Amikor felébredtem, nem sokáig volt nyugodtság körülöttem. Először még forgolódtam az ágyamban, és majdnem visszaaludtam már, amikor...
-Amandaa! - kiáltott föl Boti. - Hol vagy már?!
-Alszom...! - morogtam, és sóhajtva kikászálódtam az ágyamból.
Felvettem a papucsomat, és Zafírral együtt lementem a földszintre.
-Mi van? - kérdeztem.
-Csak szólni akartam, hogy egy óra múlva megyek. - nézett az órájára a bátyám. - Ami azt illeti, a srácok már úton vannak idefelé, vagyis nincs is egy óra.
-Ma mész? - lepődtem meg.
-Igen. - bólintott értetlenül-. - Hiszen mondtam, nem?
-Nem igazán...
-Hát akkor most mondom. - szögezte le. - Most megyek. Ez pedig a tiéd. - nyújtott felém egy dobozt.
-Köszi. - mosolyogtam. - Csak karácsonykor nyissam ki, vagy már most is?
-Amikor csak akarod. - vonta meg a vállát.
-Várj.
Felszaladtam a zsebrádióért, hogy odaadjam neki. Hirtelen nem találtam, végül Zafír adta a kezembe. Vagyis inkább csak odapöckölte a mancsával.
-Kösz. - simogattam meg, és lesiettem a lépcsőn. Boti kezébe nyomtam az ajándékát. - Boldog karácsonyt!
-Danke. - bólintott, és megnézte a csomagot. - Wow. Ezt meg hol szerezted?
-Titok. - vontam meg a vállam.
-Miért titok?
-Mert titok, és kész!Dudáltak, úgyhogy Boti felkapta a táskáját.
-Akkor, viszlát pénteken. - köszönt, és elindult az ajtó felé.
-Szombaton! - szóltam utána. - Én szombaton jövök!
-Akkor viszlát szombaton. - legyintett, és felhúzta a cipőjét.
Miután a bátyám elment, én is szép lassan pakolászni kezdtem. A csomagomnak elég lenne holnapra kész lennie, de mindig szeretek előre elkészülni, és így legalább nem kell majd kapkodnom.
-Zafír! Hol van a fésűm? - motyogtam a szekrényemben kutakodva.
-Miáu!
-Áh, köszi...
A napom gyakorlatilag készülődéssel telt, de felettébb élveztem. Estére már készen állt a csomagom. És nem hiányzott már belőle semmi sem. Legalábbis azt hiszem...
Másnap reggel már hatkor ébren voltam, és hiába próbáltam visszaaludni. Nem ment.
Megreggeliztem, és két óráig a tévét bámultam, izgalmas műsort keresve. Persze nem találtam, de nem is nagyon foglalkoztam vele.
Pár óra múlva kintről dudálás hallatszódott be. Kikapcsoltam a tévét, felvettem a cipőm, a kezembe vettem a táskám, és magamhoz hívtam Zafírt.
-Most elmegyünk vidékre. A kocsiba kell menni, ne szaladj el az utcán! És igyekezz... - mondtam neki. Ugyanis a kezembe már nem tudtam venni, mert már tele voltam a holmimmal.
Zafír kisurrant az ajtón, és csak rimánkodni mertem, hogy nem szökik el.
Amint bezártam az ajtót, intettem Lysandernek, és együtt beraktuk a holmimat az autóba, majd beszálltunk a hátsó ülésre. Zafír már az anyósülésen trónolt, elöl.
-Hát te meg? - nevettem. - Hogy kerültél olyan előre?
-Okos macska - jegyezte meg Leigh. - Amint beszállt, előre ült.
-Ez remek. - nevettem. - Zafír, gyere hátra. Te nem ülhetsz itt.
De a cica megmakacsolta magát, és nem mozdult a helyéről.
-Nyugi, előbb-utóbb elküldöm innen. - legyintett Leigh. - Rosa fog ide ülni.
-Rosa?! - lepődtem meg.
-A szüleit rávettem, hogy velünk tarthasson. Igazság szerint nem is akart a céges bulira menni, szerinte nem nagy szám.
-Ez szuper! - bólogattam, és nagyon örültem. Rosa is jön!
Megálltunk a házuk előtt, Leigh pedig kiszállt, és bement a kapun. Mi addig a kocsiban vártunk, hogy megjöjjenek. Miután 5 percet ültünk némán, felsóhajtottam.
-Szerinted megölték egymást? - kérdeztem.
-Lehet róla szó. Bár kicsi az esélye, nem nagyon szoktak veszekedni. - tűnődött Lys.
-De akkor meg hol vannak? - értetlenkedtem.
-Szerintem csak Rosa sok holmit akart hozni, és a csomaggal vannak elfoglalva.
-Mindegy. Jönnek! - mutattam a ház felé.
Rosalya beszállt volna előre, de Zafír nem engedte.-Hé! Engedj be, ez az én helyem! - méltatlankodott Rosa.
-Zafír, gyere már. - hívtam hátra. - Innen is jó lesz az út.
A cica hátrajött mellém, és bár megsértődött, de összegömbölyödött a széken.
-Rosa! Nem is szóltál, hogy megengedték a szüleid! - jegyeztem meg vidáman.
-Ó, hát igen... Tudod, csak tegnap este sikerült őket rávennem, úgyhogy már nem akartalak olyankor zavarni. - magyarázta, és beült az ülésre.
-Indulhatunk? - kérdezte Leigh, és beindította a kocsit.
-Naná.
-Igen.
-Aha!
-Akkor menjünk...
Az út két óráig tartott, bár egyszer meg kellett állnunk tankolni. De egyébként nem volt nagy forgalom, hiszen az emberek többsége már elutazott (ha utazott), vagy pedig otthon pihent. Ezért egész hamar odaértünk.
A fiúk szülei vagy egy órán keresztül próbáltak sütivel tömni, de sajnos nem bírtam túl sokat enni. Inkább segítettem feldíszíteni a házat csillogó drótokkal. Vicces volt.
-És ezt hova? - kérdeztem a létrán állva. - Itt jó lesz?
-Kicsit még jobbra, drágám! - utasítottak.
-Itt?
-Még, még.
-Itt jó?
-Jó. - bólintottak, és kisiettek a konyhába sütiért.
Felraktam a díszt, és újat vettem a kezembe.
-Még mindig nem estél le? - lepődött meg Lysander, amikor megjelent az ajtóban.
-Nagyon vicces vagy. Egyébként meg, jól látod. Még élek. - gúnyolódtam.
-Kész csoda. - jegyezte meg, és rögtön szívatni kezdett. - Azt ne oda tedd! Kicsit még balra.
-Oké. Itt? - tettem balra.
-Még balra.
-Így?
-Most jobbra.
Sóhajtva jobbra vittem egy kicsit.
-Nem, nem. Vissza balra. - folytatta.
-Te most szórakozol velem?! - akadtam ki.
-Nem tehetek róla, hogy ilyen béna vagy a díszítésben. - vonta meg a vállát Lys.
-Én sem tudok díszíteni. -mosolygott.
-Akkor meg miért dirigálsz?
-Mert te még rosszabb vagy. - vágta rá.
Sóhajtva felraktam a díszt, és sértődötten ki akartam menni a kertbe, de sajnos elkapta a karomat.
-Megsértődtél? - nevetett.
-Igen! Hagyj békén! - ráztam meg a kezem.
-Eszemben sincs.
-Fú... Oké. Akkor gyere velem. - adtam meg magam.
-Inkább te gyere velem. - javított ki, és a kezemnél fogva maga után húzott.
-Majd mindjárt jövök vissza! - kiáltottam a konyha felé, és Lys után indultam.
Megint minden olyan szép volt, mint ősszel. Csak most hó borította a dombokat és a fákat, ami rám nézve elég veszélyes volt, ugyanis Lysander szeretett hógolyóval dobálni. Hiába, nem jók a reflexeim, ami sok mindenben hátrányt jelent...
-Jó! Elég! - tiltakoztam, amikor már majdnem megfulladtam a sok hótól.
-Nevetségesen nézel ki. - nevetett ki Lys.
-Te meg nevetségesen gyerekesen viselkedsz! - vágtam vissza, és leporoltam a kabátomat. - Na tessék. Leigh hiába dolgozott ezen a szép kabáton, te máris tönkretetted!
-Nincs annak semmi baja se. - legyintett.
-Most viccelsz? Csurom víz az egész. - ráztam meg a fejem, és kicsavartam egy kis havat az ujjából.
-A kapucnid is tele van. - jegyezte meg Lysander.
-Ah. Segítenél? - kértem.
Lys kiporolta a maradék havat a kapucnimból.
-Köszi. - mondtam, és azzal a lendülettel hanyatt vágtam magam.
-Most meg mit csinálsz? - lepődött meg Lys.
-Hóangyalt. - feleltem.
-Most szedtem ki a havat a kabátodból. - emlékeztetett.
-Majd kiszeded újra. - vontam vállat.
-Te tudod... - hagyta rám a dolgot, és leült mellém a hóba.
Pár percig bámultuk a dombokat, majd végül én szólaltam meg.
-Nem értem, miért hagytad itt ezt a helyet. - ráztam meg a fejem hitetlenkedve. - Annyira jó itt!
-Inkább örülnél, hogy így alakult. - mosolygott ő.
-Persze, nem erről van szó. - pirultam el. - De mégis mi vett rá, hogy elmenj innen?
-A nagyvárosi élet. Itt nem tudnék mit kezdeni magammal.
-Hogy találtál barátokat? Amikor az ember új helyre jut, nehéz barátokat keresnie. - mondtam.
-Castiellel egy klubhelyiségben találkoztam. Miért?
-Érdekel az életed, bocsásd meg, kérlek. - gúnyolódtam.
-Te se szoktál mesélni a múltbéli életedről, "bocsásd meg". - vágta rá. - Már majdnem egy éve, hogy együtt vagyunk, és még mindig csak annyit tudok, hogy a szüleid elváltak.-Igen. Miért akarsz többet tudni? - vontam meg a vállam. - Az előző életem nem volt túl érdekes. Éltem, voltam, ennyi.
-Miért nem vagy hajlandó mesélni magadról? - sóhajtott.
-Mert nincs mit! Szürke vagyok, mint egy kisegér, és nincs rajtam semmi érdekes!
-Szerinted ha nincs rajtad semmi érdekes, akkor miért jártál Castiellel két hónapig? - kérdezett vissza.
-Békén hagynál ezzel? Nem akarok Castielről beszélni. - sértődtem meg.
-Ugyan már. - legyintett Lysander. - Kérdezd csak meg Rosalyát, neki biztos elhiszed.
-Ezzel azt akarod mondani, hogy nem hiszek neked?
-Most meg mi a bajod? - értetlenkedett. - Valami rosszat mondtam?
-Miért feszegeted a témát? Utálok magamról beszélni. - mondtam.
-Miért?
-Mert csak.
-Én szeretek rólad beszélni.
-Én meg nem, érted? - sóhajtottam, és felálltam a földről. - Azt hiszem, vissza megyek sütit csinálni. Majd gyere te is.
-Miért mész vissza? - kérdezte.
-Mert várnak.
-Nem veszem be. Idegesítelek? - találgatott.
-Nem. Csak tényleg segítséget ígértem nekik. - vontam meg a vállam, és elindultam a ház felé.
Lysander ülve maradt, és értetlenül bámulta tovább a tájat.
Már végeztem a díszítéssel, a sütievéssel, és fölmentem a szobába kicsit kipakolni. Zafír a kutyával játszott a nappaliban, úgyhogy őket nem akartam zavarni. Leigh és Rosa a konyhában kóstolták a sütiket a szülőkkel, Lysander pedig még mindig valahol kint volt az erdőben. Időközben besötétedett, és bár gondoltam rá, hogy megnézem, hová lett, de végül elvetettem az ötletet. Úgyis tutira eltévednék...
Ezért inkább a pakolást választottam.
Miután kivettem a táskámból a könyveket, máris kiabálás hallatszott lentről.
-Amanda! Vacsora van! - szólt Leigh.
-Jövök.
-Lysander ott van? - kérdezte.
-Nem, nincs. Valahol...
-Itt vagyok. - hallottam Lys hangját lentről.
Lementem én is, és segítettem megteríteni. A vacsora tárkonyos csirkeleves és spagetti volt, ami mindenkinek nagyon ízlett. A villanyokat is fel kellett már kapcsolni, mert kint már szinte korom sötétség lett.
-Gyere. Mutatok valamit. - hívott Lysander.
-Mit? - gyanakodtam.
-Gyere már. Nem foglak bántani. - nevetett.
-De mégis mi... - nem fejezhettem be, mert hirtelen lehúzott a lépcsőről, és megragadta a kabátom. - Hová megyünk?
-A dombra. Jössz?
Haboztam, végül megvontam a vállam.
-Miért is ne?
-Gyere.
Kézen fogott, és elindultunk a lejtőn felfelé.
Út közben többször is elakadtunk, mert a csizmámat eltemette a sok hó, és nem tudtam továbbmenni. Ilyenkor megálltam, hogy kiszabadítsam magam, és mire felegyenesedtem, Lysander már sehol sem volt. Úgyhogy találomra indultam el valamilyen irányba, és szerencsére mindig megtaláltuk egymást.
Közel fél óra barangolás után megérkeztünk a domb tetejére. Itt már voltam ősszel is, csak nem este. Most sötét volt, de a fehér hó világított, és így nagyjából láttam valamit. A völgyben kis házak sorakoztak, és égtek a villanyaik. Talán még hangulatosabb volt, mint ősszel...
Leültem a hóba. Maximum megfázok, nem nagyon törődtem a testi épségemmel.
-Fel fogsz fázni. - figyelmeztetett Lys.
-Így jártam. - vontam vállat. - Nem érdekel.
Leült mellém a földre, és átkarolta a vállam. Mosolyogva néztem tovább a kis házakat.
-Amíg kicsi voltál, mindig itt ültél a dombtetőn. - mondtam.- Tévedek?
-Nem tévedsz. Valóban itt töltöttem a napokat.
-Jó volt neked. Most is jó neked. - jegyeztem meg. - Ide akármikor visszajöhetsz.
-Te is akármikor visszamehetsz a gyerekkori otthonodba. - emlékeztetett.
-De én nem akarok, nem is érdemes. - ásítottam, és a vállára hajtottam a fejem. - Hány óra van?
-Tíz körül. Fáradt vagy? - kérdezte.
-Csak kicsit.
-Menjünk vissza. - szólt Lys, és fölállni készült.
-Ne! Jó itt. - húztam vissza.
-Te tényleg nagyon meg fogsz fázni, Amanda. Gondolj már a következményekre is. - forgatta a szemét.
A fenekem alá húztam a lábamat, és térdelve ültem tovább.
-Így már jó?
Lys sóhajtva visszaült mellém.
Beszélgettünk még majdnem egy órát, aztán végül én álltam föl előbb.
-Menjünk. Tényleg kezdek fázni. - mondtam.
-Én megmondtam. - sóhajtott Lysander, és ő is felállt.
-Tudom. - legyintettem. - Te mindig mindent tudsz.
-Nem így gondolod? - mosolygott.
-Nem. De most az egyszer igazad volt. - legyintettem, és elindultam lefelé.
Lys követett, és csakhamar leértünk a házhoz.
Bent nagyon jó meleg volt. Már nem nagyon hallottunk mozgolódást a szobákból, csupán Rosalya suttogása hallatszódott ki a konyhából. Amíg Lys fölment átöltözni, én bementem a konyhába.
-Hát ti? Nem alszotok még? - lepődtem meg Rosát és Leigh-t látva.
-Nem. Ti meg hol voltatok? - korholt le Rosa. - Titeket kerestünk majdnem egy órán keresztül!
-Sétáltunk... - vontam meg a vállam. - Miért kerestetek?
-Éppen sütünk. - mutatott a sütitésztára Leigh.
-Öhm... Hát igen. - bólintott Rosa. - Meglepetést csinálunk a srácok szüleinek karácsonyra. Muffin lesz, csak kicsit összeragadt...
-Segítek szétszedni. - sóhajtottam, és nekiálltunk a sütik csinálásához.
Időközben Lysander is lejött, mert feltűnt neki, hogy valamiért lent ragadtam a konyhában. Hamar kész lettünk a sütikkel. Kiraktuk őket egy tálra, és a konyha közepén hagytuk, majd mindenki ment a maga dolgára. Vagyis aludni.
Zafír már a szobában várt, úgyhogy nekiláttam egy kicsit vele is törődni. Kikeféltem a szőréből a sok koszt, amit napközben összeszedett, és kötöttem egy masnit a nyakába. Nem tudom, miért, de jól állt neki.
-Miért kínzod szegény állatot? - kérdezte Lys nevetve, amikor meglátta Zafírt a masnival.
-Miért? Szerinted nem áll jól neki? - mutattam felé a cicát.
-Miáu. - nyávogott Zafír.
-Jó, jó, leveszem. - sóhajtottam. - De csak éjszakára. Reggel visszakapod.
-Őszintén sajnállak, Zafír. - bólintott Lysander. - Nem is értem, miért nem szöktél még el otthonról...-Hé! Ne gúnyolódj! - sértődtem meg. - Igenis szeret velem élni!
-Gondolom. - nevetett, és a derekamnál fogva lehúzott az ágyra.
-Hé!
-Jó éjt. Reménykedj, hogy nem fog meglógni a macskád. - nevetett Lys, és leoltotta a villanyt.
-Pff.
-Miáu.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése