A félelmem

Beköszöntött a május. Igen, ennyi időt simán átugrottam. Bocsi.
Szóval elkezdődött a tavasz, legnagyobb örömömre. Már régóta vártam a jó időt, és csakhamar meg is kaptam. A fák rügyezni kezdtek, a fű is előtűnt a hóréteg alól, és reggelente a madarak ébresztettek.
Szeretem a tavaszt...


-Amanda, kelj már föl! - hallottam Boti hangját valahonnan messziről, homályosan. - Elkésel!
-Mmm... Hmm... - morogtam, és megfordultam az ágyamban.
-Hahó! Hallasz engem?!!
Valaki erősen megrázta a vállam, amitől rögtön felpattant a szemem.
-Áááá! - ültem fel az ágyamban ijedtemben. Amikor megláttam a bátyámat, mérges lettem. - Mi van?
-Elkésel. 10 perced van, hogy az iskolába érj. - vonta meg a vállát, és kiment a szobámból.
-Előbb nem tudtál szólni? - kiabáltam utána.
-Örülj neki, hogy ennyit megtettem! - vágta rá.
Az órámra néztem, és a fejemhez kaptam. Te jó ég! Tényleg csak 10 percem van, hogy beérjek matekra...?
Amilyen gyorsan csak tudtam, összeszedtem magam, és 5 perc múlva már az előszobában húztam a cipőmet.
-Zafírt etesd meg! - kiáltottam, mielőtt kisiettem az ajtón.
-Egyéb kérés?
-Nincs! Szia! - mondtam, és becsaptam magam után az ajtót.
Normál tempóban is minimum negyed óra, míg gyalog a suliba érek, úgyhogy mindent beleadtam. Futottam, hogy el ne késsek, de ez persze lehetetlen volt. Az iskola kapujához pont akkor értem, amikor becsöngettek. Már nem volt senki az udvaron, kivéve egy lányt, de nem igazán törődtem vele. Futva indultam a bejárati ajtóhoz, amikor a lány nekem jött.
-Nem tudsz vigyázni?! - méltatlankodott.
A hang hallatára szinte elállt a lélegzetem.
-Nina! - fordultam meg, hogy megbizonyosodjak kilétéről. Tényleg ő volt az. - Mit keresel itt?
-Inkább KIT. - javított ki gúnyosan, és leporolta a kabátját. - Mit érdekel az téged? Inkább kérj bocsánatot, amiért belém futottál, szó szerint!
-Sajnálom. - vetettem oda félvállról.
Aztán észbe kaptam, és az órámra néztem. Több, mint 8 perc késésnél tartottam, amit tovább már nem húzhattam.
-Örülök, hogy láttalak, Nina. - mondtam vonakodva, és egyáltalán nem őszintén. Mindegy, igyekeztem.
-Én egyáltalán nem örülök. - vágta rá szárazon a lány, sarkon fordult, és elment a kertészklub felé.
-Te meg hová mész?! - kiáltottam utána.
-Megvárom, hogy vége legyen a matekotoknak. - mosolygott rám "bájosan".
-Oh... - bólintottam, és bementem az épületbe.
Amíg a folyosókon siettem végig, egyfolytában pörgött az agyam.
Hogy kerül ide? Miért jött? Egyáltalán honnan tudja, hogy matek óránk van? Miért várja meg? Mi a szándéka?
Persze ez mind egyértelmű kérdés volt, de mindenesetre nagyon, nagyon, nagyon felkavartak.
Még egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy matekra igyekszem éppen, annyira lekötött a gondolatmenetem. Csak akkor eszméltem fel, amikor megálltam a terem ajtaja előtt. Gyorsan összekaptam magam, megigazítottam a szoknyámat, kissé feljebb húztam a csatot a hajamban, és kopogtam.
A tanár nem igazán örült a negyed órás késésemnek. Amúgy is pikkel rám a rossz jegyeim miatt, most pedig valóságos szitokzuhatagot eresztett a már amúgy is zsongó fejemre.
Mindössze csak bólogattam egész végig, amíg beszélt, és közben máshol járt az agyam. Kis híján azt sem vettem észre, amikor a helyemre küldött, csak annak köszönhetem, hogy hátra sétáltam, hogy a kezével intő mozdulatot tett.
Amikor leültem a helyemre, csupán egy erőltetett mosolyra futott a szám, köszönés képpen a fiúknak. Illetve inkább csak Lysandernek, Castiel észre se vett.
-Kicsit el vagy ma varázsolva. - jegyezte meg mosolyogva Lys.
-Ha te mondod. - vontam meg a vállam, és elővettem a matekfüzetemet.
-Miért késtél? - kérdezte.
-Összefutottam egy régi ismerősömmel. - feleltem.
-Olyan Kentin-jellegű régi ismerősöddel? - viccelődött.
-Nem. Olyan Nina-jellegű régi ismerősömmel. - mondtam, és kíváncsian oldalra lestem, hogy mit szól hozzá. Ahogy láttam, egy pillanat alatt elpárolgott a jó kedve.
-Nina-jellegű, vagy pedig konkrétan Nina? - kérdezett vissza.
-Konkrétan. Aranyos lány, nem? Akkor meg mi van? - tettettem az ártatlant.
-Végül is csak egy tóban akart halva látni. - vonta meg a vállát Lysander. - Tényleg nem érdekes.
-Azt hiszed, én a saját ügyemben izgulok?! - sóhajtottam.
-Reméltem. Annak az aggodalomnak legalább alapja is lehetne.
-Hagyjuk. - legyintettem.
-Ne, ne hagyjuk! Mit mondott? - faggatott.
-Ó, ennyire érdekel? - csodálkoztam.
-Most meg miért érted félre minden második szavam? - sóhajtott Lys. - Tudod mit? Nem is érdekel, mit mondott.
-Csak azért mondod ezt, hogy ne kelts bennem gyanút? - húztam.
-Amanda! - nézett rám figyelmeztetően. - Ilyet ne mondj.
-Miért? - tettettem a sértődöttet, valójában meg persze majdnem elnevettem magam.
-Jól szórakozol?
-Csodásan. És te? - kérdeztem vissza.
-Fene érti a hirtelen hangulatváltozásaidat. - legyintett lemondóan, és előrefordult.
Nevetve átöleltem, aztán a tanár figyelmeztető pillantására tekintettel visszaültem a helyemre.
Bár eléggé vidám hangulatot akartam kelteni, valójában még mindig a reggeli találkozásom foglalkoztatott Ninával. Elképzelni sem tudtam, mi lehet a terve, célja, akármilyen gondolata. Az egyértelmű, hogy azért jött, hogy megkeserítse az életemet, de arra nem volt ötletem, hogyan akarja ezt elérni.
Életemben először akartam, hogy minél tovább tartson a matek óra. Furcsa, de most nem megkönnyebbültem, hanem feszült lettem a csengő hallatára.
-Minden rendben? - jött oda hozzám Rosa a szünetben. - Kicsit olyan, mintha megfagytál volna. Pedig tavasz van.
-Mi? Ja, persze. Minden oké. - tértem észhez.
-Biztos?
-Biztos. Hol van Lysander? - kérdeztem.
-Legutóbb a folyosón láttam Castiellel. - felelte Rosalya.
-Köszi. - bólintottam, és felálltam a székemről, hogy kimenjek a terem elé.
Tényleg ott voltak, azt hiszem, valami koncertet szerveztek éppen. Amikor meglátott, Lys magukhoz intett, én meg valamelyest megnyugodva léptem hozzájuk. Nina nem volt velük, ami egész jó hatással volt rám.
-Miben mesterkedtek? - kérdeztem.
-Ma fogom elvinni másoltatni a CD-t. - mutatta fel a kis tárgyat Castiel. Ezt adtam karácsonyra.
-Ezek szerint jó ötlet volt? - mosolyogtam.
-Ja. Bár ha nem baj, a borítót kicseréltetem. - tette hozzá Cast.
Legyintve adtam tudtára, hogy nekem aztán édes mindegy.
Castiel elment a terembe eltenni a CD-t, mi meg addig kint maradtunk.
-Ott jön Nina. - vettem észre a lányt a folyosó másik végén.
-Na és?
-Most meg te játszod az éretlent? - sóhajtottam, és a kezénél fogva húzni kezdtem a terem felé. - Menjünk be.
-Csak nem félsz tőle? - nevetett ki Lys.
-Én?! - úgy fordultam meg, mint egy... mint egy... öhm.. mindegy, szóval nagyon gyorsan megfordultam. - Mégis mitől kéne ettől a lánytól tartanom?!
-Nem tudom. - vonta meg a vállát, és követett be a terembe.
Csakhogy akkor megszólított minket egy nagyon is ismerős hang.
-Sziasztok!
-Szia, Nina. - köszöntem jó kedvet színlelve.
-Szia. - nézett felé Lysander is. - Te meg mit keresel itt?
-Csak kérdezni szerettem volna valamit. - vonta meg a vállát a lány, és elmosolyodott.
Még mindig fogtuk egymás kezét Lysanderrel, úgyhogy figyelmeztetően megszorítottam egy kicsit.
-Kérdezz. - hagyta rá Lys, mintha észre se vette volna a kezemet.
-Írtam egy dalt, de nem tudom, hogyan kezdjek neki a népszerűsítéséhez. Segítség kéne. - mondta Nina teljesen ártatlan stílussal.
-Nem hiszem, hogy ebben tudok segíteni. - rázta meg a fejét Lys, és indulni készült.
Nina dühös arckifejezést öltött, aztán furcsán kezdett villogni a szeme. Lila színből szürke árnyalatot vett fel a szeme színe, és megismételte a kérését.
-De tényleg nem tudom, hogyan kezdjek neki! - mondta.
Lysander mintha habozott volna, aztán megvonta a vállát.
-Gyere a klubba ma 8 órakor. - mondta. - Tudok pár tippet mondani.
-Köszi! Szuper vagy! - nevetett Nina, és a szeme normálissá változott. - Sziasztok!
Annyira ledöbbentem, hogy elfelejtettem visszaköszönni. A folyosó végéről még visszafordult, és küldött felém egy győzedelmes pillantást, amit nem nagyon vettem jó jelnek. Úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha most rögtön kérdőre vonom Lysandert.
-Ez meg mi volt? - faggatóztam.
-Micsoda? - értetlenkedett. - Segítséget kért, én meg segítek neki.
-Miért segítesz neki? Egy órával ezelőtt még utáltad!
Ezen egy pillanatra elgondolkozott, aztán megrázta a fejét.
-Ez üzleti ügy. Semmi köze hozzád. - mondta.
-Dehogynem! Neki semmilyen dalszövege nincs, amit népszerűvé akar tenni! Csak azért mondta ezt, hogy találkozhasson veled kettesben! - erősködtem. - Nem láttad a szemét?
-Mi van a szemével? - úgy láttam, Lys most már tényleg összezavarodott.
-A szeme színt váltott, és csak akkor mondtál neki igent, amikor szürke lett!
-Amanda. - nevetett. - Képzelődsz. Nina szeme lila.
-Nem képzelődtem! Érts már meg...! Ne menj el, csak rosszat akar, semmi jót.
-Nyugodj már meg. - csitított. - Úgy fel tudod kapni a vizet egy pillanat alatt, hogy az hihetetlen. Ne legyél ennyire féltékeny, Nina csak tanácsot akar kérni.
-Majd meglátjuk. - vontam meg a vállam, elengedtem a kezét, és besiettem a terembe.

*Lysander szemszöge
Értetlenül néztem Amanda után. Jó lenne tudni, miről beszél. Miért van ennyire kiakadva?
És Nina szeméről vajon mit hallucinált? Én nem vettem észre semmit, legalábbis nem emlékszem olyasmire, hogy színt váltott volna...
Biztos már annyira tele van az agya stresszel, hogy nem tud koncentrálni néhány dologra. Nina amúgy is rossz nyomot hagyott benne, amikor majdnem belefulladt a tóba.
Várjunk csak. Ha az is az ő hibája volt, akkor lehet, hogy megint tervez valamit. Jobb óvatosnak lenni, és még véletlenül sem fogom ezt most elszúrni.
*

*Amanda szemszöge
Suli után rögtön haza mentem.
Elterveztem, hogy este 8-kor elmegyek a klubba, és megnézem, mi a helyzet. Ez esetben nem is akarok egyedül menni, mert az eléggé rossz lenne, ha egyszál magamban mennék bulizni. Úgyhogy felhívtam Castielt, gondolván, hogy ő úgyis gyakori vendég a bulikon...
-Halló? - vette fel a telefont.
-Szia, Castiel! - köszöntem. - Figyi, szívességet szeretnék kérni tőled. Ráérsz ma este?
-Már megint elakadtál a matekban? - hüledezett. - Tegnap voltam nálatok!
Sóhajtottam, és inkább a lényegre törtem.
-A klubba kell mennem ma 8-kor, de nincs kivel.
-Mit keresel te ott? - gyanakodott.
-Majd elmagyarázom. Kérlek, gyere velem! - kezdtem kérlelni.
-Így is, úgy is ott lennék, szóval igazából semmi akadálya, de... te most tényleg oda akarsz menni? Miért?
-Szia, Castiel! - búcsúztam, és letettem a telefont.
Hihi. Szinte látom magam előtt az értetlen arcát, amikor megszakad a vonal.

Tehát elterveztem mindent: este 8-kor elmegyek a klubba, és megpróbálok rájönni, mit akar valójában Nina. Nincs is túl nehéz dolgom...