Este a klubban

Így hát elterveztem, hogy ma este 8-kor a klubba megyek. Fel is hívtam Castielt, hogy jöjjön el velem, ugyanis egyedül semmi kedvem ilyen helyeken mászkálni. Castiel természetesen amúgy is oda indult, így megegyeztünk, hogy találkozunk a főtéren fél 8-kor.

Nem volt túl nagy kedvem az egészhez, de valahogy kötelességemnek éreztem, hogy elmenjek. Nem szeretem a klubbot, maximum csak akkor, ha a srácok koncertjére megyek.
Nem öltöztem ki nagyon, csak magamra kaptam egy ruhát. Csak a telefonomat és némi pénzt vittem magammal, mást nem is. Negyed nyolckor fogtam a kabátom, és elindultam a térre.
-Hová mész? - kiáltott még utánam Boti.
-Izé... Sétálni! - rögtönöztem. - Majd jövök.
-Mikor?
-Úgy... Öhm... Két óra múlva. Szia! - köszöntem, és még mielőtt válaszolni tudott volna, becsaptam magam mögött az ajtót.
Sóhajtva megindultam a sötét utcán, és közben a gondolataimba merültem. A főtéren már várt rám Castiel, úgyhogy nem is időztünk sokat.
-Még mindig nem mondtad el, hogy miért akarsz eljönni. - emlékeztetett út közben.
-Áh igen... - bólogattam rosszkedvűen. - Nina tervez valamit ellenem, és ma itt lesz 8-kor, így elterveztem, hogy megfigyelést tartok.
-De ehhez miért kellek én? - értetlenkedett.
-Mert nincs kedvem egyedül bemenni erre a helyre. - borzongtam.- Csak tudnám, te hogy bírod ezt az alkoholszagot...
-Hogy mit? - kérdezett vissza röhögve.
-Már annyira megszoktad, hogy fel sem tűnik. - legyintettem lemondóan.
A klubban már javában állt a bál, amikor megérkeztünk. Az egyik ruhatáros lánynál mondjuk Castiel majdnem ott ragadt, de én végül elráncigáltam onnan, mert nem értem rá szórakozni.
Leültünk az egyik asztalhoz egy sarokban. Amíg beszélgettünk, észrevétlenül körbenéztem a termen, nem látom-e vagy Ninát vagy esetleg Lysandert. Nina már ott volt, az egyik pultnál üldögélt, és jókedvűen várt valakit. Nem is tudom, vajon kit?
Castiel kezdte megunni, hogy folyton csak ő beszél, és én meg elvagyok magamban, úgyhogy olyan témát választott, amihez csak én tudtam hozzászólni. A hegedűóráimról kérdezett, én meg nagy vonalakban meséltem neki, de közben még mindig a tömeget pásztáztam.

Nekem rengeteg időnek tűnt, de valószínűleg csak 5 perc telhetett el, amikor megpillantottam Lysandert, ahogy belép a klubba. Futólag körbenézett a termen, de minket nem vett észre (szerencsére), Ninát viszont igen, és megindult feléje. Leültek egy asztalhoz, és beszélgetni kezdtek. Hallani akartam, miről folyik a szó, de nem mertem elmozdulni a helyemről, nehogy meglássanak.

*Lysander szemszöge*
Fél óra múlva már feltűnt, hogy nem is olyan dolgokról beszélgetünk, amiért egyáltalán ide jöttünk. De nem nagyon zavart, egész jól elbeszélgettünk.
-És mihez fogsz kezdeni? - kérdeztem. - Tudtommal nem itt laksz igazából.
-Valóban nem. - vonta meg a vállát a lány. - Nemsokára vissza kell mennem New Yorkba, hiszen ott van az otthonom. Haza utazok, és ott fogok tovább "bűvészkedni". - nevetett.
-Erről jut eszembe. Miben kell segítség?
-Nem tudom, hogyan népszerűsítsem a dalaimat, az éneklésemet, satöbbi. - mondta Nina. - Fogalmam sincs, hogyan állhatnék hozzá, pedig nagyon szeretnék én is olyan jól befutni, mint te.
-Van akármilyen ötleted?
-Volt egy... - habozott. - De az kicsit nehezen megvalósítható.
-Mindenre van megoldás. - vontam meg a vállam mosolyogva.
-Hát... Egyszer volt egy olyan hóbortos ötletem, de ez csak tényleg egy felvetés - tette hozzá -, hogy egyszer... Szóval egyszer énekelhetnénk együtt, és akkor biztosan mindenki megismerne, aki a te rajongód.
"Ki akar használni - gondoltam -, más nem is kell neki."
-Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. - mondtam végül.
-Tudtam! Meg se próbálnád, hogy milyen lenne. Lehet, hogy csodajó páros lennénk, és még segíteni is tudnánk egymást!
Habozva megráztam a fejem, és gondolkodni kezdtem. Amikor megint ránéztem Ninára, valami érthetetlen erő magával ragadott, és a nyelvem magától kezdett beszélni.
-Miért is ne? - vontam vállat.
-Szuper! - ujjongott Nina, és a furcsa hatás hirtelen megszűnt.- Te vagy a legjobb! Gyere, mutatok valamit!
-Hová mész? - értetlenkedtem, és még mindig kicsit hülyén éreztem magam.
-Az egyik próbaterembe. - mosolygott, és megragadta a kezem. - Naaa, gyere már!
Sóhajtva felálltam, és engedtem, hogy magával ráncigáljon a folyosóra.

*Amanda szemszöge*
Nina szeme megint megváltozott, aztán hirtelen elvigyorodott, fölállt az asztaltól, és elindultak a sötét folyosó felé.
Castiel nem értette, mi ütött belém. Hirtelen felálltam, és utánuk akartam menni, de aztán meggondoltam magam. Hát nem világos az egész? Nina akármit el tud érni, amit csak akar. Van valami titokzatos képessége, vagy mi, amivel simán meg tudja babonázni a fiúkat. És ezt ők nem veszik észre...
Szomorúan leültem, és az asztalt bámultam.
-Most meg elárulod, mi bajod van? - akadt ki Castiel.
-Nina és Lysander kettesben vannak az egyik szobában, ott! - mutattam mérgesen a folyosó felé. - Semmi kedvem ehhez az egészhez. Hiszen világos, nem? Elveszettem a játékot. - legyintettem. - Nina mindent elér, amit akar. Most én ez ellen mit tegyek?
Teljes tanácstalanságomban elkezdtem tanulmányozni az itallapot.
-Kérek egy vodkát. - döntöttem hirtelen. - Most.
-Megőrültél? - nézett rám Castiel aggódva. - Soha nem ittál alkoholt.
-Kit érdekel? Nekem már úgyis mindegy. Hozol egyet?
Csaknem rögtön mellettünk termett egy pincérlány, és mosolyogva letette elénk az üvegeket.
-Én a helyedben átgondolnám még egyszer. - jegyezte meg Cast.
-Átgondoltam. - vágtam rá, és rögtön megittam az egész pohárral.

Egy óra múlva Nináék még mindig nem jöttek ki, én meg kezdtem magam nagyon rosszul érezni. És nem csak az alkohol miatt, hanem az egész helyzetem miatt. Kis idő múlva már a sírás kerülgetett, úgyhogy hazamentem, és rögtön ágyba zuhantam. Az ital eléggé a fejembe szállt, és hányinger gyötört, plusz elviselhetetlen hasfájás. Rögtön megbántam, hogy annyi vodkát ittam egyszerre, de már nem tehettem semmit, mint hogy egész éjjel hánytam és köhögtem.
Keserves állapotom csak még inkább elszomorított, és amikor nem öklendeztem, akkor csak sírtam és sírtam és sírtam. Akárki akart volna vigasztalni, szerintem senkinek sem sikerült volna, annyira letörtem. Boti már aludt, úgyhogy semmit sem hallott az éjszakázásomból.
Végül hajnali négykor sikerült elaludnom.

*Másnap*

-Amanda... Hahó! - rázta meg valaki a vállam.
-Hagyj, Boti. - nyögtem, és elfordultam.
-Lysander vagyok, de rá se ránts. Ébredj már föl!
-Akkor meg főleg hagyjál! - vágra rá rögtön, és bebújtam a takaróm alá.
-Mi bajod? Beteg vagy?
-Nem értetted, mit mondtam? Húzzál kifelé! - mondtam, és megint elragadott a sírás.
-Nem értelek. - sóhajtott Lysander, és nem mozdult.
-Tudod mit? Szerintem nagyon is érthető a viselkedésem! - kiáltottam, és dühösen felálltam. - Hiszen nem én vagyok az, aki a klubba megy randizni, miközben elvileg barátnője van! Ez még csak hagyján, de hogy az illető egy olyan személy, aki közben egyszer már majdnem megölte mindkettőjüket, és lerí róla, hogy csak rosszat akar! Ezen mit nem értesz? Mit nem értesz azon, hogy így ki vagyok akadva?! Ráadásul tudom jól, hogy nem csak tanácsot kért! El is vonultatok ketten, mert Nina már megint elérte azt, amit akart! - sírva folytattam. - Nem igaz, hogy nem veszed észre! Megbabonáz, eltérít, aztán itt kötünk ki! Nem is gondolkoztál! Meg se fordultam a fejedben! Szerinted ez nem elég ok arra, hogy most így találsz itthon?!
-Amanda, én...
-Rohadj meg! - szakítottam félbe, és megtöröltem az arcom.
Felkaptam egy törülközőt, és elszaladtam a fürdőszoba felé.
-Várj meg! - szólt utánam.
Éppen időben értem le a fürdőbe, pont akkor zártam kulcsra az ajtót, amikor be akart nyitni.
-Amanda, várj! Hallgass meg, kérlek! - kopogott az ajtón.
Nem tudtam ellenállni a dühömnek.
Úgy éreztem, a fejem menthetetlenül felrobban, a szívem meg ezer darabra tört. Elöntött a düh, és akármennyire is fájt, tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Vagy megoldjuk a helyzetet, vagy pedig végleg elrontjuk...