Tovább

*Ez egy kicsit rövidebb rész lesz, amolyan "beszámoló". Bocsi.*





Reggel kakasszóra ébredtem. Korán lehetett még, mert még Zafír sem ébredt fel, pedig ő eléggé korán kelő.
Automatikusan magam mellé néztem. Lysander még aludt, nekem háttal. Újból eszembe jutott a tegnap este, és gombóc nőtt a torkomban.
Aprót sóhajtva felálltam, és felöltöztem. A motoszkálásomra Zafír is felébredt, és követett a konyhába.
Csináltam egy teát, a macskának meg töltöttem egy kis tejet. Leültem a konyhaasztalhoz, és elgondolkozva szürcsölgettem a teát. Rossz kedvem volt, nem is csoda.
-Jó reggelt! - köszöntött Rosalya, amint belépett a konyhaajtón.
-Szia, Rosa. - intettem.
-Mi a baj? Történt valami? - lepődött meg a rossz ábrázatom láttán.
-Tegnap... elszúrtam az estét. - vallottam be neki, és mindent elmeséltem. Úgy gondoltam, másnak úgysem tudnék elmondani ilyen dolgokat, Rosa pedig talán megért.
-Nincs gáz. - nyugtatott. - Mindenkivel megesik az ilyen.
-Veled megesett?
-Hmm... nem. Viszont sokaknak megesik. - javította ki magát.
Sóhajtva letettem a bögrét az asztalra.
-Ennek így nincs értelme. - ráztam meg a fejem.
-Hidd el, Lys nem olyan srác, aki ezt ne értené meg. Sót mi több, szerintem szimplán elfelejti az egészet. - nevetett.
-Az lehet. - vontam vállat.
-Ugyan már! - forgatta a szemét Rosa. - Legyél vidám! Mindjárt újév! Habár, azt már otthon ünnepeljük.
-Igen... holnap megyünk haza, ugye?
-Igen. Már reggel. - bólintott, és megveregette a vállam. - Én megyek átöltözni. Mindjárt jövök.
-Oké. Szia...


*Másnap!!! Vagy legalábbis nem ezen a napon...*

Nem került szóba a téma. Lysander úgy tett, mintha nem történt volna semmi, én meg megpróbáltam elfelejteni az egészet. Bár feltűnt, hogy azért a szokásosnál kevesebbet vagyunk együtt kettesben, de bízok benne, hogy meg fog oldódni.
Hazamentünk vidékről. Egy napig még egyedül voltam a házban, mert Boti még "telelt", vagyis nyaralt, csak télen. Van erre szó?
Ezután minden a normál kerékvágásban ment. Szilveszterkor a klubba mentünk a srácok koncertjére, amit mindenki nagyon támogatott. Pár nappal később kiadták a lemezüket, ami óriási sikert aratott a rajongók körében. Még csak pár száz darabot adtak el, ahhoz még idő kell, hogy más városokban is népszerűséghez jussanak.
Repült az idő. Olyannyira, hogy lassan már azon kaptam magam, hogy tavaszodik. Szépen lassan rügyezni kezdtek a fák, és egyre jobb idő lett. Már éjjel sem fáztam.
A hegedűórán még mindig csak a normális formámat hoztam. Nem árultam el senkinek, hogy mire készülök. Nem szóltam senkinek a Chajkovszkij darabomról, amit minden délután tanulgattam. Nem adtam föl, hogy egyszer el tudom játszani ezt a nehéz darabot, az vezérelt előre, hogy a győzelemre gondoltam. Milyen jó is lenne sikeresen végezni egy versenyen!
Éppen ezért meglepetésnek szántam. Titokban gyakoroltam; se a tanárom, se Kleopátra nem tudott róla semmit. Viszont a határidő eléggé szorít, és volt annyi bátorságom, hogy elküldtem a jelentkezési lapomat a versenyre. Noha még meg sem tanultam, de bíztam magamban.
Zafír egyre okosabb és okosabb macska lett. Már nem ugrik fel az ágyamra ok nélkül, mert tudja, hogy tilos. És azt is megtanulta, hogy amikor hegedűórára megyek, nem szabad nyávognia. Ezen kívül nőtt is elég sokat, és már igazi kis "macskahercegnő" lett belőle. Legalábbis Boti néha így hívja.
Ja, ami a bátyámat illeti... Úgy vettem észre, egyre kevesebbet van otthon, amit nem szerettem. A végén még úgy állít be, hogy költözik. Ez a gondolat motoszkált bennem, ezért megpróbáltam minél több időmet vele tölteni. De persze aztán rájöttem, hogy valószínűleg megint csak csajozik, úgyhogy békén hagytam egy időre.
Hát igen, körülbelül ennyi történt az elmúlt pár hónapban. A tavaszi ruháimat is elővettem, hogy már ne csak a hosszúnadrágokat lehessen hordanom...
És az élet rohan. Rohan, mint a gőzmozdony, vagy inkább mint a fénysebesség. Szinte fel sem fogom magam körül azt a rengeteg értéket, ami körbevesz...