2015. május 31., vasárnap

Merry Christmas!

Reggel végre nem kellett korán kelnem, mert nem volt tanítás. Azonban amikor felébredtem, szomorúan kellett tapasztalnom, hogy máris 10 óra van. Úgyhogy gyorsan felöltöztem otthoni ruhába, megreggeliztem, és fogat mostam.
-Elmentem! - kiáltott be a fürdőszobába Boti, aminek következtében félrenyeltem a fogkrémet az ijedségtől.
-Köhh... köhh... - köhögtem, és utána akartam kiabálni, de addigra már rég elhagyta a házat.
Egy darabig még fuldokoltam a krémtől, majd két pohár víz után végre újra normálisan tudtam lélegezni.
Kopp! Kopp!
-Jövök! - szóltam, és még utoljára a tükörbe néztem.
Nem vagyok egy top modell, de hát nem tehetek ezügyben semmit, legalábbis nem úgy, hogy az ajtóban várnak közben.
Siettem ajtót nyitni, közben majdnem megbotlottam a saját lábamban, de végül épségben eljutottam a küszöbig.
-Szia! - köszöntöttem Lysandert, és kitártam az ajtót.
-Hoztam cukrot. - nyomta a kezembe a zacskót. - Azt mondtad, ez nincs nálatok.
-Szuper! - örültem. - Köszi szépen. Gyere, a tésztát már megcsináltam tegnap!
-Ugye tudod, hogy én nem tudok főzni? - nevetett Lys.
-Ezt nem főzni, hanem sütni kell. - jegyeztem meg.
-Ugyanaz.
-Nyugi már, nem kell semmi különöset csinálni, csak formákat kivágni a tésztából, és feldíszíteni. - legyintettem. - Meg a mázat is el kell készíteni, de azt majd én megcsinálom inkább...
-Okos döntés. - értett velem egyet.
Bementünk a konyhába, és kisvártatva el is kezdtük a sütögetést. Illetve inkább csak én kezdtem el, de ez részletkérdés.
-Reggeliztél már? - kérdeztem, miközben a formákat vágtam.
-Nem szoktam reggelizni, már mondtam. - mosolygott féloldalasan.
-De ez nagyon egészségtelen! - ráztam meg a fejem, és gondolkoztam egy kicsit. - Van itthon pizza, kérsz egyet?
-Nem.
-Akkor egyél szendvicset. Van a hűtőben. - ajánlottam.
-Nem vagyok éhes.
-De... kérsz pirítóst? Tegnap annyira...
-Amanda! - szakított félbe. - Nem vagyok éhes, oké?
-Nem oké, de mindegy. Feladom. - grimaszoltam, és tovább folytattam a tészta darabolását. - Akkor legalább segíts!
-Melyiket csináljam? - sóhajtott, és a formákat kezdte nézegetni.
-Tök mindegy, csak haladjunk. - vontam meg a vállam.
Random a kezébe vett egyet, mire megráztam a fejem.
-Ne! A szívecskét én szeretném csinálni! - vettem ki a kezéből.
Megrökönyödve nézett rám, aztán nevetve elkezdte a csillag formájú sütiket készíteni.
Majdnem egy órát töltöttünk azzal, hogy a sok tésztából formákat alakítsunk. Ezután betettem őket a sütőbe (csak két menetben volt elég hely nekik). Amíg sültek a sütik, megnéztünk egy filmet a nappaliban Zafír társaságában.
Miután készen lettek, megint letelepedtünk a konyhában, és cukormázzal, színes cukordarabokkal, illetve gumicukorral díszítettük fel őket. Én ezt a részét szeretem a legjobban a mézeskalácssütésnek, mert ilyenkor lehet kreatívkodni. Mindketten szépeket készítettünk, és néha versenyt is rendeztünk, hogy melyikünk tudja a szebbet megcsinálni.
-Na jó, de ezt most már tényleg én nyertem. - jelentettem ki, és kiraktam a tálba a szép szívecskét.
-Na jó. Most az egyszer. - hagyta rám Lys. - De csak épphogy.- tette hozzá.
-Mit akarsz? A tiéid mind egyformák! - kötözködtem.
Egymás mellé rakott három csillagot, hogy összehasonlíthassam őket. Elhúztam a szám.
-Na jó, nem egyformák, de azért hasonlítanak. - makacskodtam.
-Persze. Abban hasonlítanak, hogy mind a három csillag formájú.- vitatkozott Lysander.
-Oké. - legyintettem. - Tényleg szépek.
-Hányra kell menni a suliba? - váltott témát.
-Nem tudod? - csodálkoztam.
-Elfelejtettem.
-Ja, hát persze... - nevettem. - Azt hiszem, háromkor kezdődik az osztálykarácsony, de kicsivel előbb is ott lehetünk.
-Miért? Sietünk?
-Nem.
-Akkor ráérünk. - határozott Lys. - Semmi értelme előbb odamenni, úgyse lesz ott senki.
-Milyen szokott lenni itt egy osztálykarácsony? - kíváncsiskodtam.
-Hogy milyen "szokott" lenni? Mindig más. - vonta meg a vállát.
-De ne csináld már, engem tényleg érdekel! Még nem is voltam a városban tavaly karácsonykor! - erősködtem.
-Nálatok milyen volt? - kérdezte.
-Hát... Irtó nagy felhajtást csinált az egész iskola, föl kellett díszíteni az egész épületet, és az osztályt is. Ajándékozni kellett, mindig neveket húztunk. - meséltem. - És dalokat kellett énekelnünk minden évben.
-Hm... Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy az osztálykarácsonyunk pont olyan lesz, mint a régi sulid ellentéte. - nevetett Lys.
-Mi olyan mulatságos?
-Mi nem díszítünk. Nem éneklünk. Csak sütik vannak, esetleg egy karácsonyi film, és ajándékok. Eléggé idegesítő. - tette hozzá.
-Mi idegesítő? - értetlenkedtem.
-A Sweet Amorisban nem csak osztályonként van ajándékozás, hanem az egész iskola korlátlanul járkálhat át más osztályok termébe, hogy boldog karácsonyt kívánjon. - mondta. - És ezért nincs túl osztályünnep jellege a dolognak, mert mindig jön valaki, akár idegen, és hoz egy csomagot valakinek.
-Gondolom, ti Castiellel minden évben annyi ajándékot kaptatok, hogy ki sem látszottatok alóla. - nevettem.
-Áh, a nagyját ki sem bontottam.
-Ez azért mégis csak vicces. Idén majd megszámoljuk, hányat kaptál. - vihogtam.
-Cseppet sem vagy vicces. - világosított föl.
-Nem baj. - legyintettem még mindig nevetve.
-Ha ennyire nevetsz, akkor majd megszámoljuk a tiédet is, rendben? Meglátjuk, ki győz.
-Te fogsz győzni. - mosolyogtam.
-De nekem ezekből kevesebb a barát. A legtöbbje idegen.
-Akkor is. - vontam meg a vállam. - Én kapok kettőt, te meg kétezret. Azért van egy kis különbség.
-Gondolom... - sóhajtott.
-Hé! - szóltam rá. - Már elég máz van azon a sütin, ne rakj rá többet!
-Te csak ne oktass ki a sütésben, profi szakács vagyok! - vágott vissza viccesen.
-Ja. Tudom. - hagytam rá.


-Komolyan, mi tart ennyi ideig? Belefulladtál a fogkrémbe?- szólt be a fürdőszobába Lys.
-Tudod te, milyen nehéz kifésülni a hajamat? - sértődtem meg. - Ha szépen csinálnám meg, minimum egy órába telne!
-Minek szenvedsz vele annyit, ha pár perc múlva már úgyis szétmegy?
-Hé!
-Csak vicc volt. Ne kapd föl a vizet. - nyugtatott Lys.
Ekkor megeresztettem a csapot, a tenyerembe töltöttem egy kis vizet, majd az arcába fröcsköltem.
-Mit csinálsz?! - kapott a homlokához.
-Semmit, csak felkaptam a vizet. - feleseltem, és megtöröltem a kezem.
-Pff... - fújtatott a szemét fogatva, és megvárta, amíg befejezem a hajam fésülését.
-Mindjárt jövök, csak gyorsan még átöltözöm. - mondtam, és kimentem a fürdőből.
-Ugye csak viccelsz? - szólt utánam.
-Gyors leszek, ígérem.
-Ja. Gondolom. - hagyta rám Lys, és leült a kanapéra a macskát simogatni.
Egy kis ideig matattam a szekrényben. Nem akartam túlöltözni, hiszen Lysander is csak a szokásos ruhájában megy, de azért nem akartam ebben az otthoni melegítőben sem megjelenni egy karácsonyon.
Felvettem egy Fekete cicanadrágot, és rá egy piros téli pulcsit. Tipikus karácsonyi, és nagyon stílusos. Én nagyon szeretem.
A hajamat összefogtam egy csattal, és a ruhámhoz illő csillagos fülbevalót tettem föl. A szememet csak kihúztam fekete szemceruzával, és egy kis szempillaspirált is használtam, de semmi több. A végeredménnyel eléggé meg voltam elégedve, úgyhogy vidáman mentem le a lépcsőn a táskámmal a kezemben. Beleraktam az összes ajándékot a barátaimnak, kivéve Lysanderét, mert azt ráér majd amikor vidéken leszünk...
Amikor leértem a nappaliba, Lysander rám nézett, majd felállt.
-Elfelejtettem mondani, hogy nem kell kiöltözni? - kérdezte.
-Nem is öltöztem ki. - néztem végig magamon.
-Persze. Csak úgy nézel ki, mintha bálba indulnál.
-Úgy van, kötözködj még! - mondtam gúnyosan, és elindultam az ajtó felé.
Lys elkapta a karom, és visszahúzott.
-Ne érts félre. Csinos vagy. - bókolt.
-Öhm... köszönöm... - jöttem zavarba.
-Most meg miért vagy zavarban?
-Néha nem tudom eldönteni, hogy mit is gondolsz valójában. - mondtam.
-Most éppen ezt. - mondta, és megcsókolt.
Ha tehettem volna, elnevettem volna magam, de mivel kicsit lesokkolt állapotban voltam, mozdulni sem bírtam.
Kis idő múlva azonban kattant az óra, jelezve, hogy indulni kéne.
Zavartan pislogtam kettőt, majd a cipőkhöz siettem, hogy kiválasszak egyet.
-Szerinted ezt vegyem fel? - mutattam egy fekete cipőre. - Vagy ezt? - mutattam egy pirosra.
-Legyen a piros. - javasolta Lys.
-Szerintem is. - bólintottam, és felvettem azt.
-Hogyha neked ez tetszik jobban, akkor miért kérdezed meg előtte tőlem? - értetlenkedett.
-Csak mert, és kész. - legyintettem. A fiúk ezt úgysem értik.
Felvettem a meleg kabátom, és a vállamra vettem a táskám. Lys kinyitotta nekem az ajtót, lekapcsoltuk a villanyt, és bezártam az ajtót.
Elindultunk az utcán. Meglepődtem, mennyire megváltozott ez a hely pár nap alatt. Most már szinte minden ház ajtaja és ablaka fel volt díszítve ünnepien, és az utak mentén kivilágították a lámpákat. Az ablakokból világító zsinórok lógtak.
-Olyan szép ez a hely! - ámultam.
-Igen. Ti fogtok díszíteni? - kérdezte Lysander.
-Igazság szerint, nem hinném. - vontam meg a vállam. - Egyikünk sem lesz itthon az ünnepekkor.
-Készülj fel, hogy a szüleim szeretnek nagy felhajtást csinálni mindenből. - jegyezte meg. - Megeshet, hogy kiég a szemed a sok fénytől.
-Még nem tartok ott gondolatban. - nevettem.
-Én már igen.
Hamar elértünk a suliig. Az udvaron a diákok sokasága sietett a bejárat felé, nekiütközve egymásnak. Mi szerencsések voltunk, senki sem lökött el minket. Igazság szerint ha rajtam múlt volna, simán elestem volna, de Lysandernek jók a reflexei, úgyhogy a nagyja az ő érdeme.
A folyosón már valamivel kevesebben voltak, bár annál inkább hangosabban ordítoztak egymásnak. Amint csak tehettük, bementünk a terembe, és becsuktuk magunk után az ajtót.
-Nem semmi, ami odakint van. - jegyeztem meg, amikor levettem a kabátom.
-Csak a karácsonyi láz. - legyintett Alexy. - Mindig ez van.
-Segítetek eltolni a padokat? - intett felénk Iris, és neki is látott a rendezkedésnek.
-Naná. Hogy csináljuk?
-A padokat a falhoz kéne tolni, a székeket meg valahova egy kupacba. Ja, és a tanári asztalra tegyük a sütit!
-Azt majd én megcsinálom. - ajánlkoztam, és neki is láttam.
Ráraktam az asztalra egy szép kockás terítőt, és kitettem a mézeskalácsot, meg a többi sütit, amit a többiek hoztak. Egy pár perc alatt finom karácson-illat lett az osztályteremben.
-Vigyázat, jön a torta! - kért utat Castiel, és átadta nekem az édességet.
-Minek ennyi torta? - kérdeztem, amint elhelyeztem az asztalon.
-Tudod te, hányan vagyunk az osztályban? Ez épphogy elég lesz nekünk. - mondta Cast.
-Te tudod. - vontam vállat.
Fél óra múlva mindennel kész lettünk, és mindenki megérkezett. Mr. Fraize mondott egy kis ünnepi beszédet, majd kezdetét vette a buli. Mindenki evett, ivott, mulatozott, és legfőképpen beszélgetett.
Alexy berendezett egy "filmező tábort" a bal hátsó sarokban, ami abból állt, hogy a falra karácsonyi filmeket vetítettünk, és néztünk. Úgy tetszett nekünk az ötlet, hogy egy film erejéig az egész osztály oda tömörült, és megnéztünk egy bő fél órás rövidfilmet. Nagyon szórakoztató volt, és hangulatos.
A film után a tanár magára vonta a figyelmét.
-Gyerekek! Csend legyen! - kiáltott, és az órájára nézett. - Most pontosan öt óra van. Kezdődhet az ajándékosztás!
Ekkor kezdődött el a végső káosz. Nem volt rendszere a dolognak, szóval nem igazán tudtunk kiigazodni magunkon. Mindenki keresett mindenkit, úgyhogy egy pár perc múlva már senki sem talált senkit.
-Rosa! Végre megtaláltalak! - kiáltottam fel, amikor végre észrevettem barátnőmet. - Hoztam neked valamit!
-Várj, én is neked! - nevetett. - Tessék! - és a kezembe nyomott egy szatyrot.
-Ez meg a tiéd. - adtam oda neki én is az ajándékát. Egy fehérneműt vettem neki egyébként.
-Várj! Inkább otthon nyisd ki. - szólt nekem Rosa. - Nem lenne szerencsés itt megnézned.
-Ugyanezt mondom én is neked. - bólogattam.
Egyszerre nevettünk fel. Ez tök vicces. Lehet, hogy ugyanazt vettük egymásnak?
-Majd üzend meg, hogy tetszett. - kacsintott Rosa.
-Várom majd az SMS-ed. - mutattam föl a hüvelykujjam.
Ezután mindenkinek odaadtam az ajándékát. Kentin el volt ragadtatva a mackótól, Viola és Kim nagyon örültek az ékszereknek, Nataniel pedig megköszönte a füzetet, és láttam rajta, hogy már ma este neki szeretne kezdeni az írásnak.
A többiek is mind örültek, Alexynek nagyon tetszett a póló, Castiel elmondása szerint "rosszabbra számított tőlem", magyarul tetszett neki az ajándék. Mindannyiuktól kaptam ám valamit, de nem volt időm helyben kibontani, mert minden nagyon gyorsan történt. Az ajándékokat eltettem az egyik pad tetejére, és ott hagytam őket, azzal a szándékkal, hogy majd később kibontom.
Közben a többi osztályból is jöttek páran ajándékkal a kezükben, főleg Lysanderhez jöttek és Castielhez, meg néha Dakotához. Az igazság szerint mindig figyelemmel kísértem a számomra idegen lányokat, ahogy jönnek. Egytől egyik szépek voltak. Nem is értem, hogy Lysander miért pont engem talált meg e között a sok gyönyörű lány között...
-Minden oké? - ölelt át hátulról az említett személy.
-Ki volt ez a lány? - kérdeztem.
-Melyik? - viccelődött.
-Nem vagy vicces!
-Ejnye. Csak nem féltékeny vagy? - nevetett ki.
-Miért nevetsz rajtam?
-Mert nevetséges vagy.
-Ahj... - sóhajtottam, és megfordultam, hogy szembe kerüljek vele.-Miért van az, hogy ez a sok lány téged nem érdekel?
-Miért van az, hogy ez a sok fiú téged nem érdekel? - kérdezett vissza, és körbenézett az osztályban.
-Mert nekem itt vagy te! - vágtam rá rosszallóan.
-Pontosan. - bólintott, és nevetve elhúzott a tanári asztalhoz. - A többiek szerint a mézeskalács lett a legfinomabb. - mondta.
-Igazán? Ezen nem csodálkozom. - bólogattam.
-Gyere! Viola tortája nagyon finom lett. - húzott maga után, és megkínált a sütiből.

Már hét óra körül járt az idő, amikor elérkezettnek láttuk az időt, hogy haza menjünk.
-Gyerekek! - vonta magára a figyelmet Mr. Fraize. - Mindenkinek boldog karácsonyt, és boldog újévet kívánok! Legyen szép az ünnepetek, viszlát januárban!
-Nekem biztosan szép karácsonyom lesz. - suttogtam Lys fülébe, mire felnevetett.
-De tanár úr, mi lesz az alkohollal? - nevettek föl a fiúk. - Csak azt ne tessék mondani, hogy ennyi volt!
-Fiatalember, az iskolában tilos az ilyesmi! Főleg, amíg e nem töltötte a tizennyolcadik életévét!
-Fail. Már betöltöttem. - röhögött Cast, és tovább beszélgettek a többiekkel.
Visszatoltuk a padokat a helyükre, és mi is összepakoltuk a holminkat. Mindenkitől elköszöntünk, és elindultunk hazafelé.
-Akkor holnap találkozunk. - búcsúzkodtam Lysandertől, de ő furán nézett rám.
-Még mit nem. Haza kísérlek.
-Nincs rá szükség.
-Amanda. Sötét van, és ha te egyedül bóklászol az utcán ilyenkor, annak csak rossz vége lehet. - rázta meg a fejét.
-Tudok vigyázni magamra! - vitatkoztam.
-Persze, tudom. - legyintett, és elvette tőlem a táskámat. - Mehetünk?
-Jó, de legalább a táskámat add vissza. - sóhajtottam. Úgy sincs értelme vitatkozni, semmi esélyem sincsen...
Haza érve hosszú csókkal búcsúztunk egymástól, majd nevetve integettem az ajtóból.



 



Az utolsó ajándék

-De mit? - kérdezte Rosa megint, és megint.
-Nem tudom!
-Hogyhogy nem tudod?
-Úgy, hogy nem tudom! - ismételtem.
-Mondjak tippeket?
-Ne!
-És akkor mi lesz?
-Nem tudom!
-Legalább próbálj meg koncentrálni!
-Azt csinálom!
-És?
-Nem tudom!
-Ahh.
Kezdtük feladni a dolgot, hogy akármi értelmes ajándékötlet az eszünkbe jusson, aminek Lysander is örülne.
-Menjünk haza. - javasoltam. - Van még egy hetem, hogy kitaláljak valamit.
-Nem jobb most elintézni inkább?
-Nem. Menjünk. - határoztam, és elindultunk a kijárat felé.
Kifelé menet még futólag végig néztem Castiel kedvenc boltja kirakatán. Tele volt CD gyűjteményekkel, rock logókkal, és mindenféle kiegészítőkkel. Elhúztam a szám, és Rosa után siettem.
-Köszi szépen, hogy segítettél! - hálálkodtam a buszra várva. Innen már másfelé mentünk, úgyhogy ekkor köszöntünk el egymástól.
-Igazán nincs mit. - legyintett. - Örülök is neki, hogy eljöttem, hiszen egy szuper ruhára tettem szert ma!
-Hát igen, éppen egy fesztiválra illik.
-Igazából valami céges buli lesz, de anya sem mond sokkal többet, úgyhogy gyakorlatilag nem tudom, mire számítsak. - vonta meg a vállát.
-Biztos jó lesz. - biztattam.
-Neked sokkal szebb lesz. - mosolygott Rosa. - Jövőre majd én is megyek veletek.
-Haha, rendben! - bólogattam. - És mikor lesz az osztálykarácsony?
-Jó kérdés... a tanár valami jövő hét keddet mondott, azt hiszem. Az is közel van már.
-Szoktatok valamit rendezni? - kérdeztem, hiszen eddig még sosem voltam osztálykarácsonyon ebben a suliban.
-Nem igazán... Egyszer volt olyan, hogy húzni kellett neveket, és akit húztál, annak adtál ajándékot. - mesélte. - De nem szoktunk nagy felhajtást csinálni belőle. Idén csak sütizés lesz.
-Egy gonddal kevesebb. - nevettem.
-Ja. Például a húzáskor nekem sikerült kifognom Lisát.
-Hú. Te szegény. - húztam el a számat.
Megjött az a busz, ami Rosa-nak kellett, úgyhogy még gyorsan elköszöntünk egymástól, és felszállt a buszra.
Egy fél óra múlva már én is otthon voltam. Amikor ránéztem az órára, szinte megállt a szívverésem is. Hogyan telhetett el ennyi idő?! Én mára még gyakorlást terveztem!
Mivel már eléggé késő volt, csak kicsit tudtam hegedülni. A darabba belekezdtem, viszont annyi hang van már az első oldalon, hogy elég hamar feladtam, és inkább Zafírral játszottam. Kis idő múlva Boti is hazaért. Hozott pizzát, úgyhogy megvacsoráztunk, aztán mindenki ment a saját dolgára. Én megírtam egy pár képeslapot, hogy azokkal már ne legyen gondunk.
-Amanda! Leveled jött! - kiáltott fel Boti.
-Kitől? - ordítottam vissza.
-Anyától! Gyere le érte!
-Inkább hozd föl!
-Arra várhatsz!
Sóhajtva felálltam a helyemről, és lesiettem a lépcsőn.
A borítékkal együtt felsiettem a szobámba, és az ágyamon ülve kibontottam. Zafír leült mellém, és kíváncsian figyelte, hogy mit csinálok.
A borítékban egy levelet találtam, amit rögtön el is olvastam.

"Drága Kislányom!

Nagyon szerettem volna ellátogatni hozzátok karácsonykor, de sajnos ezt nem tehettem most meg. Képzeld! Az új munkahelyemen megszerettem egy David nevű kollégámat, akivel rövid időn belül házasságot tervezünk. Hát nem csodálatos?! Ha lesz meghívó, feltétlenül küldök majd Nektek.
Nagyon hiányoztok, és minden percben gondolok Rátok. Most egy kis zsebpénzt adok Neked karácsonyra, amit megtalálsz a borítékban. Vegyél magadnak valami szépet, és írj vissza.
Puszi:
             Anya"

Szomorúan kivettem a borítékból a pénzt, és elgondolkodva nézegettem. Tulajdonképpen nem a pénzen gondolkodtam, hanem azon, hogy mit érezne most apa, ha ezt a levelet elolvasta volna.

Sóhajtva elővettem egy képeslapot, és elkezdtem írni a levelet.

"Szia, Anya!

Ez tényleg jó hír. Ha megvan az időpont, feltétlenül szólj nekünk!
Köszönöm a pénzt, majd keresek valamit magamnak.
Nagyon boldog karácsonyt kívánok Neked, remélem, szépen telik majd az ünnep. És boldog új évet!
Gondolok Rád, szeretlek.
 Amanda"

Kicsit erőltetettnek találtam a levelet, de nem volt jobb ötletem, mit írhatnék. Belecsúsztattam a képeslapot egy borítékba, majd megcímeztem. Apának is írtam egy rövid levelet, amiben kellemes ünnepeket kívántam, és kicsit meséltem is magamról. Anyuról egy szót sem írtam. Mindkét borítékot félretettem, azzal a szándékkal, hogy majd feladom őket postán.

Ezután komolyabban kezdtem gondolkodni Lysander ajándékán. Mégis, mihez kezdjek?!
-Zafír! Te okos macska vagy. Ha segítesz kitalálni valami szép ajándékot, veszek neked egy új kosarat karácsonyra! - mondtam a macskának, és várakozóan néztem rá.
Úgyis kaptam most pénzt, abból tudok neki venni egy új kosarat...
-Miáu?
-Igen, komolyan mondom. Kapsz egy új kosarat, és... És még egy új párnát is, ha szeretnél. Úgyis kinőtted már, nem?
-Miáu.
-Na, segíts, kérlek! Semmi ötletem! - biztattam.
Nem vagyok normális. Egy állattól kérek segítséget. Mégis, eddig Zafír már többször is segített nekem, úgyhogy reménykedtem, hogy ez most is így lesz.
A cica nem csinált semmit, csak visszabámult rám. Ezek szerint nem értette, mit akarok.
-Mindegy. - sóhajtottam legyintve. - Majd kitalálok valamit.
Gyorsan lefürödtem, fogat mostam, és lefeküdtem aludni. Leoltottam a villanyt, és bebújtam a takaró alá. Közben egyfolytában járt az agyam, de nem jutott eszembe semmi épkézláb ötlet.
-Miááááúúúú... - nyávogott Zafír a földről.
-Sssh! Aludni szeretnék. - szóltam rá, és megfordultam.
-Miáú. - nyafogott tovább.
-Zafír! Csend!
Egy kis ideig csak az óra kattogását lehetett hallani.
-Miáu!
-Mi van? - jöttem ki a sodromból.
Zafír felugrott az ágyamra, majd átugrott az éjjeliszekrényemre.
-Mit csinálsz?! Menj le onnan!
Egy ugrással az íróasztalon termett, majd fölügyeskedte magát a polcra.
-Le fogsz esni. Azonnal gyere le onnan! - álltam föl mérgesen.
-Miáu.
Meglepő módon ráugrott egy dobozra, és összegömbölyödött rajta. Aztán felállt, rám nézett, nyávogott, majd megint lefeküdt rá.
Értetlenül levettem a polcról, és megnéztem a dobozt. Semmi különös nem volt rajta.
-Miáu. - nyávogott Zafír.
Kinyitottam a dobozt.
-Egy rakás CD. - mondtam. - Na és?
-Miáu!
A dobozzal a kezemben leültem az ágyamra, és elkezdtem nézegetni a lemezeket.
Ezzel most vajon mit akart mondani nekem ez a hóbortos macska?
Azt mondtam neki, hogy keressen ajándékot, erre mit hoz ide? Egy halom lemezt, amik ráadásul nem is illenek a képbe, mert tele van pop zenével és jazz lemezekkel.
Ekkor a fejembe ötlött valami.
-Saját CD! Ez az! Kéne csináltatni egy saját CD-t nekik, illetve neki. - mondtam lelkesen. - Már volt egyszer egy lemezük, de azt nem adták ki, mert nem lett eléggé jó. Most lehetne csináltatni egy újat, a legjobb számokkal, amit kiadhatnának. - folytattam. - Ez egész jó ötlet, miért nem jutott még eszembe?
-Miáu...
-Jól van, megkapod a kosarat. - veregettem meg a fejét.
Felnézett rám, mire hozzá tettem:
-És egy új párnát is, oké. Megegyeztünk?
-Miáú!
-Szuper. Köszi szépen! - nevetgéltem, majd ágyba parancsoltam.- Most viszont menj lefeküdni!
Vidáman aludtam el, és közben a terveimen gondolkodtam. A lemezt mikor, és hogyan csináltatom majd? Talán Castiel tud majd nekem segíteni...


Reggel lelkesen ébredtem, és egész gyorsan elkészültem magammal. Felöltöztem, fogat mostam, sminkeltem, és lesiettem a lépcsőn.

-Hová sietsz ennyire? - gyanakodott Boti, amikor észre vette a jókedvemet.
-Csak a suliba.
-Hm. Ez fura. - jegyezte meg.
-Tudom. - vágtam rá, és gyorsan elkészítettem a szendvicseket.
-A levéltől dobódtál föl ennyire? - kérdezte.
-Nem... a levél szomorú volt. Most inkább karácsonyi hangulatom van. - mondtam. - Megyek is, mert el fogok késni. Szia!
-De még van 1 órád a kezdésig! - szólt utánam a bátyám.
-Mindegy! Így legalább biztosan odaérek! - kiáltottam még vissza az ajtóból. - Helló!
-Öh... szia.
Becsaptam az ajtót, és el is indultam.
Csak akkor esett le a tantusz, hogy még tényleg nagyon korán van, és még otthon is lehetnék egy fél órát minimum... Minek jöttem el ilyenkor?
Az úton azon gondolkodtam, hogyan tudnám rávenni Castielt, hogy segítsen nekem. Ő biztos profi az ilyen dolgokban, hiszen egyszer már kellett csináltatnia egy lemezt, és...
Ó! Ez így nem lesz jó... Ha CD-t csináltatok, az Castielt is érinti, hiszen együtt zenélnek Lysanderrel. Hoppá! Akkor inkább valaki mást kéne megkérnem.
Ki ért az ilyesmikhez? Valaki olyanra kéne gondolni, aki szeret zenét hallgatni, és ért az ilyen kütyükhöz.
Alexy! Ez az!
-Hahó! Te meg mit keresel itt ilyen korán? - szólított meg egy ismerős hang.
-Ó, szia, Armin! - lepődtem meg. - Nem volt kedvem otthon maradni, inkább eljöttem... És te?
-Elnéztem az órát. - húzta el a száját Armin. - Alexy szeret ezzel megviccelni. Tudod, hogy előbbre beállítja az ébresztőt, és úgy kelek fel, hogy azt hiszem, késésben vagyok.
-Ez tényleg mulatságos. - nevettem, majd mérges arcát látva inkább elhallgattam. - Ő most hol van?
-Hol lenne? Otthon. Alszik még. - fintorgott Armin.
-Nyugi. Már csak fél óra van kezdésig, lassan a többiek is itt lesznek.
-Aha. Szuper.
A reggelt Arminnal töltöttem, mert a többiek még tényleg nem nagyon gyülekeztek.
Túléltem az összes tanórát, bár eléggé fáradságos állapotban voltam, amikor végre kijutottam a teremből. Az ajtónál álltam, hogy megvárjam Alexyt, amikor Lys megállt mellettem.
-Jössz haza? - kérdezte mosolyogva.
-Hát... persze, illetve nem. - dadogtam. - A...Alexyt várom, mert megbeszéltük, hogy ma elmegyünk ruhát venni. - mondtam végül.
-Hogy mit csinálni?
-Ruhát venni. Alexy szeret vásárolni, és nekem is kéne egy pár cucc, úgyhogy megbeszéltük, hogy ma suli után elmegyünk. Ma kicsit később megyek haza. - tettem hozzá.
-Aha. Jó, akkor... holnap.
-Persze. Szia! - köszöntem, intettünk egymásnak, és elment.
Nagyot sóhajtottam, és észre sem vettem, hogy az ikrek előttem mentek el, csak amikor kicsit magamhoz tértem.
-Alexy! Várj! - kiáltottam utánuk, és odasiettem.
-Kell a matek házi? - kérdezett vissza meglepődötten a kék hajú fiú.
-Nem... Egy szívesség kéne. Tudnál segíteni?
-Persze, bármiben. - mosolygott rám.
-Khm! - köszörülte meg a torkát Armin. - Asszem, én inkább haza megyek, oké? Nincs sok időm.
-Persze, menj csak játszani. - legyintett Alexy unottan. - Tudjuk, hogy mennyire sietsz.
-Szia. - köszöntem, és folytattam. - Szóval szeretnék csináltatni egy CD lemezt ajándékba, karácsonyra. - mondtam.
-Kitalálom: Lysandernek. Jó választás, én sem találtam volna ki jobban. - bólintott elismerően. - És?
-Nem tudom, hogy tudnám megoldani.
-Egyszerű. Szerezd meg a számokat akár neten, aztán másold rá egy lemezre, és ennyi. De akár a plázában is megcsináltathatod, van egy jó haverunk, aki ilyenekkel foglalkozik. - mondta tovább.
-Ha ma elküldöm neked a számokat, akkor lenne rá lehetőség, hogy megcsináltatod helyettem? - kértem. - Majd vissza fizetem, de én ehhez nagyon nem értek.
-Oké, megegyeztünk. Ma küldd át. - bólintott Alexy. - Ja, és a CD milyen színű legyen, mármint külsőleg?
-Az most mindegy. Legyen fekete. - legyintettem.
-Dehogy mindegy! - korholt le rögtön. - Ha ajándék lesz, akkor szépnek is kell lennie!
-Akkor intézd el azt is. - hagytam rá.
-És a borító? - kérdezte.
-Tessék? - értetlenkedtem.
-Ne csináld már! A CD tokjára csak rakunk valami designt, vagy valamit. - forgatta a szemét.
-Öööh... - haboztam. - Majd azt is elküldöm, oké?
-Rendben.
-Egyébként, mennyi idő, amíg el fog készülni mindennel együtt?- kérdeztem.
-Nem tudom, szerintem ha ma mindent átküldesz, akkor két nap, és kézbe veheted. - vonta meg a vállát Alexy. - Jó lesz.
-Köszönöm szépen. - mosolyogtam. - Akkor ma küldök mindent.
-Oké. Akkor szia.
-Helló!
És már el is indultam haza, tele ötletekkel. Milyen legyen a tok? Alexynek igaza van, ez egy ajándék, és nem lehet csak sima fekete, kell hogy legyen benne valami különleges.
Amikor haza értem, rögtön levágtam magam a gép elé, és először is nekiláttam, hogy utánanézzek pár számnak. A dolgomat nehezítette, hogy youtube csatornájuk nincs, így ott lehetetlenség volt találni bármit is.
Végül a klubnak a honlapján (mert olyan is van neki) találtam meg azt, amit kerestem. 12 dalt töltöttem le, köztük azt is amit együtt énekeltünk. Listába szedtem őket, stílus szerint, aztán elküldtem őket Alexynek. Alig két perc múlva jött tőle a válasz.
"És a borító?"
Sóhajtva visszaírtam.
"Dolgozom rajta."
Visszaküldött egy :)-t, én meg folytattam a keresést.
Képeket kerestem az interneten, és csomót találtam, de egyik sem tetszett igazán. Aztán rákerestem a viktoriánus mintákra, amikkel ki lehetne díszíteni a felületet. Majdnem két órán át kutattam, és már fájt a fejem, de nem adtam fel.
Végül sok-sok idő után rábukkantam egy szép mintára.
Egy olyan kép volt, amin egy viktoriánus mintákkal kirakott fehér szív volt a közepén, a háttér pedig fekete volt. Nekem nagyon megtetszett, úgyhogy kicsit megszerkesztettem még (nagyítottam és tökéletesítettem), és elküldtem Alexynek, ezzel az üzenettel:
"Ez legyen a borítón, a hátuljára pedig írd a dallistát. Köszi!"
"Wow, ez tök jól néz ki! Te csináltad?"
"Félig. :)"
"Oké, rárakom. Holnap majd megcsináljuk."
"Köszönöm!"
"Már megköszönted párszor. xD"
"Nem baj."
-Amandaaaa! Megjöttem! - hallottam Boti hangját lentről.
-Megyek! Mi legyen a vacsora? - kérdeztem.
-Maradt még a tegnapiból.
-Akkor jó. Egy perc és ott vagyok!
Még gyorsan elköszöntem Alexytől, és lementem vacsorázni.






Két nap múlva csakugyan meglett a CD, borítóstul, mindenestül. Otthon leteszteltem, és tisztán hallatszik minden hang, szinte észre se lehet venni, hogy internetről szedtem. Jó minőségű lett, és nem is volt olyan vészesen drága, szóval megérte. Emellé nem írtam képeslapot, csak felesleges lenne.

Szépen becsomagoltam papírba, és írtam rá egy kis cetlit, hogy kinek lesz, aztán eltettem az íróasztalom fiókjába. Már csak három nap van az utazásig, úgyhogy gondosan úgy tettem el, hogy itthon ne felejtsem.
A holnapi napot már mindannyian nagyon várjuk, ugyanis holnap kerül sor az osztálykarácsonyra. Elvállaltam a mézeskalács sütését Lysanderrel, ami azért lesz vicces, mert ő semmit nem fog csinálni, csak én fogok a sütin dolgozni. De mindenkinek kötelező volt valamit elvállalni, úgyhogy ennyit igazán megengedhetett magának ő is. Úgyhogy holnap délelőtt mézeskalács sütés lesz a program. Az osztálykarácsony csak délután kezdődik, tanítás pedig nem lesz, úgyhogy bőven meg tudom majd csinálni a sütit.
Ma este még összegyúrtam a tésztát, hogy megmerevedjen holnapig, és le is feküdtem aludni. Minden kész van karácsonyra, úgyhogy igazán nem aggódom semmi miatt.





2015. május 30., szombat

Nagybevásárlás

Következő nap úgy ébredtem, mint egy zombi. Legalábbis nagyon úgy néztem ki, mint egy zombi.
A hajam szanaszét állt, a szemem alatti karikákat is alig tudtam eltüntetni. Bár fésülködtem, a hajam elektromos lett, és nem lapult le egy ideig. Csak a vasalónak engedett, de annak is csak épphogy.
Sóhajtozva mentem le a földszintre, megetettem Zafírt, majd mivel volt még időm, játszottam is vele egy kicsit.
-Van már ötleted a karácsonyra? - kérdezte Boti, amikor kidugta végre az orrát a szobájából.
-Neked?
-Éppen ezért kérdezem. A srácok New Yorkba mennek bulizni, és engem is hívtak, csak nem akarlak egyedül itt hagyni. Akarsz jönni velünk? - kérdezte.
-Ó... Inkább nem, köszi. - utasítottam vissza. Egy részeg fiúcsapattal New York utcáin? Eszemben sincs! - Öhm... Majd elmegyek Lysanderrel vidékre. Tudod, a szülei örülnek, ha látnak.
-Te tudod. - vont vállat semlegesen. - És mikor mentek?
-A szünet első napján. - mondtam.
-Szuper. Na, nekem most mennem kell, mert a végén még elkések a melóból... Te is kapkodhatnád magad, egy kicsit elszaladt az idő. - javasolta.
-Persze. - álltam föl, és még utoljára megsimogattam Zafírt. - Ma hánykor érsz haza?
Boti megtorpant, és gyanúsan végigmért.
-Miért? Mit akarsz csinálni? - kérdezte óvatosan.
-Áh, csak gyakorolni... - legyintettem nevetve, majd értetlen arcát látva egy hegedülő mozdulatot tettem a karommal. - Tudod, hegedűvel.
-Á, értem. - bólintott lassan, de még mindig gyanús arcot vágott.- Ma később jövök. Hozzak vacsorát?
-Aha. Kösz! - intettem, és felvettem a cipőt. Amikor a kabátomat vettem, feltűnt, hogy még mindig méreget. - Mit nézel így? - kérdeztem.
-Semmit.
-Oké, akkor... helló! - vigyorogtam, és kisurrantam az ajtón.


Bár a biológia is "csak" háromnegyed óráig tart, nekem mindig végtelen sok időnek tűnik.

-Mennyi van még hátra az órából? - kérdeztem Lysandert.
-Még... 42 perc. - lepődött meg a kérdésemen.
-Ahh. - nyögtem, és az lefejeltem az asztalt. - Aú!
-Hé, ott hátul! Csendet kérek! - szólt ránk a biosztanár.
-Elnézést, baleset volt. - szabadkozott helyettem Lys, és rálépett a lábamra.
-Ssssz... - szisszentem fel, majd a tanár felé fordultam. - Bocsánat!
-Többet egy szót se! - szólt ránk még egyszer, és tovább kezdett magyarázni az állati szövetekről.
Szúrósan néztem Lysanderre, aki értetlenül vonta meg a vállát.
-Ez fájt. - mondtam sértődötten.
-Ja, a lábad? - jött rá végre. - Ne viccelj már, ha nem figyelmeztetlek valahogy, nem kérsz tőle elnézést, és kiküld a teremből.
-Az lenne a legjobb. - sóhajtottam. - Ki nem állhatom a bioszt.
-Nyugi. Pedig érdekes tantárgy, csak valaki miatt sosem tudok figyelni. - nézett rám szúrósan.
-Ki az a valaki? - néztem körbe magam körül. - Castiel?
-Nem. Inkább ne is találgass tovább, meghaladja a maximum képességeidet. - legyintett lemondóan Lys.
-Hé! - sértődtem meg.
Csak sajnos egy kicsit hangosan beszélgettünk.
-Amanda! Mit mondtam az előbb? - szólított fel a tanár.
Kis ideig haboztam, majd lesütöttem a szemem.
-Nem tudom, tanárnő.
-Maga most helyet cserél Biankával, és csöndben lesz az óra maradék 38 percében! - parancsolt. - Gyerünk, mozgás!
Sóhajtva összeszedtem a cuccomat, és felálltam a helyemről. Biankával helyet cseréltünk, így Castiel mellé kerültem. Szerintem észre se vette, hogy oda kerültem, annyira belemerült a firkálásba.
Amikor a tanár visszafordult a táblához, Lysander hátra fordult, és rám mosolygott. A szememet forgatva elnéztem más irányba, és megpróbáltam a tananyagra koncentrálni. Nem nagyon ment.
Castiel egy kis idő után észrevette, hogy mellette ülök, és meglepődve rám nézett.
-Te meg hogy kerültél ide? - csodálkozott.
-A tanár ide ültetett, mert beszélgettem. - vontam meg a vállam ártatlanul.
-Ejnye. Rossz kislány. - rázta meg a fejét rosszallóan.
-Én?! Te vagy a rossz kisfiú! Mit rajzolgatsz itt egész órán?
A kérdésemre nem kaptam választ, ugyanis a tanár rám kiáltott.
-Amanda! Csend legyen, azonnal!
-Bocsánat. - motyogtam, és előre fordultam. Az osztály pedig nevetett. Szerintem csak én nem találtam viccesnek a helyzetet...


-Mikor vagy már kész? - türelmetlenkedett Rosa, amikor a szekrényemnél pakolásztam.

-Egy perc még...
-5 perce is ezt mondtad! - jegyezte meg.
-Nyugi. A pláza megvár. Nem fog elmenni. - nyugtattam meg.
-De elveszik a jó cuccokat. Nekem is kelleni fog egy estélyi ruha a karácsonyi fesztiválra. - mesélte.
-Milyen fesztivál? - kérdeztem vissza.
-A szüleim mennek egy fesztiválra, és engem is visznek. Tudod, anyukám szeret eldicsekedni az ő egyetlen lányával. - nevetgélt, és utána megköszörülte a torkát. - Te hova mész az ünnepekkor?
Elindultunk a busz felé, úgy folytattuk a beszélgetést.
-Vidékre megyek a srácokkal. - feleltem.
-Milyen srácokkal?
-Szerinted? Kik laknak vidéken, akik minden hónapban lemennek a szüleikhez? - forgattam a szemem.
Rosa egy pillanatra lelassult.
-Ne már! - méltatlankodott. - Elmész Leigh-el karácsonyozni?!
-Nem éppen. - ráztam meg a fejem. - Lysanderrel megyek, és nem Leigh fog igazán érdekelni, oké?
-Ez nem igazság! - hisztizett Rosa. - Én is menni akarok! Csak a szüleim nem engedik.
-Kérd meg őket. - nevettem viccesen. - Mondd, hogy én is megyek.
-Nem, inkább ne bonyolítsuk a helyzetet. - legyintett lemondóan Rosalya. - Jó lesz a fesztivál is, csak... ajj. Majd hívj minden nap, kérlek! Meséld el, mi volt!
-Rosa. Nem foglak karácsonykor hívogatni, neked is lesz dolgod, nem? - sóhajtottam.
-De, viszont érdekelne, hogy Leigh hogyan viselkedik, amikor nem vagyok vele.
-Ugyanúgy. - legyintettem. - Csak senkire se néz szerelmesen.
Rosalya elpirult, és egy kis ideig csendben sétáltunk tovább.
Kis idő múlva már a pláza előtt jártunk.
-Tudod már, kinek veszel ajándékot? - kérdezte.
-Azt igen. Csak azt nem tudom, hogy mit... - tűnődtem.
-Halljam a neveket! - vigyorgott lelkesen.
-Boti, Lysander, Castiel, Nataniel, Kim, Viola, Alexy...
-Ennyi elég! - állított le Rosa. - Ennyi pénzed nincs is!
-A szüleimtől most kaptam meg a tartozásukat. - lengettem meg a borítékot. - Gond egy szál se. De azért ne Hifi tornyot kelljen vennünk, mert az azért túlzás lenne. - tettem hozzá.
-Persze. Ahogy mondtad: gond egy szál se!
Bementünk az épületbe, és rögtön nekiláttunk a nagy feladatnak. Az ember azt hinné, az ajándékok beszerzése az egyik legkönnyebb dolog a karácsonyban, pedig nem. Nekünk legalábbis eléggé bonyolult dolognak tűnt.
-Kezdjük az egyszerűbbekkel. - javasolta Rosa.
-Akkor inkább először a ruhádat keressük meg. - mondtam. - Én is szívesen vennék valamit magamnak...
-Oké! Gyere! - megragadta a karom, és be is húzott az egyik legközelebbi üzletbe.
Vagy egy órát töltöttünk itt, annyi mindent felpróbáltunk. Végül (hála Istennek) mindketten találtunk valami megfelelőt. Rosa egy sötétkék ruhát vett, aminek a dekoltázsa és az ujja ki volt rakva kis, csillogó kövekkel.
Én meg nem akartam a ruhám ügyéből túl  nagy felhajtást csinálni, de Rosalya ragaszkodott hozzá, hogy valami csinosat válasszak. Végül ilyen lett:
Szerintem nem kellett volna ennyire szépre pazarolnom a pénzemet, de végül belementem, mert nekem is nagyon tetszett. Meg hát, nem csak karácsonyra fogom hordani. :) Mindenesetre addig nem fogom felvenni, hogy meglepetés legyen.
Győztes érzéssel mentünk ki az üzletből, de aztán rá kellett jönnünk, hogy még csak most kezdődik a java.
Elindultunk az orrunk után.
-Mit szólnál, ha karácsonyra fehérneműt kapnál tőlem? - vihogott Rosa.
-Meg ne próbáld! - figyelmeztettem. - Elég volt a szülinapomkor, oké? Most ezt inkább mellőzzük.
-Hihi. Pedig nagyon vicces lenne. - nevetett tovább, mintha meg sem hallott volna. - Hordtad már?
-Nem!
-De fogod, ugye?
-Nem! - vágtam rá, és gyorsan témát váltottam. - Kezdjük Alexy ajándékával, az övé talán a legkönnyebb.
-Mit veszel neki? - kíváncsiskodott Rosa.
-Valami pólót, vagy ilyesmit... Gyere!
És már el is tűntünk az egyik ruhaboltban.
Két óra múlva már megvolt az ajándékok nagy része:
Alexynek egy dalszöveg feliratos pólót szereztünk.
Nataniel egy vastag füzetet kapott, aminek vékonyak voltak a lapjai, és nagyon strapabírónak látszott. Azért ezt választottam, hogy majd egy újabb könyve is lehessen.
Kentint sem hagyhattam ki, az ő számára egy plüssmacit vettem, szerintem nagyon illik hozzá. Khm.
Castielt elintéztem két Rock'n'Roll-os pólóval. Ami azt illeti, nem nagyon rajongtam ezekért, de Rosa szerint találó. Hát jó.
Violának és Kimnek vettünk egy-egy ékszerkészletet. Szépek.
Boti egy új rádiót fog kapni, aminek több funkciója is van, így például CD lejátszó is egyben. Szerencsém volt, hogy megtaláltam, mert éppen féláron lehetett kapni.
Rosalya nem akarta, hogy Leigh is kapjon tőlem valamit, de ezügyben vitatkozni kezdtem.
-Hozzájuk megyek ünnepelni, Rosa! Illene adnom neki valamit, nem nagyot, csak egy kicsit. Ne sértődj már meg! - forgattam a szemem.
-De akkor mit veszel neki? - fintorgott.
-Nem tudom. Te jobban ismered, úgyhogy te válassz. - javasoltam.
Ezzel megbékélt, és vettünk egy kalandregényt Leigh számára, mert Rosa szerint szeret olvasni.
Mivel nagyon elfáradtunk, beültünk egy kávézóba pihenni. Már nem akartunk túl sok időt tölteni a plázában, mert már lassan agyunkra ment a nagy tömeg és a boltok.
-Lysandernek mit veszel? - kérdezte Rosa, amikor megkaptuk a teánkat.
-Nem tudom. - vontam meg a vállam.
-Hogyhogy nem tudod? Arra kellett volna a legjobban figyelned, nem? - értetlenkedett Rosa.
-Azt mondtam, nem tudom! Semmi ötletem sincs. - ráztam meg a fejem megint.
-Könyv?
-Nem.
-Füzet?
-Nem.
-Valami ruha?
-Nem...
-Fehérnemű?
-Nem!!!
-Jól van, jól van... - védekezett Rosa. - Akkor mit gondoltál?
-Semmit. - tanácstalankodtam.
-Úgy tudom, betelt a jegyzetfüzete. - mondta.
-De azt tud venni magának is. - jegyeztem meg.
-Hhhhh. - sóhajtott.
-Csak viktoriánus ruhái vannak. - tűnődtem. - Szerinted örülne egy pulóvernek?
-Te tudod.
-Hagyjuk. - legyintettem, és befejeztem a teámat. - Mehetünk?
-Persze, csak rád várok. - bólintott Rosa, és felálltunk. - Akkor ki a következő?
-Lysander szülei. - mondtam némi gondolkozás után. - És vennünk kell még képeslapokat.
-Oké.
A szüleiknek könyveket szereztünk, aztán összeszedtem egy csomó képeslapot. Mindenkinek szeretnék az ajándéka mellé írni egyet, úgyhogy sok kellett.
Egyedül Lysandernek nem vettem semmit, bár Rosa mutogatott egy csomó mindent, de egyik sem tetszett. Van még rá egy hetem, hogy kitaláljak valamit...



2015. május 26., kedd

Karácsonyi láz

Egy hét alatt könnyedén visszaállt minden a régi kerékvágásba. Lysander végleg megbékélt (legalábbis látszatra), én nem hoztam föl többet a témát, és mindketten próbáltuk elfelejteni Kentin ügyes-bajos dolgait.
Ami azt illeti, nem volt nehéz feledésbe venni, hiszen ő sem közeledett hozzám közvetlenül, és nem is hozott több kellemetlen helyzetbe. Legalábbis én úgy veszem észre, hogy beletörődött a sorsába.
Ennek ellenére még mindig gyötör a lelkiismeret furdalás, amiért nem járhatok a kedvében.
De nem merek olyasmit tenni, mint elhívni a parkba, vagy hozzánk beszélgetni, mert túl kockázatos lenne.
Főleg, hogy jelenleg mindenem megvan, igazán nem panaszkodhatok.
Nataniel is többször beszélget velem, ugyanis elkezdtem olvasni a könyvét, és érdekli a véleményem. Szerintem egyébként szuper könyv, és minden este azt olvasom, de egyszerűen olyan hosszú, hogy még egy jó hétig el fog tartani. Viszont szinte le se tudom tenni esténként, ami nagyon tetszik Natanielnek. És nekem is.
Az elmúlt hétben elmaradtak az óráim a zeneiskolában, mert a tanárom beteg lett. Így otthon gyakorlok szinte minden nap, és egyre jobban élvezem.



Ma reggel karikás szemekkel ébredtem, mert az olvasás megint sokáig elhúzódott tegnap, és viszonylag keveset aludtam.

Komótosan felöltöztem, és indultam volna kifelé a szobámból,  de Zafír az utamat állta. Türelmetlenül próbáltam kikerülni, de feltartóztatott.
-Már el sem mehetek? - méltatlankodtam. - Suliba kell mennem, ne haragudj! Sicc!
Azonban Zafír nem tágított, és hangosan nyávogni kezdett. A lábamhoz dörgölte a fejét, majd visszaosont az éjjeliszekrényhez. Felugrott a komódra, és a naptáram körül somfordált. Talán valamit mondani akart.
-Ehhez most nekem nincs türelmem! - sóhajtottam.- Ha akarsz valamit, most mondd! Illetve, szóval értesd meg velem.
-Miáu!
Úgy döntöttem, az a legegyszerűbb, ha megnyugtatom a macskát.
-Nyugi. - odaléptem hozzá, és megsimogattam.
De valamiért továbbra is nyugtalan maradt. Újra és újra a naptáramnak dörgölőzött, és nyávogott.
Értetlenül a kezembe vettem a naptárat, és fellapoztam. Nem volt benne semmi érdekes.
-Igen, december 18-adika van. Na és? - vontam meg a vállam.
Akkor a tekintetem kissé lejjebb csúszott, és észre vettem a háromszorosan bekarikázott dátumot.
Uramisten! Hiszen egy szűk hét múlva karácsony!
A homlokomra csaptam. Hogyan is felejthettem el ezt a fontos ünnepet?! Az év egyik legszebb napja, és teljesen kiment a fejemből!
Megdicsértem Zafírt, megsimogattam, és lesiettem a földszintre.
-Boti! Boti! - szólítgattam a bátyámat.
-Mi a franc van ilyen korán reggel?! - idegeskedett.
-Jövő héten karácsony! - ugráltam izgatottan.
-Tudom. Na és? - értetlenkedett Boti.
-Anya és apa eljönnek? Meglátogatnak? Vagy mi megyünk látogatóba hozzájuk? Mit mondtak? - zúdítottam rájuk a kérdéseimet.
Egy kicsit hallgatott, elhúzta a száját, majd sóhajtva így szólt:
-Figyelj... anya és apa... Nem akarnak velünk karácsonyozni. - mondta szomorúan.
A lelkesedésem alábbhagyott.
-Hogyhogy?
-Anya talált magának új vőlegényt, nem olyan régen. Együtt fognak ünnepelni. Apa meg még fel sem hívott. Nem tudom, mit fog csinálni karácsonykor. - vonta meg a vállát Boti.
-Anyának új vőlegénye van?! - ragadtam le ennél.
-Igen. - bólintott.
-Miért nem mondtad?!
-Elég bajod volt enélkül is. - legyintett a bátyám. - Előbb vagy utóbb úgyis megtudtad volna.
-De akkor mi lesz most? Ketten ünnepelünk? - szomorkodtam.
-Hé! Nem olyan borzalmas, hogy a testvéreddel töltöd az ünnepet, vagy igen?! - sértődött meg Boti.
-Nem, nem. - legyintettem. - De mégis... Apa tényleg nem hívott?
-Nem. Elhagyatott gyerekek vagyunk, úgy tűnik. - viccelődött.
Elhúztam a szám.
-És a barátok? Ne ünnepeljünk barátokkal? - vetettem föl az ötletet.
-Ez a lakás olyan kicsi, hogy nem férnénk el olyan sokan. Meg amúgy is, ilyenkor a családokkal szoktak ünnepelni.
-De nem akarok szomorú karácsonyt!
-Ezt még megbeszéljük. Most menj, mert elkésel a suliból. - intett, és visszazárkózott a szobájába.
-Te meg a melóból fogsz késni! Körülbelül 10 perced van, hogy időben odaérj! - vágtam rá mérgesen.
Boti káromkodott egyet, aztán csend lett a szobában. Hm. Azt hiszem, ma nincs kedve munkába menni. Legalábbis nem ilyen korán.
Nem nagyon volt kedvem suliba menni, de sajnos sosincs választási lehetőségem, kénytelen vagyok elmenni.
Az úton azon gondolkoztam, hogy mit csinálhatnánk karácsonykor. Szerintem egyikünk sem akarja "magányosan" tölteni az ünnepeket, a szüleink nélkül. Ha már nem veszik a fáradságot, hogy eljöjjenek...
Amikor megérkeztem, rögtön fölmentem a terembe, ugyanis esett a hó, és ilyenkor nem szoktunk kint gyülekezni. A teremben már a többség ott volt, mindenki beszélgetett valakivel. Leültem a helyemre, és megvártam, amíg Castielék befejezik a beszélgetésüket.
-Ti mit csináltok karácsonykor? - kérdettem tőlük, amikor végre felfigyeltek rám.
-Még nem tudom. Valószínűleg a szüleim ellátogatnak ide, de remélhetőleg meggondolják magukat. - fintorgott Castiel.
-Az miért rossz, ha jönnek? - értetlenkedtem.
-Utálom őket.
-Ez egy kicsit túlzás, nem? - húztam fel a szemöldököm.
-Nem. - rázta meg a fejét Cast, és felállt a helyéről. - Elmegyek a büfébe. Kell valami?
-Nem...
-Akkor csá! - intett, és már ott sem volt.
-Hát jó. - vontam meg a vállam, és Lysanderrel kezdtem beszélgetni. - És te mit csinálsz karácsonykor?
-Nagy valószínűséggel azt, amit te. - mosolygott féloldalasan.
-A szüleim nem fognak eljönni. - mondtam csalódottan. - Botival semmi ötletünk sincs, mit csinálhatnánk... tálán jobban járnál, ha elmennél a szüleidhez ünnepelni, mert itt nagyon unalmas lesz minden. - javasoltam végül.
-Kizárt.
-Mert? - értetlenkedtem. - Mondom, hogy itt nem lesz igazi karácsony!
-Ha én megyek, akkor jössz velem te is. - jelentette ki. - Hidd el, jó lesz. Nem kell itthon maradnod egyedül, és Boti is elmehet valahová. Anyám nagyom örülne neked.
-Nem! - ellenkeztem - Ez egy családi ünnep, nem fogok belekavarni!
-Kérlek! Még nem is volt közös karácsonyunk! - erősködött továbbra is.
-De... de a karácsony... akkor minden családnak együtt kéne ünnepelni, mert ez erről szól! - ismételtem megint.
-Ejnye, de makacs vagy. - nevetett Lys.
-Mindig is az voltam. - jegyeztem meg. - Nem megyek és kész!
-Ne csináld már. A szüleim imádnak! És ha nem jönnél el velünk? Itthon ülnél és szomorkodnál egész végig. - rázta meg a fejét nevetve. - Ott senkit sem zavarsz. Meddig kell még győzködni téged? Csak mert már nagyon unom.
Ezen eltűnődtem egy kicsit, de nem jutottam semmire. Meddig kéne még visszautasítanom ezt a nagyszerű lehetőséget? Lysandernek igaza van. Mindig igaza van. Ha nem mennék, anyuékra gondolnék, és sírnék. Hoppá. Azt hiszem, Lysander jobban ismer, mint gondolnám...
Ha elmegyek, szuper karácsonyom lesz, legalábbis nagy valószínűséggel. Mindig igaza van...
-Neked mindig igazad van. - mosolyogtam.
-Tudom. Akkor szóljak nekik?
-Hát... de kérdezd meg, hogy nem zavarok-e vagy ilyesmi. - tettem hozzá.
-Persze, persze. - legyintett.
Kis hallgatás után újabb kérdést tettem föl.
-Egyébként, a szüleid tényleg kedvelnek?
-Nem látszott rajtuk? Szinte már családtagként kezelnek, éppen ezért nem is értem,mit prédikálsz irt a családi ünnepekről...
-Minden normális ember otthon ünnepel a rokonságával! - világosítottam föl.
-Minden normális ember a szeretteivel ünnepel. - javított ki, majd nevetve hozzátette: - Nekem mindig igazam van...
-Ó, hogy...! 
Hiába. Már nem úszom meg, valószínűleg ezt a megállapítást nem fogja elfelejteni. Csoda, hogy egyáltalán a karácsonyt észeben tartotta...


Suli után megkerestem Rosát. Amikor az udvaron körülnéztem, még épphogy láttam, ahogyan elhagyja az iskola területét.

-Rosa! Rosa! - futottam utána, a nevét kiabálva.
-Tessék? - fordult meg. Hamar utol értem.
-Kérlek, gyere el velem vásárolni egyik este! - kérleltem. - Még meg kell vennem minden ajándékot, és kell a segítséged!
-Holnapután ráérek. Majd suli után elmegyünk a központba, oksi?- mosolygott vidáman.
-Szuper. Köszönöm szépen! - hálálkodtam.
Öleléssel búcsúztunk egymástól, majd haza indultam a hegedűmért.
Otthon Zafír fogadott, és ennivalót várt, de annyira siettem, hogy még egy tál tejet sem kapott szegény...
A zeneiskolába érve rögtön a terem felé vettem az irányt. Az órára nézve megállapítottam, hogy megint épphogy csak beértem. Gyorsan fölszaladtam a lépcsőn, és majdnem nekimentem egy kürtös fiúnak.
-Bocsánat. - motyogtam, és tovább siettem. Hiába, mindig útban van valaki...
A terem előtt megálltam, és kicsit összeszedtem magamat. Kopogtam, majd csendben benyitottam, és leültem az egyik szabad székre. Egy alacsony lány volt előttem, és valami irtó nehéznek tűnő darabot játszott.
Elgondolkoztam azon, hogy vajon én mennyire nehéz darabokat tudnék megtanulni. A téli szünetben kéne ezen dolgoznom, hogy meglepjem Zsolt bácsit egy nehéz darabbal... De jó is lenne!
A lány befejezte a hegedülést, és kérdően nézett a tanárra.
Zsolt bácsi elragadtatottan összecsapta a tenyerét, és lelkesen elkezdett neki magyarázni ezt-azt. Aztán úgy 5 perc múlva felém fordult.
-Amanda! Bemutatom neked Kleopátrát, az egyik legjobb növendékemet. Öröm lenne, ha összeismerkednétek. Kleopátra csaknem két éve játszik a hegedűjén, és már el is tudja játszani Chajkovszkij híres hegedűversenyeinek egyikét! - nevetgélt tovább, és utána rám mutatott. - Amanda is egy kivételes tehetség. Idén kezdte a zeneiskolát, és már rengeteg mindent megtanult!
Aztán elnézést kért, mert csörgött a telefonja, és kiment a teremből.
Kleopátra hozzám lépett, és kezet fogtunk. Bár a gesztus barátságos volt, mégis éreztem a belőle sugárzó ellenszenvet.
-A tanár úr már mesélt rólad. - mondta a lány. - Tényleg csak szeptemberben kezdted a hegedűt?
-Igen. - bólintottam. - És nem nagyon tervezem abba hagyni.
-Helyes. Ebben egyet értek. - mosolygott Kleo erőltetetten. - A múlt évben volt egy verseny, még augusztusban. Mintha téged láttalak volna ott.
-Hát azt nem hiszem, mivel még egy versenyen sem voltam. - vontam meg a vállam.
-Azt feltétlenül el kell kezdened, ha be akarsz futni. Még nem láttam olyan sikeres zenészt, aki ne versenyzett volna. Lesz is egy, azt hiszem nyár végén. Chajkovszkij darabokat lehet csak oda vinni. Javaslom, hogy gyere majd el.
-Majd meggondolom... - bólogattam.
-Bár... - tűnődött a lány. - Lehet, hogy inkább majd csak jövőre jöhetsz. Azt hiszem, képtelenség egy fél év alatt megtanulni egy ilyen nehéz darabot.
-Mi a verseny neve? - kérdeztem, mintha nem is hallottam volna. Valójában egyébként az előbbi megjegyzésével igen megsértett.
-Chajkovszkij hegedűverseny, New York. Nézz utána. - javasolta szárazon, és elpakolta a hangszerét. - Én megyek, mert még gyakorolnom kell a darabot. Majd még találkozunk.
-Szia. - köszöntem.
-Helló. - intett hidegen.
Kiment, én meg magamra maradtam. Nem is értem. Vajon miért nem szimpatikus nekem ez a csaj...?
Zsolt bácsi visszatért, és elkezdődött az óra. Megint nagyon örült, hogy fejlődtem, én viszont most másképp érzek. Mintha bűntudatom lenne, hogy én csak ilyen könnyű darabokat játszok. Érthető, hiszen új vagyok. Viszont akkor is többet akartam, még többet, és még többet.
Így történt, hogy óra után rosszkedvűen mentem le a lépcsőn.
-Történt valami? - kérdezte Lysander meglepetten.
-Ugye nem baj, ha egy fél órával később érünk haza? - kérdeztem válasz helyett.
-Nem, de...
-Akkor gyere. - ragadtam meg a kezét, és elindultam a folyosón.
Nem is bolyongtam túl sokat, amíg megtaláltam a könyvtárat.
-Mit akarsz itt? - értetlenkedett Lys.
-Valami olyat, amitől mindenkinek leesik majd az álla. - sóhajtottam, és benyitottunk.
A könyvtárban nem volt senki, csak egy idős néni, aki hamar útbaigazított a hegedűkották felé. Eléggé siettem, mert nem akartam, hogy Boti vagy Lysander idegesek legyenek.
-Még mindig nem értem. - jegyezte meg Lys, amíg én kutakodtam a polcon. - Mi a fenének vagyunk most itt?
Akkor elmeséltem neki, hogy mi történt a teremben, és hogy milyen versenyt emlegetett Kleopátra. Persze mesélés közben kerestem a kották között valami különlegeset. Szinte mindegyikbe belelapoztam, de az összes egyszerűnek tűnt.
-És akkor elhatároztam, hogy... Megvan! - kiáltottam föl. - Chajkovszkij hegedűversenyei gyűjteménye! Ebből most segíts egyet kiválasztani. - kértem.
-Én a helyedben a hármast venném. - szólt közbe az idős néni, a hátam mögül. - Az volt valamikor a kedvencem.
-Maga hegedült? - lepődtem meg.
-Nem. De nagyon szerettem hallgatni. - mosolygott a néni. - Lefénymásoljam?
-Az nagyon kedves lenne, köszönöm.
Pár perc múlva már egy köteg kottával a kezemben siettem a buszhoz, Lysanderrel.
-Nem fejezted be. - emlékeztetett.
-Ja, igen! - kaptam észbe. - Szóval akkor elhatároztam, hogy csakazért is megmutatom, hogy nem vagyok béna, és megtanulok egy igazán nehéz darabot, amitől majd mindenkinek leesik az álla!- a kezemmel egy nagyot legyintettem, aminek a következtében majdnem leejtettem a kottákat. Lysander nevetve segített, és elvette őket tőlem.
-Jobb lesz, ha ezt én viszem tovább. - mosolygott.
Kivételesen nem ellenkeztem.

2015. május 20., szerda

Döntő pillanat

Írói megjegyzés: Ez a rész képek nélkül lesz elolvasható, az esetleges csalódásokért elnézést kérek! Igyekszem behozni a lemaradásokat!
Amanda






"Szerintem gondold magad az ő helyébe. Aztán úgy menj beszélni vele, hogy előbb elképzeled, hogy ő mit szeretne hallani."

Az egész éjjel ez a két mondat visszhangzott a fejemben, és nem hagyott nyugodni. Forgolódtam, becsuktam a szemem, kinyitottam, kitakaróztam, fáztam, betakaróztam... Mindent csináltam, mégsem tudtam elaludni. Féltem, hogy ha rosszat mondok, ha csak egyszer is hibázok, összedől minden reményem.
Az éjszaka közepén végül úgy döntöttem, feladom, hogy elaludjak. Az ágyamban hanyatt fekve gondolkodtam Nataniel szavain, és próbáltam magamban megfogalmazni, mit is mondhatnék én holnap, hogy jóvá tegyek mindent. De csak borzalmas dolgok jutottak eszembe.
"Te is tudod, hogy én nem csináltam semmit, és..."
Nem, ez már nem jó. Mintha nem tudnék más kifogást kitalálni.
"Ne hülyéskedj már, hiszen csak véletlen volt!"
Ez sem jó. Sőt, még csak nem is igaz.
"Hiszen ezerszer mondtam már, hogy szeretlek, és soha nem tennék magamtól ilyesmit..."
Ez is olyan snassz... Egyre rosszabb ötleteim vannak.
"Higgy nekem, bízz bennem!"
Mégis hogy bízna bennem egy ilyen után?!
Írhatnék egy verset!
Nem. Hagyjuk. Nem tudok verset írni, különben sem lopom el a stílusát. Amúgy meg, ha értenék hozzá, még talán be is jönne. Kár, hogy sosem próbáltam meg egyszer sem elengedni a fantáziám.
Addig könyörögjek neki, amíg meg nem szán?
Nem, ez sem jó. Én nem süllyedek addig, hogy könyörögjek neki.
SMS-t írjak?
Nem. Mintha nem mernék a szemébe nézni.
Na jó, lehet, hogy tényleg nem merek, de akkor is...

Reggel úgy keltem fel, hogy nem voltam tisztában a feladatommal. Egy nagy kérdőjel volt a fejemben, és tanácstalan maradtam. Még az is megfordult a fejemben, hogy inkább otthon maradok, úgy lesz a legjobb mindenkinek. 'Lesz ami lesz' - alapon viszont mégiscsak elindultam az iskolába.

Egész úton egy értelmes mondaton törtem a fejem, amit mondhatnék, de semmi nem jutozt eszembe.
A suli előtt már Rosalya várt, hogy a sok új pletykát rám eressze. Nem tudtam nagyon figyelni rá, de Isten a tanúm rá, hogy megpróbáltam.
-Minden oké? - tűnt fel Rosának a hallgatásom - Rosszul érzed magad? Kérsz fájdalomcsillapítót? Van nálam egy dobozzal, reggel én sem voltam jól. Biztos az időjárástól van... Kérsz?
-Nem, köszi, de jól vagyok. - utasítottam vissza.
-Pedig sápadt vagy, mint a fal. - jegyezte meg.
-Csak a fény miatt. - kerestem kifogást.
Rosa sóhajtott.
-Lysander a bajod, igaz? - kérdezte.
-Egyszerűen nem tudom, mit mondhatnék neki! - fakadtam ki. - Esküszöm, egy óvodás jobban tud beszélni, mint én!
-Nyugi. - veregette meg a vállam. - Ez gyerekjáték. Csak lazán.
-Már hogy lenne gyerekjáték?! Pikkel rám! - vágtam rá.
-Valószínűleg csak megjátssza.
-Azt érezném, nem gondolod? - vitatkoztam. - Nem vagyok hülye.
-Pedig úgy viselkedsz. - torkollt le rögtön. - Szedd már össze magad! Hogy nézel ki? Fésülködtél egyáltalán ma reggel?
-Ez most hogy jön ide? - értetlenkedtem.
-Most tűnik csak fel, mennyire kócos vagy. Mi lett a hajaddal?!
-Hát... - gondolkoztam el. Ami azt illeti, ma tényleg elfelejtettem fésülködni reggel.
-Na látod, erről beszélek. - jegyezte meg Rosalya.
Rosa adott nekem fésűt, és rendbe szedtem magam. Így legalább a külsőmmel már nem volt különösebb gond. Csak éppen a fejem zúgott egészen addig, amíg el nem kezdődött a kémiaóra. Attól kezdve már inkább a tananyaggal foglalkoztam, és megpróbáltam nem minden másodpercben magam mellé pillantani.
Egész nap meg sem tudtam szólalni. A szünetekben a fiúk szokásukhoz híven a büfébe igyekeztek, én meg ott maradtam a helyemen, és a gondolataimba merültem.
Az egyik szünetben Kentin mentett meg a teljes összeomlástól.
-Hé! - huppant le mellém, és megkínált keksszel. - Kérsz?
-Nem, köszi. Nem vagyok éhes. - ráztam meg a fejem.
-Mi lenne, ha egy kicsit kieresztenéd a gőzt? - rázta meg Kentin a vállamat. - És máris jobban éreznéd magad.
-Nem tudom jobban érezni magam.
-Próbáld meg. - ajánlotta.
-Megpróbáltam! - vitatkoztam.
-Reménytelen eset vagy. - legyintett lemondóan, és visszaült a helyére. Szuper. Ennyit a társaságomról.
Eltelt az utolsó óra is. Hevesen dobogó szívvel vártam a folyosón, hogy Castielék kijöjjenek a teremből. Azonban hiába vártam, 10 perc múlva sem jöttek.
-Hát te? - szólított meg Nataniel, amikor kijött az ajtón.
-Várom Castieléket. - vontam meg a vállam.
-Már rég elmentek. - csodálkozott őszintén. - Nem láttad? Ők voltak az elsők, akik elhagyták az iskolát.
-Tessék? - értetlenkedtem, majd csalódottan legyintettem. - Áh, mindegy is. Majd holnap.
-Oké. Akkor szia.
-Szia! - intettem, és elindultam hazafelé.
Az utolsó pillanatban viszont irányt változtattam, és hirtelen döntést hozva a másik irányba mentem. Magam sem voltam benne biztos, hogy helyesen cselekszem, de valami azt súgta, hogy nem tudom már holnapig elviselni a nagy összevisszaságot a fejemben. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy ma később megyek csak haza.
Amikor elértem a házat, még tanácstalankodtam egy kicsit, de aztán a csengő felé nyúltam. Még meg sem nyomtam, és valaki megszólított az utcán.
-Várj, Amanda! Kinyitom, nem kell csengetned. - jött hozzám Leigh, és egy kulcsot vett elő.
-Á, köszi. - köszöntem meg zavartan. - A tesód itthon van?
-Tudomásom szerint igen. De egyébként meg nem tudom. - vonta meg a vállát Leigh, és kinyitotta a kaput. - Miért keresed?
-Csak mondani szeretnék neki valamit... - motyogtam.
-Értem. Az ajtó nyitva van, menj csak be. Én is jövök mindjárt.- mondta, és visszament a kocsijához.
A beszélgetésünkből arra következtettem, hogy Leigh semmit sem tud a helyzetemről, de hát mindegy.
Fájó hassal kinyitottam a bejárati ajtót, és halkan felsiettem a lépcsőn. A szívem majd' kiugrott, amikor megfogtam Lysander szobájának a kilincsét. Vettem két mély lélegzetet, és benyitottam.
Ha az én szerencsétlenségemet nézzük, akkor nem is igazán meglepő, hogy majdnem egymásba ütköztünk, amikor kinyitottam az ajtót. Ő éppen kifelé tartott, én meg befelé, úgyhogy gyakorlatilag ha a egy másodperccel később jöttem volna, akkor mindketten elestünk volna.
Haboztam, hogy mit tegyek, de igazából szinte gondolkodni sem tudtam, annyira leblokkolt az agyam. Sírhatnékom támadt, és egy ugrással Lysander nyakába vetettem magam, és szorosan átöleltem.
-Te meg mit csinálsz? - lepődött meg.
-Én mindent nagyon sajnálok! Nagyon szépen kérlek, hogy bocsáss meg nekem, mert már nem bírom! - hadartam, de nem engedtem el.- Órákat tudnék neked magyarázni, tényleg...!
Akartam még folytatni, de olyat tett, amivel igazán meglepett, ugyanis átkarolta a derekam. A nyakamba fúrta a fejét, és a fülembe suttogott.
-Kentin ma felhívott.
-T...tessék? - jöttem zavarba.
-Kentin felhívott, és elmagyarázta a helyzetet. Azt is, hogy most éppen milyen viszonyban vagytok. - magyarázta el röviden.
-Mit mondott Kentin? - értetlenkedtem.
-Nem fogom még egyszer elmondani. - sóhajtott.-
-Miért kellett ehhez Kentin? Nekem miért nem hittél?! - akadtam ki.
-Amanda, hagyjuk ezt. Nincs kedvem elmagyarázni.
Egyikünk sem szólt semmit, körülbelül úgy két percig. Álltunk a szoba közepén, összeölelkezve, és nem törődtünk semmivel magunk körül. Aztán hirtelen eszembe jutott valami.
-Hány óra van? - kérdeztem.
Lysander elengedett, és az órájára nézett.
-Fél négy múlt. - mondta. - Miért?
-Mert elkések a hegedűórámról! - ijedtem meg, és a csuklójához kaptam, hogy leellenőrizzem az időt. Tényleg annyi volt.- Mennem kell, most.
-Nem tudsz kihagyni egy órát? - nézett rám Lys.
Haboztam, aztán megráztam a fejem.
-Te nem tudnál kihagyni egy zenekari próbát? - kérdeztem vissza.
-Hogy jön ide a zenekar? - értetlenkedett Lysander.
-Ami neked az éneklés, az nekem a hegedű. Érthető vagyok?
-Menj csak. - legyintett lemondóan.
Nevettem, és lesiettem a lépcsőn, hogy fölvegyem a kabátom. Nem volt sok időm, úgyhogy gyorsan kellett szednem a lábam, hogy haza érjek a hangszeremért.
Otthon épphogy csak felkaptam a hegedűt és futólag megetettem Zafírt,már indultam is órára. Vidáman siettem a buszhoz, hiszen jelenleg elég jól áll a helyzetem. Bár egy kicsit még fagyos volt a hangulat ma délután, de biztos vagyok venne, hogy meg fog oldódni a dolog, csak egy kis idő kell neki. Kentinnek meg majd meg kell köszönnöm a dolgot. Hiszen neki hála, hogy minden szuper.
Hirtelen határozásból elővettem a mobilom, és már kerestem is a telefonszámot. Megnyomtam a hívás gombot,és a fülemhez emeltem a mobilt. Csak párat csengett ki, és máris felvette.
-Halló? - szólt a vonal végén Kentin.
-Ken! - ujjongtam - Imádlak, szuper vagy! Köszönöm szépen!
-Mit köszönsz? - értetlenkedett eleinte.
-Hogy beszéltél Lysanderrel, és örömet szereztél nekem. - emlékeztettem vidáman.
-Ja hogy az... semmiség.
-Dehogy semmiség!- ellenkeztem. - Megmentettél az összeomlástól!
-Jó, hagyjuk már ezt a témát. - szakított félbe türelmetlenül. - Az én hibám volt, amit jóvá tetem. Ennyi. 
-Akkor is. Köszi, szia! - búcsúztam, ugyanis időközben a busz is megérkezett a megállóba.
-Szia.
Felszálltam a buszra, és vidáman doboltam a kapaszkodó korláton az ujjaimmal. Hát igen, a jókedv néha határtalan... Főleg nálam.
A tanár szerint megint nagyot fejlődtem az elmúlt hét alatt, ami azért vicces, mert szinte semmit sem gyakoroltam itthon, de mindegy. Tetszett neki, és ez a lényeg. Az órám után vigyorogva siettem le a lépcsőn, és a végén egy ugrással Lysander karjában kötöttem ki. Úgy örülök neki, hogy nem Botival megyek haza!
-Ennyire jól ment? - nevetett Lys, és elvette tőlem a hegedűt.
-Igen. Ezt meg add vissza. - nyúltam a hangszerért, és a vállamra vettem - Ezt csak én cipelem.
-Te tudod. Aztan ne panaszkodj, ha fájni fog a hátad. - vonta meg a vállat Lys.
-Nem fog fájni, nem vagyok olyan gyenge! Mehetünk?
-Persze.
Hazafelé nem sokat beszéltünk. Én főleg azzal voltam elfoglalva, hogy ne jöjjek zavarba, amikor felénk néznek az utcán, úgyhogy ez eléggé lekötötte a figyelmem.
Ezen kívül rengeteg értelmetlen dolgon is törtem a fejem.
-Mit gondolsz, ha meghalnék, lenne, aki eltemetne? - kérdeztem hirtelen.
Lysander értetlenül, megrökönyödve nézett rám.
-Meg akarod ölni magad? - gyanakodott.
-Nem, csak eszembe jutott. - legyintettem. - Hagyjuk, hülye kérdés volt.
-Egyet értek. - bólintott, még mindig kicsit sokkolva.
Haza érve megoróbáltam rávenni Lysandert, hogy maradjon még, de visszautasította, és inkább haza ment. Biztos fáradt volt, úgyhogy nem nagyon erőltettem. Ma már így is sok mindent tett az érdekemben.
Telefonon elújságoltam a jó hírt Rosának is, aztán Botinak is ecseteltem a helyzetet egy ideig. Szegény, nem irigylem. Mindenesetre végighallgatott, és eltűrte a csacsogásomat is. Este még hegedültem egy kicsit, de a szomszédokra való tekintettel félbehagytam a dolgot. Majd holnap!