Este a klubban

Így hát elterveztem, hogy ma este 8-kor a klubba megyek. Fel is hívtam Castielt, hogy jöjjön el velem, ugyanis egyedül semmi kedvem ilyen helyeken mászkálni. Castiel természetesen amúgy is oda indult, így megegyeztünk, hogy találkozunk a főtéren fél 8-kor.

Nem volt túl nagy kedvem az egészhez, de valahogy kötelességemnek éreztem, hogy elmenjek. Nem szeretem a klubbot, maximum csak akkor, ha a srácok koncertjére megyek.
Nem öltöztem ki nagyon, csak magamra kaptam egy ruhát. Csak a telefonomat és némi pénzt vittem magammal, mást nem is. Negyed nyolckor fogtam a kabátom, és elindultam a térre.
-Hová mész? - kiáltott még utánam Boti.
-Izé... Sétálni! - rögtönöztem. - Majd jövök.
-Mikor?
-Úgy... Öhm... Két óra múlva. Szia! - köszöntem, és még mielőtt válaszolni tudott volna, becsaptam magam mögött az ajtót.
Sóhajtva megindultam a sötét utcán, és közben a gondolataimba merültem. A főtéren már várt rám Castiel, úgyhogy nem is időztünk sokat.
-Még mindig nem mondtad el, hogy miért akarsz eljönni. - emlékeztetett út közben.
-Áh igen... - bólogattam rosszkedvűen. - Nina tervez valamit ellenem, és ma itt lesz 8-kor, így elterveztem, hogy megfigyelést tartok.
-De ehhez miért kellek én? - értetlenkedett.
-Mert nincs kedvem egyedül bemenni erre a helyre. - borzongtam.- Csak tudnám, te hogy bírod ezt az alkoholszagot...
-Hogy mit? - kérdezett vissza röhögve.
-Már annyira megszoktad, hogy fel sem tűnik. - legyintettem lemondóan.
A klubban már javában állt a bál, amikor megérkeztünk. Az egyik ruhatáros lánynál mondjuk Castiel majdnem ott ragadt, de én végül elráncigáltam onnan, mert nem értem rá szórakozni.
Leültünk az egyik asztalhoz egy sarokban. Amíg beszélgettünk, észrevétlenül körbenéztem a termen, nem látom-e vagy Ninát vagy esetleg Lysandert. Nina már ott volt, az egyik pultnál üldögélt, és jókedvűen várt valakit. Nem is tudom, vajon kit?
Castiel kezdte megunni, hogy folyton csak ő beszél, és én meg elvagyok magamban, úgyhogy olyan témát választott, amihez csak én tudtam hozzászólni. A hegedűóráimról kérdezett, én meg nagy vonalakban meséltem neki, de közben még mindig a tömeget pásztáztam.

Nekem rengeteg időnek tűnt, de valószínűleg csak 5 perc telhetett el, amikor megpillantottam Lysandert, ahogy belép a klubba. Futólag körbenézett a termen, de minket nem vett észre (szerencsére), Ninát viszont igen, és megindult feléje. Leültek egy asztalhoz, és beszélgetni kezdtek. Hallani akartam, miről folyik a szó, de nem mertem elmozdulni a helyemről, nehogy meglássanak.

*Lysander szemszöge*
Fél óra múlva már feltűnt, hogy nem is olyan dolgokról beszélgetünk, amiért egyáltalán ide jöttünk. De nem nagyon zavart, egész jól elbeszélgettünk.
-És mihez fogsz kezdeni? - kérdeztem. - Tudtommal nem itt laksz igazából.
-Valóban nem. - vonta meg a vállát a lány. - Nemsokára vissza kell mennem New Yorkba, hiszen ott van az otthonom. Haza utazok, és ott fogok tovább "bűvészkedni". - nevetett.
-Erről jut eszembe. Miben kell segítség?
-Nem tudom, hogyan népszerűsítsem a dalaimat, az éneklésemet, satöbbi. - mondta Nina. - Fogalmam sincs, hogyan állhatnék hozzá, pedig nagyon szeretnék én is olyan jól befutni, mint te.
-Van akármilyen ötleted?
-Volt egy... - habozott. - De az kicsit nehezen megvalósítható.
-Mindenre van megoldás. - vontam meg a vállam mosolyogva.
-Hát... Egyszer volt egy olyan hóbortos ötletem, de ez csak tényleg egy felvetés - tette hozzá -, hogy egyszer... Szóval egyszer énekelhetnénk együtt, és akkor biztosan mindenki megismerne, aki a te rajongód.
"Ki akar használni - gondoltam -, más nem is kell neki."
-Nem tudom, hogy ez jó ötlet-e. - mondtam végül.
-Tudtam! Meg se próbálnád, hogy milyen lenne. Lehet, hogy csodajó páros lennénk, és még segíteni is tudnánk egymást!
Habozva megráztam a fejem, és gondolkodni kezdtem. Amikor megint ránéztem Ninára, valami érthetetlen erő magával ragadott, és a nyelvem magától kezdett beszélni.
-Miért is ne? - vontam vállat.
-Szuper! - ujjongott Nina, és a furcsa hatás hirtelen megszűnt.- Te vagy a legjobb! Gyere, mutatok valamit!
-Hová mész? - értetlenkedtem, és még mindig kicsit hülyén éreztem magam.
-Az egyik próbaterembe. - mosolygott, és megragadta a kezem. - Naaa, gyere már!
Sóhajtva felálltam, és engedtem, hogy magával ráncigáljon a folyosóra.

*Amanda szemszöge*
Nina szeme megint megváltozott, aztán hirtelen elvigyorodott, fölállt az asztaltól, és elindultak a sötét folyosó felé.
Castiel nem értette, mi ütött belém. Hirtelen felálltam, és utánuk akartam menni, de aztán meggondoltam magam. Hát nem világos az egész? Nina akármit el tud érni, amit csak akar. Van valami titokzatos képessége, vagy mi, amivel simán meg tudja babonázni a fiúkat. És ezt ők nem veszik észre...
Szomorúan leültem, és az asztalt bámultam.
-Most meg elárulod, mi bajod van? - akadt ki Castiel.
-Nina és Lysander kettesben vannak az egyik szobában, ott! - mutattam mérgesen a folyosó felé. - Semmi kedvem ehhez az egészhez. Hiszen világos, nem? Elveszettem a játékot. - legyintettem. - Nina mindent elér, amit akar. Most én ez ellen mit tegyek?
Teljes tanácstalanságomban elkezdtem tanulmányozni az itallapot.
-Kérek egy vodkát. - döntöttem hirtelen. - Most.
-Megőrültél? - nézett rám Castiel aggódva. - Soha nem ittál alkoholt.
-Kit érdekel? Nekem már úgyis mindegy. Hozol egyet?
Csaknem rögtön mellettünk termett egy pincérlány, és mosolyogva letette elénk az üvegeket.
-Én a helyedben átgondolnám még egyszer. - jegyezte meg Cast.
-Átgondoltam. - vágtam rá, és rögtön megittam az egész pohárral.

Egy óra múlva Nináék még mindig nem jöttek ki, én meg kezdtem magam nagyon rosszul érezni. És nem csak az alkohol miatt, hanem az egész helyzetem miatt. Kis idő múlva már a sírás kerülgetett, úgyhogy hazamentem, és rögtön ágyba zuhantam. Az ital eléggé a fejembe szállt, és hányinger gyötört, plusz elviselhetetlen hasfájás. Rögtön megbántam, hogy annyi vodkát ittam egyszerre, de már nem tehettem semmit, mint hogy egész éjjel hánytam és köhögtem.
Keserves állapotom csak még inkább elszomorított, és amikor nem öklendeztem, akkor csak sírtam és sírtam és sírtam. Akárki akart volna vigasztalni, szerintem senkinek sem sikerült volna, annyira letörtem. Boti már aludt, úgyhogy semmit sem hallott az éjszakázásomból.
Végül hajnali négykor sikerült elaludnom.

*Másnap*

-Amanda... Hahó! - rázta meg valaki a vállam.
-Hagyj, Boti. - nyögtem, és elfordultam.
-Lysander vagyok, de rá se ránts. Ébredj már föl!
-Akkor meg főleg hagyjál! - vágra rá rögtön, és bebújtam a takaróm alá.
-Mi bajod? Beteg vagy?
-Nem értetted, mit mondtam? Húzzál kifelé! - mondtam, és megint elragadott a sírás.
-Nem értelek. - sóhajtott Lysander, és nem mozdult.
-Tudod mit? Szerintem nagyon is érthető a viselkedésem! - kiáltottam, és dühösen felálltam. - Hiszen nem én vagyok az, aki a klubba megy randizni, miközben elvileg barátnője van! Ez még csak hagyján, de hogy az illető egy olyan személy, aki közben egyszer már majdnem megölte mindkettőjüket, és lerí róla, hogy csak rosszat akar! Ezen mit nem értesz? Mit nem értesz azon, hogy így ki vagyok akadva?! Ráadásul tudom jól, hogy nem csak tanácsot kért! El is vonultatok ketten, mert Nina már megint elérte azt, amit akart! - sírva folytattam. - Nem igaz, hogy nem veszed észre! Megbabonáz, eltérít, aztán itt kötünk ki! Nem is gondolkoztál! Meg se fordultam a fejedben! Szerinted ez nem elég ok arra, hogy most így találsz itthon?!
-Amanda, én...
-Rohadj meg! - szakítottam félbe, és megtöröltem az arcom.
Felkaptam egy törülközőt, és elszaladtam a fürdőszoba felé.
-Várj meg! - szólt utánam.
Éppen időben értem le a fürdőbe, pont akkor zártam kulcsra az ajtót, amikor be akart nyitni.
-Amanda, várj! Hallgass meg, kérlek! - kopogott az ajtón.
Nem tudtam ellenállni a dühömnek.
Úgy éreztem, a fejem menthetetlenül felrobban, a szívem meg ezer darabra tört. Elöntött a düh, és akármennyire is fájt, tudtam, hogy ez így nem mehet tovább. Vagy megoldjuk a helyzetet, vagy pedig végleg elrontjuk...

Írói megjegyzés

Írói megjegyzés következik!

Sziasztok! :))

Tudom, hogy mostanában rengeteget kell várnotok arra, hogy megjelenjen egy-egy új rész. Ezt igazán sajnálom, de hát nyáron nyaralni is kell...

Így hát úgy döntöttem, hogy mostantól kicsit rövidebb részek lesznek (tényleg csak kicsit), de ebből pedig gyakoribban fog megjelenni új. Ha valakinek ellenvetése lenne, az jelezze. :)

Köszönöm a megértést, további jó olvasást kívánok!, és szép nyarat!

A félelmem

Beköszöntött a május. Igen, ennyi időt simán átugrottam. Bocsi.
Szóval elkezdődött a tavasz, legnagyobb örömömre. Már régóta vártam a jó időt, és csakhamar meg is kaptam. A fák rügyezni kezdtek, a fű is előtűnt a hóréteg alól, és reggelente a madarak ébresztettek.
Szeretem a tavaszt...


-Amanda, kelj már föl! - hallottam Boti hangját valahonnan messziről, homályosan. - Elkésel!
-Mmm... Hmm... - morogtam, és megfordultam az ágyamban.
-Hahó! Hallasz engem?!!
Valaki erősen megrázta a vállam, amitől rögtön felpattant a szemem.
-Áááá! - ültem fel az ágyamban ijedtemben. Amikor megláttam a bátyámat, mérges lettem. - Mi van?
-Elkésel. 10 perced van, hogy az iskolába érj. - vonta meg a vállát, és kiment a szobámból.
-Előbb nem tudtál szólni? - kiabáltam utána.
-Örülj neki, hogy ennyit megtettem! - vágta rá.
Az órámra néztem, és a fejemhez kaptam. Te jó ég! Tényleg csak 10 percem van, hogy beérjek matekra...?
Amilyen gyorsan csak tudtam, összeszedtem magam, és 5 perc múlva már az előszobában húztam a cipőmet.
-Zafírt etesd meg! - kiáltottam, mielőtt kisiettem az ajtón.
-Egyéb kérés?
-Nincs! Szia! - mondtam, és becsaptam magam után az ajtót.
Normál tempóban is minimum negyed óra, míg gyalog a suliba érek, úgyhogy mindent beleadtam. Futottam, hogy el ne késsek, de ez persze lehetetlen volt. Az iskola kapujához pont akkor értem, amikor becsöngettek. Már nem volt senki az udvaron, kivéve egy lányt, de nem igazán törődtem vele. Futva indultam a bejárati ajtóhoz, amikor a lány nekem jött.
-Nem tudsz vigyázni?! - méltatlankodott.
A hang hallatára szinte elállt a lélegzetem.
-Nina! - fordultam meg, hogy megbizonyosodjak kilétéről. Tényleg ő volt az. - Mit keresel itt?
-Inkább KIT. - javított ki gúnyosan, és leporolta a kabátját. - Mit érdekel az téged? Inkább kérj bocsánatot, amiért belém futottál, szó szerint!
-Sajnálom. - vetettem oda félvállról.
Aztán észbe kaptam, és az órámra néztem. Több, mint 8 perc késésnél tartottam, amit tovább már nem húzhattam.
-Örülök, hogy láttalak, Nina. - mondtam vonakodva, és egyáltalán nem őszintén. Mindegy, igyekeztem.
-Én egyáltalán nem örülök. - vágta rá szárazon a lány, sarkon fordult, és elment a kertészklub felé.
-Te meg hová mész?! - kiáltottam utána.
-Megvárom, hogy vége legyen a matekotoknak. - mosolygott rám "bájosan".
-Oh... - bólintottam, és bementem az épületbe.
Amíg a folyosókon siettem végig, egyfolytában pörgött az agyam.
Hogy kerül ide? Miért jött? Egyáltalán honnan tudja, hogy matek óránk van? Miért várja meg? Mi a szándéka?
Persze ez mind egyértelmű kérdés volt, de mindenesetre nagyon, nagyon, nagyon felkavartak.
Még egy pillanatra azt is elfelejtettem, hogy matekra igyekszem éppen, annyira lekötött a gondolatmenetem. Csak akkor eszméltem fel, amikor megálltam a terem ajtaja előtt. Gyorsan összekaptam magam, megigazítottam a szoknyámat, kissé feljebb húztam a csatot a hajamban, és kopogtam.
A tanár nem igazán örült a negyed órás késésemnek. Amúgy is pikkel rám a rossz jegyeim miatt, most pedig valóságos szitokzuhatagot eresztett a már amúgy is zsongó fejemre.
Mindössze csak bólogattam egész végig, amíg beszélt, és közben máshol járt az agyam. Kis híján azt sem vettem észre, amikor a helyemre küldött, csak annak köszönhetem, hogy hátra sétáltam, hogy a kezével intő mozdulatot tett.
Amikor leültem a helyemre, csupán egy erőltetett mosolyra futott a szám, köszönés képpen a fiúknak. Illetve inkább csak Lysandernek, Castiel észre se vett.
-Kicsit el vagy ma varázsolva. - jegyezte meg mosolyogva Lys.
-Ha te mondod. - vontam meg a vállam, és elővettem a matekfüzetemet.
-Miért késtél? - kérdezte.
-Összefutottam egy régi ismerősömmel. - feleltem.
-Olyan Kentin-jellegű régi ismerősöddel? - viccelődött.
-Nem. Olyan Nina-jellegű régi ismerősömmel. - mondtam, és kíváncsian oldalra lestem, hogy mit szól hozzá. Ahogy láttam, egy pillanat alatt elpárolgott a jó kedve.
-Nina-jellegű, vagy pedig konkrétan Nina? - kérdezett vissza.
-Konkrétan. Aranyos lány, nem? Akkor meg mi van? - tettettem az ártatlant.
-Végül is csak egy tóban akart halva látni. - vonta meg a vállát Lysander. - Tényleg nem érdekes.
-Azt hiszed, én a saját ügyemben izgulok?! - sóhajtottam.
-Reméltem. Annak az aggodalomnak legalább alapja is lehetne.
-Hagyjuk. - legyintettem.
-Ne, ne hagyjuk! Mit mondott? - faggatott.
-Ó, ennyire érdekel? - csodálkoztam.
-Most meg miért érted félre minden második szavam? - sóhajtott Lys. - Tudod mit? Nem is érdekel, mit mondott.
-Csak azért mondod ezt, hogy ne kelts bennem gyanút? - húztam.
-Amanda! - nézett rám figyelmeztetően. - Ilyet ne mondj.
-Miért? - tettettem a sértődöttet, valójában meg persze majdnem elnevettem magam.
-Jól szórakozol?
-Csodásan. És te? - kérdeztem vissza.
-Fene érti a hirtelen hangulatváltozásaidat. - legyintett lemondóan, és előrefordult.
Nevetve átöleltem, aztán a tanár figyelmeztető pillantására tekintettel visszaültem a helyemre.
Bár eléggé vidám hangulatot akartam kelteni, valójában még mindig a reggeli találkozásom foglalkoztatott Ninával. Elképzelni sem tudtam, mi lehet a terve, célja, akármilyen gondolata. Az egyértelmű, hogy azért jött, hogy megkeserítse az életemet, de arra nem volt ötletem, hogyan akarja ezt elérni.
Életemben először akartam, hogy minél tovább tartson a matek óra. Furcsa, de most nem megkönnyebbültem, hanem feszült lettem a csengő hallatára.
-Minden rendben? - jött oda hozzám Rosa a szünetben. - Kicsit olyan, mintha megfagytál volna. Pedig tavasz van.
-Mi? Ja, persze. Minden oké. - tértem észhez.
-Biztos?
-Biztos. Hol van Lysander? - kérdeztem.
-Legutóbb a folyosón láttam Castiellel. - felelte Rosalya.
-Köszi. - bólintottam, és felálltam a székemről, hogy kimenjek a terem elé.
Tényleg ott voltak, azt hiszem, valami koncertet szerveztek éppen. Amikor meglátott, Lys magukhoz intett, én meg valamelyest megnyugodva léptem hozzájuk. Nina nem volt velük, ami egész jó hatással volt rám.
-Miben mesterkedtek? - kérdeztem.
-Ma fogom elvinni másoltatni a CD-t. - mutatta fel a kis tárgyat Castiel. Ezt adtam karácsonyra.
-Ezek szerint jó ötlet volt? - mosolyogtam.
-Ja. Bár ha nem baj, a borítót kicseréltetem. - tette hozzá Cast.
Legyintve adtam tudtára, hogy nekem aztán édes mindegy.
Castiel elment a terembe eltenni a CD-t, mi meg addig kint maradtunk.
-Ott jön Nina. - vettem észre a lányt a folyosó másik végén.
-Na és?
-Most meg te játszod az éretlent? - sóhajtottam, és a kezénél fogva húzni kezdtem a terem felé. - Menjünk be.
-Csak nem félsz tőle? - nevetett ki Lys.
-Én?! - úgy fordultam meg, mint egy... mint egy... öhm.. mindegy, szóval nagyon gyorsan megfordultam. - Mégis mitől kéne ettől a lánytól tartanom?!
-Nem tudom. - vonta meg a vállát, és követett be a terembe.
Csakhogy akkor megszólított minket egy nagyon is ismerős hang.
-Sziasztok!
-Szia, Nina. - köszöntem jó kedvet színlelve.
-Szia. - nézett felé Lysander is. - Te meg mit keresel itt?
-Csak kérdezni szerettem volna valamit. - vonta meg a vállát a lány, és elmosolyodott.
Még mindig fogtuk egymás kezét Lysanderrel, úgyhogy figyelmeztetően megszorítottam egy kicsit.
-Kérdezz. - hagyta rá Lys, mintha észre se vette volna a kezemet.
-Írtam egy dalt, de nem tudom, hogyan kezdjek neki a népszerűsítéséhez. Segítség kéne. - mondta Nina teljesen ártatlan stílussal.
-Nem hiszem, hogy ebben tudok segíteni. - rázta meg a fejét Lys, és indulni készült.
Nina dühös arckifejezést öltött, aztán furcsán kezdett villogni a szeme. Lila színből szürke árnyalatot vett fel a szeme színe, és megismételte a kérését.
-De tényleg nem tudom, hogyan kezdjek neki! - mondta.
Lysander mintha habozott volna, aztán megvonta a vállát.
-Gyere a klubba ma 8 órakor. - mondta. - Tudok pár tippet mondani.
-Köszi! Szuper vagy! - nevetett Nina, és a szeme normálissá változott. - Sziasztok!
Annyira ledöbbentem, hogy elfelejtettem visszaköszönni. A folyosó végéről még visszafordult, és küldött felém egy győzedelmes pillantást, amit nem nagyon vettem jó jelnek. Úgy döntöttem, az lesz a legjobb, ha most rögtön kérdőre vonom Lysandert.
-Ez meg mi volt? - faggatóztam.
-Micsoda? - értetlenkedett. - Segítséget kért, én meg segítek neki.
-Miért segítesz neki? Egy órával ezelőtt még utáltad!
Ezen egy pillanatra elgondolkozott, aztán megrázta a fejét.
-Ez üzleti ügy. Semmi köze hozzád. - mondta.
-Dehogynem! Neki semmilyen dalszövege nincs, amit népszerűvé akar tenni! Csak azért mondta ezt, hogy találkozhasson veled kettesben! - erősködtem. - Nem láttad a szemét?
-Mi van a szemével? - úgy láttam, Lys most már tényleg összezavarodott.
-A szeme színt váltott, és csak akkor mondtál neki igent, amikor szürke lett!
-Amanda. - nevetett. - Képzelődsz. Nina szeme lila.
-Nem képzelődtem! Érts már meg...! Ne menj el, csak rosszat akar, semmi jót.
-Nyugodj már meg. - csitított. - Úgy fel tudod kapni a vizet egy pillanat alatt, hogy az hihetetlen. Ne legyél ennyire féltékeny, Nina csak tanácsot akar kérni.
-Majd meglátjuk. - vontam meg a vállam, elengedtem a kezét, és besiettem a terembe.

*Lysander szemszöge
Értetlenül néztem Amanda után. Jó lenne tudni, miről beszél. Miért van ennyire kiakadva?
És Nina szeméről vajon mit hallucinált? Én nem vettem észre semmit, legalábbis nem emlékszem olyasmire, hogy színt váltott volna...
Biztos már annyira tele van az agya stresszel, hogy nem tud koncentrálni néhány dologra. Nina amúgy is rossz nyomot hagyott benne, amikor majdnem belefulladt a tóba.
Várjunk csak. Ha az is az ő hibája volt, akkor lehet, hogy megint tervez valamit. Jobb óvatosnak lenni, és még véletlenül sem fogom ezt most elszúrni.
*

*Amanda szemszöge
Suli után rögtön haza mentem.
Elterveztem, hogy este 8-kor elmegyek a klubba, és megnézem, mi a helyzet. Ez esetben nem is akarok egyedül menni, mert az eléggé rossz lenne, ha egyszál magamban mennék bulizni. Úgyhogy felhívtam Castielt, gondolván, hogy ő úgyis gyakori vendég a bulikon...
-Halló? - vette fel a telefont.
-Szia, Castiel! - köszöntem. - Figyi, szívességet szeretnék kérni tőled. Ráérsz ma este?
-Már megint elakadtál a matekban? - hüledezett. - Tegnap voltam nálatok!
Sóhajtottam, és inkább a lényegre törtem.
-A klubba kell mennem ma 8-kor, de nincs kivel.
-Mit keresel te ott? - gyanakodott.
-Majd elmagyarázom. Kérlek, gyere velem! - kezdtem kérlelni.
-Így is, úgy is ott lennék, szóval igazából semmi akadálya, de... te most tényleg oda akarsz menni? Miért?
-Szia, Castiel! - búcsúztam, és letettem a telefont.
Hihi. Szinte látom magam előtt az értetlen arcát, amikor megszakad a vonal.

Tehát elterveztem mindent: este 8-kor elmegyek a klubba, és megpróbálok rájönni, mit akar valójában Nina. Nincs is túl nehéz dolgom...

Tovább

*Ez egy kicsit rövidebb rész lesz, amolyan "beszámoló". Bocsi.*





Reggel kakasszóra ébredtem. Korán lehetett még, mert még Zafír sem ébredt fel, pedig ő eléggé korán kelő.
Automatikusan magam mellé néztem. Lysander még aludt, nekem háttal. Újból eszembe jutott a tegnap este, és gombóc nőtt a torkomban.
Aprót sóhajtva felálltam, és felöltöztem. A motoszkálásomra Zafír is felébredt, és követett a konyhába.
Csináltam egy teát, a macskának meg töltöttem egy kis tejet. Leültem a konyhaasztalhoz, és elgondolkozva szürcsölgettem a teát. Rossz kedvem volt, nem is csoda.
-Jó reggelt! - köszöntött Rosalya, amint belépett a konyhaajtón.
-Szia, Rosa. - intettem.
-Mi a baj? Történt valami? - lepődött meg a rossz ábrázatom láttán.
-Tegnap... elszúrtam az estét. - vallottam be neki, és mindent elmeséltem. Úgy gondoltam, másnak úgysem tudnék elmondani ilyen dolgokat, Rosa pedig talán megért.
-Nincs gáz. - nyugtatott. - Mindenkivel megesik az ilyen.
-Veled megesett?
-Hmm... nem. Viszont sokaknak megesik. - javította ki magát.
Sóhajtva letettem a bögrét az asztalra.
-Ennek így nincs értelme. - ráztam meg a fejem.
-Hidd el, Lys nem olyan srác, aki ezt ne értené meg. Sót mi több, szerintem szimplán elfelejti az egészet. - nevetett.
-Az lehet. - vontam vállat.
-Ugyan már! - forgatta a szemét Rosa. - Legyél vidám! Mindjárt újév! Habár, azt már otthon ünnepeljük.
-Igen... holnap megyünk haza, ugye?
-Igen. Már reggel. - bólintott, és megveregette a vállam. - Én megyek átöltözni. Mindjárt jövök.
-Oké. Szia...


*Másnap!!! Vagy legalábbis nem ezen a napon...*

Nem került szóba a téma. Lysander úgy tett, mintha nem történt volna semmi, én meg megpróbáltam elfelejteni az egészet. Bár feltűnt, hogy azért a szokásosnál kevesebbet vagyunk együtt kettesben, de bízok benne, hogy meg fog oldódni.
Hazamentünk vidékről. Egy napig még egyedül voltam a házban, mert Boti még "telelt", vagyis nyaralt, csak télen. Van erre szó?
Ezután minden a normál kerékvágásban ment. Szilveszterkor a klubba mentünk a srácok koncertjére, amit mindenki nagyon támogatott. Pár nappal később kiadták a lemezüket, ami óriási sikert aratott a rajongók körében. Még csak pár száz darabot adtak el, ahhoz még idő kell, hogy más városokban is népszerűséghez jussanak.
Repült az idő. Olyannyira, hogy lassan már azon kaptam magam, hogy tavaszodik. Szépen lassan rügyezni kezdtek a fák, és egyre jobb idő lett. Már éjjel sem fáztam.
A hegedűórán még mindig csak a normális formámat hoztam. Nem árultam el senkinek, hogy mire készülök. Nem szóltam senkinek a Chajkovszkij darabomról, amit minden délután tanulgattam. Nem adtam föl, hogy egyszer el tudom játszani ezt a nehéz darabot, az vezérelt előre, hogy a győzelemre gondoltam. Milyen jó is lenne sikeresen végezni egy versenyen!
Éppen ezért meglepetésnek szántam. Titokban gyakoroltam; se a tanárom, se Kleopátra nem tudott róla semmit. Viszont a határidő eléggé szorít, és volt annyi bátorságom, hogy elküldtem a jelentkezési lapomat a versenyre. Noha még meg sem tanultam, de bíztam magamban.
Zafír egyre okosabb és okosabb macska lett. Már nem ugrik fel az ágyamra ok nélkül, mert tudja, hogy tilos. És azt is megtanulta, hogy amikor hegedűórára megyek, nem szabad nyávognia. Ezen kívül nőtt is elég sokat, és már igazi kis "macskahercegnő" lett belőle. Legalábbis Boti néha így hívja.
Ja, ami a bátyámat illeti... Úgy vettem észre, egyre kevesebbet van otthon, amit nem szerettem. A végén még úgy állít be, hogy költözik. Ez a gondolat motoszkált bennem, ezért megpróbáltam minél több időmet vele tölteni. De persze aztán rájöttem, hogy valószínűleg megint csak csajozik, úgyhogy békén hagytam egy időre.
Hát igen, körülbelül ennyi történt az elmúlt pár hónapban. A tavaszi ruháimat is elővettem, hogy már ne csak a hosszúnadrágokat lehessen hordanom...
És az élet rohan. Rohan, mint a gőzmozdony, vagy inkább mint a fénysebesség. Szinte fel sem fogom magam körül azt a rengeteg értéket, ami körbevesz...

Vidéki karácsony /2.

Havazik... A fákat elborítja a sok fehér pehely. Az út közepén állok, és nézek magam elé. Várok valakit, igazából magam sem tudom, kit, de kitartóan álldogálok. Várok. A fák között megpillantok egy alakot, és akkor...

-Húúúúúúú! Ébresztő!!! - rontott be Rosa a szobámba, ezzel elűzve az álmomat.
-M...mi van? - hunyorogtam.
Rosa elhúzta a függönyt, én meg a világosságtól majdnem megvakultam.
-Karácsony napja van! - kiáltott barátnőm. - Kelj már föl, sütni megyünk!
Magam mellé pillantottam. Az ágy üres volt.
-Hol... hol van Lysander? - kérdeztem nagy nehezen.
-Ó, már hajnalban megszökött, hogy ne kelljen részt vennie a nagy felhajtásban. Nem szeret szervezkedni. - magyarázta Rosa. - Na, mehetünk? A többiek már lent vannak.
-Oké... Indulás. - sóhajtottam, és felültem az ágyban. - Elég csak estére ünnepien öltözni?
-Naná. - kacsintott. - Most olyan ruhára van szükséged, amit nem sajnálsz, ha esetleg tönkremegy a sütitől...
-Jól van.
Így is egy fél órámba telt, amíg elkészültem, de mindenesetre legalább lábon álltam. A fáradságomat elnézve, még ez is csoda volt.
-Jó reggelt! - köszöntem, amikor végre leértem a konyhába. - Miben kell segíteni?
-Csináld meg a mázat. - nyomták a kezembe rögtön a cuccokat.- Sietni kell, este ünnepelünk!

Szinte az egész délelőttöt sütögetéssel töltöttük. Igazából mindannyian élveztük a dolgot. Sok süti lett, és a vacsora is nagyon finomra sikeredett.
-Még a fára rakjuk rá ezeket a díszeket. - nyomta a kezembe Rosa a sok gömböt.
-De hát a fa már mindjárt összeroskad a sok cicomától. - ellenkeztem.
-Talán igazad van... Akkor az ablakra tegyük.

Alighogy észbe kaptam, máris 4 óra lett. Először meglepődtem, amikor Rosalya leolvasta az órát, aztán magam is rájöttem, hogy az idő bizony elszaladt.

Elmosogattam a tányérokat, amíg a többiek elmentek a szobákba egy kicsit lepihenni. Én is készültem utánuk, de pont amikor bementem volna a szobába, Lys hirtelen előttem termett.

-Te meg hol voltál? - háborogtam. - Egész délelőtt kint voltál?

-Igen. - bólintott. - Van kedved sétálni egyet?

-Nem sétáltál eleget? Ne haragudj, de fáradt vagyok. - ráztam meg a fejem, de amikor megfogtam a kilincset, jobban átgondoltam a dolgot. - Hm... Hová is mennénk?

-Majd meglátod.

-Utálom a meglepetéseket. - jegyeztem meg.

-Így jártál. - nevetett. - Na, jössz?

Kicsit haboztam, de nem tudtam ellenállni a szemeinek.

-Persze. - vontam meg a vállam.

Majdnem egy órán keresztül barangoltunk egy kis patak mentén. Időközben láttunk egy eltévedt rókát, akit sikerült jól megijesztenem. Nagyon sajnáltam szegényt, de hát nem tehetek róla, hogy félelmetes vagyok...

-Már vissza kéne mennünk. - jegyeztem meg a parton ülve. - A srácok már biztos keresnek minket.

-Ugyan már. Hosszú még az este. - legyintett Lys.

-Figyelj már, menjünk vissza.

-Úgy se tudod, merre kell menni. - mosolygott.

Sóhajtva felálltam, és elindultam arra, ahonnan jöttünk.

-Másik irány. - szólt közbe Lysander.

-Szórakozol velem? Innen jöttünk.

-Nem. A másik irányból jöttünk. - javított ki.

Elnéztem arra, amerre mutatott, és csakugyan eszembe jutott az a fa.

-Na jó. - sóhajtottam. - Gyere már, kérlek!

-Most meg mit vagy úgy kiakadva? Időnk, mint a tenger.

Lys értetlenül bár, de végül visszavezetett a házhoz. Ő még kint maradt volna egy ideig, de rendkívül ésszerű érveimmel berángattam magammal. Ezek az érvek körülbelül úgy hangzottak, mint... "Kihűl a vacsora", "Zafír már vár minket", "Rosa ideges lesz". Na jó, ez utóbbi megtette hatását. :)

Amikor felvettem az új ruhámat, cseppet sem találtam olyan szépnek, mint azt a boltban tettem. Nem bírtam normálisan megcsinálni a fűzőjét, és a fodrot is csak nagy nehezen tettem rendbe. Végül Rosa segített befűzni, és a fodrot is megcsináltuk nagy nehezen. Hiába próbálta velem elhitetni, hogy jól áll, nem tudott meggyőzni. Úgy döntöttem, nem sminkelek sokat, csak épphogy egy kis spirált és szájfényt feldobtam. Zafír nyakába masnit kötöttem, hogy azért mégiscsak kinézzen valahogy. Végeredményben nem voltam megelégedve, hiába győzködött a barátnőm.

-Még hány órán át készülődsz, Amanda? - kopogott be Lys.

-Már nem sok. - válaszoltam vonakodva.

-Istenem, ezt nem hiszem el. Kitoloncolsz a saját szobámból?

-Ez kettőtök szobája. - hallottam kintről az anyja hangját. - És különben is, egy szép lányra várni kell.

-Anya. Most ehhez nincs kedvem.

-Pedig igazat mond! - kiáltottam ki.

-Le merném fogadni, hogy valójában nem is öltözködsz, hanem csak bámulod magad a tükörben. - jegyezte meg Lys.

-Jól gondolod. - sóhajtottam, és inkább kinyitottam az ajtót.-  A tiéd a szoba, én addig lemegyek. - mondtam, és lesiettem a lépcsőn.

Lysander pedig kis híján elfelejtett pislogni. A lépcsőről visszafordulva vettem csak észre, hogy még mindig az ajtóban áll, úgyhogy nevetve lesiettem a nappaliba. Ezek szerint nem is lett olyan rossz a ruhám...

Az este csodálatos volt. A karácsonyfa világított, a zene vidáman szólt, és egyfolytában Rosa hangját lehetett hallani. Történeteket meséltek egymásnak Leigh-el, és mindannyian hallgattuk őket, majdnem másfél órán keresztül. Zafír a kutyával játszott, amíg mi rendkívül jól éreztük magunkat.

A vacsora is istenire sikerült. Mindenkinek minden ízlett, aminek nagyon örültem, hisz a fő ételt főleg én készítettem.

Az ajándékozást rendkívül viccesen oldottuk meg: úgy gondoltuk, hogy izgalmasabb, ha mindenkinek magának kell megkeresni a sajátját, úgyhogy a fa alá tettük az összeset. Leigh-től egy új, divatos sálat kaptam, Rosától egy komolyabb sminkkészletet. Lys ékszert ajándékozott nekem, ami a lehető legszebb volt, amit valaha láttam! Kis ezüstmedál volt, hangjegy alakot formált. Annyira tetszett, hogy saját kezűleg nyomtam a kezébe a CD-t. Először mindannyian furcsállták a dolgot, mert nem értették, viszont akkor elmagyaráztam az ötletet, és ujjongásban törtek ki, Lysander pedig egy csókkal köszönte meg.

A srácok szüleitől képes albumot kaptam, amibe a saját fotóimat rakhatom majd. Nekem nagyon tetszik!
-Hát jó, akkor... Azt hiszem, már eléggé késő van. - jegyezte meg Rosa, az órára nézve. - 11 óra lesz 5 perc múlva. Én nagyon elfáradtam, úgyhogy azt hiszem, lefekszem...
-Jó ötlet. - bólintottunk.
Mindenkitől elköszöntünk, és még vagy ezerszer boldog karácsonyt kívántunk egymásnak.
Fölmentünk a szobába, és végre megszabadulhattam a ruhától, ami az este végére már eléggé kényelmetlenné vált.
-Álmos vagy? - kérdeztem Lysandert.
-Nem igazán. Miért?
-Mit szólsz egy filmhez?
-Benne vagyok.
Hiába, én nem vagyok jártas a filmekben, úgyhogy körülbelül a felénél meguntam. Azzal foglaltam el magam, hogy Zafír masniját csinosítgattam úgy negyed óráig, majd azt is abba hagytam, mert szegény macska majdnem megfulladt.
-Képtelen vagy nyugton maradni? - kérdezte Lys nevetve.
-Dehogy. - ellenkeztem, és megpróbáltam lekötni magam a filmmel.
Úgy fél óra múlva szeretetkitörésem késztetett arra, hogy újra dédelgessem Zafírt. Sajnos ő nem díjazta ezt a tevékenységemet, úgyhogy leugrott az ágyról, és lefeküdt aludni.
Vége lett a filmnek.
-Hogy érezted ma magad? - kérdezte Lys.
-Csodásan. Talán még nem is volt ilyen szép karácsonyom... - tűnődtem. - És te?
-Én is. - mosolygott, és megcsókolt.
A hasam görcsbe rándult, annyira váratlanul ért a dolog. Már rég nem csókolóztunk igazán, úgyhogy nagyon jól esett. Átkaroltam Lys nyakát mind a két kezemmel, és magam fölé húztam. Végig simított a hajamon, a karomon, és a derekamon. A hálóingem alját följebb tűrte, amikor kigyulladt bennem a világosság.
-Állj, ne! - tiltakoztam, és abba hagytam az egészet. Nem, nem, én ezt nem akarom!
Lysander keze megállt egy pillanatra, de aztán mosolyogva megint megcsókolt.
-Ne félj. - suttogta.
-Várj már egy percre... - próbálkoztam tovább, és összeszorítottam a számat.
-Most meg mi van? - értetlenkedett.
-Semmi. - mondtam, és a mellkasánál megpróbáltam kissé eltolni magamtól.
-Hogyhogy semmi? - kérdezte halkan.
-Ahogy mondom. Semmi. Jó éjt! - vágtam rá, és lekapcsoltam a villanyt mellettem. Oldalra fordultam, és kitöröltem a könnycseppet a szemem sarkából.
Csak egy sóhajtást hallottam, semmi többet. Zafír dorombolni kezdett, én meg nagyon igyekeztem, hogy ne adjak ki hangot az esetleges sírással.
Istenem, hogy lehetek ennyire hülye? Tönkre vágtam mindent... Legalábbis én nagyon úgy érzem, hogy ez az este nem így tökéletes. Megfordult a fejemben, hogy mégiscsak visszafordulok, és tovább folytatom az egészet, de... De nem. Én erre nem állok készen.

Vidéki karácsony /1.

Nincs is jobb, mint egy szombat reggel kipihenten, frissen, és jókedvűen kikelni az ágyból! De hiányzott már ez az érzés...
Amikor felébredtem, nem sokáig volt nyugodtság körülöttem. Először még forgolódtam az ágyamban, és majdnem visszaaludtam már, amikor...
-Amandaa! - kiáltott föl Boti. - Hol vagy már?!
-Alszom...! - morogtam, és sóhajtva kikászálódtam az ágyamból.
Felvettem a papucsomat, és Zafírral együtt lementem a földszintre.
-Mi van? - kérdeztem.
-Csak szólni akartam, hogy egy óra múlva megyek. - nézett az órájára a bátyám. - Ami azt illeti, a srácok már úton vannak idefelé, vagyis nincs is egy óra.
-Ma mész? - lepődtem meg.
-Igen. - bólintott értetlenül-. - Hiszen mondtam, nem?
-Nem igazán...
-Hát akkor most mondom. - szögezte le. - Most megyek. Ez pedig a tiéd. - nyújtott felém egy dobozt.
-Köszi. - mosolyogtam. - Csak karácsonykor nyissam ki, vagy már most is?
-Amikor csak akarod. - vonta meg a vállát.
-Várj.
Felszaladtam a zsebrádióért, hogy odaadjam neki. Hirtelen nem találtam, végül Zafír adta a kezembe. Vagyis inkább csak odapöckölte a mancsával.
-Kösz. - simogattam meg, és lesiettem a lépcsőn. Boti kezébe nyomtam az ajándékát. - Boldog karácsonyt!
-Danke. - bólintott, és megnézte a csomagot. - Wow. Ezt meg hol szerezted?
-Titok. - vontam meg a vállam.
-Miért titok?
-Mert titok, és kész!
Dudáltak, úgyhogy Boti felkapta a táskáját.
-Akkor, viszlát pénteken. - köszönt, és elindult az ajtó felé.
-Szombaton! - szóltam utána. - Én szombaton jövök!
-Akkor viszlát szombaton. - legyintett, és felhúzta a cipőjét.
Miután a bátyám elment, én is szép lassan pakolászni kezdtem. A csomagomnak elég lenne holnapra kész lennie, de mindig szeretek előre elkészülni, és így legalább nem kell majd kapkodnom.
-Zafír! Hol van a fésűm? - motyogtam a szekrényemben kutakodva.
-Miáu!
-Áh, köszi...
A napom gyakorlatilag készülődéssel telt, de felettébb élveztem. Estére már készen állt a csomagom. És nem hiányzott már belőle semmi sem. Legalábbis azt hiszem...



Másnap reggel már hatkor ébren voltam, és hiába próbáltam visszaaludni. Nem ment.
Megreggeliztem, és két óráig a tévét bámultam, izgalmas műsort keresve. Persze nem találtam, de nem is nagyon foglalkoztam vele.
Pár óra múlva kintről dudálás hallatszódott be. Kikapcsoltam a tévét, felvettem a cipőm, a kezembe vettem a táskám, és magamhoz hívtam Zafírt.
-Most elmegyünk vidékre. A kocsiba kell menni, ne szaladj el az utcán! És igyekezz... - mondtam neki. Ugyanis a kezembe már nem tudtam venni, mert már tele voltam a holmimmal.
Zafír kisurrant az ajtón, és csak rimánkodni mertem, hogy nem szökik el.
Amint bezártam az ajtót, intettem Lysandernek, és együtt beraktuk a holmimat az autóba, majd beszálltunk a hátsó ülésre. Zafír már az anyósülésen trónolt, elöl.
-Hát te meg? - nevettem. - Hogy kerültél olyan előre?
-Okos macska - jegyezte meg Leigh. - Amint beszállt, előre ült.
-Ez remek. - nevettem. - Zafír, gyere hátra. Te nem ülhetsz itt.
De a cica megmakacsolta magát, és nem mozdult a helyéről.
-Nyugi, előbb-utóbb elküldöm innen. - legyintett Leigh. - Rosa fog ide ülni.
-Rosa?! - lepődtem meg.
-A szüleit rávettem, hogy velünk tarthasson. Igazság szerint nem is akart a céges bulira menni, szerinte nem nagy szám.
-Ez szuper! - bólogattam, és nagyon örültem. Rosa is jön!
Megálltunk a házuk előtt, Leigh pedig kiszállt, és bement a kapun. Mi addig a kocsiban vártunk, hogy megjöjjenek. Miután 5 percet ültünk némán, felsóhajtottam.
-Szerinted megölték egymást? - kérdeztem.
-Lehet róla szó. Bár kicsi az esélye, nem nagyon szoktak veszekedni. - tűnődött Lys.
-De akkor meg hol vannak? - értetlenkedtem.
-Szerintem csak Rosa sok holmit akart hozni, és a csomaggal vannak elfoglalva.
-Mindegy. Jönnek! - mutattam a ház felé.
Rosalya beszállt volna előre, de Zafír nem engedte.
-Hé! Engedj be, ez az én helyem! - méltatlankodott Rosa.
-Zafír, gyere már. - hívtam hátra. - Innen is jó lesz az út.
A cica hátrajött mellém, és bár megsértődött, de összegömbölyödött a széken.
-Rosa! Nem is szóltál, hogy megengedték a szüleid! - jegyeztem meg vidáman.
-Ó, hát igen... Tudod, csak tegnap este sikerült őket rávennem, úgyhogy már nem akartalak olyankor zavarni. - magyarázta, és beült az ülésre.
-Indulhatunk? - kérdezte Leigh, és beindította a kocsit.
-Naná.
-Igen.
-Aha!
-Akkor menjünk...

Az út két óráig tartott, bár egyszer meg kellett állnunk tankolni. De egyébként nem volt nagy forgalom, hiszen az emberek többsége már elutazott (ha utazott), vagy pedig otthon pihent. Ezért egész hamar odaértünk.
A fiúk szülei vagy egy órán keresztül próbáltak sütivel tömni, de sajnos nem bírtam túl sokat enni. Inkább segítettem feldíszíteni a házat csillogó drótokkal. Vicces volt.
-És ezt hova? - kérdeztem a létrán állva. - Itt jó lesz?
-Kicsit még jobbra, drágám! - utasítottak.
-Itt?
-Még, még.
-Itt jó?
-Jó. - bólintottak, és kisiettek a konyhába sütiért.
Felraktam a díszt, és újat vettem a kezembe.
-Még mindig nem estél le? - lepődött meg Lysander, amikor megjelent az ajtóban.
-Nagyon vicces vagy. Egyébként meg, jól látod. Még élek. - gúnyolódtam.
-Kész csoda. - jegyezte meg, és rögtön szívatni kezdett. - Azt ne oda tedd! Kicsit még balra.
-Oké. Itt? - tettem balra.
-Még balra.
-Így?
-Most jobbra.
Sóhajtva jobbra vittem egy kicsit.
-Nem, nem. Vissza balra. - folytatta.
-Te most szórakozol velem?! - akadtam ki.
-Nem tehetek róla, hogy ilyen béna vagy a díszítésben. - vonta meg a vállát Lys.
-Ó....... hogy ha te jobb vagy, csináld meg te magad! - gúnyolódtam.
-Én sem tudok díszíteni. -mosolygott.
-Akkor meg miért dirigálsz?
-Mert te még rosszabb vagy. - vágta rá.
Sóhajtva felraktam a díszt, és sértődötten ki akartam menni a kertbe, de sajnos elkapta a karomat.
-Megsértődtél? - nevetett.
-Igen! Hagyj békén! - ráztam meg a kezem.
-Eszemben sincs.
-Fú... Oké. Akkor gyere velem. - adtam meg magam.
-Inkább te gyere velem. - javított ki, és a kezemnél fogva maga után húzott.
-Majd mindjárt jövök vissza! - kiáltottam a konyha felé, és Lys után indultam.

Megint minden olyan szép volt, mint ősszel. Csak most hó borította a dombokat és a fákat, ami rám nézve elég veszélyes volt, ugyanis Lysander szeretett hógolyóval dobálni. Hiába, nem jók a reflexeim, ami sok mindenben hátrányt jelent...
-Jó! Elég! - tiltakoztam, amikor már majdnem megfulladtam a sok hótól.
-Nevetségesen nézel ki. - nevetett ki Lys.
-Te meg nevetségesen gyerekesen viselkedsz! - vágtam vissza, és leporoltam a kabátomat. - Na tessék. Leigh hiába dolgozott ezen a szép kabáton, te máris tönkretetted!
-Nincs annak semmi baja se. - legyintett.
-Most viccelsz? Csurom víz az egész. - ráztam meg a fejem, és kicsavartam egy kis havat az ujjából.
-A kapucnid is tele van. - jegyezte meg Lysander.
-Ah. Segítenél? - kértem.
Lys kiporolta a maradék havat a kapucnimból.
-Köszi. - mondtam, és azzal a lendülettel hanyatt vágtam magam.
-Most meg mit csinálsz? - lepődött meg Lys.
-Hóangyalt. - feleltem.
-Most szedtem ki a havat a kabátodból. - emlékeztetett.
-Majd kiszeded újra. - vontam vállat.
-Te tudod... - hagyta rám a dolgot, és leült mellém a hóba.
Pár percig bámultuk a dombokat, majd végül én szólaltam meg.
-Nem értem, miért hagytad itt ezt a helyet. - ráztam meg a fejem hitetlenkedve. - Annyira jó itt!
-Inkább örülnél, hogy így alakult. - mosolygott ő.
-Persze, nem erről van szó. - pirultam el. - De mégis mi vett rá, hogy elmenj innen?
-A nagyvárosi élet. Itt nem tudnék mit kezdeni magammal.
-Hogy találtál barátokat? Amikor az ember új helyre jut, nehéz barátokat keresnie. - mondtam.
-Castiellel egy klubhelyiségben találkoztam. Miért?
-Érdekel az életed, bocsásd meg, kérlek. - gúnyolódtam.
-Te se szoktál mesélni a múltbéli életedről, "bocsásd meg". - vágta rá. - Már majdnem egy éve, hogy együtt vagyunk, és még mindig csak annyit tudok, hogy a szüleid elváltak.
-Igen. Miért akarsz többet tudni? - vontam meg a vállam. - Az előző életem nem volt túl érdekes. Éltem, voltam, ennyi.
-Miért nem vagy hajlandó mesélni magadról? - sóhajtott.
-Mert nincs mit! Szürke vagyok, mint egy kisegér, és nincs rajtam semmi érdekes!
-Szerinted ha nincs rajtad semmi érdekes, akkor miért jártál Castiellel két hónapig? - kérdezett vissza.
-Békén hagynál ezzel? Nem akarok Castielről beszélni. - sértődtem meg.
-Ugyan már. - legyintett Lysander. - Kérdezd csak meg Rosalyát, neki biztos elhiszed.
-Ezzel azt akarod mondani, hogy nem hiszek neked?
-Most meg mi a bajod? - értetlenkedett. - Valami rosszat mondtam?
-Miért feszegeted a témát? Utálok magamról beszélni. - mondtam.
-Miért?
-Mert csak.
-Én szeretek rólad beszélni.
-Én meg nem, érted? - sóhajtottam, és felálltam a földről. - Azt hiszem, vissza megyek sütit csinálni. Majd gyere te is.
-Miért mész vissza? - kérdezte.
-Mert várnak.
-Nem veszem be. Idegesítelek? - találgatott.
-Nem. Csak tényleg segítséget ígértem nekik. - vontam meg a vállam, és elindultam a ház felé.
Lysander ülve maradt, és értetlenül bámulta tovább a tájat.

Már végeztem a díszítéssel, a sütievéssel, és fölmentem a szobába kicsit kipakolni. Zafír a kutyával játszott a nappaliban, úgyhogy őket nem akartam zavarni. Leigh és Rosa a konyhában kóstolták a sütiket a szülőkkel, Lysander pedig még mindig valahol kint volt az erdőben. Időközben besötétedett, és bár gondoltam rá, hogy megnézem, hová lett, de végül elvetettem az ötletet. Úgyis tutira eltévednék...
Ezért inkább a pakolást választottam.
Miután kivettem a táskámból a könyveket, máris kiabálás hallatszott lentről.
-Amanda! Vacsora van! - szólt Leigh.
-Jövök.
-Lysander ott van? - kérdezte.
-Nem, nincs. Valahol...
-Itt vagyok. - hallottam Lys hangját lentről.
Lementem én is, és segítettem megteríteni. A vacsora tárkonyos csirkeleves és spagetti volt, ami mindenkinek nagyon ízlett. A villanyokat is fel kellett már kapcsolni, mert kint már szinte korom sötétség lett.

Evés után Rosával elmosogattunk. Ezután föl akartam menni az emeletre, de valaki elkapta a csuklómat.
-Gyere. Mutatok valamit. - hívott Lysander.
-Mit? - gyanakodtam.
-Gyere már. Nem foglak bántani. - nevetett.
-De mégis mi... - nem fejezhettem be, mert hirtelen lehúzott a lépcsőről, és megragadta a kabátom. - Hová megyünk?
-A dombra. Jössz?
Haboztam, végül megvontam a vállam.
-Miért is ne?
-Gyere.
Kézen fogott, és elindultunk a lejtőn felfelé.
Út közben többször is elakadtunk, mert a csizmámat eltemette a sok hó, és nem tudtam továbbmenni. Ilyenkor megálltam, hogy kiszabadítsam magam, és mire felegyenesedtem, Lysander már sehol sem volt. Úgyhogy találomra indultam el valamilyen irányba, és szerencsére mindig megtaláltuk egymást.
Közel fél óra barangolás után megérkeztünk a domb tetejére. Itt már voltam ősszel is, csak nem este. Most sötét volt, de a fehér hó világított, és így nagyjából láttam valamit. A völgyben kis házak sorakoztak, és égtek a villanyaik. Talán még hangulatosabb volt, mint ősszel...
Leültem a hóba. Maximum megfázok, nem nagyon törődtem a testi épségemmel.
-Fel fogsz fázni. - figyelmeztetett Lys.
-Így jártam. - vontam vállat. - Nem érdekel.
Leült mellém a földre, és átkarolta a vállam. Mosolyogva néztem tovább a kis házakat.
-Amíg kicsi voltál, mindig itt ültél a dombtetőn. - mondtam.- Tévedek?
-Nem tévedsz. Valóban itt töltöttem a napokat.
-Jó volt neked. Most is jó neked. - jegyeztem meg. - Ide akármikor visszajöhetsz.
-Te is akármikor visszamehetsz a gyerekkori otthonodba. - emlékeztetett.
-De én nem akarok, nem is érdemes. - ásítottam, és a vállára hajtottam a fejem. - Hány óra van?
-Tíz körül. Fáradt vagy? - kérdezte.
-Csak kicsit.
-Menjünk vissza. - szólt Lys, és fölállni készült.
-Ne! Jó itt. - húztam vissza.
-Te tényleg nagyon meg fogsz fázni, Amanda. Gondolj már a következményekre is. - forgatta a szemét.
A fenekem alá húztam a lábamat, és térdelve ültem tovább.
-Így már jó?
Lys sóhajtva visszaült mellém.
Beszélgettünk még majdnem egy órát, aztán végül én álltam föl előbb.
-Menjünk. Tényleg kezdek fázni. - mondtam.
-Én megmondtam. - sóhajtott Lysander, és ő is felállt.
-Tudom. - legyintettem. - Te mindig mindent tudsz.
-Nem így gondolod? - mosolygott.
-Nem. De most az egyszer igazad volt. - legyintettem, és elindultam lefelé.
Lys követett, és csakhamar leértünk a házhoz.
Bent nagyon jó meleg volt. Már nem nagyon hallottunk mozgolódást a szobákból, csupán Rosalya suttogása hallatszódott ki a konyhából. Amíg Lys fölment átöltözni, én bementem a konyhába.
-Hát ti? Nem alszotok még? - lepődtem meg Rosát és Leigh-t látva.
-Nem. Ti meg hol voltatok? - korholt le Rosa. - Titeket kerestünk majdnem egy órán keresztül!
-Sétáltunk... - vontam meg a vállam. - Miért kerestetek?
-Éppen sütünk. - mutatott a sütitésztára Leigh.
-Öhm... Hát igen. - bólintott Rosa. - Meglepetést csinálunk a srácok szüleinek karácsonyra. Muffin lesz, csak kicsit összeragadt...
-Segítek szétszedni. - sóhajtottam, és nekiálltunk a sütik csinálásához.
Időközben Lysander is lejött, mert feltűnt neki, hogy valamiért lent ragadtam a konyhában. Hamar kész lettünk a sütikkel. Kiraktuk őket egy tálra, és a konyha közepén hagytuk, majd mindenki ment a maga dolgára. Vagyis aludni.
Zafír már a szobában várt, úgyhogy nekiláttam egy kicsit vele is törődni. Kikeféltem a szőréből a sok koszt, amit napközben összeszedett, és kötöttem egy masnit a nyakába. Nem tudom, miért, de jól állt neki.
-Miért kínzod szegény állatot? - kérdezte Lys nevetve, amikor meglátta Zafírt a masnival.
-Miért? Szerinted nem áll jól neki? - mutattam felé a cicát.
-Miáu. - nyávogott Zafír.
-Jó, jó, leveszem. - sóhajtottam. - De csak éjszakára. Reggel visszakapod.
-Őszintén sajnállak, Zafír. - bólintott Lysander. - Nem is értem, miért nem szöktél még el otthonról...
-Hé! Ne gúnyolódj! - sértődtem meg. - Igenis szeret velem élni!
-Gondolom. - nevetett, és a derekamnál fogva lehúzott az ágyra.
-Hé!
-Jó éjt. Reménykedj, hogy nem fog meglógni a macskád. - nevetett Lys, és leoltotta a villanyt.
-Pff.
-Miáu.