a szájáról, és egy fél lépést hátráltam.
-Izé...bocsi. - pirultam el. - Én csak...
-Semmi. - jött zavarba ő is. - Csak ennyit akartam...mondani. Szia.
-Sz...szia. - intettem bénán.
Nataniel elment, én meg megfordultam, hogy kimenjek. Nagyon megijedtem, ugyanis Lysander a lépcsőnél állt keresztbe font kézzel, és a szemöldökét felhúzva állt, Castiel meg kissé mögötte mutogatott nekem. A száját elhúzta, és megrázta a fejét, ezzel jelezvén, hogy jobb, ha máskor nem csinálok semmit. Ssszz.
Zavartan odasétáltam hozzájuk, és vidám mosolyt varázsoltam az arcomra.
-Mehetünk? - kérdeztem.
-Persze. - válaszolt Castiel.
Most mind a hárman hozzánk mentünk.
-Amúgy, mit gondoltok erről az új diák dologról? - kérdezte Cast útközben. - Elvileg csaj jön.
-Szerintem biztosan hamar beilleszkedik majd. - tűnődtem. - Nekem is elég gyorsan sikerült. Szerinted, Lys?
-Fogalmam sincs. - vonta meg a vállát, és elgondolkozva bámulta az egyik villanyoszlopot.
-Hagyd, éppen verset ír a fejében. - legyintett Cast. - Mit gondolsz, milyen lesz a lány? - faggatott.
-Miért érdekel? - értetlenkedtem.
Castiel Lysander felé bökött a fejével, és fintorgott. Aha, szóval igazából csak oldani akarja a feszültséget... nem is érdekli a téma.
-Csak úgy. - vonta meg a vállát.
-Nem tudom, milyen lesz. Biztos, nagyon szép. - mosolyogtam.
-Minden lány szép. Főleg, amikor mosolyog. - jegyezte meg Cast.
Lysander egy pillanatra rám nézett, aztán visszamerült a gondolataiba.
-Igen, igen, persze. - bólogattam a szememet forgatva.
Hazaértünk, és Castiel behúzott a nappaliba, mi meg felmentünk a szobámba.
-Amanda, kell matekozni?! - kiáltott még utánunk.
-Ráér az még! - legyintettem. - Majd szólok.
-Oké.
A szobámba érve leültem a földre, és üdvözöltem a nyávogó Zafírt.
-Sziiiiaaa, Zafírkám, hát hogy vagy? - gügyögtem. - Jó volt itthon, igeeen? Jól van, persze, hiszen te jó cica vagy. Jóó cicaa... Jó cicuska... - megdögönyöztem a földön, aztán nevetve felültem a székemre, és az ölemben tartva simogattam.
Lysander a falnak dőlve állt, és elbambult a semmibe. Olyan, mintha nem is itt járna...
-Szerinted milyen lesz az új diák? - kérdeztem, csakhogy mondjak valamit.
Nem válaszolt.
-Hahó! Lysander! - szólítgattam.
-Igen? - kérdezte feleszmélve.
-Minden rendben? - gyanakodtam. - Most veszem észre, hogy egy kicsit fehér az arcod...
-Minden oké. - legyintett. - Te viszont elfelejtettél valamit.
-Tényleg? - lepődtem meg. - Mit?
-El kell indulnod zeneiskolába. - válaszolt. - Különben elkésel.
Basszus, tényleg... Ilyen se volt még, hogy neki jut eszébe valami!
Gyorsan felkaptam a hegedőmet, megsimogattam Zafírt, aztán adtam egy puszit Lys arcára.
-Akkor este jövök. Holnap találkozunk. - búcsúztam.
-Még mit nem. Megvárlak.
-Te tudod. - vontam meg a vállam, és lesiettem a lépcsőn. A végén majdnem arcra estem, de végül Castiel pont arra járt, és sikeresen megtartott.
-Hoppá. - röhögött.
-Nem nevet! Együtt érez! - sóhajtottam, és sietve kimentem a házból.

*
-Mi a gond? - ráncolta a szemöldökét Cast, és Lysanderre nézett.
-Szerinted mennyire komoly ez a Nataniel gyerek? Nagyon rá van indulva. - bökött az ajtó felé Lys.
-Amanda részéről nem kell félned. - legyintett a vörös. - A stréber meg majdcsak feladja.
-Mindegy. Majd este megkérdezem, alvás előtt mindig mindent elmond. - legyintett Lysander.
-Az éjszaka rengeteg mindenre lehetőséget ad. - kacsintott Cast.
-Nem úgy értettem...! - sóhajtott Lys.
Aztán elővette a jegyzetfüzetét, és kitépett belőle egy lapot.
-Újabb dalszöveg? - találgatott Cast.
-Nem. Vers. - motyogta Lys.
-Hajrá.
-Kösz...
*

Este nyolckor, hulla fáradtan értem haza. Boti szobájából valami rock zene hallatszott ki, úgyhogy automatikusan felfelé vettem az irányt.
Lysander az íróasztalomnál ült, és az asztalra hajtva fejét, nem mozdult. Alszik vajon, vagy csak gondolkodik...?
-Öhm... - szólaltam meg, mire megfordult. Aha. Ezek szerint nem aludt, csak fáradt. - Mit csinálsz? - kíváncsiskodtam, és hozzá léptem.
-Verset írtam. - vonta meg a vállát. - Hogy ment?
-Nem volt rossz. - mosolyogtam.
Csak egész órán azon agyaltam, hogy fogom kimagyarázni a délutáni zavarba jövésemet a folyosón... - tettem hozzá magamban.
-Valamit nem akarsz elmondani. - jegyezte meg Lys.
-Azt, hogy halálosan fáradt vagyok, úgyhogy legszívesebben már nem lennék talpon. - feleltem. - Éhes vagy?
-Nem. - rázta meg a fejét. - Akkor fürödj le, és majd itt találkozunk... - javasolta.
-Rendben. Itt alszol?
-Nem. - rázta meg a fejét, és visszafordult a füzete felé.
Tétován kikerestem a pizsamám, és elmentem tusolni. Miután mindent megcsináltam, felmentem a szobámba, és leültem az ágyamra. Felvettem Zafírt az ölembe, megsimogattam, aztán bebújtam a takaró alá.
-Ugye nem zavar, ha elalszom...? - kérdeztem.
Lysander egy pillanat alatt mellettem termett, és lefeküdt mellém az ágyra. Elgondolkozva nézte a szemeimet.
-Te sem akarsz valamit elmondani... - jegyeztem meg zavartan.
-Miért csináltad azt... délután? - kérdezte végül, és nem mert az arcomba nézni, inkább a dekoltázsomat vizsgálgatta. Kicsit feljebb húztam a pólómat, hogy ne lásson túl sokat. A mozdulatra halvány mosollyal reagált, és megint rám nézett.
-Én csak el akartam hallgattatni Natanielt. - kezdtem magyarázni.
-Semmi mást? - kérdezte. - Úgy tűnt, mintha...
-Akárhogy is tűnt, én csak befogtam a száját. Nem akartam semmi mást, tényleg. - bizonygattam.
-Mégis totál elpirultál.
-Én mindig elpirulok! - vágtam rá.
-Ez nem kifogás.
-Jaj, Istenem! - sóhajtottam. - Egyszerűen csak feleszméltem, mennyire közel volt, és... zavarba jöttem, mert nem ezt akartam eredetileg!
-És figyelted közben az arcát? - kérdezte.
-Nem. Miért?
-Csak úgy. - vonta meg a vállát. - Nem ezt akartad eredetileg... - ismételte elgondolkodva.
-Mit kell tennem, hogy higgy nekem? - sóhajtottam fáradtan.
Nem válaszolt, én meg halványan mosolyogva nyomtam egy puszit a szájára. Erre már kissé megenyhült, és megsimogatta az arcom.
-Nem csinálj ilyet többet. - suttogta.
-Ne legyél féltékeny. - javasoltam mosolyogva.
Nevetve megcsókolt, és átölelte a derekam. Két kezem közé fogtam az arcát, és közelebb húztam magamhoz.
-Lysandeeer!! - kiabált fel Castiel. - Jössz??!!
Sóhajtva visszadobtam magam a párnámra, és mosolyogva néztem fel Lysanderre.
-Lefekszel időben? - kérdeztem.
-Rosszabb vagy, mint az anyám. - legyintett lemondóan, és felállt.
Az ajtóhoz lépett, és még visszafordult.
-Azért a pólódat nem kellett volna annyira felhúzni. - nevetett. - Máskor úgy hagyhatod.
-Óh, menj a fenébe. - pirultam el, és elfordultam.
Nevetve becsukta az ajtót, én meg próbáltam lecsillapítani égő arcomat. Pff. Fiúk. Nem is érdekli őket más, csak a lány dekoltázsa, meg a feneke. Javíthatatlanok.

Két nap múlva

Szerdán reggel átlagosan indult a nap. Minden a szokásos rendben ment, egészen a harmadik szünetig.
Ekkor éppen Castiellel beszélgettem a hátsó padban. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Mr Fraize csendet int a teremben.
-Megjött az új osztálytársatok! - kiáltott, és intett a mögötte álló lánynak. - Gyere, mutatkozz be!
Előlépett a lány, és szégyenlősen megállt előttünk. Emlékszem, hogy mennyire izgultam, amikor én jöttem, és együtt éreztem vele. A lány talán egy kicsit fiatalabb volt nálunk, legalábbis úgy nézett ki. Hosszú, barna haja és barna szemei voltak. Szeplős volt, és kicsit kislányos kinézetű arca is átlagos, de nagyon szép. Félénken megköszörülte a torkát, és belekezdett a mondókájába.
-Sziasztok... Én Bianka vagyok, 16,5 éves. Vidékről jöttem a városba, hogy új életet kezdjek. A szüleim átirattak ebbe az iskolába, hogy többet tanuljak franciát, ezért jöttem ide. Remélem, hogy elég hamar be tudok majd illeszkedni... - fejezte be.
Iris rögtön mellette termett.
-Isten hozott! - köszöntötte. - Gyere, mesélj még magadról... - nyaggatta, és a lányokkal körülvették szegény Biankát.
-Állj, állj, állj! - kiáltozott az ofő. - Kezdődik a nyelvtan óra, az ismerkedést halasszátok el a következő szünetre! Bella, ott lesz a helyed, hátul! - mutatott felénk.
-Bianka. - javította ki a lány.
-Ó, persze. Oda menj!
Hát persze... Hiszen már csak Castiel mellett van hely, a többi szék már foglalt.
A lány elment mellettünk, és amikor meglátta Lysandert, megakadt a lélegzete. Jaj, ne, ne, neeee...
De Bianka nem állt meg, csak bénultan beült mögém. Hátra fordultam, és még pont láttam, ahogy észreveszi Castielt is. Azt hittem, ott fog leájulni a székről...
Egész nyelvtanon azt hallgattam, ahogy mögöttem szövegelnek, bár inkább csak Castiel hangját hallottam, de azért néha Bianka is megszólalt. Szegény, nagyon sokkolva volt a fiúk láttán... Jó kis közegbe került így, az első nap. A leghátsó padban.
Mégis, rossz előérzetem támadt, és még az sem segített a rossz érzésen, hogy Lysander tényleg nem nagyon érdeklődött az új lány iránt, én mégis szorongtam.
Inkább nem akarom tudni, mi lesz még ebből.