Egy hét után viszont az orvosok úgy döntöttek, már meg tudok állni a saját lábamon. Mondjuk a bátyámnak mondtak egy halom dolgot, hogy mit hogyan csináljon, de tudom, hogy úgyis én fogom a szabályokat betartani. Érettebb vagyok, mint azt az orvosok gondolják... Boti mellett nem nehéz ezeket megtanulni. :)
Amint tehettem, rögtön haza mentem, és felhívtam Lysandert. Az utóbbi napokban már nem jött be hozzám a kórházba, mert ráerőltettem a sulit. Addig is kettőnk helyett is jegyzetelhet. Hihi..
A harmadik csöngésre vette fel a telefont, hangja vidámnak tűnt.
-Szia! - köszönt. - Hazaértél?
-Igen, és...
-Szuper. Mindjárt ott leszek. - szakított félbe.
-Ne fáradj, remekül megleszek egyedül is. - mondtam.
Rövid csönd következett.
-Most ezt vegyem sértésnek? - kérdezte Lys.
-Nem, dehogy! - tiltakoztam. - Csak mondtam, hogy ha szeretnél, maradj ahol vagy. Úgy hallom, jól érzed magad, akárhol is jársz.
-Az iskolaudvaron. - segített ki. - Mindjárt jövök. Szia.
-Várlak. - búcsúztam.
Letette a telefont, én meg nekiálltam rendet rakni a nappaliban.
Boti irtó nagy kupit csinált, nem is tudom, mit művelhetett itthon a haverjaival.
*Lysander*
Rögtön Amandáék felé vettem az irányt. Jól éreztem magam, ebben nem tévedett ő sem, amikor említette. Ma kaptam egy koncertlehetőségre ajánlatot. Az ilyen eléggé fel tud dobni.
Ahogy sétáltam az utcán, Nina jött velem szembe. Szuper. Még úgysem volt alkalmam vele beszélni a baleset óta...
-Szia! - köszönt nekem vigyorogva. - Mizujs?
-Semmi különös, köszi. - válaszoltam.Kicsit meglepődött. Szerintem valami szomorú hangnemre számíthatott, nem pedig egy "semmi különös"-re.
-Nagyon sajnálom, ami Amandával történt. - tettette a jó kislányt.
-Mit.sajnálsz? - értetlenkedtem.
-Hát azt, hogy a jeges vízben életét vesztette. - szipogott.
Álmodozz csak... Ezt kicsit benézted.
-Nem talált. Amanda kitűnő egészségnek örvend. - mondtam mosolyogva. - És mondott egyet s mást a baleset körülményeiről, ezért is szeretnék kérni tőled valamit,Nima.
-Akármit! - vigyorgott semmit sem sejtve.
-Mostantól tartsd be a 2 kilométer távolságot tőlünk. Akkor senkinek se esik bántódása. - sziszegtem. Nina megijedt.- Ja, és menj haza vidékre. Nem is értem, miért jöttél vissza. Jobb volt az élet nélküled.
Aztán választ sem várva kikerültem, és tovább indultam a ház felé. Nina meg annyira ledöbbent, hogy utánam se fordult.
Na, hát ezt is elintéztem . Jó napom van ma, úgy látszik.
*Amanda*
Már a szobámban vártam, hogy Lysander haza érjen. Mármint ide haza.
Zafír a plüssegerével szórakozott a lábamnál, én meg az íróasztalomnál matattam. Találtam egy cetlit, amit majdnem reflexből kidobtam, de aztán észrevettem, hogy rá van írva valami.
"Jobbulást! Majd hívj fel, ha haza értél!
Kentin."De aranyos! Igazán jól esik tőle ez a gesztus.
Már éppen elővettem a telefonom, hogy felhívjam. De akkor nyitódott a bejárati ajtó, így tudhattam; Lysander is megjött.
Hallottam a lépteit a lépcsőn. Gyorsan eltettem a cetlit az íróasztalom egyik fiókjába, a telefonommal együtt.
A szobám ajtaja nyitva volt, így könnyedén bejöhetett.
-Mit csinálsz? - csodálkozott, amikor meglátott. - Elvileg feküdnöd kellene még egy hétig.
-De teljesen jól vagyok! - tiltakoztam. - Nem akarok feküdni többet.
-Ugye tudod, hogy ez nem akarás kérdése?
-Akkor sem. - makacsoltam meg magam.
-Minél többet alszol, annál hamarabb mehetsz kimozdulni. - jegyezte meg Lys. - Az én kedvemért pihend ki magad!
Megráztam a fejem, mire odajött hozzám, felkapott a földről, és elcipelt az ágyamig. Lerakott a takarómra, ahonnan mérgesen néztem föl rá. Nevetve leguggolt elém,és elkezdett közelebb hajolni. Akármennyire is "haragudtam" rá, én is közel hajoltam,. Amikor már csak egy centi választott el minket egymástól, Boti hangját hallottam lentről.
-Amanda, itthon vagy már?
Csalódottan sóhajtottam, és felálltam. Kimentem a folyosóra, és kihajoltam a korláton. Lekiabáltam Botinak, hogy:
-Igeeeeen!
Aztán visszamentem a szobába, és becsuktam az ajtót magam mögött.Leültem az ágyra, és csak bámultam magam elé. Minek kellett Botinak pont most jönnie?! Annyira kívántam azt a csókot...
-Most már tényleg aludj. - szólalt meg Lysander. - Ha alszol, meggyógyulsz. Ha meggyógyulsz, eljöhetsz velünk szórakozni, mondjuk, korizni.
-Jaj de vicces ma valaki. - morogtam, és bebújtam az ágyamba.
Nyakig betakaróztam, és hátat fordítottam neki. Persze azért, hogy ne lássa, ahogy mosolygok.
-Akkor én mentem. - mondta Lys mögülem. - Majd holnap is átjövök.
-Ne menj! Halálra fogom unni magam...! - marasztaltam.
-Szia! - köszönt, és kiment az ajtón.
-Köszi! - kiáltottam még utána.
~Egy héttel később
Már nagyon akartam iskolába menni. Tudom, fura, de suliban még mindig jobb, mint egész nap itthon, egyedül. Unatkozva.
Úgyhogy vidáman öltözködtem, hogy időben a suliba érjek. A reggelimet is előkészítettem, majd cipőt húztam. Zafírnak adtam reggelit, aztán kinyitottam az ajtót.
Amikor én akartam kinyitni az ajtót, akkor akarta Lysander is. Így nagyon megijedtem, amikor gyakorlatilag beleszaladtam a küszöbön.
-Jézusom! - kiáltottam ijedtemben. - Hát te?
-Gondoltam, mehetnénk együtt. - nevetett ki Lys.
-A szívbajt hoztad rám! - korholtam.
-Akkor máskor inkább el se jövök. - vonta meg a vállát sértődötten.
Nem volt kedvem vitatkozni, inkább ráhagytam a dolgot. Kézen fogva sétáltunk az utcán, és hallgattunk.
-Azt hittem, a fejed tetejéig be leszel zsongva attól, hogy végre megint elhagyhatod a szobádat. - jegyezte meg Lysander.
-Ilyesmi a helyzet. - vigyorogtam. - De nem akarlak idegesíteni a hülyeségeimmel.
-Eleget túléltem már. - nevetett.
-Naaa! Ez most sértő volt...! - húztam el a szám.
-Legalább visszakaptad.
-Ez nem fair!
-Nem is mondtam, hogy az.
Nem tudtam mit felelni, inkább csak duzzogva keresztbe fontam a karomat. Lysander mosolyogva átkarolta a vállamat menet közben, és magához húzott. Kicsit megenyhült az arckifejezésem, de az még nem jelenti azt, hogy megbékéltem!
-Milyen órával kezdünk? - kérdeztem.
-Hm. Azt hiszem, biosz lesz. - tűnődött Lys, miközben a fákat bámulta.
A suli bejáratához értünk.
-Jobb lesz, ha most egy időre elköszönsz. - jegyezte meg. - A többiek egyből le fognak rohanni.
-Honnan tudod?
-Látom őket. Felénk jönnek. - mutatott az ajtó irányába.
-Ó... - vettem észre én is a felénk közeledő kis csoportot.
Rosalya, Iris, Viola, Kim, Alexy és Armin igyekezett felénk. Jézus! Vajon hány kérdésre kell majd egyszerre válaszolnom...?
-Fölmész? - kérdeztem Lysandertől.
-Igen. Addig megkeresem Castielt. - veregette meg a vállam. - Majd találkozunk.
-Persze. Szia! - köszöntem, és puszit nyomtam az arcára.
Abban a pillanatban ért mellém Rosa és a többiek. Lys még időben kikerülte őket, és besietett az épületbe.
Rosalya ölelt meg legelőször.
-Át akartam menni hozzád, de valahogy mindig elmaradt, sajnálom. - hadarta.
-Semmi baj, jól elvoltam - nyugtattam meg.
-Amanda! - sietett Kim is. - Elmeséled, hogy történt?
-Mi? - értetlenkedtem.
-A baleset. Senki se látta, Lysander meg hallgat, mint a sír. - magyarázták egyszerre.
-Hát... én sem emlékszem igazán - hazudtam.
-De most már jól vagy?
-Persze, semmi bajom. - legyintettem.
Legalább fél óráig voltam a központban, de nekem valahogy sokkal több időnek tűnt.
Kicsöngettek az előző óráról, és a többiek szétszéledtek, mindenki ment a saját dolgára.
Csak Kentin maradt mellettem.
Akkor jutott eszembe, hogy az ő hangját egészen eddig nem is hallottam. Most érkezett?
-Hol voltál? - kérdeztem.
-Itt. - felelte tömören.
-Valami baj van? - gyanakodtam.
-Nincs.
-Nem szoktál így viselkedni.
-De.
-Hát jó. - vontam meg a vállam. - Ha majd beszélni akarsz, csak szólj.
És elindultam a folyosón. Kentin hamar utolért.
-Suli után ráérsz? - kérdezte.
-Igen. Miért?
-Szeretnék mondani valamit, de itt nem szeretném. - húzta el a száját. - Eljössz velem a parkba?
-El. - bólintottam tömören
-Jó. Biztos ráérsz?
-Rá.
-Nem szoktál ilyen tömören beszélni. - jegyezte meg.
-De.
Kentin nevetve legyintett, és bement a terembe.
Utána indultam, de hátulról valaki megfogta a karom. Hátrafordultam, és Ambert láttam meg.
-Hogy mertél visszajönni? - sziszegte ellenségesen.
-Így. Most pedig, szeretnék bemenni a terembe. - válaszoltam feleselve. - Úgyhogy pápá!
-Ne hidd, hogy ennyivel megúszod...! - szólt még utánam.
Nem figyeltem rá, egyszerűen csak a helyemre sétáltam. Lysander már várt, amikor leültem, mosolyogva az asztalra könyökölt.
-Mi tartott ennyi ideig? A többiek már rég visszajöttek.
-Ó, Csak összefutottam Amberrel. - legyintettem. - Nem engedett be.
-Mit akart? - húzta fel a szemöldökét.
-Jó kérdés. - bólintottam elismerően. - Fogalmam sincs.
Kis ideig hallgattunk.
-Egyébként, miért nem mesélted el a többieknek a balesetet? - kíváncsiskodtam.
-Kellett volna? - vonta meg a vállát.
-Igen. Most engem kérdezgetnek egyfolytában. Miért nem mesélted el? - erősködtem.
-Mert nem volt kedvem róla beszélni. - válaszolta tömören.
-De miért nem?
-Ha én halálközeli állapotban lennék, akkor te egyfolytában arról akarnál beszélni? - jött ki a sodrából.
-Nem. - ráztam meg a fejem meglepődötten.
-Na látod. - hagyta rám.
A tanár bejött, mi meg előkerestük a füzeteinket, és elkezdtünk jegyzetelni.
-Ma nem érek rá. - suttogta a fülembe Lys. - Nem tudok átmenni.
-Nem baj, úgyis nekem is programom lesz. - legyintettem.
-Tényleg? - lepődött meg. - Pedig holnap lesz csak zeneiskola, nem?
-De. Viszont Kentinnel megyek sétálni. - vontam meg a vállam.
Válaszra nyitotta a száját, de akkor megállt a padunk mellett Mr. Fraize. Hogy került ide?!
-A mondanivalójukat tartsák meg szünetre! - nézett ránk szigorúan.
-Igenis. - motyogtam, és közben valami jó magyarázaton gondolkodtam, hogy hogyan mászhatnék ki a délutáni programom gyanújából.
A tanár tovább beszélt az anyagról, Lysander pedig rögtön kihasználta az alkalmat, amikor elfordult.
-Hogyhogy Kentinnel? - vont kérdőre.
-Istenem már! Elhívott a parkba, hogy beszélgessünk! Mint barát a baráttal. Érted már? - idegeskedtem.
-Te tényleg azt hiszed, hogy csak szimplán sétálgatni akar? - vitatkozott.
-Igen! Képzeld, van rajtad kívül más ember is, akivel foglalkoznom kell! A barátaimmal! - suttogtam erősen.
Hátradőlt a székén, és a tenyerébe temette az arcát.
-Borzalmas vagy. - jegyezte meg.
-Akárcsak te! - vágtam vissza. - Miért nem találkozhatok egy barátommal csak úgy spontán? Most már mindenhez engedélyt kell majd kérnem tőled? - akadtam ki.
-Nem!
-Akkor meg hagyjál már! - legyintettem.
-Majd holnap meséld el, mennyire volt "baráti" a séta. - gúnyolódott.
-Ha szeretnéd, se fogod megtudni! - vitatkoztam.
-Legalább kicsit törődhetnél velem! - csóválta a fejét rosszallóan.
-Ó, szóval ez a bajod? Hogy én nem törődöm veled! - forgattam a szemem.
-Ezt nem mondtam! - tiltakozott.
-Csak gondoltál rá.
-Amanda, Lysander! Utoljára figyelmeztetem magukat! - szólt ránk Mr. Fraize.
-Na tessék. Ez is miattad van. - sóhajtott Lys.
-Mert minden miattam van, tényleg! Ha akarod tudni, te kezdted, nem pedig én!
Nem volt jó ötlet tovább vitatkozni.
-Rendben, akkor az egyikőtök most megy ki a teremből! - lépett mellénk a tanár. - Amanda, kifáradnál?
-Persze, szívesen. - dohogtam, és villámgyorsan felálltam.
Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót.
Leindultam az udvarra, de a lépcsőn nekem jött valaki.
-Bocsánat! - szabadkozott Nataniel. - Legközelebb jobban figyelek... várjunk csak! Mit keresel te itt?
-Beszélgettem órán, kiküldtek. - vontam meg a vállam. - És te miért nem vagy az osztályban?
-Tényleg nem figyeltél. Lejöttünk hárman a kitöltendő papírokért, Kentin és Iris még lent vannak. - bökött a földszint felé. - Én csak visszasietek egy kérdéssel a tanárhoz.
-Ó, értem. - bólogattam. - Akkor majd még mindjárt találkozunk.
-Úgy lesz. Addig is, helló! - intett, és tovább sietett a folyosón.
Én pedig komótosan lesétáltam a lépcsőn. Iris és Kentin csakugyan az aulában voltak, Iris a büféssel beszélgetett, Kentin meg éppen az udvarra ment ki. Úgy döntöttem, utána megyek.
-Szia! - köszöntem rá, amikor utolértem a kertészklubban.
-Ó... szia. - lepődött meg. - Hogyhogy nem vagy az órán?
-Beszélgetés miatt kidobtak. - legyintettem. - És te hogyhogy nem vagy az aulában?
-Nincs kedvem a papírokat cipelni. Inkább ellógom az egészet. - vonta meg a vállát Kentin.
Kicsit hallgattunk.
-Mit akartál mondani? - kíváncsiskodtam.
Nem válaszolt.
-Hogy van a fejed? - kérdezte.
-Remekül, köszönöm. - mosolyogtam. - Bár néha még szédülök, de egész jól begyógyult.
-Helyes. - motyogta. - Tudod, senki se tudta, hogy mikor jössz újra suliba. Néhányan már azt hittük, meghaltál, vagy ilyesmi.
-Micsoda? - nevettem.
-Ez nem vicc! - korholt le Kentin. - Az a s*ggfej Lysander semmit sem mondott rólad, ahogyan Castiel sem tudott semmit, se Rosa! Szerinted mit gondolhattunk volna? Te se hívtál fel, pedig hagytam neked egy üzenetet is! Teljesen beparáztam, azt se tudtam, hol áll a fejem, ráadásul még azt sem tudtam eldönteni, hogy meglátogassalak-e. Borzalmas volt!
Meglepett a kitörése, de csak mosolyogni tudtam rajta.
-De hiszen láthatod, hogy jól vagyok.
-Éppen ez a baj! Feleslegesen aggódtam magam halálra. - grimaszolt.
-De miért aggódtál? - értetlenkedtem nevetve.
-Mert beleestél a jéghideg vízbe a folyóparton. Na igen, és erről is szerettem volna beszélni veled... - jött zavarba.
-Miről? A hideg vízről? Vagy hogy milyen érzés félig halottnak lenni? - találgattam.
-Nem talált. - rázta meg a fejét. - Azért is féltem, mert... attól féltem, hogy ha nem látlak többé, akkor azt nem fogom túlélni. - jött totál zavarba. Én meg megijedtem.
-Miről beszélsz? - ráztam meg a fejem.
-Ó, hát te tényleg nem érted? Tényleg még soha nem vetted észre, Amanda, tényleg? - nevetett kínosan. - Körülbelül általános óta beléd vagyok zúgva, és eddig még soha nem vetted észre! Már számtalanszor próbáltam kifejezni magam, de eddig még hasztalan volt mind. Tényleg nem tűnt fel?
Totálisan lefagytam, és nem nagyon tudtam válaszolni. Az arcom színe átváltott vérvörösre, és valahol nagyon belül teljesen meghatódtam, de az agyamban ott kiabált egy kis hang, hogy: Lysander, Lysander, Lysander!
-Nem... - ráztam meg a fejem.
-Akkor hát most mondom. - vonta meg a vállát. - Ne, most nehogy komolyan vegyél! - sóhajtott. - Hülye lennél emiatt bolondot csinálni magadból és a virágzó kapcsolatodból - itt ronda grimaszt vágott -, nem gondolkozz ezen. Csak szeretném, ha tudnád, hogy rám mindig számíthatsz, és én mindig itt leszek veled, és...
Befogytam a száját, mert egyszerűen nem bírtam tovább.
-Ne csináld! - kértem könnyes szemekkel.
-Most meg... most meg miért sírsz? - értetlenkedett.
-A helyzetem miatt. - fordítottam el a fejem. - Annyira... annyira rosszul érzem magam, hogy az hihetetlen.
-De hát most mondtam, hogy ne vegyél komolyan!
-Mondhatsz te akármit. Most már csak az fog a fejemben zakatolni, hogy minden tettemmel, minden mozdulatommal és szavammal téged bántalak. - szomorkodtam. - Pedig én tényleg nagyon szeretlek. Csak talán nem úgy, ahogy te szeretnéd... - néztem fel rá félve.
-Ezt eddig is tudtam. - sóhajtott Kentin. - Csak azt szerettem volna mondani, hogy...
-Értem én. - szakítottam félbe. - Csak nem kellett volna.
Átkarolta a vállam.
-De kellett. Nekem kellett. - mondta halkan.
-De miért? Miért érzel így irántam? - kérdeztem könnyes szemekkel, és megtöröltem az arcom.
-Csak nézz a tükörbe. Aztán nézz a lelked mélyére, és megtudod. Mert te vagy a tökéletes lány. Hihetetlen, hogy eddig még tényleg nem vetted észre. - bökött oldalba, hogy megnevettessen. - Nem csak én vagyok ám beléd zúgva.
-Ezt meg hogy érted? - ijedtem meg.
-Például Alexy. Tökre beléd esett a srác, nem látod? - nevetett kínosan.
-Alexy? Ő biztos nem. - legyintettem.
-Mi? Miért vagy ilyen biztos benne? - furcsállta a viselkedésem.
-Alexy nem a lányokat szereti. - világosítottam föl.
Rövid csönd következett.
-Akkor ezt benéztem. - nyelt egy nagyot. - Akkor már kezdek félni.
-Miért?
-Tegnap majdnem elhívott hozzájuk. Még jó, hogy nem mentem. - rémült meg Kentin őszintén.
Halkan felnevettem. Megszólalt a csengő, és felindultunk a teremhez.
-Áll még a délutáni program? - kérdezte tőlem, mielőtt visszamentünk volna a teremhez.
-Persze. - nyeltem egy nagyot, bár már cseppet sem voltam biztos a dolgomban. - Akkor suli után.
-Várlak. - intett, és tovább sietett a folyosón. Én meg bementem a terembe.
Úgyhogy vidáman öltözködtem, hogy időben a suliba érjek. A reggelimet is előkészítettem, majd cipőt húztam. Zafírnak adtam reggelit, aztán kinyitottam az ajtót.
Amikor én akartam kinyitni az ajtót, akkor akarta Lysander is. Így nagyon megijedtem, amikor gyakorlatilag beleszaladtam a küszöbön.
-Jézusom! - kiáltottam ijedtemben. - Hát te?
-Gondoltam, mehetnénk együtt. - nevetett ki Lys.
-A szívbajt hoztad rám! - korholtam.
-Akkor máskor inkább el se jövök. - vonta meg a vállát sértődötten.
Nem volt kedvem vitatkozni, inkább ráhagytam a dolgot. Kézen fogva sétáltunk az utcán, és hallgattunk.
-Azt hittem, a fejed tetejéig be leszel zsongva attól, hogy végre megint elhagyhatod a szobádat. - jegyezte meg Lysander.
-Ilyesmi a helyzet. - vigyorogtam. - De nem akarlak idegesíteni a hülyeségeimmel.
-Eleget túléltem már. - nevetett.
-Naaa! Ez most sértő volt...! - húztam el a szám.
-Legalább visszakaptad.
-Ez nem fair!
-Nem is mondtam, hogy az.
Nem tudtam mit felelni, inkább csak duzzogva keresztbe fontam a karomat. Lysander mosolyogva átkarolta a vállamat menet közben, és magához húzott. Kicsit megenyhült az arckifejezésem, de az még nem jelenti azt, hogy megbékéltem!-Milyen órával kezdünk? - kérdeztem.
-Hm. Azt hiszem, biosz lesz. - tűnődött Lys, miközben a fákat bámulta.
A suli bejáratához értünk.
-Jobb lesz, ha most egy időre elköszönsz. - jegyezte meg. - A többiek egyből le fognak rohanni.
-Honnan tudod?
-Látom őket. Felénk jönnek. - mutatott az ajtó irányába.
-Ó... - vettem észre én is a felénk közeledő kis csoportot.
Rosalya, Iris, Viola, Kim, Alexy és Armin igyekezett felénk. Jézus! Vajon hány kérdésre kell majd egyszerre válaszolnom...?
-Fölmész? - kérdeztem Lysandertől.
-Igen. Addig megkeresem Castielt. - veregette meg a vállam. - Majd találkozunk.
-Persze. Szia! - köszöntem, és puszit nyomtam az arcára.
Abban a pillanatban ért mellém Rosa és a többiek. Lys még időben kikerülte őket, és besietett az épületbe.
Rosalya ölelt meg legelőször.
-Át akartam menni hozzád, de valahogy mindig elmaradt, sajnálom. - hadarta.
-Semmi baj, jól elvoltam - nyugtattam meg.
-Amanda! - sietett Kim is. - Elmeséled, hogy történt?
-Mi? - értetlenkedtem.
-A baleset. Senki se látta, Lysander meg hallgat, mint a sír. - magyarázták egyszerre.
-Hát... én sem emlékszem igazán - hazudtam.
-De most már jól vagy?
-Persze, semmi bajom. - legyintettem.
Legalább fél óráig voltam a központban, de nekem valahogy sokkal több időnek tűnt.
Kicsöngettek az előző óráról, és a többiek szétszéledtek, mindenki ment a saját dolgára.
Csak Kentin maradt mellettem.
Akkor jutott eszembe, hogy az ő hangját egészen eddig nem is hallottam. Most érkezett?
-Hol voltál? - kérdeztem.-Itt. - felelte tömören.
-Valami baj van? - gyanakodtam.
-Nincs.
-Nem szoktál így viselkedni.
-De.
-Hát jó. - vontam meg a vállam. - Ha majd beszélni akarsz, csak szólj.
És elindultam a folyosón. Kentin hamar utolért.
-Suli után ráérsz? - kérdezte.
-Igen. Miért?
-Szeretnék mondani valamit, de itt nem szeretném. - húzta el a száját. - Eljössz velem a parkba?
-El. - bólintottam tömören
-Jó. Biztos ráérsz?
-Rá.
-Nem szoktál ilyen tömören beszélni. - jegyezte meg.
-De.
Kentin nevetve legyintett, és bement a terembe.
Utána indultam, de hátulról valaki megfogta a karom. Hátrafordultam, és Ambert láttam meg.
-Hogy mertél visszajönni? - sziszegte ellenségesen.
-Így. Most pedig, szeretnék bemenni a terembe. - válaszoltam feleselve. - Úgyhogy pápá!
-Ne hidd, hogy ennyivel megúszod...! - szólt még utánam.
Nem figyeltem rá, egyszerűen csak a helyemre sétáltam. Lysander már várt, amikor leültem, mosolyogva az asztalra könyökölt.
-Mi tartott ennyi ideig? A többiek már rég visszajöttek.
-Ó, Csak összefutottam Amberrel. - legyintettem. - Nem engedett be.
-Mit akart? - húzta fel a szemöldökét.
-Jó kérdés. - bólintottam elismerően. - Fogalmam sincs.
Kis ideig hallgattunk.
-Egyébként, miért nem mesélted el a többieknek a balesetet? - kíváncsiskodtam.
-Kellett volna? - vonta meg a vállát.
-Igen. Most engem kérdezgetnek egyfolytában. Miért nem mesélted el? - erősködtem.
-Mert nem volt kedvem róla beszélni. - válaszolta tömören.
-De miért nem?
-Ha én halálközeli állapotban lennék, akkor te egyfolytában arról akarnál beszélni? - jött ki a sodrából.
-Nem. - ráztam meg a fejem meglepődötten.
-Na látod. - hagyta rám.
A tanár bejött, mi meg előkerestük a füzeteinket, és elkezdtünk jegyzetelni.
-Ma nem érek rá. - suttogta a fülembe Lys. - Nem tudok átmenni.-Nem baj, úgyis nekem is programom lesz. - legyintettem.
-Tényleg? - lepődött meg. - Pedig holnap lesz csak zeneiskola, nem?
-De. Viszont Kentinnel megyek sétálni. - vontam meg a vállam.
Válaszra nyitotta a száját, de akkor megállt a padunk mellett Mr. Fraize. Hogy került ide?!
-A mondanivalójukat tartsák meg szünetre! - nézett ránk szigorúan.
-Igenis. - motyogtam, és közben valami jó magyarázaton gondolkodtam, hogy hogyan mászhatnék ki a délutáni programom gyanújából.
A tanár tovább beszélt az anyagról, Lysander pedig rögtön kihasználta az alkalmat, amikor elfordult.
-Hogyhogy Kentinnel? - vont kérdőre.
-Istenem már! Elhívott a parkba, hogy beszélgessünk! Mint barát a baráttal. Érted már? - idegeskedtem.
-Te tényleg azt hiszed, hogy csak szimplán sétálgatni akar? - vitatkozott.
-Igen! Képzeld, van rajtad kívül más ember is, akivel foglalkoznom kell! A barátaimmal! - suttogtam erősen.
Hátradőlt a székén, és a tenyerébe temette az arcát.
-Borzalmas vagy. - jegyezte meg.
-Akárcsak te! - vágtam vissza. - Miért nem találkozhatok egy barátommal csak úgy spontán? Most már mindenhez engedélyt kell majd kérnem tőled? - akadtam ki.
-Nem!
-Akkor meg hagyjál már! - legyintettem.
-Majd holnap meséld el, mennyire volt "baráti" a séta. - gúnyolódott.
-Ha szeretnéd, se fogod megtudni! - vitatkoztam.
-Legalább kicsit törődhetnél velem! - csóválta a fejét rosszallóan.
-Ó, szóval ez a bajod? Hogy én nem törődöm veled! - forgattam a szemem.
-Ezt nem mondtam! - tiltakozott.
-Csak gondoltál rá.
-Amanda, Lysander! Utoljára figyelmeztetem magukat! - szólt ránk Mr. Fraize.
-Mert minden miattam van, tényleg! Ha akarod tudni, te kezdted, nem pedig én!
Nem volt jó ötlet tovább vitatkozni.
-Rendben, akkor az egyikőtök most megy ki a teremből! - lépett mellénk a tanár. - Amanda, kifáradnál?
-Persze, szívesen. - dohogtam, és villámgyorsan felálltam.
Hangosan csaptam be magam mögött az ajtót.
Leindultam az udvarra, de a lépcsőn nekem jött valaki.
-Bocsánat! - szabadkozott Nataniel. - Legközelebb jobban figyelek... várjunk csak! Mit keresel te itt?
-Beszélgettem órán, kiküldtek. - vontam meg a vállam. - És te miért nem vagy az osztályban?
-Tényleg nem figyeltél. Lejöttünk hárman a kitöltendő papírokért, Kentin és Iris még lent vannak. - bökött a földszint felé. - Én csak visszasietek egy kérdéssel a tanárhoz.
-Ó, értem. - bólogattam. - Akkor majd még mindjárt találkozunk.
-Úgy lesz. Addig is, helló! - intett, és tovább sietett a folyosón.
Én pedig komótosan lesétáltam a lépcsőn. Iris és Kentin csakugyan az aulában voltak, Iris a büféssel beszélgetett, Kentin meg éppen az udvarra ment ki. Úgy döntöttem, utána megyek.
-Szia! - köszöntem rá, amikor utolértem a kertészklubban.
-Ó... szia. - lepődött meg. - Hogyhogy nem vagy az órán?
-Beszélgetés miatt kidobtak. - legyintettem. - És te hogyhogy nem vagy az aulában?
-Nincs kedvem a papírokat cipelni. Inkább ellógom az egészet. - vonta meg a vállát Kentin.
Kicsit hallgattunk.
-Mit akartál mondani? - kíváncsiskodtam.
Nem válaszolt.
-Hogy van a fejed? - kérdezte.
-Remekül, köszönöm. - mosolyogtam. - Bár néha még szédülök, de egész jól begyógyult.
-Helyes. - motyogta. - Tudod, senki se tudta, hogy mikor jössz újra suliba. Néhányan már azt hittük, meghaltál, vagy ilyesmi.
-Micsoda? - nevettem.
-Ez nem vicc! - korholt le Kentin. - Az a s*ggfej Lysander semmit sem mondott rólad, ahogyan Castiel sem tudott semmit, se Rosa! Szerinted mit gondolhattunk volna? Te se hívtál fel, pedig hagytam neked egy üzenetet is! Teljesen beparáztam, azt se tudtam, hol áll a fejem, ráadásul még azt sem tudtam eldönteni, hogy meglátogassalak-e. Borzalmas volt!
Meglepett a kitörése, de csak mosolyogni tudtam rajta.-De hiszen láthatod, hogy jól vagyok.
-Éppen ez a baj! Feleslegesen aggódtam magam halálra. - grimaszolt.
-De miért aggódtál? - értetlenkedtem nevetve.
-Mert beleestél a jéghideg vízbe a folyóparton. Na igen, és erről is szerettem volna beszélni veled... - jött zavarba.
-Miről? A hideg vízről? Vagy hogy milyen érzés félig halottnak lenni? - találgattam.
-Nem talált. - rázta meg a fejét. - Azért is féltem, mert... attól féltem, hogy ha nem látlak többé, akkor azt nem fogom túlélni. - jött totál zavarba. Én meg megijedtem.
-Miről beszélsz? - ráztam meg a fejem.
-Ó, hát te tényleg nem érted? Tényleg még soha nem vetted észre, Amanda, tényleg? - nevetett kínosan. - Körülbelül általános óta beléd vagyok zúgva, és eddig még soha nem vetted észre! Már számtalanszor próbáltam kifejezni magam, de eddig még hasztalan volt mind. Tényleg nem tűnt fel?
Totálisan lefagytam, és nem nagyon tudtam válaszolni. Az arcom színe átváltott vérvörösre, és valahol nagyon belül teljesen meghatódtam, de az agyamban ott kiabált egy kis hang, hogy: Lysander, Lysander, Lysander!
-Nem... - ráztam meg a fejem.
-Akkor hát most mondom. - vonta meg a vállát. - Ne, most nehogy komolyan vegyél! - sóhajtott. - Hülye lennél emiatt bolondot csinálni magadból és a virágzó kapcsolatodból - itt ronda grimaszt vágott -, nem gondolkozz ezen. Csak szeretném, ha tudnád, hogy rám mindig számíthatsz, és én mindig itt leszek veled, és...
Befogytam a száját, mert egyszerűen nem bírtam tovább.
-Ne csináld! - kértem könnyes szemekkel.
-Most meg... most meg miért sírsz? - értetlenkedett.
-A helyzetem miatt. - fordítottam el a fejem. - Annyira... annyira rosszul érzem magam, hogy az hihetetlen.
-De hát most mondtam, hogy ne vegyél komolyan!
-Mondhatsz te akármit. Most már csak az fog a fejemben zakatolni, hogy minden tettemmel, minden mozdulatommal és szavammal téged bántalak. - szomorkodtam. - Pedig én tényleg nagyon szeretlek. Csak talán nem úgy, ahogy te szeretnéd... - néztem fel rá félve.
-Ezt eddig is tudtam. - sóhajtott Kentin. - Csak azt szerettem volna mondani, hogy...
-Értem én. - szakítottam félbe. - Csak nem kellett volna.
Átkarolta a vállam.
-De kellett. Nekem kellett. - mondta halkan.
-De miért? Miért érzel így irántam? - kérdeztem könnyes szemekkel, és megtöröltem az arcom.
-Csak nézz a tükörbe. Aztán nézz a lelked mélyére, és megtudod. Mert te vagy a tökéletes lány. Hihetetlen, hogy eddig még tényleg nem vetted észre. - bökött oldalba, hogy megnevettessen. - Nem csak én vagyok ám beléd zúgva.
-Ezt meg hogy érted? - ijedtem meg.
-Például Alexy. Tökre beléd esett a srác, nem látod? - nevetett kínosan.
-Alexy? Ő biztos nem. - legyintettem.
-Mi? Miért vagy ilyen biztos benne? - furcsállta a viselkedésem.
-Alexy nem a lányokat szereti. - világosítottam föl.
Rövid csönd következett.
-Akkor ezt benéztem. - nyelt egy nagyot. - Akkor már kezdek félni.
-Miért?
-Tegnap majdnem elhívott hozzájuk. Még jó, hogy nem mentem. - rémült meg Kentin őszintén.
Halkan felnevettem. Megszólalt a csengő, és felindultunk a teremhez.
-Áll még a délutáni program? - kérdezte tőlem, mielőtt visszamentünk volna a teremhez.
-Persze. - nyeltem egy nagyot, bár már cseppet sem voltam biztos a dolgomban. - Akkor suli után.
-Várlak. - intett, és tovább sietett a folyosón. Én meg bementem a terembe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése