-Elmentem! - kiáltott be a fürdőszobába Boti, aminek következtében félrenyeltem a fogkrémet az ijedségtől.
-Köhh... köhh... - köhögtem, és utána akartam kiabálni, de addigra már rég elhagyta a házat.
Egy darabig még fuldokoltam a krémtől, majd két pohár víz után végre újra normálisan tudtam lélegezni.
Kopp! Kopp!
-Jövök! - szóltam, és még utoljára a tükörbe néztem.
Nem vagyok egy top modell, de hát nem tehetek ezügyben semmit, legalábbis nem úgy, hogy az ajtóban várnak közben.
Siettem ajtót nyitni, közben majdnem megbotlottam a saját lábamban, de végül épségben eljutottam a küszöbig.
-Szia! - köszöntöttem Lysandert, és kitártam az ajtót.
-Hoztam cukrot. - nyomta a kezembe a zacskót. - Azt mondtad, ez nincs nálatok.
-Szuper! - örültem. - Köszi szépen. Gyere, a tésztát már megcsináltam tegnap!
-Ugye tudod, hogy én nem tudok főzni? - nevetett Lys.
-Ezt nem főzni, hanem sütni kell. - jegyeztem meg.
-Ugyanaz.
-Nyugi már, nem kell semmi különöset csinálni, csak formákat kivágni a tésztából, és feldíszíteni. - legyintettem. - Meg a mázat is el kell készíteni, de azt majd én megcsinálom inkább...
-Okos döntés. - értett velem egyet.
Bementünk a konyhába, és kisvártatva el is kezdtük a sütögetést. Illetve inkább csak én kezdtem el, de ez részletkérdés.
-Reggeliztél már? - kérdeztem, miközben a formákat vágtam.
-Nem szoktam reggelizni, már mondtam. - mosolygott féloldalasan.
-De ez nagyon egészségtelen! - ráztam meg a fejem, és gondolkoztam egy kicsit. - Van itthon pizza, kérsz egyet?
-Nem.
-Akkor egyél szendvicset. Van a hűtőben. - ajánlottam.
-Nem vagyok éhes.
-De... kérsz pirítóst? Tegnap annyira...
-Amanda! - szakított félbe. - Nem vagyok éhes, oké?
-Nem oké, de mindegy. Feladom. - grimaszoltam, és tovább folytattam a tészta darabolását. - Akkor legalább segíts!
-Melyiket csináljam? - sóhajtott, és a formákat kezdte nézegetni.
-Tök mindegy, csak haladjunk. - vontam meg a vállam.
Random a kezébe vett egyet, mire megráztam a fejem.
-Ne! A szívecskét én szeretném csinálni! - vettem ki a kezéből.
Megrökönyödve nézett rám, aztán nevetve elkezdte a csillag formájú sütiket készíteni.
Majdnem egy órát töltöttünk azzal, hogy a sok tésztából formákat alakítsunk. Ezután betettem őket a sütőbe (csak két menetben volt elég hely nekik). Amíg sültek a sütik, megnéztünk egy filmet a nappaliban Zafír társaságában.
Miután készen lettek, megint letelepedtünk a konyhában, és cukormázzal, színes cukordarabokkal, illetve gumicukorral díszítettük fel őket. Én ezt a részét szeretem a legjobban a mézeskalácssütésnek, mert ilyenkor lehet kreatívkodni. Mindketten szépeket készítettünk, és néha versenyt is rendeztünk, hogy melyikünk tudja a szebbet megcsinálni.
-Na jó, de ezt most már tényleg én nyertem. - jelentettem ki, és kiraktam a tálba a szép szívecskét.
-Na jó. Most az egyszer. - hagyta rám Lys. - De csak épphogy.- tette hozzá.
-Mit akarsz? A tiéid mind egyformák! - kötözködtem.
Egymás mellé rakott három csillagot, hogy összehasonlíthassam őket. Elhúztam a szám.
-Na jó, nem egyformák, de azért hasonlítanak. - makacskodtam.
-Persze. Abban hasonlítanak, hogy mind a három csillag formájú.- vitatkozott Lysander.
-Oké. - legyintettem. - Tényleg szépek.
-Hányra kell menni a suliba? - váltott témát.
-Nem tudod? - csodálkoztam.
-Elfelejtettem.
-Ja, hát persze... - nevettem. - Azt hiszem, háromkor kezdődik az osztálykarácsony, de kicsivel előbb is ott lehetünk.
-Miért? Sietünk?
-Nem.
-Akkor ráérünk. - határozott Lys. - Semmi értelme előbb odamenni, úgyse lesz ott senki.
-Milyen szokott lenni itt egy osztálykarácsony? - kíváncsiskodtam.
-Hogy milyen "szokott" lenni? Mindig más. - vonta meg a vállát.
-De ne csináld már, engem tényleg érdekel! Még nem is voltam a városban tavaly karácsonykor! - erősködtem.
-Nálatok milyen volt? - kérdezte.
-Hát... Irtó nagy felhajtást csinált az egész iskola, föl kellett díszíteni az egész épületet, és az osztályt is. Ajándékozni kellett, mindig neveket húztunk. - meséltem. - És dalokat kellett énekelnünk minden évben.
-Hm... Akkor inkább úgy fogalmazok, hogy az osztálykarácsonyunk pont olyan lesz, mint a régi sulid ellentéte. - nevetett Lys.
-Mi olyan mulatságos?
-Mi nem díszítünk. Nem éneklünk. Csak sütik vannak, esetleg egy karácsonyi film, és ajándékok. Eléggé idegesítő. - tette hozzá.
-Mi idegesítő? - értetlenkedtem.
-A Sweet Amorisban nem csak osztályonként van ajándékozás, hanem az egész iskola korlátlanul járkálhat át más osztályok termébe, hogy boldog karácsonyt kívánjon. - mondta. - És ezért nincs túl osztályünnep jellege a dolognak, mert mindig jön valaki, akár idegen, és hoz egy csomagot valakinek.
-Gondolom, ti Castiellel minden évben annyi ajándékot kaptatok, hogy ki sem látszottatok alóla. - nevettem.
-Áh, a nagyját ki sem bontottam.
-Ez azért mégis csak vicces. Idén majd megszámoljuk, hányat kaptál. - vihogtam.
-Cseppet sem vagy vicces. - világosított föl.
-Nem baj. - legyintettem még mindig nevetve.
-Ha ennyire nevetsz, akkor majd megszámoljuk a tiédet is, rendben? Meglátjuk, ki győz.
-Te fogsz győzni. - mosolyogtam.
-De nekem ezekből kevesebb a barát. A legtöbbje idegen.
-Akkor is. - vontam meg a vállam. - Én kapok kettőt, te meg kétezret. Azért van egy kis különbség.
-Gondolom... - sóhajtott.
-Hé! - szóltam rá. - Már elég máz van azon a sütin, ne rakj rá többet!
-Te csak ne oktass ki a sütésben, profi szakács vagyok! - vágott vissza viccesen.
-Ja. Tudom. - hagytam rá.
-Komolyan, mi tart ennyi ideig? Belefulladtál a fogkrémbe?- szólt be a fürdőszobába Lys.
-Tudod te, milyen nehéz kifésülni a hajamat? - sértődtem meg. - Ha szépen csinálnám meg, minimum egy órába telne!
-Minek szenvedsz vele annyit, ha pár perc múlva már úgyis szétmegy?
-Hé!
-Csak vicc volt. Ne kapd föl a vizet. - nyugtatott Lys.
Ekkor megeresztettem a csapot, a tenyerembe töltöttem egy kis vizet, majd az arcába fröcsköltem.
-Mit csinálsz?! - kapott a homlokához.
-Semmit, csak felkaptam a vizet. - feleseltem, és megtöröltem a kezem.
-Pff... - fújtatott a szemét fogatva, és megvárta, amíg befejezem a hajam fésülését.
-Mindjárt jövök, csak gyorsan még átöltözöm. - mondtam, és kimentem a fürdőből.
-Ugye csak viccelsz? - szólt utánam.
-Gyors leszek, ígérem.
-Ja. Gondolom. - hagyta rám Lys, és leült a kanapéra a macskát simogatni.
Egy kis ideig matattam a szekrényben. Nem akartam túlöltözni, hiszen Lysander is csak a szokásos ruhájában megy, de azért nem akartam ebben az otthoni melegítőben sem megjelenni egy karácsonyon.
Felvettem egy Fekete cicanadrágot, és rá egy piros téli pulcsit. Tipikus karácsonyi, és nagyon stílusos. Én nagyon szeretem.
A hajamat összefogtam egy csattal, és a ruhámhoz illő csillagos fülbevalót tettem föl. A szememet csak kihúztam fekete szemceruzával, és egy kis szempillaspirált is használtam, de semmi több. A végeredménnyel eléggé meg voltam elégedve, úgyhogy vidáman mentem le a lépcsőn a táskámmal a kezemben. Beleraktam az összes ajándékot a barátaimnak, kivéve Lysanderét, mert azt ráér majd amikor vidéken leszünk...
Amikor leértem a nappaliba, Lysander rám nézett, majd felállt.
-Elfelejtettem mondani, hogy nem kell kiöltözni? - kérdezte.
-Nem is öltöztem ki. - néztem végig magamon.
-Persze. Csak úgy nézel ki, mintha bálba indulnál.
-Úgy van, kötözködj még! - mondtam gúnyosan, és elindultam az ajtó felé.
Lys elkapta a karom, és visszahúzott.
-Ne érts félre. Csinos vagy. - bókolt.
-Öhm... köszönöm... - jöttem zavarba.
-Most meg miért vagy zavarban?
-Néha nem tudom eldönteni, hogy mit is gondolsz valójában. - mondtam.
-Most éppen ezt. - mondta, és megcsókolt.
Ha tehettem volna, elnevettem volna magam, de mivel kicsit lesokkolt állapotban voltam, mozdulni sem bírtam.
Kis idő múlva azonban kattant az óra, jelezve, hogy indulni kéne.
Zavartan pislogtam kettőt, majd a cipőkhöz siettem, hogy kiválasszak egyet.
-Szerinted ezt vegyem fel? - mutattam egy fekete cipőre. - Vagy ezt? - mutattam egy pirosra.
-Legyen a piros. - javasolta Lys.
-Szerintem is. - bólintottam, és felvettem azt.
-Hogyha neked ez tetszik jobban, akkor miért kérdezed meg előtte tőlem? - értetlenkedett.
-Csak mert, és kész. - legyintettem. A fiúk ezt úgysem értik.
Felvettem a meleg kabátom, és a vállamra vettem a táskám. Lys kinyitotta nekem az ajtót, lekapcsoltuk a villanyt, és bezártam az ajtót.
Elindultunk az utcán. Meglepődtem, mennyire megváltozott ez a hely pár nap alatt. Most már szinte minden ház ajtaja és ablaka fel volt díszítve ünnepien, és az utak mentén kivilágították a lámpákat. Az ablakokból világító zsinórok lógtak.
-Olyan szép ez a hely! - ámultam.
-Igen. Ti fogtok díszíteni? - kérdezte Lysander.
-Igazság szerint, nem hinném. - vontam meg a vállam. - Egyikünk sem lesz itthon az ünnepekkor.
-Készülj fel, hogy a szüleim szeretnek nagy felhajtást csinálni mindenből. - jegyezte meg. - Megeshet, hogy kiég a szemed a sok fénytől.
-Még nem tartok ott gondolatban. - nevettem.
-Én már igen.
Hamar elértünk a suliig. Az udvaron a diákok sokasága sietett a bejárat felé, nekiütközve egymásnak. Mi szerencsések voltunk, senki sem lökött el minket. Igazság szerint ha rajtam múlt volna, simán elestem volna, de Lysandernek jók a reflexei, úgyhogy a nagyja az ő érdeme.
A folyosón már valamivel kevesebben voltak, bár annál inkább hangosabban ordítoztak egymásnak. Amint csak tehettük, bementünk a terembe, és becsuktuk magunk után az ajtót.
-Nem semmi, ami odakint van. - jegyeztem meg, amikor levettem a kabátom.
-Csak a karácsonyi láz. - legyintett Alexy. - Mindig ez van.
-Segítetek eltolni a padokat? - intett felénk Iris, és neki is látott a rendezkedésnek.
-Naná. Hogy csináljuk?
-A padokat a falhoz kéne tolni, a székeket meg valahova egy kupacba. Ja, és a tanári asztalra tegyük a sütit!
-Azt majd én megcsinálom. - ajánlkoztam, és neki is láttam.
Ráraktam az asztalra egy szép kockás terítőt, és kitettem a mézeskalácsot, meg a többi sütit, amit a többiek hoztak. Egy pár perc alatt finom karácson-illat lett az osztályteremben.
-Vigyázat, jön a torta! - kért utat Castiel, és átadta nekem az édességet.
-Minek ennyi torta? - kérdeztem, amint elhelyeztem az asztalon.
-Tudod te, hányan vagyunk az osztályban? Ez épphogy elég lesz nekünk. - mondta Cast.
-Te tudod. - vontam vállat.
Fél óra múlva mindennel kész lettünk, és mindenki megérkezett. Mr. Fraize mondott egy kis ünnepi beszédet, majd kezdetét vette a buli. Mindenki evett, ivott, mulatozott, és legfőképpen beszélgetett.
Alexy berendezett egy "filmező tábort" a bal hátsó sarokban, ami abból állt, hogy a falra karácsonyi filmeket vetítettünk, és néztünk. Úgy tetszett nekünk az ötlet, hogy egy film erejéig az egész osztály oda tömörült, és megnéztünk egy bő fél órás rövidfilmet. Nagyon szórakoztató volt, és hangulatos.
A film után a tanár magára vonta a figyelmét.
-Gyerekek! Csend legyen! - kiáltott, és az órájára nézett. - Most pontosan öt óra van. Kezdődhet az ajándékosztás!
Ekkor kezdődött el a végső káosz. Nem volt rendszere a dolognak, szóval nem igazán tudtunk kiigazodni magunkon. Mindenki keresett mindenkit, úgyhogy egy pár perc múlva már senki sem talált senkit.
-Rosa! Végre megtaláltalak! - kiáltottam fel, amikor végre észrevettem barátnőmet. - Hoztam neked valamit!
-Várj, én is neked! - nevetett. - Tessék! - és a kezembe nyomott egy szatyrot.
-Ez meg a tiéd. - adtam oda neki én is az ajándékát. Egy fehérneműt vettem neki egyébként.
-Várj! Inkább otthon nyisd ki. - szólt nekem Rosa. - Nem lenne szerencsés itt megnézned.
-Ugyanezt mondom én is neked. - bólogattam.
Egyszerre nevettünk fel. Ez tök vicces. Lehet, hogy ugyanazt vettük egymásnak?
-Majd üzend meg, hogy tetszett. - kacsintott Rosa.
-Várom majd az SMS-ed. - mutattam föl a hüvelykujjam.
Ezután mindenkinek odaadtam az ajándékát. Kentin el volt ragadtatva a mackótól, Viola és Kim nagyon örültek az ékszereknek, Nataniel pedig megköszönte a füzetet, és láttam rajta, hogy már ma este neki szeretne kezdeni az írásnak.
A többiek is mind örültek, Alexynek nagyon tetszett a póló, Castiel elmondása szerint "rosszabbra számított tőlem", magyarul tetszett neki az ajándék. Mindannyiuktól kaptam ám valamit, de nem volt időm helyben kibontani, mert minden nagyon gyorsan történt. Az ajándékokat eltettem az egyik pad tetejére, és ott hagytam őket, azzal a szándékkal, hogy majd később kibontom.
Közben a többi osztályból is jöttek páran ajándékkal a kezükben, főleg Lysanderhez jöttek és Castielhez, meg néha Dakotához. Az igazság szerint mindig figyelemmel kísértem a számomra idegen lányokat, ahogy jönnek. Egytől egyik szépek voltak. Nem is értem, hogy Lysander miért pont engem talált meg e között a sok gyönyörű lány között...
-Minden oké? - ölelt át hátulról az említett személy.
-Ki volt ez a lány? - kérdeztem.
-Melyik? - viccelődött.
-Nem vagy vicces!
-Ejnye. Csak nem féltékeny vagy? - nevetett ki.
-Miért nevetsz rajtam?
-Mert nevetséges vagy.
-Ahj... - sóhajtottam, és megfordultam, hogy szembe kerüljek vele.-Miért van az, hogy ez a sok lány téged nem érdekel?
-Miért van az, hogy ez a sok fiú téged nem érdekel? - kérdezett vissza, és körbenézett az osztályban.
-Mert nekem itt vagy te! - vágtam rá rosszallóan.
-Pontosan. - bólintott, és nevetve elhúzott a tanári asztalhoz. - A többiek szerint a mézeskalács lett a legfinomabb. - mondta.
-Igazán? Ezen nem csodálkozom. - bólogattam.
-Gyere! Viola tortája nagyon finom lett. - húzott maga után, és megkínált a sütiből.
Már hét óra körül járt az idő, amikor elérkezettnek láttuk az időt, hogy haza menjünk.
-Gyerekek! - vonta magára a figyelmet Mr. Fraize. - Mindenkinek boldog karácsonyt, és boldog újévet kívánok! Legyen szép az ünnepetek, viszlát januárban!
-Nekem biztosan szép karácsonyom lesz. - suttogtam Lys fülébe, mire felnevetett.
-De tanár úr, mi lesz az alkohollal? - nevettek föl a fiúk. - Csak azt ne tessék mondani, hogy ennyi volt!
-Fiatalember, az iskolában tilos az ilyesmi! Főleg, amíg e nem töltötte a tizennyolcadik életévét!
-Fail. Már betöltöttem. - röhögött Cast, és tovább beszélgettek a többiekkel.
Visszatoltuk a padokat a helyükre, és mi is összepakoltuk a holminkat. Mindenkitől elköszöntünk, és elindultunk hazafelé.
-Akkor holnap találkozunk. - búcsúzkodtam Lysandertől, de ő furán nézett rám.
-Még mit nem. Haza kísérlek.
-Nincs rá szükség.
-Amanda. Sötét van, és ha te egyedül bóklászol az utcán ilyenkor, annak csak rossz vége lehet. - rázta meg a fejét.
-Tudok vigyázni magamra! - vitatkoztam.
-Persze, tudom. - legyintett, és elvette tőlem a táskámat. - Mehetünk?
-Jó, de legalább a táskámat add vissza. - sóhajtottam. Úgy sincs értelme vitatkozni, semmi esélyem sincsen...
Haza érve hosszú csókkal búcsúztunk egymástól, majd nevetve integettem az ajtóból.