Korcsolya

Egy egész hét eltelt, és beköszöntött a tél. A hőmérséklet átlagosan 0 és 5 °C között volt, vagyis számomra rohadt hideg.
Az események átlagosak voltak. Boti megjavította a fűtést, de még így is hűvös van, mert spórolnunk kell. A számla egyre többet kér, nekünk meg vigyázni kell, nehogy eladósodjunk. Hát igen, ha a háznál nincs egy szülő, akkor ezt nekünk kell megoldani.
Éppen ezért mértékkel fűtünk, és amikor nem vagyunk otthon, akkor kikapcsoljuk. Ha a suliból jövök haza, mindig halálra fagyok, de csak 20 °C-ra emelhetem fel, maximum. Hiába.
A hegedűórák egyre rövidebbnek tűnnek. Mindig nagyon hamar eltelik az idő, és bár a tanár egyre jobban biztat, baromira unom. Mármint nem a hangszert, azzal az égvilágon semmi bajom. Imádok rajta játszani, és már itthon is gyakorlok rendesen, de a tanár... az már kezd idegesíteni. Mindig "Jaj, de ügyes vagy!", meg "Csodálatos!", meg persze a mindig hangoztatott "Ezt el sem hiszem!" hagyja el a száját. Mintha már nem is tudna mást mondani. Nem úgy értem, hogy rosszul esne, mert szeretem, ha megdicsér, de hogy ennyire... Már kezdem magam rosszul érezni miatta.
A suliban most egy csendesebb időszak van, nem írunk dolgozatot, és csak néha felelünk. Összeszedtem pár ötöst, aminek örülök, de különösebben nem hat meg. A barátaim is rendben vannak.
Kentin mostanában egyre jobban keresi a társaságom, gyakran lógunk együtt szünetekben. Nem láttam a furcsa pillantását (azt, amikor egyszer Lysanderre nézett), úgyhogy megnyugodtam, hogy az csak véletlen volt. Jól megvagyunk.
Lysander tegnap jött haza vidékről, mert a tesójával elmentek meglátogatni a szüleiket. Hónaponta mennek, én nem tartottam velük, inkább bevásárlós napot tartottam Rosa-val. Bár csak két napra mentek, nekem legalább két hétnek tűnt, míg a srácok visszaértek, úgyhogy már tűkön ülve vártam, hogy végre itt legyenek. Hiába, egy kicsit szerelmes vagyok. *elpirul*....Francba.
Na hát igen, nagyjából ennyi.

Vasárnap reggel, 7 óra.
A szemem magától nyitódott ki. Kicsit furcsálltam, mert átlagban nem szoktam ilyen korán felébredni hétvégén. De most valahogy nem tudtam tovább aludni.
Hason feküdtem, a párnám alatt volt a kezem. A homlokomat ráncolva észleltem, hogy valami furcsa dolog történik. Hirtelen melegem lett, és elöntött a forróság... mintha valaki nézne.
Ijedten felültem, és körülnéztem a szobában, Lysandert keresve.
Az egyik széken ült, és a térdére könyökölve mosolygott rám. Megéreztem, tudtam!
-Mióta vagy itt? - kérdeztem hevesen dobogó szívvel.
-Úgy egy fél órája. - vonta meg a vállát. - De honnan tudtad, hogy itt vagyok? Úgy ültél fel, mintha tudatosan kerestél volna.
-Bámultál. - jöttem zavarba.
Úgy két percig némán néztük egymást. Éreztem, ahogyan szép lassan piros lesz az arcom, úgyhogy elkaptam a tekintetem, és felálltam az ágyamból. A szekrényemből előkerestem némi ruhát, és szó nélkül lesiettem a fürdőszobába öltözni.
Nem tehetek róla, néha amikor a közelében vagyok, egyszerűen nem bírok megszólalni. Most is ez történt, ezért jöttem el.
A fürdőben kapkodva átöltöztem, és fogat mostam. Kicsit rendbe szedtem a hajam, értsd úgy, hogy az ujjaimmal megpróbáltam kifésülni. Vicces volt, de nem érdekelt, mennyire borzalmas látványt nyújthattam.
Felsiettem a szobámba, közben azon gondolkodtam, milyen témát hozzak fel. Nem jutottam semmire, de nem is kellett, mert a szobába érve rögtön elakadt a lélegzetem, ugyanis kinéztem az ablakon.
Mindent hó borított, és jégcsap. A kopasz fák ágai alig bírták el a sok fehérséget, mindent beborított. A háztetők nem pirosak, hanem világítóan fehérek voltak, és az utcán éppen egy sószóró kocsi ment el lassan. Gyorsan az ablakhoz siettem, és kinyitottam. Mivel nagyon hideg volt, ezért gyorsan meg is gondoltam magam, és inkább a csukott ablakon keresztül néztem a havat.
-Egész éjjel esett? - csodálkoztam, és hátranéztem a vállam fölött Lysanderre.
-Valószínűleg. De a végeredmény nem semmi.
-Hát nem. - bólintottam. - Gyere, Zafír, nézd! Te még nem is láttál havat! - mondtam, és felkaptam szegény macskát. Ő is kinézett, de nem nagyon érdekelte a hó, inkább befészkelte magát a karomba, és szimplán elaludt egy fél perc alatt.
Sóhajtva tartottam, mert nem akartam felébreszteni. A kertünket bámultam, amikor megint elkezdett esni a hó.
Elbűvölve nézegettem az ablakon keresztül, amikor is megéreztem, hogy Lys mögém lépett. Hátulról átkarolta a derekamat, és a vállamra hajtotta az állát.
A szívem egy kicsit gyorsabban dobogott a kelleténél, és majdnem elejtettem a cicát, de aztán észbe kaptam, és viszonylag megnyugodtam. A pulzusom viszont még nem volt rendben.
-Beteg vagy? - nevetett Lys, és a szívem környékére tette a kezét. - Meg fog állni a szíved, vagy mi?
-Mindig is így dobog, ha tudni szeretnéd. - feleltem.
-Ezt nem hiszem el. Vagy ha igaz, akkor nem vagy ember.
-Lehet, hogy nem vagyok ember. - húztam fel a szemöldököm kihívóan. - Lehet, hogy UFÓ vagyok.
-Inkább tündér. - javított ki mosolyogva, és puszit adott az arcomra.
Nevetve leraktam Zafírt a földre, és szembe fordultam Lysanderrel.
-Tündér? - mosolyogtam.
-Tündér. - bólintott, és megfogta a kezem.
-Kimegyünk? - váltottam témát hirtelen, és az ajtó felé kezdtem húzni. - Végre esik a hó, nem szabad kihagyni!
-Akarsz jönni korcsolyázni? - nevetett Lys, és hagyta, hogy tovább húzzam lefelé. - Rosa korizást tervez a délutánra.
Megtorpantam.
-Nem tudok korcsolyázni. - vallottam be.
-Majd most megtanulsz. - mosolygott. - Nem nehéz.
-Az én egyensúlyérzékemmel nem lehet korizni. - ráztam meg a fejem. - Nem megyek.
-De jössz. Majd vigyázunk rád.
-De nem! - makacskodtam.
-Hát jó. Akkor itthon maradunk inkább, és bámuljuk a havat, amíg a többiek szórakoznak a pályán. - sóhajtott Lys lemondóan.
Elgondolkodtam. Lehet, hogy meg kéne próbálni, hiszen a remény hal meg utoljára... vagy nem? Valahogy úgy érzem, ez nekem nem fog menni.
-Na jó, menjünk. - adtam meg magam, és elkezdtem öltözködni. - De előtte szeretnék kimenni az udvarra.
-Semmi akadálya. - nevetett, és kinyitotta az ajtót. - Kint várlak.
És már ott sem volt. Felvettem a kabátom, a csizmám, és sálat húztam. Kesztyűhöz nem volt kedvem, úgyhogy hagytam a fenébe.
Inkább kinyitottam az ajtót, és amikor pont becsuktam magam mögött, kaptam egy hógolyót az arcomba.
Hitetlenkedve pislogni kezdtem, és megpróbáltam leszedni a sok havat az arcomról, amikor meghallottam Lys nevetését.
-Jól megy a hajadhoz. - jegyezte meg.
-Menj a fenébe! - fújtattam, és gyorsan gyúrtam én is egy hógolyót.
Dobtam, és csodák csodájára, eltaláltam. Itt kezdődött a hógolyócsata, és sajnos nem én nyertem. A kezem majdnem megfagyott, de nem nagyon érdekelt.
A hátsó kertben dobáltuk egymást, amikor hirtelen kaptam egy hógolyót a kapucnimba, aminek a hatására hanyatt estem. Nem tudtam felállni, ugyanis Lysander felettem termett, és mosolyogva kisöpörte a havat a hajamból.
-Te hóember. - kuncogott.
-Jeti. - vágtam rá. - Ne csúfolódj, nem tehetek róla, ha egyszer nem tudok időben elhajolni.
-Nem fázol a földön?
-De. Illetve nem. Kicsit... - dadogtam, ugyanis zavarba hozott, hogy mennyire közel ért az arcomhoz. Szinte észre sem vettem, azon kaptam magam, hogy gyakorlatilag két centi választ el minket egymástól.
-Izé... Lys? - szólítottam meg halkan.
-Igen? - kérdezte, és még közelebb hajolt.
-Öhm... szóval... m-mikor lesz... a-a-akarom mondani... - dadogtam összevissza. A francba, egy értelmes mondatot nem tudok kinyögni?!
-Hallgatlak. - mosolygott.
-Mikor állhatok fel? - rögtönöztem. - Tényleg fázom... vagyis...
-Ráér még egy percig? - kérdezte.
-Igen... a-akarom mondani... mi? - zavarodtam össze.
Nem nagyon tudtam tovább gondolkodni, ugyanis megéreztem a meleget, a sugárzó meleget, ami a testemet borította el, amikor megcsókolt. Úgy éreztem, lángol az arcom, lángol az egész testem, és már egy cseppet sem fáztam. Bár a kezemmel a hideg havat markoltam görcsösen, viszonylag ellazultam, és engedtem, hogy a kellemes borzongás végigfusson a gerincemen.
Kár, hogy elszóltam magam; fázom. Ezért nem tartott a csók tovább egy percnél, Lys észben tartotta, hogy az előbb még azt bizonygattam, hogy megfagyok. Kis idő múlva elhúzódott, és megfogta jéghideg kezem.
-Csináljunk egy teát. - javasolta. - Bent melegebb van.
-Nem fázom. - tiltakoztam.
Nevetve felhúzott a földről, és a szemembe nézett.
-Az előbb még nem ezt mondtad. - jegyezte meg.
-Izé... hát, sok minden történt azóta, nem igaz? - vontam meg a vállam, és elindultam a ház felé.
-De...
A konyhában feltettem a vizet forrni, és az asztalnál ülve próbáltam felmelegedni valamelyest. Lysander velem szemben ült, és azt nézte, ahogyan a kezemet fújkálom.
-Akkor benne vagy? - szólalt meg kis idő múltán. - Szólhatok Rosa-nak, hogy te is jössz korcsolyázni?
-Ígérd meg, hogy soha, de soha nem fogsz otthagyni egyedül a jég közepén. - mondtam. - És akkor megyek, igen.
-Rendben. - nevetett, és előkereste a mobilját.
Amíg Lys Rosa-t hívta, elkészítettem a teát, és el is kezdtem inni. Hát, majdnem felforrt a nyelvem, de egyébként finom volt...

Délután háromkor már az ajtó előtt álltunk, rendesen felöltözve.
Oké, na, Lysander ugyanúgy nézett ki, mint mindig. Jól.
Én felvettem a legvastagabb nadrágomat (mondjuk az se nagyon strapabíró), pólót, pulcsit, és egy viszonylag meleg kabátot. Sálat tekertem a nyakamra, és meleg cipőt is húztam. Mivel korim nincs, majd ott fogok egyet bérelni a pályán.
Elvileg a központ közelében felállították a korcsolyapályát, mint minden évben. Nekem itt ez az első telem, úgyhogy nem tudom, miről beszélnek a többiek, de gondolom jó lesz. Lysanderrel először a suli elé mentünk, mert oda beszéltük meg a barátokkal a találkozót.
Nem mi voltunk az elsők. Ott volt már Rosa, Iris, Armin, Alexy, Castiel, és Lisa. Vagyis a többség. Tudtommal nem jön az egész osztály.
-Sziasztok. - köszöntem, és Rosa mellé léptem. - Kire várunk még?
-Még nincs itt Amber, Capuchine, és Kentin. - ismertette velem a helyzetet. - De nemsokára itt lesznek biztosan...
-Kentin is jön? - lepődtem meg. - De jó!
-Jön, igen. - hagyta rám Rosa, és az utca felé fordult. - Áh, már itt van Amber is meg Capucine. Ó, és ott jön Kentin! Mehetünk.
Nem lehetett vele vitatkozni, elindultunk. Én még bevártam Kentint, és vele együtt siettem a többiek után.
-Tudsz korizni? - faggattam.
-Tudok. Miért, te nem? - nevetett Kentin.
-Nem, nem tudok. - forgattam a szemem. - De remélhetőleg nem fogom kitörni a nyakam.
-Majd meglátjuk. - vigyorgott.
-Nem vagy vicces! - dohogtam.
-Tudom.
Nem sokat kellett sétálni, a pálya tényleg közel volt a központhoz.
Eléggé sokan voltak bent, amin nem csodálkoztam. Egy kis bódénál megvettük a jegyeket, és korcsolyát is béreltünk (már akinek nem volt). Vicces volt, mert Amber egy babarózsaszín korit kapott, amitől eléggé kibukott, de nem lehetett cserélni. Mi, többiek, szerencsések voltunk. Nekem például egy fehér darab jutott, fekete fűzővel. Szerintem nem néz ki rosszul.
Nem volt nagyon bonyolult felvenni és bekötni a "cipőt", pedig azt hittem, nehéz lesz. A többiek is elkészültek, páran már rá is mentek a jégre, én meg éppen a kesztyűmet húztam fel a kezemre, amikor Lys megállt mellettem.
-Mehetünk? - kérdezte.
-Várj, előbb felhúzom a kesztyűmet... - motyogtam, és tovább bajlódtam a ruhadarabbal.
-Segítsek? - ajánlotta föl Lys.
-Jó lenne...
Miután a kesztyűm is rendesen mutatott a kezemen, kinyitottam a palánk ajtaját, és óvatosan ráléptem a jégre.
Kicsit úgy éreztem, imbolyog alattam a talaj, de nem nagyon ijedtem meg, mert tudtam, hogy Lysander mögöttem van. Megpróbálkoztam egy lépéssel előre, de nem sült ki belőle semmi jó. Alig haladtam előre valamit, és rögtön megcsúsztam.
A korcsolya kicsúszott a lábam alól, és hanyatt estem. Szerencsére Lys még időben elkapott, és tompította az esésemet.
-Kezdetnek nem rossz. - nevetett ki.
-Ne nevess már rajtam! - sóhajtottam, és felálltam.
-Nem rajtad nevetek. - mosolygott, és megfogta a kezem. - Még egy próba?
-Nehogy elengedj... - figyelmeztettem, és megszorítottam a kezét.
-Eszemben sincs.
Szépen lassan kezdtem belejönni, legalábbis annyira, hogy már meg tudtam állni a saját lábamon, esés nélkül. Viszont ha megmozdultam, mindig valamerre esni kezdtem.
-Várj. - szólt Lysander, és elengedte a kezemet.
-Hé! Ne menj el! - kérleltem.
-Nem megyek. - nyugtatott.
Viszont eltűnt a szemem elől, valahova hátrafelé ment. Eléggé megijedtem, amikor hirtelen a derekamon éreztem a kezét, és megindultam előre.
-Mit csinálsz?! - kiáltottam.
-Megmutatom, mit kéne csinálnod. - nevetett, és nem engedett el.
Egyre gyorsabban siklottunk a jégen, a hideg szél kissé csípte az arcom, de nem törődtem vele. Megpróbáltam nem arra gondolni, hogy mennyire de mennyire közel vagyunk egymáshoz. Ennek már természetesnek kéne lennie, nem kéne mindig így meglepődnöm rajta. De mégis...
Egyszer csak azt vettem észre, hogy a keze már nincs ott a derekamon, és már egyedül siklok. A kanyarnál nem nagyon tudtam mit csinálni, de nem is kellett, mert egy hirtelen mozdulattal Lysander elkapta a karom, és elhúzott balra.
-Kezded érezni? - mosolygott rám, amikor megálltunk.
-Kapisgálom. - bólintottam nevetve. - De nem untatlak tovább, menj inkább a többiekkel korizni.
-Akkor érzem jól magam, ha veled vagyok. - forgatta a szemét, és csókot nyomott a számra. - Úgyhogy gyere, menjünk egy újabb körre.
-Te tudod... - hagytam rá, és engedtem, hogy maga után húzzon.