Körülbelül két és fél órát töltöttünk a jégen, aztán már mindenki elfáradt. Nem csoda, hiszen ennyi ideig csak siklani a jégen, nem kis energiát igényel...
Este felé járt már az idő, amikor elhagytuk a pályát. Úgy döntöttünk, hogy mindannyian beülünk valahova ebédelni, úgyhogy jöttek az ötletek. Mexikói étterem, gyors kaja, Meki, gyros, pizzéria, klub, sztriptízbár (Castiel ajánlotta...), és a többi. Végül nem nagyon tudtunk megállapodni semmiben, úgyhogy három csoportra oszlott a társaság.
Én mentem Lysanderrel, Castiellel, Rosával, Leighhel, Kentinnel Irissel és Kimmel. A mi "csapatunk" volt a legnépesebb. Mindannyian a pizzériát tartottuk a legjobb ötletnek, úgyhogy éppen odafelé tartottunk.
-Nem értem, mi bajuk van a pizzával. - dohogott tovább Rosa.
-Mást kívánnak enni. - csitítgattam. - Ha valaki a mexikói kaját kívánja, nem akar pizzát enni.
-Na de akkor is. Nem lehetne együtt menni?
-Együtt vagyunk. - emlékeztette őt Iris.
-Úgy értem, mindenki együtt.
-Én még mindig a sztriptízbárt ajánlom. - szólt közbe Cast. - Lányok?
Mind a négyen lányok, rosszallóan néztünk rá, mire kicsit távolabb húzódott tőlünk.
-Jól van na. Csak kérdeztem. - védekezett. - Lys?
-Most ne. - utasította vissza az ajánlatot a mellettem sétáló Lysander.
-Mi az, hogy MOST ne?! - akadtam ki. Kicsit kiakasztott ez a megfogalmazás.
-Úgy értem, hogy ne. - javította ki magát Lys.
A szememet forgatva lemaradtam tőlük, hogy Kentin mellé kerüljek. Bár Lysander rosszallóan követte a szemével a mozdulatomat, elengedte a kezem, és újra előre fordult. Csak tudnám, mi bajuk van egymással!
-Pizza? - vigyorogtam Kentinre, amikor találkozott a tekintetünk.
-Aha. Nincs kedvem a gyors kajához. - vonta meg a vállát. - És Amberrel sincs kedvem egy asztalnál ülni.
-Pedig ő biztos örülne neki. - jegyeztem meg. - Nem vetted észre, mennyire rád van akadva?
-De. Miért?
-Csak megállapítottam. - vontam vállat.
-Nem kell Ambert komolyan venni. Neki csak a külső számít, tudom én jól. - somolygott Kentin. - Azóta szaladgál a közelemben, mióta rámnyitott a fiúöltözőben.Akaratlanul is felnevettem.
-Legalább látott is valamit? - viccelődtem.
-Nem keveset. Szeretnéd te is látni? - kacsintott viccelődve Kentin.
Ekkor jött el az a pillanat, amire akkor egyáltalán nem számítottam. Lysander keze ökölbe szorult. Jól láttam, előttem sétált. Hallotta a beszélgetésünket? De hát ők éppen arról dumálnak, hogy ki milyen pizzát fog enni...!
Nem fordult hátra, mint vártam. Nem pillantott rám a válla fölött, és nem is lassított. Csak a keze szorult ökölbe.
Aztán kilazította a karját, bár láttam rajta, hogy eléggé nehezére esett. És már válaszolt is Cast kérdésére.
-Köszi, de inkább kihagyom. - tértem magamhoz, és a témára koncentráltam újból.
-Kár.
-Te tudod már, milyen pizzát kérsz? - váltottam témát.
-Nem, nincs kedvencem. - vont vállat Kentin. - És te?
-Majd ott meglátom.
Az utunk itt fejeződött be, ugyanis megérkeztünk a pizzéria elé.
Leigh kinyitotta az ajtót, és beengedett mindenkit. Lysanderrel egy pillanatnyi ideig nézett csak, de úgy tűnt, valamit mondhatott a tekintetével. Aztán megállapodott rajtam, és mosolyogva becsukta mögöttem az ajtót.
-Holnap át tudsz jönni? - kérdezte Leigh, miközben követtük a többieket, akik asztalt kerestek.
-Öhm, igen... - haboztam. - Miért?
-Elkészítettük a kabátodat, amit ígértem. - lelkesedett. - Csodás lett, már alig várom, hogy lássam rajtad!
-Ó, hát... köszönöm szépen. - mosolyogtam. - Mikor menjek?
-Felőlem akármikor. - legyintett Leigh. - Egész nap otthon leszek.
-Szuper. Majd megyek. - bólogattam.
Találtunk egy tíz fős asztalt, ami pont jól jött, mivel nyolcan voltunk. Nem akartunk két négy fős csoportot alkotni, úgyhogy inkább a hosszú asztalt választottuk. A gond csak az volt, hogy le volt már foglalva.
De persze nekünk van egy jóképű Castielünk, aki a lányoknál mindig mindent el tud érni. Csak három percet kellett várnunk rá, és máris visszatért egy pincérlánnyal együtt.
Ennyit Castielről.
Elkezdődött a pizzaválasztás. Volt vagy száz féle, nem is próbáltam végigolvasni az étlapot. Találomra elkezdtem bele-bele olvasni, és végül egy Hawaii pizzát választottam, mert azt én is szeretem, és Boti is. Tuti, hogy meg fog neki maradni egy szelet minimum. Ha rajtam múlik...
Mindenki más félét kért, hogy majd lehessen cserélgetni. Előre lefoglaltam egy szeletet Lysander csípős pizzájából, arra gondolva, hogy igazából Boti biztosan jobban szereti az erős kaját...mint a lájtos ananászosat.
Fél óráig beszélgettünk, illetve inkább csak a többiek beszélgettek, én túlságosan el voltam foglalva. Lys az asztal alatt fogta a kezem, ami már eleve zavarba hozott (fogalmam sincs, miért), és néha még rám is mosolygott, de nem nagyon ez izgatott. Figyeltem a szavak nélküli kommunikációját. Bár Kentin az asztal másik végében ült, úgy láttam, még most is egymást figyelik.
Végül meghozták a pizzákat, és elkezdődött a cserebere. Rögtön félreraktam a bátyám részét, aztán a maradék pizzámból cserélgettem. A végére lett nekem egy szalámis, két Hawaii, egy gombás, egy csokis (?!), és két tojásos szeletem.
-Ki kérte a csokis pizzát? - lepődtem meg, amikor észrevettem a tányéromon. Kicsit érdekesen nézett ki.
-Én. - vigyorgott Kentin. - A többiek már megkóstolták, és nem haltak bele. Nyugodtan kipróbálhatod.-Ó...
Mégsem azzal kezdtem, hanem az egyik tojásost ettem meg inkább. Az valahogy szimpatikusabb volt.
-Amanda, az ananászosból még nem adtál! - bökött oldalba Castiel.- Kérsz egyet az enyémből cserébe?
-Nem tudom... milyen? - pillantottam a tányérjára.
-Macskaszalámi és lókolbász van rajta. Kell?
-Pfúj! - rémültem meg.
-Nyugi, csak vicceltem. - röhögött, és adott egy szeletet a tonhalas pizzájából.
Rögtön tovább adtam Lysandernek.
-Nem kell? - ajánlottam föl.
-Nem eszed meg? - csodálkozott.
-Nem szeretem a macskaszalámit... - fintorogtam.
-Ez csak tonhal.
-Tudom. De elment a kedvem tőle. - legyintettem, és odaadtam neki. Én ezt tuti, hogy nem fogom megenni.
Hangoskodva megvacsoráztunk, a pincérek nem kis bosszúságára. Körülbelül csak harmincszor kellett az asztalunkhoz jönniük, mert mindig kértünk valamit, ami elfogyott. Plusz még akkor is odajöttek, amikor túl hangosak voltunk, és ránk kellett szólni.
Este nyolc körül végeztünk, és elhagytuk az éttermet. Szinte hallottam, ahogy a többi vendék egyszerre sóhajtott fel, amikor becsuktam az ajtót magunk mögött.
-Akkor, holnap találkozunk! - mondta Rosa, és megölelt.
-Sziasztok. - köszöntem. A többiek mind más irányba laknak, mint én. Leigh és Rosalya már el is indultak, Castielt is elnyelte a sötétség.
-Iris, megyünk együtt? - kérdezte Kim. - Úgyis egyfelé lakunk.
-Persze, menjünk. Sziasztok!
-Sziasztok. - köszöntem nekik is.
A következő pillanatban már Kentin előtt találtam magam.-Finom volt a csokis pizza? - kérdezte csillogó szemekkel.
-Nem volt rossz. - mosolyogtam. - De máskor maradok inkább az ananászosnál...
-Nekem ízlett. Na mindegy, szia! - intett, és elindult hazafelé.
-Szia! - szóltam még utána.
Egy pár pillanatig még néztem utána, aztán amikor elnyelte a sötétség, megfordultam, és elindultam. Kár volt, ugyanis nem vettem észre, hogy Lysander mögöttem áll.
-Aú! - jajdultam fel nevetve.
-Máskor vigyázz, amikor megfordulsz. - javasolta Lys.
-Majd észben tartom. Nem mész haza? - kérdeztem.
-De. Majd ha elkísértelek, utána. - mosolygott, és megfogta a kezem. - Ha nem bánod.
-Nem bánom. - motyogtam, és az ingénél fogva magam felé húztam.
Nem volt hosszú csók, inkább csak olyan átlagos. Kicsit beleszédültem, de aztán eszembe jutott, hogy még haza kéne menni.
-Megyünk? - kérdeztem, mielőtt elpirultam volna.
-Rajtad múlik. - suttogta Lys.
-Akkor menjünk. - határoztam, és elindultunk hazafelé.
Bent égett a villany, amiből arra következtettem, hogy Boti már hazaért. Benyitottam az előszobába, és rögtön a bátyám szobája felé siettem.
-Boti! Bemehetek? - kopogtam az ajtón.
-Mi van?
Benyitottam, és sietve az íróasztala felé rohantam.
-Hoztam neked pizzát. - hadartam. - Jó étvágyat!
-Hová sietsz ennyire? - értetlenkedett.
-Szia! - csaptam be az ajtót, és már ott is voltam megint az előszobában. - Huhh. A bátyám elintézve.
-Miért, kit kell még elintézned? - mosolygott Lys.
-Mondjuk téged. - vágtam rá, és levettem a cipőmet.
-De hiszen engem már elintéztél. Bőven elég volt az a csók mára.- mondta Lys, és kifelé indult. - Amúgy is haza kell mennem.
-Ne, kérlek, maradj itt! - ragadtam meg a karját. - Szeretném, ha maradnál.
-Miért? - értetlenkedett.
-Mert beszélgetni szeretnék, és veled lenni. De ha te inkább menni akarsz, akkor menj. - vontam meg a vállam lemondóan, és be készültem csukni az ajtót.-Hé! - nevetett, és a karjával megállította az ajtót. - Ki akarsz zárni?
-Te akarsz elmenni! - tiltakoztam.
Habozott pár pillanatig, de aztán halványan elmosolyodott.
-Mindegy. Inkább maradok. - határozott, és levette a kabátját.
-Miért döntöttél így? - kérdeztem elégedetten.
-Elég volt rád néznem.
Zavaromban elpirultam, úgyhogy elindultam fölfelé a lépcsőn. Út közben belebotlottam Zafírba, úgyhogy visszafordultam, és levittem a nappaliba. Aztán megint fölmentem a lépcsőn. Szóval eléggé elvoltam.
A szobámban kinyitottam az ablakot, hogy egy kis friss levegő is bejusson. Kint már sötét volt, már csak néhány házban égett a villany. Amikor hallottam, hogy Lys becsukja maga mögött az ajtót, megfordultam, és elkezdtem kérdőre vonni.
-Miért rivalizáltok Kentinnel? - kérdeztem kíváncsian.
Lysander értetlenül bámult, és a szemöldökét ráncolva habozott. Szerintem számított a kérdésemre.
-Nem rivalizálunk. - rázta meg végül a fejét.
-De igen. Látom rajtatok. - erősködtem.
-De nem.
-De igen.
-De nem!
Lemondóan legyintettem, és leültem az ágyam szélére. Lys mellém ült, és átkarolta a derekamat.
-Azért majd elmondod? - makacskodtam.
-Amanda, egyáltalán nem fontos. - rázta meg a fejét. - Nem szükséges.
-De ha az lesz, majd elmondod? - erősködtem.
-Nem.
-De annyira kíváncsi vagyok! - nyafogtam. - Gyerünk már, mondd el! Elvitte a cica a nyelvedet? Zafír, hol vagy?! Hozd vissza Lysander nyelvét! - kiáltottam.
-Nyugi, a nyelvem még megvan. - nevetett Lys.
-Tényleg? - vágtam csodálkozó képet.
-Várj, bebizonyítom. - mosolygott, és megcsókolt.
-Amanda, miért ordibálsz a macskának?! - hallottam Boti hangját, de már csak nagyon halkan és visszhangozva. Mással kellett törődnöm.
Körülbelül tíz percig megállás nélkül csókolóztunk, de egyáltalán nem zavart, hogy közben el kellett volna kezdenem matek házit írni, vacsorát csinálni, vagy vasalni. Dehogy. Az idő egy szempillantás alatt elrepült.
Hirtelen azon kaptam magam, hogy már az íróasztalomon ülök, és a falhoz vagyok döntve. Annyira megfeledkeztem magamról, hogy azt sem vettem észre, amikor oda kerültem.
-Várj, stop! - próbáltam megállítani Lysandert, de csak egy rekedt hümmögésre futotta.Gyengéden a hajamba túrt, és tovább csókolt, én meg a hátába kapaszkodtam, mert olyan érzésem volt, hogy bármelyik pillanatban elájulhatok. Tompán éreztem, ahogy a keze végigsimítja a nyakamat, hátamat, fenekemet, és ekkor kissé felvillanyozódtam.
-Várj... ne! - tiltakoztam, és a mellkasára tettem a kezem.
Rákvörös lettem, de most nem nagyon érdekelt.
Lysander meghallotta (vagy megérezte) az elutasítást, úgyhogy engedett. Átölelt, mert nem mert a szemembe nézni.
-Sajnálom. Elvesztettem a fejem. - motyogta a fülembe.
-De megtaláltad? - kuncogtam.
-Azt hiszem. - nevetett, és megcsikizte a derekamat.
-Ááááh! - sikítottam nevetve. - Elég! Elég, ha mondom!
Nevetve belepuszilt a fülembe, mire behúztam a nyakam.
-Most már tényleg mennem kell. - mondta Lys, és megsimította az arcom. - Késő van, aludj egyet.
-Nem akarsz itt aludni? - kérdeztem reménykedve.
-Nem. Tényleg haza kell mennem. - rázta meg a fejét. - Szia.
-Szia. - motyogtam.
Kaptam még egy utolsó csókot, aztán magamra maradtam a szobában. Zafírral, aki időközben besomfordált a kosarába.
Nekiláttam a matek leckének, és kedvtelenül számolgattam az egyenleteket.
*Lysander szemszöge
Már kint jártam az utcán, és közben pörgött az agyam.
Annyira hülye vagyok, hogy az már hihetetlen. Ott maradhattam volna, hiszen Leigh nincs is otthon, nem kell haza mennem. Ott maradhattam volna, erre inkább eljöttem, mert elszállt a fejem.
Csalódottan ballagtam hazafelé. Kár, hogy ennyire elvesztettem a fejem, különben az egész este jól éreztem volna magam. De ez most elrontotta. Eljöttem, mert úgy éreztem, hogy ha maradok, akkor egész este kényelmetlenül kell türtőztetnem magam. Vagy ne adj' Isten olyat teszek, ami másoknak nem tetszene.
Szóval itt tartok. Már csak néhány sarok választott el az utcától, amikor szembe jött velem egy ismerős alak.
Ó, a francba, el kéne tűnnöm...
*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése