Az utolsó ajándék

-De mit? - kérdezte Rosa megint, és megint.
-Nem tudom!
-Hogyhogy nem tudod?
-Úgy, hogy nem tudom! - ismételtem.
-Mondjak tippeket?
-Ne!
-És akkor mi lesz?
-Nem tudom!
-Legalább próbálj meg koncentrálni!
-Azt csinálom!
-És?
-Nem tudom!
-Ahh.
Kezdtük feladni a dolgot, hogy akármi értelmes ajándékötlet az eszünkbe jusson, aminek Lysander is örülne.
-Menjünk haza. - javasoltam. - Van még egy hetem, hogy kitaláljak valamit.
-Nem jobb most elintézni inkább?
-Nem. Menjünk. - határoztam, és elindultunk a kijárat felé.
Kifelé menet még futólag végig néztem Castiel kedvenc boltja kirakatán. Tele volt CD gyűjteményekkel, rock logókkal, és mindenféle kiegészítőkkel. Elhúztam a szám, és Rosa után siettem.
-Köszi szépen, hogy segítettél! - hálálkodtam a buszra várva. Innen már másfelé mentünk, úgyhogy ekkor köszöntünk el egymástól.
-Igazán nincs mit. - legyintett. - Örülök is neki, hogy eljöttem, hiszen egy szuper ruhára tettem szert ma!
-Hát igen, éppen egy fesztiválra illik.
-Igazából valami céges buli lesz, de anya sem mond sokkal többet, úgyhogy gyakorlatilag nem tudom, mire számítsak. - vonta meg a vállát.
-Biztos jó lesz. - biztattam.
-Neked sokkal szebb lesz. - mosolygott Rosa. - Jövőre majd én is megyek veletek.
-Haha, rendben! - bólogattam. - És mikor lesz az osztálykarácsony?
-Jó kérdés... a tanár valami jövő hét keddet mondott, azt hiszem. Az is közel van már.
-Szoktatok valamit rendezni? - kérdeztem, hiszen eddig még sosem voltam osztálykarácsonyon ebben a suliban.
-Nem igazán... Egyszer volt olyan, hogy húzni kellett neveket, és akit húztál, annak adtál ajándékot. - mesélte. - De nem szoktunk nagy felhajtást csinálni belőle. Idén csak sütizés lesz.
-Egy gonddal kevesebb. - nevettem.
-Ja. Például a húzáskor nekem sikerült kifognom Lisát.
-Hú. Te szegény. - húztam el a számat.
Megjött az a busz, ami Rosa-nak kellett, úgyhogy még gyorsan elköszöntünk egymástól, és felszállt a buszra.
Egy fél óra múlva már én is otthon voltam. Amikor ránéztem az órára, szinte megállt a szívverésem is. Hogyan telhetett el ennyi idő?! Én mára még gyakorlást terveztem!
Mivel már eléggé késő volt, csak kicsit tudtam hegedülni. A darabba belekezdtem, viszont annyi hang van már az első oldalon, hogy elég hamar feladtam, és inkább Zafírral játszottam. Kis idő múlva Boti is hazaért. Hozott pizzát, úgyhogy megvacsoráztunk, aztán mindenki ment a saját dolgára. Én megírtam egy pár képeslapot, hogy azokkal már ne legyen gondunk.
-Amanda! Leveled jött! - kiáltott fel Boti.
-Kitől? - ordítottam vissza.
-Anyától! Gyere le érte!
-Inkább hozd föl!
-Arra várhatsz!
Sóhajtva felálltam a helyemről, és lesiettem a lépcsőn.
A borítékkal együtt felsiettem a szobámba, és az ágyamon ülve kibontottam. Zafír leült mellém, és kíváncsian figyelte, hogy mit csinálok.
A borítékban egy levelet találtam, amit rögtön el is olvastam.

"Drága Kislányom!
Nagyon szerettem volna ellátogatni hozzátok karácsonykor, de sajnos ezt nem tehettem most meg. Képzeld! Az új munkahelyemen megszerettem egy David nevű kollégámat, akivel rövid időn belül házasságot tervezünk. Hát nem csodálatos?! Ha lesz meghívó, feltétlenül küldök majd Nektek.
Nagyon hiányoztok, és minden percben gondolok Rátok. Most egy kis zsebpénzt adok Neked karácsonyra, amit megtalálsz a borítékban. Vegyél magadnak valami szépet, és írj vissza.
Puszi:
             Anya"

Szomorúan kivettem a borítékból a pénzt, és elgondolkodva nézegettem. Tulajdonképpen nem a pénzen gondolkodtam, hanem azon, hogy mit érezne most apa, ha ezt a levelet elolvasta volna.
Sóhajtva elővettem egy képeslapot, és elkezdtem írni a levelet.

"Szia, Anya!
Ez tényleg jó hír. Ha megvan az időpont, feltétlenül szólj nekünk!
Köszönöm a pénzt, majd keresek valamit magamnak.
Nagyon boldog karácsonyt kívánok Neked, remélem, szépen telik majd az ünnep. És boldog új évet!
Gondolok Rád, szeretlek.
 Amanda"

Kicsit erőltetettnek találtam a levelet, de nem volt jobb ötletem, mit írhatnék. Belecsúsztattam a képeslapot egy borítékba, majd megcímeztem. Apának is írtam egy rövid levelet, amiben kellemes ünnepeket kívántam, és kicsit meséltem is magamról. Anyuról egy szót sem írtam. Mindkét borítékot félretettem, azzal a szándékkal, hogy majd feladom őket postán.
Ezután komolyabban kezdtem gondolkodni Lysander ajándékán. Mégis, mihez kezdjek?!
-Zafír! Te okos macska vagy. Ha segítesz kitalálni valami szép ajándékot, veszek neked egy új kosarat karácsonyra! - mondtam a macskának, és várakozóan néztem rá.
Úgyis kaptam most pénzt, abból tudok neki venni egy új kosarat...
-Miáu?
-Igen, komolyan mondom. Kapsz egy új kosarat, és... És még egy új párnát is, ha szeretnél. Úgyis kinőtted már, nem?
-Miáu.
-Na, segíts, kérlek! Semmi ötletem! - biztattam.
Nem vagyok normális. Egy állattól kérek segítséget. Mégis, eddig Zafír már többször is segített nekem, úgyhogy reménykedtem, hogy ez most is így lesz.
A cica nem csinált semmit, csak visszabámult rám. Ezek szerint nem értette, mit akarok.
-Mindegy. - sóhajtottam legyintve. - Majd kitalálok valamit.
Gyorsan lefürödtem, fogat mostam, és lefeküdtem aludni. Leoltottam a villanyt, és bebújtam a takaró alá. Közben egyfolytában járt az agyam, de nem jutott eszembe semmi épkézláb ötlet.
-Miááááúúúú... - nyávogott Zafír a földről.
-Sssh! Aludni szeretnék. - szóltam rá, és megfordultam.
-Miáú. - nyafogott tovább.
-Zafír! Csend!
Egy kis ideig csak az óra kattogását lehetett hallani.
-Miáu!
-Mi van? - jöttem ki a sodromból.
Zafír felugrott az ágyamra, majd átugrott az éjjeliszekrényemre.
-Mit csinálsz?! Menj le onnan!
Egy ugrással az íróasztalon termett, majd fölügyeskedte magát a polcra.
-Le fogsz esni. Azonnal gyere le onnan! - álltam föl mérgesen.
-Miáu.
Meglepő módon ráugrott egy dobozra, és összegömbölyödött rajta. Aztán felállt, rám nézett, nyávogott, majd megint lefeküdt rá.
Értetlenül levettem a polcról, és megnéztem a dobozt. Semmi különös nem volt rajta.
-Miáu. - nyávogott Zafír.
Kinyitottam a dobozt.
-Egy rakás CD. - mondtam. - Na és?
-Miáu!
A dobozzal a kezemben leültem az ágyamra, és elkezdtem nézegetni a lemezeket.
Ezzel most vajon mit akart mondani nekem ez a hóbortos macska?
Azt mondtam neki, hogy keressen ajándékot, erre mit hoz ide? Egy halom lemezt, amik ráadásul nem is illenek a képbe, mert tele van pop zenével és jazz lemezekkel.
Ekkor a fejembe ötlött valami.
-Saját CD! Ez az! Kéne csináltatni egy saját CD-t nekik, illetve neki. - mondtam lelkesen. - Már volt egyszer egy lemezük, de azt nem adták ki, mert nem lett eléggé jó. Most lehetne csináltatni egy újat, a legjobb számokkal, amit kiadhatnának. - folytattam. - Ez egész jó ötlet, miért nem jutott még eszembe?
-Miáu...
-Jól van, megkapod a kosarat. - veregettem meg a fejét.
Felnézett rám, mire hozzá tettem:
-És egy új párnát is, oké. Megegyeztünk?
-Miáú!
-Szuper. Köszi szépen! - nevetgéltem, majd ágyba parancsoltam.- Most viszont menj lefeküdni!
Vidáman aludtam el, és közben a terveimen gondolkodtam. A lemezt mikor, és hogyan csináltatom majd? Talán Castiel tud majd nekem segíteni...


Reggel lelkesen ébredtem, és egész gyorsan elkészültem magammal. Felöltöztem, fogat mostam, sminkeltem, és lesiettem a lépcsőn.
-Hová sietsz ennyire? - gyanakodott Boti, amikor észre vette a jókedvemet.
-Csak a suliba.
-Hm. Ez fura. - jegyezte meg.
-Tudom. - vágtam rá, és gyorsan elkészítettem a szendvicseket.
-A levéltől dobódtál föl ennyire? - kérdezte.
-Nem... a levél szomorú volt. Most inkább karácsonyi hangulatom van. - mondtam. - Megyek is, mert el fogok késni. Szia!
-De még van 1 órád a kezdésig! - szólt utánam a bátyám.
-Mindegy! Így legalább biztosan odaérek! - kiáltottam még vissza az ajtóból. - Helló!
-Öh... szia.
Becsaptam az ajtót, és el is indultam.
Csak akkor esett le a tantusz, hogy még tényleg nagyon korán van, és még otthon is lehetnék egy fél órát minimum... Minek jöttem el ilyenkor?
Az úton azon gondolkodtam, hogyan tudnám rávenni Castielt, hogy segítsen nekem. Ő biztos profi az ilyen dolgokban, hiszen egyszer már kellett csináltatnia egy lemezt, és...
Ó! Ez így nem lesz jó... Ha CD-t csináltatok, az Castielt is érinti, hiszen együtt zenélnek Lysanderrel. Hoppá! Akkor inkább valaki mást kéne megkérnem.
Ki ért az ilyesmikhez? Valaki olyanra kéne gondolni, aki szeret zenét hallgatni, és ért az ilyen kütyükhöz.
Alexy! Ez az!
-Hahó! Te meg mit keresel itt ilyen korán? - szólított meg egy ismerős hang.
-Ó, szia, Armin! - lepődtem meg. - Nem volt kedvem otthon maradni, inkább eljöttem... És te?
-Elnéztem az órát. - húzta el a száját Armin. - Alexy szeret ezzel megviccelni. Tudod, hogy előbbre beállítja az ébresztőt, és úgy kelek fel, hogy azt hiszem, késésben vagyok.
-Ez tényleg mulatságos. - nevettem, majd mérges arcát látva inkább elhallgattam. - Ő most hol van?
-Hol lenne? Otthon. Alszik még. - fintorgott Armin.
-Nyugi. Már csak fél óra van kezdésig, lassan a többiek is itt lesznek.
-Aha. Szuper.
A reggelt Arminnal töltöttem, mert a többiek még tényleg nem nagyon gyülekeztek.
Túléltem az összes tanórát, bár eléggé fáradságos állapotban voltam, amikor végre kijutottam a teremből. Az ajtónál álltam, hogy megvárjam Alexyt, amikor Lys megállt mellettem.
-Jössz haza? - kérdezte mosolyogva.
-Hát... persze, illetve nem. - dadogtam. - A...Alexyt várom, mert megbeszéltük, hogy ma elmegyünk ruhát venni. - mondtam végül.
-Hogy mit csinálni?
-Ruhát venni. Alexy szeret vásárolni, és nekem is kéne egy pár cucc, úgyhogy megbeszéltük, hogy ma suli után elmegyünk. Ma kicsit később megyek haza. - tettem hozzá.
-Aha. Jó, akkor... holnap.
-Persze. Szia! - köszöntem, intettünk egymásnak, és elment.
Nagyot sóhajtottam, és észre sem vettem, hogy az ikrek előttem mentek el, csak amikor kicsit magamhoz tértem.
-Alexy! Várj! - kiáltottam utánuk, és odasiettem.
-Kell a matek házi? - kérdezett vissza meglepődötten a kék hajú fiú.
-Nem... Egy szívesség kéne. Tudnál segíteni?
-Persze, bármiben. - mosolygott rám.
-Khm! - köszörülte meg a torkát Armin. - Asszem, én inkább haza megyek, oké? Nincs sok időm.
-Persze, menj csak játszani. - legyintett Alexy unottan. - Tudjuk, hogy mennyire sietsz.
-Szia. - köszöntem, és folytattam. - Szóval szeretnék csináltatni egy CD lemezt ajándékba, karácsonyra. - mondtam.
-Kitalálom: Lysandernek. Jó választás, én sem találtam volna ki jobban. - bólintott elismerően. - És?
-Nem tudom, hogy tudnám megoldani.
-Egyszerű. Szerezd meg a számokat akár neten, aztán másold rá egy lemezre, és ennyi. De akár a plázában is megcsináltathatod, van egy jó haverunk, aki ilyenekkel foglalkozik. - mondta tovább.
-Ha ma elküldöm neked a számokat, akkor lenne rá lehetőség, hogy megcsináltatod helyettem? - kértem. - Majd vissza fizetem, de én ehhez nagyon nem értek.
-Oké, megegyeztünk. Ma küldd át. - bólintott Alexy. - Ja, és a CD milyen színű legyen, mármint külsőleg?
-Az most mindegy. Legyen fekete. - legyintettem.
-Dehogy mindegy! - korholt le rögtön. - Ha ajándék lesz, akkor szépnek is kell lennie!
-Akkor intézd el azt is. - hagytam rá.
-És a borító? - kérdezte.
-Tessék? - értetlenkedtem.
-Ne csináld már! A CD tokjára csak rakunk valami designt, vagy valamit. - forgatta a szemét.
-Öööh... - haboztam. - Majd azt is elküldöm, oké?
-Rendben.
-Egyébként, mennyi idő, amíg el fog készülni mindennel együtt?- kérdeztem.
-Nem tudom, szerintem ha ma mindent átküldesz, akkor két nap, és kézbe veheted. - vonta meg a vállát Alexy. - Jó lesz.
-Köszönöm szépen. - mosolyogtam. - Akkor ma küldök mindent.
-Oké. Akkor szia.
-Helló!
És már el is indultam haza, tele ötletekkel. Milyen legyen a tok? Alexynek igaza van, ez egy ajándék, és nem lehet csak sima fekete, kell hogy legyen benne valami különleges.
Amikor haza értem, rögtön levágtam magam a gép elé, és először is nekiláttam, hogy utánanézzek pár számnak. A dolgomat nehezítette, hogy youtube csatornájuk nincs, így ott lehetetlenség volt találni bármit is.
Végül a klubnak a honlapján (mert olyan is van neki) találtam meg azt, amit kerestem. 12 dalt töltöttem le, köztük azt is amit együtt énekeltünk. Listába szedtem őket, stílus szerint, aztán elküldtem őket Alexynek. Alig két perc múlva jött tőle a válasz.
"És a borító?"
Sóhajtva visszaírtam.
"Dolgozom rajta."
Visszaküldött egy :)-t, én meg folytattam a keresést.
Képeket kerestem az interneten, és csomót találtam, de egyik sem tetszett igazán. Aztán rákerestem a viktoriánus mintákra, amikkel ki lehetne díszíteni a felületet. Majdnem két órán át kutattam, és már fájt a fejem, de nem adtam fel.
Végül sok-sok idő után rábukkantam egy szép mintára.
Egy olyan kép volt, amin egy viktoriánus mintákkal kirakott fehér szív volt a közepén, a háttér pedig fekete volt. Nekem nagyon megtetszett, úgyhogy kicsit megszerkesztettem még (nagyítottam és tökéletesítettem), és elküldtem Alexynek, ezzel az üzenettel:
"Ez legyen a borítón, a hátuljára pedig írd a dallistát. Köszi!"
"Wow, ez tök jól néz ki! Te csináltad?"
"Félig. :)"
"Oké, rárakom. Holnap majd megcsináljuk."
"Köszönöm!"
"Már megköszönted párszor. xD"
"Nem baj."
-Amandaaaa! Megjöttem! - hallottam Boti hangját lentről.
-Megyek! Mi legyen a vacsora? - kérdeztem.
-Maradt még a tegnapiból.
-Akkor jó. Egy perc és ott vagyok!
Még gyorsan elköszöntem Alexytől, és lementem vacsorázni.






Két nap múlva csakugyan meglett a CD, borítóstul, mindenestül. Otthon leteszteltem, és tisztán hallatszik minden hang, szinte észre se lehet venni, hogy internetről szedtem. Jó minőségű lett, és nem is volt olyan vészesen drága, szóval megérte. Emellé nem írtam képeslapot, csak felesleges lenne.
Szépen becsomagoltam papírba, és írtam rá egy kis cetlit, hogy kinek lesz, aztán eltettem az íróasztalom fiókjába. Már csak három nap van az utazásig, úgyhogy gondosan úgy tettem el, hogy itthon ne felejtsem.
A holnapi napot már mindannyian nagyon várjuk, ugyanis holnap kerül sor az osztálykarácsonyra. Elvállaltam a mézeskalács sütését Lysanderrel, ami azért lesz vicces, mert ő semmit nem fog csinálni, csak én fogok a sütin dolgozni. De mindenkinek kötelező volt valamit elvállalni, úgyhogy ennyit igazán megengedhetett magának ő is. Úgyhogy holnap délelőtt mézeskalács sütés lesz a program. Az osztálykarácsony csak délután kezdődik, tanítás pedig nem lesz, úgyhogy bőven meg tudom majd csinálni a sütit.
Ma este még összegyúrtam a tésztát, hogy megmerevedjen holnapig, és le is feküdtem aludni. Minden kész van karácsonyra, úgyhogy igazán nem aggódom semmi miatt.